Népújság, 1983. július (34. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-31 / 180. szám
* I 1983. július 31., vasárnap Száznegyven évvel ezelőtt szüle, tett Peter Rosegger osztrák elbeszélő és regényíró. Kisparaszti családból származott; fiatalon pásztor, majd szabóinas volt. Autodidaktaként, a saját erejéből tanult tovább, ám első Irodalmi sikerei nyomán már csak az Írói munkának élt. Témái' szűkebb stájer pátriájához kötöttek; így az önéletrajzi Jellegű, Heidepéter Gábrielje című regé. nye, valamint az Amikor még parasztgyerek voltam című ciklus történetei is. Regényei közül kiemelkedik az Eszmék a nevelésről és Az utolsó Jakab. Nagy epikus tehetség volt, aki a paraszti hétköznapok valóságát belső derűvel és humorral, bár kissé idealizálva, megszépítve ábrázolta. A paraszti hagyományok védelme a technizált. felvilágosult, nagyvárosias életformával szemben humanizmusáról, de ugyanakkor a társadalmi-történeti mozgás törvényszerűségeinek, perspektíváinak fel nem ismeréséről is tanúskodik. Művei annak idején óriási példányszámban Jelentek meg, s rendkívül olvasottak voltak, de művészileg kevés bizonyult közülük maradandónak. A Nap kél 5,20 órakor, nyugszik 20.21 órakor. A Hold kél 23.23 órakor, nyugszik 11.38 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon OSZKÁR nevű kedves olvasóinkat! Az Oszkár név eredeti formája Ansgar — Osgar volt és Jelentése: „égi dárda”. ^Időjárás Várható időjárás ma estig: kevesebb lesz a felhő, több órás napsütésre lehet számítani. Számottevő eső nem valószínű. A többfelé erős északi szél lassan mérséklődik. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13, 18, a legmagasabb nappali fel- melegedés vasárnap 25, 28 fok között valószínű. Lelakatolt bizalom... A megyeszékhely egyik szolgáltató egységénél jelentősen megnőtt a telefonszámla. Lelakatolták hát a telefont: az üzletet hívni lehet, onnan azonban nem tudnak tárcsázni. A lelakatolt telefon kétes megoldás: így a bizalom is lakat alá került.... (k. sz. e.) KÉT ÖTÖS A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 30. játékheti lottónyeremények a nyereményilleték levonása után a következők: Ötös találatot 2 fogadó ért el, nyereményük egyenként 1 322 202 forint. Négy- találatos szelvény 452 darab, nyereményük egyenként 13 681 forint. Három találata 14 824 fogadónak volt, nyereményük egyenként 298 forint. Kéttalálatos szelvény 317 898 darab volt, nyereményük egyenként 17 forint.' (MTI) — SMOG BÉLAPÁTFALVÁN. Augusztus 1-én, hétfőn este a nemrégiben befejeződött Ki mit tud? televíziós vetélkedő egyik győztese lép újra a közönség elé. Ezúttal a bélapátfalvi művelődési ház közönsége találkozhat a Smog együttessel. — MÁSFÉL MILLIÖ KÖBMÉTER FÖLD. A Volán 4. számú Vállalatának 34 gépkocsija dolgozik Vi- sontán, a Thorez Külfej- téses Bányaüzemnél. Az év első hét hónapjában másfél millió köbméter földet és meddőt fuvaroztak el. — BÁLÁZÁSBÓL —SZEGEDRE. A kerecsendi cigányklub tagjai hét végén a helyi termelőszövetkezetben közös munkát végeznek, hogy az így szerzett bevételből augusztus közepén Szegedre utazhassanak. Báláznak, szalmát gyűjtenek, s a befolyt összeg lehetőséget ad nekik arra, hogy ■ megtekintsék Dankó Pista szülőházát, s a Tisza menti város többi nevezetességét. — ÉGETT AZ AKÁCOS ÉS A TRANSZFORMÁTOR. Az elmúlt napokban két tűzesethez riasztották a megyénkben a tűzoltókat. Egerszóláton. a Csupaj-te- tőn öt hektár aljnövényzet égett, s a tűz átterjedt közel egy hektár akácosra is. Az egri állami és a helyi önkéntes tűzoltók gyors közbeavatkozásának köszönhető, hogy a kár értéke nem haladja meg a húszezer forintot. A hatvani vasútáUomá- son egy transzformátor gyulladt ki. Itt már a gyors és szakszerű közbeavatkozás sem segített, mivel a kár értéke az eddigi becslések szerint 180 ezer forint. Mindkét tűzeset okait szakértők bevonásával vizsgálják. Jövő heti ügyeletes szerkesztőink: G. MOLNÁR FERENC és TERENY ANDREA Telex: 063-350- Egerben: Bajcsy-Zsilinszky utca 6. szám alatt. Felnőttek, gyermekek részére. Telefon: 11-000. Az ügyelethez tartozó községek: Verpelét, Tarnaszentmária, Bátor, Hevesaranyos, Egerbocs, Egerszalók, Egerszólát, Kerecsenéi, Demjén, Ostoros, Novaj, Maklár, Andornaktálya, Felső- tárkány, Noszvaj, Egerbakta, Szarvaskő. I Egriek részére a gyermekorvosi ügyelet szombaton reggel 8 órától hétfő reggel 7.45 óráig, a kórház gyermekosztályán. Telefon: 10-841. Fogorvosi ügyelet szombaton 14 órától este 20 óráig, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel 8 órától este 20 óráig, a Technika Házában. Gyöngyösön: szombaton 7 órától hétfő reggel 7 óráig. Telefon: 11-727. Fogorvosi ügyelet: szombaton 15—18 óráig, vasárnap és ünnepnap 9—12 óráig. Mindkét ügyelet helye: Széchenyi u. 1. Gyermekorvosi ügyelet: szombaton 8—12 és 14—18 óráig, vasárnap és ünnepnap 8—12 óráig. Ügyelet helye: Puskin utcai gyermekrendelő. A gyermek fekvőbetegeket a felnőtt körzeti ügyelet látja el. Kihívás: 11-727 telefonon. Hatvanban: szombaton 7 órától hétfő reggel: — Hatvan város lakossága részére 8 óráig — a községek lakossága részére 7 óráig. Az ügyelet helye: Kórház „faház ”, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 10-04. Fogorvosi ügyelet: szombatonként 6.30 órától 14 óráig, vasárnap és munkaszüneti napokon 8.30 órától 11 óráig. Ügyelet helye: Hatvan, Rendelőintézet, Kossuth tér 18. Gyermekorvosi ügyelet: szombatonként 8 órától 12 óráig, vasárnap és munkaszüneti napokon 8 órától 10 óráig. Ügyelet helye: Hatvan, Horváth M. u. 21. Telefon: 16-23. KÖJAL-készenlét Egerben: délután 5 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 11-066, 16-698, 10-004. Hevesen: szombat reggeltől hétfő reggelig, Deák Ferenc u. 41. sz. Telefon: 125. Az ügyelet Heves járás minden községére kiterjed. Növekvő kártérítés Az Állami Biztosító Heves megyei fiókjánál elkészítették azt a felmérést, amiből megtudhatjuk, hogy az elmúlt évek során mennyi kártérítést fizettek ki az ügyfeleknek. A számok mintegy intő például szolgálhatnak. Míg 1978-ban ugyanis hárommilliót, az elmúlt évben viszont már 23 millió forintott fizettek, ki tűzkárokra. Ugyancsak meglepő a kárérték növekedése a vihar, a csőrepedés okozta pusztításoknál. Ilyen esetekben 78-ban 47 millió, míg az elmúlt évben 100 millió forintot is túllépő összeget fizettek ki. E számadatok azért elgondolkodtatóak, mert mint az a statisztikai összegzés megjegyzéséből is kitűnik, az esetek többségében emberi mulasztások szerepelnek az okok között. — SZÖVETKEZETI AKCIÓ. A Füzesabony és Vidéke Áfész, valamint a miskolci Skála SZÖVKER Gazdasági Társulat szövetkezeti napokat rendezett Füzesabonyban. A tíz napig tartó akció során az öt füzesabonyi áruda több mint másfél millió forint értékben forgalmazott. A rendezvény nagyban hozzájárult a térség áruellátásának javításához. Díjkiosztás a Népújság klubjában Színészek, szerzők... és játékosok A Népújság Rózsa Ferenc klubjában szerkesztőségünk átnyújtotta azoknak a díjakat, akik legjobban szerepeltek a Színészek, szerzők, szerepek című vetélkedőnkön. Mint ismeretes, három héten át hat alkalommal jelentkezett rejtvényünk, amely a színházzal, s ezen belül az egri nyári játékok történetével kapcsolatos volt. A meghívottakat munkatársunk Gábor László köszöntötte, majd Jónás Zoltán, az Agriá Játékszín igazgatója a nyári színházi társulat nevében üdvözlő szavakat mondott. Ezután szó esett a versengés gyakorlati lebonyolításáról, munkatársunk Mikes Márta beszámolt a beérkezett levelek tanúságairól. Egy közösen meghallgatott szavalat után vehették át a versenyzők nyereményeket. Mintegy 15 ezer forint értékben ajánlott föl díjakat a KISZ Heves megyei Bizottsága, a Hazafias Népfront Heves megyei Bizottsága, a Szakszervezetek Heves megyei Tanácsa, a Megyei Művelődési Központ, a Megyei Könyvtár, a Hungária Szálloda és Vendéglátó Vállalat, a Panoráma Szálloda és Vendéglátó Vállalat és a KISZÖV. A brigádok közül legjobban szerepelt az egri Finomszerel- vénygyár Táncsics szocialista brigádja, ezért 3000 forint értékű utazási- és 1000 Gratuláció a Táncsics brigád képviselőjének (Fotó: Perl Márton) forint értékű könyvutalványt kapott, s 20 darab könyvet. A második a Karikás Frigyes szocialista brigád az Egri Dohánygyárból 2000 forint értékű vásárlási- és 1000 forint értékű könyvutalványt, s 15 darab könyvet kapott. A harmadik helyezett Március 8. szocialista brigád a MÁV Kitérőgyártó Üzemből 1000 forint értékű vásárlási- és ugyanennyi értékű könyvutalványt, s 10 darab könyvet, s a legjobb ifjúsági brigádnak járó kü- löndíjként ugyanezt vehette át, a Latinka Sándor szocialista brigád ebből az üzemből. A legjobb egyéni megfejtő az adácsi Szvecsula László egy kétszemélyes színházi vacsorára való meghívást vehetett át, s könyveket, Szmolka Tiborné gyöngyösi olvasónk egy egyszemélyes színházi vacsorára szóló jegyet kapott, s könyvcsomagot, a hevesi Szűcs Gyula pedig az erre az alkalomra készült dísztortát vehette át a könyvek mellett. Ezen kívül emléklappal is köszöntöttük a díjazottakat, amelyet versengésünk többi résztvevőinek is megküldünk. Jelentkezés: szeptember 30-ig Ki miben tudós? — matematikából és történelemből Ismét megrendezik a Ki miben tudós? vetélkedőt; a Művelődési Minisztérium, a KISZ Központi Bizottsága és a Magyar Televízó közös rendezvényén az 1983—84-es tanévben matematikai és történelmi ismereteikről adnak számot a középiskolák harmadik és negyedik osztályos tanulói. A történelemvetélkedő meghirdetésének célja, hogy — miközben felhívják a közvélemény figyelmét a történelmi-társadalmi ismeretek fontosságára — lehetőséget teremtsenek a tantárgyban kiemelkedő képességű, tehetséges fiataloknak tudásuk bizonyítására. A matematikai versenyek várhatóan olyan tehetséges fiatalok felkutatására is módot adnak, akik képesek egy-egy szakterület ismeretanyagában — többletmunka árán is — elmélyedni. A játék — a s vezők szándéka szerint érzékelteti majd a matem* -“ tikai gondolkodás szépségét, s népszerűsíti a matematikai módszerek hasznosságát is. A vetélkedő — amelyre szeptember 30-ig lehet jelentkezni — első szakaszában a helyi versenyeket rendezik meg, innét iskolánként 2—2 versenyző kerül a, megyei, illetve a fővárosi versenyek mezőnyébe. A megyei rendezvények első öt — néhány megyéből hét-, illetve Budapest legsikeresebb tíz játékosának dolgozata jut majd az országos tantárgyi versenybizottság elé, amely a legjobb hatvan diákot hívja meg az országos verseny első, írásbeli fordulójára. Az ezt követő szóbeli vizsgán tizenhatan rajtolhatnak, s innen nyolcán kerülnek a televízió nyilvánossága előtt zajló ŰÖfltőbe — a tervek szerint a jövő esztendő februárjában. Az ifjú tudósjelöltek szereplését zsűri értékeli; a két bíráló bizottság elnöki tisztét Császár Ákos, illetve Be- rend T. Iván akadémikus vállalta el. A ki miben tudós? győztesei a felsőoktatási intézmények felvételi vizsgáján az új felvételi rendszernek megfelelően, kedvezményben részesülnek. A történelemvetélkedő első négy helyezettje a szaktárgyból, míg a matematikaverseny legsikeresebb négy szereplője a matematika mellett fizikából vagy kémiából is mentesül a felvételi vizsga alól. A kedvezményeken kívül a nyertesek értékes jutalomban is részesülnek. A részletes útmutatót a középiskolák augusztus végéig megkapják. * Hagyománya van már, hogy időről időre megrendezik a fiatal tehetségeket felkutató vetélkedőt. Első ízben 1966-ban invitálták versengésre az egyes tárgyakból jeleskedő diákokat. Az első Ki miben tudós? vetélkedők győztesei közül ma már többen jeles képviselői a hazai tudományos életnek, mint például a kiváló matematikus Lovász László, aki a mostani Ki miben tudós? zsűrijének is tagja lesz. Utoljára tizenegy esztendeje, 1972-ben hirdették meg a játékot — fizikából és matematikából. Akkor tantárgyanként több mint tízezer fiatal kapcsolódott be a műveltségi játékba. A mama olyan, hogy ''akár a Burdából is kiléphetett volna. Egy kislányt húz maga mögött. A kislány is divatmagazinba illő. Fodros szoknyácska, habos blúzocska, pántos francia vászoncipőcske. — Mama! — szól az anyjához. A mama a kirakatokat bűvöli, nem hallja. A gyerek újra próbálkozik, majd nyafogni kezd. Divatlapanyu megáll, maga felé rántja a gyereket és eltorzul az arca: — Te hülye! Te sült hülye! Hányszor mondtam már, hogy fogd be a pofádat! Hát egy percre sem hagysz békén? — Olyan durva hangja van, hogy a járókelőben megfagy a vér. Azaz, hogy dehogyis fagy, hiszen napi edzésben mn. Annyi durvaság és közönségesség gyülemlett fel bennünk, hogy az a csoda, ha egy napot sebek nélkül úsznak meg. Az öregek nem kedvelik a fiatalokat, a fiatalokat irritálják az A zanifád... öregek: mások az értékeik, nem ismerik a szelíd bölcs öregembert, tehát ők is komiszak, kegyetlenek. A fiatalok — erőtlen nemzedéknek címzik őket, hát pimaszak és ott kellemetlenkednek, ahol tudnak. A nők fenekednek a fériak ellen. Az egyenjogúság nehezen megszerzett keresztjét cipelve elhagyták valahol a nőiességüket, hát tör- lesztenek a férfiakon. Ok pedig agresszióval és zsarnoksággal válaszolnak. Közben . fáradhatatlanul prédikáljuk, hogy szeressük egymást, legyünk türelmesek. Pedig a dolgot már sok-sok évvel ezelőtt elrontottuk, amikor az illemtudást, a jó modort száműztük a lomtárba a tisztelet- adás és a türelem mellé. Felgyorsult az élet, ki ér rá ilyesmin rágódni? Igen! Csak közben megváltozott egy és más. Testi valónk kényeztetésére már sokaknak futja, tudatunk azonban kissé elmaradt. A közvélemény! A közvélemény szerepe! Nosza, lépjen közbe, fékezze meg a társaságot, közösítse ki a durva, a részeg utast, a kra- kélert. Egy buszjáratra felszáll két ittas kamasz. Először csak a mellettük ülőket kezdték molesztálni, aztán válogatott trágárságokat zú- dítottak-rájuk. Mindenki a földet nézte, és hallgatott. Végül egy fiatal nő felugrott és lecsengette a kocsit: odament a vezetőhöz és kérte, hogy nyissa ki az első ajtót: — Most pedig leszálltok — ordította vörösen a két fiúnak, — vagy lerúglak benneteket. — A két kölyök minden képzeletet felülmúló obszcenitás- ra kért fel a nőt, és kelletlenül lekászálódott. A nő szétnézett: Minden férfi szégyellje magát, aki nem kelt a pártomra. — A busz megindult, az emberek tovább hallgattak. Egyszer csak odanyomakodott egy férfi a nő mellé. — Maga hölgyem nagy tévedésben él. Mi nemhogy nem voltunk megbotránkozva, hanem igenis remekül szórakoztunk! — A nő elfehéredett. Létezik? Létezik, hogy az emberek élvezik a durvaságot? Hogy fürödnek a mosdatlan szavakban, mint disznó a pocsolyában? Talán még fogadásokat is kötnek magukban, ki bírja tovább füllel? Lehet. Lassan lefelé szállítjuk civilizációs értékeinket. Nem vesszük észre, hogy viselkedéstanból nem is egyszer bukásra állunk. (S. A.) fNÉPÚJSÁG - a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottságának oapilapja. Főszerkesztő: GYURKÖ GÉZA. Főszerkesztő-helyettes: KAPOSI LEVENTE. — Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR - Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063—350. Telefon: 13-352; 13-503; 13-644; 13-985. Gyöngyös, Rózsa u. 1., 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 10-51. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063-349. Telefon: 12-656: 13-381. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,- Ft. Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Index: 20062. - Révai Nyomda Egri Gyáregysége, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ. - HU ISSN 0133-0705.