Népújság, 1983. július (34. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-23 / 173. szám
6 NÉPÚJSÁG, 1983. július 23., szombat Siker csinnadratta nélkül Egy kiváló asszonykórus hétköznapjai (Futó: Szántó György) Mások a kis sikereket is népszerűsítik, ők a kiugró eredményekről is hallgattak. Gyöngyösoroszi dalos, táncos kedvű asszonyai 1981- ben megszerezték az országos kiváló minősítést. Bemutatkoztak nemcsak szű- kebb hazájukban, hanem Csehszlovákiában is. Elégtétellel töltötte el őket annak tudata, hogy kellemes perceket, maradandó élményeket ajándékoznak a közönségnek, s egyikőjük sem gondolt arra, hogy a sajtó felfedezze a csoportot. Néhány héttel ezelőtt a budapesti Vigadóban léptek pódiumra, méghozzá híres külföldi együttesek társaságában. A mátrai település üzenetét hozták, messzi őseik búját, vigasságát tolmácsolták irigylendő eredetiséggel. A publikum tapsviharral méltatta június 24-i műsorukat. Most sem vágytak többre. Az eseményről persze értesültünk, természetesen nem tőlük. Ók megköszönték az ünneplést, s szerényen hazavonultak, akárcsak máskor. .. o A termelőszövetkezetben találkoztunk. Ez érthető, ugyanis valamennyien vagy az irodán vagy a műanyagüzemben dolgoznak, méghozzá épp olyan igyekezettel, mint mások. A különbség csak annyi, hogy összeköti, egy közösségbe tömöríti őket a szépapák szellemi hagyatékának tisztelete. Erre így utal Imre János- né könyvelő, aki a távollévő szakmai vezető, Szeghalmi Ágnes helyett is szól. — 1976 márciusában alakultunk. Az összejöveteleket kellemes és hasznos idő. töltésnek tartottuk, arra azonban nem is számítottunk, hogy felfigyelnek ránk. Ilyesféle álmokat nem dédelgettünk, mégis lelkiismeretesen próbáltunk, s arra Fellépés a pesti Vigadóban törekedtünk, hogy a tőlünk várható legtöbbet nyújtsuk. Szerencsére nem maradtunk magunkra. A kultúrház akkori igazgatónője rátermett irányítóként csak az eredeti népdalokat hagyta meg repertoárunkban. E szigorral magyarázható az, hogy lassanként bennünk is formálódott a valódi értékek meglátásának készsége. Izléscsi- szolás volt ez a javából, akkor is, ha ilyen tálalásban szó sem esett a témáról. Tóth Tiborné könyvelő, valamint Tóth lllésné pénztáros a hamisítatlan kincsek kútfőjéhez kalauzol. — Jártuk a falut," felkerestük a legidősebbeket, s arról faggattuk őket, hogy milyen dalokat énekeltek valamikor. Csak eleinte lepődtek meg, később azonban már természetesnek tartották érdeklődésünket. — Én sokat köszönhetek édesanyámnak, s nagyszüle- imnek, hiszen jó néhány nóta szövegét és dallamát jegyezhettem fel segítségük révén. Emellett máig is emlékszem a kilencvenkét esztendős Mari nénire, aki mindig szívesen beszélt a régi szokásokról, eleink életéről, akitől sohasem távoztunk csalódottan. Nem fogalmazzák meg, mégis egyértelműen érzékeltetik, hogy valaha jó úton indultak el, méghozzá az igazi folklór tiszta forrása felé. Nem bánták meg a fáradozást, ugyanis sikerük egyik titka épp ez a következetesség. .. © Boldogulásuk másik magyarázata az, hogy a közös gazdaság vezetőiben vérbeli mecénásokra leltek. Horváth Kálmánná nem véletlenül hangsúlyozza a sokrétű törődés jelentőségét. — A gazdaság vállalta a fenntartással járó kiadásokat. Megvásárolta valameny- nyiünk ruháit. Ezenkívül évi tízezer forintot biztosít támogatásként. Ezzel persze egyáltalán nem zárul a kör, hiszen gondoskodik szállításunkról, rendelkezésünkre bocsátja autóbuszát. Azt hiszem, nem kell bizonygatnom, hogy ez mennyire fontos számunkra. A műanyagüzem főnöke szintén megértő: amennyiben szükség van rá — s ez bizony sűrűn előfordul — a műszakból is elengedi asszonytársainkat a különböző rendezvényekre. Nádasi Kálmán tsz-elnök nem állja meg szó nélkül: — Hadd jegyezzem meg mindjárt: nincs ebben semmi különös, magától értetődő, hogy mindezt meg kell tennünk, ugyanis ez a kórus a szövetkezet hírnevét is öregbíti. Drukkolunk nekik, s ha csak mód van rá, el is kísérjük őket az egyes bemutatókra. Példamutató, követésre méltó alapállás ez, kár hogy sok helyütt még hírből sem ismerik az effajta segítőkészséget. o A törődés viszonzása a nem mindennapi sikersorozat, amelyhez — s ezt nem győzzük eléggé hangsúlyozni — ritka szerénység társul. A dalos kedvű gyöngyös- orosziak ugyanis nemcsak az indokolt reklámról feledkeznek meg, hanem arra se gondolnak, hogy bármiféle anyagi juttatást, fellépti díjat kérjenek. Nem számítottak ilyesmire sehol. Megelégedtek azzal, hogy szórakoztatták a közönséget, hogy kincseket mentettek át a jövőbe, hogy szépapáik dalait tolmácsolhatják. Méghozzá kiváló szinten, s csinnadratta nélkül... Pécsi István Kánaán, merre vagy? 1979 augusztusában a tokaji írótábor résztvevői az ötnapos program utolsó előtti napján ellátogattak Bor- sodszirákra is. A község, azaz pontosan a borsodsziráki Bartók Béla Termelőszövetkezet csak egyetlen állomás volt a napi programban, és ez a program az edelényi járás területén levő irodalmi emlékhelyek meglátogatásá. ból állt. A meglehetősen fárasztó nap befejező eseményeként az akkor már 20— 25 főre olvadt csoport betért a termelőszövetkezet üzemeibe. Botya Péter, a közös gazdaság elnöke nem titkolt büszkeséggel kalauzolta végig a látogatókat az üzem helyiségeiben. A Kánaán, merre vagy? című monográfia előszavában így ír Hajdú Gábor, a könyv; szerzője. Majd azt is leírja, hogy Fábián Zoltánnak. az írószövetség azóta sajnálatosan elhunyt titkárának az inspirálására kezdett hozzá Borsodszirák és a helyi termelőszövetkezet múltjának és jelenének tanulmányozásához. Borsod-^ szirák alig ezer lelket számláló kisközség Észak-Magyar- országon. A község határa alig alkalmas a mezőgazda- sági művelésre. Mégis az ottaniak kitartó szorgalommal, nagy akarással olyan közös gazdaságot teremtettek, amely biztos megélhetést nyújt ma tagjainak. Hajdú Gábor, az Észak- Magyarország munkatársa, a Kelet alkotócsoport tagja, rendkívül érdekes és közérdeklődésre joggal számot tartó könyvében beszámol a község múltjáról, kialakulásáról és történelmi nevezetességeiről. Ezt követően bemutatja a szövetkezet megalakulásának időszakát, a későbbi nehézségeket és azt, hogy a szövetkezet miként jutott el mai állapotáig. Nemcsak egyszerűen gazdaságtörténeti leírás ez a monográfia, hanem egyben társadalomrajz is. Bemutatja, hogv az egykori heterogén összetételű, gondolkodásmódjában is nagyon eltérő embercsoportból hogyan alakult igazi közösség, amely ma már egészen más értékrendet tűz maga elé, mint akkoriban. A könyv nemcsak Borsod megyében kelthet érdeklődést, hanem Hevesben is. Sőt országosan is,’ hiszen majdnem minden megyében akadnak olyan termelőszövetkezetek. amelyek az átlagostól jóval nehezebb körülmények között gazdálkodnak és sokkal több mindennel meg kell próbálkozniuk a biztonságos lét megteremtéséért, mint a földrajzilag kedvezőbb körülmények között levő társaiknak. Jó példa ez a könyv arra is, hogy a nehéz körülmények közt élő, gazdálkodó termelőszövetkezetek milyen plusz- akarással próbálnak többet kihozni a földből, a környezetből, de az emberekből is azért, hogy . mindenki kellően boldoguljon. (kaposi) Villámcsapás vei? Földet szórtak rá? Miz ég borús, viharos. Vadul zuhog az eső. dörög, villámlik. ösélmény ez, lenyűgöző, sok beteg áll a csukott ablak mögé, hogy átérezze az elemek tomboláját. A város fölött húz el a Prágába vagy onnan Budapestre igyekvő repülőgép. Napsütéses időben azt ugyanígy szokták bámulni. Megszokhatatlan csoda a vihar is, a gépmadár is, amiben emberek ülnek. Idegeink még hallatlanul merevek — az elménk sokkalta fürgébb. Az idegrendszer sok ósdi és örök élményt őrizhet. Utóbbiak közül a vihar rettenetét. Lassan elvonul a vihar. A felhők mögött megcsillan a nap. Elül a szél. eső utáni friss levegő tódul be a termekbe a gyorsan kinyitott ablakokon. Szirénázás hallik. mentőautó fordul be a kórház kapuján. Egy férfit emelnek ki belőle hordágyon. Pokolian néz ki. Családtagjai kísérik. A főorvos már a folyosón megnézi. — Mi történt a beteggel? Egyszerre hárman válaszolnak. — A közelében csapott le a villám! Megégett! Földhöz csapta. Mi szedtük fel. — Hol? — A réten! — Miért ilyen sáros? Csupa sár! Sáros az a rét? — Nem, doktor úr. leföldeltük. — Hogyhogy? — Hát a villám is áram, nem? Lehet, hogy már meg is halt volna, ha nem földeljük le. — Lapáttal meg kézzel, mindennel! — hadarják. — Amivel tudtuk! Az orvos döbbenten hallgatja őket. A beteget elküldi, mosdassák meg a földtől. Másik két orvossal együtt bemosakszik, megy a műtőbe. Otthagyja a rokonokat a folyosón. Dühös. Dühös? Nem düh ez. Fel- indultság. Villámcsapás, ami belévágott — őt érte. A legfiatalabb orvos mulat az eseten. Csakugyan hihetetlenül nevetséges. — Le ran földelve a készülék? — mutatja a műtősnőnek az egyik műszert. — Holnap hozzon egy zacskó virágföldet, biztos, ami biztos, legyen... A főorvos csak azt mondja, a nagyanyja a haláláig nem vetkőzött le a tévébemondók szeme láttára! Aztán hozzák a beteget. Áléit, de él. Megkezdik a műtét előtti vizsgálatokat. Odakint a folyosói pádon a rokonok kétségek közt vergődnek. Emberséges emberek ők — most rettegnek: lehet, hogy ártottak a földeléssel? De hát úgy tudták... Szeretnék, ha valaki megnyugtatná őket. De csak felfeltűnik egy-egy fej egyikmásik ajtóban, folyosói sarkon, megnézik őket, néha kuncognak is... Ez a három ember: szenzáció. Lesik őket, mint az imént a vihart, s a következő pillanatban majd a magasban elhúzó repülőgépet. Értik, s mégsem értik őket! Gulay István Az idei egri nyárban a térzenét elűzték a műszakiak a Dobó térről, de a helyőrség fúvósai nem hagyták magukat: kiültek a Líceum elé, az aszfaltra, felállították kottaállványaikat és játszottak. Évtizedekre nyúlik vissza ez a hol felkarolt, hol lenézett zenei hagyomány Egerben, hogy a Dobó-szobor előtt, a' délutáni napsütésben, a város forgatagában, turisták, bevásárló háziasszonyok, világmegváltó férfiak, trécselő nyugdíjasok, szóval az utca embere számára a rekkenő kánikulában fújjanak valami szépet, andalítót; kinek a megújuló emlékei alá, kinek az éppen viruló szerelem hangulatához. Azért vezetem be ezt a lírainak szánt jegyzetemet a térzene hangulatát érzékeltető és a közönség hasznát jelző-jelentő képpel, mert a térzene érzelmeket akar ébreszteni, hangulatot akar kelteni. Az utcán, azaz az utcán is! Azt nem kell bizony, gatnunk, hogy a fúvósok be tudják tölteni a teret hangerővel: ha a rezek jókedvűen harsogni kezdenek, a taliga tó nemcsak kitűnőnek találja a műsort, élvezettel végigüli a produkció óráját, de néha nevethetnék je is támad. A zenétől, igen, a zenétől. Csütörtökön például, rflár hat szám lefutott, amikor Katelbey Perzsa vásár című életképét mutatták be a helyőrségiek Kovács László karmesteri közreműködésével. Ebben a zeneműven az operából idemetszett melódia (hogy a világ eladó!) annak kedélyesebbre vett átirata, a vásári nyüzsgést utánzó paródiaszerűség, a tömeg zajának megjelenése a zenében, a produkcióban — mind-mind nevetésre ingerelt. De hát ki nevet csak úgy magában és magának a nem valami kényelmes lócán, ott a Líceum előtt, amikor a kezdetben mintegy százötven főnyi hallgatóság már több százra dagadt. Még azt hitték volna, hogy becsavarodtam a kánikulától! A helyőrségi fúvósokat szívből megtapsolták az elhangzott számok után az ül- ve-állva hallgatók. Bihari Palotása éppúgy emóciókat váltott ki, mint Kéler Béla Magyar vígjáték nyitánya vagy a Csernyeckij-induló, amelyet Budapest felszabadítása címen írt meg. Dini- cu Márciusi körtánca, Fu- cik Téli viharok-ja, Vacek polkája, a Jarmilka és Pécsi Kjítonavér indulója a losonci barátoknak és zeneértőknek is szólt, akikre a katonafúvósok a térzene kapcsán is szeretettel gondoltak. A hangulatteremtésnek ezt a kedves módját, a térzenét, azért nyugtázom az idei nyáron kettőzött figyelemmel, mert a fúvósok öt alkalommal ültek ki a kánikulába, a délutáni verőfényben szórakoztatni. Kovács László és Bikkes István vezényelte a legkülönfélébb számokat, Verditől Erkelig, hogy a szinte térzenének írt Fischer- számokat ne is emlegessük külön. Kodály Kállai kettőse, a Radetzky-induló, Brahms Első magyar tánca vagy Vackár Szerenádja, s benne Sági István szólója, egy jól felépített és jól ösz- szehangolt kisegyüttes benyomását keltette az idén, öt alkalommal, a Líceum előtti, aszfalton. Ha még gyakrabban játszanának ezek a fúvósok, bizonyára kialakulna körülöttük egy sajátos, jó ér- • telemben vett utcai közönség, amely az utcából nemcsak a bevásárlószatyrot és tartalmát, hanem egy-két vidámabb és érzelmesebb percet is hazavihet. Es nem ci- pekedve! Farkas András Még jelentősek a szellemi tartalékok Képzőművészeti alkotótáborok A képzőművészeti alkotótáborok egyre fontosabb szerepet játszanak a működésüknek otthont adó települé. sek kulturális, közművelődési életében. Ennek egyik eredménye: a fenntartó szervek a kedvezőtlenebb pénzügyi helyzetben is, előterem, tik az alkotótáborok munkájához szükséges anyagiakat. A Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségében az MTI munktársának elmondták, hogy a művészi közösségek közművelődési munkáját elismerve, a Művelődési Minisztérium és a tanácsok pénzén kívül, az Országos Közművelődési Tanács is támogatja a táborokat. A helyi szervek egyre tudatosabban építenek az alkotótáborok körül kialaku. ló művészcsoportokra. A eddigi tapasztalatok alapján azonban az is nyilvánvaló, hogy még jelentős szellemi tartalékok tárhatók fel. Az alkotótáborok — a szimpozion-jelleg erősítésével — például tovább erősíthetik az azonos képzőművészeti ágban dolgozó művészek közötti eszmecserét is, és fontos közvetítő bázissá válhatnak. Ez nem csupán a hazai művészeti életre vonatkozik: több év tapasztalata azt mutatja, hogy a különböző nemzetiségű művészek egyre nagyobb érdeklődést tanúsítanak a magyarországi alkotótáborok iránt. A szocialista országbelieken kívül szép számmal érkeznek Nyugat- Európából is. A hazai alkotótáborok legrégebbike az 1964-ben létrejött hajdú böszörményi telep, amely napjainkban a festők számára teremt kitűnő munkakörülményeket. Az utóbbi észtén, dőkben az egyes táborok egyre határozottabb profilt kaptak: Salgótarján ad otthont a grafika, a sokszorosított és egyedi rajzművészet képviselőinek; Nagyatádon a faszobrászok adnak egymásnak találkozót; Makó a sokszorosított grafika művelőit látja vendégül; Nyíregyházán az érem- művészek, Dunaújvárosban az acél- és fémszobrászok dolgoznak. Több helyen ipari nagyvállalatok támogatják a művésztelepeket: Győrben a Rába Magyar Vagon- és Gépgyár, Békéscsabán a Kner Nyomda segíti az alkotó közösségeket. Nemzetközileg is jelentős az érdeklődés a kecskeméti zománctelep tevékenysége iránt, s ugyanitt egyre biztatóbb a kerámia stúdió munkája. Továbbra is sok résztvevő, je van a villányi nemzetközi kőszobrász művésztelepnek. Az ország nyugati szegletében fekvő Velem a textileseknek ad otthont. A felsoroltakon kívül még több olyan alkotótábor működik, amelynek szakmai profilja pillanatnyilag tisztázatlan. A képzőművészek szövetsége elsősorban az azonos műfaji kialakítású közösségeket támogatja, mert az alkotótáborok egyik legfontosabb célja éppen az adott művészeti ág képviselőinek összefogása. (MTI)
