Népújság, 1983. július (34. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-02 / 155. szám

0

NÉPÚJSÁG, 1983. július 2., szombat

2 + 7

...Ó ...ló ...CIO ...ÁCIÓ ...KÁCIÓ ...AKÁCIÓ

VAKÁCIÓ! csupa nagybetűs ünnep. Mármint az elején, amikor a gyerekek még örömmel (vagy kevesebb örömmel), a szülők elégedetten (vagy kevésbé elégedetten) lapozgatják az értesítőt. A csemeték fél füllel ugyan még hallgatják a szülői intelmeket de lélekben már óriási tereket barangolnak be a nagy vakáció ígéretes kalandjairól álmodoznak. Da vajon teljesülnek-e a nagy nyári álmok?

A nyári vakáció nagyjából számolva kilenc hét. Ebből nyolc-tíz nap a táborozás, ha az iskola megszervezi, s a szülők költségvetésébe is belefér a részvétel. Ha minden jól megy, két hét nyaralás a szülőkkel, vagy esetleg a SZOT gyermektáboraiban. De mi lesz a fennmaradó hét héten?

Aki napközis foglalkozást kért, meg is kapta — mondják az egri tízes iskola pedagógusai. — Igyekeztünk egy sor programba bekapcsolódni, hogy változatosabbak legyenek a nyári napok. Eljárunk majd a múzeumba, ahol a muzeológusok szerveznek honismereti foglalkozásokat. Részt veszünk az úttörőház programjain, lesz olyan, aki vetélkedőre megy, vagy valamelyik szakkörbe. A másik olvasótáborba vagy logikai vetélkedőre készül. Akad, aki diafilmet néz, zenét hallgat. Az iskolánkat patronáló KISZ-tag rendőrök játékos KRESZ-vetélkedőt tartanak. Lesz sport is, minden mennyiségben, ebben segítenek a lakótelepi szülők, ugyanis nálunk már hagyományai vannak a lakótelepi sportbizottság nyári munkájának. Szőkébb környezetünk védelme is szerepel a programunkban. a gyerekek vállalták a lakótelepi virágok ápolását.

Minden iskolában megszervezik a nyári napközit, ahol csak erre igény van. Ám a gyerekeknek csak bizonyos százaléka lesz ott. És főleg csak az alsó tagozatosok. Van, akit nem íratnak be, talán éppen azért, mert a korábbi években nem kínáltak olyan gazdag és vonzó programot, mint néldául az idén a tízes. Mit csinálnak azok a gyerekek, akik nem lesznek napköziben?

Hová teszed a lányod? — kérdezem az anyukát, akinek nyolcesztendŐ6. meglehetősen mozgékony csemetéje elég sok gondot okoz a szűk lakótelepi lakásban, ahol alig van lehetősége a mozgásra. — Mit csinálhatnék vele — vonja fel a vállát. Két hétig szabin vagyok, viszem magammal üdülni, aztán jön a sportnapközi. Tudsz jobbat?

A két fiú, 10 és nyolcévesek, meglehetősen önállóak. Mit csináltok a nyáron? — érdeklődöm. Anyjuk válaszol: elég nagyok már, hogy vigyázzanak magukra. A napköziben tavaly csak baj volt velük, állandóan panaszkodtak rájuk a tanárok. Unták magukat a szűk, poros udvaron. Most otthon maradnak. Este megfőzöm az ebédet másnapra, a nagyobbat megtanítottam a gáztűzhellyel bánni, ő majd megmelegíti az ételt. Kulcsos gyerekek lesznek — teszi hozzá kesernyés mosollyal. Két hétig vállalta őket a nagymama is, mi meg felváltva vesszük ki a szabadságot az apjukkal. Közös nyaralásról így egyelőre szó sincs. Majd ha nagyobbak lesznek.

Ismerek szerencsés családot is. A két nagymama felváltva vállalja a gyerekeket. Az egyik falun lakik, ott töltenek majd több időt. így eltelik a nyár, és vele a gond, mi legyen a gyerekkel. Nekik könnyű.

— Te Zsolti, mit szólnál ahhoz, hogyha lakótelepi őrsöt szerveznétek?

Zsolti csodálkozva néz rám: az milyen? Próbálom magyarázni. Nem az osztálytársaidra gondolok, hanem a szomszéd gyerekekre. Akikkel amúgy is együtt szoktatok játszani. Neked is van öcséd, a barátodnak húga, többen vagytok, akik egy csoportban játszotok. Hát

belőlük szerveződne az őrs. Annyi itt a gyerek, versenyezhetnétek. kirándulhatnátok. Valamelyikőtök nagyobb testvére, vagy a szülők olykor-olykor elkísérnének benneteket. Zsolti töprengve néz rám. — Csakugyan jó lenne — mondja elmélázva —, de hát ki kezdje el?

— Hallottad, milyen programokat szerveznek az úttörőházban, meg az Ifjúsági Házban? — faggatok egy másik gyereket.

— Nem.

— Az iskolában nem beszéltetek erről az évzáró előtt?

— Nem hallottam. Volt ugyan valaki a tanácstól, attól lehetett kérdezni, hogy lesz-e itt mozi, meg mást is. de a nyári dolgokról nem volt szó.

Nem tudom; valóban nem beszéltek velük, vagy csak ő nem figyelt oda. Vagy nem úgy beszéltek, hogy felkeltsék a gyerekek figyelmét. Nem tudok rá magyarázatot. de a válaszokból úgy tűnik, hogy a napközisekhez eljut a programok híre, de azokhoz. akiknek kétszer olyan nagy szükségük lenne a segítségre, a hasznos időtöltéshez, mintha kevésbé jutna el. Félő, éppen azok nem lesznek ott, akikért szerveződik az egész.

Sétálok a kertvárosnak becézett részen. A házak előtt gondosan ápolt virágok, a hátsó udvaron vetemények. Valamikor ilyen kertes házban laktunk mi is, Ám édesapám nem engedte bevetni az egész udvart. Maradt egy jókora rész, amiben a felénk „seprőnek” nevezett. magam sem tudom milyen növény nőtt ember- nyi magasra. Abba vágtunk titkos ösvényeket. Középen nagyszerű tisztás volt. napestig ott múlattuk az időt. Fiúk, lányok, kisebbek, nagyobbak. Együtt a szomszéd

gyerekekkel. Ha esett az eső, behúzódtunk valamelyik lakásba. És nem voltunk útban. Míg elnézem a szemet gyönyörködtető kerteket, a pénzt hozó fóliasátrakat, gondolkozom, hol itt a gyerek, a gyerekek helye?

Elsősre, vált az idő. A lépcsőházban csivitelő gyerekhad. Ott ülnek sorban a lépcsőn, mint a madarak. Hogy felmenjenek a lakásba? Arról szó sem lehet. Rendetlenek. Hány, de hány családban elhangzik reggel az utasítás: „pajtást pedig ne lássak itt”. S a gyerekek ott bóklásznak napestig a sivár játszótereken. A nyakukban a kulcs arra jó. hogy felszaladhassanak egy karaj kenyérért.

A két hónap vakáció előbb-utóbb unalomtenger a gyereknek, gond a dolgozó szülőnek. Valamiféle megoldást várunk az iskolától,, a tanácstól, akárkitől. Pedig tehetnénk mi szülők is egyet és mást. Vajon egészen utópisztikus ötlet, hogy vállaljuk időnként egymás gyermekeit? Ha öt-hat család összefogna, egy-két nap szabadsággal hetekre megoldódhatna a gyerekek felügyelete, hogy ne lődörögjenek, egymásra hagyatkozva a csupa aszfalt játszótereken. Hogy csak Egert említsem. mennyi nagyszerű hely van a környéken. Almádéi a Villóbércig. a Verőforrásig, tele romantikus kirándulóhelyekkel. Azt hiszem, fel sem fedeztük őket igazán. Pedig valódi gyerekparadicsomok. Pótolhatnák a hiányzó teret.

Nem tudom, ki hogy van vele, de én sajnálom nyáron a gyerekeket. Sokuknak az első hét önfeledt szabadságmámora után semmi sem jut. Csak a tétlen unalom. S mi felnőttek még meg is vagyunk győződve arról, hogy mindent megteszünk értük.

Deák Rózsi

Mezey Katalin

A véres szúnyogirtás

— Meg kéne építeni legalább azt a nyomorult pincét — hárította el magától a baljós gondolatokat. Eszébe jutott, amit egy ismeretterjesztő füzetben a bunkerekről olvasott. Négy méter

mélyen kell lennie, és vízréteg kell, hogy körülvegye, ahhoz, hogy a neutronbombától is védjen. Ilyet úgyse tudna építeni. Vízréteg. Ki a fene tudja a pincéjét vízfallal körülvenni? Maszekba ezt nem lehet megcsinálni.

De aztán eszébe jutott,

hogy meg lehetne tölteni

vízzel nagy meszeszsákokat, megkötni a szájukat, és falat építeni belőlük. Náluk

úgyis csak földbe ásott pince jöhet szóba, mivel a ház alatt nincsen. Akkor meg nem is olyan. lehetetlen. Csak a felszín felőli részét kellene ilyen zsákokkal megrakni, arra négy méter föld és kész is. Meg persze ólomlemezek. Végső soron azt is be lehetne szerezni, ha az ember

komolyan gondolná a dolgot. De hát mikor? Mikor is kéne? Ha most lenne egyáltalán ideje a meló mellett ilyesmivel foglalkozni, akkor is mindenki hülyének nézné. Később meg, ha már sürget a helyzet, biztos nem lehet majd, nem is lesz rá idő. Ha szükség lesz rá, ha nem, most kellene megépítenie azt a rohadt pincét. Egyik nyáron, a szabadsága alatt kiássa és beszerez minden szükséges kelléket. Akkor legalább elmondhatja, hogy megtette, ami tőle tellett.

— Megcsinálom — gondolta, miközben elhelyezte a fejét a kispárnán, és nyakig húzta a paplant. Puha, meleg és jószagú volt, ettől egészen megnyugodott. Lehunyta szemét és igyekezett az ágy kényelméből feltörő jóérzéssel az álom felé közelíteni.

Abban a percben, amikor már csaknem elaludt, halk, zökögő zümmögést hallott a füle mellett.

— Na várjatok csak! Mindjárt adok a pofátokra!

— kiugrott az ágyból, fölkapcsolta a nagyvillanyt, és gyorsan becsukta az ablakot.

— Az a nyavalyás szúnyogháló! Föl kéne szerelni végre.

Ötödik éve, mióta ideköltöztek, minden nyáron megismétlődik a szúnyogcsata.

— Agyonütöm őket — mormogta, de még mindig

I

nem látott a hirtelen világosságtól. Fölvette az ágyról a kispárnát, és várta, hogy a szeme megszokja a fényt. Aztán támadásba lendült.

Guggolásból fölugorva, nagy erővel csapta a meny- nyezethez a kispárnát, ahol csak szúnyoghoz hasonló árnyékot látott. Volt, hogy elnézte a dolgot, de a találatok száma is egész szép volt. Három véres maszat jelezte a sikeres vadászatot a fehér mennyezeten.

— Na, most nézzük a falakat! — Rögtön az ágya fölött, a fejénél ült egy. Telibe találta. Aztán az ablak mellett még kettőt. Mindegyik alaposan megszívta már magát. Végül a szemközti falon is megpillantott egy jellegzetes, vonalnyi fekete rajzot, de az már a közeledtére felrebbent, és szemtévesztő, cikkcakkos röpüléssel eltűnt. Hátrafeszített nyakkal pásztázta újra végig a falakat, a mennyezetet, de nem sikerült felfedeznie. Türelmesen rótta az újabb és újabb köröket a kis szobában, de a szúnyog nem volt sehol. Becsapkodott az asztal alá, az ágy alá is, felemelgette a székeket. Figyelmesen végignézte az ablaküveget, de nem találta sehol.

— Rafinált vén dög. Már az ember árnyékát is ismeri. Túlélhetett egy-két ilyen vadászatot.

Megfájdult a nyaka. Leeresztette a fejét, egy-két fejkörzést végzett. Szinte kattogtak a nyakcsigolyái.

— Legalább nekik jót tesz. — Erősen meszesedett a gerincoszlopa. — Csak a rendszeres torna segít, mondta az orvos. Most alaposan megtornásztatta a nyakát.

Szerény vigasz volt. Egyre ingerültebbé tette a hetedik szúnyog eltűnése. Milyen jókedve lett az első gyors sikerektől. Akkor kellett volna abbahagyni. Mérgében — persze a tapasztalt szúnyogvadász ösztönével — felvágta a kispárnát* a lámpa mellé. Két-három dög is kiröpült a mennyezetre szerelt kerek foglalat alól! De épp mert többen voltak, képtelen volt követni az útjukat. Egyet elkísért tekintetével egész a sarokig, de ott a barnás tapéta és a fehér meszelés találkozásánál szem elől vesztette azt is.

Néhány újabb eredménytelen körjárat' után kedvetlenül dobta le a párnát az ágyra. Elment a drága alvásidő, szúnyog meg épp elég maradt. Mintha egyet se ütött volna agyon. A lényeg semmit se változott.

Leoltotta a villanyt, és feje búbjáig felhúzta a paplant. Tudta, hogy nem sokáig bírja így a fülledt melegben, de remélte, hogy elalszik, mielőtt még kitakarózna, és meghallaná a szúnyogzenét.

(Vége)

Ivek

(Fotó: Kőhidi Imre)

Smink nélkül

Koltai Róbert

A színpadon már tizenegyedszer ismételték a próbát. A Liliomfi teljes szereplőgárdája részt vett a táncjelenetben. Marton

László utasítására újra meg újra indult a zene, míg tökéletes összhangba nem hozták az együttes mozgást.

Elnéztem Koltai Róbertét, azaz Kányáit, a fogadóst. Az első perctől az utolsóig „teljes erőbedotbással” élte a próbát, fegyelmezett jelenlévő részvevője volt. Még ki sem fújhatta magát, amikor a Líceum udvarán leültünk beszélgetni.

— Láthatóan jól érzi magát a Liliomfiban...

— Több okból is. Egyrészt Szellemifit játszottam már, s most jó cserélni, egy másik alakot megformálni. Másrészt öröm számomra a csapatmunka, amelyben'Marton irányításával színészek, főiskolások részt veszünk. No és szeretem Egert.

— Először tart viszont önálló estet, itt, a Dobos-cukrászdában hétfőn.

— Sok helyütt fölléptem már ezzel a műsorral. Egyes részleteit a Rádiókabaréban hallhatta a közönség, de a Mikroszkóp Színpadon is láthatták.

— Iskolai élményeiből táplálkozik az improvizáció, amely irodalmi estjein megszületik. Hogyan határozta el, hogy ezt a témát pódiumra viszi?

— Mint mindegyik diákot, kamaszfejjel engem is megragadott a gimnáziumban a tanárok humora. Az a rejtett is, amit esetleg a padtársam nem fedezett fel. A főiskolai évek alatt még nem gondoltam nyilvános szereplésre, s később, a színházban is csak „házi használatra” mondtam el a» kollégáknak. Verebes István ötlete volt legelébb, hogy műsor szülessék mindebből,

— Előadói estjein folyvást változik, alakul a produkció. ..

— Izgalmas számomra ezt megvalósítani. Egy-egy darabban a kötött szövegen belül találok teret, a rögtönzés lehetőségével viszont kitágul a világ.

— Pedig nem a helyzet- komikumra épít, hanem jellemeket fest...

— Egy-egy szituáció is adhatja, hogy az emberek jót nevessenek. Ha ebből sikerül továbblépnem, elégedett vagyok: felszínre került a mélyebb humor.

— Szereti azt akit ka- rikiroz?

— Munkámban ez nem meghatározó. Mindenki találkozott már olyan tanárral, akitől rettegett, vagy éppen nevetségesnek tartotta. S mindannyian ismerünk üres fejű vezetőket is. De az nem elég, ha cinkosan összekacsintunk a hátuk mögött. Egyébként a hétfőd előadóestemen „ném leszek magamra utalva”: a házigazda szerepét Szombathy Gyula vállalta.

— Elárulna valamit a további terveiről?

— Ismét rendezek. A Dunaújvárosi Bemutatószínpadon Szép Ernő egyfelvoná- sait visszük a közönség elé.

(mikes)