Népújság, 1983. július (34. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-16 / 167. szám

NÉPÚJSÁG, 1983. július 16., szombat S. Blahó István: Nem valami­féle egyirányú utca ez a kap­csolat, ahol egyik csak ad, a másik csak kap — kölcsönö­sen segítjük egymás munká­ját Immár 15 esztendeje an­nak, hogy Füzesabonyban a gépjavító állomás „átlénye­gült”, s lett belőle a Mátra- vidéki Fémművek gyára. Az állóeszköz érték akkor — 1969. januárjában — úgy 15 millió forint lehetett, a dol­gozói létszám pedig 450— 470. — Sírokból elsőként a dobozalkatrész előállító gé_ pékét és a koronazárgyártó gépsorokat telepítették át — magyarázza most az indu­lás körülményeit Blahó Ist­ván, a gyár fiatal igazgatója. — Nagy sikernek számított, hogy itt kezdődött meg a pilver proof, az aluzáróku- pak gyártása. Fontos dátum 1973, a tubusgyártó üzem áttelepülésének éve. Űjabb öt év múltán a teljes gyár­tási keresztmetszet szüksé_ gessé tette a nyomda áttele. pülését, és ez biztosítja a füzesabonyi gyár litografált lerhezigényének kielégítését. Minderről pillanatnyilag csak a gyárról való alapve­tő tudnivalóként beszélünk, témánk ugyanis szélesebb körű. Arra keresünk választ, milyen a kapcsolat a gyár, mint Füzesabony legjelentő­sebb ipari létesítménye és a számára otthont adó, más területeken is rohamléptek­ben fejlődő nagyközség kö­zött. — Ezzel kapcsolatban elöl­járóként hadd mondjam el — kapcsolódik a beszélge­tésbe dr. Orosz Miklós, a Füzesabony—Dormánd közös nagyközségi Tanács vb. tit­kára —, hogy az államigaz­gatási szervezet éppen most folyamatban levő korszerű_ sítése által Füzesabony a járás községei számára — Nagyút kivételével — mint másodfokú szerv szerepel majd. Ugyanakkor pedig Füzesabony, Dormánd, Be­senyőtelek, Mezötárkány, Szihalom, Mezőszemere és Egerfarmos községekben el­munkáslaikások építéséhez ebben az ötéves tervben há­rommillió forinttal járul­tunk hozzá. Szinte szikráznak a tetszetős tubusok a nagyközség kapcsolatának megértéséhez tudni kell, hogy ezek a községek adják az itt dolgozó munkások túlnyomó részét is. — Ez azt jelenti tehát, hogy a Mátravidéki Fémmű­vek itteni gyára közvetve vagy közvetlen, de vala­mennyi említett községben támogatja törekvéseiket anyagiakban és egyéb te­kintetben ? — Nos, ez kétségtelenül így igaz. Elég, ha csak a legfontosabbakat említem: Abonyban és Dormándon négy orvosi rendelő, három öregek napköziotthona, egy zeneiskola, két nagy iskola, két óvoda, valamint az abo. nyi 2-es iskola dormándi tagiskolája működik. Egye­bek között ezek istápolásá- ban vállal sokat magára a gyár, hiszen az időnként szükségessé váló javító-fenn­tartó munka oroszlánrészét elvégzik. — Igen — veszi át a szót Blahó István. — Szocialista - brigádjaink szerződéseket kötöttek ezekkel az intéz­ményekkel, és ennek értel­mében részt vesznek a nyá­ri nagytakarításoktól kezdve a karbantartási munkákon keresztül egészen a játékok javításáig, illetve újak ké­szítéséig. A jó kapcsolat természetesen nemcsak • a hétköznapokra, hanem a „je­lesebbekre" is érvényes: e szervek képviselőit meghív_ juk a fontosabb ünnepsége­inkre. És hogy ez a kapcso­lat nem valamiféle egyirá­nyú utca, azt jelzi, hogy az említett intézmények a ma­guk lehetőségeinek megfele­lően igyekeznek gondoskod, ni a viszonzásról. Tudom. 4­Dr. Orosz Miklós: Irányítjuk a munkásutánpótlást, kiemel­ten kezeljük a gyár igényeit sokszor megszólaló húrt pen­dítek, ha azt mondom pél­dául, hogy szocialista bri­gádjaink évfordulójára — legutóbb éppen a negyed- századosra — az iskolások, a KISZ-esek kedves, hangu­latos műsorral, virágokkal köszöntik dolgozóinkat, és ezeknek nem ritkán komo­lyan megható pillanatai is vannak, amelyek messze túl­mutatnak az anyagiakon. Pénzben tehát nemigen lehetne ezt a kapcsolatot kifejezni — folytatja Blahó István —, de tény, hogy a művelődési központ fenn_ tartására évenként százezer-, sportcélokra pedig 650 ezer forintot fordítunk. Emellett jut időnként különböző gyermekjóléti intézmények támogatására. Bizonyára nem lényegtelen az sem, hogy Németh Jánosné: Nem volt gond a gyerekek óvodai el­helyezésével ronadugó készül itt, kétféle méretben, fehér és sárga színben.) A déli szomszéda­inkkal kötött üzlet 830 ezer dollárt hoz a füzesabonyi gyár számára, ami a mai nehéz időkben bizony nem lebecsülendő összeg. — Mi meg is becsüljük ezt — mondja Blahó István —, és bár a szerződés ér­telmében a szállítást decem­ber 31-ig kellene befejez­nünk. mi ezt jóval határ­idő előtt szeretnénk teljesí­Működik a Mailänder színnyomógép, megfelelő helyre került a nyomás teni, hiszen tudjuk, hogy a sör főszezonja a nyár, a leg­több koronadugóra tehát ilyenkor van szükség. Re­méljük, hogy ezt értékelik majd partnereink is, és újabb üzleteket kötünk. Egyébként egy év alatt két­milliárd 650 ezer koronadu. gót készítünk, és ha ezt mind egymás mellé rak­nánk, akkor több mint két­szer érné körül a Földet az Egyenlítőnél. A szigorú szervezettségé­ről híres ipar is szolgál­hat tehát olykor érdekessé­gekkel, finom derűvel. A lényeg persze, nem ez, ha­nem az. hogy a füzesabonyi gyár ily módon teljesíti, il­letve túlteljesíti dollárex­portját. Más lapra tartozik az, ha jugó BIP sört iszunk, hazai koronadugót pattin­tunk le az üvegről. Ez a gyár természetesen más termékeket is produkál: tubusokat fogkrémekhez, más krémekhez, festékdobo zokat egyéb gyártmányokat — a kereslet függvényében. Minderről azonban már a füzesabonyi munkáslakások szemrevételezése közben esik szó. Az új lakások im­pozáns látványt nyújtanak, de legalább ennyire tetsze­tős. hogy a Fémművek igaz­gatója „hivatalból” örököl­te a füzesabonyi sportköri elnökséa tisztét — emellett még hét társadalmi funkci­ót is betölt — és mint ilyen, sokat tett a nagyközség sportéletének fellendítéséért. Jelenleg hét szakosztály működik itt: futball, kézi­labda. sakk birkózás, asz­talitenisz. kispályás födi, természetjárás és nyolcadik­ként — mert többen igény­lik — a go cart bevezetésit is tervezik. Mind a vezetők, mind a nagyközség lakossága sokra értékeli ezt. csakúgy mint azt. hogy Füzesabony fele­lős posztjain a gyár dolgo­zói közül jónéhányan mun­kálkodnak különböző társa dalmi megbízatásokat vál­lalva eredményesen és si­kerrel. Hasonlóképpen töb­ben kerültek felelős tiszt­ségbe új munkahelyen a korábbi „fémművesek” kö­zül. Ezekre — is — tagad­hatatlanul büszke mind az igazgató, mind pedig a ta­nács vb. titkára. Közösen példázva ezzel is, hogy va­lóban nem csupán „egyirá­nyú” utcához hasonlítható a Fémművek és Füzesabony — Mi pedig a magunk módján úgy viszonozzuk ezeket — kapcsolódik az elhangzottakhoz dr. Orosz Miklós —, hogy a gyárban dolgozó szülők gyermekei számára mindenkor zöld utat biztosítunk Abonyban és Dormándon az óvodai, illetve az abonyi bölcsődei elhelyezésre. A magunk módján ezzel — úgy véljük — hozzájárulunk a termelés eredményességéhez. Tudom — mosolyodik el —, mond­hatnák erre: ez a legkeve­sebb. Az viszont már bizo­nyára nagyobb súllyal esik latba, hogy a lakásépítke­zésekhez — most pl, kor­szerű sávházak építéséhez biztosítunk, illetve biztosí­tottunk telkeket, a munkás- irányítás során pedig ki­emelt helyen vesszük figye­lembe a gyár igényeit. Ami­kor pedig arra szükség volt, területet biztosítottunk az üzem bővítéséhez... — Mi pedig minden olyan akcióban benne vagyunk, amely a község számára fontos: a 70-es években a víztársulat, majd a szenny­víztársulat létrejöttéhez csatlakoztunk, utóbbihoz 1,6 millió forinttal — teszi hozzá az elhangzottakhoz az igazgató. És se vége, se hossza a jó kapcsolat példáinak. Közben az egyre korszerűsödő gyár meglátogatását sem mulaszt­juk el. Itt találkozunk Né­meth Jánosné gépmunkás­sal, aki elmondja, hogy két kisfiú, a nyolcéves Zoltán és- a két esztendővel fiatalabb Jánoska édesanyja, és há­rom műszakban dolgozik. — Akkor tehát már nincs gond a családban az óvo­dára. .. — Nincs. Minden különö­sebb utánjárás nélkül felvet­ték a gyerekeket, most pe­dig az anyósomékkal tud­juk megoldani az iskolán kívüli elhelyezésüket és per­sze a felügyeletet is. A korszerű, tiszta öltöző­ket és zajos csarnokokat járva Blahó István nem áll­ja meg szó nélkül, mire mennyit fordítottak, mit tet­tek és tesznek a zajártalom csökkentése érdekében. Köz­ben óhatatlanul szó esik a termelésről is. Megtudjuk, hogy a — külső okok miatt — gyengébben sikerült első negyedév után igen előnyös üzletet sikerült kötni Jugo­szláviával 200 millió darab koronadugó legyártására. (Naponta 10—11 millió ko­Füzesabony: hétköznapoktól a jeles ünnepekig - a BIP sör meg a dolláros kupakok — munkást küld a tanács Nem egyirányú utca Tartalmas együttműködés a Fémművek gyára és a nagyközség között sőfokú építésügyi hatáskört Füzesabony egyik új büszkesége: a nemrégiben átadott új munkáslakások lát el. Már most a gyár és kapcsolata. B. Kun Tibor (Fotó: Tóth Gizella)

Next

/
Oldalképek
Tartalom