Népújság, 1983. június (34. évfolyam, 128-153. szám)
1983-06-30 / 153. szám
NÉPÚJSÁG, 1983. június 30., csütörtök KATONAI KOLLÉGIUMOK ’83 Tisztek lesznek Futás közben: a galg am ácsai Turcsán János sporttiszt, az egri Borbás Gábor harckocsimérnök szeretne lenni (A szerző felvételei) Nem látok egyenruhát. Farmernadrágos srácok sietnek ki a kapun, az egyiket megállítom. — Ez a katonai kollégium? — Ez. — Egy pillanatra! Netán te is kollégista vagy? — Az. — Hová sietsz? — Randira. Látszatra sem a nyíregyházi, sem az egri, sem a tatai katonai kollégium nem különbözik a civil diákotthonoktól: a bentlakók középiskolások, a nevelők középiskolai tanárok, s minden alkalmazott — a szakácstól a portásig — civil. Katonával csak az igazgatói irodában találkozom: Nyíregyházán négyszáz, Egerben ötszáz fiatal neveléséért felelős felnőttek közül itt is, ott is mindössze három a katonatiszt. Tatán, ahol a kollégium kétszázötven gyereknek ad otthont, csak két tiszt teljesít szolgálatot. Az igazgatók ezredparancsnoki, az igazgatóhelyettesek ezredtörzsfőnöki beosztásban dolgoznak, előírt képesítésük : okleveles középiskolai tanár. Hogy a katonai kollégiumoknak sikerült és sikerül betölteniük azt a szerepet, amelyért létrehozták őket, annak látványos bizonyítéka volt a tavalyi, augusztus huszadiki tisztavatás. A három katonai főiskola végzett hallgatói közül nyolcvan tiszt korábban kollégista volt, s Szekeres István főhadnagyra, aki — az évfolyam legkiválóbbjaként — a Parlament előtti avatáson a tiszti fogadalom szövegét mondta, ma is büszkék Egerben. Az egri kollégium 1974-es létesítésével kezdődött a Magyar Néphadsereg középiskolai katonai kollégiumi hálózatának kiépítése, amely napjainkban is folyik. Az egri intézmény sikeres működését követően 1978-ban Nyíregyházán és Tatán létesítettek kollégiumokat, s már felvették az első növendékeket a győri, a szegedi, a balassagyarmati kollégiumokba is, amelyek az idén szeptember elsejétől adnak otthont tiszteknek készülő középiskolásoknak. Az évtized végéig kiépítendő országos hálózat keretében minden na.gyobb megyének, illetve tájegységnek lesz katonai kollégiuma. Miért volt, miért van szükség ezekre a kollégiumokra? Erre a kérdésre általános és igaz válasz, hogy — akárcsak a polgári életben — a hadseregben is fokozódtak az egyénekkel szemben támasztott követelmények. De van ennél bővebb és konkrétabb válasz is. A Magyar Néphadsereg tisztképző tanintézeteit a Népköztársaság Elnöki Ta- -nácsa 1967-ben főiskolákká minősítette. Lényegében ettől kezdve, a Kossuth Lajos Katonai Főiskolát, a Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskolát és a Kilián György Repülő Műszaki Főiskolát elvégzett fiatal tisztek a polgári főiskolákkal azonos értékű üzemmérnöki, üzem- gazdászi, vagy tanári képesítést szereznek. Ez a hallgatóktól átlagon felüli szorgalmat, folytonos, intenzív tanulást, emellett a polgári felsőoktatásban tanulókhoz képest magasabb fokú morális és szervezettebb életvitelt, szigorú katonai fegyelmet követel. Ezekre a főiskolákra , nem jelentkeznek túl sokan (ez nem magyar specialitás: minden gazdaságilag fejlett országban megfigyelhető, hogy a fiatalok java része idegenkedik a sok kötöttséget, fegyelmezett életformát, nagy felelősséget, s kifogástalan szakértelmet igénylő katona- tiszti pályától). A Honvédelmi Minisztérium kezdeményezésére a párt Politikai Bizottsága 1973. augusztus 21-én hozott határozata, amely a tiszti utánpótlás javítását célozta, a középiskolai katonai kollégium létesítésével lényegében a katonai főiskolákra beisko- lázandók igényesebb kiválogatását tette lehetővé. A középiskolai katonai kollégiumok azoknak az általános iskolát végzett, tehetséges, a katonai pálya iránt vonzódó, fizikailag és egészségileg alkalmas fiatalok középiskolai továbbtaAz alsózsolcai Szarnék Zsolt már a leningrádi orvosegyetem hallgatójának tekinthető A tiszaburai Szepesi Iván repülőtisztnek készül — addig is karatézik níttatását és nevelését végzik, akik — szüleik beleegyezésével — vállalják, hogy a hivatásos katonai szolgálatot élethivatásuknak választják. Elmondható — és a kollégisták el is mondták —, hogy akiknek sikerül bekerülniük a katonai kollégiumokba, azok megfogták az isten lábát. Mivel itt — a főiskolai másfélszeressel szemben — háromszoros a túljelentkezés, csakis a kiemelkedő szorgalmú, négyes osztályzatnál jobb tanulmányi átlaggal rendelkező, tehetséges gyerekek lehetnek kollégisták. Közülük is elsősorban azok, akik szociális helyzetüknél fogva nehezen, vagy egyáltalán nem volnának képesek középiskolai és főiskolai továbbtanulásra. A felvételnél előnyben részesülnek a sokgyermekes családok fiai, falusi, tanyai fiatalok, állami gondozottak, távoli helyőrségekben szolgáló hivatásos katonák gyerekei. A felvettek 70—75 százaléka fizikai dolgozó, 10—15 százaléka al. kalmazott és értelmiségi, 10—12 százaléka fegyveres testületben szolgáló szülők gyermeke. A kollégisták családtagjainak egy főre jutó átlagjövedelme kétezer forint körüli. És a kollégisták nemcsak otthont, hanem a szó szoros értelmében teljes ellátást kapnak. Az étkezésben úgynevezett repülős-norma szerinti az adag, nyersanyagértéke 37 forint ötven fillér. A kollégista az első évben 15 ezer, minden további évben 4 ezer 800 forint értékű ruházatot kap, aminek csak része a kedvelt formaruha (amit ünnepi alkalmakkor szabadna viselni, de a srácok sokszor formaruhában szöknek ki a városba, állítólag így a lányoknál is nagyobb a sikerük), a többi civil cucc, maguk választhatják az áruházban. Kapnak a fiúk zsebpénzt, jelenleg havi 230 forintot, emellett tanulmányi 'eredményüktől függően további 70—150-et. Mindezért a katonai kollégiumba felvett fiatalnak legfontosabb kötelessége, hogy jól tanuljon (követelmény a 3,51-es tanulmányi átlag), emellett valamely — a' katonai felkészülést közvetve szolgáló — szakkör (például híradó, modellező, hadtörténeti) munkájában részt kell vennie, a fizikai felkészítése érdekében akár rendszeresen sportoljon. A honvédelmi nevelés természetesen kiegészül speciális tananyaggal, bemutatókkal, rendgyakorlatokkal és egyebek között a nagyon kedvelt kéthetes nyári — katonai jellegű — táborozással. A kollégista diák — ha leérettségizett —, elvileg 26 szak, illetve fegyvernem közül választhat, de — tanulmányi eredményétől függően — mindezen kívül is van továbbtanulási lehetősége. A Borsod megyei Alsózsolpáról származó most érettségizett Szarnék Zsolt például már a leningrádi orvosegyetem hallgatójának tekinthető, a másodéves kaposvári Tar Attila eredetileg — apja példájára — a gépesített lövészekhez akart kerülni, de most (mert angol» és orosz nyelvből kitűnőre áll) Moszkvába és diplomatának készül. A budapesti, ugyancsak másodéves Selméci Balázs vagy a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen szeretne továbbtanulni, vagy — mert programozónak tanul —, olyan fegyvernemhez (például a rakétásokhoz) akar kerülni, aminek a számítástechnikához köze van. A Szolnok megyei Tiszaburáról származó, Szarnék Zsolttal együtt karatézó harmadéves Szepesi Iván repülőtiszt szeretne lenni. A Pest megyei Galgamácsáról származó, at- létizáló Turcsán János sporttiszt, az ugyancsak atléti- tizáló egri Borbás Gábor pedig harckocsimérnök. A kollégiumok katonai főiskolai utánpótlásban betöltött szerepe egyre meghatározóbb: jelenleg a katonai főiskolák hallgatóinak húsz százaléka kollégium neveltje, s néhány év múlva ez az arány tovább javul. Máris csökkent a lemorzsolódás. A katonai kollégiumok egyre inkább betöltik minőségjavító szerepüket, a jelenlegi ezer, a jövőbeni több ezer kollégista példájá. val, viselkedésével, politikai elkötelezettségével a középiskolai korosztály egészére is jó hatássaf lehet. Nem véletelen, hogy a gimnáziumokban, szakközép- iskolákban tanuló kollégista fiúkat manapság egyre többször emlegetik büszkén a középiskolai tanárok, mondván, hogy „a mi gyerekeink”. Aczél Gábor Milyen nevet viseljünk? Kiadvány az anyakönyvekről Az államigazgatás szak- szerűségét hivatott segíteni az új Népszava-fciadvány. Dr. Horváth Ferenc Anyakönyvi igazgatás című könyvének bevezetőjéből megtudhatjuk, hogy az összeállítás mindennapi használatra készült, ezért egyes anyakönyvi ■ bejegyzéstípusokra mintákat is tartalmaz, illetőleg gyakorlati tanácsokat ad az olyan anyakönyvi eljárások lefolytatásához, amelyek különös figyelmet érdemelnek. A könyv bemutatja az anyakönyvezés alapelveit, definiálja az anyakönyvet, az anyakönywezető és a felettes szerv fogalmát, meghatározza az anyakönyvi alap- és utólagos bejegyzést, ismerteti a névviselés szabályait. A kötetben többek között helyet kap a születés anyakönyvezésének, a házasság- kötést megelőző eljárásnak az ismertetése is. A könyv záró fejezete a szeméiyi igazolvánnyal kapcsolatos jeladatokkal, az adatszolgáltatással foglalkozik. Az ösz- szeállítás függelékei a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának 1982. évi 17. számú törvényerejű rendele te az anyakönyvekről, a házasságkötési eljárásról és a névviselésről; a Minisztertanács Tanácsi Hivatala elnökének 2/1982. (VIII. 14.) MT TH számú rendelkezése az anyakönyvekről, a házasságkötési eljárásra és a névviselésről. A Magyarországon élő nemzetiségek által használt utónevekkel kapcsolatos anyagokat is tartalmaz. Nemcsak a szakembereknek, hanem a téma iránt érdeklődőknek is újszerű olvasmány. Finn férfikórus Egerben Ma este hét órakor az Építő-, Fa- és Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezete Heves megyei Bizottsága szervezésében hangversenyt rendeznek Egerben, az Ifjúsági Házban. A műsorban fellép a Seinäjoki „Jussit” finn férfikórus és az építők heves megyei énekkara. A könyvtárban: a budapesti Selmecl Balázs esetleg a rakétásokhoz szeretne kerülni. A háttérben a kaposvári Tar Attila, aki Moszkvába és diplomatának készül FALABU 2. — Azért, mert bükkhasáb- fát lopott. — Nem a tüzéptől vettem az igaz, de hogy loptam volna, azt be kell bizonyítani ! Megrántotta a vállán a puskát, feszengett az egyenruhájában. — Bizonyítsa be maga, hogy nem lopott! — Elöntött a forróság és legszívesebben leakasztottam volna a falábamat, hogy tisztességre tanítsam, de aztán meggondoltam magam. — A vádat bizonyítani szokták! De ha te nem tudod, majd én bizonyítom az ellenkezőjét. Lökdöste az erdészlegény a zsinóros kalapját, mintha izzadna a homloka, én pedig nekiláttam a bizonyításnak, — Füstöl-e a kéményem? — Füstöl! — Milyen színű füst jön rajta.? — Fehéres. — És milyen színe van a bükkfa füstjének? Krákogott a legény, csűr- te-csavarta magát. — Annak sötétes. Szürkés, mint a palatábla! — Aztán, ha biikköt loptam, miért tüzelnék cserfával? Nem szólt egy szót sem, csak köpött egyet, félrevágta a kalapját és elment. Messziről visszakiáltott: — Megszorítom én még a torkodat te vén kuruzsló ... K faláb dühösen túrta maga előtt a földet, András remegett a méregtől. — Kuruzsló vagyok én? Láthatta reggel. A rákszem tett csodát nem én! A rákszem kihozza az ember szeméből a piszkot. A kelésre legjobb a cinadónialevél, a vágott, szúrt sebre hársfa, sömörre kamillavirág, vize- letelhajtásra a babhéj való. A berkenye hashajtó, a csalán levele vesetisztító, ha köhög valaki, csakis a bodzát szabad ajánlani. Felfúvódás ellen borsmenta az orvosság... Üldögéltünk a tüskön. András háborgó lelkének panaszait hallgatni kellett. — Honnan szedett össze ennyi tudományt? Kopaszodó fejét megvakarta, zsíros kalapját maga mellé huppantotta a földre: — Tudománynak tartja? — Annak! A természetből merített tudománynak. András haragja lassan- lassan elszállt a kályhacső- kéményből bodrozó füsttel együtt. Egyszerre beszédes lett: — Hallgasson ide! Én ismerem az erdőt, a patakok völgyét, a lápot. Minden csúszómászóját, minden férgét és madarát, ök az én barátaim! Nekem ők mindent elmondanak. Tavasz- szal, amikor hányja a barkáját a kecskefűz, én már ott taposok a vérszínű vízben és szedem a varsának, a kosárnak valót. — Miért piros a kecskefűz, a kígyókard miért űzi a szúnyogot, mi a különbség a szárcsa, meg a vakvarjú között? — vizsgáztatott a múlt hetekben egy pantallós pesti ember. — Jót nevettem rajta! Tudja azt maga úgyis, minek kérdezi! — mondtam neki. Ha meg nem tudja, tőlem sohasem fogja megtudni. Sorolta aztán könyvből, hogy mire való a kutya- benge kéreg, a macskagyökér, meg a rutafű. — No látja! Maga könyvből olvassa, én meg anélkül tudom. — Olvassa maga is! Magának adom a könyvet —, kínálgatta. — Nekem nem kell! Nincs rá szükségem. — Miért? — érdeklődött. — Csak azért, mert olvasni nem tudok, így aztán a fejemben kell, hogy legyen az összes tudomány ... Sokáig faggatott a pesti vendég, majd elmenőben megtisztelt: — Tudja, hogy maga okos ember! — mondta. Én éppen az ellenkezőjét tudom! Azért, mert ha okos lennék, akkor azt is tudnom kellene, hogy a gyíknak miért nő vissza a farka ha levágják, és miért nem úgy, az én lábam? Erre aztán ő kezdett el nevetni, ' de olyan jóízűen, hogy még a könnyei is potyogtak. — Mivel engedte el aztán a pesti embert? — kíváncsiskodtam, — Megmondtam neki, hogy aki a természetből meríti a tudományát, az csakis azt érezheti, hogy mennyire keveset tud. Elmondtam neki, hogy én gyógyítom a birkát, kezelem a büdössántaságot, a lónál a kehet, a tehénnél a felfúvódást a természet törvényei szerint. Tudom, hogy a maszlag csillapítja az asztmás köhögést. De hogy miért? Annak már csak a könyvben lehet legfeljebb a magyarázata. András bölcsességén megnyugodva indultam továibb. Amikor kezet szorított velem megkérdezte: — Szóval nem tart ku- ruzslónak? — Eszem ágában sincs! Inkább bajában is szerencsés, boldog embernek. — Miért? — Azért, mert a természetből meríti a tudományát! Ismeri a növényeket, az állatokat, kitapasztalta szokásaikat, barátkozik velük, közöttük érzi jól magát. András nem szólt, csak a fejébe nyomta elnyűtt kalapját és elbakócált az erdő felé. (VÉGE)
