Népújság, 1983. június (34. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-29 / 152. szám

NÉPÚJSÁG, 1983. június 29., szerda 5 A Saragossa Band Hat évvel ezelőtt, a nagy európai diszkóláz idején ala­kult ez a héttagú együttes Münchenben, s pillanatok alatt feliratkozott a sláger­listák élére a Big Bamboo című dallal, melyet Alfred Kudek írt A gyors siker nem ártott meg tagjainak, akik a slágerkészítés mesterei let­tek. Európa diszkóklubjai­ban a hetvenes évek vége óta sorra csendülnek fel új szerzeményeik. A latin zene világát idéző, szamba ritmusú Disco-Boogie-Boogie után a jamaikai népzenére emlé­keztető Rasta Man, majd az európai pop és rock stílus­jegyeit is magán viselő Za- badak. Ginger Red, Pás Pleu­rer és legutóbb a hosszú időn át poplistás Agadou. Időközben megváltozott az eredeti összeállítás, a Dzsin- gisz Kán és a Boney M min­tájára nemzetközi legénység­gel hajózott tovább az együt­tes a sikerek felé. Tagjai között brazil, szenegáli, né­met és lengyel előadók is helyet kaptak. Emellett stí­lusának változása is hozzá­segítette, hogy az NSZK ha­tárain túl is jelentős sike­reket érjen el. Az együttes nevét viselő címmel jelent meg az első albuma, amely­re még az akkor divatos karib-térségi népzene nyom­ta rá a bélyegét. A máso­dik LP dalainak gyökere viszont a reggae mellett már a kemény rock és a blues - zene határáig eljutott. Az igazi telitalálat azonban az örökzöld világslágerekből összeállított egyveleg, a Za Za Zabadak volt, amelyet több mint 25 ezer példány­ban adtak el az NSZK-ban, így aranylemez lett. Tulaj­donképpen erre pályázik az együttes újabb albuma is, amelyre az előző erényeit igyekeztek átmenteni. A Sa­ragossa Band azon kevesek közé tartozik, amely hosz- szabb idő óta meg tudta őrizni előkelő helyét a pop­világ élvonalában. AZ ELSŐ LÉPCSŐFOK... (Fotó: Kőhidi Imre) GÖRBE TÜKÖR Avatás — Tizenhét éves vagy, Nyikolaj, és már kész férfi. Dolgozó ember. Kenyérkereső. Látod, Nyikolaj, mit jelent az első fizetés. Nyikolajnak úgy tűnt, hogy a művezető hangja a műhely peremén levő ismerős szűk kalitkában most valahogy sajátosan cseng. Az egész szervezetét hatalmába kerítő, ed­dig ismeretlen gyengeséggel küszködve csak némán bólintott, és valamiért erősen el­pirult. — És az első fizetés, Nyikolaj, még azt is jelenti — folytatta kimérten a művezető —, hogy mától a kollektíva teljes jogú tagja lettél. Megértetted? A kollektívától ne sza­kadj el soha! Ezt az öregebb jogán tanácso­lom neked. Itt van például ez a Vityka Ku- zenkov — máma, amikor mindenki ittma- radt fejront után, ő elszelelt, neki, érted, a kollektíva smafu! Nem helyes dolog ez. A művezető durva ujjaival cigarettát pu­hított és rágyújtott. Nyikolaj sűrűn pislogva figyelte a műveletet. — Az idősebbeket pedig tiszteljed, Nyiko­laj. Es ebben se kövesd Vityka Kuzenkov példáját. Még csak most jöttetek a szak­munkásképzőből, még a feneketeken a to­jáshéj, és máris új gép, meg minden! Én másfél évig a műhelyt söprögettem. Úgyhogy becsüld meg magad, ne akarj mindenkinél okosabb lenni, mint Kuzenkov. Ha jó leszel az emberekhez, az emberek is jók lesznek hozzád — fejezte be jelentőségteljesen a mű­vezető, és Nyikolaj szemébe nézett. — Ühüm — fejezte ki egyetértését Nyiko­laj. A művezető mélyet szippantott, elgondol­kodva kibámult a piszkos ablakon, amely mögött a hallgatag gépsorok belevesztek a műhely félhomályába. — I-igen, hogy változik az élet — sóhaj­tott föl. — No Nyikolaj, jól elüldögéltük itt az időt. Nyomás haza, nekem még dolgom van. Az én munkanapom kötetlen — még fontolgatnom kell, érted, hogyan neveljünk a legjobban benneteket. Úgyhogy vésd az eszedbe, amit mondtam, gondolkozz el rajta odahaza. Megértetted? Nyikolaj a művezetőre függesztette merev tekintetét, és hirtelen nagyot csuklóit. — Vvan Vvaniccs! — nyögte és a műve­zető felé mászott, hogy kifejezést adjon fel­törő érzelmeinek. A (művezető fél lépést hátrált, egy matador hidegvérével és ügyes­ségével kitért az ügyetlen ; ifjonti ölelések elől, és egy könnyed rántással visszatérítette függőleges helyzetbe a növendékét. — Jól van, Kolja. Hiszek neked. Rendes fiú vagy. Na eredj, örvendeztesd meg anyá­dat. Megszorította Nyikolaj még el nem dur­vult puha kezét. Tekintetével követte a ha­talmas műhely félhomályában ingadozó ala­kot, aztán elővett a fiókból egy füzetet, melynek fedelén ez a felirat díszelgett: „Az ifjúság nevelése". ,Kinyitotta a megfelelő ol­dalon, gondolkozott, aztán határozott kéz­írással lassan írni kezdett: „Június 21. Ny, Kononenko esztergályostanuló munkássá avatása." Eltette a füzetet, az asztalfiókba rejtette a poharakat, a maradék harapnivalót és a ki­ürült üveget gondosan újságpapírba pakolta, és a csomagot magához véve hazaindult. V. Usztyenko (Szovjetunió) (Zahemszky László fordítása) Csak a parazsat és a mozdonyt nem... Gyermekbűnözés — tessék megijedni! A 13 éves Feri unatkozott. Délután a ház sarkánál meg­látott egy Camping kerék­párt, rápattant, s a telep másik végén eladta egy fér­finak háromszáz forintért. Nyert is rajta, na és főleg jó hecc volt. A negyedikes (!) Petinek és Rollandnak megtetszett egy segédmotor, melyet a suli ablakából vet­tek észre. Az egyik ének­órán rosszullétet színlelt, a másik ajánlkozott, hogy ha­zatámogatja, aztán á lopott motorral este 7-ig szórakoz­tak, akkor csípték fülön őket a rendőrök. Miklós és Ádám szombat este krimit nézett. Másnap elhatározták, hogy betörőst játszanak. Egy nyitott abla­kon bemásztak a legköze­lebbi óvodába, összetörték a berendezést — körülbelül 20 ezer forintos kárt csinál­tak —, majd megpróbálták felgyújtani az épületet. Sze­rencséjükre nem sikerült, a műanyag padlók rosszul ég­nek. Baksának ennél sok­kal viccesebb ötlete támadt, ő is betört egy óvodába, de csak a kulcsokat vitte el. A páncélszekrénytől a vécékig mindenhova új zárat kellett szereltetni, amikor kiderült a csíny. A hétéves Laci a játszó­téren felfigyelt egy táskára, melyet egy padra tett egy fiatalasszony, amíg a gyere­két hintáztatta. Laci villám­gyorsan felkapta, egy házzal odébb kiemelt belőle 3 ezer forintot, majd ravaszul visz- szacsempészte a helyére. 2500 forintért match-boxot vett (kiszolgálták!), 500-at a nagy­mamájának adott azzal, hogy találta. A nevek kitaláltak, az ese­tek és az életkorok azonban mind valódiak. A történtek helyszíne Eger, időpont 1983. első öt hónapja. Mi van a háttérben? Heves megyeszékhelyén az elmúlt félévben jelentősen megnövekedett a fiatalko­rúak bűntettjeinek száma. A lehetséges magyarázatok kö­zül többet rögtön cáfolni kell. Mert igaz ugyan, hogy Eger iskolaváros, idegenfor­galmi centrum és van itt át­meneti gyermekotthon, meg gyermekváros is, a megté­vedtek közt azonban „kellő” arányban szerepelnek saj­nos a jó családi körülmények közül kikerülők is. Akkor hát? Nos, a szak­emberek szerint a legfőbb mozgatórugó az unalom, az ellenőrzés hiánya, s nem utolsósorban az általános gondatlanság. Nézzük csak például a Csebokszári-lakótelepet! A zárt tömbökbe alig tíz év alatt költözött be mintegy 20 ezer ember. Ennyi idő alatt legfeljebb 6—8 család tud alaposan egymással ösz- szebarátkozni. Egyébként se rokona, se barátja, se isme­rőse nincs senkinek. A kis lakásokban a szülők nem­igen engedik meg, hogy a kamaszodó gyerekek tízen- tizenöten fönt randalírozza­nak. De lent sincs sokkal jobb dolguk a csemetéknek, hiszen az elfuserált egyen- játszóterek két-hatévesekre méretezettek. A vékony fa­csemeték közt nem lehet bújócskázni, adj király ka­tonát játszani, egy jót fociz­ni, fogócskázni, vagy akár pilinckázni. Jó esetben, a roppant társaságkedvelő ti­niknek marad a magányos olvasás. Rosszabb esetben az őrjítő zajt csapó, viszont iz­mokat kímélő segédmotoro­zás, még rosszabb esetben az egyéb „különös” ötletek. A vadidegen szomszéd aligha avatkozik be, még talán ak­kor sem, ha azt látja, a böl­csőde kerítésén másznak át a gyerekek.' Ijesztő a helyzet. Már csak azért is, mert még egy pár év és a mai csínytevő általános iskolásokból köny- nyen galerikbe tömörülő, járókelőket molesztáló, lá­nyokat megerőszakoló huli­gánok lesznek. Olyanok, akiknek nem jelent gondot be-besétálni a kórház őri­zetlen műtőjébe narkotiku­mot lopni. Az első munka­hely kasszáját kifosztani, vagy festékes spray-vel va­donatúj autóbuszra horogke­resztet spriccelni... (Megtörtént esetek.) Unalom és közömbösség ellen Valahogy túl kellene lép­ni az általános társadalmi közömbösségen! Tudom, ezt leírni jóval könnyebb, mint megvalósítani, de gondoljunk csak bele. Ha a szülők, a pedagógusok, az úttörő-, avagy a KISZ-mozgalom megfelelő, érdekes progra­mot kínál Pistinek, aligha jut eszébe csak azért feltör­ni az iskolaajtót, hogy meg­nézhesse még egyszer az ak­váriumban a halakat. Ha Ervinnel este elmeséltetik a napját, s azt is pontosan, ki­től, hogyan szerezte a vado­natúj ködlámpát, valószínű kiderül, hogy nem tisztessé­ges módon, s közbe lehet avatkozni. Ha a gépkocsiban nem hagyunk egy félórára sem 5 ezer forintot, feltehe­tően kevesebben próbálkoz­nak meg fölfeszítésével. Ha már most kezdenének alapozni egy szeszmentes táncos szórakozóhelyet... Ha a közintézmények — akár közösen — éjjeliőrt fo­gadnának ... Ha . .. és ha ... és ha ... Érdemes töprengeni to­vábbi megelőző ötleteken, hogy a mai egyszeri ijedtség­ből holnapra ne legyen tar­tós félelem! Németi Zsuzsa Őrsi gyűlés szülőkkel, városi gyermeknap, őrjáratok, avagy Ünnepek, hétköznapok A 4-es és az í-es számú Általános Iskolában (Tudósítónktól) A tanév végén nem köny- nyű olyan diákot találni, aki nem azon gondolkodik, hogy mivel tölti a nyári szünetet, milyen jó is lesz, hogy nem kell mindennap tanulni, felelni, iskolakö­penyt hordani. A táskával együtt végre szögre akaszt­hatják a szót: kötelező. Befejeződik az 1982 83-as mozgalmi év is, vége szakad a rajfoglalkozásoknak, aka­dályversenyeknek, szakkö­röknek. — A mi gyerekeink egy héttel tovább élvezhetik a pihenést — meséli Opiánsz- kiné Herpai Katalin, a hat­vani 4. számú iskola csapat­vezetője — mivel az isko­lát átépítés miatt már jú­nius 13-án bezártuk. Ebben az évben nehezen szervez­tük meg az úttörő-foglalko­zásokat, hisz délelőtt és délután minden teremben tanítottunk. Még így is ke­vés volt a hely, néha a pincében, vagy a mellettünk lévő szakközépiskolában is tartottunk órákat. Szerencsé­re akadtak szülök, akik vál­lalták, hogy a gyerekek ná­luk legyenek őrsi gyűlése­ken, kivitték őket szüretel­ni, megtanították velük a kalácssütés fortélyait. — Tavaly óta megszűnt a KISZ-essé avatást megelőző Kilián-próba. Eddig a kö­zépiskolákban kaptak alap­képzést az első osztályosok, ez most már az úttörőcsa­patok dolga... — Mi már három évvel ezelőtt bevezettük, hogy az utolsó évesek próbát tesz­nek, s ha itt megállták a helyüket, megkaphatják a KISZ-tagkönyvet. S hogy akik akkor kikerültek, nem érdemtelenül nyerték ezt el, bizonyítja, hogy szinte min­degyikük vezető lett, s jó- páran ifisként tértek hoz­zánk vissza. A Kossuth téri 1. számú Általános Iskolában viszont még hangosak a folyosók. — Nem is szeretek ide be­jönni a nyári szünetben, amikor nincs zaj — mondja Sánta László, aki nyolc éve tanít itt, és egy esztendeje csapatvezető. Bár én több­nyire az egész évet együtt töltöm a gyerekekkel, mert a vándortábort az egyik kol­légámmal közösen szervez­zük. Kilencéves hagyomány ez nálunk, és. a tanulók kö­rében is nagy a sikere. Ezt mutatja, hogy az idén is nyolcvan gyerek közül vá­lasztottuk ki azt a harmin­cat, akik bejárják az ország egy részét. — Ebben az évben nagy öröm érte a csapatot, el­nyertük az Űttörőszövetség legmagasabb jutalmát, a KISZ KB vörös selyemzász- ló-csillagát, ami egyben hu­szonötezer forint pénzjuta­lommal jár. Szépen szerepel­tünk a tudományos-techni­kai úttörő szemlén, és az úttörő-olimpián, ahol a röp- labdás fiúk másodikok, a lá­nyok pedig harmadikok let­tek. Sajnos a tornatermün­ket öt éve építik, így ha esik az eső kénytelenek va­gyunk egy kis teremben tar­tani az edzéseket. Télen jég­pályát is készítettünk volna, de márciusig egyszer sem volt komolyabb hideg. Időközben kicsöngettek, s harsány kiabálás töltötte meg a századfordulón épült öreg épület falait. Egy tu­cat vállalkozó kedvű diák közelebb jön. Hármójukon piros nyakkendő. — Az ügyeleteseknek kö­telező — magyarázzák. — Az őrsi gyűléseken már nincs ekkora fegyelem. Szervez­tünk úttörő-őrjáratokat, és meglepetésszerűen elmentünk egy-két csoporthoz. Tudod mit csináltak? A fiúk fo­ciztak, a lányok meg min­dig veszekedtek. — És az ifivezetők... — Nekünk minden évben mondtak egy nevet, hogy ki lesz, de elég ritkán láttuk. — Na azért van kivétel — mordul fel az egyik fiú — mert Csukás Erzsi, a 8/a- sok ifivezetője minden fog­lalkozáson, télapón, rajgyű­lésen itt volt. — Mi az, amit jövőre is szívesen látnátok a csapat­tervben? — A gyermeknapot — hangzik az egyöntetű fele­let. Az idén Hatvan összes kisdobosa és úttörője együtt játszott, versenyzett itt a Kossuth téren. Lezárták a környező utcákat, úgyhogy csak a miénk volt egy da­rab a városból. A győztesek „fabatkát” kaptak, amit szi­vacsteniszre, ütőkre, csokira, cukorra lehetett váltani. Egy bátortalan hang köz­beszól: „Meg a vándortábor is,..”, de befejezni már nem tudja, mert egymás szavába vágva mesélik, milyen jó, amikor egy-két naponként nyakukba veszik a hátizsá­kot, és elindulnak újabb tá­borhelyet keresni... Poros Judit

Next

/
Oldalképek
Tartalom