Népújság, 1983. június (34. évfolyam, 128-153. szám)
1983-06-25 / 149. szám
NÉPÚJSÁG, 1983. június 25., szombat TECHNIKA ÉS/VAGY KULTÚRA? A leiparcellázott emberi tudás A MISKOLCI NEMZETI SZÍNHÁZBAN Évadzáró társulati ülés Bevált a „hevesi modell" Ankét az időskorúak gondozásáról Jó néhány esztendeje már, hogy a Hevesi Szociális Otthon vezetői, dr. Szegő Imre főorvos és felesége. Szűcs Erzsébet kidolgozták a gerontológiai gondozás teljes körű megvalósításának módszereit. Kísérletük azóta a „hevesi modell” néven vált ismertté és terjed az ország más vidékein is. A nagy érdeklődést igazolja az a napokban Hevesen rendezett országos ankét is, ahol a helyi tapasztalatok megvitatásán túl a módszer továbbfejlesztésének lehetőségeiről is sok szó esett. Szociális otthonok vezetői, az Egészségügyi Minisztérium, az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének képviselői, a gerontológiával hivatásszerűen foglalkozó orvosok vettek részt a tapasztalatcserén. Dr. Szegő Imre igazgató főorvos megnyitója után dr. Beregi Edit egyetemi tanár, a Gerontológiai Társaság elnöke és dr. Bükk- erdő Pál, a megyei tanács egészségügyi osztályának vezető főorvosa mondott bevezetőt az országos és helyi tapasztalatokról, az időskorúak gondozásának helyzetéről. Az ankétet dr. Vértes László, a Magyar Gerontológiai Társaság főtitkára vezette. Szó esett többek között arról, milyen fontos feladat az egészségügyi és szociálpolitikai tevékenység összehangolása. Az időskorú ember gondjai sokszor csak kisebb részben orvosi problémák. Egészsége gyors megromlásának is gyakran okozója a szociális helyzetben bekövetkezett változás, az elhagyatottság. Ezért hasznos a Hevesen kezdeményezett, minden részletre kiterjedő felmérő munka, amelyet a rendszeres gondozás követ. Szűcs Erzsébet például arról tájékoztatta a résztvevőket, hogy milyen haszonnal járt a jogi tanácsadás megszervezése, két megnyert per bemutatásával illusztrálva az időskorúak ki szolgá Ltatottságá t. Általános volt a vélemény, hogy a „hevesi modell” bevált és szükség van annak elterjesztésére. A XIX. század első felének polgári lakáskultúráját a biedermeier jellemzi. Szerves folytatása az empire- nak, de annak merev pátosza nélkül Napóleon bukását követő évtizedekben, a Szent Szövetség korában. A biedermeier gúnynév: a Biedermann és Bummelmeier összetételéből. Az egyik a jó- ravaló becsületes típus, a másik a lassú, piszmogó. így együtt a táblabíró korszak polgára, természetesen más értelmezéssel Ausztriában, mint a mi vidéki polgáraink, nemeseink világában. Ma már nem ironizáló értelmét keressük, inkább csodáljuk — a kitűnő belsőépítész Kaesz Gyula szavaival —, hogy: „Soha eddig bútort ennyire „bútorszerűen” vagyis építészeti formáktól és idegen dekoratív technikától mentesen még nem alakítottak. A fő hangsúly itt a minél kényelmesebb formán és a kifogástalan asztalos munkán van.” Határa kiterjed Németországon, Ausztrián, Svájcon túl Angliára, az északi államokra, Oroszországra s jellemzi a mi reformkori lakásművészetünket is: egyszerűségével, szerénységével, anyagszerűségével, családias jellegével. Elsősorban, virágos, csíkos garnitúráival, kecses vonalú ülőbútoraival, Egy fél századdal ezelőtt a humán műveltség számított értékesnek, tehát az, amely nyelvtudásból, az irodalom ismeretéből és más hasonló tárgyakból állott. A művészetek jelentették azt a közeget, amelyben a „társaságbeli” hölgyeknek és uraknak otthon kellett lenniük. Ez az értékrend egy osztálykülönbségekre épülő társadalmi rend terméke volt, amelyben fennmaradtak a „dologtalanság esztétikájának”, maradványai, szépnek számított a napnem - égette bőr, a munkanemtörte kéz. S mindaz, ami a tudományban is valamilyen formában a mindennapi termeléshez közel állt, nem tartották előkelőnek. Azóta nagyot fordult a világ, s túlontúl is háttérbe szorultak azok a tudományágak, amelyek a humán műveltség gerincét alkották. Egyre kisebb tekintélye van a „nem praktikus” dolgoknak, olyan tantárgyaknak és ismereteknek, amelyek nem hoznak közvetlen hasznot. Mindennapi kérdéseink Felgyorsult az utóbbi évtizedekben a tudomány fejlődése. Olyan eredmények születtek, amelyek alapvetően megváltoztatják az életet. Ezek alkalmazásával egyidő- ben újabb és újabb szükségletek is kialakultak, egyre több olyan eszközt használunk, amely bonyolultságával szükségessé teszi a technikai ismereteket. Egyre lényegesebbé vált a társadalom szükségleteinek kielégítése. Talán ezért is vált közgazdaságivá, a gazdaság szempontjait minden esetben elsőrendűnek ^tartóvá szemléletünk. Többnyire helyes is ez a nézőpont, mivel valóban a technika lehetőségeit felhasználva az ipar, a mezőgazdaság állítja elő a szükséges javakat. Ám nem lehet figyelmen kívül hagyni az ember, a személyes kapcsolatrendszerek és a fantázia szerepét. Sokáig például jól bevált a futószalagrendszer, amelyet hosszú évek munkájával kísérleteztek ki. Különös módon azonban azt tapasztalovális asztalkáival, nemes vonalú szekrényeivel, jellemző darabként a kis egyajtós ruhásszekrénnyel, pamlagok- kal, magas hátú ágyakkal, kihúzható asztalokkal, lenyitható fiókos íróasztalokkal, sublótjaival, pipatóriu- mával. Kevéske porcelán, üveg, ezüst, ón használati dísztárgyaival, bár a színes, metszett pohár, a háziak készítette kézimunkák, a takarók, s főleg a függönyök, ezüst gyertyatartók és szelencék is elengedhetetlen kiegészítői a biedermeier otthonnak. Az otthoniasság, a háziasság fogalmát ez a kor teremtette, szentesítette. A helyiségek nem nagyok, és nem zsúfoltak. Világosak, derűsek, falai fehérek, vagy világos tapétásak, mint a bútorhuzatok: csíkosak és virágosak. A bútorok melegbarnák. A sarokban cserépkályha, a falakon halkan ketyegő, muzsikáló óra, családi portrék, rézkarcok, ak- varellek, árnyképek, az ablakokban virág, az ablak előtt kicsi kézimunkaasztalok, a másik sarokban spinét és trümó (sarokbútor), madárkalitka, kevés szőnyeg a parkettán. Minden harmonikus, kedélyes, nyugalmat árasztó, rendes, intim, célszerű. A biedermeier atmoszféráját Berzsenyi niklai, Ki*' ták a rendszerszervezésben dolgozó szakemberek, hogy egy idő után csökken az előállított termékek mennyi, sége, a dolgozók kedvetlenül, nagy hibaszázalékkal végzik munkájukat. Akkor találták ki azt a módszert, amelyet „emberi tényezőnek” neveztek el. Az autógyárak többek között kis munkacsoportokat alakítottak ki, amelyekben nem az volt egy- egy alkalmazott feladata, hogy néhány csavart — évtizedeken át ugyanazt — meghúzzon, hanem közös erővel szerelték össze a járművet. Csodák-csodája: az ötlet bevált, több kocsi készült el. Ma, amikor a termelékenység a mindennapi megoldandó feladat, nem árt eszünkbe vésnünk a tanulságot: többre lehet menni sokféléhez értő, tájékozott munkatársakkal. Nem hátra, előre... A kihívás megtörtént, a leckét föladták a piaci viszonyok, a világgazdasági kapcsolatok. Boldogulni csak úgy lehet, ha jóval több szakértelmet tudunk eladni egy-egy árucikkel, mert a nyersanyagért jórészt nekünk magunknak is fizetni kell. Ezenkívül arra is kel] gondolnunk, hogy nem lehet évtizedeken át ugyanolyan terméket ugyanúgy gyártani. Fel kell készülni a változásra, arra, hogy néhány hónap múltán talán valami friss gyártmányt vár a piac. Hogy egyáltalán szó lehessen erről, ahhoz művelt, sokoldalú szakemberek szükségesek. Gazdasági kényszerré vált a tanulás, de nemcsak az egyszerű technikai ismeretek elsajátítása. Azzal már nem sokra lehet menni. Csak olyan alapokról lehet továbblépni, amelyek tartalmazzák a „reál” és „humán” műveltség fő vonalait. Tisztában kell lenni a társadalom folyamataival éppen úgy, mint a szakma fogásaival. S hogy milyen jó befektetés a vállalatok számára a művelődés segítése, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy ott, ahol megfelelő háttérrel rendelkeznek a dolgozók megyénkfaludy sümegi — múzeumnak berendezett — kúriájában, későbbi változatát a Babits-család szekszárdi otthonában láthatjuk. Külső képük a belsőnél is egyszerűbb. Az épület hosszan elnyúló frontját szabályos ritmusban ismétlődő ablakok tagolják, a bejárat tornácát klasszici- záló oszlopok tartják. Az egymásba nyíló szobák előtt folyosó. Semmi dísz, de minden áttekinthető, emberközpontú. Berzsenyi még ajtót sem tetetett, hogy nehéz téli estéken, föl s le járva szobái sorában legyalogolja a nehéz ételeket. Amennyire a barokk és az empire a reprezentációt szolben, ott könnyebb a termék- váltás, de a munkaszervezés is. Értelmes, tájékozott emberek — ha megfelelő tájékoztatást kapnak- — megteszik a tőlük telhetőt. Régi igazság ez, de nem árt újra és újra eszünkbe vésni. Nem csökkenteni, hanem legalább szinten tartani vagy növelni szükséges a művelődésre szánt összegeket, nem hátra, hanem előre kell lépni. Természetesen a hatékonyságot is növelve, ne csordogáljon el fölöslegesen az erre szánt pénz. Munkáshagyományok A két háború között a munkásság azzal is megmutatta erejét és öntudatát, hogy olvasó- és sportköröket szervezett, nemcsak szakmai ismereteiket gyarapították a kétkezi dolgozók, hanem elsajátították a humán műveltség alapjait is. Tartást, emberséget adott ez számukra, lehetőséget, hogy felemelt fejjel éljenek. Szak- szervezeti összejöveteleiken sötét öltönyt vettek föl, s viselkedésükben is tartották magukat a vállalt méltóságukhoz. . Ez a hagyomány érdemes arra, hogy örökségnek tekintsük: ezzel az öntudattal lehet ma is megteremteni a továbblépés feltételeit. Másként szétválik, „fölparcellá- zódik" a tudás, s lesznek, akik ehhez vagy ahhoz a géphez értenek, lesznek, akik tudják, melyik pecsétet kell nyomni valamelyik papíros aljára, s lesznek olyanok is, akik el tudják magyarázni, hogy mit ért Ady Endre a „fekete zongora” alatt. Csak olyanok nem lesznek, akik kiismerik magukat mai életünkben, ahol sok olyan technikai eszköz vesz ugyan körül bennünket, amelyeket nem árt ha jól ismerünk, de mégiscsak emberek között élünk. Így kell megkeresnünk és megtalálnunk azt a gyöke- érdekekben is találkozik, mert szükséges a munkahelyi rét, ami közös, s végül is az vezetőnek és az üzemnek, de a dolgozónak is, hogy széles látókörrel rendelkezzék. gálta, annyira volt a biedermeier idején a lakás a család birodalma. Már a megelőző korok megkülönböztették a fogadószobát, ebédlőt, könyvtárat, hálót, gyerekszobát, s ez az elhatárolás a biedermeier polgári otthonaiban még erősebb, megtoldva a reggeliző szobával: mindent a maga helyén és a maga idejében jelszava jegyében: Ha a XVIII. századot nevezzük a bútor századának, a XIX. század első felét, a biedermeiert joggal mondhatjuk az otthon kialakulása csúcsának, s példának tekintjük. Koczogh Ákos A Miskolci Nemzeti Színháziban pénteken délelőtt évadzáró társulati ülést tartott Miskolc és Eger közös együttese. Elsőként az igazgató, Gyarmati Béla, majd a művészeti vezető, Csiszár Imre számolt be' az évad munkájáról. Mint elmondták, 11 bemutató volt az idén, s hét művet tartott repertoáron a társulat. A 18 produkció komoly igény- bevételt jelentett a művészek számára. Mégsem csak mennyiségi az előrelépés, sikereket könyvelhet el a színház. Beváltak az új rendezők — Szőke István és Szikora János —, s a darabválasztás, a műsorpolitika is megfelelőnek bizonyult. Ennek köszönhető, hogy az általános és sokat emlegetett színházi válság ellenére a miskolciak értékeket tudtak fölmutatni. Két alkalommal is megméretett a „csapat”, előbb a miskolci városi tanács végrehajtó bizottsága tűzte napirendjére az elmúlt 4 év teljesítményét — itt Heves megye Tanácsának küldötte is fölszólalt —, majd az országos színházi találkozón vett részt a gárda. A közönség és a kritika állásfoglalása szerint több kiemelkedő 1799 májusában díszes hintó állt meg Bécsben a St. Peter Flatzon. A nyalka lovak vontatta járműből egy idősebb és két ifjabb hölgy lépett ki: az előkelő öltözetű anya és a szintén drága kelmékbe burkolózott kisasszonylányai. Némi kérde- zősködés után megálltak az Ezüst Madárháznak nevezett épület előtt, majd nekivágtak, hogy fölkaptassanak az egyáltalán nem ezüstös tisztaságú . épület harmadik emeletére. Becsöngettek az egyik vedlett festésű ajtón. Bozontos üstökű férfiú jelent meg, aki zavartan invitálta be rendetlen szobájába a hívatlan vendégeket. Az anya, gróf Brunszvik Antal özvegye és Teréz, valamint Jozefin nevű leányai azért tették tisztelüket az Ezüst Madárház alkalmi lakójánál, Ludwig von Beethoven úrnál, hogy vállalja el a két grófkisasszony zenei oktatását. Az akkor már zeneköltő és zongoramester némi szabódás után igent mondott. Nos, így szól ez a kétségkívül anekdotikus ízű, de minden mozzanatában igaz história arról, hogyan került ismeretségbe a marton- vásári Brunszvik család a világ zenetörténetének egyik legnagyobb alakjával. A kapcsolat aztán barátsággá, sőt Teréz és Beethoven között ennél többé, titokzatos szerelemmé mélyült. De tartsunk sort, s ott folytassuk a történetet, hogy amikor Mária Terézia egykori udvarhölgye, mármint az özvegy úgy döntött, hogy elég volt a bécsi időtöltésből, búcsúzáskor azzal vált el leányainak zenetanárától, hogy martonvásári kastélyuk kapuja nyitva áll előtte. bemutató is született, ilyen volt Ibsen Peer Gyntje, Boris Vian Mindenkit megnyúzunk című darabja és Krleía Agóniája. Ezek közül néhányat jövőre is műsoron tartanak. Az egriek valószínűleg az érdekesebb bemutatók közül a Mandragórát láthatják jövőre. Az egri évaddal kapcsolatban elmondták a színház vezetői, hogy a nehéz körülmények ellenére sikerült néhány előadást bemutatni, de alig várják a művészek a Gárdonyi Géza Színház épületének átadását. Erre azonban csak 1984 őszén kerülhet sor. Ezután Porkoláb Albert, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei tanács elnökhelyettese a Déryné-díjat átadta Matus György színművésznek. A városi tanács nivó- díját Blaskó Péter és Tímár Éva kapta. Heves megye Tanácsa Kiváló Társadalmi Munkáért kitüntetést adományozott Pintér I la énekkari tagnak, aki most nyugdíjba vonul. Majd bensőséges megemlékezésre került sor, a színház KISZ- bizottsága Szabados Ambrus színművészt köszöntötte 70. születésnapja alkalmából. (gábor) Ügy látszik. Beethovenben mélyebb nyomokat hagytak a zongorázással, s persze, mindenféle kedves csevegésekkel eltöltött órák. mert már a rákövetkező évben, 1800-ban megjelent Brunsz- vikéknál. Aztán jött, amikor csak tudott. Hogy összesen hányszor fordult meg a remekül kiépített és gondosan karbantartott birtokon? Ezt még a leglelkiismeretesebb Bee- thoven-kutatók sgm tudják. Annyi azonban bizonyos, hogy meglehetősen sokszor, s ráadásul életének fontosabb szakaszaiban. 1806-ban például, amikor az Apassio- nata szonátát komponálta, amelyet itt fejezett be. Később pedig egyre inkább Brunszvik Teréz ottléte csábítgatta. akivel — lévén a hölgy zeneileg igen művelt, s járatos a művészetek világában — igen jól megértették egymást. Negyedszázada merült föl az a gondolat, hogy Marton- vásáron Beethoven-gyűjte- mény nyíljon, 1958. június 22-én Ortutay Gyula akadémikus nyitotta meg az állandó kiállítást. A kastély két termét töltik meg az első kiadású kották, korai és ritka Beethoven-kiadványok, a zeneköltő magyarországi kapcsolataira vonatkozó dokumentumok. A tárgyak között pedig azt a zongorát kell elsőként említeni, amelyen hajdan Beethoven is játszott. A gyűjtemény megnyitásával együtt hangverseny- sorozat is kezdődött, amelyet azóta is megrendeznek a kastély parkjában nyaranta. Joggal mondhatni, Marton - vásár zenei életünkben fogalommá vált. A. L. Gábor László ELŐDEINK OTTHONAI (VII/5.) A biedermeier lakás Svájci biedermeier szoba (XIX. század) (Fotó: Decsy Pál felv. — KSj Huszonöt éve nyílt meg a martonvásári Beethoven-gyűjtemény Nyáron hangversenyek színtere a park (MTI fotó— KS)
