Népújság, 1983. június (34. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-14 / 139. szám

NÉPÚJSÁG, 1983. június 14., kedd 3. Megújuló közigazgatás, képzettebb köztisztviselők Aki hivatalt vállal, szá­míthat arra, hogy munkáját állandó figyelemmel kísérik. S nem csupán közvetlen és magasabb főnökei, hanem, sőt elsősorban az ügyfelek. Sokszorosan így van ez a közhivataloknál. Tény, hogy sok esetben a köztisztviselő munkáján keresztül ítélik meg az állampolgárok az egész testület — például a helyi tanács — tevékenysé­gét. De megfordítva is igaz ez: a helybeli és a felsőbb szintű vezetők az elért ered­ményeket, vagy a fennálló hibákat azon keresztül tud­ják elbírálni, hogy mennyire jól végzik munkájukat a köz ügyeinek intézésével megbí­zott emberek. Mindez mindig így volt, s így is lesz, amíg létezik köz­hivatal. A mérce azonban változik. A követelmények nőnek meg az idők során, mert az élet — s benne a közélet — fejlődik. Néhány évtizeddel ezelőtt még ele­gendő volt. hogy a kisközsé­gek (s olykor a nagyobbak, sőt városok) tanácsainak ap­parátusában értelmes és a törvények, rendelkezések kö­zött nagyjából eligazodni tu­dó emberek ültek. Nemcsak azért volt elég, mert az élet egyszerűbb volt, sőt, ha jobban belegon­dolunk, az ilyen indokok erősen sántítanak. De két­ségtelen, hogy a felülről jött utasítások szó szerinti, szinte gépies végrehajtásá­hoz nem volt szükség külö­nösebb képességekre. Mi több: képzettségre sem. Azóta sokat változott a közigazgatás szerepe, helye, tevékenysége. A gondolkodás nélküli végrehajtás eszközé­ből mind jobban a szocia­lista demokrácia kiteljesíté­sének egyik színterévé fej­lődik. Ezzel azonban nem­csak hogy nem csökkennek, de egyre nőnek feladatai. Tamalelesz, Szentdomon­kos, Bükkszenterzsébef, Fe- démes. E falviak közös ta­nácsának élén áll Sípos Ká­roly elnök, akivel most a legkisebb társközség, az alig 600 lelket számláló Fedémes hétköznapjairól beszélgetünk. Annyit mindjárt megtudunk, hogy az egyesülés óta ko­molyabb beruházás nem tör­tént a településen. Üj léte­sítmény csupán a postahi­vatal, aminék viszont igen örültek a helybéliek, mert korábban egyáltalán nem volt. Komoly előrelépést je­lentett az is, hogy körze- tesítették az iskolát, ahol Szabó Vilmosné tanítónő ke­zére, tudására most 27 alsó tagozatos kisgyermek maradt. A felsősöket, az óvodások­kal együtt kényelmes busz viszi, hozza Tarnaleleszre, ahol a jól képzett szaktanári testület és korszerűen fel­szerelt iskola, óvoda fogad­ja őket. — Mert hogy különösebb beruházási, felújítás nem tör­tént Fedémesen, nagyobb mérvű társadalmi munkákra sem kellett mozgósítanunk az utóbbi években — mondja Sípos Károly. — Ez azonban nem jelent teljes tétlenséget. Mert meg kell csak nézni vasárnaponként délelőtt a portákat! Mennyien takarít- gatják a járdát, az árkokat, ültetik ki a cserjéket, a vi­rágokat a házak elé. Ha­gyomány ez a faluban, ami a lakosság szépségigényét jelzi. Messzire elmehet, amíg hasonlóan karbantar­tott kis települést talál. No persze gond, kívánság te­rem azért a fedémesi házak táján. Ezt leginkább a ta­nácsüléseken érzékeljük, ami­kor a falucska három ta­nácstagja Vincze Kázmér, Vancsó Gáborné, vagy ép­pen Varga Károly interpel­lál. Legújabban a patakme­der szabályozását sürgették, Egyeztetni a központi utasí­tásokat, a különböző szintű rendelkezéseket a helyi ér­dekekkel, a törvények, az alkotmányosság szellemében, a lakossággal együtt szolgál­ni a közjót, ez a mai, s még inkább a holnapi köz- igazgatási tisztviselők fel­adata. Mindemellett egyáltalán nem elhanyagolható az a vál­tozás sem, ami a közigazga­tás szerkezetében bekövetke­zett. A kisközségek ügyeit ma a közös tanácsok szék­helyközségeiben intézik. Sok járást összevontak, a város- környéki községeket mind szorosabb szálak * fűzik a városokhoz. A szervezeti in­tézkedésekkel természetsze­rűen nőttek a feladatok, sza­porodtak a tennivalók, s a közigazgatási létszám növe­kedésének is határt szab a munkaerőhelyzet, de nem kevésbé a takarékosság is. Egyetlen lehetőség kínál­kozik a közigazgatás gond­jainak megoldására: a kép­zettség emelése. Semmikép­pen sem a véletlen műve, hogy az Államigazgatási Főisko­lán állandó a többszörös túl­jelentkezés, s hogy az ott végzett hallgatók java két- három állás között válogat­hat. No meg az sem, hogy a fiatal, néhány éve végzett igazgatásszervezőket (jobb híján ilyen elnevezésű dip­lomát kapnak a főiskolán) hamar előléptetik vb-titká- rokká, osztályvezetőkké. Nagy szükség van ma a, képzett emberekre a köz- igazgatásban. Még több, sok­kal több kellene. Az Állam- igazgatási Főiskolán végzet­teken kívül más diplomások­ban is hiány van, gondol­junk csak az építési vagy az egészségügyi osztályokra, az ott sűrűsödő tennivalókra. A nyelvtudás is mind nagyobb szerepet játszik, különösen mégpedig a kultúrháztól a kocsmáig. Vízmosásos, pisz­kos ez a szakasz, tele nap­közben, aprójószággal, mi­egyébbel. Eddig, anyagiak hiányában, nem sok bizta­tót mondhattunk. Most azon­ban közelebb került az ügy a megoldáshoz. Az évente e célra fordítható 300 ezer forin­tokból befejezzük a Tárná patak leleszi részének bur­kolását, hogy Fedémesen folytathassuk. Egyébként Varga Károlyék sürgetésére sikerült három exponált he­lyen higanygőz világítást is lé­tesítenünk. Elkelne azonban még további hálózatkorszie- rűsítés, de jelen helyzetünk­ben nem gondolhatunk rá. Fedémes víz dolgában sem áll valami rózsásan, akár a többi társközség. Ásott, sokszor fertőzött vizű kutak szolgáljak az ellátást. És amikor múlt hét csütörtök­jén erre jártak a vízügyi igazgatóság munkatársai, azok is csupán a közös ter­melőszövetkezet mini veze­tékrendszerét vizsgálták fe­lül. — Valóban nagy szükség lenne, hogy bekapcsolódhas­sunk a Mátra—Bükki Re­gionális Rendszerbe, amire hajlandó is lenne áldozni minden fedémesi család. Hi­szen nagy dolog az, amikor ott az egészséges vizű kút a ház előtt, vagy már be­vezették a fürdőszobába is. A megyei tanács tervezte a dolgot, de aztán hosszú ide­ig mintha mindent elvágtak volna. Nemrég hallottam biztatót Egeiben! Az illeté­kesek erősen biztattak, mond­ván: nem feledkeztünk meg a négy község gondjáról, merthogy együttesen ötezer ember él arrafelé — idézte őket a tanácselnök. Szóba került később a fe­démesi egészségügy, a kul­túra és a kereskedelm je­azokon a területeken, ahol számottevő az idegenforga­lom. Természetes velejárója a közigazgatás fejlődésének a szakosodás. Jóllehet, a ki­sebb helyeken, ahol kevés a tisztviselő, sok mindenhez kell értenie néhány ember­nek, a jövő útja mégis az, hogy a mindenből egy keve­set elsajátító tisztviselők he­lyét a maguk szakterületén magasan képzettek foglalják el. S ez a legkevésbé sem ön­cél. Sok tekintetben egysze­rűsödött a közigazgatás, egy sor feleslegessé vált tenni­valót — bizonyítványok, bi­zonylatok kiállítását, akták és statisztikák vezetését, ki­töltését — levettek a vállá­ról, megszűntek vagy más hivatalokhoz kerültek ezek. Amivel együtt jár, hogy a tisztviselő egyre kevésbé vé­gez mechanikus — vagy mondjuk úgy: bürokratikus — munkát. Egyre inkább követelmény, hogy ne csak végrehajtó le­gyen a közigazgatás tisztvi­selője, hanem közvetítő. Egyrészt a rendelkezések, a központi akarat közvetítője a helyi lakossághoz, más­részt a helyi viszonyokat legjobban ismerők, a község, a város sorsáért felelősséget érző helybeliek kívánságai­nak, a közösség érdekeinek közvetítője az irányítók felé. Része és tudatos művelője a szocialista demokrácia kitel­jesítésének. Természetes, hogy mindez nem mehet egyik napról a másikra. De a folyamat meg­kezdődött, mind több a kép­zett és közösségi szellemben dolgozó tisztviselő. A továb­biakban nem csupán több kell belőlük, de a köztisztvi­selők megbecsülése is egyre inkább közügy. lene is. Bevált a hétvégi orvosi ügyelet, amiben ko­moly szerep jut a hivatá­sát lelkesen betöltő dr. Im­rék Évának, aki Szenterzsé- bettel együtt látja el itt a körzeti orvosi tennivalókat. Csík Ferencné tanárnő ava-/ tott munkája nyomán, és a „péterkei” áfész támoga­tását élvezve, ugyanakkor ma már világjáróvá avanzsálta fedémesi asszonykórus. Ami pedig az ellátást illeti, van helyben két vegyes üzlet, de a választékra igényesebbek könnyen átugranak Lelesz- re, ahol iparcikk-ellátás te­rén Kovács Károly terem­tett városi színvonalú ke­reskedést, a Kovács Gábor­né vezette ABC szinte mini­den fogyasztási cikk tekin­tetében elsőrendű, amiről magunk is meggyőződtünk. Ez különben a két áruház forgalmán lemérhető. Évi bevételi tervük 40 -millió forint. — Ami társközségeinket illeti, hetente tartok fogadó­órát Fedémesen jómagam, a szakigazgatási szerv ré­széről pedig kétszer látogat­nak át Fedémesre. Bevallom, sok értelme nincs a dolog­nak. Jóformán ránk se nyit­ják az ajtót hétről hétre. Ügy vannak ezzel a falu­beliek, hogy térülnek, for­dulnak és vagy vásárlás, vagy rokonlátogatás, közben Tarnaleleszem intézik el ügyes-bajos dolgaikat — mondotta Sípos Károly. — Helyesnek tartanám, ha a megyei tanács felülvizsgálná a társközségek hálózatát, és csak ott tenné kötelezővé a helyi ügyintézést, az elnö­ki fogadóórákat, ahol ez in­dokolt. Az elfecsérelt napo­ka így más, komoly mun­kával tölthetnék az appa­rátus tagjai... ! Moldvay Győző Kádár Imre A sok vihart követően 1981 decemberében a közös gazdaság tagsága egyhangú szavazással Kádár Imrét választotta elnöknek, aki korábban párttitkára és el­nökhelyettese volt a szövet­kezetnek : — Nagyon nehéz hely­zetben kerültem a gazdaság élére — emlékezik vissza az akkori állapotokra az elnök. — Harmincmillió 641 ezer forint volt a veszteségünk. Gyakorlatilag 1981 nyarától nem volt sem elnöke, sem főmezőgazdásza szövetkeze­tünknek. Akik itt marad­tunk a szakvezetők közül, döntőnek tartottuk az 1982- es esztendő őszi megalapo­zását és valamennyien át- éreztük ennek felelősségét! Bár a tagság körében nagy volt a csalódás, mégis sok beszélgetéssel, vélemény- cserével sikerült megnyerni őket, amely nagy dolog volt abban a helyzetben. Az em> berek jelentős része fegyel­mezetten dolgozott a talaj- munkáknál, a vetésnél, és nem csupán nyolc órát vol­tak a határban, hanem amennyi csak épp akkor kellett. Ennek köszönhető, hogy sikerült mindent idő­ben elvégeznünk. Természe­tesen segítséget kaptunk a megyei párt- és állami tes­tületektől, , a termelőszövet­kezetek területi szövetségé­től és összefogott a megye szövetkezeti mozgalma is, hogy segítsen rajtunk! Én bíztam az itteni emberek akaraterejében, szorgalmá­ban, hogy közösen képesek vagyunk változtatni a ko­rábbi kedvezőtlen helyzeten. Amikor elnöknek választot­tak, a vezetőséggel együtt kidolgoztuk gazdaságunk új programját. A legfontosabb feladatunknak tekintettük, hogy rendet teremtsünk, megszilárdítsuk a munkafe­gyelmet és visszaszerezzük a tagság megrendült bizalmát! Ebben alapvetően a vezetők példamutatását határoztuk meg. A veszteségrendezési eliárás igen szigorú feltéte­lekhez kötötte a gazdálko­dást 1982-ben. Ezért egysze­rűsítettük a termelési szer­kezetet és elhatároztuk, hogy a tagokkal, a kisközösségek­kel rendszeresen találkozunk, kériük véleményüket, javas­lataikat a munkához. Ehhez nagy segítséget nyújtott a nártalapszervezet is, melynek titkára, Kiss Ernő így érvel: — Húsz éve dolgozom itt a szövetkezetben különböző beosztásokban. Sok nehézsé­get megértem már, de azt hiszem 1981 volt a mélypont. Ezen igyekeztünk. változ­tatni. Alapszervezetünk a meggyőzés erejével, a párt­tagok aktív bekapcsolásával agitált, elsősorban a munka- fegyelem megszilárdításáért. Pártvezetőségünk folyama­tosan napirenden tartotta, Kiss Ernő milyen módszerekkel segít­hetjük az eredményes gaz­dálkodás kibontakozását. Így tavaly nem volt olyan alkalom, hogy ne beszéltünk volna az anyag- és energia­takarékosságról, a költség- gazdálkodásról. Folyamatosan javasoltuk a vezetőségnek, hogy az egyes ágazatok élére milyen vezetők kerüljenek, és ehhez kikértük a párttag­ság véleményét is. Örömmel mondhatom, hogy 1982-ben tovább erősödött a szocialista brigádmozgalom szövetke­zetünkben, és a korábbi hét helyett tizenkét brigád dol­gozik, amely felöleli a tag­ság több mint 90 százalékát. 1982. április 1-én került a szövetkezetbe Abonyi And­rás termelési főmérnök: — Putnokról jöttem '— mondja — és bár előtte nem sok jót hallottam a domosz- lói szövetkezetről, szakmai­lag mégis nagy lehetőséget láttam benne. Nem is bán­tam meg, mert az itteni ve­zetők és a tagság is segítet­tek abban, hogy gyorsan be­illeszkedjek a kollektívába. A személyi harcok helyett a munkára irányítottuk a fő figyelmet! Arra törekedtünk, hogy változtassunk a mun­kaszervezésen és a termelési technológiák által előírt fel­tételekhez közelítsünk. Az elmúlt két évben húszmillió forintot költöttünk gépesítés­re, műszaki fejlesztésre. Ez volt az alapja annak, hogy optimális időjárás esetén minden munkát folyamato­san és időben elvégeztünk. A szántóföldön egyszerűsí­tettük a vetésszerkezetet, ahol előtérbe került a búza- és az árpatermelés. Ezek mellé sorakozott a kukorica, a napraforgó, a repce és új növényként borsóval, illetve babbal is foglalkozunk. Nagy segítséget kaptunk a hevesi Rákóczi, a nagyrédei, a detki és a szajlai termelőszövet­kezettől. Szakembereink rendszeresen véleményt kér­tek az ottaniaktól a gabona- termeléstől az állattenyész­tésig, illetve a szőlőtermelé­sen át a szervezésig minden fontos tevékenységhez, me­lyet rendszeresen meg is kaptunk. Segítettek a nád­udvari Kukorica- és Ipari Növények Termelési Együtt­működésének, illetve az Egri Szőlő- és Borgazdasági Rend­szer szakemberei. Az össze­fogásnak meglett az ered­ménye, hiszen az aszály el­lenére tavaly búzából hektá. ranként 4,3, szőlőből 7,2, napraforgóból 2,1, őszi ár­pából 4,3 tonnát értünk el. Valamennyien bizonyítani akartunk, a vezetők és a ta­gok egyaránt. A megbecsülés jele volt az is, hogy a nyug­díjasok és az irodai alkal­mazottak ugyancsak jöttek dolgozni, és szívesen töltöt­ték idejüket a határban. Galó Béláné főkönyvelő a tanulságokat összegzi: Abonyi András (Fotó: Kőhidi Imre) — A gondok 1977-től foko­zódtak szövetkezetünkben. Akkor nagy jégverés pusztí­totta el szőlőinket. Bár a kárt a biztosító kifizette, de később kellő szakmai hozzá­értés hiányában az ültetvé­nyek állapota évről évre romlott. Ez kihatott más ágazatok munkájára is. A gazdálkodásban pedig oda­jutottunk, hogy nem lett nyereség, nem tudtunk fej­leszteni, újítani, a gépek is tönkrementek, s nem nyílt lehetőség a pótlásukra. Ne­künk, domoszlóiaknak nagy tanulság az elmúlt fél évti­zed eredménytelensége. A veszteségrendezés lényegé­ben egy hosszabb folyamat szövetkezetünkben, mely­nek már tavaly voltak ered­ményei. Az emberekbe ve­tett bizalom és a megye szövetkezeti mozgalmának hathatós segítsége nyomán megfordult a kocka. Gaz­daságunk árbevétele megha­ladta a 162 milliót és több mint négymillió forint nye­reséggel zárt! Ennek alapja a bizalom, az emberekbe vetett hit volt, hogy képesek vagyunk közös gondjainkat megoldani! Szigorítottuk a gazdálkodást, havonta ele­meztük a bér-, az anyag- és energiafelhasználást, a ráfordítások nagyságát. így naprakészen tudtuk, hol tar­tunk. Ez a gyakorlat meg­maradt a mának is. Munka­kezdésnél reggelente most is ott vagyunk az emberek között, rendszeresen megbe­széljük gondjaikat, és osz­tozunk az örömeikben. Azt hiszem, hosszú évek után nekünk, irodaiaknak az volt a legnagyobb elismerésünk, amikor zárszámadáskor fel­álltak a fizikai dolgozók és elmondták, hogy amikor kellett, nemcsak a könyve­lésiben, hanem a betakarítás­nál is segítettünk nekik, és megtaláltuk az együttműkö­dést. A „fordulat éve” után a domoszlóiak optimistábbak, mint korábban. Kádár Imre elnök erre is utal: — Ma tíz egyetemet, fő­iskolát végzett szakemberünk van. Ez a termelés megfe­lelő irányításának biztosíté­ka. Korszerűsítettük a gép­parkot, bevezettük a konté­neres szüretet és tovább tö­kéletesítjük a munkaszerve­zést. Ezek összességében együtt a tagság szorgalmával biztatóak a jövőre nézve. Bár szövetkezetünk 1995-ig leterhelt beruházási és vesz­teségrendezési hitelekkel, mégis bízunk az eredmények javulásában és a nyereséges gazdálkodásra törekszünk. Még ma is naponta küszkö­dünk az előbbre lépésért... Mentusz Károly A hét öröme-gondja Fedémesen Burkolják a patakmedret — Halvány remény vízügyben — Korszerűbb közvilágítás kellene — Ügyfélfogadás: kérdőjellel! 1982: a „fordulat éve" volt Domoszlói változások... Van egy gazdaság a Mátra alján, a Domoszló, Kisnána és Vécs határát hatezer hektáron átfogó Mátragyöngye Termelőszövetkezet, melyről az elmúlt fél évtizedben sokat lehetett hallani. Csakhogy nem az elismerés hangján szóltak róla, hanem ellenkezőleg, a halmozódó veszteségek miatt, a fokozódó gondokról. A huzavonák után 1982 végre „a fordulat éve” volt Domoszlón, az elért eredmények legalábbis erről tanúskodnak.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom