Népújság, 1983. május (34. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-15 / 114. szám
NÉPÚJSÁG, 1983. május 15., vasárnap S. Járda, iskola, játékfelszerelés Régi kívánsága teljesül két tanácsi körzet lakóinak. Fóka Sándorné tanácstag szervezésében a választók a tanács által biztosított anyagok felhasználásával a Hunyadi út, Tárkányi út és Arany János út járdaépítését kezdik el társadalmi munkával. A körzet fiataljai az idősebbek, nyugdíjasok lakása előtti szakaszt pótvállalásként építik meg. Ezzel egyidőben a Rimamente Tsz Gagarin Szocialista brigádja az óvodásoknak szerzett örömet. A műhelyben két mászókát, két csúszdát, több más hasonló gyermekjátszó alkalmatosságot az óvónők irányítása mellett — gyermeknapra társadalmi felajánlásként készítettek el. A Hazafias Népfront védnökséget vállalt az épült új iskola felett. A közös népfront-tanácstagi találkozón megállapodás jött létre e fontos létesítmény érdekében: együtt keresik fel a község polgárait újabb társadalmi munka szervezésére. Joós Sándor Szihalom Üzen a szerkesztő B. E. L., jeligére: Szerkesztőségünk dolgozói örömmel veszik a munkájukhoz nagy ,segítséget jelentő leveleket, s szívesen segítenek a panaszok elintézében is. Nagyon sok olyan olvasónk van, aki évek óta rendszeresen ír nekünk, beszámol lakóhelye, vagy éppen munkahelye eseményeiről, gondjairól. Am az ilyen hosszú kapcsolatnak alapfeltétele a megbízhatóság, a pontosság. Mint ahogy az újságírói munka alapfeltétele is ez. Mindebből levonhatod a magad számára is a következtetést. Szívesen vesz- szük írásaid mindaddig, amíg ezeknek az alapkövetelményeknek megfelelnek. Azt sem zárjuk ki, hogy valaki íráskészségét próbálgassa — ha úgy látjuk, tehetségesnek ígérkezik, Iá. mogatjuk is —, azonban ilyen esetben természetesen nem lehet úgy beállítani a dolgokat, mintha valós események lettek volna, mint esetedben is. Ez így félrevezető volt. „Ikrek otthon” jeligére: Nem csodálkozunk, hogy vállalata nem ismert olyan törvényt, amely szerint az ikrek után négy esztendő lenne a gyes, mert ilyen nincs is. A gyes időtartama soha sem függ a gyermekek születési súlyától. Arra ugyan van lehetőség, hogy ha indokolt, akkor a szülési szabadságot hosszabbíthatják meg, legfeljebb négy héttel, ez azonban már nem aktuális. Ami új a gyermekgondozási szabadságban, az az, hogy fogyatékos gyermek esetében valóban hosz- szabb a gondozási szabadság. Leveléből következtetve Önnek szerencsére erre nincs szüksége. Az ikrekkel kapcsolatban az a kedvezmény, hogy egy időben két gyermek után jár a gyermekgondozási segély. D. J„ Gyöngyös: Egyetértünk megjegyzésével, a kismotoros számára is életmentő lehet a bukósisak. Kötelezővé tételéről valóban komolyan szó van, azonban, mint ahogy annak Idején a nagymotorosok kötelező bukósisak-használatához, vagy az autósok mentőövének kötelezővé léteiéhez, ehhez is meg kell teremteni a feltételeket. A bukósisak kötelező használata is ettől függ majd. Egyébként nincs igaza, a sebesség befolyásolja a bukásnál az esés mértékét, márpedig a segédmotoros nem tud úgy száguldani, mint egy Jáva tulajdonos. Utánajártunk... Miért rossz a hatvani napközis kaja? „Münnich-lakótelepi anyukák” aláírással, több telefont követően, levél is érkezett hatvani szerkesztőségünkbe, és abban szóvá teszik az 5-ös iskola napközis konyhájának minőségileg, mennyiségileg erősen kifogásolható főztjeit. A gyerekek rendre éhesen érkeznek haza szüleikhez, és panaszkodnak, mivel — idézünk — az ebédre kapott leves olyan mint a víz, a ritka főzelékhez pedig „csontpörköltef adagolnak hús helyett. Ráadásul ebből is minimális, ami egy- egy tányérba jut. Nem szívesen foglalkozunk névtelen levelekkel, de mivel korábban már több szülő is fordult hozzánk hasonló bejelentéssel, * az alábbiakban adjuk vizs|álódásunk eredményeit: Hatvan város Tanácsának legutóbbi ülésén — interpelláció formájában — elhangzottak a Szabadság úti, 5-ös iskola napközis konyhájáért kifogások, a szülők sérelmei. Angeli József tanácselnök azonnal reflektált a felszólalásra, megjegyezve, hogy tudomása van a dologról. Azt is elmondotta, miszerint a Münnich-lakótelepi gyerekek valójában egy kísérlet „áldozatai”. Az 5-ös iskola saját kezelésű konyháját ugyanis átadták üzemeltetésre a vendéglátóipari vállalatoknak, amely — úgy tűnik — nem áll hivatása magaslatán. A tanácselnök azt is kijelentette, hogy a mostani tanév végéig tart ez az állapot. Akkor elemzik a helyzetet, és ameny- nyiben nem változik a vendéglátóipar magatartása, illetve a gyermekek ellátása, megváltoztatják a bevezetett intézkedést. A Szabadság úti Általános Iskolába járó kisdiákok szüleinek többrendbeli panaszát szóvá tettük a helyileg illetékes KÖJÁL vezető orvosának is. ö szintén tudott az inkriminált konyha kifogásolható működéséről, és megerősítette az észrevételek jogosságát. Azt is elmondotta: vizsgálták a napköziben kapott ételeket, ételadagokat, és megállapításuk szerint azoknak a tartalma, tápértéke erősen a norma alatt volt. Ojabb vizsgálatot helyezett kilátásba, most már felelősségre vonással is, amennyiben a konyhai állapotok nem változnak meg döntően. Szerény véleményünk szerint túlzott a türelem, a kísérletezésre szánt idő, amennyiben a konyha több szú. gyermeket változatlan „színvonalon” szolgál ki. Gyakoribb ellenőrzéssel, a vezető és a személyzet felelősségre vonásával ugyanis már meg lehetett volna szüntetni az iskolánál bekövetkezett állapotot. Moldvay Győző Hol lehet garázst építeni a Lajosvárosban? Nagyon sok telefonáló kérdezte tőlünk ezt a napokban. szombathy István, Eger város Tanácsa műszaki osztályának helyettes vezetője elmondta, hogy az osztály elkészítette a városrész beépítési tervét. A Faiskola utcában és környékén OTP-s és szövetkezeti lakások — valamint ezzel együtt —, 63 garázs építésére js lehetőség nyílik. Az OTP-re vagy az illetékes laJó egy eaetendővel ezelőtt fordult szerkesztőségünkhöz panasszal B. Jánosné egri lakos. Arról volt szó leveli ben, hogy az egri urnatemetőben elvesznek a virágok, de ami ott marad, az is idő előtt tönkremegy, mert nincs víz. Másoknak is gondot okozott ez a vízhiány, éppen ezért a tanács illetékes osztályához is fordultak panaszukkal. Egy év után ismételten találkoztunk e panasszal, most G. Lajos egri lakostól (mindkét levélírónk címe szerkesztőségünk birtokában van), ö maga is végigjárta az ügyintézés különböző fórumait. A temető gondnoka szerint — mint írja, — elzárták a vízcsapot, mer valahol csőrepedés volt. Nem elégedett meg a válasszal, hiszen egy esztendő alatt nyilván már rég megszüntették a csőrepedést, ezért a városi tanács műszaki osztályához fordult. Ott azzal nyugtatták meg, hogy már megrendelték a munkát, s ez év márciusára megoldódik a probléma. A panaszos levelet május elején írták, tehát a probléma maradt változatlan és megoldatlan. Hogy nem országos, még csak nem is várost rengető ügy? Talán igaz, de talán mégsem. Közösséget érintő dolog ez. Több száz családot kásszövetkezetre vár, hogy megvásárolja a területet. A garázsépítésre csak a lakásépítéssel együtt nyílik lehetőség, s a területet egyszerre kell kisajátítani. A garázsok elkészülte után a tulajdonosok nagy részét a városi tanács végrehajtó bizottság jelöli ki a nyilvántartott igénylők közül. Mindez természetesen attól függ, hogy mikor veszi meg ezt a területet az OTP vagy a lakásépítő szövetérintő — ha úgy vesszük, hát — kényelmetlenség, — ha úgy vesszük — kegyeletük lerovását akadályozó dolog. Mert igaz ugyan, hogy át lehet menni vízért a szomszédba”, mármint a hatvani temetőbe, de: meglehetősen forgalmas' úton, s zömében öregekről, idősebb emberekről van szó. Mire visszaérnek a kis vázákkal, a víz fele kicsurog. Közérdeket érintő tehát e két ember panasza. Mi több, közérzetet érintő. S lehet, hogy azoknak van igazuk, akik azt mondják, kis ügy. De ha kicsi, annál érthetetlenebb, miért tart elintézése hónapokig, mi több. már egy esztendőnél is tovább. Az állampolgárok közérzetének milyensége sokszor igazában nem a nagy dolgokon múlik. Apróságok tömegén. Azon, hogyan fogadták, ha hivatalos ügyeit intézi, megértőek, készségesek voltak-e vele szemben. S egyáltalán, odafigyeltek-e kisebb-nagyobb panaszukra. Ezért nem okvetetlenke- dés a kis dolgok számon tartása, kérése sem. Reméljük, hogy egy év után panaszosainknak már azt a választ adhatjuk, kérésüket elintézték. Most mór gyorsított ütemben. — d. — kezet, mert eddig ez ügyben nem történt érdemleges tárgyalás. Egyébként a Volán-telep környékén is lehetőséget biztosít a rendezési terv sorgarázs építésére, azonban a terület megszerzésével és a szervezéssel kapcsolatos feladatok ebben az esetben is egy lakásszövetkezetre vagy garázsszövetkezetre várnak. (homa) Halászat csónakkal, palóc módra? A Népújság 1983. április 29-i számában (mikes) tollából az olvasók széles tábora téves információt szerezhetett a Népművészeti Egyesület Heves megyei Szervezetéről szóló ismertetőből. Való igaz, hogy az országos, megyei és helyi szervek messzemenően támogatásával reális lehetőség nyílik arra, hogy ez év nyarán a tagok létrehozzák Poroszlón a Kismesterségek Háza elnevezésű népművészeti műhelykomplexumot. Nem tudni azonban, hogy a cikk írója (vagy informátora) miként ismert fel a délhevesi Tiszatáj népi építészetének fotókkal is illusztrált két poroszlói objektumában „előtornácával” ülő „palócházikót”? Tévesek az írásnak azon sorai is, ahol a tiszai halászat „ősi kellékei” között említi a csanakot. Tény, hogy ennek az egy fából faragott és díszített edénynek a vízhez végül is van köze, mert arra szolgált, hogy a felföldi vadászok és pásztorok az útjaik során ennek segítségével ihassanak a frissítő forrásokból és patakokból. Végezetül, tudomásom szerint mindmáig nem létezik az „Ifjú Népművészek Heves megyei csoportja”. Kriston!Vízi József, LEVELEINK KOZOTT TALLÓZVA Meddig tart egy ügyintézési A NAGY DOBÁS... (Fotó: Szabó Sándor) Thália egri otthonai Egy nyolcéves forma kisfiút szülei kézen fognak, s ünneplőbe öltözötten megindulnak vele a káprázatok háza felé ... Legutóbb Bo- rovszky Pál fotókiállításán már felnőtt szemmel csodálkozhattam rá, milyen is volt a városi színház Egerben, ahová gyermekfejjel léptem be először. A fotó látványa pontosította régi emlékeimet. A képen jól látszódott az oldalsó lépcső- feljárat is. Színházba érkezvén, rendszerint ezen át jutottunk be a nézőtérre, a karzatra. Az épület keskeny, oválablakos lengőajtói, fényképekkel teli, kivilágított vitrinjei eltűntek azóta. Operetteken keresztül ismerkedtem a színház világával. Szüleimtől, testvéreimtől tudom azonban, hogy nemcsak könnyű, zenés darabokat játszottak itt. ök láthatták — amit én még nem — a Salemi boszorkányokat, a Megperzselt lányokat, Az ember tragédiáját, Ibsen Nóráját és még folytathatnám a sort. Azt már csak később tudta meg, hogy Egerben a XIX. században is volt színházi kultúra, ha állandó színház nem is. A Szarvas fogadó nagytermében, később a Kaszinó (Ifjúsági Ház lett azóta) báltermében tartottak színielőadásokat. Az 1830-as években többször megfordult a városban Déryné is. Egressy Gábor 1840-ben lépett fel a „szálában”, Latabár Endre társulata pedig 1863-ban időzött hosszabb ideig városunkban. A későbbi években megfordult még nálunk Rákosi Szi* di és Jászai Mari is. A kor nagy színművészeit látva határozták el az egri polgárok, hogy építeni kellene egy nagy színkört. így született meg 1884-ben egy ötszáz férőhelyes. de csak nyári előadások megtartására alkalmas „aréna”. Nem valószínű, hogy üresen tátongtak a széksorok ekkoriban. A városi polgárok közönye, érdektelensége sohasem emelt volna kőszínhá-- zat a Hunyadi téren 1904- ben, a mai színház helyén. Állandó társulata ugyan még most sem volt a városnak, de megfelelő épülete és lelkes, öntevékeny színjátszói igen. Fiatal értelmiségiekből alakult 1921-ben az Egri Műkedvelők Köre. Tíz év múltán Thália Színjátszó Társaság néven működött tovább egészen 1941-ig. Az amatőrökből álló népes társulat mai mércével mérve is rangos szerzők darabjait játszotta. Előadásaikon szerepeltek Shakespeare, Moliére, Ibsen, Oscar Wilde, Pirandello és más neves írók művei. 1955-ben megalakult az Egri Gárdonyi Géza Színház önálló ársulata is. Aztán volt, nincs — mint a mesében —, s Eger elvesztette önálló társulatát. Nézem az állványerdő mögött újjászülető közös színházat, s egy pillanatra arra gondolok: talán lesz valaki, akinek eszébe jut majd, hogy emléktáblát helyezzen el* az épület fő falán -Ez adná tudtul az igazságtalanul gyorsan felejtő jelennek, hogy — jövőre 100, illetve 80 esztendeje — éltek itt „aréna” és kőszínházépítő színházrajongók a múltban is Ilosvai Ferenc Eger Megkérdeztük az illetékest Mikor lehet reklamálni— táviratügyben? Cs. Lajosné egri olvasónk panaszolta, hogy a délelőtti órákban feladott dísztáviratát, amelyben köszönteni óhajtotta ünnepelt Ismerősét, csak másnap kézbesítették, annak ellenére, hogy mindössze húsz kilométernyi távolságra küldte. A táviratért 58 forintot fizetett. Hát érdemes ekkora összeget kifizetni? — tette fel a kérdést —, hiszen ezen az áron húsz képeslapot vehettem volna, másnapra az is odaér. .. Mivel nem az első esetben érkezett Ilyen értelmű panasz szerkesztőségünkhöz, megkérdeztük az Uletékest, mikor Jogos a reklamáció táviratügyben. A kérdésre a megyei postahivatal vezetője, Kállai Albert válaszolt: a távírószabályzat értelmében késedelmes kézbesítésnek minősül belföldi forgalomban, ha a táviratot a feladás időpontjától számított hat órán, levéltáviratot és dísztáviratot 24 órán túl kézbesítenek. A hat, Illetve 24 órás határidőbe nem számít bele az az idő, amikor a postahivatalok zárva tartanak. Mecseki Ércbányászati Vállalat II. Bányaüzem bányamunkára FELVESZ szállítócsillést 5- 8 ezer Ft/hó csillést 7-10 ezer Ft/hó segédvájárt 9-13 ezer Ft/hó vájárt 12—16 ezer Ft/hó kereseti lehetőséggel. KÉT ÉVEN BELÜL LAKÁSHOZ JUTHAT! Vidéki dolgozóknak munkásszállást biztosítunk! Tanfolyami képzéssel szakmunkás-képesítés megszerezhető! Kezdőknek a rendes szabadságon felül évi 10 nap munkahelyi pótszabadságot biztosítunk. Várjuk 18 évtől 40 éves korig a férfidolgozók jelentkezését! JELENTKEZNI LEHET személyesen az üzemben, illetve a vállalat központjában, a munkaügyi osztály PÉCS, 39-es dandár út 19. LEVÉLCÍMÜNK: Meeseki Ércbányászati Vállalat II. Bányaüzem PÉCS, 14., Postafiók: 121. 7614