Népújság, 1983. május (34. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-11 / 110. szám
NÉPÚJSÁG, 1983. május 11., szerda Komoly erőpróba lesz Vélemények az új érettségi és felvételi rendszerről vezetékes vízellátás a legkiA Művelődési Minisztérium illetékesei ebben az esetben időben és körültekintően készítették elő a tanulók számára mindenképpen fontos változást, az új érettségi és felvételi rendszer bevezetését. Ez hamarosan a gyakorlatban vizsgázik, így aztán érthető, hogy foglalkoztatja nemcsak a fiatalokat, hanem a pedagógusokat és a szülőket is. Körsétánk során a véleményeket gyűjtötték egy csokorba, méghozzá érzékeltetve a gondnak tűnő mozzanatokat is.. Demokratikus vita Búzás Lajos, a megyei művelődésügyi osztály vezetője kollégái elégedettségét is tolmácsolva fogalmaz: — Szükség volt erre az intézkedésre, amely végső soron a ma és a holnapok tizennyolc éveseinek javát szolgálja. Akkor is, ha pillanatnyilag talán nem olyan könnyen veszik az akadályokat, mint régebben. Az előny számottevő, ugyanis a középiskolások, az innen továbbtanulni szándékozók rákényszerülnek arra, hogy ne csak a felvételi tárgyak anyagát sajátítsák el, hanem az általános műveltség nélkülözhetetlen elemeit is, vagyis olyan útravalót szerezzenek, amelyet az életben sokoldalúan kamatoztathatnak. Így aztán szerencsére vége az egysíkúságnak, annak, hogy a gyerekek zöme a lényeges közismereti tudnivalók regimentjét mellékesen kezelte. Mindenképpen nyereség ez, méghozzá a jövő szempontjából. Kántor Tibor, az egri Gárdonyi Géza Gimnázium és Óvónői Szakközépiskola igazgatóhelyettese — egyébként magyar szakos tanár — a figyelemre méltó előzményekről beszél: — örültünk annak, hogy a tervezetet, akárcsak má■ sok — mi is megkaptuk, így módunk adódott arra, hogy a gyakorlat szemszögéből mérlegeljük, s hozzáfűzzük javaslatainkat. Ezek közül egy olyat említek, amely meg is valósult. Azt ajánlottuk, hogy az elégtelen matematika érettségi dolgozatot írók szóban javíthassanak. Ez ugyanis könnyebben lebonyolítható, ráadásul emberségesebb megoldás is. A demokratikus jellegnek köszönhető az, hogy a valósághoz közel álló forma kristályosodott ki. Egyetértés, több szólamban A negyedikeseket is megkérdeztük, annál is inkább, mert ők lesznek a „szenvedő alanyok”. Koncz Enikő büszke lehet jeleseire, majd mindig kitűnő eredményére. — A Debreceni Orvostudományi Egyetemre szeretnek bekerülni, úgy érzem, ehhez hathatós segítséget kaptam a fakultáció révén. Tudom, hogy nagy a tét, épp ezért minden percet ki akarok használni. Másokkal együtt azt reméltem, hogy az utolsó tanítási nap és az írásbeli vizsgák kezdete között legalább egy hét marad a felkészülésre. Ebből sajnos nem lett semmi. Kissé csalódtunk, de hát a tényeket tudomásul kell venni. Az erőpróba? Egy biztos: nem lesz könnyű. A dolog másik oldala persze az, hogy az elmúlt évek során nemcsak a felvételire tanultunk, így aztán szélesedett látókörünk, sokoldalúbbak lettünk. Ez akkor is helyes, ha a megfelelő szint eléréséért áldozatokat kell hozni. Balázs László terve: belépő a budapesti Eötvös Lo- ránd Tudományegyetem vegyész szakára. Ez már nemcsak óhaj, ugyanis az országos középiskolai versenyek tavalyi szakaszában bekerült az első tíz közé, s így szabad számára az út. Értékelése ezért részrehajlás nélküli. — Kevesebb lesz a szakbarbár, több az olyan ember, aki felnőtt korában is igényli az ísmeretgyarapítást. Még egy: a 120 pontos mérlegelés arra mindenképpen jó, hogy az árnyalati különbségeket is jelezze, azaz va- lósághűbb döntéseket segít-, sen elő. Ez minden diák érdeke, ezt csak elismeréssel fogadhatjuk! Nehéz tűzkeresztség Fodor János igazgatóhelyettes a nevelők oldaláról közelít, de tanítványai érdekeit is képviseli. — Komoly erőpróba lesz az idei érettségi, több szempontból is. A mostani gárda már az új tantervek és tankönyvek alapján készült fel, s ezek bevezetése aligha volt zökkenők nélküli. Csak egy példát említek. Negyedik gimnáziumban nem volt, s ma sincs magyar irodalom tankönyv. Ügy érzem, ezt a tényt felesleges kommentálni. Annyit azért csak meg jegyzek, hogy a tanár agyondolgozta magát, a fiúk-lányok pedig körmöltek, jegyzeteltek az órákon. — Az is igaz, hogy bajok lesznek az alapokkal, mivel ezek a fiatalok az általános iskolában még a régi menetrend szerint tanultak, azaz a középiskolai fordulatnál hiányoztak a fundamentumok. Ráadásul kissé bonyolult az egész rendszer, de hát ez a legkisebb nehézség. A vizsgák ideje is elhúzódik majd, mert a korábbi gyakorlattól eltérően most egy idegen nyelvből is kell szóbelizni. Ennek persze — s ezt nem kell bizonygatni — számos előnye van, s ezért az érettségi vizsgabizottságok tagjai szívesen vállalják a pillanatnyi áldozatokat. Pécsi István Torony „sisak" nélkül... (Fotó: Szabó Sándor) Megszépül Gyöngyös egyik nevezetessége, a műemlékként nyilvántartott Szent Bertalan-templom. A hónap elején kezdtek hozzá a komplex építőbrigád munkásai Szabó János irányításával a renoválási munkákhoz. Július elejére új tetőszerkezetre cserélik ki az elöregedett régit, a kupolarészt, a toronysisakkal, rézlemezzel fedik majd be. Az ember és környezete befejező párbeszéde volt a nyolc hónappal ezelőtt megkezdett előadássorozatnak, ami hétfő délutánonként „Mi nyomja Atlasz vállát” címen jelentkezett. Erdei G rünw áld Mihály tudós vendégeivel végigtekintett a gondokon, melyek az emberiség vállára nehezednek. Ilyenek a nyersanyaghiány, az energia- válság, a mezőgazdaság globális problémái, népesedési gondok, népbetegségek és más aggasztó tünetek, amelyek az emberiség létét veszélyeztetik. Ezekben a beszélgetésekben nem az újat keresés volt a lényeges, inkább a figyelmeztetés, az ész ráirányítása a leselkedő veszedelmekre, arra, hogy az emberiség mindent megtesz, hogy beszennyezze környezetét, hogy elpusztítsa önmagát. Mérgezett patakok, túl- vegysaerezett földek, fertőzött kutak, elkoszolódó városok, a vadállomány és halak pusztulása, erdők haldoklása útjelzői ennek a csak haszonra törekvő, a holnappal nem törődő hajtásnak. Ördögi kör ez. Természetes és becsületes a törekvés az életszínvonal emelésére, az elnyomott osztályok és népek felemelésére. Ennek egyik eszköze az iparosítás, az ember mentesítése a testét nyúzó gyötrelmes munkától, a civilizációs vívmányok elterjesztése. Régen nem a természet megőrzése, hanem meghódítása volt a cél. De mi lesz, ha elpusztul a természet? Vészjósló jelek: Bajorországban a fenyőerdők 10 százaléka elpusztult a „savanyú esők” következtében. Indiában évente egymillió hektár erdőt pusztítanak ki. Még a bokrokat is, hogy ebédet főzhessenek a családnak. Ezt követi az erózió, szikesedés, sivataggá válás. Arkanzasz- ban dioxinnal fertőzöttek a rizsföldek. Következménye allergia, születési rendellenességek és a rák. A vegyi üzemek vízmosásokba rakják le a vegyi hulladékot, amit az árvizek, esők bemosnak a termőtalajba. (Igaz, az elnök környezete érdekelt a vegyi üzemek részvényeiben.) Nálunk az egyenlőtlen fejlődés okoz gondokat. Cél a sebb községekben is. Épül- getnek is a .vezetékek, ugyanakkor nincs szennyvíz- hálózat. Házak nyirkosodnak el, dőlnek össze a talajvíz szintjének emelkedése következtében. Az olajjal szennyezett tengerek tisztaságáért senki nem felel, pedig a tenger nem öntisztító. (A Balaton sem az.) Szeny- nyezik a levegőt az autók kipufogógázai. (De hol van ólommentes benzin?) Biztató kezdeményezések. Egyetlen erőmű sem bocsáthat 'ki köbméterenként 400 milligrammnál több kéndioxidot. Egyetlen gyár sem épülhet tisztító berendezés nélkül. (Szovjetunió.) A tarvágásokat két új facsemete ültetésével kell pótolni. „Azt már megtanultuk, hogyan kell meghódítani, betelepíteni a tajgát, de azt még nem tudjuk, hogyan fogjuk visz- szaállítani eredeti szépségében” — mondja a Távol-Keleten dolgozó szovjet geológus. A stúdió vendége, Balogh István akadémikus szerint a „vissza a természethez” és a lineáris termelési rendszer nem megoldás, az egyetlen járható út a természet és az ember szövetsége, védelme, ami kiskapuk nélkül, szigorú következetességgel, társadalmi összefogással megoldható. „Szakítani kell azzal a nézettel, hogy az ember legyőzi a természetet. Az emberi élet nem ring és a természet nem bokszoló. Az emberiség nem ökölvívó, hogy állón vágja a természetet. Kiüti a ringből és utána önmaga is meghal.” A szerkesztőnek volt érzéke ahhoz, hogy szemléletessé, olykor izgalmassá tegye ezt az összefüggő előadássorozatot, azt, hogy a szennyezés nem ismer politikai határokat, hogy országok, népek sorsa, jövője összefügg. Senki sem külön hegyorom, bármilyen nagy is az ember, tenni is kellene egymásért valamit. Az egész látóhatárra tekintettek a rádió külföldön élő tudósítóinak — Lipovecz Iván, Kulcsár István, Föld-1 vári Géza — néhány perces hangképei, közelségünkbe hozván a Földet, ablakot nyitva a világra. Ebergényi Tibor 8. — Gyere — karolt bele. hogy elvezesse a nyüzsgő diákhadtól egy kissé távolabb, ahol nyugodtan beszélgethetnek. — Mi történt? — Nem is tudom, hogyan kezdjem, tanár úr. Van a szomszédunkban egy juhász, a Kozári bácsi, annak meg két szép pulija. Az egyik vemhes, s emiatt az öreg elűzte. Hogy nem kell neki a kölyökkutya. Elvitte a szomszéd határba, és ott alaposan megverte, aztán ott hagyta. — Ég mi van most a kutyával? — öntötte el a forróság és a keserűség az emberi hálátlanság hallatán. — A Bundi, mert így hívják egy lakatlan tanyán él. S tudja mit csinált, tanár úr? Elterelt egy juhot az öreg nyájból, hogy legyen munkája. Éjszaka. És most mindennap kitereli, őrzi, majd este beűzi a lakatlan tanyára, és éjszaka is vigyáz rá. A Bundi dolgozik. De Kozári megtudta... Megmondták neki. Kiment megkereste a kutyát, ismét megverte, és elhajtotta a birkát. A Bundi most egész nap vonyít... — Várj meg a tanítás után — mondta Jancsinak és elsietett. A tanítás után ebédelni sem ment, felszállt a Kelemen fiúval az iskolabuszra, és félóra múlva már a kis- laki utcán ballagtak. Máriát meglepte a tanár nem várt megjelenése. Éppen vizet vitt egy kék kannában a kútról, bicegve lépkedett, mert a bot nem volt nála. — Nem akarok zavarni — mondta hebegve Tamás, amikor meglátta a lányt — Jancsi mesélt nekem a Kozári pulijáról, azért jöttem. Már megyünk is. — De ha már itt van, akkor üljön le egy percre. Legalább, míg Jancsi bekapja az ebédjét. Maga ebédelt már? — Nem, de köszönöm szépen, nem vagyok éhes. Igazán kedves ... izé, a nevét se tudom, elnézést. — Mária vagyok — pirult el a lány. — Azt hittem, már bemutatkoztunk egyszer ... És vesse csak le nyugodtan a zakóját, és üljön az asztalhoz. A konyhában tálaltam. Máris teszek oda egy tányért. Tamás szabadkozott, de aztán leült a tanítványa mellé a konyhaasztalhoz, és szedett a tejfölös, kapros tökfőzelékből. Nagyon ízletes volt. Mária egy kanál szaftos pörköltet is tett a tányérjára. Jancsi hozott fel két üveg sört a pincéből... A tanya, ahol Bundi meghúzta magát, másfél kilométernyire volt a Kórogy- értől nyugatra. Már a szomszéd falu határában, amerre megszűnt az erdő, és a rét is fekete földű kukorica- táblává és búzatengerré változott. Errefelé az állami gazdaság művelte a földeket, ezért is vált lakatlanná néhány tanya. Az egyik ilyen elhagyott, bedőlt .falú tanyán találták meg Bundit. Jancsi már messziről kiáltozta a nevét, s nem feledkezett meg egy darabka kolbászról sem. Bundi bizalmatlan volt, s ezen nem is lehetett csodálkozni. Gazdája durva fenyítéseit még mindig magán viselte, látszottak a verés nyomai a fülén, amely rojtos volt és vérzett. A vem- hességtől elnehezülten futott végig az udvaron, s megállt a ferdére roggyant kút- ágas mellett, amelyről már hiányzott az ostor és természetesen a vödör is. Kávája bedőlt, vize tele volt szeméttel. — Bundikám! — csalogatta, édesgette magához az állatot Jancsi. — Gyere ide! — dobta feléje a kolbászdarabot. A kutya megszagolta, majd két hátsó lábára ült. Nem falta fel, pedig éhes lehetett. Tudott magán uralkodni. Bundi jellem volt. De még keserűség marta kutyaszívét, nem tudta, hogyan viselkedjen. Aztán megenyhült, felállt és megcsóválta a farkát. Jancsi odalépett, simogatni kezdte a fejét, miközben Bundi megette a kolbászt. — Mit tegyünk? — kérdezte a fiú. — Hagyjuk itt? — Semmiképpen. Vigyük magunkkal. — mondta a tanár. — Itt nem maradhat. Minden órában megköly- kedzhet. Ki ad neki enni? Hiszen itt még vize sincs ... — Jó — válaszolt Jancsi. — Akkor vigyük magunkkal. Hoztam magammal egy zsineget, majd a nyakába kötöm. — Dehogy kötöd! — ugrott elé Tamás. — Elő ne vedd. Bizalmatlanná válik. Nem érti még Bundi, hogy mi a szándékunk. El kell csalogatni. Hogy magától jöjjön velünk... — Próbáljuk meg — élénkül fel Jancsi. — Bundi! Gyere, kiskutyám — indult el a dűlőúton. A kutya követte. Így ballagtak hárman. Bundi néha leült, mert nehéz volt már neki a járás. Ilyenkor Tamás is megsimogatta a fejét. A kutya okosan nézett rá, hűség és hála volt a szemében. Mária anyáskodó mozdulatokkal vackolt meg neki a folyosó végében egy pokrócon. Tányérban vizet tett mellé, aztán hozta a jobbnál jobb falatokat, a déli maradék mellé külön tejet is, mert ilyenkor jó, ha a kutya sok tejet iszik. — Mi lesz most Bundi- val? — kérdezte később Tamás. — Legjobb, ha itt marad — mondta határozottan Mária —, majd én mindennel ellátom. Estére befekhet a fészer alá, majd készítek neki helyet a sarokban. — Én is szívesen elvinném, de nálunk most nincs senki a lakásban — mondta Tamás. — Hát maga nem nős? — nézett rá Mária. — De az vagyok. Hogyne. De a feleségem éppen nincs itthon. Meg azt hiszem, nem is szeretne kutyát. — Mi szeretjük az állatokat — mondta kimérten a lány. Nem számít, hogy most két kutyánk lesz. Vagy hat, ha megkölykedzik Bundi. — Egy kiskutyára én is igényt tartok — szólt Tamás. — Az előbb mintha azt mondta volna, hogy a felesége nem tűri... — Nem szereti.. Csak azt mondtam, hogy nem szereti. De majd megszereti. Remélem. — Jó. Akkor majd elvisz egyet a kis Bundikból. Mi is megtartunk egyet, ugye Jancsi? (Folytatjuk) Közönségdíj a gyermekrajzfilmnek Véget ért a 23. miskolci filmfesztivál Tegnap véget ért a 23. miskolci rövidfilmfesztivál. Hat napon át a rendezvények sorában nyolcvanegy versenyművet nézett meg a zsűri és láthatott a közönség. Tegnap délelőtt a fesztiválpalotában A film szerepe és lehetőségei a közművelődési feladatokban címmel tartottak ankétot. A díjak kiosztására és a záróünnepségre este 7 órakor került sor. A zsűri tizenegy díjat osztott ki, amelyet Berecz János, a Népszabadság főszerkesztője, a zsűri elnöke adott át az alkotóknak. A SZOT nagydíját Szobo- lits Béla Macskaköröm című dokumentumfilmje nyerte el. Borsod-Abaúj-Zemplén megye fődíját Magyar József Miért állnak? című munkája kapta. Varsányi Ferenc és Zoltán Annamária Gyermekstúdió II. című animációs tízpercesét a zsűri Miskolc város fődíjával jutalmazta. A Magyar Televízió külön- díját a Nürnberg, 1946 című művével Róna Péter, a közönségdíjat pedig Ünnepeink című gyermekrajz-animá- ciójával Macskássy Kati nyerte. Az elhunyt Bodrossy Félix munkásságát a 23. miskolci filmfesztiválon a zsűri oklevéllel és plakettel ismerte el.
