Népújság, 1983. május (34. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-07 / 107. szám
NÉPÚJSÁG, 1983. május 7.( szombat MŰVÉSZET ÉS IRODALOM Mozgó képzőművészeti alkotások Beszélgetés Koós Iván bábtervezővel báb. Vannak lelkes pedagógusok, akik a gyerekek sikerélményét éppen az együtt bábozás segítségével érik el. De vajon ők milyen színvonalat képviselnek? — Csak különböző fesztiválokon, seregszemléken találkozom bábozó pedagógusokkal, és az a tapasztalatom, jó színvonalúak ezek a bábos foglalkozások. Állandóan folyik a képzés a Népművelési Intézet tanfolyamain, és az óvónőképzőkben is foglalkoznak bábozással. így remélhetjük, hogy tovább folytatódnak a kísérletek a báb felhasználására az oktató- és nevelőmunkában. Korszerűségét és jelentőségét az is bizonyítja, hogy fejleszti a gyerekek kreativitását, hiszen a bábok létrehozásában maguk is részt vesznek. — Ügy tűnik, amint véget ér a gyermekkor, a színházat szerető fiatalok. — később felnőttek — már nem látogatnak bábelőadásokat, annak ellenére, hogy valamikor élvezték, örömet nyújtott számukra. Miért alakul ez így? — A 13—18 év közötti fiatalok valóban távol tartják magukat a bábelőadásoktól, ám később újra szívesen ülnek be a bábszínházba. A felnőtt néz: ugyanis tudatosan választja ezt a műfajt, mivel tudja, hogy ez más, mint a színház... Sajátos a műsor, ahol a tárgyak jelentenek embereket, melyekkel emberi sorsokat játszanak el a paraván mögött álló színészek. Sikerük van felnőtt-előadásainknak is, sok ezeren nézték a Pet- ruskát vagy a Csodálatos mandarint. Nálunk tehát egy sajátos érdeklődésnek megfelelő színházat találhat a közönség. — Beszéljünk röviden műhelytitkokról is. Koós Iván például hogyan, milyen folyamaton keresztül jut el a darab elolvasásától a látvány megvalósításáig? — A bábszínházban a figurák és a díszletek valamilyen anyagból létrehozott tárgyak. Segítségükkel tulajdonképpen olyan kompozíciót kell a színpadra vinni, amelynek alapvető inspirációja maga a mű. Mivel nagy szerepe van a vizuaütásnak, a látványnak, ez mozgó képzőművészeti alkotásnak is felfogható. A tervezés állapotában valamiféle vízió, elképzelés alakul ki, a lényeg azonban az, hogy bár minden előadás másként születik, de az egész színpadkép hangulatát kell a maga egységében elképzelnem. — S a figurák? — A karaktert a szerep hozza magával. Ennek figyelembevételével kell a figurát megalkotni, annak egész habitusát megteremteni formában, színben, anyagban, arckifejezésben és így tovább. A mozgást majd ugyan hozzáteszik, de el kell képzelnem nekem is, hiszen a formai karakter és a mozgás között nem lehet eltérés. A bábjáték nagyon személyes művészet. Ugyanúgy, mint a képzőművészet más ágában, itt is találkozni az alkotó stílusjegyeivel. Engem például már főiskolás koromban érdekelt, s később megtaláltam, mint képzőművészeti kifejezésmódot a magam számára — S ha arra gondol, hogy alkotásai nem maradandók? — Nem zavar, hogy csak egy adott pillanatban érvényesülnek, hiszen a kiállítótermekben is lehet múlandó tárgyakat látni. S hogy nem maradandók ? Az élmény, amit adnak, maradandóvá válik a nézőkben. De ehhez azt is hozzáteszem, hogy vannak előadásaink, melyeket közel 20 éve játszunk, s még mindig az egykori frisseségükben hatnak. Kell ennél több egy bábtervezőnék ? Serfőző Sarolta Gyermekkori vágyakat, a fantáziában kiteljesedő álmokat, képzelet szülte alakokat keltenek életre a bábok. Ember-, állatformát ölt- hetnek, ezáltal cselekvésre kész figurákká válhatnak, megszemélyesíthetik a világot, hihetővé tehetik a mesét, megmozgathatják az érzelmeket. Lehetnek az önkifejezés és a művészetek befogadására nevelés eszközei. A bábművészet létjogosultságáról, a művészeteknek erről a sajátos, ám ma már önálló ágáról beszélgetünk Koós Iván Érdemes művészszel, az Állami Bábszínház Jászai Mari-díjas báb- és díszlettervezőjével. — Véleménye szerint a bábművészet megtalálta-e helyét Magyarországon? — Sok jelből arra lehet következtem, hogy igen, hiszen elnyerte a nagyközöm ség szimpátiáját. Ma már ott tartunk, hogy az Állami Bábszínház Budapesten és szerte az országban évente másfél millió néző számára tartja előadásait. Igen sok gyerek habozik és nagyon aktív, jó színvonalú az amatőrmozgalom is. — Még sincs elég bábelő' adás... — Sajnos, most éppen az a legnagyobb probléma, hogy az igény nagyobb, mint amit ki tudunk elégíteni. Egyre több előadásra lenne szükség, de technikai okok miatt egyelőre semmi változásra nincs remény. Pedig rendkívül fontosak a bábelőadások, és nemcsak az esztétikai, hanem az erkölcsi nevelés szempontjából is rendkívüli hatásuk lehet. Ebben a műfajban ugyanis komplex formában minden együtt van: színház, zene, irodalom, látvány... — Az óvodában és az általános iskolában szintén lényeges „szemléltetőeszköz” a a gazda azt parancsolta, hogy mindig a csorda mellett legyen. Ezt mondta a gazda. És ő nem megy sehova a csorda mellől... És Najmán-Ana, hányadszor már, újra öklével verte a megölt emlékezet süket ajtaját, és egyre azt hajtogatta: — Emlékezz, ki fia vagy? Hogy hívnak? Apád neve Dönenbáj! Hiábavaló igyekeztében nem tudta az anya, mennyi idő telhetett el, csak akkor kapott észbe, amikor a csorda szélén újra megjelent tevéje hátán a zsuanzsuan. Most sokkal közelebb bukkant fel és sietve haladt, egyre gyorsabban nyargalt utána. Najmán-Ana késlekedés nélkül felült Akmajára. És elvágtatott. De a csorda túlsó szélén egy másik zsuanzsuan jelent meg, tevéje hátán el akarta vágni az asz- szony útját. Najmán-Ana, űzve-hajtva Akmaját, kettőjük között száguldott el. A gyors lábú fehér Akmaja még jókor kivitte a szorító- ból. A zsuanzsuanok ordítva és lándzsájukat rázva üldözték. De hogy érhették volna utói Akmaját! Egyre jobban lemaradtak bozontos tevéiken. Akmaja pedig nagyokat fújva, utolérhetetlen sebességgel vágtatott a Sárga Homokon. mentve Najmán-Anát a halálos hajszából. ö azonban nem tudta, hogy a feldühödött zsuanzsuanok visszatérve, összevissza verték a mankurtot. De ugyan mit tudtak volna kiszedni belőle? Csak annyit tudott: — Azt mondta, hogy ö az anyám. — Még hogy az anyád! Neked nincs anyád! Tudod, miért jött ide? Tudod? Le akarja tépni a sapkádat és lenyúzni a fejedet! — ijesztettek rá a szerencsétlen mankurtra. A mankurt elsápadt ezekre a szavakra, fekete arca hamuszürkére vált. Behúzta a nyakát, a sapkájához kapott, és vadállat tekintettel lesett körül. — De hát ne félj! Itt van, fogd! — Az öregebbik zsu* anzsuan íjat meg nyilakat adott a kezébe. — No, célozz! — A fiatalabbik magasra hajította a kalapját. A nyíl átfúródott a kalapon. — Nézd csak! — ámult el a kalap gazdája. — A kezében megmaradt az emlékezet! Najmán-Ana, mint a fészkéről felriasztott madár, úgy keringett a Sárga Homok vidékein. Nem tudta, mihez kezdjen, mire várjon. Elhajt- ják-e most vajon a zsuanzsuanok az egész csordát s vele együtt mankur-fiát más vidékre, ahová nem juthat el, közelebb nagy hordájukhoz, vagy itt vigyázzák-lesik őt, hogy elfogják? Találgatásokba merülve, nagy kerülőkkel, rejtőzködve haladt előre, les- ve-figyelve, és nagyon megörült, amikor látta, hogy a két zsuanzsuan elhagyta a csordát. A közelében haladtak el, körül se nézve. Najmán-Ana nem vette le róluk a szemét, s amikor eltűntek a messzeségben, úgy döntött, hogy visszatér a fiához. Most már mindenáron magával akarta vinni. Akármilyen is — nem az bűne, hogy így fordult a sorsa, hogy csúfot tett vele az ellenség. Nem hagyja rabságban az anyja. A najmánok pedig, ha majd meglátják, hogyan nyomorítják meg a hódítók a fogoly vitézeket, hogyan alázzák le és fosztják meg értelmétől, zúduljanak fel és fogjanak fegyvert. Nem a földről van szó. A föld elég volna mindenkinek. De a zsuanzsuanok gonoszságát még egy idegen szomszéd nép sem tűrheti... Ezekkel a gondolatokkal tért vissza Najmán-Ana a fiához, és egyre azt fontolgatta, hogy győzze meg, vegye rá, hogy még aznap éjszaka megszökjön vele. Már sötétedett. A Sárga Homok roppant tereire, láthatatlanul beosonva a völgyekbe és lapályokra vöröses alkonyi fényével, újabb éjszaka ereszkedett az elmúlt és jövendő éjszakák végtelen sorából. Akmaja, a fehér tevetehén, könnyedén és szabadon nyargalt gazdájával a nagy csorda felé. A kihúnyó nap sugarait tisztán kirajzolták az asszony alakját a két tevepúp völgyében. A feszülten figyelő és gondterhelt Najmán-Ana sápadt volt és kemény, ősz haja, ráncai, a gondolatok arcán és szemében — akár azok az alkonyaitok a Sárga Homokon —, kiirthatatlan fájdalom ... Végre odaért a csordához. a legelésző állatok között haladt, körültekingetett, de a fiát nem látta. Fel- málházott hátastevéje, szokatlan módon, szabadon legelt, kantárját maga után vonszolva a földön. De ő maga nem volt sehol. Mi történt vele? — Dzsolaman! Fiam, Dzso- laman, merre vagy? — hívogatta Najmán-Ana. Senki nem mutatkozott, nem is válaszolt. — Dzsolaman! Hol vagy? Én vagyok, az anyád! Merre vagy? S miközben nyugtalanul nézegetett körül, nem vette észre, hogy fia, a mankurt, tevéje árnyékában rejtőzve, már térdre ereszkedve célba vette íja felajzott idegére helyezett nyilával. A nap visszatűző fénye zavarta a szemét, csak az alkalmas pillanatot várta, hogy a nyilat kiröpítse. — Dzsolaman! Fiam! — szólogatta Najmán-Ana, attól félve, hogy baj történt vele. Megfordult a nyeregben. — Ne lőj! — csak any- nyit tudott még kiáltani, és szembe akarta fordítani Akmaját, fehér tevéjét, de már süvített is kurtán a nyílvesz- sző, és beleállt bal oldalába, a karja alá. Halálos lövés volt. Najmán-Ana előrebukott és a teve nyakába kapaszkodva, lassan lecsúszott a nyeregből. De előbb még lecsúszott a fejéről a fehér kendője, madárrá változott a levegőben és elrepült, hangosan kiáltozva: „Ki vagy? Mi a ne' ved? Az apád Dönenbáj! Dönenbáj! Dönenbáj!” Ügy mondják, azóta röpköd éjszakánként a Sárga Homok fölött a Dönenbáj- madár. Ha utasembert lát, odaszáll a közelébe, és rákiált: „Ki vagy? Mi a ne' ved? A neved? Az apád Dönenbáj! Dönenbáj! Dönenbáj! Dönenbáj! Dönenbáj!...” Azt a helyet, ahol Najmán- Anát eltegiették, Ana-Bejit temetőnek hívják azóta — az Anya Nyugvóhelyének ... A zöldek Jegyzetek Csontos György könyvéhez Az 1983. március 6-i választások eredménye alapján a nyugatnémet zöldek huszonhét képviselőt küldhetnek a szövetségi parlamentbe. Ezzel évtizedes történetük legnagyobb politikai sikerét érték el, de egyben látványosan ellentmondásos helyzetbe hozták magukat. Vagy inkább eredendően is ellentmondásos helyzetük látványossá vált: az a mozgalom, amely létét annak köszönhette, hogy elhatárolódott a hivatalos politikától, most bebocsátást nyert a hivatalosság sáncai közé. Kétmilliónyi szavazó képviselői helyekhez jutatták a zöldeket, pedig a szavazók azért bíztak bennük, mert eddig nem voltak képviselőik. Vajon a zöldek győzelme nem a végük kezdete? ★ Csontos György könyvében (Kossuth, 1982.) egy rokonszenves mozgalom történetéről olvashatunk. Rokonszenves azért, mert törekvéseik, jelszavaik, programjaik korunk néhány égető kérdésére hívják fel a figyelmet. Aggódásuk a környezetet pusztító technológiák miatt, aktív békeharcuk, közösségi elkötelezettségük, demokratikus eszményeik olyan értékek, amelyekkel századvégi történelmünk bajaira kívánnak válaszolni. Baloldali elkötelezettségük és erőszakmentességet hirdető elméletük élesen elkülöníti őket mind a jobboldali, mind a baloldali terrorizmustól, ugyanakkor karaktert ad az egész mozgalomnak. A szerző rámutat néhány ellentmondásra, például az ideológiaellenességre és az ideológiai zűrzavarra, a mozgalom egységének hiányára, e hiány megszüntetésének lehetetlenségére, vagy éppen a résztvevők naivságára. Olvashatunk jó részeket a jellegzetes áramlatokról, egykét kiemelkedő „zöld” személyiségről és néhány feltűnést keltő akcióról, megmozdulásról is. Mindez azonban csak leírás, ráadásul csupán a felszín leírása. A jelenség jelenik meg előttünk, sőt a megnyerő láitszat, mivel a könyv szerzője nem tárta fel a mélyebb összefüggéseket, nem végezte el a lényeg elemzését. ★ „A gépek .. alkalmazása egyike jelenlegi gazdasági rendszerünk viszonyainak, a gépek kiaknázásának módja ellenben egészen másvalami, mint maguk a gépek." Ez a marxi gondolat segít megvilágítani a zöldek mozgalmának lényegét és korlátáit. A fejlődés előfeltételét ugyanis éppen a gépek jelentik, vagy ami ma ugyanaz, a modern technológiák, az atomerőművek stb. Nem ez a veszélyes az emberre nézve, hanem az, ahogyan alkalmazzák. Ezt a módot pedig az adott társadalom érdekviszonyai, vagyis társadalmi és hatalmi állapota határozza meg. A zöldek, amikor az atomerőművek ellen lépnek fel, lényegileg a múlt század géprombolóinak eszmei színvonalán állnak. Ugyanúgy a gépeket akarják megsemmisíteni, mir|t azok, nem pedig azokat a viszonyokat, amelyek a géphasználat adott módját meghatározzák. A modem termelőerők lerombolásával egy régebbi állapotot akarnak visszaállítani, tehát (látszólagos forradalmiságuk ellenére) még csak konzervatívoknak sem tekinthetjük őket. Törekvéseik lényege éppenséggel reakciósnak mondható. Nem egyéni szándékuk, nem jelszavaik szerint, nem programjuk, nem hitük szerint. Nem is napi politikájuk és egyes tettük, hanem valóságos, objektív és történelmi szerepük szerint. Látszólagos progresz- szivitásuk valóságos regresszivitásit takar. ★ Miközben szavakban és tettekben elvégzik néhány jelenség kritikáját, mivel támadják a bürokratikus államot, a környezetet szennyező ipari termelést, az atomenergia felhasználását, a fegyverkezést, s ezzel ténylegesen baloldali szerepet játszanak el, nem veszik észre, hogy az ok helyett az okozatot akarják megváltoztatni. Hiszen a fennálló politikai rendszer egyes elemeit támadva az egészet megtarthatónak kell tekinteni, a politikai berendezkedést támadva igazolják a fennálló társadalmi berendezkedést, a gépeket támadva elismerik az érdekviszonyok létjogosultságát, ipari társadalomról beszélve egy kalap alá veszik a tőkés és szocialista társadalmat. És mindezzel — ismét szándékuk ellenére — nem a fennálló megváltoztatását, hanem a fennálló konzerválását segítik elő. A kapitalizmus ellenfeleinek látszanak, valójában annak védelmezői. Látszat szerint forradalmárok, lényegüket tekintve apologéták. Az pedig külön (személyes) tragédiájuk lehet, hogy nem tudják, mit cselekednek, nem tudják, hogy ezt cselekszik. Tudatuk hamis tudat. ★ Mindez talán most nyilvánvalóvá lesz. Az abszolút ellenzékiségtől és kívülállástól választási sikerével végképp eltávolodott a mozgalom. Ezzel viszont eddigi vonzóerejétől esett el: ellenzékiségétől és kívülállásától. Ha ezután sikereket ér el, azt mint intézményesült, a nyugatnémet politikai életbe integrálódott, annak játékszabályait elfogadó párt fogja elérni. Ez azonban már egy másik történet. Törőcsik Miklós József Attila: Biztató Csomagodat ne bontsd ki, Amit szemeddel sejtesz, ha végínségre jutsz. sziveddel várd ki azt, Azért véredet ontsd ki. amit szívedbe rejtesz. amiért sírni tudsz. szemednek tárd ki azt. A késő fordulású „Hol csavarogsz, te vásott?” eget míg nézheted, Aggódva vár reád. te lassú jajdulású, megvetvén elmúlásod. alkosd meg végzeted. csendes édesanyád.
