Népújság, 1983. május (34. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-25 / 122. szám
NÉPÚJSÁG, 1983. május 25., szerda 3. EGY A SOK KÖZÜL Kis bolt, nagy gondokkal Nincs, nincs, nincs... Egy igazi kereskedőnek, higgye el, ezt a legfájóbb mondani. Mégis, de gyakran rákényszerülünk! Romín István, az egri áfész kerecsendi élelmiszer- boltjának vezetőjén látszik, ezerszer ki panaszkodta már magát. Most azonban ez a délelőtti zárás utáni második óra is az üzletben találja, különösen neki van keseredve. Munkahelye egyike azoknak a kis falusi boltoknak, amelyeknek fő feladatuk, hogy a községben élőket ellássák naponta szükséges élelmiszerekkel, háztartási cikkekkel. Árukészlete négyszázezer forintnyi, s ez elvileg elegendő a közel kétezernyi lakosnak, különösen úgy, hogy még egy mini háziboltban, s egy büfében is vásárolhatnak a kerecsen diek. Nincs különösebb baj a kínálás minőségével sem. A mirelithűtő és a kivágottakat bemutató „vitrin” mellett még két hűtő biztosítja a romlandó áruk frisseségét. A nyitva tartás az itt élők munkaidejéhez igazodik többé kevésbé. Azért kevésbé, mert délelőtt is, délután is főleg a korai órákban, héttől kilencig, háromtól fél ötig érkeznek a vevők, utána fél tizenegyig, illetve hatig már csak egy-egy betévedő akad. Ilyenkor bizony az üzlet három dolgozója úgy érzi, el- fecsérlődik energiája. Már csak azért is, mert az áruátvételre viszont majd mindig zárás után kerül sor, ami alaposan megnyújtja munkaidejüket. Ez azonban csak a gondok kisebb része. A nagyobb, hogy az üzlet vezetőjének pillanatnyilag 29 ki nem vett szabadnapja van, feleségének, aki mellette dolgozik, 27j a pénztárosnak 24. Kivenni akkor lehetne, ha helyettest tudnának keríteni, ez azonban aligha lehetséges egy olyan faluban, ahol minden épkézláb ember dolgozik. Persze, még ha megérné pihenő nélkül talpon lenni... Román István azonban azt mondja, ha a lelkét kiteszi, akkor sem tudja fizetését — amely a forgalomból is függ — négyezer fölé tornázni. De hogyan is tudná, ha hiába állítja össze mégoly pontosan is rendelését, teljesen esetleges, hogy mikor mi fut be. A hentesárut Gyöngyösről kapják, a pékárut Egerből, a süteményt Sziha- lomról, a mirelitet Miskolcról. Az egyebeket a Füszért- től. Ez utóbbi céggel van a legtöbb problémájuk. — Most mondja meg... 1 Ebben a hónapban már másodszor nem kapom meg a kért lisztmennyiséget — tárja szét karját az üzletvezető. — S a vevők azt hiszik, a hiánynak én vagyok az oka. És hány ilyen eset van! Nemrégiben nemhogy sört, még kólát sem tudtam adni a nagy melegben. De ez bármelyik cikkel előfordulhat. (Máskor csak egyszerűen késve érkezik, mondjuk, a reggeli pékáru... Nézze! Az elmúlt hét év alatt, - úgy érzem már mindent megpróbáltam. Könyörögtem, veszekedtem: nincs tovább. Feleségemmel az utolsó hetünket töltjük itt. A megoldás? Kerecsenden nemsokára felépül az ABC- kisáruház, mélynek valószínűleg már csak méretei miatt sem lesznek ellátási, illetve személyi nehézségei. A jelenlegi üzlet azonban, amelynek szerepét egy korszerűbb fogja átvenni, csak egyike a kis falvak kis boltjainak. S ABC sem épülhet még mindenütt... (németi) Megelőzhető a pusztulás A BM—MÉM együttes rendelete az erdők tűz elleni védelméről A belügyminiszter és a mezőgazdasági és élelmezés- ügyi miniszter együttes rendeletet adott ki az erdők tűz elleni védelméről. A jogszabály a szakemberek, illetve a kirándulók kötelezettségeit és feladatait egységesen meghatározza. A tűzgyújtás szabályai egyfelől előírják, hogy az erdőben, és az erdőtől számított kétszáz méter távolságon belül nyílt lángot használni, tüzet gyújtani, égő dohányneműt, vagy gyufát eldobni — az erre a célra kijelölt helyek kivételével — nem szabad. Meghatározták azt is, hogy az erdőbe vezető utak, ösvények, nyiladékok bejáratánál, az autós pihenőknél, valamint a tűzrakóhelyeken az erdő kezelőjének a szabályokra figyelmeztető — s jól látható — táblákat kell elhelyeznie. Az erdő kezelője köteles a kijelölt tűzra- kóhely környékét az éghető anyagoktól megtisztítani, és a tűzrakóhely mellett a tűzoltáshoz homokot, vagy földet biztosítani. Aki a tűzrakóhelyen, illetőleg az erdőben és az erdő szélétől számított kétszáz méteren belül engedéllyel tüzet gyújt — erre az erdő kezelője adhat engedélyt —, köteles a tűz állandó felügyeletéről és biztonságos eloltásáról gondoskodni. Az erdőben kiránduló, vagy ott táborozó csoport vezetője a résztvevőket köteles kioktatni a tüzelésre, a dohányzásra és a nyílt láng használatára vonatkozó szabályokról. A jogszabály meghatározza a tűzesetek megelőzésével kapcsolatos teendőket; például előírja, hogy a parkerdőben az autós pihenőket legalább két, egymástól tíz méter távolságra levő, két- két méter széles, a száraz növényzettől tisztán tartott és gyomtalanított védősávval kell körülvenni. Meghatározták a fokozott tűzveszély időszakára vonatkozó szabályokat, amikor is általános tűzgyújtási tilalmat rendelhetnék él; ebben az időszakban az erdő kezelője a területre való belépést és természetesen az ott-tartóz- kodást az erdőbe vezető út bejáratánál elhelyezett táblákon korlátozhatja, illetve megtilthatja. A két miniszter együttes rendelete körültekintően intézkedik arról, hogy mérséklődjenek az erdei tűzkárok. Évről évre jelentős területeken pusztított a tűz, jórészt azért, mert az erdőbe látogató kirándulók gondatlanul járnak el, nem veszik figyelembe a legalapvetőbb biztonsági előírásokat sem. A már életbe lépett rendelet az erdők tűz elleni védelmének valamennyi kérdését egységesen kezeli, betartásával nagy biztonsággal megelőzhető a nemzeti vagyon pusztulása. Nem mindenki közömbös... A mezőgazdaság szolgálatában Kiselejtezett .mozdonyok A MAv által kiselejtezett mozdonyok kazánjai kitűnően hasznosíthatók fűtésre, illetve gőztermelésre. Ezért Bács-Kiskun megyében ez ideig 50 mezőgazdasági üzem vásárolt ilyen mozdonyt, mivel ezek ára — a felújítási költségeket is beszámítva — még mindig jelentősen olcsóbb az új kazánénál. További előnyük az is, hogy a drága olaj helyett földgázzal, szükség esetén szénnel, vagy egyéb mezőgazdasági hulladékanyaggal is fűt- hetők (MTI fotó — Karáth Imre felv. — KS) Békemozgalmi aktivisták Az Országos Béketanács, hagyományaihoz híven, minden májusban, a béke- és barátsági hónap alkalmából elismerésben részesíti azokat a személyeket és kollektívákat, akik és amelyek tevékenységükkel jelentősen hozzájárultak a mozgalom céljainak valóra váltásához, kiemelkedő eredményeket értek el a termelésben, valamint a béke építésében. A mozgalom országos elnöksége ebben az évben — figyelembe véve a társadalmi és tömegszervezetek javaslatait — 120 személyt és 65 kollektívát tüntetett ki. A Hazafias Népfront Belgrád rakparti székházában kedden megtartott ünnepségen 54-en vették át Hazát csak az épít... Négyszemközt Hatvan új népfronttitkárával Napjainkban, amikor a közömbösség egyre több elszomorító példájával lehet találkozni, jóleső érzés arról tudomást szerezni, hogy vannak, akik félelmet nem ismerve segítenek bajba jutott embertársukon. Sípos i/ózsefné és Berkes Rudolfné gyöngyösi lakosok az elmúlt hét szerdáján, késő esti sétájuk során váltak tanúivá egy majdnem gyilkosságnak. A csöngetésre a gyöngyösi városi tanács főkapuján kilépő F. Ferenc éjjeliőrt a szemük láttára szúrták hasba. A hölgyek, mit sem törődve azzal, hogy idős koruk folytán (maguk is könnyű prédáivá válhatnak a közelben levő szúrkálónak, azonnal telefonáltak a mentőknek. Pillanatokon múlott a súlyosan vérző ember élete, csak az ő segítségükkel sikerült megmenteni. Sípos József né és Berkes Rudolfné egyébként fölismerte fl támadót is, akit így rövid idő alatt sikerült elfogni. A rendőrség Vasali Sándor 45 éves gyöngyösi lakos ellen folytat nyomozást emberölés bűntettének kísérlete miatt. Még egy esztendeje sincs, hogy új városi népfronttitkára van Hatvannak. Fehér- né Lovász Mária a Bajcsy- Zsilinszky úti általános iskolát, alsós növendékeit hagyta ott a mozgalmi munkáért. Vagyis eléggé rázós, sok próbatételt követelő útra lépett. Olyan területre, ahol nagyon nehéz látványos dolgokat csinálni, és gyakorta azt sem veszik észre, ami valójában a köz, a társadalom javát szolgáló és bizonyító eredmény. Vajon érdemes volt vállalnia a kockázatot? ★ — őszintén szólva el sem tudtam képzelni, milyen a népfrontmunka. Mennyire szerteágazó, mennyi nekilendülést igényel. És hogy egyszer megfelelek az irántam megnyilvánuló bizalomnak. Amit leginkább a városi pártbizottság első titkára, Szokodi Ferenc szavaiból éreztem ki, meg abból a segítőkészségből, amelyet elődöm, Gyuricza Istvánná tanúsított, mielőtt a pártbizottság apparátusába került — mondja hivatali szobájában a lenszőke, csinos fiatalasszony. — Ami elektroműszerész férjem támogatása mellett még elősegítette a döntést, az a tanítóképző főiskolához fűződik, ahol kollégiumi titkárként egykor belekóstoltam a politikába, a különböző célú szervező munkába. Persze, volt azért szívfájdalmam, amikor kedves kis tanítványaimat másra hagytam, hiszen a pedagóguspályát hivatásszeretetből választottam. De úgy érzem, a népfrontos élet sokszínűsége kárpótolja majd az „elveszett paradicsomot". ★ Hatvan népfronttitkára minden játékos közvetlensége, vidámító szépsége ellenére tud nagyon megfontolt és komoly is lenni. Ez akkor tűnik ki, midőn a mozgalom lényege, tartalma, az eléje tornyosult feladatok minősége felől kérdezzük. — Mi egy kisvárosi népfronttitkár tennivalója? Egyszerűen szeretek fogalmazni, ezért érzékletes példákért nyúlok. Obsitosok búcsúztatása. Hulladékgyűjtés. Környezetvédelem. Politikai, tudományos ismeretterjesztés. A társadalmi előrehaladást szolgáló ankétok, fórumok. Ezek szervezésében, rendezésében ott kell lennem, még ha különböző intézményekkel szövetkezem is a zökkenőmentes munka érdekében. Vannak természetesen segítőim, támaszaim. Az elnökség, a bizottság, és mind az a több száz ember, aki kisebb-nagyobb terhet vállal magára a népfrontmozgalomért. ök segítik környezetükben a városszépítést, körükből kerülnek ki a tanácstagi beszámolók levezető elnökei, valamennyijük mozgékony részvétele forrósítja át egy-egy ankét, fórum levegőjét. És hát nagyon fontosak a kapcsolatok ! Amelyet például a KISZ-bizottsággal, az Ady Endre Könyvtárral, a galériával, a TIT-tel teremtettünk meg évek folyamán, és aminek a továbbépítgeté- sét változatlanul szorgalmazom. Kérjük ezt a fajta munkakapcsolatot más programokhoz is, miként a KISZ-esekkel, a tanáccsal közös szervezésben kívánjuk megrendezni Hatvan várossá alakulásának évfordulós ünnepségét június 19-én. Ezúttal próbálunk változtatni a gyakorlaton, amennyiben az események zömét a szabad ég alá, a strandra telepítjük, s a városháza elé csak egy néptáncbemutató és a hagyományos utcabál kerül. Ahogy tudom, Fehérné Lovász Mária olyannyira mozgatója volt a nemrég lezajlott hulladékgyűjtési akciónak, hogy ebből hetvenezer forint jutott a Grassal- kovich-kastély majdani teljes felújítására. Foglalkozott hatékonyan a hátrányos helyzetű gyermekek gond- jával-bajával, magyar—szovjet baráti találkozón igyekezett tovább mélyíteni a két nép barátságát, miközben értelmiségi ankétot szervezett, vagy éppen a nőbizottság előadásán működött közre. Nem sok ez egy kicsit? Hiszen két apró, nevelésre szoruló gyerekük van. Szülői és baráti segítséggel házépítésbe fogtak. Olykor a férj is több gyengédségre, megértő figyelemre vágyik. És hát magának éppen úgy szüksége van a ki- kapcsolódásra, a szórakozásra, mint a többi fiatalasz- szonynak. A népfront titkára „veszi a lapot” és kozmetikázás nélkül válaszol: — Tényleg ritkán jutok kedvemre való szórakozáshoz. Olykor a család is megérzi, hogy más munkaterületen dolgozom. De férjemmel mindezt mérlegre tettük, amikor döntöttünk a kérdésben. Ebből következik, hogy mindent alaposabban meg kell szerveznünk a családi életben, mint korábban. Bevallom, nálunk az is kedvtelésnek számít, ha az épülő Dózsa György utcai házban együtt bütykölhetünk valamit. Máskor pedig a gyerekeknek szerzünk örömet közös játék, esetleg kirándulás formájában. És ez utóbbira különösen nagy szükség van, mert most kérdeznek, most nyílik az értelmük, és vétkes a szülő, ha nem gondol velük. A sokirányú elfoglaltság közepette természetesen befolyásolja hangulatomat egy-egy rendezvény sikere, netán kudarca. Így van ezzel mindenki. Nekem talán csak kitüntetése a magyar békemozgalom kitüntető jelvényét Sebestyén Nándornétól, az Országos Béketanács elnökétől. Másoknak a megyei és városi nagygyűléseken, brigádértekezleteken és egyéb rendezvényeken nyújtják át a mozgalom kitüntető jelvényeit és emlékplakettjeit. (Fotó: iSzabó Sándor) annyival rosszabb, hogy az ilyesmit lepleznem kell. Lepleznem a család miatt, lepleznem a mozgalomért, amit nagyon megszerettem ... ★ Égy bizonyos munkaszakasz után az sem érdektelen, ha visszatekint rá az ember. És felméri: mit hibázott, vagy hogyan lehetne nagyobbat lépni. Fehérné Lovász Mária is megtette ezt, és az alábbi következtetésre jutott: — Igazán mondom, elégedetlen vagyok magammal. De fontos, hogy most már ismerem a hibaforrásokat. A belső, bizottsági munkát kell elsősorban szervezettebbé tenni. A népfront hatékonyságát növelné Hatvanban, ha aktívahálózatunkat bővíthetnénk. Persze olyanokkal, akik meg is mozdulnak, ha tenni kell valamit a városért, a társadalomért. A gazdasági, politikai kérdések széles körű magyarázása, megértetése ugyancsak mindennapi feladat, mint ahogyan az igaz haza- fiságra nevelés terén jelentkező gondjainkkal mielőbb le kell számolnunk. Hazát csak az épít, akit erős érzelmi szálak fűznek a földhöz, a néphez, ahonnan jött! És ha mindebben valamicskével többet mutatunk fel az idén, mint tavaly, vagy annak előtte, akkor közelítünk a mozgalom lényegéhez, jószerint kifejező nevéhez : hazafias népfront. Moldvay Győző