Népújság, 1983. május (34. évfolyam, 102-127. szám)

1983-05-03 / 103. szám

4. NÉPÚJSÁG, 1983. május 3., kedd Egy hét... t—--------------­A K ÉPERNYŐ ELŐTT BILINCS ÉS MOSOLY. A lassan másfél évtizedes film kó­piája talán kissé kopott, de mondandója ma is aktuális. Az amerikai film a hatalom önkényeskedéséről szól egy megle­hetősen excentrikus területén a világnak: a fegyenctelepen. A film realitásértéke elsősorban Paul Newman játékának köszönhető Offenbach bolondozásai hat részben Hogy bolondozások vol­tak-e Offenbach művei, azt már megválaszolta az utó­kor, de megválaszolták vol­taképpen a francia tévé­filmsorozat készítői is, egy­szerűen azzal, hogy hatré­szes „bolondozásban” mu­tatták be a nagy zeneszer­ző életét. Gyanítom azonban, hogy a cím, közelebbről ez a „bolondozás” nem a leg­szerencsésebb magyar kife­jezés. Mert ugyan kiérez­hető e fogalomnak egy já­tékos, felszabadult, feszte­len értelmű szinonimája is, ám kötve hiszem, hogy Herr, vagy Monsieur Offenbach, végigbolondozta volna az életét. De ennyi elég is a cím okán való nyelvészkedésből. A sorozat azt adta, ami egy ilyen sorozattól elvárható. Egy jó színészt — Offen­bach alakjában Michel Ser- rault, Rátonyi Róbert hang­ján —, néhány szerencsére nem szinkronizált és kitűnő énekest, de csak futó ak­kordok erejéig és egy mű­vészi életút kicsit szirupos, kicsit látványos, nagyon felszínes és még ennél is zanzásátottabb rajzát. És mindezt sajnos kevés zené­vel, kevés emberi és hiteles portréval még ennél is gyengébb társadalom, — és korrajzzal. Ami utóbbi nél­kül Offenbach nem lett vol­na sem „bolondos”, sem zseniális zeneszerző. Ám, ha nem különösebb igénnyel, inkább csak a szórakozás és a kedd esti megszokás — ilyenkor van a sorozatok ideje! — rabjaként ültünk a képernyő elé, — végül is nem csalatkoztunk. Aki nem sokat vár, az még elégedett lehet a kevéssel is. Így aztán: elégedettek let­tünk. (gyurkó g.) A zene csodája Ha rajtam múlna és meg. tehetném, a televízió műit heti műsorából a szombat esti Ravel-hangversenyt csillagos ötössel osztályoz­nám. Nem tagadom, elfogult vagyok. Ennek egyik oka maga a zene, a másik pedig Ravel, és aki a műveit di­rigálta, Bernstein. Mindig élmény Bernstein vezénylését figyelni. Valami olyan hihetetlen szuggesztív erő van ebben a dirigens­ben, ami mindig csodálatra késztet. Szinte hihetetlen, mennyire eszköztelen ese­tenként a vezénylése, hogy a következő pillanatban szin. te kirobbanjon, hőfokot váltson, és nemcsak a kezé­vel, hanem a szemével, az arcvonásaival, a vállával, testének hullámzó mozdula. faival, egész önmagával ér­zékeltesse, mit vár, mit kí­ván, mit követel a zenekar­tól. A zenészek pedig átve­szik, átélik ezt a bűvöletet. Mint tették ezt szombaton este, a 2-es programban a Francia Nemzeti Zenekar tagjai. Együtt éltek, léle­geztek, tették a varázslatot Bernsteimnel. Hogyan tudta elhitetni, hogy olyan érzelmi szélsőségek, felemelő és lesújtó pillana­tok férhetnek meg egyetlen zenei műben? Ennek a csodának voltunk tanúi szombat este. (g. mól-) A nyíltság varázsa A múlt heti vérszegény műsorkínálat kiemelkedő produkciója volt A híd cí­mű lengyel tévéfilm bemu­tatója. Az irodalmi alap­anyagra nem véletlenül fi­gyeltek fel a szovjet hatá­rokon túl is. A téma ugyan­is ízig-vérig mai ihletésű, napjaink valóságából, a szocialista hétköznapokból fakad. A grúz Alekszander Csa- idze elkötelezett alkotó, aki értünk perel gyarlóságaink, kai, botlásainkkal, rosszul értelmezett önvédelmi reak­cióinkkal, olykor vakon hitt csalha tatlanságunkkal. Kiélezett ritkán előforduló — az eset mégis bárhol megtörténhet — sztorit dol­goz fel. Egy városi vezető tervező mérnök korában ér­vényesülési vágytól, elvtelen karrierizmustól vezérelve súlyos hibát követ el, még­hozzá tudatosan. Egy új híd létesítéséhez — a látványos takarékosság és az ünnepi átadás miatt — egy régi, csak lebontásra, s nem fel- használásra való építmény alapjait „kamatoztatja”, öt év után bekövetkezik a tra­gédia, a tákolmány össze­omlik, ám ezért nem őt, ha­nem a 'kivitelezést irányító szakembert vonják felelős­ségre. Egy fiatal ügyésznő azon­ban kételkedni kezd, s a vélt helyett a valódi vétke­séket keresi, s meg is talál­ja, méghozzá egyeseket túl magas szinten. Főnöke, meg­alkuvásra hajlamos szerel­me visszalépésre sürgeti, ő azonban nem hajlandó ár­tatlant vádolni, inkább vál­lalja az igazság olykor nem éppen „veszélytelen” útját. A bibliai Dávid küzdelme ez a legyőzhetetlennek kiki. áltott Góliáttal. Az örök té­ma korunkbeli megfogalma­zása, méghozzá a rendünk lényegével szinkronban levő nyíltsággal. Ezért lebilincse­lő, ezért általános érvényű a történet. Olyannyira, hogy az esetenkénti formai elna­gyoltságot, a művészi meg­munkálás egyenetlenségeit is elnézzük. Nem zavar ben. nünket a torzó, mert az el­sietett részletekben is meg­látjuk az annyira óhajtott, a maradéktalan élmények­kel megajándékozó Egészet. Egy kissé mi is Dávidok­ká válunk. ,Legalábbis a ve­títés hetven percére... (pécsi) HOL KEZDŐDIK AZ ALKOTÁS? Még egyszer zenéről és matematikáról... A szerző zenetörténeti át­tekintését az ókorral kezdi. Pythagoras példája kerül elő, akiről tudjuk, meggyő­ződése volt, hogy a világon minden számbeli viszonyok szerint van elrendezve. Hir­dette, hogy a szám ismer­teti meg velünk a dolgok igazi, rejtett mivoltát. Py­thagoras mérései, melyek a hangmagasság és a hangot adó test méretei közötti ösz- szefüggések felderítésére irányultak közismertek. Be akarta bizonyítani, hogy ami a tapasztalat szerint tökéletes, az számbeli össze­függéseit tekintve is az. Kérdés, hogy a nagy görög tudós méréseivel mennyivel került közelebb a zene lé­nyegének megértéséhez? A köztudatban élt Orfeusz mondája, aki dalával életre varázsol­ta kedvesét, ismerték Ho­mérosz eposzából a szirének ellenállhatatlan énekéről szóló történetet... Mind­ezeknek a titkoknak, a ze­ne titkának megfejtéséhez vajmi kevéssel járultak hoz­zá Pythagoras mérései egy- húrú hangszerén a „mo- nochondon.” Matematika és a zene kapcsolatát vizsgálva a szer­ző ezután a középkort ve­szi sorra. Eirre az időre te­szi a különböző hangérté­kek létrejöttét, és ezt ösz- szekapcsolja a többszólamú- ság kialakulásával. Tudjuk, hogy a különböző ritmus­értékek már az ókorban, s éppen a görögöknél létez­tek. Ök a versritmika jele­it alkalmazták a zenében is. Mivel a zene időben zajló művészet, minden kor mu­zsikusa szembekerült az idő elemi egységekre osztásának problémájával, s ha lejegy­zésre került a sor, megfelelő jelölés kérdésével is. Erre nem „a középkori kolosto­rok egyikében működő szer­zetes-muzsikus” jött rá, rá­jöttek sokkal korábban má­sok. A szerző úgy véli, hogy korunk felé közeledve so­kasodnak azok a kínálkozó példák, melyek „a zene és racionalitás” közötti sokrétű összefüg­gést illusztrálhatják, és Bar­tók zenéjét hozza fel pél­daként. Itt az oly sokat em­A Népújság egyik kö­zelmúltban megjelent számában ismeretter­jesztő szándékú cikket olvashattunk Váczi Ta­más tollából a zene és a matematika kapcso­latáról. Korunk egyik vezető tudománya és a zene közötti összefüg­gés már-már közhely­szerűen, általánosan is­mert, de nem árt meg­jegyezni, hogy mate­matika és zene össze­vetése csak annyiban jogosult, amennyire matematika és festé­szet, vagy éppen mate­matika és mondjuk a táncművészet összefüg­gésének feltárása. legetett arányrendszer az „aranymetszés került terí­tékre. (Kisebb rész úgy aránylik a nagyobbhoz, mint a nagyobb az egészhez.) A természetből eredő, s az ókorból a reneszánsz révén napjainkig közvetített arány- rendszer művészetekben va­ló alkalmazása, egyáltalán puszta léte már igen sok vi­tát kavart. Egyes kutatók ma is tagadják érvényét és azt egyenesen a művelődés- történet babonáinak körébe utalják. Egy biztos: Batrók műveinek szilárd szerkeze­tét nem az „ösztönösen és tudatosan” (?) alkalmazott aranymetszés aránya bizto­sítja, hanem szerzőjüK zse­nialitása, alkotó ereje és fantáziája. Semmivel sem jutunk közelebb a Bartók- művek megértéséhez, ha szá­moljuk az ütemeket, és ke­ressük az ideális metszés­pontot. Ezután a cikkben Schön­berg zenéjének matematikai vonatkozásairól olvashatunk. A szerző szerint a nagy osztrák mester „tagadta a hierarchiát, a dominanciát, előhírnöke volt annak a kornak, mely már úgy gondolkozik az ember­ről, mint egyenlősített egyé­nek halmazairól.” Ezt a meg­állapítását arra alapozza, hogy Schönberg komponálá- si módszerében minden hang egyenrangú, mivel egyenlő távolságra van a másiktól. Ügy érezzük, hogy az ilyen párhuzam már a vulgarizá- lás szélsőséges példája. Schönberg csupán egy zene- történeti folyamatnak, a hét­fokú hangrendszernek a ti­zenkét fokúba való átnövelé- sének végső konzekvenciáját vonta le rendszere megalko­tásával, s biztosan ő is ide­genkedett volna egy olyan társadalomtól, mely nem más, mint „egyenlősített egyének halmaza”. Xenakis görög zeneszerző­ről is olvashatunk a zene és matematika kapcsolatát taglaló cikkben, akinek mű­vészetét a szerző három ma­tematikai ágazattal: a ma­tematikai statisztikával, a halmazelmélettel és a való­színűségszámítással is ösz- szeftiggésbe hozza, majd ki­jelenti, hogy az említett gö­rög zeneszerző stílusa „vak­merőén emlékeztet az Em­pire State Building — tehát egy közismert híres felhő­karcoló — stílusára. Két művészeti ág, építészet és zene ilyen merész rokoní- tása egyetlen odavetett mon­dattal, valóban „vakmerő” kísérletnek tűnik. Valóban igaza lehet Dan­iénak, akire a cikkíró is hivatkozik: „emóció és rá­ció ugyanazon dolognak a két sarka”. A két fogalom tudvalévőén dialektikus el­lentétpárt alkot, tehát egy­mást feltételezik, bizonyos értelemben kizárják, ugyan­akkor kölcsönösen át is hajták. Ráció felől nehezen közelíthető meg az emó­ció ugyanúgy, mint mate­matika felől a zene. Mind­kettő külön világ. Matema­tikai törvények regisztrálá­sával nem jutunk közelebb a zene megértéséhez: épp lényege, tartalma vész el, mely túlmutat a matemati­kán. Az természetes, hogy ha a művész, mondjuk a mu­zsikus alkot, anyagát bizo­nyos törvényszerűségek sze­rint rendezi el, hisz a mű­alkotásban rendnek kell len­nie. Ezt a rendet matemati­kailag meghatározható sza­bályok biztosítják. Az al­kotás azonban csak ezután kezdődik... Ocskay György 1. Az útkanyarból, amely a széllel birkózó kis nyírfás után következett, láthatóvá vált a falu. Távol jegenyék dárdája, a kis patak hídján túl néhány fűzfa kócos hajú szomorúsága, aztán már a házak következtek. Élénk színűre festett kerítések, vi­rágoskertek, lugasok. A tanácsháza előtti téren ostorfák, apró kockákkal kö­vezett piactér, a sarki ital­bolt és a játszótér mellett a zöld gyep, amelyen lekaszált fű száradt. Csak ketten szálltak le az autóbuszról, Kiss Tamáson kívül még egy falusi asszony bugyrok, csomagok sokaságá­val. Két gyermek várt rá, felkapták batyuit és elsiet­tek. Kiss Tamás megvárta, míg az autóbusz elindul, és eltűnik a piaci törmeléket felkavaró porban. Aztán szétnézett. Az ostorfák alól egy férfi indult felé, puha kalapját a szemére húzva vi­selte, kezében bot volt. — Kiss Tamáshoz van sze­rencsém? — Kérdezte re­kedt hangon. Állandóan hu- rutos volt a sok dohányzás­tól egyszeriben rokonszen- az általános iskola igazgató­ja. A megszólított rámosoly- gott, majd a kezét nyújtot­ta. — Az vagyok. Köszönöm, hogy várt rárti. — Ez csak természetes — mondta az igazgató, miköz­ben. Erősen megszorította a kezében, s ettől a mozdulat­tól egyszeriben rokonszen­vessé vált a jövevény szemé­ben. Erősen megszorította a kezét, majd felkapta a cso­magját. Egy kis bőröndje volt mindössze, néhány szük­séges ruhaneművel, tisztál­kodószerekkel. Mielőtt elindultak, körül­tekintett, mint aki alaposan szemügyre akarja venni a falut, ahová érkezett. Aztán sóhajtott, és megszaporázta a lépteit. Az igazgató a sarkon hirtelen megzökkent — Azám — mondta krá- kogva —, előbb megnézhet­nénk a lakáisát. Ütba ejtjük. A felesége mikor érkezik? — Néhány nap múlva, a bútorral — mondta, aztán hozzátette: — Azt se tudom még, hová jöjttem. — Tóvámagyközség, hat­ezer lakos, két termelőszö­vetkezet, körzeti iskolája huszonöt pedagógussal: Ma­ga a huszonhatodik. A többit majd megtudja. Jobbra me­gyünk. Kissé távol van a la­kása az iskolától, de hát nem árt egy kis séta. Van egy presszónk, a művelődési ház­ban könyvtár működik, a színjátszó csoport tavaly szétesett. Szükség lenne egy hozzáértő irányítóra. aki összefogja a fiatalokat. — Ehhez nem értek — há­rította el ennek még a gon­dolatát is Kiss Tamás. — De hiszen maga magyar és történelem szakos! — Valóban. Sajnos nem tudok szervezni, és azt is be­vallom, hogy semmi sem si­kerül, amihez nyúlok. Meg kedvem sincs ilyesmire. Semmi kedvem... Az igazgató megköszörül­te a torkát, valamit monda­ni akart, aztán nem szólt. Ez az új tanár, Kiss Tamás fe­gyelmi úton került ide, Tó­várra. öt nappal ezelőtt kap­ta meg erről az értesítést hivatalosan, és nagyon meg­örült neki, mert hiány volt magyar szakos tanárokban'. Ami a fegyelmi ügy miben­létét illeti, arról nem kapott még értesítést, bizonyára megküldik majd neki később. De őt az nem érdekli. Az iskola új tanára rokonszen­ves megjelenésű. — Majd erről még beszél­getünk — mondta barátsá­gosan, és meálLt egy paraszt­ház roggyant kapuja előtt. — Itt volnánk. Ez az a ház, amelyben az otthona lesz. A jövevény felnézett a ház­ra, és hirtelen összeszaladt a szemöldöke. Az igazgató lehajtotta a fejét, aztán el­fordult, majd halk köhécse- lés után belökte botjával a kapu szárnyát. Ä parasztház, amelynek udvarára beléptek, öreg épület volt, század eleji vályogfallal, roggyant tető­gerinccel, hosszú, döngölt fo­lyosóval az udvar felől. A gé- meskút a kert elején állt, a kert nagy volt, de művelet­len, tele méteres gazzal, dud- vával, a kertkapuban pedig szemétdomb éktelenkediett. Szó nélkül léptek be a konyha ajtaján. A falakon látszott a dísztányérok nyo­ma, egyiket ott is hagyta a régi lakó, talán elfelejtette leakasztani a szögről. Az első szoba padlós volt, de lepat- togzott már róla a festék. Az ablakok azonban jól csukód­tak. A hátsó szoba földes, fala repedezett volt. — Ki lakott itt? — kér­dezte elfulladó hangon a ta­nár. — A szövetkezet egyik technikusa — mondta az igazgató anélkül, hogy rá­nézett volna. — Az volt a megállapodás, hogy rendben adja át a tantestületnek a lakást Úgyhogy ... majd szólok az elnöknek. Rendbe teszik ezt néhány nap alatt. Külön építőbrigádja van a szövetkezetünknek. (Folytatjuk) A héten kezdődik a te­levízióban a IV. nem­zetközi karmesterverseny. Kedden 17.45 órától össze­foglalót láthatnak a váloga­tóról, majd folyamatosan fi­gyelemmel kísérhetik a ve­télkedőt. Szerdán 21.15-től Milyen esélyei lehetnek Dá­vidnak? címmel a magyar gazdaság és a nemzetközi kereskedelem kapcsolatáról hallhatnak érdekességeket. Nyerges János, „a magyar kormány különmegbízottja a nemzetközi szervezetek­ben” nyilatkozik a kamerák előtt. Csütörtökön 20.50-kor kezdődik a Panoráma világ- politikai magazin. Vasárnap 20 óra 5 perctől az Oscar- díjas magyar film, a Me­phisto kerül a képernyőre. A könyvek közül a közel­gő győzelem napja alkal­mából Solohov Emberi sors című kisregényét ajánljuk a brigádok figyelmébe. Gyöngyösön csütörtökön 14 és 17 órától a Népszínház a Hétfejű tündér mesejáté­kot mutatja be. Hatvanban csütörtökön a Szerencsés Dániel című film _ ankétjára kerül sor a városi könyv­tárban, amelyen részt vesz Mezei András, a forgató- könyv írója is.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom