Népújság, 1983. május (34. évfolyam, 102-127. szám)

1983-05-03 / 103. szám

2. NÉPÚJSÁG, 1983. május 3., kedd A munka ünnepéi köszöntötték a világ dolgozói Színpompás felvonulással ünnepelték a szovjet fővárosban május 1-ét Képünkön: hatalmas plakátokkal vonulnak fel a moszkvai dolgozók a Vörös téren (Népújság telefotó — AP—MTI—KS) MOSZKVA A moszkvai Vörös téren, a Lenin-mauzóleum mellvéd­jéről Jurij Andropov, az SZKP KB főtitkára, valamint az SZKP Politikai Bizottsá­gának tagjai üdvözölték a sok tízezres tömeget, amely pontban tíz órakor kezdte meg május elsejei színpom­pás felvonulását. A Vörös térnek a Kreml melletti tribünjein ott vol­tak a párt és a munkásmoz­galom veteránjai, a Nagy Honvédő Háború hősei, a legkiválóbb munkások, tudó­sok, űrhajósok, valamint a Moszkvában akkreditált kül­földi diplomaták és újság­írók is. A napsütéses, bár hűvös tavaszi időben vidám és pompás látványt nyújtott a megszámlálhatatlan transz­parens és a hatalmas vörös zászlók erdeje. A jelszavak a békét, a békés alkotómun­kát, a népek barátságát és együttműködését éltették, Eu­rópa és a világ békéjének megszilárdítását követelték. A délelőtti órákban hasonló színpompás felvonulásokra került sor szerte a Szovjet­unióban, amint arról a rá­dió és a televízió is beszá­molt. A moszkvai felvonulás be­fejeztével nem ért véget az ünnep: a főváros lakosai a délutáni órákban elözönlöt- ték a város hatalmas kul- túrparkjait, ahol sok-sok szabadtéri színpadon válto­zatos műsorok szórakoztatták őket. Este a rendkívül gaz­dagon feldíszített, díszkivilá­gításban tündöklő Moszkva belvárosában és 26 terén ut­cabált rendeztek. VARSÓ Lengyelország városaiban mindenütt több tízezres tö­megfelvonulásokkal ünne­pelték meg május elsejét. A központi ünnepséget dél­előtt 10 órai kezdettel Var­sóban tartották meg a leg­felsőbb párt- és állami ve­zetők részvételével. Ünnepi beszédében Woj- ciech Jaruzelski hadseregtá- bomok, a LEMP KB első titkára, miniszterelnök, a Nemzeti Megmentés Katonai Tanácsának elnöke hangsú­lyozta: egyre többen értik meg, hogy világméretű im­perialista hatalmi játszmába próbálták és próbálják bele­rántani az országot. Bár az élet továbbra is nehéz, meg­kezdődött a válságból való kijutás, az ország mindin­kább eltávolodik mind a hetvenes évek torzulásaitól, mind a két évvel ezelőtti anarchiától. Vannak ugyan még próbálkozások a zavar­keltésre, ezek már csak szá­nalmas, kudarcra ítélt kísér­letek. Jaruzelski kijelentet­te: ha a stabilizáció folya­matban a következő napok­ban és hónapokban nem lesznek zavarok, akkor lét­rejön a reális lehetőség a szükségállapot megszünteté­sére. A beszéd után megkezdő­dött a varsói dolgozók fel­vonulása, amelynek élén a párt- és állami vezetés tag­jai haladtak. Varsóban csaknem öt órán át tartott a felvonulás, amely­ben a korábbiakhoz képest lényegesen nagyobb volt a fiatalok: munkások és diá­kok aránya. Becslések sze­rint több mint 200 ezren vo­nultak fel, köztük a hazafias nemzeti újjászületési mozga­lom aktivistái, a kulturális és művészeti élet, valamint a három keresztény világi szervezet képviselői is. Mint a PAP hírügynökség jelentette provokációra csak az óvárosban került sor, ahol a föld alatti ellenzék agitáto­rai „ellenfelvonulásra” igye­keztek rávenni a templomok­ból távozó embereket. A rendfenntartó erők határo­zott fellépése nyomán na­gyobb rendzavarásra nem került sor, ami — a len­gyel hírügynökség értékelé­se szerint — azt jelenti, hogy kudarcot vallott a po­litikai ellenfél újabb akciója is. BERLIN A béke biztosításáért és a szocializmus vívmányainak megvédéséért vívott küzde­lem jegyében ünnepelték meg a Német Demokratikus Köztársaságban a nemzetközi munkásosztály ünnepét Ber­linben, az NDK fővárosában a Kari Marx sugárúton dol­gozók százezrei vonultak fel. A díszemelvényen Erich Honecker, az NSZEP KB fő­titkára, az Államtanács el­nöke, Willi Stoph minisz­terelnök üdvözölték a felvo­nulókat. BRÜSSZEL Belgiumban a dolgozók minden nagyvárosban felvo­nulásokkal és gyűlésekkel ünnepelték május elsejét. Az esős idő ellenére ezrek és ezrek tettek eleget a szocia­lista pártok és az FGTB— ABV szakszervezeti szövet­ség felhívásának. A Belga Kommunista Párt külön szer­vezett ünnepségeket. Brüsz- szelben Louis van Geyt párt­elnök volt az ünnepi szónok. PEKING Pekingben kulturális és sportrendezvényeket tartot­tak május elseje tiszteleté­re. a kínai fővárosban ezút­tal sem volt tömegfelvonu­lás. Az ünnepre adták át a pekingi földalatti új (máso­dik) vonalának első, csak­nem négy kilométeres sza­kaszát. LONDON A szakszervezetek és a Munkáspárt felhívására a brit főváros és Anglia nagy­városainak dolgozói is meg­ünnepelték május 1-ét. A szigetország számos telepü­lésén rendeztek felvonuláso­kat a nemzetközi munkás­szolidaritás jegyében. Lon­donban a felvonulók a Towertól Hackney munkás- negyed Victoria parkjába vonultak, ahol a városi ha­tóságok majálist rendezték. NYUGAT-BERLIN Több mint ötvenezer em­ber vonult Nyugat-Berlin utcáira, hogy május első napján tiltakozzék a töme­ges munkanélküliség a szo­ciális kiadások csökkentése és a fegyverkezés ellen. A szónokok a szakszervezetek és a békemozgalmak együtt­működésének jelentőségét hangsúlyozták a május 1-i megmozduláson. OTTAWA A kanadai főváros lako­sainak ezrei békét és mun­kát követelve vonultak az utcákra. A felvonulók a had­ügyminisztérium és a mun­kanélkülieket segélyező hi­vatal között élő láncot al­kotva, kéz a kézben éltették a békét, tiltakoztak a fegy­verkezési kiadások és a mun­kanélküliség növekedése, va­lamint amerikai rakétakí­sérletek kanadai területeken való végrehajtása ellen. —( Külpolitikai kommentárunk)— ígéretek a tarsolyban NAKASZONE JAPÁN MINISZTERELNÖK szé­les nemzetközi érdeklődést kiváltó távol-keleti kör­útra indult. Tíznapos útja az ASEAN-országakat érinti, vagyis — látogatása sorrendjében — Indoné­ziát, Thaiföldet, a Fülöp-szigeteket, Szingapúrt és Malaysiát, olyan regionális szervezetről van szó, amely földrajzi, gazdasági és politikai okokból egy­aránt méltó Tokió megkülönböztetett figyelmére. A TAGORSZÁGOK ÉS JAPÁN bonyolult kapcso­latrendszere régi tehertételektől és számtalan mai ellentmondástól terhes. A felkelő nap országával szemben táplált történelmi eredetű aggályok az el­múlt időszak két fejleménye nyomán felerősödtek. Egyrészt Japán minden jel szerint enged az amerikai nyomásnak: a második világháború után elfogadott úgynevezett békealkotmányával ellentétben jelentős hadseregfejlesztésbe kezdett. Másrészt: erősödnek azok a japán körök, amelyek — gondoljunk csak a nagy vihart kiváltott tanlkönyvvitára Kínával — utólag kedvezőbb színiben akarják feltüntetni a má­sodik világháborús hódításokat. Így érthető, hogy Nakaszone kőrútjának fő diplomáciai célja, hogy eloszlassa a Japán növekvő katonai ambíciói keltette fokozódó aggodalmat. Eddig kevés sikerrel, már el­ső vendéglátója, Szuharto indonéz elnök félreérthe­tetlenül jelezte: Dzsakarta „csak a szükséges önvé­delem határain belül” nézi jó szemmel a japán fegy­verkezést. A megvitatandó regionális témák közül különösen fontos az úgynevezett kambodzsai kérdés. Japán an­nak ellenére, hogy az indokínai problémák megoldá: sálként az ASEAN javaslatait támogatja, egyúttal szorgalmazza a tagállamók párbeszédének felújítását a délkelet-ázsiai szocialista országokkal. A POLITIKAI, DIPLOMÁCIAI KÉRDÉSEK MEL­LETT Nakaszone tárgyalásainak középpontjában áll­nak a gazdasági kapcsolatok. A környék nyersanya­gaira Japánnak változatlanul szüksége van, és alig­ha véletlen, hogy az ASEAN — az USA után — To­kió legnagyobb kereskedelmi partnere! Bár ezen a téren is akadnak gondok: partnerei sokszor vádol-n ják Japánt, hogy nem nyitja meg megfelelően pia­cát a térség árui előtt. Nakaszone tarsolyában ezért most vámkedvezmények, valamint további fejlesztési kölcsönök és segélyek ígérete lapul. Kérdés, ki tud­ja-e elégíteni ezzel a meglátogatott országokat? Politzer György BUDAPEST Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első tit­kára, Losonczi Pál, a nép­köztársaság Elnöki Tanácsá­nak elnöke, Lázár György, a Minisztertanács elnöke és Apró Antal, a országgyűlés elnöke búcsúlátogatáson fo­gadta Tadeusz Pietrzákot, a Lengyel Népköztársaság ■rendkívüli és meghatalma­zott nagykövetét, aki vég­leg elutazott Budaipestről. RÓMA Sandro Pertini olasz köz­társasági elnök vasárnap be­fejezte a konzultációt a parlamentben képviselt 11 párt vezetőivel a kormány- válság megoldásáról. A köz- társasági elnöki hivatal esti közlése szerint Pertini rö­vid időn belül dönt a par­lament feloszlatásáról. Poli­tikai körökben arra számí­tanak, hogy a döntés leg­később kedden nyilvánosság­ra kerül. KATMANDU Frcmcois Mitterrand fran­cia köztársasági elnök hét­főn, úton Kína felé egyna­pos hivatalos látogatásra Nepálba érkezett. Mitterrand személyében először jár francia köztársasági elnök a nepáli királyságban. MEW YORK Helmut Schmidt volt nyu­gatnémet kancellár bírálta az Egyesült Államokat, ami­ért „veszélyes” módon kép­telen megérteni európai szövetségeseinek kevésbé éles állásfoglalásait a Szov­jetunióval kapcsolatban. Sürgette Washingtont: te­gyen őszinte erőfeszítéseket a leszerelési megállapodás létrejötte érdekében. A 80 évvel ezelőtt, 1903. má­jus 3-án, Szegeden született, s 1942. május 23-án mártír­halált halt Georges Politzer emlékére*» Ideje már, hogy Georges Pollitzer, azaz Politzer György, a neves francia fi­lozófus és pszichológus, az antifasiszta ellenállási moz­galom egyik vezetője is „ha­zatérjen”. Manapság minden hazatérőt érdeklődők gyűrű­je fog körül, és valóságos nyomozás folyik életművük elfelejtett részletei után. A haza tágra nyitja kapuit azok előtt, akik a szívükben magyarok maradtak, és messzire szakadva is ide- tartozónak érezték magukat. És ez így van jól. De Polit- tzer György már nem tud így hazatérni, nem tud té­vériporternek hibátlan ma­gyarsággal nyilatkozni, tu­dományos eredményeiről a széles publikumnak élő adásban beszámolni. Az egy­kori sorbonne-i diákot, a francia antifasiszta ellenál­lás harcosát 1942 májusában halálra kínozták a Gestapo börtönében. Azóta jobbára Franciaországban „él”, ott emlékeznek rá volt tanítvá­nyai és harcostársai. Hogy ki is volt Politzer György, azaz Georges Po­litzer? Nehéz kérdés, hiszen a pszichológus életművét, főbb gondolatait igen nehéz néhány sorban felidézni, „honosítani’. Politikusi pá­lyafutása viszont könnyeb­ben jellemezhető; hiszen az antifasiszta mozgalmak, s vezetői mindenütt hasonló célokért harcoltak szerte Európában. Ezért félő, hogy Politzer, a politikus elta­karja emlékezetünkben a filozófust és pszichológust. Pedig a pályakezdet és az emberiesség iskolája is a teoretikus Politzerhez, a sorbonne-i diákévekhez megy vissza. Szerencsére van egy olyan fogalom, amely megtestesíti számunk­ra a „teljes” Politzert: egész elméleti munkássága össze­foglalható a „dráma” fogal­mában, személyes drámáját pedig nem kisebb ember, mint Louis Aragon, a világ­hírű francia író visszaemlé­kezéséből ismerjük, amely önmagában is méltó a fel­idézésre. Amikor Politzer György a húszas évek elején a ma­gyar ellenforradalom elől Párizsba emigrált, hogy pszichológiát és filozófiát tanuljon a híres Sorbonne egyetemen, a pszichológia nagyon is elvont, az élettől elrugaszkodott tudomány volt. Absztrakt tudományos fogalmakra — érzékelés, akarat, figyelem stb. — szabdalta szét az egész em­bert, és vizsgálatai elvégez- tével nem is törekedett az ember egészének helyreállí­tására, hanem megmaradt a maga elvontságainál. Po­litzert ez a megközelítés sem tudósként, sem elköte­lezett társadalmi személyi­ségként nem elégítette ki. Öt azok a kérdések érde­kelték, hogy milyen erők mozgatják az egész embert, a konkrét, tevékeny, társa­dalmat formáló személyisé­get. Ezért fordult szembe az egész hagyományos pszi­chológiával, s a konkrét emberi személyiség megra­gadására irányuló törekvé­seivel olyan tudományos is­kolát teremtett, amely azóta is vezető szerepet játszik a francia szellemi életben. Tudományos törekvései a személyiség egészének meg­ragadására kezdettől fogva a pszichológia és politika, elmélet és gyakorlat egysé­gét mutatják. Az emberi személyiség egyediségének és sajátosságának megraga­dása nem pusztán tudomá­nyos cél, hanem egyben po­litikai elkötelezettség is volt számára: a társadalmi ha­ladásért harcolni kész em­ber jobb megismerése. Politzer főbb tézisei vilá­gosak és közérthetőek, s még most is gyakran felidé­zik őket. Legismertebb tézi­se 1929-ből való, és így szól: „A pszichológia egyáltalá­ban nincs birtokában az em­beri dolgok »titkának-«, egy­szerűen azért, mert ez a »titok« nem pszichológiai természetű.” A húszas évek­ben ez valódi felfedezésnek számított, és a megdöbbentő felismerés erejével hatott. A pszichológiának ahhoz, hogy valóban az ember tu­dománya legyen, túl kell lépnie önmagán, fogalmazta meg elsőként Politzer ezt a ma már nyilvánvaló igaz­ságot. Az ember társadalmi lény, és lényege nem ragad­ható meg természettudomá­nyos elvonatkoztatásokban: „Tény, hogy a pszichológu­sok, valahányszor a pszi­chológia segédtudományai kerülnek szóba, főleg az or­vostudományra gondolnak, holott a pszichológiának és szervezetének alapvető ori­entációja szempontjából a közgazdaságtan az, amelynek csakugyan alapvető jelentő­sége van. A pszichológiát a többi társadalomtudomá- nyakkal összekapcsoló Poli­tzer ezzel válik filozófussá, a két világháború közötti marxista gondolkodás egyik vezető képviselőjévé. Az egész emberi szemé­lyiség megragadására irá­nyuló törekvéseiből az is érthető, hogy miért vált a „dráma” kifejezés Politzer tudományos munkásságának központi fogalmává. Az em­beri személyiséget konkrét­ságában, társadalmi helyze­tében és mozgásában, a ma­ga egyediségében akarta megragadni, ahogy egy tár­sadalmi közegben megvívja az élete drámáját. Tudomá­nyos életművében az ember elkötelezett társadalmi sze­mélyiség, s Politzer szemé­lyes drámája azt mutatja, hogy nemcsak az elméletben vallotta így, hanem a saját sorsa formálásában is. Ami­kor a második világháború­ban a németek elfoglalták Franciaországot, ő is vállal­ta a maga drámáját. Nem húzódott vissza az egyetem falai mögé, hanem összes energiájával az ellenállás megszervezésébe vetette bele magát. így lett a ma­gyar származású francia marxista pszichológusból, aki baloldali nézeteivel a két világháború között a Kárpát-medencében nem ta­lálhatott hazát magának, a francia ellenállás egyik leg­nagyobb hőse. Ahogy Louis Aragon A mártírok tanúja című írá­sából tudjuk, Politzer két éven át a megszállt Párizsi ban maradt, és a kommu­nista párt megbízásából megszervezte a párizsi ér­telmiség és az egyetemek ellenállását. Illegális munká­ja közben az antifasiszta propagandára is jutott ide­je, s 1941-ben Forradalom és ellenforradalom a XX. szá­zadban címmel megjelentet­te a hitleri tanok, a fasisz­ta fajelmélet fő teoretikusá­nak, Rosenbergnek a kriti­káját. De ez az időszak fő­leg a gyakorlati, fegyveres harcok időszaka volt szá­mára, egészen addig, amíg 1942. március elején az ál­tala vezetett ellenállók egy csoportjával együtt le nem tartóztatták. Sorsát az ezt követő három hónapban, egészen haláláig ismerjük, hiszen kitartásával, példa­mutató magatartásával a fogságban emelkedett csak igazán az ellenállás hősévé. Politzer György az életé­ben sohasem tudott már ha­zatérni. A francia tudomány nagyságaként és a francia ellenállás mártírjaként vált emlékezetessé, európai hírű­vé. Méltatlanak lennénk az emlékére, ha az emigráns magyar tudomány sok kivá­lósága és az antifasiszta el­lenállás számos külföldön harcoló hőse után születésé­nek 80. évfordulóján sem segítenénk elő, legalább egy rövid megemlékezéssel, ké­sői hazatérését. Politzer sor­sa nemzeti sorsunk része, élete olyan idők tanulsága, amikor a haza kergette el hűséges fiait, s azok jobbá­ra csak külföldön lehettek kiemelkedő tudósok, jeles politikusok és a közélet nagyjai. Ennek a magyar tragédiának volt részese Politzer György is, akire születésének 80. évfordulóján Georges Politzerként emlé­kezik a világ, akit azonban nekünk magyarként, tudós­ként, s antifasiszta ellenál­lóként egyaránt meg kell őriznünk emlékezetünkben. Ágh Attila

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom