Népújság, 1983. május (34. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-21 / 119. szám
6. NÉPÚJSÁG, 1983. május 21., szombat Brigádok az Egri Finomszerelvénygyárban Csak nézték az ablakból, avagy Eredményekhez - értelmes célokat Bereczky Sándorné Szabados Vilmosné brigádvezető Bajzát Sándor Forgács P étemé (Fotó: Tóth Gizella; Fesztbaum Béla A Lomonoszov brigád munkahelye Lehet,, hogy nem volt a legjobb választás, hogy az Egri Finomszerelvénygyárban a Lomonoszov szocialista brigádot kerestük meg. Ez a társaság ugyanis az átlagnál magasabb iskolai végzettséggel rendelkezik, tagjai a galvanizáló üzem dolgozói, munkájukhoz vegyész képzettség szükséges. Őket kérdeztük meg arról, miként telelnek meg a szocialista módon élni és tanulni” követelménynek, mit jelent számukra a munkaidőn túl szervezett közös program, művelődés. A hallottakat a vállalati szakszervezeti bizottság munkatársaival beszéltük meg. A galvanizáló üzem laborjában váltunk szót a Lomonoszov brigád három tagjával. Szabados Vilmosné brigádvezetővel. Bereczky Sán- doméval és Nagy Lászlóval. — Vegyészek vagyunk, s aránylag fiatalok. Tíz éve alakult csapatunk, azóta változik, alakul. Három műszakban dolgozunk, feladatunk különböző fürdők elkészítése, melyben „megmártózva” a munkadarabok új felszínt kapnak. Beosztásunkból adódik, hogy nehezen tudunk olyan időpontokat találni, melyek mindenki számára megfelelnek. Mégis sok alkalommal vagyunk együtt, elmegyünk a vállalati rendezvényekre, színháziba, moziba. Minden nyáron figyelemmel kísérjük az Agria Játékszín bemutatóit. Nehézséget okoz az is, hogy mindegyikünk családos ember. Gyerekekkel nehezebb kimozdulni. Ennek ellenére hatan-nyolcan mindig megtaláljuk a lehetőséget arra, hogy részt vegyünk a kedvünkre való programon. Összhang kiránduláson, munkában — A fehér asztalos összejöveteleket nemigen szeretjük, de kirándulni annál szívesebben járunk. Oda vihetjük gyermekeinket is. Kedveljük a vetélkedőket, sokszor a szervezésbe is bekapcsolódunk. Nálunk ez igen kedvelt forma. Tavaly sikeresen szerepeltünk az MSZBT által szervezett Távoli városok, közeli barátok című játékon. — A munkánkban nagyon fontos a pontosság és az összhang. Ha megállna az üzem, a vállalat is megtorpanna. Nem könnyű a dolgunk. Emelkedtek a vegyszerárak, takarékoskodnunk kell, de egy határon túl nem szabad fukarul bánni az anyaggal. Amikor csak alkalom van rá, besegítünk egymásnak, ha az üzemben megszaporodnak a tennivalók, átmegyünk a laborból. Talán azért is akarunk a munkán túli területeken többet nyújtani, mert nálunk nincs és nem is lehet norma. túlteljesítésekkel nem tudjuk magunkat „mutatni”. — Igyekszünk a közéletben is helytállni, többen viselnek közülünk funkciót, egyikünk tagja a városi párt- bizottságnak, másikunk főbizalmi. a harmadik szak- szervezeti vezetőségi tag. Legtöbbünk végzett valamilyen politikai iskolát is. — Hogy mit érzünk megoldandó feladatnak a vállalatnál? Sok olyan dolgozó van. aki nem végezte el az általános iskolát. Mikor beiskolázzák őket, dolgoznunk kell helyettük. Keményebben kellene fogni őket korábban. mert hogy néz az ki. ha valaki idejön 18—19 éves korában két osztállyal és már családja is van!? Közülük sok a cigány származású, s igen nehezen lehet őket rávenni arra, hogy előre lépjenek. Hiába, betanított- és segédmunkára ők jelentkeznek. A brigádtagság - „törzsgárda” A beszélgetést a vállalati szakszervezeti bizottságon folytatjuk. Bajzát Sándorral, az szb szervezőtitkárával, Forgács Pétémé könyvtárossal és Fesztbaum Béla munkaversenyfelelőssel próbáljuk eldönteni, hogy merre is halad a brigádmozgalom, az Egri Finomszerelvénygyárban, milyen tapasztalatokra tettek szert — Az itt dolgozók 70 százaléka tartozik brigádközösségbe, s ők azok, akikre legjobban lehet számítani. Nem vándormadarak, jól ismerjük őket. Vállalásaik közül az utóbbi években nőtt a „szocialista módon tanulni és élni” jelszónak a jelentősége, mert a gazdaságban egyre nehezebb pontos célokat kitűzni. Éppen az egyik brigádvezető mondta: ha megfelelő feladatokat kapnak, a hegyeket is elhordják. Viszont most fel kell készülni váratlan feladatokra, meglepetésekre is a piac, a megrendelés változásai alapján. — Változott-e valami a kulturális vállalásokban? HiAmikor lehordta az edényeket, s elmosogatott, odaült közvetlenül mellé és rágyújtott. — Maga nem dohányzik? — Nem. De azért nem vagyok a dohányzás ellensége, ciak sose volt rá pénzem... Én olyan szegény voltam. De erről nem akarok beszélni. Nem érdekes és untatnám. i— Egyáltalán nem untat. És csak beszéljen róla, engem érdekel. — Pedig nem érdekes. Szokványos történet. Mondtam, hogy árva gyerek vagyok. Nem ismertem sem apámat, sem anyámat. Az állam nevelt fel. Kiadtak jószívű családokhoz. Jól bántak velem, nem panasz- kodihatom, de azért mindig éreztem, hogy hiányzik valami az életemből. A szeretet. Nem volt rokonom, jó barátom se nagyon. A középiskolában el is húzódtak mellőlem a gyerekek, merthogy én apátián, anyátlan árva vagyok. Mintha ez bűn lenne. Vagy valamilyen bélyegzés ... Nem akarták éreztetni velem, de éppen ezért mindig éreztették. És én egyre jobban befelé fordultam, bizalmatlan lettem. így éltem, és azért is nősültem meg, hogy ne legyek már olyan egyedül. Hogy legyen valakim. És még sincs ... Talán még inkább egyedül érzem most magam. Maga nem értheti, mert ehhez árvának kell lenni... — De... Én értem. Megértem, Szörnyű érzés lehet egyedül, társtalanul élni... Megértem, mert én is átéltem az ilyen társtalanság szörnyű pillanatait nemegyszer. Én meg azért, mert... — Értem. Ne mondja ... — fordult a lány felé Tamás. És megfogta a kezét. Milyen forró, milyen nyugtalan a tenyere. — Nézze — húzta el hirtelen a kezét a lány. — Rigó. Egy rigó röppent arra a fára. Mindketten a rigót nézték, és sokáig nem szóltak... Emmike a következő hét végén érkezett haza a délutáni autóbusszal. Tamás nem várta, nem is sejtette érkezését, az óvoda építésénél járt, aztán benézett a tanácsházára, az elnök részletesen előadta, ki tudja már hányadszor, a vízvezeték építésének tervét. Ez volt a vesszőparipája újabban. Már kétszer járt a megyénél, mindig ígéretekkel megrakottan tért haza. Csak a pénz hiányzott. De ha megássák a csöveknek az árkokat, akkor talán gyorsabban teljesülne a felettes hatóságok ígérete... Amikor estefelé hazament, meglepődött, hogy nyitva van a kapu. Belépve az udvarra, rögtön látta, hogy a felesége megérkezett, a gangon kifeszített kötélen néhány női fehérnemű száradt. A kiskutya nem volt sehol. Tamás füttyentett, mire Pici a kamra csukott ajtaja mögül jelentkezett nyüszítésével. — Jó, hogy hazajössz! — fogadta ellenségesen, támadó éllel a felesége, és Tamás tudta, hogy miért. A kutya miatt haragszik. Emmike nem tűrte meg az állatokat maga körül. — Ne haragudj — mondta szenvtelen hangon —, hogy nem vártalak. — Nem értesítettél. — Hirtelen határoztam el magam. — Történt valami? — Untam már Ágota nénit. Nem bírom az öregasz- szonyok rigolyáit. Meg vágyódtam is haza... Honnan szerezted ezt a ronda kutyát? Bezártam a kamrába, hogy ne rusnyítson itt mindent össze. Folyton a lábam körül viháncolt... — Ajándékba kaptam. Gondoltam, elkel a házban egy jó házőrző ... szén sok kifogás érte azokat formálisságukért... — Ügy hisszük, egyre inkább sikerül az értékelésben és a vállalásokban személyre szólóan megszabni a feladatokat. Régebben a brigádnaplóba beragasztott jegy, a könyvtárosok aláírása nem takart valódi értékeket. Arra törekszünk, hogy a személyes ismeretségek révén tisztázzuk, mi szolgálja egy kisebb közösség összehango- lódását. Nem szabad elriasztanunk az embereket, ha olyan műsorra ültetünk be valakit. melyhez nem fűlik a fo. ga, akkor elmegy a kedve a kulturálódástól. Sokféle érdeklődésű és végzettségű ember van itt, kinek-kinek más programot kell kínálni. Nálunk a legjobban a vetélkedők és a kirándulások sikerülnek, mindkét forma nagyon tartalmas lehet, ha jól használjuk fel. — A gazdaságban milyen haszna van annak, ha egy brigád tagjai részt vesznek különböző rendezvényeken, együtt maradnak munkaidő után is valamilyen közös cél érdekében? — Legfontosabb feladat a tartalékok feltárása, a hatékonyság növelése a gazdaságban. Nem mindegy, hogy kikkel dolgozik együtt valaki. Ha a munkahelyi veze_ tők lehetőséget teremtenek egy kiránduláshoz ügyes munkaszervezéssel, akkor adott esetben számíthatnak beosztottjaik megértésére, ha valamilyen nehézség adódik. Ügy is fogalmazhatjuk, hogy aki ad valamit, az viszonzást is várhat. Milyen célokat? — A kialakuló közösséget hogyan lehet bevonni a munkahely vagy a város segítésébe? — A 70-es évek elején divat volt túlságosan jelentős feladatokat bízni a brigádokra. Visszás volt számunkra legutóbb a Virágos Egerért akció is, hiszen dolgozóink a kemény földet csákányozták a Csebokszári. lakótelep környékén, míg a lakók az ablakon kikönyökölve szemlélték fáradozásukat. Ügy látjuk, inkább a személyes kapcsolatok, barátságok útján kell elindulni, ott szívesen segítenek, ahol tudják, hogy miért munkálkodnak. Például a Gyermekvárosban nagyon komoly segítséget nyújtottak, s igen nagy örömmel tettek éleget a kérésnek. — Most, hogy a brigádmozgalom negyedszázados jubileumát ünnepli, miben tudnák megfogalmazni az életmód változásában betöltött szerepét. — Kialakul valamilyen egység, amely átfogja a kisközösségek munkáját és művelődését. Egyre kevesebb különálló „rublika” lesz, átfogja az életmódot a vállalás. Néhány év alatt is szembeötlő a különbség: megháromszorozódott az aktív, sok minden iránt érdeklődő csoportok száma. Bár vannak bizonyos gátak, melyeket nehezen lehet áttörni: a brigádmozgalom hatása épp ott a legkisebb, ahol legnagyobb szükség lenne rá. A segédmunkások. az általános iskolát el nem végzettek „lehúzzák” azokat a közösségeket, amelyek befogadják őket. Bár már volt olyan kísérletünk, hogy javasoltuk egy csö- portjuknak: alkossanak brigádot, s vállalják azt, hogy rendesen bejárnak dolgozni. Ez láthatóan gondolkodóba ejtette őket. Bebizonyosult: a törekvő csoportok vonzerőt jelentenek. Gábor László — Kell a fenének. Én nem etetem. Kicsukom az utcára. — Azt nem! — mondta határozottan Tamás, és a kamraajtóhoz sietett. Kinyitotta, Pici kutya — így nevezték — kirohant, és hálásan ugrálta körül. Lehajolt és megsimogatta. Emmike erre elfintorodott. Később rántottét készített vacsorára. Szótlanul ettek. Picit ismét kicsukták. A kutya ezen módfelett csodálkozott, a gang végére ült, és vonítással adta tudtára mindenkinek elégedetlenségét. Éjszaka is vonított, hajnalban kaparta a bejárati ajtót. Amikor Emmike kiment, és be akart menni Tamáshoz, felrúgta. Nagyot hemperedett, és ijedten futott a sarokba. Tamás odament, felemelte, simogatta, amíg meg nem nyugodott. Aztán kivitte a fészer alá, és itt eszkábált neki össze lécdarabokból egy fészket, ahol megvackol- hat majd magának. A harc azonban tovább folytatódott Emmike és a kiskutya között, és nem volt kétséges, hogy melyikük győz. Tamás már azon tűnődött, kinek adhatná Picit, amikor a kérdés váratlanul és szerencsésen megoldódott. Egyik este, amikor hazafelé tartott, megállította az öreg Józsa Miska bácsi, ja szomszédja. — Ne haragudjon már, tanár úr, hogy megszólítom. A kiskutya miatt. Ha megengedi, nálam jó helyen lesz. Amíg haza nem mehét a kis száműzött. — Vállalná, Miska bácsi? — Már vállaltam is. Délelőtt kint dolgoztam a kertben, és láttam, hogy megint a rövidebbet húzta a kis állat. Megverte a felesége. Szűkölt, sírt, erre áthoztam. Meglesz nálunk egy ideig... Ha látni akarja, csak átnéz a kerítés felett. Szó nélkül a kezét nyújtotta. Otthon nem szólt róla, egyébként is egyre feszültebbé vált közöttük í a viszony. Emmike tüntetőlég a másik rekamién ágyazott magának. Meleg ételről nein gondoskodott, ő maga csak csipegetett, teán és párizsin élt. A vacsorát Tamás maga szerezte be mindkettőjüknek. Titokban vitt néhány falatot a szomszédba is, Miska bácsi házába, a Picinek, j Emmike haragot tartóit, de nem tudta Tamás, hogy miért, ö egy szóval sein bántotta meg a feleségét. Akkor miért ez a durcásság? (Folytatjuk)
