Népújság, 1983. április (34. évfolyam, 77-101. szám)
1983-04-10 / 84. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1983. április 10., vasárnap MINDENNAPI NYELVÜNK Valóban kerülendő?! Iskolai tanulmányaim során magam is megtanultam ezt a „nyelvhelyességi intést”: Az -andó, -endő: kerülendő. Tanáraim arra is figyelmeztettek, hogy ezt a naiv klapanciát helyesen így kellett volna megfogalmazni : Az -andót, -endőt kerülnünk kell! Később azt is megtudhattuk, hogy nem általános érvényű ez a tiltás, mert a beálló melléknévi igenévvel bátran jelölhetjük a tulajdonságként megnevezett cselekvés jövőbe- liségét vagy szükségességét: múlandó rosszullét, adandó alkalom, megoldandó feladat stb. Egy tekintetben nem adtak felmentést: s „csúnya latinosságnak” ítélték az -andó, -endő célhatározói használatát. Arany János is elítélte azt az írásbeli gyakorlatot, hogy „íróink a latinos _andó, -endő bocsko- rát kötötték fel”, amikor a célhatározói mellékmondatokat beálló melléknévi igenévvel rövidítik. Volt-e eredménye az ebbeli tiltásnak? Sajnos, alig-alig. S mi a helyzet eq£? Erről ez a példatárunk nyújt nagyon jellemző képet: A védelem bizonytalanságát orvoslandó, a hátsó sort erősítette meg az edző” (Népsport, 1983. márc. 6.). — „Egy-egy híresztelést megerősítendő, vizsgálatot tart megannyi szerv, testület*’ (Népszabadság. 1983. márc. 13.). — „Az elnök akkor fog újra indulni, megmentendő a konzervatív programot, ha nem alakulnak jól a dolgok” (Magyar Nemzet, 1983. márc. 17.). E szövegrészietek írói talán a tömörítés szándékával rövidítik a célhatározói mondatokat beálló melléknévi igenevekkel, mások pedig azt hiszik, hogy hivatalosabb színt adnak közlésüknek, a ma már divatossá vált nyelv- használati formával. Egy mai regényrészletben a humor jegyében szólnak e modorosnak ható latinizmusról: „ö használja az andó-endőt, amire mi tanárok azt mondjuk, hogy kerülendő.” S a példamondatok fel is sorakoztatják a megvilágosító szövegrészletet: „A konyak megkezdte nemes felszívódását, s ezt elősegítendő, gyorsan utána küldtem a másik felét is, magamat berúg atandó („Bólya Péter: Cisz-dúr, fisz-moll, Űj írás, 1983. 3. sz. 59.). A korszerű hivatalos nyelvet is csak megterheli a célhatározói mellékmondatoknak a beálló melléknévi igenevekkel való helyettesítése, rövidítése. A sajtóban való gyakori jelentkezését pedig múló divatnak tekinthetjük, s reméljük nemsokára ez is kimegy a divatból, mint megannyi más divathóbort. Dr. Bakos József A World Press Photo kiállításról Mike Hollins: A Hyde Parkban Tore Bernstein: A rajongó Willie de Klerk: Apartheid — Tyuhin mérnök prémiumot kapott és igyekezett haza, hogy megörvendeztesse a feleségét. Lépései visszhangoztak a néptelen utcán. Egyszerre csak három vállas alak tűnt élő a homályból. Vészjóslóan közeledtek Tyuhin felé. A mérnök gyorsan kapcsolt; nem várta meg, míg azok megszólítják és tüzet kérnek tőle. Sarkon fordult, és beszaladt a legközelebbi kapualjba. Amikor már benn volt, akkor vette észre, hogy éppen abba a házba menekült, amelyet az ö építővállalata nemrég fejezett be. A három alak lassan utánanyomult. — Na mutasd, mi van a zsebedben — mondta fenyegetően a vezér. Csakhogy Tyuhinnak egyáltalán nem aikaródzott megmutatnia a zsebét. Szorongva pillantott a három fickó komor arcára. Tudta, hogy semmi reménye. De ekkor hirtelen világosság gyulladt agyában. Hiszen itt vannak a falak! A falak fogják megmenteni! Tyuhin kitárta a karjait, fejét leszegte, és nagy lendülettel előrevetette magát. A jobb kezével megragadta a lépcső karfáját, amely azonnal elgörbült. A betonpadlózat, amelyre bal lábával lépett, repedezni kezdett, a Tyuhin útjában álló téglafal fejének egyetlen ütésére szétesett. A támadók döbbenten hátráltak. — Védjétek magatokat! Ez egy karatebajnok! Tűnés, ameddig lehet! — kiabálta riadtan a vezér. Ügy iszkol- tak kifelé a lépcsőházból, ahogy csak tudtak. Kiáltozásuktól megremegett a ház és a lépcsőházban a betonmennyezet nagy robajjal leomlott. ök azonban ezt már szerencsére nem látták. Tyuhin mérnök leverte zakójáról a port, és a győztes öntudatával távozott a falon keletkezett résen át. Zsebét kellemesen melegítette a megmentett prémium, amelyet azért kapott, mert az új ház határidő előtt elkészült. (Ford.: Lipcsei Júlia) A közelmúltban lezajlottak az országos diáknapok megyei bemutatói. A KISZ Központi Bizottsága, a Művelődési Minisztérium és az Állami Ifjúsági Bizottság amatőr művészeti bemutató és minősítő sorozatát az idén a megszokottól eltérően indították útjára. Újdonság volt, hogy nem az iskolai diáknapokon választották ki a legjobbnak ítélt produkciókat a további versenyre, hanem közvetlenül a megyei KlSZ-bizottsá- gokon jelentkezhettek azok, akik részt kívántak venni a minősítő bemutatókon. Az amatőr művészek, illetve művészeti csoportok 16 kategóriából választhattak, többek között felléphettek énekka. rok, kamarakórusok, szólóénekesek, diákszínpadok, vers- és prózamondók, bábosok, néptáncosok, parodis- ták és bűvészek. A megyei döntőkön külön-külön értékelték — arany, ezüst és bronz oklevéllel — a közép- iskolások és a szakmunkás, tanulók műsorszámait. A legszínvonalasabb produkciókból a rendezők és a zsűri szakemberei a megyék és a főváros diákművelődését reprezentáló, mintegy másfél órás műsort szerkesztenek, s ezekkel neveznek a megyék kiválasztott képviselői az országos fesztiválokra. A fesztiváldíjakat azok a megyei csoportok kapják, amelyek a legszínvonalasabb, a legszínesebb, a középiskolák és a szakmunkásképző intézetek kulturális munkájáról egyaránt képet adó produkciót mutatják be. A hagyományokhoz híven a fesztiválvárosok is alapíthatnak díjakat. Az országos fesztiválokat április 19. és május 1. között tartják meg Egerben, Gyulán, Keszthelyen, Pécsett, Sárospatakon, Sopronban és Székesfehérvárott. A részt vevő megyei csoportok a vá. rosokban szabadtéri színpadokon és a környező telepü. léseken is fellépnek, elsősorban a majálisok közönségét szórakoztatva. A tájolással régi hagyományt keltenek életre a rendezők, azzal a szándékkal, hogy újból meg. honosodjék. Az országos diáknapok rendezvénysorozata bemutatkozási lehetőséget nyújtott az amatőr képző- és iparművészeknek, fotósoknak, filmeseknek, diákíróknak és -költőknek, valamint a hely- történeti kutató munkával foglalkozóknak is. ök pályázatok alapján versenghettek azért, hogy melyikük vehet részt nyáron az országos szakmai táborokban. A pályázatokra sok száz alkotás érkezett, ezekből válogatják ki a megyei szakzsürik a legjobbakat. (MTI) Hatékonyság a kutatásban Egy UNESCO-felmérés tapasztalatai Az UNESCO néhány évvel ezelőtt nagyszabású kutatási programba kezdett: kutató- egységek hatékonyságának értékelésére kerestek megfelelő módszert. Az adatokról, az azon végzett kutatásairól Haraszthy Ágnes szociológus tájékoztatta az MTI munkatársát A nemzetközi kutatómunkában 6 ország vett részt, Magyarország mellett Ausztria, Belgium, Finnország, Lengyelország és Svédország. Magyarországon a biológia és az ehhez kapcsolódó agrár- és orvostudományi, valamint gyógyszerészeti tudományterületek kerültek be a felmérés körébe. A magyarországi tapasztalatokról megállapítható: a vizsgált kutatócsoportok viszonylag összeszokottabb, több éve együtt dolgozó kutatókból állnak, de a feladatok megválasztásában csekély a kutatócsoportok önállósága Az eredmények elemzése szerint: a kutatócsoportokban a hatékonyságot befolyásoló tényezők közül a legáltalánosabbnak az egyének tudományos lelkesedését, erkölcsét és a munkával való azonosulását jelentő úgynevezett „kutatási motiváció” mutatkozik. A kutatókat inspirálja eredeményeik gyakorlati hasznosítása is. Ám erre leginkább csak úgy van mód, ha maguk a tudósok építenek ki nagyszámú személyes kapcsolatot a felhasználókkal, s e magánviszonyok segítik egy-egy kutatás eredményeinek felhasználást. Vad (déli) fajzat Akár világsiker is születhetett volna Ennio de Con- cini és Pasquale Squitieri forgatókönyvírók alkotásából. Mert a Vad fajzat című színes olasz film nem a szokványos módon rántja le a leplet a mai olasz társadalomról. Kemény, könyörtelen kritikát mond, már- már a végső elkeseredésig fokozott indulatokkal. Ám a történetből, a szereplők sorsából, a jellemekből a tisztaság sem hiányzik. Hogy mégsem sikerült igazán tökéletesre a film, az a rendezőn, Pasquale Squitierin múlott. Nem tudta következetesen végigvinni elképzelését, elveszett a részletekben, s ettől a film nehézkessé, vontatottá vált. Hosszú is volt az a majdcsak két óra, s már a film elején igénybe vette a néző türelmét. Lendülettelenül, nehezen indul a történet, túlságos lassan bontakozik ki a főhős, Mario jelleme. „Vad fajzat” ő is, mint ahogy Északon annak tekintenek minden Délről jött munkavállalót. Műveletlennek, barbároknak tartják őket, akik még az olaszt is tájszólással beszélik. Ám az igazi baj nem ez. Sokkal inkább az, hogy a munkások legtöbbje analfabéta, s kitörni sem igen akarnak ebből a sorsból, Mario megpróbálja a lehetetlent: nem elfogadni ezt az életet, emberként dolgozni, elérni tiszta vágyait. Sikerült leszokni nápolyi dialektusáról, mégsem verhet gyökeret az idegen nagyvárosban. A déliek vadságát, primitívségét nem fogadja el, a „másik világ” viszont őt rekeszti ki. Magányos hát. Minden mozdulatát gyanakvás kíséri, a rendőrség menten a déliek közt kutat, ha valami bűntény térténik. Származását ugyan nem tagadhatja meg, s bár szemtanúja a terroristák egyik merényletének, hallgat. Saverio Marconi megformálásában már-már passzívnak tűnik Mario figurája, kicsit érdektelennek is, amikor végre sodrásba jön a jellem fejlődése, a történet kibontakozása. Egyetlen kapocs mégis fűzi valakihez, barátjához, Umbertóhoz, akivel régebben együtt dolgoztak a gyárban. Azzal ugyan adós marad a film, egyáltalán hogyan sikerült az írástudatlan Umbertónak átlépni régi életét, s beszállni társként egy fényes mulatóban. Mariót elkápráztatja az „édes élet”, ám az át- lumpolt éjszaka, a hazárdjáték, a nők után megcsömörlik mindentől. Még Annában, Umbertó szerelmében is csalódnia kell. Már csak barátjában bízhatna, s amikor kiderül: inkább annak van szüksége rá, végre kilép a passzivitásból. Itt már csak egymásra építhetne színész és rendező. Csakhogy a főhős megformáló ja túlságosan elfogadja a „mozgatást”, különösebb szín nélkül épp hogy végrehajtja az utasításokat, s ettől erőtlenné hitel nélkülivé válik jellem és mondandó egyaránt. Mert bár keserű társadalomkritika az, hogy a kitörni vágyó is belebukik a küzdelembe, és a heroinba menekül, mégis adósok maradnak az alkotók a motivációval. Ezzel is magyarázható az, hogy amikor a túladagolt kábítószer miatt Umbertó szíve felmondja a szolgálatot, a néző már nem tud igazán azonosulni a figurákkal, meglehetősen részvétlen marad. Teljes a kiúttalanság — sugallja a film, kár, hogy az alkotók összességében megelégedtek ennek kimondásával a leíró síkon. Mikes Márta Egerben is: április 29—május 1. Országos diáknapok — lehetőség a bemutatkozásra Grigorij Arkagyev: A karatebajnok
