Népújság, 1983. április (34. évfolyam, 77-101. szám)
1983-04-09 / 83. szám
10. NÉPÚJSÁG, 1983. április 9., szombat THAIFÖLD Választások - puccslegkörben Thaiföldről az elmúlt években legtöbbször a kambodzsai eseményekkel kapcsolatban érkeztek hírek. Pol Poték bukása hadseregük maradványainak nemegyszer thaiföldi területről folytatott utóvédharca, a százezernyi menekült gondja, a határvidéken fel-feltö- rő feszültség sűrűn a figyelem középpontjába állította az Egyesült Államok által is a térség egyik „stratégiai kulcsországának” tekintett, majd 50 milliós lakosságú egykori Sziámot. S valóban: Bangkokból 1979-től kétségtelenül „ Kambodzsa-szem üvegen” keresztül nézik a világot. A Hanoival és Phnom Penh- nel való szembenállás mesz- szemenően meghatározta a délkelet-ázsiai állam lépéseit. Eltávolodva az előző miniszterelnök, Kriangszak Csamanand egyensúlyra törekvő irányvonalától, a jelenlegi kormányfő, Prem Tinszulanond inkább a pekingi és washingtoni érdekeknek megfelelően alakította diplomáciai tevékenységét. Az elmúlt év vége óta mégis viszonylag visszaszorultak a külpolitikai kérdések, s a parlamenti választások közeledtével előtérbe kerültek a Bangkokban változatlan hévvel folyó bel- harcok. A voksolást április 18-ra tűzték ki, ám az ország puccs-gazdag „hagyományait” ismerve, az utolsó pillanatig nem lehet biztos, hogy csakugyan sor kerül-e rá. A megfigyelők nyíltan elemzik egy újabb katonai hatalomátvétel esélyét, s egyes magas rangú főtisztek maguk sem cáfolják túl meggyőzően az elterjedt találgatásokat. A választások kiírása előtti hónapok alatt ugyanis Prem Tinszulanond tábornok, Thaiföld miniszterelnöke nagyszabású politikai csatározás tört ki a hadsereg uralkodó szerepével kapcsolatban. Thaiföldöm 1976 óta gyakorlatilag a fegyveres erők gyakorolják a hatalmat, s az alkotmányhoz is olyan módosításokat fűztek, amelyek a katonák pozícióit voltak hivatva törvényesíteni. Ezek hatálya azonban most áprilisban lejár. A tisztikar több vezetője — például Arthit főparancsnok, az ország „erős embere”, akiben a legtöbb megfigyelő a következő kormányfőt látja — erőteljesen kiállt az átmeneti rendelkezések fenntartásáért. Prem miniszter- elnök a vitákban feltűnően visszafogottan lépett fel, a képviselők többsége viszont végül elvetette a katonák javaslatait, azzal a szándékkal, hogy a parlamenti demokráciát erősítve a maguk kezébe vegyék az ügyek tényleges irányítását. Így a törvényhozók döntése alapján a nagy pártok javára változtatnák meg a választási rendszert, megnyirbálnák a felsőház túl kiterjedt jogkörét és megtiltanák a tiszteknek magas kormány- hivatalok egyidejű betöltését. A tervezett változások közül különösen a szenátus „lefokozása” érinti érzékenyen a katonákat, hiszen e testület kinevezett tagjai jórészt a hadsereg köreiből kerültek ki. Lesz puccs vagy nem lesz puccs? — ez a fő kérdés tehát ma Bangkokban, nemA délkelet-ázsiai ország térképe (Fotó: Terra — KS) egyszer sajinálatosan háttérbe szorítva az ország fejlődésének égető kérdéseit is. Pedig gond akad elég: a viszonylag tempós', de kiegyensúlyozatlan gazdasági növekedés mélyülő társadalmi ellentéteket szül, az infláció húsz százalék körül jár, az adósságállomány pedig az elmúlt években gyors ütemben emelkedett. Az ország valódi érdekei így érthetően belső megnyugvást, átgondolt fejlesztési politikát, az indokínai szocialista országokkal való kölcsönösen előnyös együttműködés kialakítását tennék szükségessé. Ám az előjelek nem sok jót ígérnek. Nem érzékelhető valós szándék a külpolitikai vonalvezetés átértékelésére, a belpolitikai porond pedig aligha csendesül el, még a választások megtartása esetén sem. „Az állam stabilitása fontosabb, minta demokrácia” — nyilatkozta például nemrég Arthit. „A hadsereg felléphet, ha a nemzetbiztonság veszélybe kerül” — mondta egyik tá- bomoktársa. A szakértők egyetértenek abban', hogy e baljós kijelentések voltaképp — igaz, igen udvarias formában — figyelmeztetések egy esetleges hatalomátvétel végrehajtására. Szegő! Gábor A legutóbbi, 1981 áprilisi sikertelen puccskísérlet: a hadsereg páncélosai a lázadók ellen vonulnak Bangkokban (Fotó: AP — MTI — KS) „Becsapós boltok“ Manhattanben A felhőkarcolók árnyékában csetlő-botló turista Manhattan szigetének híres bevásárlóutcájában, az Ötödik sugárúton gyanútlanul sétál be a portékáikat mutogató üzletekbe. Az egymást érő boltokban a százezer dolláros arany nyakéktől az „I love New York” feliratú trikókig mindent lehet kapni. A turista vásárol is; már hogyne tenné, hiszen ki tudna ellenállni a boltban felajánlott óriási árengedménynek. Aztán csomagjaival kicsit odébb sétál, mondjuk a Harmadik sugárúti üzletekbe — és ha meglátja az ottani árakat, elönti a keserű epe, mert ta_ pasztalnia kell, hogy kíméletlenül becsapták. Az ötödik sugárúton az oly kedvezményesnek tűnő vásárlásnál legalább három-négyszeresét fizette a normális árnak! A „módszer” meglepően egyszerű. Az eladók mondanak egy árat, majd nagylelkűen engednek belőle — és persze a tudatlan turista bedől, már veszi is a portékát. A szemfülesebb kereskedők még kikiáltókat is fogadnak, akik nagy hangon hirdetik, hogy most lehet igazán jól vásárolni, mert az üzletet felszámolják és mindenen túl akarnak adni. „Turistacsapda” — így nevezik ezeket a boltokat a helybéliek, szerencse, ha a turistának csak néhány dől. lárja bánja, hogy — legyen mivel otthon dicsekednie — mindenáron a híres-nevezetes Ötödik sugárúton akart vásárolná. De előfordul, hogy a többletár ezrekre rúg: egy hawaii nő például 15 000 dollárért vett meg egy jade. ékkövet, — pedig az értéke csak háromezer dollár volt. Minél gyanútlanabb és sebezhetőbb valaki, mondják a hatóságok, annál inkább rászedik. És nemcsak az ötödiken vannak „becsapós” boltok: Manhattan központjában 300 * ilyen üzletről tudnak! A kereskedők azzal „magyarázzák”, hogy az Ötödik sugárúton óriási az üzletek bérleti díja és a vásárló zse. béből kell kihúzni a pénzt a boltok fenntartására. „Zseb” pedig van elég. Tavaly 17 millió turista kereste fel New Yorkot, közülük 2,7 millió volt a külföldi; több mint kétmilliárd dollárt költöttek el a metropoliszban. A hatóságok azonban megsokallták a gátlástalan ügyeskedők fogásait. A közelmúltban törvény lépett életbe, amelynek értelmében az üzletekben az összes portékát árcédulával kell ellátni ési fel kell tüntetni a gyártók javasolta kereskedelmi árát is. Ma ilyesmi csak elvétve fordul elő Manhattan központjában. Ha valamelyik kereskedő folyamatosan megsérti a rendelkezést, felfüggeszthetik — vagy végső soron bevonhatják — engedélyét. Párizsi furcsaságok Kutyatemető és ebfodrászat Énerem konténerben A New York-i Kennedy repülőtér közelében egy tárházban ériás plros-fehér-kék „csomag” hever. Tartalma: az Eiffel-torony korábbi étterme 11000 darabra szétszedve, és egy acélkonténer, be összecsomagolva. Jövőjét új tulajdonosának kezébe helyezték, Morton Binn lótenyésztőébe. A New York Times jelentése szerint Blnn-nek szét kell rombolnia a berendezést, ha 18 hónapon belül nem sikerül valakit találnia, aki újra felépíti az éttermet. Tavaly ki kellett szerelni az éttermet, hogy az Eiffel- torony súlyát csökkentsék. Binn a maga számára biztosította annak a belsőépítésznek a szolgálatait, aki az éttermet berendezte, hogy a faborítású enteriőrt megint helyesen állítsák ősze. Az étterem híres vendége volt többek közt Gamel Abder Nasszer egyiptomi elnök, Brigitte Bar- dot és Charles de Gaulle. összeállította: Huppan Béla Igen kérem, Párizsban ilyen is van, méghozzá nem is valami bagatell kis te- metőcske, hanem tekintélyes kerítéssel határolt, szabályos sírkert, ahová szabályos anyakönyvezés után, méregdrága sírhelyekben helyezik örök nyugalomra a megboldogult ebeket. Párizs ugyanis nemcsak a Louvre, az egyetemek, a műemlékek városa, hanem a furcsaságoké is. Ezért első szóra elhittem, hogy tengernyi nevezetessége közé számítják a kutyatemetőt. Nem sajnálva a fáradságot és a kereséssel töltött időt, fel is kerestem a párizsi kutyák komor méltóságú nyughelyét. Nagy meglepetésemre minden a rendes temetőhöz hasonlított: emléktáblák, sírkövek, márványkripták, virággal, koszorúkkal borított sírhantok mindenfele. Sőt, még a sír fejénél üldögélő, csendesen sírdogá- ló „hozzátartozók” sem hiányoztak. A feliratok is a szokott banalitásoktól hemzsegtek : a gazdik felejthetetlennek, drágának titulálták a sír fenekén nyugvó hajdani kedvenceiket. Az idő sürgetett, így egy temetést nem tudtam kivárni, pedig ugyancsak érdekelt volna, miként is helyeznek „örök nyugalomra” egy kutyát. Később megtudtam, hogy a szertartást legtöbb esetben mellőzik, de jó pénzért arra is akad vállalkozó, aki kenetteLjes búcsúbeszédet mond, méltatja az „elhunyt” érdemeit és megvigasztalja a zokogó „hátramaradottat”. Azt hiszem, arról sem kell senkit meggyőzni, Rogy a kutyatemető nem a külvárosokból toborozza pácienseit. S ha már a kutyadolgoknál tartunk, említsük meg, hogy az ebek öltöztetése, nyírása éppúgy divatkérdés, mint az embereké. Előkelő belvárosi szalonokban híres tervezők kreálják a legfrissebb kutyavi- seletet. A kutyafodrászat szintén jövedelmező iparág, és ha nincs is minden sarkon kutyaszalon, de _ festett szőrű, dauerolt, szemmellát- hatóan kozmetikázott díszebet annál többet lehet látni. Párizsban éppúgy, mint a Riviéra pázsitján, a luxusjachtok fedélzetén. — vasvári — Afgán-pakisztáni tárgyalások A párbeszéd folytatódik Afganisztánban bizottságok alakultak a forradalom megvédésére. A képen a népi milícia tagjai az ország keleti részében Noha reálisan senki sem remélheti, hogy Afganisztán körüli, világpolitikaivá mélyült ellentétek könnyen megoldódhatnak, valami tagadhatatlanul megmozdult a jegessé dermedt regionális vitában. Cordovez, az ENSZ főtitkárának különleges megbízottja nemrég végigjárta a konfliktusban közvetlenül érintett államokat. Tapogatózó tárgyalásainak célja a tavaly Genfben megkezdett megbeszélések felújítása volt. Irán ezúttal is elutasította a tárgyalásokba való bekapcsolódást, Pakisztán viszont beleegyezett a dialógus áprilisi folytatásába. Már az első genfi eszmecsere is elég sajátságos volt, hisz a f^ek közvetlenül nem tárgyaltak egymással, az ENSZ-diplomata közvetített közöttük. Cordovez legutóbbi, Kabul és Iszlámábád közötti ingadiplomáciájával a felek legalapvetőbb követeléseit igyekezett tisztázni, s ennek nyomán felvázolta egy kompromisszumos megoldás körvonalait. A konfliktus lényege változatlan: adott a népi demokratikus rendszer felépítésén munkálkodó afgán kormányzat, amely a konszolidáció legfőbb akadályának a Kabul ellen lázadó, kívülről támogatott ellenforradalmárokat látja. A Pakisztánt bázisterületnek használó, vallási mezbe burkolózó erőkkel szemben Kabul igénybe veszi a Szovjetunió közvetlen katonai segítségét. A pakisztáni álláspontot mindig súlyos ellentmondások jellemezték. Iszlámábád nem ismerte be nyíltan, hogy segítséget adna az afgán ellenforradalmi csoportoknak, de az amerikai és kínai fegyverszállítmányok nyilvánvalóan csák hivatalos segédlettel juthatnak el az észak-pakisztáni területen tanyázó afgán lázadókhoz. Pakisztán a maga optikáján át mindenekelőtt a szovjet csapatok távozásának kérdését, a menakiültprobléma rendezését tartja a legfontosabbnak. Ám a Szovjetunió mindenkor hangoztatta, hogy kész csapatait maradéktalanul visszahívni, mihelyt megszűnnek a behívást kiváltó okok. Vagyis elsősorban épp a külső beavatkozás! Az egész regionális probléma rendezése, az afgán— pakisztáni tárgyalások sorsa valójában azon áll, vagy bukik, mennyire képes Iszlámábád függetleníteni magát fő szövetségesétől, az Egyesült Államoktól. Washington — az iráni sah rendszerének összeomlása után — láthatóan Pakisztánt kívánja megtenni bázisállamának az Indiai-óceán és a Perzsaöböl olyannyira érzékeny térségében. Az amerikai politika emellett egyfajta hídfőállásnak tekinti Pakisztánt az arab világ, főleg az olaj monarchiák felé, s valószínűleg szívesen venné, ha Iszlámábád aktívan bekapcsolódna egy Amerika irányította „regionális rend- fenntartásba”. A realitásokat tiszteletben tartva meg kell jegyezni, mindez éppenséggel nem idegen az iszlamabadi katonai rendszertől, s a mindent az Indiával való szembenállás szemüvegén át szemlélő Pakisztán már eddig is nem kevés aggodalomra okot adó katonai együttműködést épített ki Washingtonnal. Csak remélni lehet, hogy a józa- nodásnak azok a jelei, amelyeket az Afganisztánnal folytatandó (s Indiával immár huzamosabb ideje tartó) tárgyalások sugallnak, nem átmenetiek. s nem véletlenszerűek. Végül is Pakisztán egy nemzetiségi ellentétek sújtotta, gazdasági bajok gyötörte, kényes helyzetű fejlődő ország — így a regionális megnyugvás ugyanúgy nemzeti érdeke lenne, mint akár Afganisztánnak, akár Indiának. Győri Sándor Az ellenforradalmárok pusztítása: egy lerombolt iskola (MTI Külföldi Képszolgálat— KS)
