Népújság, 1983. április (34. évfolyam, 77-101. szám)
1983-04-08 / 82. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1983. április 8., péntek A GONDOK FELSZÁMOLHATÓK Zöld jelzést a helyi óhajoknak vések erősödnek. Minden korosztállyal fel kell venni a kapcsolatot, s az igények ismeretében összeállított program felkeltheti majd az eldig annyira hiányzó érdeklődést. Sérelmek még vannak, de az összhang megteremthető. Annál is inkább, mivel a feladatok szépek, izgalmasak, s ezek valóra váltása során is kibontakozhat a kezdeményezőkészség, az ötletesség, a tehetség. Persze a városi művelődésügyi osztálynak is közeledni kell. Az ugyanis meghökkentő, hogy eddig még egyetlen osztályvezető sem vett részt azokon az egri megbeszéléseken, amikor a Hatvány Múzeum éves munkatervét kialakították, illetve jóváhagyták. Az ilyen alkalmakat kár elszalasztani, hiszen ekkor tisztázhatók a vitás kérdések, ilyenkor formálható a közös vélemény. Sajnos az is tény, hogy az intézmény tárgyi adottságai meglehetősen mostohák. A városi kiállítóterem szűkös, s a raktárak is korszerűtlenek, zsúfoltak, olyannyira, hogy az egyes tárgyak komolyan károsodnak. Űj otthon kellene, dehát erre pillanatnyilag nincs lehetőség, legfeljebb a jövőben, akkor, ha a Grassal- kovich-kastélyt rendbehozzák, s igazi közművelődési központtá alakítják. Erre ígéret van, ám az óhaj teljesüléséig csak addig lehet nyújtózni, ameddig a takaró ér. A bajokon azonban úrrá lehet a leleményesség, a hivatásszeretettel ötvözött együttműködési készség. Ekkor végre zöld jelzést kaphatnak a helyi óhajok, s a hatvaniak felfedezik, megszeretik azt a múzeumot, amely oly sokáig idegennek tűnt számukra. Pécsi István Múzeumi mérleg Hatvanból Az elmúlt tíz esztendő során sokan és joggal kifogásolták a Hatvány Lajos Múzeum tevékenységét. A helybeliek azt nehezményezték, hogy a vezetés nem számol a település igényeivel, nem törekszik arra, hogy gyümölcsöző kapcsolatokat alakítson ki az oktatási intézményekkel. A panaszlista többször elhangzott, meg is vitatták az illetékesek, lényegbeli változás mégsem következett be. Kevés érdeklődő A statisztikai adatok az elszomorító következményeket jelzik. Nem kell esküdni rájuk, mégis beszédesek, s tükrözik a nehézségeket. Ez a közművelődési intézmény — s ezt kár is lenne tagadni — eltávolodott a közön~ ségtől. Évente jó, ha ezerhat- százan keresik fel. Úgy véljük, ehhez felesleges kommentárt fűzni. A bajok okait lapunk hasábjain is elemeztük már, méghozzá úgy, hogy a szakemberekkel konzultálva a megnyugtatónak tűnő kiutat is javasoltuk. A segítőszándék azonban nem talált meghallgatásra, mert az irányítás elhatárolta magát az egészséges lépésváltástól, s konokul ragaszkodott téveszméihez. Olyannyira, hogy a meglevő feszültség csak fokozódott, az ellentétek még inkább kiéleződtek. Elsősorban azért, mert az igazgató szinte légüres térben munkálkodott, s kizárólag saját elképzeléseit minősítette valamirevalónak, életképesnek. Az sem zavarta, hogy a valóság vétózott, s a meglevő „sebek” tovább fekélyesedtek. Soha nem vitattuk az egyéni kezdeményezések jogosultságát. Azt azonban indokoltan vártuk — ezt kérte a város párt- és állami vezetése is —, hogy élő együttműködés formálódjon mindazokkal, akik megbecsülik, tisztelik az elődök hagyatékát, akik kíváncsiak a messzi ősök tárgyakba kódolt üzenetére. Nem nagy dolgokról volt szó, hanem olyan tennivalókról, amelyeA zsúfolt raktár két a mostoha adottságok ellenére is megoldhattak volna. A merevség azonban rossz tanácsadónak bizonyult, s a rosszul értelmezett újszerűség jegyében olyan kiállításokkal riasztották az érdeklődőket, amelyeket többségük elutasított. Ezek avantgarde jellege nem egyszer a tartalmi szegénységet próbálta pótolni. Elég csak a monstruózusra tervezett, nagy vihart kiváltott szöveges falvédő-bemutatót említeni. Közömbösség fogadta a kortárs képzőművészet egyes alkotóinak teret adó szemléket is, ezeket elsősorban a fővárosból érkező kíváncsiak nézték meg. A madárijesztők felvonultatásáról kár is szólni, annál is inkább, mivel ez a vállalkozás — szerencsére — Hatvanban nem kapott fórumot. Biztató jelek? A váltságot az se leplezte, hogy akadtak sajtóorgánumok, amelyek olykor „felkarolták” a tetszősnek tűnő kísérletezgetést. Nem vonjuk kétségbe a jó szándékot, ám ezek az írások mégsem használtak az ügynek, mivel nem térképezték fel kellő alapossággal a helyi kívánalmakat, s azt az útkeresést erősítették, amelynek megálljt kellett volna parancsolni. A Heves megyei Múzeumi Szervezet vezetése érzékelte a bajokat, tárgyalt a közművelődés városi illetékeseivel, Kovács Ákos múzeum igazgató (Fptó: Szabó Sándor) s meggyőző érvelése, határozott intézkedése nem is volt eredménytelen. Legutóbb azt tapasztaltuk, — s ez mindenképpen biztató jel — hogy az igazgató hajlik az annyira várt korrekcióra. Adatokkal szemléltette, hogy ki akarja aknázni azokat a nagyszerű lehetőségeket, amelyekkel korábban nem eléggé törődött. Szakított a megkérdőjelezett irányvonallal, lemondott a csakazértis feltűnést keltő, de gondolatilag nem sokat mondó ötletekről. Közelebb került az oktatási intézményekhez is. Nemrégiben a Bajza József Gimnáziumban és Szakközépiskolában rendezett egy olyan kiállítást, amely a Tanácsköztársaság emléke előtt tiszteleg. Az is helyes, hogy több figyelmet fordít a helytörténeti jellegű értékek népszerűsítésére, a Hatvany-család mecénási szerepére vonatkozó összefüggések felderítésére, közkinccsé tételére. Merre tovább? Ügy véljük, mindez a kilábalás felé mutat. Alapvető fordulat azonban csak akkor remélhető, ha ezek a törekA művészekről mesélik G. B. Shaw szerint az az ember már nem élt hiába, akiről anekdoták keringenek. A következő történeteket könyvtárak polcain sárguló kötetek, régi újságok lapjairól gyűjtöttük össze. Az anekdoták hősei koruk népszerű, közkedvelt művészei voltak, nevük ma is ismert. Komlós Vilmostól, az ismert komikustól megkérdi barátja: — Mondd, Vilikém, mit kapok tőled nászajándékba? — Meg leszel elégedve, öregem, egy 12 személyes kínai evőkészletet. A barát meghatottan érdeklődik: — És mondd csak, miből áll egy 12 személyes kínai evőkészlet!? Komlós szemrebbenés nélkül feleli: — Huszonnégy fogpiszká- lóból! •ér A Művész Színház igazgatója volt Várkonyi Zoltán, amikor a Fészekben megszólított egy ismert színpadi szerzőt: — Nincs véletlenül egy kész rossz darabod? — Van kész darabom — válaszolt sértődötten az író —, de nem rossz! — Akkor nem használhatom — mondja Várkonyi csalódottan —, mert eddig csupa jó darabot adtam elő, és mind megbukott. ★ A felejthetetlen nagy komédiás, Csortos Gyula igen jó barátságban állt a mártírhalált halt Petschauer Attilával, akivel egy házban lakott. Egyszer valamiért megharagudott a mindig jókedvű vívóbajnokra, és hónapokig nem beszéltek egymással. Egy este Csortos — aki nagy hipochonder volt —, megint többet evett a kelleténél, éjszaka rosszul lett, és áthívatta Petschauert. Szegény Attila reggelig ápolta a nagy művészt, és csak akkor ment el. amikor Gyula bácsi álomba szende- rült. Este a kapuban találkoztak, a vívóbajnok boldogan üdvözölte Csortost: — Boldog vagyok. Gyula bácsi, hogy már egészséges! Csortos zord tekintettel mérte végig hűséges ápolóját, felrántotta szemöldökét, és jellegzetes hangján felelte: — Semmi Gyula bácsi! A harag megy tovább!... ★ Márkus Alfréd, a sok-sok sikeres táncdal szerzője a háború alatt, az üldöztetések idején egy ismerősével találkozott az utcán, aki ráadásul kolléga, színházi ember volt. A muzsikus elbeszélgetett vele, aztán elbúcsúzott, s mintha csak most jutott volna eszébe, így kiáltott utána: — Ne felejtsd el, holnap is próbálunk! A másik hirtelen nem tudta, miféle próbáról lehet szó, hát megkérdezte: — Mit? Mire Márkus: — Hát megélni! ★ Sajtóbemutatót rendezett az egyik filmvállalat. Egy magas, sovány férfi már a tizedik szendvicset tömi magába, amikor odamegy hozzá a híres gyermekszínház alapítójának, Lakner bácsinak a lánya, Lakner Nolli, és megkérdi tőle: — Szerkesztő úr, maga melyik lapnak — eszik? ★ A Pesti Napló szerkesztőségében Harsányi Zsolt kéziratok olvasásával foglalkozott. Rengeteg dolga volt. Egyszer a szedőgyerek bejelentette neki: — Szerkesztő úr, egy csinos hölgy várakozik oda- künn! Harsányi nem nézett fel a kéziratkötegből, olvasva tovább, gépiesen megjegyezte: — Tedd csak ide az asztalra, majd elolvasom! ★ Békeffi László, az ismert szerző és konferanszié egyszer a színpadon a relativizmusról beszélt. Rámutatott a nézőtéren egy férfira, akinek csak pár szál haja volt a fején, s megkérdezte a közönséget, mennyi haja van ennek az úrnak? A közönség már mondta is a választ: — Kevés! — Na, tetszik látni — válaszolt Békeffi —, ugyanez levesben sok! Gyűjtötte: Kiss György Mihály Tehetségek Hazánkban is megszerveztük az intézményesített tehetségkutatást, a tehetségekkel való foglalkozást. Rájöttünk, hogy a gazdasági tőke mellett egy csöppet sem hanyagolható el a szellemi tőke összegyűjtése, kifejlesztése, hasznosítása. Naponta olvashatunk, hallhatunk úgynevezett „csodagyermekekről”, akik mindezekre képesek. Olyanokról, akik megelőzve önmagukat, tizenéves fejjel egyetemet végeznek és többet tudnak^ mint a tanárok. — Mit tetszik mondani? — A bűvös kocka... Egyetlen ember világhírnévre tett szert találmányával és hazájával együtt. Jutalom, Állami-díj! Több országban — így személyes tapasztalat alapján a Koreai Demokratikus Köztársaságban is — megcsodálhattuk a tehetségek iskoláit. Ezek lényegében hatalmas kultúrpaloták, ahol a művészeti és tudományos ágazatokat művelő kiválóságok képezik és fejlesztik magukat tovább. Egy tizenéves kislány zongoraszámait adta elő olyan virtuozitással, hogy csodálattal álltak meg mögötte a külföldi túristák. — Mi lesz ebből a gyerekből? — kérdezte valaki. — Művész! Reméljük, híres művész — válaszolt a kedves koreai tanárnő. Nemcsak mi — szerencsére mások is mondják —, hogy a magyar tehetséges nép! Elég csak történelmünkben visszalapozni, a művészetek, a tudományok berkeiben keresgélni és máris láthatjuk, hogy az állítás nem dicsekvés. — Elég energiát fordítunk-e a tehetségek felkutatására? — Az elején vagyunk! Még sokkal többet kell tennünk, hiszen ez a legjobb befektetés. — Hasznosítjuk, kamatoztatjuk-e a tehetséges emberek, a feltalálók, a zsenik eredményeit? Elfogadjuk-e, közkinccsé tesszük-e a friss szellemi terméket? Nehéz lenne egyértelműen igenlő választ adni! Valaki epésen megjegyzi: — Ebben az országban, kérem, nehéz „okos” embernek lenni! A beszélgetőpartnerek közül valaki „begorombul”: — Ne tegyen úgy, mintha a falat nézné! Ha a munkahelyén — tegyük fel — valaki „ráhajt”, ötlete van, újítást nyújt be, ugyan mit mondanak neki? — ö a buzgó mócsing! — És nem egy helyen — tegye a szívére a kezét — kikkel rakják magukat körül a főnökök? — Merje kimondani! Olyanokkal, akik nálánál kevesebbet tudnak! így aztán ők maradnak a legokosabbak! Napóleonról jegyezte fel a történelem, hogy megalakította a Tehetségek, a Lángelmék Tanácsát. Döntései előtt gyakran kikérte véleményüket! A szellemi kapacitások kihasználása és felhasználása mai világunkban jól felfogott érdekünk. Érdemes sürgősen felkutatni és zöld utat nyitni a tehetségesek előtt! Az élet minden területén kerüljenek az élre azok, akik egyéni képességeiket, tehetségüket hasznosítani, közkinccsé akarják tenni, és bizonyítani is képesek! Ne az évek csendes múlását, hanem az eredményes munkát díjazzuk és jutalmazzuk... Szalay István A KÖLTÉSZET NAPJÁN Irodalmi díjak átadása Nyolc Heves megyei intézmény, illetve szervezet — köztük a megyei tanács, a Hazafias Népfront, a KISZ megyei bizottsága is — hirdetett meg az elmúlt esztendőben irodalmi pályázatot, hogy fellendítse a Heves megyében élő írással foglalkozók alkotó kedvét. Egyben azt is megfogalmazta a kiírásban, hogy szeretné megjelenési fórumhoz juttatni az arra érdemes pályamunkákat. A Fábián Zoltán elnökletével dolgozó zsűri befejezte munkáját, értékelte a beérkezett műveket. A 851 beküldött munka — amely nagy érdeklődésre vall — közül 689 vers, 151 epikai alkotás és 11 dráma. A díjak átadására április 11-én, a költészet napján ünnepélyes keretek közt kerül sor Egerben, a Hazafias Nép. front Heves megyei Bizottságának épületében. LÉGI FELVÉTELEK W Újabb római kori erődítmények A Komárom megyei Mo- csa község közelében készült légi felvételek szakavatott vizsgálatával felfedeztek egy római katonai tábort, amelynek nemcsak mérete, kapuinak pontos helye állapítható meg, hamem a képek elemzése alapján az is biztos, hogy á falakat kőből építették. Egy másik tábor Korotn- có közelében rajzolódott ki több felvételen is — egyebek között erről számolt be a közelmúltban Visy Zsolt régész a ókortudományi társaságban. A régész több tízezer légi fényképet és filmnegatívot vizsgált meg, közülük mintegy száz felvételt választott ki, amelyek nagyrészt a Duna jobb parti sávjárói készültek, ahol az egykori Pannónia provincia és egyben a római birodalom egyik legfontosabb határszakasza húzódott. A képeken olyan római objektumok is szerepelnek, amelyeket szakemberek már ismertek, de nem kevés, eddig számon nem tartott római kori emléket is lehet rajtuk felfedezni. A római kor útjainak egy részét a középkorban is használták, néhol a nyomvonalukban még ma is utak haladnak. A megszűnt, betemetett útszakaszok a légi felvételeken felismerhetők. Az átvizsgált fényképeken Dunaföldvár és Dunakömlőd, Ács és Gönyű között rajzolódott ki egy jellegzetes, éles törésekkel kanyarodó római út sávja a szántásokban. Néhol az út mentén épült őrtornyok is azonosíthatók, például Báta község közelében, Kisapostag és Dunaújváros közelében a légi felvételek alapján két torony feltárásába is belekezdtek.
