Népújság, 1983. április (34. évfolyam, 77-101. szám)
1983-04-24 / 96. szám
NÉPÚJSÁG, 1983. április 24., vasárnap Köszönöm... Szeretnék a nyilvánosság előtt köszönetét mondani a 4. sz. Volán egyik dolgozójának, Kovács József helyijárati autóbuszvezetőnek. Április 12-én, 10.02-kor húszhónapos unokámmal a Shell-kúti megállóból az ÉMASZ-megállóig utaztam a lies jelzésű helyijáraton. A buszról leszállva vettem észre, hogy nyakbavaló láncomról az órát elveszítettem. Rögtön telefonáltam a Lenin úti végállomásra, jelentve az esetet, s kérve, ha az óra előkerülne, értesítsenek. Egész napi idegeskedés után kaptam a megnyugtató jó hirt: megvan az óra és át vehetem a Csebokszári végállomáson az irodában. Ott tudtam meg a becsületes megtaláló nevét is: Kovács József autóbuszvezető. Szeretnék köszönetét mondani az újság hasábjain is ennek az embernek tisztességéért. Jó érzés tudni, hogy vannak olyanok, mint Kovács József autóbuszvezető is, akik beszédes tettekkel hirdetik, hogy egyetlen dolog van a világon, amiért érdemes élni, és ezt becsületnek hívják. Orosz Béláné Eger Olaj az Eger- patakban Nem először történik, s valószínűleg nem is utoljára. Ma még büntetlenül, holnap talán már büntethetően. Április 19-én, kedden délután hat óra tájban vastag és piszkos olajtömeg úszott lefelé az Eger-patakon. Az irányt követve megállapítható volt, hogy az északi városrész valamelyik partján került oda, a színe pedig azt árulta el, hogy valamelyik autótulajdonos olajat cserélt. Hová tegye a fáradt olajat? Bele a patakba, hiszen nem kell elfáradnia vele a töltőállomáshoz, ahol átveszik. A patak meg leviszi. Hová? Mi gondja vele. Hogy halak pusztulnak tőle? Nem érdekli. Mondják, írják, hogy a környezetszennyezésnek egyik kíméletlen és gyilkos módja ez. Hát aztán? Neki nem fontos. Mi történnék, ha az autósok egyre tőben követnék ezt a gyakorlatot? Eddig így szólt a mondás: olajat a tűzre. Most az új idők új szava ez volna: olajat a vízre? Aligha. Az egyéni érdek, az egyéni nemtörődömség — mindez — nem fé- kezhetetlen. Kapor Elemér Eger Utánajártunk... Kinek-kinek van valami igaza Április 8-i számunkban Szabó Lajos cikkével a horgászat kedvelőinek ajánlottuk hétvégi időtöltésre a csányi tavat, környékét pedig a horgászt kísérő családtagoknak, Nem sokkal ezután érkezett a levél, melynek írója ajánlatunkon felbuzdulva felkereste e helyet. Mint írja, óriási csalódás várta, sekély a víz, nem volt hal, ivóvíz csak a közeli utcában található, szemét viszont annál több a parton. Vajon tényleg horgászparadicsom a csányi tó vagy olyan „halatlan” és kietlen, mint levélírónk írja? Utánajártunk. Egy tény, aki nem rendelkezik helyismerettel, meglehetősen nehezen lel rá a tóra. Két-három helybélinél is tudakolóztunk, mire kiértünk a vízhez. Nem volt viszont igaza levélírónknak, a vízállás nem kicsi. Igaz, a széleken, mint bárhol másutt sekély, de beljebb a szintmérő már 150 centit mutat. Jóval beljebb vidáman ladikázhattak az akkor is ott levő horgászok. Az is igaz, hogy létezik egy kedves kis horgásztanya, — de az is, hogy éppen zárva volt. Rajta a cédula, hogy útbaigazítsa az ideérkezőt, hová menjen vissza a faluba horgászjegyet váltani. Hogy a tóban van e hal, azt nem lévén sem engedélyünk, sem horgászbotunk, sem tudásunk, nem állapíthattuk meg. Nyilván van, ezt bizonyítja számos horgász parton pihenő ladikja. Hogy ki, mennyit és mekkorát fog ki a tóból, az már a horgászszerencsén múlik. A környék, az viszont tagadhatatlanul nem paradicsomi. Csupán megteremtésének lehetőségét rejti. A tágas ősgyep, önmagában jó játszótér, és kempinghely, de komolyabb nyomát csakugyan nem leltük kempingező helynek. Bizonyára va. lamivel több befektetéssel — hogy miből, azt sem célunk, sem feladatunk meghatározni —, valóban ked- veltté lehetne tenni a tavat. Nem ártana ha fásítanának, ha tisztább lenne a part, s nem őrizné az előző heti kirándulók által otthagyott szemetet, s ha nem fpgadná zárt ajtó az arra vetődőt. (Természetesen azt már nem tudjuk, hányszor zárt ez az ajtó.) Végül is úgy tűnik, igaza volt a lehetőséget kínáló cikknek, s igaza a levél írójának is, mert ami van, az jobb és több is lehetne. Remélhetően lesz is, csak idő és némi pénz kérdése. S akkor majd senki sem távozik csalódottan még akkor sem, ha a szerencse amúgy nem lesz kegyes hozzá. Tisztelet Anna néninek Alig múltak el az ünnepek és máris találkozott az Eternit gyár klubjában egy kis csoport, hogy méltóképpen megünnepeljék Rapák Józsefné, a mi Anna nénink 90. születésnapját. 1893. április 8-án Felső-Zemp- lénben. Kisszojván született. A munkásmozgalommal férje ismertette meg, akt 1914-ben az általános mozgósítás után bevonult katonának és hosszú szenvedés, nagyon sok megpróbáltatás árán Lenin-dovolenkával jutott haza Magyarországra, 1918-ban egy 32 fős csoporttal. Tőle kapta a biztatást, és azoknak az elvtársaknak címeit, akiket fel kellett keresni az üzenettel, aminek tárgya a munkások szervezetbe tömörítése volt. Szinte házról házra agitáltak, keresték a jó emberi, elvtársi kapcsolatokat. Az elvtársakat, Rónai Sándort, a későbbi szocdem. titkárát, a Du- csaitestvéreket, Tóth Piroskát, Szakasics Árpádot, és ki tudná mind felsorolni azoknak a neveit, akiket Ptlisvörösvárra küldtek szemináriumra, hogy felkészítsék őket a szervezett tevékenység folytatására. Bujkálva, kisebb csoportokban tartották összejöveteleiket. Férje révén, — aki többek között a városi téglagyárban, mint főgépész dolgozott —. sok munkással tudott kapcsolatot teremteni. Igazságérzetével, em- berszeretetével, bátor szókimondásával hamar megnyerte az emberek bizalmát. Röplapokat terjesztett, a Vörös OJságot juttatta el elvtársaihoz. Ha tehette, segített bajba Jutott embertársain. A felszabadulás után természetesen nem hagyta abba ténykedését. 1945-ben Selypen megalakította az MNDSZ-t. 1946-ban különféle előadások rendezésének bevételeiből óvodát létesítettek. A tsz szervezésében is fáradhatatlanul dolgozott. A sely- pi medencében ő szervezte meg a Nők Lapja terjesztését és amíg erejéből tellett, segített a Selyp! Cementgyár Nőbizottságának. Anna néni 1914 óta tevékenykedett a munkásmozgalomban. Hosszú élete, harcos múltja alapján, tanácsaiból fiataljaink kiapadhatatlanul meríthetnek. Varjú Istvánná Selyp VISSZHANG Farkas és medve — vadászszemmel (Lövöldözünk? Népújság 1983. április 19.) Rövid meditációjában, két kérdést tesz fel —szyA—. Attól tartok, hozzám, hasonlóan jó néhány vadásztársam érez készteté&t arra, hogy választ adjon. A kérdéseket feltevő publicista írásait általában nagyirabecsülöm harcos humanizmusáért — és ez esetben állatbarát, természetvédő szándékú állásfoglalásáért is. A tiszteletre méltó szándék azonban most célt tévesztett — a vadászok lövése szerencsére nem... Miről is van szó? Múlt év novemberében Bélapátfalva közelében farkast lőtt egy vadász. Rendkívüli esemény, hasonló nem fordult elő azon a tájon 1920 óta. A vadászok szaklapja erről így számol be (Nimród, 1983. március): „A vadászok tavaly novemberben saéttépett őzeket, vadmalacokat találtak az erdőben. Egy alvadult német juhászkutyára gyanakodtak, amelyet hamarosan el is ejtettek. Később azonban újabb áldozatokra bukkantak, s végül a szerencsés vadász lelőtte az elkóborolt farkast.” Az elmúlt napokban újabb szenzációs hír kelt szárnyra: Zebegénykörnyékén medvét lőttek! Kétségtelen, hogy a mackó úgy él sok ember tudatában, mint békésen málnázgató állat. A népszerű gyermekdal szerint erdei körökben az az általános nézet, hogy minden medve szereti a mézet. Nos, vadász körökben pedig ismert az a tény, hogy ez a bundás állat elsősorban ragadozó, jóllehet növényi táplálékot is fogyaszt. Ragadozó mivoltából következik az a valós veszély, amely kártételében, illetve pusztán a nálunk szokatlan megjelenésében rejlik. Élve befogása tetszetős ötlet lehet, de technikai okokból nem jön szóba. így hát —szyA— megállapítása a két vadról: „Ugyan nem tettek kárt semmiben és senkiben, de a biztonság kedvéért rögtön lelőtték őket” — csak a mondat második felében helytálló. Kérdésére pedig: „Biztos, hogy ez az egyetlen jó megoldás ?” Legyen szabad röviden válaszolnom: biztos! Valamint az is biztos, hogy vadász berkekben gratulálnak a szerencsés elejtőknek, sőt, többen irigylik is őket. Végül — fordított sorrendben — hadd válaszoljam meg a címben feltett első kérdést is. Elnézést a talán sántító, de nem sértő szándékú hasonlatért: az írással foglalkozó bizonyára nem venné jó néven a kérdést: Írogatunk? Érthető, ha a vadász is bántónak érzi ezt: „lövöldözünk”? Nem, nem lövöldözünk. Általában szabály- és szakszerűen vadászunk. Dr. Bogi István Eger Tisztelt -szyA-1 A Népújság 1983. április 19-i számában az ön aláírásával néhány sor jelent meg „Lövöldözünk?” címmel. Feltett kérdéseire szeretnék önnek megválaszolni. A vadászat 'Magyarországon már rég nemcsak szórakozás, hanem a népgazdaságnak valutát hozó nagyfokú vadgazdálkodás. A fentiekből kitűnik, hogy a vadászat a vadak etetéséből, természetvédelemből és egyebekből áil, és nemcsak az erdőben való kirándulással egybekötött lövöldözésből. A farkas nagy pusztítást tud véghezvinni az erdőben, és nemcsak az erdőben. Erre már elődeink is rég rájöttek, ezért irtották tűzzel- vassal. Azt a megállapítását, hogy „ugyan nem tettek kárt semmiben”, nem tartom helyénvalónak. Arra a kérdésre, hogy „Biztos, hogy ez az egyetlen jó megoldás?” a következőt válaszolom : Amíg a fárkast nem tudjuk rászoktatni arra, hogy az önkiszolgáló boltban vegye meg élelmét, és ne az erdő vadjait pusztítsa, azt hiszem ez az egyetlen megoldás. Egyébként lehet, hogy ezt a ritka ragadozót még arra is rá lehetne venni, hogy hasznossá tegye magát, és az óvodákban eljátssza a Piroska és a farkas főszerepét. Kormos Dénes Bélapátfalva — Minden bizonnyal önöknek van tökéletesen igazuk. Az egyetlen farkas valószínű, a Mecsek déli lejtőitől a Zempléni-hegységig kiirtotta volna a teljes magyar vadállományt az erdőkkel együtt. Igaz, elődeink pusztították a farkast, az afrikaiak például az elefántot, mert legázolta földjeiket. Ma súlyos tíz- és százmilliókat fordítanak sok helyütt a ritka állatok, fajok védelmére. Nem szórakozásból. Nem tudhatjuk, hogy a természeti egyensúly végzetes felbomlása előtt melyik fajra mikor és hogyan lesz majd szükség. Sorolhatnék még sok érvet. Nem teszem. Egyébként a vadászok sokkal jobban tudják, mint én, hogy lehet a vadon élő állatokat szakszerűen bő táplálékhoz juttatni. Ám ha más nem megy, legalább altató lövedékkel ártalmatlanná tenni és befogni. Csak ne öljünk, ha nem muszáj. Tisztelettel: Szigethy András Vízfüggöny a szobrokon Nem természeti csoda, csupán az egriek gondoskodása: tűzoltók mosták tisztára a minap a Dobó tér szobrait. A tavaszi nagytakarítás után újra szépségükben pompáznak a történelmi belváros ékességei, amelyeket újra sokan igyekeznek fényképeken is megörökíteni. Sajnos emlékképeikhez a „hitelesség” érdekében felültetik csemetéiket is a türelmes alakokra. Jó lenne idén nem csupán a szennytől, hanem ettől a sokszor balesetveszélyes rohamoktól is megmenteni elődeink emlékét időző szobrainkat. (Fotó: Pilisy Elemér) Heves megye múltjából Szőlőművelő gyöngyösiek Gyöngyös lakosai nagy részének ősfoglalkozása mindig a szőlőművelés volt. A város hegyes, völgyes határa szinte kínálkozott erre. Sok évszázados gyakorlat, tapasztalat tette a gyöngyösi „kapásokat” az ország legjobb, legkitartóbb szőlőműveseivé, kiknek szakértelme általánosan elismert volt a múlt századokban is. Ez a körülmény magyarázza meg azt, hogy az ország bortermő vidékein szívesen alkalmazták a gyöngyösi „vincellért”. E tájon a szőlőművelés kezdete tulajdonképpen egybeesik a honfoglalással. 1301-ben, amikor a három Csobánka fiú a gyöngyösi ősi birtokon megosztozott, birtokaik jó része már szőlő volt. Az 1576. évi tized összeírás szerint a városnak 348 bortermelő lakosa volt. Az 1578. évi összeírás szerint 350 bortermelőről tudunk. Ezek 733 köböl tizedbort fizettek adóként a városnak. (164 hl) Az akkori háborús világ megfogyasztotta a termelők számát, mert az 1605. évi összeírás már csak 125 bortermelőt talált. A gyöngyösiek nemcsak jó bortermelők voltak, hanem ügyes kereskedők is. Boraikat — elég keserves körülmények között — szerte az országban árulták, önmaguk jártak, keltek vele, mert itthon a kocsmáltatási jog csak a várost illete meg. A felvásárolt bor árát is a város szabta meg. Viszont az országban a harmincad- szedők (adóbehajtók) a bort árusító gyöngyösieket lép- ten-nyomon adóztatni akarták, míg végül 1536-ban János király Gyöngyös város régi kiváltságának biztosítására védelmi levelet adott, hogy őket jártukban, keltükben senki ne akadályozhassa. E kiváltság biztosítását aztán a gyöngyösiek később is állandóan szorgalmazták. Így adott ki II. Mátyás király 1608. évben egy újabb engedélylevelet, amely szerint saját termésű boraikat adómentesen árusíthatták az ország minden részében. A gyöngyösi bortermelők az elmúlt századok folyamán főleg a fehér szőlőfajtákat telepítették, s ezek között az úgynevezett rajnai fajtákat, melyeket báró Brüden József telepített először gyön- gyöstarjáni szőlőjébe. Az 1810-es években a kadarkát kezdték telepíteni, melyet a gyöngyösiek török szőlőnek neveztek. Ez a fajta volt az uralkodó az 1886. évben fellépő filoxéravészig, mely három év alatt elpusztította Gyöngyös összes szőlőterületét. A filoxéravész végzetes csapás volt Gyöngyösre, nemcsak a város határában lévő 200 holdnyi szőlőjüket vesztették el, hanem a Gyöngyös környékén lévő falvak határaiban elterülő szőlei- ket is, melyek szintén kétezer holdnyi területen feküdtek. A gyöngyösiek akkor nagy keserűséggel más termelési ág alá kezdték művelni szőlőföldjeiket, de amikor halvány remény mutatkozott arra, hogy az amerikai vesszőbe való oltás védelmet nyújt, lázas sietséggel kezdték meg a munkát új szőlőkultúra meghonosítására. A szőlőfelújítás nagy munkája rengeteg anyagi áldozattal és verejtékkel végül is sikerült a gyöngyösieknek úgy, hogy a filoxé- rapusztítás után alig tíz év múlva a város újra jobb napokat látott. 1905-ben a bor értékesítésére megalakult a Gyöngyös—visontai Bortermelők Szövetkezete. Ez akkor páratlan vállalkozás volt. Évente 24—30 000 hektoliter bort forgalmaztak. Elnöke, Borhi György nagybirtokos és Török Kálmán főesperes országgyűlési képviselő voltak. Varga Zoltán Budapest Az Észak-magyarországi Állami Építőipari az alábbi munkakörökbe: Ötnapos munkahéttel dolgozunk, Vállalat, Miskolc, 1. Zsigmondi u. 2. sz. Gyöngyös—visontai Főépítésvezetősége, ÉPÍTÉSVEZETŐ, egyszeri főétkezést térítés ellenében biztosítunk. a Gagarin Hőerőmű mellett épülő Mátra Gázbetongyár építési munkáihoz MŰVEZETŐ, Jelentkezni lehet gyár- és mélyépítési gyakorlattal rendelkező TECHNIKUS, Győri Mihály főépítésvezetőnél, munkavállalókat keres SZÁLLITÁSVEZETŐ hétfőn és pénteken 8-12 óráig.
