Népújság, 1983. április (34. évfolyam, 77-101. szám)
1983-04-23 / 95. szám
I 10. NÉPÚJSÁG, 1983. április 23., szombat Az angol és a francia atomerők Osztálynélküli társadalom Választások a vulkánok szigetén Genfben május 17-én kezdődik az európai közép-hatótávolságú atomfegyverek korlátozásával foglalkozó szovjet—amerikai párbeszéd újabb fordulója. A Reagan- kormányzat részéről — mint bebizonyosodott — a „közbülső” javaslat csupán taktikai manőver volt. Egyáltalán nem jelent előrelépést a Szovjetunió részéről egyoldalú leszerelést követelő úgynevezett nullaváltozathoz képest, mivel változatlanul számol az „eurorakéták” nagy részének nyugat-európai elhelyezésével. Nyilvánvaló, hogy a katonai erőviszonyok felborítását célzó efféle törekvés a másik fél számára éppenúgy elfogadhatatlan, mint az eredeti amerikai elképzelés volt. A „közbülső” javaslat a többi között éppen úgy nem számol az angol és francia atomerővel, ahogy a korábbi amerikai indítvány sem. Moszkvában ezzel szemben már a múlt év végén igen nagy jelentőségű indítvány fogalmazódott meg. Eszerint a Szovjetunió — még az új amerikai nukleáris harceszközök ez év végétői tervezett telepítése előtt — kész lenne az európai területén meglevő rakétáinak számát annyira csökkenteni, mint amennyi ilyen kategóriájú atomfegyverhordozóval jelenleg Franciaország és Nagy-Britannia rendelkezik. A szovjet fél tudomásul veszi ugyan, hogy sem London, sem Párizs nem vesz részt és egyelőre nem is hajlandó részt venni a rakétatárgyalásokon, az általános erőmérlegben azonban semmiképpen nem lehet figyelmen kívül hagyni a francia és az angol csapásmérő erőket. Annál inkább nem, miután ezeket egyértelműen a NATO nukleáris potenciáljához számítják és a szocialista országok elleni bevetésre szánják! Hogy a „beszámítást” elkerüljék, Londonban például azzal érvelnek, hogy a brit Polarisok alig 3—4 százalékát teszik ki a Szovjetunió és az Egyesült Államok hasonló eszközeinek, tehát — úgymond — elhanyagolhatók. A francia politikai és katonai vezetők szintén arra hivatkoznak: a két vezető atomhatalomhoz képest a „force de frappe”, a saját nukleáris „elriasztó” kapacitásuk „nem túl jelentős”. Mi az igazság? Miféle fegyverekről van szó tulajdonképpen? Nagy-Britanniának és Franciaországnak összesen A francia hadászati csapásmérő erők egyik komponensét az ják. Felvételünkön a „L’Infexible” nevű úszó egység látható Nagy-Britannia a 90-es években át akar térni az amerikai Trident-haditenge- részeti rendszerre. A képünkön látható Trident-rakéta hatótávolsága 11 ezer kilométer ... (Fotó KS) 263 közép-hatótávolságú célba juttató eszköze van, s ezek között 162 darab a szárazföldi és tengeri elhelyezésű, 3000—4600 kilométeres hatótávolságú rakéta. Ha azt vesszük alapul, hogy a NATO-nak együttesen 986 darab, ebbe az osztályba sorolható nukleáris fegyverhordozója van, akkor nem nehéz kimutatni, hogy ennek aligha lebecsülhető 27 százalékát a franciák és az angolok adják. Ami Angliát illeti. négy „Resolutien” mintájú tengeralattjárójának fedélzetén 64 darab, egyenként három robbanófejjel ellátott Polaris A—3 mintájú, 4600 kilométeres hatótávolságú rakétája, továbbá 55 „Vulcan” bombázója van (hatósugaruk 2400 kilométer). Minden második, Polarisokkal felszerelt atom-tengeralattjáró állandó őrjáratozást végez az Atlanti-óceánon, készen az azonnali első csapásra. Jellemző, hogy egy háborús NATO-forgatókönyv szerint az egyik angol úszó egységnek a szovjetunióbeli Minszk városára kellene kilőnie rakétáit. A szigetország hadászati támadó erői a jövőben még csak tovább bővülnek. Azt tervezik, hogy a 90-es években a Polarisokat a legújabb amerikai Trident-rendszerrel cserélik le. Ha ezt az át fegyver zést végrehajtják, akkor az új, még több töltetű rakéták révén (hatótávolságuk eléri a 11 ezer kilométert) Nagy-Britannia csapásmérő képessége mintegy 20-szoro- san múlja majd felül a mostanit. És ehhez még hozzá kell adni azoknak az amerikai robotrepülőgépeknek a pusztító erejét, amelyeket az ország területén akarnak telepíteni. Nyugati információs források szerint a másik érintett fél, Franciaország ugyancsak nem lebecsülhető nukleáris erővel rendelkezik. A „Force de frappe”-nál 80 darab, öt atom-tengeralattjárón elhelyezett, 3200 kilométeres hatótávolságú M—20-as raatomtengeralattjárók alkotkéta, 18 darab szárazföldi, 3500 kilométerre célba juttatható rakéta, továbbá 46 darab Mirage—IV. bombázó áll szolgálatban (ezek légiutántöltéssel több mint 2000 kilométert repülhetnek). Szakértők becslése szerint a francia atomerő az 1975 és 1980 közti időszakban megkétszereződött^ s 1990-ig tovább növekszik. Idén januárban hangzott el először, hogy ezekkel a rakétákkal „a Szovjetunió nagy területei csaknem sivataggá változtathatók”. Utaltak arra is, hogy 1990-ig hét atomtengeralattjáró áll majd rendszerbe. Egyes svéd informátorok tudni vélik, hogy válság esetén ezeknek az előrevoná- si körzete a Keleti-tenger térsége lenne. Mint látható, a brit Polarisokkal és a francia M— 20-asokkal nem a Déli-sarkot akarják megcélozni, ezért teljesen tarthatatlan az az álláspont, amely szerint ezeket az eszközöket ki kellene hagyni a kontinentális egyensúlyi képletből. Egon Bahr, az ismert nyugatnémet katonapolitikai szakértő nemrégiben kiszámította, Angliának és Franciaországnak a 90-es évek végéig együttvéve legalább 1200 nukleáris robbanótöltete lesz, így hát — szavai szerint — irreális lenne azt remélni, hogy a Szovjetunió egyoldalúan és önkéntesen lemondana középhatótávolságú rakétáiról, Bármilyen csökkentésre csakis az egyenlőség és az egyenlő biztonság elvei alapján kerülhetne sor. Serfőző László alezredes Hongkongi pillanatképek Még tizennégy esztendő van hátra addig, hogy a brit gyarmati birodalom megmaradt „gyöngyszeme”, a Kína határszélére ékelődött Hongkong visszakerüljön az anyaországhoz. A kínai kormány határozottan leszögezte nem is egyszer, hogy az első ópiumháború után, i882-ben Anglia fennhatósága alá került Hongkongról nem mond le 1997-ben, amikor lejár majd a korona- gyarmatra vonatkozó bérleti szerződés. Ahogy közeleg a határidő, a hongkongi tehetős tőkés rétegek egyre nyugtalanabbak. Hírek szerint megkezdődött a letelepedési engedélyek utáni hajsza, virágzik az útlevélüzlet. A legkeresettebb helyek a Fidzsi- szigetek és Portugália, de jó néhány délkelet-ázsiai ország is hirdeti, hogy szívesen ad letelepedési engedélyt hongkongi „beruházóknak”. A „pániknak” vannak megmosolyogtató megnyilvánulásai is. A hongkongi háztulajdonosok arra panaszkodnak, hogy nem tudják kiadni az ötödik emeleten felüli lakásokat: ugyanis az a hír járja, hogy a „kommunista világban” a liftek nem működnek — márpedig kinek van kedve 1997 után gyalog felmászni, mondjuk a kilencedik emeletre? A turistaforgalom változatlanul élénk. A külföldiek szívesen jönnek ide vásárolni — na meg kalandot keresni. Tavaly 2,2 millióan keresték fel Hongkongot. Igaz, az átlagos tartózkodási idő négy napra csökkent, de ezalatt a néhány nap alatt is fejenként átlagosan 450 dollárt költenek el a külföldiek, főleg vásárlásra, hiszen itt sok minden olcsóbb, mint másutt. Éjszakánként színes neonfények sugarai festik be az égboltot Hongkong fölött. A külföldiek látogatta negyed, a Wanchai latin betűs neonfelirataiban mindenütt ott van a „topless” szó — ami arra utal, hogy az ajtó mögött, a bárhelyiségek homályában meztelen táncosnők szórakoztatják a „nagyérdemű” közönséget. A hongkongiak azt tartják, hogy az igazi hatalom a Royal Hongkong Jockey Club kezében van — ezután jönnek csak a nagy bankok és harmadikként a brit kormányzó. A klub monopóliuma a lóversenyfogadás. Ez a szerencsejáték rendkívül népszerű, valóságos őrület a több mint ötmillió, főképpen kínai lakos körében. Nem is sportot látnak benne, hanem lehetőséget a meggazdagodásra. Egy-egy versenyre csaknem negyvenezren mennek ki, több mint félmillióan fogadnak a klub tulajdonában levő irodákban és kétszázezren telefonon. A klub Ausztráliából, Üj-Zé- landból, Nagy-Britanniából és Írországból importálja a versenylovakat, évente 100—150-et. A klub istállói légkondicionáltak, halk zene szól, és a lovaknak külön fürdőmedencéjük van. Nemrégiben egész Hongkongot megrendítette a hír, hogy a klub megvesztegetési botrányba keveredett és tizenöt vezetője ellen indult eljárás. Hongkong zsúfolt utcáin egy- re-másra figyelmeztetnek a táblák: „óvakodj a zsebtolvajoktól!”, „Hívd a rendőrséget!”. A város azonban — vagy éppen a figyelmeztetéseknek köszönhetően — a nagy nyugati metropolisokhoz képest meglehetősen biztonságos. Bárki nyugodtan sétálhat éjszakánként az utcákon vagy utazhat a földalattin. Százezer lakosra csak egy gyilkosság jut. A bűnesetek hetven százaléka zsebmetszés vagy lopás. Ha nem is kell úton-útfélen a bűnözőktől rettegni, egyéb gondok nem kis fejfájást okoznak a brit koronagyarmaton: például az irdatlan zsúfoltság, a rendkívül magas lakásbérleti díj, és az ivóvíz, amelynek tisztasága igencsak kétes. A több mint ezeréves izlandi történelmi hagyományokat ismertető reykjaviki kiadványok büszkén említik meg azt a tényt, hogy az Északi-sarkkör közelében fekvő, az Atlanti-óceán övezte szigetországban működik a világ egyik legősibb törvény- hozása. Az írásos okmányok szerint 930-ban Thingvellir sziklák óvta mezején alapították meg az izlandi parlamentet, az Althingot, amely azóta — egy rövid időszaktól eltekintve — megszakítások nélkül alkotta a sziget életét szabályozó törvényeket. A történelmi viharokat kiállt törvényháza április 23- án „megújhodik” — legalábbis összetételében. Általános választásokat tartanak Iz- landon, az Althing hatvan tagjára adják le voksukat a szavazati joggal rendelkező állampolgárok. Izland harmincmillió évvel ezelőtt emelkedett ki az óceán vizéből egy vulkánkitörés nyomán. Keletkezésének módját nem is tagadhatná le, hiszen területén ma is számtalan tűzhányó, gejzír és hőforrás működik — nem is beszélve a főváros takaros házai közül itt-ott otrombán kiemelkedő megkövült láváról Az európai államok sorában az utolsóként népesedett be Skandinávia felől a norvégok, a brit szigetekről a kelták telepedtek le itt a IX. században. A kettős eredetű őstelepesek kései leszármazottjai alkotják ma az izlandi népet, amelynek a dán gyarmati uralom ellenére sikerült megóvnia egységét és összetartozását. (A közhiedelemmel ellentétben eszkimók nem élnek Izlandon.) Nem véletlen, hogy a szigetországban egy iskolásgyerek játszi könnyedséggel el tudja ol-r vasni az izlandi nyelven íródott ezeréves kódexeket. A dánoktól Izland 1944- ben nyerte vissza függetlenségét és köztársasággá lett. Az akkor elfogadott alkotmány most is az ország alaptörvénye. A rendkívül gyéren lakott szigeten kétszáz- harmincezer ember él. A legfontosabb gazdasági tevékenység a halászat és az ehhez kapcsolódó feldolgozó ipar. A megművelhető földterület nagyon kicsi: a betört földeken főképpen juhtenyésztéssel és tejtermeléssel foglalkoznak. Az ipar felfuttatására az utóbbi években egyre sikeresebben fogják be szolgálatukba az izlandiak az olcsó és bőséges vízi- és hőenergiát. Az importált ércet feldolgozó alumíniumágazat például már a kivitelnek több, mint tíz százalékát adja. Az alapvető megélhetési forrás azonban a hal Érthető, hogy miért vívott Izland három (politikaigazdasági) „tőkehal-háborút" Nagy-Britanniával vizeinek védelmében — exportjának háromnegyed része ezekből a vizekből származik. Sokak szerint az egyoldalúság egyben szerencse is a szigetállam számára, hiszen a hal magas világpiaci ára nagyban hozzájárult a gazdasági fejlődéshez. A hetvenes évektől kezdve a növekedési ütem évi öt százalékos volt, munkanélküliség nincs, a beruházások folyamatosak — és az emberek gazdagok: az egy főre jutó nemzeti össztermék meghaladja az évi 12 000 dollárt. Pedig az infláció hosszú évek óta külső szemmel elviselhetetlennek tűnik, még akkor is, ha helyi szakemberek állítják, hogy egészen az utóbbi időkig „jól megvoltak” a pénz elértéktelenedésével, az izlandi króna két-három havonkénti devalválásával. Az inflációt — amely tavaly 70—80 százalékos volt — ugyanis ellensúlyozta a szüntelen béremelés és az izlandi termékek nemzetközi versenyképessége. De csak az utóbbi időkig. A gazdasági növekedés megtorpant, a megélhetési költségek túlságosan is megugrottak, emelkedett az állam- adósság. A bérek gyorsabb emelését követelő halászok tavalyi sztrájkja hatalmas bevételkiesést okozott az országnak. A mai választásokon minden bizonnyal az egyik döntő szempont a választók véleményalkotásában az lesz, hogy melyik párt mit ajánl: a rendkívül magas infláció árán a teljes foglalkoztatottság további biztosítását, vagy az ár-bér kiigazítást korlátozó. elértéktelenedés-fékező gazdasági vonalvezetést? Állandó választási téma a NATO-tagság is. Izlandnak egyetlen katonája sincs, mégis csatlakozott 1949-ben az észak-atlanti szövetséghei. Létezik ugyan izlandi védef- mi erő — de 2900 amerikai katonából áll. Az Egyesült Államokkal 1951-ben megkötött szerződés alapján építették ki a keflaviki támaszpontot, amelynek stratégiai' jelentőségét mutatja, hogy amerikai területen kívül ide telepítették először az awacs- rendszerű felderítő repülőgépeket. Az izlandi pártok nézetei megoszlanak a NA- TO-ról: a munkásokat, halászokat, haladó értelmiségieket tömörítő népi szövetség ellenzi a tagságot és az amerikai támaszpontot, a kereskedelmi- pénzügyi-ipari tőkések függetlenségi pártja mellette van. A nyugati sajtó előszeretettel írja azt Izlandról, hogy „osztálynélküli” társadalom. A jelző persze legfeljebb abban az értelemben helytálló, hogy az osztályok, pártok jól megférnek egymással. Az 1979-es választások után a kormányzás terheit vállaló koalícióban például összefogott a jobboldali függetlenségi párt (21 parlamenti hely), a baloldali népi szövetség (11) és a gazdálkodókat, városi kispolgárságot egyesítő centrista haladó párt (17). Az ellenzéket a tengerészeket, kézműveseket, az értelmiség egy részét képviselő szociáldemokrata néppárt tíz törvényhozója alkotta — összefogva egy független képviselővel. összeállította: Huppan Béla AZ EGRI AUTÓJAVÍTÓ IPARI SZOLGÁLTATÓ VÁLLALAT FELVESZ: (munkavédelmi, tűzvédelmi feladatok) — középfokú munkaügyi JELENTKEZNI LEHET: tanfolyammal rendelkező EGER, — középfokú végzettséggel gyakorlott munkaerőt, munkaügyi-személyzeti előadói Lenin út 129-131. rendelkező munkaerőt munkakörbe Műszaki vezetőnél, összevont munkakörbe- 6 órás foglalkoztatásra gyorsilletve és gépírni tudó munkaerőt. gazdaságvezetőnél.
