Népújság, 1983. április (34. évfolyam, 77-101. szám)

1983-04-16 / 89. szám

Tjon aizi nőiujáj Tóth Gizella felvételei z — Mit tetszik parancsolni? Most mondjam, hogy Kakas pasztát, meg ötért medvecukrot? És egyáltalán tudja-e a kérdező, hogy mi lett légyen a Kakas pasz­ta, meg a medvecukor, amely utóbbinak a köznyelvben megle­hetősen szarkasztikus beceneve is volt? A szíves kérdésre, mit is vá­laszolhatnék hát mást, mint: —.. .köszönöm, csak nézelődöm... — Tessék, ha tetszik — és a sarudi ABC fehér köpenyes eladó­nője szíves mosolyt bocsát rám, de rezzenéstelenül veszi tudomá­sul, hogy valaki csak úgy bejön az üzletébe, — nézelődni. Talán azért e fennkölt nyugalom, mert úgy véli, valóban van mit szemre­vételezni a csupa üveg bolt belső berendezésén, árukészletén, mégha a hajdanvolt Kakas cipőpaszta, meg a fekete cipőpertlit formázó, kámforízű medvecukor nem is ta­láltatok meg immár a zsúfolt mai polcokon. Nem holmi nosztalgia vezérelte az utam Kápolnától Kisköréig Po­roszlótól Sarudig bejárván egy megye egész régiójának falusi üz­leteit. Nem az egykorvolt szatócs­boltok csiriz-, kocsikenőcs-, esenc- és avas szalonna-, meg petróleum- szagú világát kerestem és benne vissza pendelyeskorom emlékeit. Bármilyen meghökkentő, a falu és a város közötti különbség tűnő voltát, s annak reális lehetőségét kutattam, hogy tudományoskodva fejezzem ki magam, — a kereske­delem aspektusából. Falu és város. Meg az eltűnő különbség. S a kommunizmus Ká­naánja, amikor ez a történelmi pillanat bekövetkezik. Bevallom, egykoron lelkes, naiv romantiká­val, forradalmi ihletettségtől hajt­va ezt a pillanatot inkább a hol­napra vártam, mint a holnapután- ra és úgy képzeltem el, hogy talán még operaház is lesz minden fa­luban. De színház mindenképpen. És betonutak, ívfények, óriási üz­letek, még óriásibb kirakatokkal. Én bizony még zsúfolt autóforgal­mat is elképzeltem, ha ezt nyíltan annak idején sem leírni, sem han­goztatni nem nagyon mertem. Ne­hogy a kispolgáriság látszatát kelt­sem volt magamról. Falu és város: egy és ugyanaz. Végigmegyek az egyiken és észre sem veszem, hogy a másikban va­gyok, — egyszóval nem a népes hajdanvolt Kert-Magyarország, ha­nem a Város-Magyarország. És amikor ez meglesz, akkor már meg is valósítottuk a szocializmust és véle majd minden álmunkat, ter­vünket. Nem hiszem, hogy sérte­nék bárkit is, ha rögvest hozzá­teszem, nemcsak nekem voltak... hm... szóval, zavaros, naiv elkép­zeléseim a város és falu közti kü­lönbség megszüntetéséről, hanem a hivatalos politikának és a hivatá­sos politikusoknak is. Már ez a szó, ez a politikiai kategória, mert­hogy kategóriává magasztosult ez, hogy: megszüntetni. Elhatároztuk mi, megtesszük mi, mert meg tud­juk tenni, ha akarjuk, márpedig mi akarjuk hogy: megszüntetni. Ma már tudjuk, hogy számos te­rületen és számtalan módon, tör­ténelmi folyamatként tűnőben és szűnőben van a város és falu kö­zötti különbség. Igaz, nincs opera­ház, de van kultúrház, ahová álta­lában és némely községünkben nem is ritkán eljut az élő színház, a legkevésbé sem hakni szinten és módon. És van könyvtár, ahová a gazdasági nehézségeinktől függet­lenül, de a könyvtár vezetőjétől természetesen már nem függetle­nítetten eljutnak a hazai és a vi­lágirodalom értékes, vagy értékes­nek vélt, avagy annak ugyan sem­miképpen sem tartható, de mégis kiadott alkotásai és kötetei. És természetesen a rádió és a televízió. Amely utóbbi jóvoltából, a legeldugottabb községben is mód nyílik „személyesen” is meg­csodálni például a párizsi Olympia színpadának világhíres produkcióit, a képernyő előtt ülve bejárni a színházak, a koncerttermek, a sportpályák világát itt, a szűkebb hazánkban, vagy a világ száznyi más táján. És a megépített, kiépí­tett utak hálózata, amelyet oly gyakran és olyannyira szidunk, de amely hálózat — tapasztalataim alapján esküszöm rá, így van — az autópályákat nem számítva, ve­tekszik az európai színvonallal. És persze a rajtuk közlekedő gép­kocsik, meg az autóbuszjáratok... Nem, semmiképpen sem vá­lasztás előtti örömagitációt foly­tatok itt és most, csupán magam és mások előtt is szembesítem az álmokat a realitásokkal, a jelsza­vakat a józan szavakkal, a ter­veket a lehetőségekkel, s az el­képzeléseket a reális valósággal. A boltokkal szembesítem például a hajdanvolt szatócsüzleteket, avagy éppenhogy megfordítva, a hajdan­volt szatócsboltokkal vetem össze a jelenlegi ABC-üzleteket. Gyer­mekded dolog lenne azt várni, hogy a 6-os villamos vonalát a Moszkva tértől a kiskörei lakóte­lepig hosszabbítsák meg, s hogy a metró egyik szárnyának végállo­mása a poroszlói Tisza-hídnál le­gyen. Sőt, menjen csak át a Tisza alatt, érje el Tiszafüredet is. Mert akkor eltűnne a falu és a város közti különbség. Ám, hogy az alapvető létszük­ségleti cikkek kellő választékban, kellő „tálalásban” helyben is kap­hatóak legyenek, hogy a bolt ízlé­ses üzlet legyen, az okkal és joggal elvárható. Mint ahogyan az is, ne térdig sárban kelljen caplatni fa­luhosszat, ha az ott lakó a jól fel­szerelt ABC-be indul vásárolni, vagy a tamác&házára ügyes-bajos dolgát intézni, avagy éppen iridul- na a kultúrházba az író-olvasó találkozóra — ha nem sajnálná vadonatúj, városon vett cipőjét. És az üzletből kisugárzó fényre igencsak helyes, ha az utcai köz- világítás replikázik, hirdetvén, hogy nemcsak a kereskedelem kultúrája tört be a falura, hanem a közlekedés kultúrája is. A falu, amely valamikor oly bágyadt rezignációval engedte el fiait, lányait a városokba, a falu, amely most mind forróbb és sze- retőbb öllel fogadja vissza ugyan­azokat, vagy azok gyermekeit, ez a falu nem azért lesz olyan, mint a város, mert transzparensen hir­detjük, hogy megszüntetjük a ket­tő közötti különbséget. Hanem azért marad falu, kulturált körül­mények között létező, fejlődő mik­rovilága és mikrogazdasága az élet­nek és a hazának, adván otthont és megélhetést lakóinak, mert nem akar minden áron város lenni. Nincs kiábrándítóbb látvány és aligha lehet nehezebb életforma sem, mint olyan helyen lakni és élni, ahol a település városnak fa­lu, falunak város, — legalábbis az erőlködő lakói, helyi hatóságai okán és miatt. A lehetőségek helyi jó kihasználása, az emberi életkö­rülmények megteremtése, a város­ból valóban átplántázható rekvizitu- mok, — utak, járdák, világítás, szellemi igény (!) — jelzik volta­képpen, hogy a politika lehetősé­geit, a szellem és az élet anyagi javainak gyarapítását illetően tűnt, vagy tűnik el a falu és a város közti különbség. Nincs szükség könnyzacskót fa­kasztó, hamis romantikát árasztó „nádfedél, faluvég”-es világra, de betonba ágyazott városi diszhar­móniára sem. Szükség van itt Sa­rudon, avagy éppen Poroszlón a városias választékra az üzletben, de semmi szükség minden község­ben egy Corvin Áruházra. Hogy eltűnjék ama bizonyos sokat em­legetett különbség. A falu újítsa meg, de őrizze is meg önmagát, legyen társa és ne kontrája a vá­rosnak, — fejezem be tűnődése­met a polcok között és aztán ki­veszek egy üveg Coca Colát a hű­tőpultból és nem hiszem, hogy Sa­rud azért lenne vetélytársa Egernek, mert immár úgv eltűnt a különb­ség a kettő között, hogy itt is kap­hatom azt, amit ott sem szeretek. —.. .köszönöm, csak nézgelödöm... — mondom. — .. .tessék, ha tetszik! Tetszik!-ríj(fe Ml

Next

/
Oldalképek
Tartalom