Népújság, 1983. március (34. évfolyam, 50-76. szám)
1983-03-11 / 59. szám
FELVESZÜNK anyagraktáros és anyagbeszerzői (kapcsolt) munkakörbe, lehetőleg villanyszerelői szakképzettséggel rendelkezőt, továbbá gépjárművezetői jogosítvánnyal rendelkezőt, akinek feladatát a felújított gumiköpenyek kiszolgálása, le- és felszerelése, centírozása képezné. Fájdalommal tudatjuk, hogy ÖZV. UTASSY JÓZSEFNÉ szül. Takács Katalin, rövid betegség után elhunyt. Temetése március 14-én, 13.30 órakor lesz az egri Kisasszony-temetőben. _______A gyászoló család.______ K öszönetét mondunk mindazoknak, akik drága halottunk, KAMENICZKI ISTVÁN temetésén virágaikkal, részvétükkel fájdalmunkat enyhítették, A gyászoló család. Köszönetét mondok mindazoknak, akik szeretett férjemet, VARGA SÁNDORT utolsó útjára elkísérték és részvétnyilvánításukkal fájdalmas gyászomban velem- éreztek. Varga Sándomé és _______a gyászoló család.______ K öszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, jó barátoknak, ismerősöknek, az Egri és Füzesabonyi Cipőipari Szövetkezet vezetőségének és dolgozóinak, valamint a Munkásőrség városi Parancsnokságának és személyi állományának, az MSZMP VI. sz. pártkörzet vezetőségének és tagságának, akik szeretett férjem, édesapánk, • nagyapánk, ELEK JÓZSEF temetésén részt vettek és részvétükkel a családot ért mély gyászban osztoztak. _______A gyászoló család.______ E zúton mondok köszönetét minden rokonnak, barátnak és ismerősnek, akik HEINRICH JANOSNE sz. Mata Melinda temetésén részt vettek és részvétükkel osztoztak fájdalmamban. Gyászoló férje. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapám, apósom, nagyapánk, MODOSIGNÁC életének 71. évében, 1983. március 8-án elhunyt. Temetése 1983. március 14-én, de. 11.30 órakor lesz a Kisasszony-temetőben. ______A gyászoló család.______ M ély fájdalommal tudatjuk, hogy VERES MIKLÓS ny. asztalos, hosszú betegség után, 71 éves korában elhunyt. Temetése március 14-én, 3 órakor lesz az egri Rozália-temetőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk azokkal, akik ismerték, hogy szeretett nővérünk, ÖZV. MACZA ZOLTANNE szül. Juhász Erzsébet, életének 75-ik évében elhunyt. Gyászszertartása 1983. március 17-én, 14 órakor lesz a mátra- füredi temetőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KÖRÖSKENYI BÉLANE Szathmáry Király Piroska nyugdíjas pedagógus, életének 73-ik évében elhunyt. Végső búcsúztatása 1983. március 15-én, 11 óra 30 perckor lesz az egri Hatvani- temetőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagyapánk, KUCSMA LÁSZLÓ, életének 56-ik életévében, váratlanul elhunyt. Temetése 1983. március 14-én, 10 órakor lesz az egri Hatvanitemetőben. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, jó barátoknak, munkatársaknak, ismerősöknek, a Hm.-i Tanácsi Építőipari Vállalat dolgozóinak és mindazoknak, akik szeretett feleségem, édesanyánk, anyósom, nagymamánk, BENKE JÖZSEFNÉ sz. Bányai Erzsébet temetésén részt vettek és mélységes fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HORNYIK BÉLANÉ szül. Koronczy Gabriella, életének 69»ik évében váratlanul elhunyt 1983. március 8-án. Hamvasztás utáni búcsúztatása időpontját később közöljük. A gyászoló család. JELENTKEZÉS: TSZKER Területi Központ, Eger, Lenin út 9. sz. AZ EGRI ANTIKVÁRIUM 1983. március 14-15—16-án felvásárlással egybekötött KÖNYVVÁSÁRT rendez Gyöngyösön, a Mátra Művelődési Központban. Minden érdeklődőt szeretettel várunk, naponta 9-től 16 óráig. A HEVESI ÁLLAMI GAZDASÁG FŰRÉSZÜZEMÉBE azonnali belépéssel felvesz: ASZTALOS, ÁCS SZAKMUNKÁSOKAT, és betanított munkára FÉRFI DOLGOZÓKAT. Jelentkezni lehet az alábbi címen: Hevesi Állami Gazdaság, 3360 Heves, Dobó u. 31. Telefon: 560, Kovács Pál építésvezetőnél. ( mozi ~") EGRI VÖRÖS CSILLAG Telefon: 11-888 Du. fél 4, fél 6 és 8 órakor: Noé bárkái Színes magyar természetfilm Este 10 órakor: Edénkért a sikátorban Színes amerikai film EGRI BRÖDY Telefon: 11-773 Du. 4 órakor: Kincskereső kisködmön Este 6 és 8 órakor: Hárman a slamasztikában GYÖNGYÖSI PUSKIN Egy zsaru bőréért Színes, szinkronizált francia bűnügyi film Este 10 órakor: Kóma GYÖNGYÖSI SZABADSÁG A keselyű három napja HATVANI VÖRÖS CSILLAG Viadukt HATVANI KOSSUTH Szegénylegények FÜZESABONY Guernica HEVES A postás mindig kétszer csenget I—n. APRÓHIRDETÉS Gyakorlattal rendelkező járművillamossági szerelőt felveszünk. KÖZGÉP, Eger, Lenin út 263. Szobafestő kisiparos szakmunkás alkalmazottat felvesz. Érdeklődni: 6 órától. Szabó Sándor, Eger, Remenyik Zs. u. 12. Telefon: 10-654. ______________ H atéves fiam mellé környezetére igényes, nem dohányzó, középkorú, intelligens asszonyt keresünk egész napra. Jelentkezés : Eger, Kertész út 36. V. em. 2. aj- tó. Kovács Gyula. Hivatásos jogosítvánnyal, saját gépkocsival, állandó vagy alkalmi elfoglaltságot keresek. „Minden megoldás érdekel 3493” Jeligére. Gyöngyös, Pf. 115. kérem.__________ V ízvezeték- és központifűtés-szerelő szakmunkást keres felvételre, főállásba kisiparos. Érdeklődni: 10-640 egri telefonon, 18 óra után lehet. Kisiparos, jogosítvánnyal rendelkező alkalmazottat keres, segédmunkásnak. Alkalmasság esetén elfogadható kereseti lehetőséget biztosítok. „Kézügyesség” jeligére az egri hirdetőbe. Hároméves fiamhoz nyugdíjas pedagógust keresek, alkalmi felügyeletre. „Szintén pedagógus” jeligére az egri hirdetőbe. INGATLAN Rózsás-dűlői szőlő (tóra néző), 376 négyszögöl, eladó. Eger Rajner K. u. 48. Lajosvárosban 2»/a szobás szövetkezeti lakás eladó, fizetési kedvezménnyel. Érdeklődni:4 Eger, Ber- ze Nagy János u. 6. 111,(2. Eger (Felnémet), Sánc u. 46. sz. alatti kis családi ház, 200 n.-öl telekkel, sürgősen eladó. Érdeklődni lehet: Demjén, Rákóczi u. 13. sz. alatt, 14 órától. Komfortos, kertes családi ház eladó. Andomaktálya, Rákóczi u. 196. Belvárosban minden igényt kielégítő, 4 szobás, összkomfortos ház eladó. Érdeklődni: szombat, vasárnap: Eger, Szarvas G. u. 10. Társasházépítjésre alkalmas, közművesített családi ház eladó. Eger, Kapás u. 30. Eladó Homok utcából nyíló, 300 n.-öl magas művelésű, 3 éves Zalagyöngyével betelepített saját telek. Eger Darvas u. 33. Makiáron 2 szoba, konyha, kamra eladó. Vasút u. 11. sz. Érdeklődni: Kerecsendi u. 6. alatt, egész nap. Műhelyt bérelnénk. Titkárnőt felveszünk. Egyedülállónak lakáslehetőséget biztosítunk. Cím: Gazdasági Munkaközösség, Eger, Pf. 247.______ 1 984. I. n.-évében átadásra kerülő, Vörösmarty 17. alatti társasházból II. emeleti, 3 szobás, 57 nines lakás és garázs eladó. Érdeklődni: 17 óra után. telefon: 14-060. ________________ E lcserélnénk kazincbarcikai 1+2 félszobás, első emeleti, távfűtéses, összkomfortos, strand- bejáratnál levő tanácsi lakásunkat hasonló egri lakásra, megegyezéssel. Cím: Kazincbarcika, Szabó Lajos út 69. I. emelet 3., vagy a 10-672 telefonon, egész nap.___________ E gerben, a Grónay- lakótelepen sürgősen eladó 2 szobás, gázfűtéses OTP- öröklakás. Érdeklődni: Eger, Remenyik Zs. u. 15. Hl 3., 17 óra után, Sipo^ _________________ K étszoba-komfortos családi ház, garázs- zsal, azonnal beköltözhetően eladó. Eger, Szederkényi u. 23. sz._______________ E ladó, főút mellett 200 n.-öl telek. Mak- lár, Gárdonyi u. 52. Eladó ház. nagy telekkel. Érdeklődni: Novaj, István u. 35. Egerben, fiatal házaspárnak két kisgyermekkel üres szoba, konyhás lakást keresünk. Minden megoldás érdekel. Ajánlatokat a 14-269 telefonra. Eger, Cifrakapu u. 136. III. 15., 2 szobás lakást 1 szobásra cserélek. Belvárosi, kétszobás, 54 m2-es. gázfűtéses tanácsi lakásomat egy-, vagy másfél szobás tanácsira cserélem. Szeptemberi költözéssel, „Lakótelepi előnyben” jeligére az egri hirdetőbe. ________________ E ladó 3 szobás, külön bejáratú, OTP-s lakás. Eger, Olasz u. 19. II. 15. Érdeklődni: naponta 15 óra után._________________ E ger. Türk Frigyes u. 29. sz. ház (várállomásnál), 360 n.öles kerttel, pincével eladó. Érdeklődni: Szederkényi u. 30/a. _________________ E ladó Eger, Cifrakapu u. 116 II. 7. lakás, kp’ -+ OTP-át- vállalás. Másfél szobás, fürdőszobás lakást bérelnék Egerben „Sürgős 790” jeligére az egri hirdetőbe.______ E ladó 52 m^-es, kétszobás. erkélyes öröklakás, kp + OTP-átvállalással, őszi kiköltözéssel. Kelemen Ignác, Eger, Rákóczi út 32. V/15. Érdeklődni: 16 óra után. Egerben, főútvonal mellett, Árpád utcában épülő, 1984. első felében átadásra kerülő, 11 lakásos társasházban 40 m2- es. 1 szobás lakás és garázs eladó „145 000 Ft” jeligére az egri hirdetőbe.____________ Eladó 1 + 2 félszobás szövetkezeti lakás. Eger, Rákóczi út 60. V/15. Érdeklődni: szombaton, vasárnap egész nap. Kovács Emőné, Eger, Rá- kóczi út 60. V/15. Külön bejáratú, kettő szoba, konyha kiadó. Eger Garay u. 31. Érdeklődni: 17 órától, hétvégén egész nap. Belvárosban, beköltözhető, 2 szoba, konyha, fürdőszoba, kamra, 2 garázs, közös bejáratú ház: Május 1. u. 13. sz. alatt eladó. Érdeklődni: dr. Rózsahegyi, Eger, Alkotmány u. 4. sz., telefon: 12-370. ________ E lcserélném 65 m2- es OTP-öröklakáso- mat 1 db, vagy 2 db kisebb, összkomfortos lakásra. Tanácsi is érdekel. Sürgős. Eger, Kallómalom u. 78. fsz. 1. Érdeklőd- ni: du. 17 óra után. 300 n.-öl szőlő, hétvégi házzal eladó, Egerhez közel. Érdeklődni: 8 órától 16 óráig, az egerszalóki általános iskolában. Eger központjában levő 1 szoba-összkomfortos, 46 m2-es. tanácsi lakásunkat elcserélnénk egri, belvárosi két-, vagy két és fél szobás lakásra. „Ekvivalencia” jeligére az egri hirdetőbe. ___________ B aktat út 14. sz. alatt ez évben épülő társasházban 3 szobás lakás + garázs átadó. Érdeklődni: Eger, Csiky S. u. 17. fsz. 1.________________ P oroszló, Kossuth u. 52. sz. parasztház, 300 n.-öl termő gyümölcsössel eladó. Megkereséseket napközben „Hétvége” jeligére az egri hirdetőbe;_______________ Gyöngyösi I. em., 2 szoba, gázos, tanácsi lakásom hasonló egrire cserélem. Érdeklődni: Eger, Szalóki u. 9. ___________ E ladó nagykőporosi. dűlőben 208 n.-öl beltelek, 200 n.-öl zártkert, egy tagban. Ostoros i út elején, Eger, Tinódi u. 23. Zalka M. utcában külön bejáratú, összkomfortos. bútorozott szoba igényes két fiú, vagy lány részére kiadó. Érdeklődni 17-595 tele- fonon 17 óra után. Egerben 2 és fél szobás, összkomfortos társasház, 55 m2- es + garázs eladó. Kp + OTP-átvállalással. Érdeklődni: mindennap 13—18 óra között. Eger, Kiskanda u. 4. II. 23., Lajosvárop, Miskolci 1 + 2 félszobás, összkomfortos tanácsi lakásom elcserélném 2 szobás, vagy másfél szobás egri, vagy gyöngyösire „Június 239576” Jeligére a miskolci hirdetőbe. Garázs eladó a Ber- zeviczy G. utcai garázssoron. Érdeklődni Eger: 17-997 telefonon. Ostoroson komfortos, kétszintes családi ház, garázzsal, műhellyel eladó. Érdeklődni: Deák F. u. 9. Szilvásvárad központjában: Vasút u. 8. szám alatti ház, 700 négyszögölön sürgősen, esetleg megosztva is eladó. Érdeklődni: Sajóve- lend, Rákóczi u 34. Műhelynek használt garázs + szín, ipari árammal eladó. Gyöngyös Kassai u. 17. Eladó 51 m2-es, 2 szobás, gázos öröklakás, kp + OTP- átvállalással, sürgősen. Eger, Cifrakapu u. 136. III. 12. Érdeklődni: hétköznap 18 óra után, szombat, vasárnap egész nap. __________ K étszobás OTPöröklakás eladó. Hatvan, Kastélykert u. 10. II 12. Almárban telek, félig kész víkendház- zal eladó. Eger, Ber- ze Nagy János u. 6. III. 2. ________________ Családi ház, központi fűtéssel, fürdőszobával eladó. Kerecsend, Fő u. 158. ____________ B alatonfüreden szoba, nyárra kiadó. Érdeklődni: Eger, Attila u. 7. __________ F üzesabony, Makiári u. 9. sz. alatt kétszobás ház, 968 nm telekkel eladó._______ G yöngyösön, Vörösmarty u. 3. sz. alatti kétszoba-összkom- fortos családi ház eladó.________________ G yöngyösön, Gyár H. 2. sz. alatt kis családi ház eladó. Érdeklődni: Gyöngyös, Halász u. 14., Bogdány Ferenc. Egy és fél szobás OTP-öröklakás eladó. Érdeklődni 16 órától. Gyöngyös, Jászsági u. 3 3. I. 1. Gyöngyösön, az autóbusz-pályaudvar mellett 60 m^-es, összkomfortos szövetkezeti öröklakás, kp + OTP-átvállalással eladó. Gyöngyös, Április 4. u. 16, III. 2._____________ E gerben, Hadnagy utcai lakótelepen 2 szobás szövetkezeti lakás eladó. Érdeklődni: Kertész u. 40. III. 2.. 16 óra után. JÁRMŰ Jó karban levő Lada 1200-as, 8 éves, eladó. Megtekinthető egész nap. Füzesabony Kerecsendi u. 10;__________________ J ó állapotban levő, garazsírozott Trabant Limousine eladó. Eger, Szarvas Gábor u. 3. IV. em. 54. Érdeklődni: 17 óra után és hétvégén. Októberben vizsgázott 1500-as sárga Lada eladó. Eger, Bethlen G. u. 31/A. Eladó egy Simson Schwalbe segédmotor-kerékpár. Kál, Lehel u, 86. ________ H árom és fél éves Polski Fiat 126-os személygépkocsi, PM-es rendszámmal, kitűnő állapotban eladó. Érdeklődni lehet: dr. Takács Sándor, Selyp. cukorgyár! telep, 18-as épület, telefon: Lőrinci 2., 179-es mellék^ __________________ M egkímélt állapotú, ZC-s rendszámú Skoda de Luxe 100- as eladó. Megtekinthető mindennap az alábbi címen: Erdőtelek, Péknél._______ P l rendszámú, tolótetős Wartburg eladó. Érdeklődni: 15-141 egri telefonon este 17 óra után. Zaporozsec egyben vagy alkatrészként eladó, ugyanitt 601- es Trabant Combi. Érdeklődni: Gyöngyösoroszi, Virág u. 13. ________ I H 97-01 Zsiguli, műszaki vizsgázott, eladó. Hétköznap 8 órától 17 óráig, szombat, vasárnap 8 órától 12 óráig. Eger, Makiári út 93. ______ J ó állapotban levő Babetta motorkerékpár eladó. Eger, Kodály Z. u. 22. IV. 2 Telefon: 15-231. 8 éves 1500-as Lada eladó. Érdeklődni: Eger. Tizeshonvéd u. 34., 17 óra után. UAZ 469-es gépkocsi, 4 éves, kifogástalan állapotban eladó Simkó Zoltán, Eger, Bem tér 4. Telefon: 13-512. Átírható 1300-as, 1500-as Ladát veszek. Eger, telefon: 10-747. napközben. 3 éves, garázsban tartott 126 P Fiat eladó. Érdeklődni: 16-242 egri telefonon. 850-es Fiat Coupé, 1 éves műszakival eladó. Érdeklődni: szombat délután és vasárnap egész nap. Eger, Lenin út 177. Lada 1200-as, piros, 4 éves, igényesnek eladó. Tárnáméra, Árpád u. 63 VEGYES Eladók: Babetta és Komár kis motor- kerékpár. Űj gyári benzinmotor, 2 colos szivattyúval egybeépítve. Űj, piros, bőr huzatú rekamié, gáztűzhely palackkal. ÜJ Naumann varrógép. üj 3 db felnőtt hátizsák. 1 db olajkályha. Eger, Berzsenyi u. 6. _________ C serenyaralást ajánlok hajdúszoboszlói összkomfortos üdülőben, 3 személy ré- részére, hasonló üdülésért Egerben, Szarvaskőn, vagy Síkfőkúton július közepétől augusztus végéig, 2 hetes időtartamra. Dr. Szele Tibor, 4032 Debre- cen, Hajdú J, 15. 4 hetes. előnevelt csirke kapható. Nagytálya, Lenin u. 63. Elektroszerviz! Vállalom épületek vill.- hálózatának bővítését, korszerűsítését, épületelosztó és automaták javítását, karbantartását, cseréjét, villanybojlerszerelést, -Javítást. Iskolák, óvodák, bölcsődék világításkorszerűsítését 30% kedvezménnyel. Cím: Elektroszerviz, Füzesabony, 3390 Pf. II. Húsgalambok, Mon- dein, King, Lengyel- hiúz, óriásposta, Texán, fiatalok és költőpárok, Fl-es hibridek olcsó áron eladók. Postán is szállítok. Bakos István, Egercsehi-bt., Április 4. út 61. 3341. Építkezők! Alapozáshoz 10-es betonvas eladó. Sírok, Petőfi u. 23. Eger, kemping területén eladó egy 26 mt-ies üzlethelyiség. Érdeklődni: Mezőkövesd, Dózsa Gy. 62. Sanyó sztereó rádiómagnó, 15 W-os. 4 hullámsávos rádióval eladó. Eger, Menház u, 36,_______ 7 db 5 hónapos süldő eladó. Nagy- tálya, Méhész köz 4. Eltartási szerződést kötnék középkorú házaspárral, 76 éves, egyedül élő vagyok. 7 helyiségből álló lakásom van. Melléképülettel 210 négysz. telekkel. „Sürgősen várok jelentkezőt. Unom a magányt. Szecskó András. Cím: Kál, Dózsa út 27. 3350. 9 hetes malacok eladók. Makiár, Aká- cos út 8. ____________ É rtesítem kedves megrendelőimet, hogy gázöngyújtó- töltő és -javító tevékenységemet megkezdtem. Várom megrendeléseiket. Hétfőtől péntekig 9—18-ig, szombaton 9—13-ig. Eger, Honfoglalás u. 9. sz. alatt. Hatvani-temető mögött, Semper- ger Péter. Egy pár magyar ló, egyik hasas, két vemhes magyartarka tehén és egy vemhes üsző eladó. Füzesabony, Kisszohoda út 14,______ W eltmeister TO 200, 5 típusú orgona és egy Simson motor- kerékpár jó állapotban eladó. Érdeklődni Lakatos, Eger, Mária u. 9. 15 h után. ________________ U NIVERZAL építőipari költségvetés és számlakészítő gazdasági munkaközösségünket megalakítottuk. Vállalunk rövid határidőre építőipari költségvetést és számlakészítést. Bővebb felvilágosítást levélben vagy személyesen mindennap 18—20 óra között. 3530 Miskolc, Vörösmarty u 7. X, 3._________________ V attacukorkészítő gép eladó. Mezőcsát, Rákóczi út 5, sz. Növendék és ivarérett nutriák: grönlandi, zafir és mogyorószínekben eladók. Cím: Mátyás Árpád, Domoszló, Ságvári u, 37.______ 1 db önetetésű kazán eladó, Modul—4 típusú. Érdeklődni: Boldog, Túrái út 57. Anya és süldő nutria eladó. Hort, Ady 25. ___________________ M inőségi vörös és illatos,^fehér. termelői bor eladó. Hevesi Sándor, Eger, Lenin út 58. Telefon: 15-361, 17 h után. __________ V ennék nagy növésű igásszamarat: kora, neme és ár megjelölésével. Ugyanitt réti széna eladó. Horváth Károly, Lu- das, Vasút u. 11. Magánépitkezők, kö- zületek. figyelem! Bádogos, tetőfedő, vízszigetelő munkákat rövid határidővel vállalok. Cím: Veréb István, 3346 Bélapátfalva, József A, 8. ________________ A blakredőny-készí- tést, külső tokosat is, garanciával vállalok. Tavaszi előrendelésre is, társasházakra is. Levélcím: Szundi Lajos, Eger, Lenin út 29. sz., telefon: 15-719. Naumann 360-as két- tűágyas kötőgép eladó. Érdeklődni lehet: Eger, Zalka Máté u. 23. sz. II. emelet 6. alatt, délután 5 li-tól. Zalagyöngye, gyökeres szőlővessző eladó. Eger, Hell Mik- sa u. 7.. Kormos. 10 db anyabirka és 6 bárány takarmánynyal együtt eladó. Érdeklődni lehet: mindennap 16 h-tól. Mezőszemere, Tár- kányi út 17. _______ V emhes üsző, 2 éves eladó, ellési idő április közepe. Kere- csend. Bereksor 69. Virágpor, 120 Ft kg. Utánvéttel kapható minden mennyiségben. Lendvay méhész, 9633 Simaság, 220-as betonkeverő eladó. Bélapáfalva, Május 1, út 53, Március hó 8-án, délelőtti órákban. Egerben, a Katona téren egy műbőr kistáskát elvesztettem. Kérem a becsületes megtalálót, a benne levő címemre visszajuttatni szíveskedjen. Jutalomban részesítem. HÁZASSÁG Magányos, társat keres? Keresse meg „ÁMORT”, megtaláljuk az önhöz illő partnert. Címünk: MISKOLC, 20. Pf.: 708. 3520. L MAI 1 MŰSOROK J ( rádió ) KOSSUTH 8.27 „Naprakészen”. 8.37 A Stuttgarti Kamarazenekar két Pergolesi-concertót játszik. 9.03 „Vár egy új világ. ..” 9.33 Ki játszik körbe? 9.53 Lottósorsolás. 10.00 Hírek. Időjárás. 10.05 Zenélő dominó. 10.35 Szeretők. Rákos Sándor versei. 10.40 Operettfelvételek. 10.59 Lottóeredmények. 11.00 Kilátó. 11.39 Népi zene. 12.30 Ki nyer ma? — Tiszaföldváron. 12.45 Hétvégi panoráma. 14.07 Kadosa Pál műveiből. 14.44 Magyarán szólva. 15.05 Révkalauz. 15.35 Scheidt: Gaillaixl battaglia. 15.42 Daloló, muzsikáló tájak. 16.00 Ki vigyázzon? 17.05 Erich Kunz operaáriákat énekel. 17.35 Belvíz (Dokumentumriport). 18.00 Perényi Miklós gordonkázik. 18.15 Hol volt, hol nem volt... 18.30 Esti magazin. 19.15 Homo ludens. 19.35 Hangalbum. Szabó Pál. 20.35 OperettKedvelőknek. 21.30 Eltűnt egy termelőszövetkezet. 22.00 Hírek. Időjárás. Sport. 22.20 Hitele vesztett hitelrendszer? 22.30 Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. Kb. 23.30 Dzsesszfelvételek. PETŐFI 8.20 Hitele vesztett hitel- rendszer? 8.30 Hírek. Útközben. 8.35 Slágermúzeum. 9.21 Intermikrofon. 9.41 Eltűnt gyerekek. 9.53 Lottósorsolás. 10.00 Zenedélelőtt. 11.35 Tánczenei koktél. 12.30 Hírek. Űtközben. 12.35 Édes anyanyelvűnk. 12.40 Népi muzsika. 13.15 Külpolitikai arcképcsarnok. 13.35 Felütöm a telefonkönyvet. 13.45 Időjárás- és vizállásjelentés. 14.00 A Petőfi rádió zenés délutánja. 17.30 Ötödik sebesség. 18.30 Hírek. Űtközben. 18.35 Slágerek mindenkinek. 19.26 Jégkorong. 19.40 Nóták. 20.35 Jégkorong. Köz- ben 20.40—21.10 Történeteim. 21.35 Ritmus! A Stanley Clarke együttes felvételeiből. 22.05 Népdalok. 22.30 Nem szentírás! 23.00 Hírek. Sport. 23.20 Népszerű szimfonikus muzsika. MISKOLC 17.00 Hírek. Időjárás. Műsorismertetés. 17.05 Péntek este Észak-Magyarországon. (A tartalomból: A kertészáruházban — Választék építkezőknek.) 18.00 Észak-magyarországi krónika. 18.25 Lap- és műsorelőzetes... ( televízió ) 1. MŰSOR 8.00 Tévétorna. 8.05 Iskolatévé. 13.45 Iskolatévé. 15.55 Hírek. 16.00 Felelet (Déry Tibor regényének tévéfilmváltozata). 17.25 Pannon-krónika. 17.55 Képújság. 18.00 Ablak. 19.10 Tévétoma. 19.15 Esti mese. Jakab nem megy háborúba. 19.30 Tv-híradó. 20.00 A Telepódium hohózat- albuma. Bombaüzlet. 20.35 A fel sem igaz! 21.10 Pénteki randevú. 22.10 Műkorcsolya-világbajnokság. Női sza- badonválasztott gyakorlatok. 23.20 Tv-híradó 3. 2. MŰSOR 18.55 Jégkorong-világbajnokság. 21.20 Tv-híradó 2. 21.40 Mai svájci filmművészet. A világ közepe. Egy mérnök és egy Olaszországból bevándorolt pincémő szerelméről szól a történet. C hámorét úr azonban nem egyszerűen mérnök, hanem képviselő- jelölt is, emiatt kényesebben kellene vigyáznia erkölcseire. .. 23.30 Képújság.