Népújság, 1983. március (34. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-01 / 50. szám

Dlefuijfaq 1983. március 1., kedd Hatszázhetven év­vel ezelőtt szüle­tett Giovanni Bocaccio, olasz Író, a széppróza mestere. Százhetven évvel ezelőtt születeti Reltter Ferenc mérnök, a Ma­gyar Tudományos Akadémia tagja. Temesváron született, s a Mér­nöki Intézetben végezte tanul­mányait 1833-ban. Néhány évig az Országos Építészeti Főigazga­tóságnál dolgozott, majd több mint egy évtizeden át a Tisza és a Maros térképezési-vlzmüta- ni munkálataiban vett részt. 1850-ben középitésl feladatokkal bízták meg; nevéhez fűződik a budapesti rakpartok terve és megépítése. 1861-ben kidolgozta a főváros építési ügyrendjét és szabályait, továbbá a Budai Vár, valamint a város rendezésének tervét. Ugyancsak az 1860-as években a Marglt-hld környéké­től a Csepel-szlgetlg (tehát nagy­jából a mai Nagykörút vonalát követő) hajózható csatorna meg­építését javasolta. Tanulmányoz­ta Párizs, London, Berlin, München modem városépítésze­tét, s külföldön szerzett tapasz­talatainak hasznosításával tervez­te meg a Sugár utat (a mai Népköztársaság útját, valamint a Nagykörutat. Kidolgozta az or­szágos építési rendszabályt is. A Nap kél 6.26 órakor, nyugszik 17.28 órakor. A Hold kél 20.08 órakor, nyugszik 7.50 órakor, Szeretettel köszöntjük névnapjukon ALBIN nevű kedves olvasóinkat! Latinban az „albus”, albinus” jelentése annyi, mint „fehér” és az egyik római nemzetség nevé­ből származik. b(ldőjárás Várható Időjárás ma estig: foly­tatódik a párás, helyenként kö­dös Idő. Nyugat felől átmeneti­leg csökken, később újból meg­növekszik a felhőzet. Eleinte In­kább csak keleten, később azon­ban újból sokfelé várható eső, a magasabb hegyekben havas eső. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 4—9 fok kö­zött alakul. Párád, lapsz Párád kellemes, Parádot sokan keresik föl télen, nyá­ron. És sokan küldenének innen üdvözletét szerette­iknek. Csakhogy! Éppen ahol a bélyeg kapható, és ahonnan expediálnák a táj szépségeit tükröző kártyá­kat — ez a posta —: ott nincs. Mármint képeslap. Se színes, se fekete-fehér. És a most észlelt vészes lap­szegénység már a nyáron felütötte a fejét. Hogy kinek köszönhetően? Nem ezt kutatjuk. Arra vagyunk ki­váncsiak inkább: illetékes pótolja-e a pótlandókat? Űj tavaszra, nyárra megoldódik-e a mátrai üdülőhely gazdagabb képeslapellátása...? (m. gy.) — FARADON ma dönte­nek. Kilenc településen 36 vendéglátóipari egységet, ve­gyes üzletet kíván szerződé­ses, illetve költségtérítéses kezelésbe adni a Párád és Vidéke Áfész. Az érdeklődés nem egetverő! Ilyenformán a pályázati határidő leteltével, ma, mindössze nyolc jelent­kező igénye felett dönt az igazgatóság. — RECSKI AKCIÓ. A helyi tanács felhívása nyomán ma öthónapos társadalmi mun­kaakció indul az iskolabőví­tés céljára. Bár a 20 millió forint értékű építkezés au­gusztussal befejeződik, az új termek berendezéséhez szük­séges kétmillió forintot így szeretnék a recskiek előte-' remteni. A szülők áldozat­vállalása példás. Szinte va­lamennyien háromnapi munkájukat ajánlották fel az ügy javára. — totótAjékoztatö. a Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság tájékoztatója szerint a 9. heti totónyeremények az illeték levonása után a kö­vetkezők. 13 találatot 744 fo­gadó ért el, nyereményük egyenként 5177 forint, ebből 13 plusz 1 találatos 456 da­rab, nyereményük egyenként 7993 forint. 12 találatos 12 080 darab, nyereményük 213 forint, 11 találatos 86 557 darab, nyereményük 30 fo­rint, 10 találatos 361 901 da­rab, nyereményük 13 forint. — TÁNCHÁZ A FŐISKO­LÁN. Ma este fél nyolctól az egri főiskolán táncház lesz, a zenét a Kamarás együttes szolgáltatja. — FESZTÍV ÁLEREDMÉNY. Mint arról beszámoltunk, szombaton rendezték meg a Hámán Kató Űttörőházban az úttörőzenekarok fesztivál­ját. A Balázs Árpád zene­szerző vezette zsűri az aláb­biak szerint hirdetett ered­ményt: a fúvósok közül a tarnaleleszi „Szűk Mátyás" zenekar utazik megyénk kép­viseletében Veszprémbe, a vonósok közül pedig a heve­si Állami Zeneiskola együt­tese Vácra. — NEM ADOTT elsőbbséget. Hatvanban közlekedett szom­baton Nagy József adácsi la­kos, aki személygépkocsijá­val nem adott elsőbbséget egy kerékpárosnak. Az ütkö­zés következtében a hatvani Sáfrán Lászlót könnyű sérü­lésekkel szállították kórházba a mentők. — APCI TALÁLKOZÓ. Teg­nap ifivezetői találkozót ren­deztek Apcon. A jelenlevők szekcióüléseken vitatták meg az idei esztendő főbb felada­tait, s az ifjúvezetők munká­jának fejlesztésével kapcso­latban javaslatokat ' küldtek ■I a felsőbb szerveknek. Telex: 063-350 Ügyeletes szerkesztőink: MENTUSZ KAROLY és MOLDVAY GYŐZŐ Egerben: felnőttbetegek részére este 18 órától másnap reggel 7 óráig a Bajcsy-ZstUnszky utca 6. szám alatt. Telefon: 11-000. Gyermekorvosi ügyelet este 19 órától reggel 7.45 óráig, nappali ügyelet: 12.30 órától 15.30 óráig. Ügyelet helye: kórház gyer­mekosztálya. Telefon: 10-841. Nappali ügyelet alatt kihívás nem teljesíthető. Gyöngyösön: 19 órától holnap reggel 7 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rende­lések közötti napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. Hatvanban: 17 órától holnap reggel 8 óráig Az ügyelet helye: Kórház „faház”. Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 10-04. KÖJÁL-készenlét Egerben dél­után 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 17-396. 14-496, 10-004. Vándor Sándor énekkari szemle Tíz kórus részvételével rendezték meg vasárnap délelőtt az egri 6-os számú Általános Iskola aulájában a Vándor Sándor énekkari szemle bemutatóját. Képünkön az egri Megyei Mű­velődési Központ kamarakórusa (Fotó: Perl Márton) Mezőgazdasági könyvhónap *83 Élelmiszer-termelésünk helye a világban Ma kezdődik Tisztasági hónap Egerben A Hazafias Népfront egri városi elnöksége és a Váxos- szépító Egyesület helyi szer- veziete ezúttal is megrendezi Egerben a már hagyományos tisztasági hónapot. Kérik az üzemek, a vállalatok, az in­tézmények, a szövetkezetek, az üzletek vezetőit és dolgo­zóit, a házak lakóit, hogy munka- és lakóhelyük tisz­taságára, csinosítására az ed­diginél is nagyobb gondot fordítsanak. Felhívják a fi­gyelmet arra is, hogy a la­kásokban fölöslegessé vált lomokat a szeméttároló he­lyekre reggel 7 óráig rakják ki. Elszállításukról Eger vá­ros Tanácsa Mélyépítő Üze­me 7—12 óra között gondos­kodik az alábbi beosztás szerint. Március 1-én, kedden a Fellner Jakab, a Bajcsy, a Jókai, a Marx Károly, az Alkotmány, a Zalár, a Mar- khot Ferenc, a Knézich Ká­roly, a Mecset, a Dajka Gá­bor, a Harangöntő, a Torony, a Dr. Sándor Imre, a Gerl Mátyás utcából és a Dobó térről szállítják el a fölös­leges holmikat. Március 2-án, szerdán a Dr. Hibay Károly, a Május 1., a Dobó, a Bárány, a Csurgó, a Balassa Bálint, a Jankovics Dezső, a Szaic Leó, a Szolárcsik, a Karéj a Fazola, a Tavassy Antal utcákból, a Szúnyog közből és a Dózsa György térről vi­szik el a kiselejtezett tárgya­kat A tisztasági hónap áp­rilis 15-én zárul. A továb­biakban a megyeszékhely különböző részein kifüggesz­tett plakátokról értesülhet­nek a lakók, hogy mely ut­cákból mikor szállítják el mindazokat a tárgyakat, me­lyekre már nem tartanak igényt. — FALUGYŰLÉS Mátrabal- lán. Tegnap, a helyi műve­lődési házban falugyűlésre jöttek össze a mátraballaiak. A községpoditika eredményei­ről, terveiről Bíró János ta­nácselnök nyújtott tájékoz­tatást, nem feledkezve meg olyan közérdekű problémák­ról, mint például a falu víz­ellátásának, illetve a közvi­lágítás korszerűsítésének kér­dése. Az idei mezőgazdasági könyvhónap újabb rendez­vényére került sor hétfőn délután Gyöngyösön, a Ne- mecz József Mezőgazdasá­gi Szakközépiskolában. Az Agrártudományi Egyesület Heves megyei Szervezetének oktatási-továbbképzési szak­osztálya ezúttal író-olvasó találkozót szervezett. Dr. Lő- kös László, egyetemi tanár a Gödöllői Agrártudományi A porta melléképületében szabálytalanul alakították ki a húsfüstölőt Kálban, a Fő út 55. szám alatt. A füstö­lés megkezdése után lángra kapott a hélyiség teteje, s a tűz martalékává vált a sok­sok húskészímény. A lángo­kat a lakók, valamint az egri ügyeletes egységek fé­kezték meg szombaton. Egyetem agrárgazdasági tanszékének vezetője tartott előadást élelmiszertermelé­sünk helyéről és szerepéről a világgazdaságban. Történe­ti összefüggésekben felvázol­ta azokat a gazdaságpolitikai törvényszerűségeket, ame­lyek a mezőgazdaság és ezen keresztül az élelmiszer-ter­melés múltját, jelenét és jö­vőjét meghatározzák. Ugyancsak ezen a napon riasztották a hatvani tűzol­tókat: az Arany János utca 88-ban égett a családi ház szobájának és konyhájának bútorzata. A tűzről a szom­szédok értesítették a városi ügyeletet, így rövid idő alatt sikerült eloltani a lángokat. A tűzoltók mindkét ügy­ben folytatják a vizsgálatot. Szabálytalanul füstölték a húst Tűz Kálban és Hatvanban Hatvani Galéria-naptár Karikatúrák, festmények — A pódiumon Jobba Gabi és a Tomkins Énekegyüttes - Dési Huber festészete - Busszal a Nemzeti Galéria új kiállítására Kiss István gyűjteményes szoborkiállítása után, amely méltán aratott nagy sikert, március 5-én, szombaton dél­előtt 11 órakor újabb, érde­kes tárlat nyílik a Hatvani Galériában. A nyolcvan esz­tendős, jobbára kitűnő kar,- ka turistaként ismert, kétsze­res Munkácsy-díjas Szűr Szabó József közel hetven festményét, illetve szatirikus rajzát tárják a műpártoló közönség elé. És az ünnepi megnyitón, amelyen Székely András, műkritikus méltat­ja az idős alkotó életművét, zongoradarabokkal Lu­kács Éva működik közre. A galéria-pódiumnak két érdekes, menőben különbö­ző jellegű műsora is lesz márciusban. 10-én, csütörtö­kön este 7 órakor, a külföl­di hangverseny-pódiumokon is sok sikert aratott Tom­kins Énekegyüttes mutatja be Dowland, Morley, Palest­rina, Tomkins és Kodály műveiből öszeállított műso­rát, 25-én, pénteken este 8 órakor pedig „Ez lett a vesztünk” címmel Jobba Ga­bi Jászai-díjas színművésznő előadóestjét rendezik meg Szondy László és Gyarma­ti István zongoraművész köz­reműködésével . Bgyire népszerűbbek a ga- léria-világtükör estjei. Ezút­tal, március 7-én, hétfőn es­te fél hétkor „Csempészúton Panamában” címmel Czird- ki Péter, a Népújság munka­társa tart vetítettképes elő­adást Közép-amerikai élmé­nyeiről. Ami pedig a képző- művészeti szabadegyetemet illeti: március 14-én, hétfőn este fél hétkor dr. Losonci Miklós — a „Magyar meste­rek” sorozatban — Dési Huber István festészetéről tart előadást, amelyet fél négykor, a Kossuth téri kol­légium is vendégül lát. Ritka érdek ességű látványt és élményt ígér utasainak a március 27-én, vasárnap dél­után fél háromkor induló galériaibusz. A művészetek kedvelői a Nemzeti Galé­riában most megnyílt „Má­tyás király és a magyar re­neszánsz” című nagy kiállítás értékes műkincseit, emlék­tárgyait láthatják szakava­tott vezetővel, este hét óra­kor pedig a Fővárosi Ope­rettszínházban Fényes Sza­bolcs új zenés vígjátékának bemutató előadását nézik meg Galambos Erzsivel, Day- ka Margittal, Hadics Lász­lóval és Kozák Andrással a főbb szerepekben. Lesz egy kihelyezett kiál­lítása is márciusban a Hat­vani Galériának: Szűr-Szabó József gazdag anyagának egy részét a vámosgyörki műve­lődési házban mutatják be. Heti ajánlat Ezen a héten sok televízi­ós műsort ajánlunk figyel­műikbe. Szerdán 21.35-től folytatódik a II. magyar hadseregről szóló krónika. Ugyancsak szerdán szólal­tatják meg 20.55-től Váncsa Jenő mezőgazdasági és élel­mezésügyi minisztert. Csü­törtökön az 1-es csatornán 20 órától Zimre Péter: Kez­dők című tévéjátékét lát­hatják. A 2-es csatornán 21 órakor Déry Tibor egyik no­vellájából készült rövid té­véfilmet láthatnak, címe Az égnek madarai mozdulatla­nok. Csütörtökön a kora dél­utáni órákban is lesz érde­kesség: 16.56-től a Szovjet Televízió 9-es stúdióját kap­csolják, ahol a fegyverkezés kérdéseit elemzik. 21.30-tól az 1-esen ismét px>litikai mű­sor lesz: a Hirháttér adását tekinthetik meg. Szombaton 20.05-től a Zenés Tv Színház a Comeville-i harangok című darabot mutatja be. vasár­nap fjedig délelőtt 11.05-től a Tamás bátya kunyhója cí­mű darabot láthatják a Bu­dai Várszínház előadásában. Vasárnap a 2-es csatornán Szentkuíhy Miklós portréját nézhetik meg 21.25-től. MEGJELENT a HEVESI SZEMLE legújabb száma. A 64 oldalas köz- művelődési folyóirat gazdag illusztráció­val, változatos cik^ kekkel, tanulmá­nyokkal, irodalmi alkotásokkal köszönti olvasóit a XI. évfolyama első számában. Nyeremények — csokicímkére Újszerű megoldással „üzent” az AB az elmúlt hónapokban az if­júságnak a gyermekbalesetek megelőzéséért: egyedi csokicím­kékre nyomtatta a legfontosabb figyelmeztetéseket. Aki az „AB”- édesség borítólapjáról levágott számokat levelezőlapon beküldte az Állami Biztosítónak, azok kö­zött különféle nyereményeket sorsoltak ki. A vártnál Is na­gyobb volt azonban a pályázó­it) 674 levelezőlap érkezett az Ab elmére —. mint a tv Ablak el- mű műsorában láthatták a né­zők: még 10 darab Camping-ke- rékpárral megtoldottak az el­nyerhető tárgyakat. Értesülésünk szerint Heves me­gyéből sajnos senki nem nyert, vigaszdíj ul azonban — ahogyan ígérték — minden pályázónak küldenek egy-egy Casco-sapkát. Valuta­árfolyamok Pénznem Vételi Eladási árf. 100 egys. Ft-ban Angol font Ausztrál dollár Belga frank Dán korona Finn márka a) Francia frank Görög drachma Hollandi forint 5 941,51 3 735,87 81,83 453.32 724.33 568,37 b) 44,78 1 457,61 Japán yen (1000) 165,22 Jugoszláv dinár Kanadai dollár Kuwaiti dinár Norvég korona NSZK márka Olasz líra (1000) Osztrák schilling Portugál escudo Spanyol peseta Svájci frank Svéd korona a) USA dollár a) 50,67 3 178,11 6 309,03 3 966,95 86,89 481,36 769,13 603,53 47,56 1 547,77 175,44 53,81 3 374,69 13 361,79 14 188,29 547,42 581,28 1 611,59 27,89 229,34 42,14 29,82 1 911,54 524,23 3 897,63 1 711,27 29,61 243,52 44,74 31,66 2 029,78 556,65 4 138,73 a) Vásárolható legmagasabb bankjegycímlet: 100-as b) Vásárolható legmagasabb bank jegy címlet: 500-as NÉPÚJSÁG - a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: GYURKÖ GÉZA. Főszerkesztő-helyettes: KAPOSI LEVENTE. - Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR. - Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3„ 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063-350. Telefon: 13-352; 13-503; 13-644; 13-985. Gyöngyös, Rózsa u. 1., 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 10-51. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063-349. Telefon: 12-656;' 13-381. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft. egy évre 400,- Ft. Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Index’: 20062. - Révai Nyomda Egri Gyáregysége, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNE. — HU ISSN 0133-0705.

Next

/
Oldalképek
Tartalom