Népújság, 1983. március (34. évfolyam, 50-76. szám)
1983-03-05 / 54. szám
NÉPÚJSÁG, 1983. március 5., szombat 5. Mátrafüredi látnivaló — születőben Gyöngyös környékén jól ismerik Szakács Józsefnét, aki hosszú évek óta gyűjti a különböző viseleteket, szőtteseket, hímzéseket. Szakkörvezetőként, a népművészet megszálott- jaként és terjesztőiéként találkozni vele, részt vesz a nemrég alakult Népművészeti Egyesület elnökségének munkájában, s most felajánlotta hosszú évek alatt összeszedett kollekcióját bemutatóhely számára. Amikor fölkeressük mátrafüredi lakásán, egyszerre érkezünk a Heves megyei Múzeumi Szervezet munkatársaival: felmérik a szöveteket, s szakvéleményt adnak. Kéregfaragású fényképtartó; valószínűleg rabmunka Túrái menyecskeruha Kazári újmenyecske fejdísz Miközben a muzeológusok dolgoznak, szaporán villog vakujuk, hogy rögzítsék adattáruk számára az adatokat, Szakácsnéval a gyűjtemény keletkezéséről, vonzalmának kezdeteiről beszélgetünk. — Faluhelyen, Homokte- renyén nőttem fel, ott ismerkedtem meg a népi viselettel, legelső emlékeim gyermekkoriak. Később Vd- mosgyörkre kerültem, majd 1957-ben egészségügyi okokból jöttünk Mátraíüredre. Mindig is szépen hímeztem, ami tetszett azt megcsináltam, Megaztán a legszebb darabokat igyekeztem megszerezni. Aki elhal, annak a ruháit elégetik, ilyenkor megppróbálom megvenni a holmit. Féltem a mintákat ezért iparkodtam minél többet összegyűjteni. A háború előtt is szép kis kollekcióm volt már, de akkor, a nehéz körülmények között elveszett. Azután kezdtem újra a munkát, kicsit megszállottan is. Sokat jelent ez nekem, s nemcsak a látvány szépsége miatt. Ruhák az Állami Népi Együttesnek — A tudatos gyűjtők közé tartozik, hiszen még az Állami Népi Együttessel is kapcsolatban van, segít felruházni a táncosokat. Mit tesz elméletileg a népművészetért? — Különböző területeknek más és más a viseletűk, körülbelül három-négy községnek egyformák a ruhái. Hogy megértsem okát képzem magam, s gyűjtöm a szokásokat, nyelvjárásokat. Ügy érzem, ez hozzátartozik a munkámhoz, nem állhatok meg a jelenségek rögzítésénél. Amit megtanultam a szakkönyvekből s leszűrtem saját tapasztalataimból, azt igyekszem továbbadni. Vezettem már szakkört a gyöngyösi Berze Nagy János Gimnáziumban, s irányítok Mátrafüreden, s a gyöngyösi Mátra Művelődési 'Központban, ezen kívül rendszeresen tartok TIT-elő- adásokat az üdülőkben. Segítem a Vidróczki táncegyüttest s legújabb vállalkozásom: az Állami Népi Együttes lakodalmas műsorában az általam tervezett ruhákban lesznek majd a szereplők. Sok vesződséggel, után- najárással jár mindez, de úgy érzem, hogyha belekezdtem, akkor vállalnom kell minden ízében, mind elméletében, mind gyakorlatában a népművészet őrzését. Szakvélemény és védettség Közben a múzeum munkatársai Petercsák Tivadar, tudományos titkár irányításával vizsgálódnak, olykor megszakítják a párbeszédet s megkérdezik ez vagy az a darab melyik községből származik. — Szakvéleményt kell adnunk áriról, hogy érdemes-e a védettségre ez az anyag. Javaslatunk alapján a Művelődési Minisztérium illetékes osztálya engedélyezi a kiállítóhely létrehozását. Azt hiszem, nem árulok el nagy titkot azzal, ha elmondom, hogy mi az ötlet megvalósítása mellett vagyunk, ez a gyűjtemény érdemes arra, hogy a nagyközönsék elé kerüljön. A palóc népművészetet ilyen tárlatok segítségével megismerhetik az érdeklődők. Hasonló alapon született bemutató már van a megyében, például Asztalos Joachim parádi házában ily módon alakítottunk ki egy kiállítóhelyet. Természetesen megfelelő körülmények szükségeltetnek, egy 30 négyzet- méter alapterületű építmény kellene még ide, hogy a gyűjtemény darabjait kulturált körülmények között nézhessék meg a látogatók. Ügy vélem, a nyaralási szezonra sikerül minden nehézséget leküzdenünk. „Folytatja az unokám” — Remélhetően nyárra megvalósul régi álma, a saját gyűjteményéből kialakított bemutatóhely. Mi lesz azután, vannak-e újabb tervei? — Azt végzem, amit eddig: ha lehetett volna tanulnom, bizonyára továbblépnék, de csupán négy polgárim van. Dolgoznom kellett nem képezhettem magam. De az unokám folytatja, amit én abbahagyok. Képző- és iparművészetet tanul, s úgy tűnik, kedve is lesz hozzá. Nagy reményem, hogy mindazt, amit összegyűjtöttem, azt ő tudatosabban felhasználja. Egyébként pedig ott vannak a szakköreim, mindig szívesen egyengetek egy még sete-sután mozgó kezet. Most arra készülünk, hogy a Mátra Művelődési Központban szövőszékeket állítsunk fel, s ilyen területre is „elmerészkedjünk”. A közös kirándulás, a munka az asz- szonyokkal és lányokkal sokat jelent számomra, nagyon jó érzés, mikor egy- egy régi minta megjelenik a tű nyomán. Magán és köz Régebben a gyűjtemények előtt szereplő szócska meghatározta azt a kört, amelyben a műalkotások, népi tárgyak nyilvánosságot kaptak. Az utóbbi években egyre inkább szerepet kapott az egyéni kezdeményezés a kiállítóhelyek megteremtésében is. S a szakemberek segítséget adnak, meg lehet teremteni a feltételeket, hogy a valós értékek közönségeié kerüljenek. Példa rá, hogy a mátraifüredi kezdeményezés sem talált süket fülekre, nemsokára a palóc művészet valóságos kincsestára gazdagítja az egyre népszerűbbé váló üdülőhely látványosságainak sorát. Ez már egyáltalán nem egy-egy gyűjtő magánügye, mindnyájunk érdeke, hogy egyre több érdekesség fogadja a látogatókat. Gábor László Homokterenyei vetett ágy az ágyas szobában (Fotó: Kőhidi Imre) Didi állatfiies L Nk A kövér és a sovány tyúk — Pfuj, de falánk vagy. Mint egy disznó — mondta a sovány tyúk a kövérnek, aki hájasságát meghazudtoló fürgeséggel falta a földre szórt kukoricát. A kövér, míg az eleség tartott, nem ért rá válaszolni. — Az irigység beszél belőled — jegyezte meg később lihegve. — Te is ehetnél, itt mindenki egyformán kap, de te játszod a sértődöttet. — Már hogy’ a rossznyavalyában ehetnék annyit, mint te, amikor hatalmas sejhajoddal csakúgy uk- muk-fuk félrelöksz!... — Csak igyekszem. Egy ilyen nagy test fönntartásához, mint az enyém, többre van szükség. — Azért lett ilyen nagy és alaktalan az alakod, mert a tojásból való kibújásunk óta csak falsz... De lesz ennek még böjtje; hamarabb fogsz a fazékba kerülni! — Ezzel tartozunk a gazdasszonyunknak. Azért tart bennünket, hogy hízzunk és sokasodjunk — nyilatkoztatta ki a kövér tyúk, s leült az árnyékba emészteni. „Azt, azt kérem!” — Mutogatott a vevő a gazdaasz- szonynak. „Azt a kövéret?” „Dehogy! Azt, amelyik a kövér mellett áll. Azt a soványát! Pont ilyet rendelt az orvosom... ” A szerelem sötét verem Vérpezsdítő, szerelmeskedésre serkentő dalt nyávogott immár sokadik éjszaka a szerelmes Kandúr. Mindeddig eredménytelenül. De most, valami megmozdult. A kedves szíve talán kezd kitárulkozni a macská- éknál elbeszélő költeménynyel, népszerű sanzonnal, szonettel, felsőfokon elénekelt szerelmes vallomással felérő nyávogás befogadására. „Megvagy, te átkozott” — dörmögte a napok óta dühös Ember, s már szorult is a hurok a szerelmes Kandúr nyakán. „Nem fogsz többé felébreszteni” — mondta még, majd egy sötét és mély verembe — mellesleg egy Trabant csomagtartójába — dobta, s aztán felberregett a motor. A Kandúr végleg eltűnt a környékről. A szerelmeskedésre végre felkészült Cirmos pedig kénytelen volt beérni az énekelni, verekedni nem tudó, vézna, gyenge, csendes, de megbocsátó és otthon türelmesen várakozó Kiskandúr- ral. A gyáva oroszlán A vidéki állatkert egyetlen oroszlánja olyan gyáva volt, hogy vizet csak behunyt szemmel mert inni, nehogy saját tükörképétől halálra rémüljön. Napközben a ketrece sarkába • húzódva a farkával játszadozott, és néha félve rá-rápil- lantott az állatkert bámész népére. Végül a bölcs bagoly és a tigris megmondta neki, ha nem viselkedik az állatok királyához méltóan, akkor megszámlálhatja a napjait. — De hát még számolni sem tudok — mondta a gyáva oroszlán. — Én semmihez sem értek. Itt az állatkertben születtem, kiállítási tárgynak neveltek, s annyit töltöttem a rácsokon kívül, amíg átkísértek az egyik ketrecből a másikba — panaszkodott. — A cél szentesíti az eszközt — jelentette ki a bölcs bagoly. Ennek ugyan most semmi értelme nem volt, de jól hangzott. A tisztesség kedvéért azonban megideológizálta. Ezek szerint nem a múlt, az út, hanem az eredmény a fontos. Az oroszlánt azért tartják, hogy az állatok féljék, az emberek pedig bámulhassák erős, bátor, sőt, rettenthetetlen voltáért. Az oroszlán megfogadta a tanácsot. Egy vasárnap délután, amikor látogatókkal volt teli az állatkert, elkapta a felelőtlenül ugrabugráló verebet, majd megette. A bámész nép felhördült. Az ügyeletes ápoló pedig, mondván, hogy le kell csillapítani, no meg a bátorságát akarta fitogtatni, bement hozzá. Titokban hátulról egy hegyes rúddal megpiszkálta, hogy még vérengzőbb legyen. S az lett. Elkapta és leharapta az ápoló fejét. Persze agyonlőtték, az állatkertet látogató nép igazságvágyának megfelelően. Majd preparálták, kitömték, s az állatkert főterén kiállították. A látogatók azoban tüntettek, hogy a gyerekeket most már holtában is majd’ halálra rémítő oroszlánt távolítsák el a főtérről. S mivel a bevételi terv veszélyben forgott, az állatkert illetékesei a kitömött oroszlánt a lomtárba tették. És még most is ott van, I hacsak a molyok és egyéb kártevő bogarak — akik ugye szintén alattvalói voltak — meg nem ették. Szente Pál Mérlegen az országos tájképbiennálé — Művezetők, ma — Önnevelés a serdülőknél — Nők a pedagóguspályán — Eger és Rákóczi — Heves megye és Csuvasia — Nagy László emlékezete Megjelent a Hevesi Szemle új száma Változatos tartalommal jelent meg megyénk közművelődési folyóiratának, a Hevesi Szemlének legújabb száma. Pogány ö. Gábor, a Hatvanban megrendezett V. Országos Tájképbiennálét méltatja. Arany László sajátos egyéniségét, valamint főművét, A délibábok hősét mutatja be Gábor László írása. Napjaink társadalmi jelenségeit villantja fel publicisztikai hangvételben Gyurkó Géza. Folytatódik Ebergényi Tibor elemzése napjaink művezetőinek szerepéről. Ebben a részben a munka minőségéről, az érdekeltségéről, az anyagi, az erkölcsi megbecsülésről az életkörülményekről, az üzemen kívüli életről esik szó. Kerékgyártó István azt vizsgálja, hogy milyen lehetőségei vannak az önnevelésnek a serdülőknél. Ezzel kapcsolatban — többek között — hangsúlyozza, hogy az igény felkeltésében közre kell működnie a családnak, az iskolának és a nevelők közösségének. Somos Lajos azt világítja meg, hogy miért nőiesedik el a pedagóguspálya. A sok szempontból káros jelenség okait kutatja a szerző, s kiemeli, hogy ez a hivatás a férfiak számára sajnos elvesztette varázsát. 1706. február 28-án vonult be — méghozzá ünnepélyes keretek között — II. Rákóczi Ferenc Egerbe. A nevezetes esemény előzményeit és körülményeit eleveníti fel Sugár István közérdeklődésre számottartó tanulmánya. Szecskó Károly, Heves megye és a Csuvas ASZSZK testvér-kapcsolatainak mérlegét vonja meg, beszédes adalékokkal igazolva a mind sokrétűbbé, tartalmasabbá váló együttműködést Kelemen Imre, a megye- székhely félszabadulás előtti zenei életének térképét rajzolja meg, megemlékezve azokról a régi énektanítókról, akik oly sokat tettek a Kodály-műivek és az új magyar muzsika népszerűsítéséért. Vadon Lehel, Upton Sinclair nevezetes regényére A mocsárra hívja fel a figyelmet kiemelve annak időtálló értékeit. Százhuszonöt éve született Nagy László, tanítóképző intézeti tanár, kultúrpe- dagógus és pszichológus. Sokoldalú munkásságát taglalja Lachata István. A változatos anyagot a Könyvespolc recenziói egészítik ki. A címlap fotóját Igor Kasztin készítette, a hátoldalon Németh Lajos és Nagy Sándor László alkotásai láthatók.
