Népújság, 1983. március (34. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-27 / 73. szám

Hemm 1983. március 27., vasárnap Tizenöt évvel ezelőtt berepülés közben halt meg Jurij Gagarin, a ,.Kozmosz Kolumbusza”, aki 1961. április 12-én a Vosztok űr­hajóval először emelkedett fel az űrbe és kerülte meg a Föl­det. Százharminc évvel ezelőtt szü­letett Márki Sándor történetíró, egyetemi professzor, a Magyar Tudományos Akadémia tagjai Egyetemi tanulmányinak elvég­zése után előbb Aradon, majd Budapesten volt gimnáziumi ta­nár, később pedig a kolozsvári egyetem professzora. Haladó szemléletű munkáiban különö­sen a nagyobb hazai paraszt- mozgalmak és a szabadsághar­cok történetével, s emellett Bi­har és Arad vármegyék múlt­jával, továbbá érdekes földrajzi témákkal is foglalkozott. Sok tanulmánya, cikke, népszerűsítő írása látott napvilágot a kora­beli sajtóban, illetve könyvalak­ban is. Főbb munkái: Sarkad története, Dósa György és for­radalma (ez 1883-ban jelent meg), Péró lázadása, A magyar tér­képírás múltja és jelene, IX. Rákóczi Ferenc, az 1848—49. évi szabadságharc története, Az 6- és középkor története, Nagy Pé­ter cár és n. Rákóczi Ferenc szövetsége, Magyar Középkor. A Nap kél 8.34 órakor, nyugszik 19.06 órakor. A Hold kél m3 órakor, nyugszik 6.24 órakor. Szeretettel kószóntjfik névnapjukon HAJNALKA nevű kedves olvasóinkat! A mai Hajnalka a múlt szá­zad romanttcizmusánáki szülötte és Vörösmarty Mihály alkotása. Várható időjárás ma estig: Foly­tatódik a túlnyomóan borult, gyakran csapadékos időjárás. Többnyire eső, záporesö, az északnyugati országrészben időn­ként havazás, havas eső vár­ható. Az északi, északkeleti szél gyakran erős, a Dunántúlon né­ha viharos lesz. A legalacso­nyabb éjszakai hőmérsék­let 0, plusz 5 fok között, a legmagasabb nappali hőmér­séklet északnyugaton S fok kö­rül, másutt 10 fok körül alakul. Hajnalka, hajnalban... ... érkezik. Ne tessék semmi rosszra gondolni: Haj­nalka teheti ezt, mivel ma, március 27-én, Hajnalka napja van. Hajnalka jöhet hát hajnalban bátran, mi több, még bátrabban, mint máskor megszokottan. Mert Hajnalka ma duplán örülhet: az órák egy órányit előre repültek, így tehát Hajnalka korábban kelhet, s ha a vekker 7-et mond reggel, Hajnalka hajnali 6-ot hihet. Teheti, mert ma vasárnap is van, de holnap új hét és hétfő lesz már, s bármilyen szép is a Hajnal(ka), ha nem akar késni a gyárból, fel kell hogy keljen — haj­nalba’ ... — NEM VOLT ÖTÖS. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 12. játékheti lottónye­remények a nyereményille­ték levonása után a követ- kezők" 5 találatos szelvény nem volt, 4 találatos szelvénye 135 fogadónak volt, nyere­ményük egyenként 70 338 forint, 3 találata 15 356 fo­gadónak volt, nyereményük egyenként 309 förint, a 2 ta­lálatos szelvények száma 313 758 db, ezekre egyen­ként 19 forintot fizetnek. — A KÖRNYEZETVÉDELMI TÖRVÉNY végrehajtásával kapcsolatos tapasztalatokról készített beszámolót vitatott meg a napokban Hatvan vá­ros Tanácsának végrehajtó bizottsága, majd — egyebek között — jóváhagyta a hat­vani településcsoport általá­nos rendezési tervét. — FŐISKOLAI ELŐKÉ­SZÍTŐ. Egyetemi, főiskolai előkészítőt tartanak március 29-én az MMK 22-es termé­ben 15.30 órai kezdettel tör­ténelemből. Az el lenforra­dalmi korszak fő jellemzői­ről dr. Szőke Domonkos tart előadást. (ku-ti) — VONATPÓTLÓ AUTÓ­BUSZOK. Március 28-tój Eger és Bélapátfalva között az Egerből 7.42, valamint 10.00 és 14.23 órakor, továb­bá a Putnokról 7.06 és 12.14 órakor, végül pedig a Szil­vásváradról 12.13 órakor in­duló vonatok helyett autó­buszok közlekednek, amelye­ken a megváltott vasúti je­gyek érvényesek. — TARNAÖRSRÖL jelent­kezik munkatársunk, Mold- vay Győző, hogy a Népúj­ság április 29-i, keddi szá­mában a település tanácsve­zetése előtt álló feladatokról, a lakosságot érintő kérdé­sekről — örömök, gondok — tájékoztassan. Ügyeletes szerkesztőink: G. MOLNÁR FERENC és GABOR LÁSZLÓ Telex: 063-350 Egerben: Bajcsy-Zsillnszky ut­ca 6. szám alatt. Felnőttek, gyermekek részére. Telefon: 11-000. Az ügyelethez tartozó közsé­gek: Verpelét. Tamaszentmária. Bátor, Hevesaranyos. Egerbocs, Egerszalók, Egerszólát, Kere- csend, Demjén. Ostoros, Novaj. Makiár. Andornaktálya. Felsfl- tárkány, NoszvaJ. Egerbakta. Szarvaskő Egriek részére a gyermekor­vosi ügyelet, szombaton reggel 8 órától, hétfő reggel 7.45 óráig a kórház gyermekosztályán. Telefon: 10-641. Fogorvosi ügyelet szombaton. 14 órától este 20 óráig, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel 8 órától este 20 óráig, a Tech­nika Házában. Gyöngyösön: szombaton 7 órá­tól. hétfő reggel 7 óráig. Tele­fon: 11-727. Fogorvosi ügyelet: szombaton 15—18 óráig, vasárnap és ünnep­nap 9—12 óráig. Mindkét ügye­let helye: Széchenyi u. 1. Gyermekorvosi ügyelet: szom­baton 8—12 és 14—18 óráig, va­sárnap és ünnepnap 8—12 óráig. Ügyelet helye: Puskin utcai gyermekrendelő. A gyermek fekvőbetegeket a felnőtt körze­ti ügyelet látja el. Kihívás: 11-727-es telefonon. Hatvanban: szombaton 07 órá­tól hétfő reggel: — Hatvan vá­ros lakossága részére 08 óráig —, a községek lakossága részé­re. 07 óráig. Az ügyelet helye:Kórház ,,fa­ház". Hatvan, Kossuth tér. 18. Telefon: 10-04. Fogorvosi ügyelet: szomba­tonként 6.30 órától 14 óráig, va­sárnap és munkaszüneti napo­kon 8.30 órától 11 óráig. Ügyelet helye: Hatvan, Cukorgyár, fogorvosi rendelő. Gyermekorvosi ügyelet: szom­batonként 08 órától 12 óráig. Helye: Hatvan. Horváth S. u. 21. Vasárnap 8—10 óráig. Telefon: 16-23. KOJAL-késienlét Egerben: délután 17 órától, hétfő reggel 7 óráig. Telefon: 17-396, 14-496, 10-004. Hevesen: szombat reggeltől hétfő reggelig, a Deák Ferenc u. 41. szám alatt. Telefon: 125. Az ügyelet Heves Járás minden községére kiterjed. Gyöngyösön Úttörő elsősegély­nyújtók vetélkedtek A Vöröskereszt gyöngyösi vezetősége, valamint a helyi úttörőiház közös rendezésé­ben került sor a városi-já­rási kisiskolások elsősegély- nyújtó versenyére, amelyet az úttörőházban tartottak. A terület általános iskoláiból azok a kis úttörők vettek részt — egyenként ötven csa­pattal —, akik szűkebb kör­nyezetükben a legügyesebb elsősegélynyújtóknak bizo­nyultak. Az eseményen jelenlevő 24 csapatnak az elméleti felké­szültségen túl számot kellett adni gyakorlati ismeretek­ből, közös kötözési gyakorla­tot hajtottak végre, kárterü­leteken kellett tevékenyked­niük, még az áramütést szen­vedő balesetes újraélesztését is be kellett mutatni AMBU. babákon. A szaktekintélyekből álló zsűri értékelése alapján a városiak versengését a gyön­gyösi 1-es számú Általános Iskola Mező Imre Úttörőcsa­pata nyerte, a második a 2- es számú Általános Iskola, harmadik a 6-os számú Ál­talános Iskola együttese lett. A járásiak közül a csányi általános iskolások bizonyul­tak a legjobb elsősegély- nyújtóknak. A második he­lyezett apci, a harmadik kis. nánai általános iskolások lettek. . A kisiskolások oklevél- és könyvjutalomban részesül­tek, amelyet Tarr Józsefné városi vöröskeresztes titkár adott át. Gyöngyös középfokú tan­intézeteinek elsősegélynyújtó versenyét április 19-én tart­ják. Angolul, franciául, németül, oroszul Irodalom­történetünk — világnyelveken A magyar irodalom külföldi terjesztésének, népszerűsítésének leginkább a nyelv az akadálya: a magyart csak kevesen ismerik. A Magyar Tudományos Akadé­mia Irodalomtudományi Intéze­tének műhelyében most régi adósság törlesztését vállalták: a magyar irodalom teljes történe­tét írják az angolul, franciául, oroszul és németül olvasóknak.. A mű megjelenése 1985-ben vár­ható. A magyar irodalom a világ- irodalom folyamatában című háromkötetes irodalomtörténet főszerkesztője Sőtér István aka­démikus, az Irodalomtudományi Intézet igazgatója. Vállalkozá­sukról az MTI munkatársának elmondta, hogy a szerzők az összehasonlító módszert válasz­tották: a magyar Irodalmat az egyes európai művészeti korsza­kokhoz viszonyítva elemzik. Az irodalmi törekvések és irányza­tok! jellegzetességeit világirodal­mi példákkal érzékeltetik', majd mellé állítják a magyarországi sajátosságokat, értékelve a ha­sonlatosságokat, az eltéréseket. Az alkotók portréiban a világ- irodalom hatásainak bizonyíté­kait is hangsúlyozzák, és érdekes párhuzamokra világítanak rá például Dickens és Jókai, vagy Hölderlin és Berzsenyi között. Az összehasonlításokból kitűnik: nem egy magyar író és költő okkal kerül párba a világiroda­lom legjelesebb képviselőivel, művészetük, alkotói nagyságuk ugyanis csak világirodalmi min­tákkal mérhető. A készülő Irodalomtörténet jel­legzetessége kiindulási koncep­ciója : azt feltételezik ugyanis, hogy a leendő olvasók semmit sem tudnak a magyar irodalom­ról. Mindemellett a mű nemcsak útbaigazító kalauz lehet, hanem tankönyv Is a magyar irodalmat tanuló külföldiek számára, de még a kutatók is érdeklődéssel forgathatják, hiszen az egyete­mes irodalmi jelenségekről tá­jékoztat. A magyar és a világirodalom közötti kölcsönhatások), rokon­ságok és különbözőségek tudo­mányos hasznú felfedezése mel­lett a vállalkozás másik fő cél­ja: segíteni, ösztönözni magyar művek fordítását. (MTI) Tanácsi segítséggel: A többgyermekes családokért ' Megfiatalodva köszönti majd Gyöngyös város alapításának 650. évfordulóját. A VI. ötéves tervidőszak alatt 1351 új lakás épül a Mátra kapujának városában, amelynek csaknem egy- harmada tanácsi pénzkeretből készfii el. Felvételünkön a Vörös Hadsereg úton nemrég átadott 121 lakásos összkomfortos lakótömb látható. A lakásokhoz a he­lyi üzemek, vállalatok, szövetkezetek, a bánya nagycsaládos dolgozói jutottak hozzá (Fotó: Szabó Sándor) Nem tréfa: április 1-én Gyöngyöspatán Kedden lottó­jutalom­sorsolás A Sportfogadási és Lottó , Igazgatóság március 29-én, kedden tartja a lottó havi juta­lomsorsolását Budapesten. A húzáson a 11. játékhét szelvé. nyei között összesen 1290 tárgynyereményt — köztük főnyereményként Lada 1300- as és Polski Fiat 126-os tí­pusú személygépkocsit — sorsolnak ki. Az igazgatóság összeállí­totta a lottósorsolások követ, kező havi menetrendjét. Eszerint április 1-én Gyön­gyöspatán, 8-án Abaújszán- tón, 15-én Székkutason, 22- én Komlón húzzák a lottó esedékes heti nyerőszámait. A hónap utolsó sorsolását április 29-én a TV stúdiójá­ból közvetítik. (MTI) Zsebszámológépek az iskolában Tréning a számítógép használata előtt Fejleszti a diákbk logikai készségét, összetettebb fel­adatok megoldására is al­kalmassá teszi őket a zseb­számítógép használata, ugyan­akkor jó tréning a számítás- technika megismeréséhez, al. kalmazásához is — így ősz. szegezték az Országos Okta­tástechnikai Központban a zsebszámológépek kísérleti alkalmazásának első átfogó tapasztalatait. Másfél évvel ezelőtt Budapest és Veszp­rém egy általános, közép, és szakközépiskolájában egy-egy osztály minden tanulója ka­pott zsebszámológépet, ame­lyet azután a matematika, a fizika, a mechanika és az elektronika, valamint a ké­mia órákon használnia is kellett. A hatást különböző teszt­feladatok alapján mérték le, s kedvező választ kaptak azokra a kérdésekre, ame­lyek korábban vitát váltot­tak ki a pedagógusok köré­ben. így például nem korai-e a 10—11 éves gyerek kezébe számológépet adni, nem fej­leszti-e ez vissza a számoló­készséget? Nos, a tapaszta­latok szerint a gyerekeket a számológép összehasonlításra készteti, fejben is számolnak, és az eredményt összehason­lítják a gép által jelzettel, így inkább serkenti a gon­dolkodást, mintsem gátolja. A számológépek használaté, nak szemléletformáló hatása is van, közelébb hozza .a diákot a számítógéphez, a programozáshoz, egyszóval a számítástechnika alkalmazá­sához. Egyértelmű tehát, hogy a számológép általános iskolai használata mintegy felkészí­ti a diákot a jövőben már a középiskolákban is hozzá­férhető számítógép haszná­latához, a közép- és főisko­lákon pedig a sok számolás, sál járó műveletek idejét lerövidíti, ezáltal több lehe­tőséget nyújt a diáknak a magasabb szintű feladatok megoldására. (MTI) Pályázati felhívás Az MSZMP Heves megyei Bizottsága marxizmus-leninizmus esti egyetemére Az MSZMP Heves megyei Bizottsága Oktatási Igazga­tósága felvételi pályázatot hirdet a marxizmus—leni- nizmus esti egyetemre az 1983/84-es tanévre: a 3 éves általános, a 3 éves szakosító (filozófia, politikai gazdaság­tan, magyar munkásmozga­lom, nemzetközi munkás- mozgalom), valamint: az 1 éves speciális tagozatra: po­litikai szociológia, marxista etika, marxista esztétika, valláskritika, gazdaságpoli­tika, gazdaságpolitikai veze­tési ismeretek, agrár- és szövetkezetpolitika, a szocia­lizmus fejlődésének időszerű kérdései, magyar munkás- mozgalom története, műve­lődéspolitika, pártoktatás pedagógiája, pártirányítás, pártélet kérdései, politikai vezetési ismeretek, nőpoliti­ka, információs tanfolyam. Jelentkezhetnek mind­azok, akiket a pártszerveze­tek vezetősége, a munkahe­lyek gazdasági vezetője ja­vasol. A jelentkezéshez szük­séges kérdőíveket a munka­hely szerint illetékes járási­városi pártbizottságoknál le­het beszerezni. Jelentkezési határidő: 1983. április. 25. További részletekről az MSZMP He­ves megyei oktatási igazga­tósága nyújt bővebb tájékoz­tatót. A tanév szeptember 1-től június 30-ig tart. A tandíj egy évre az általános tago­zaton 170 forint, a szakosí­tón és speciális tagozaton 250 forint. A felvételi elbeszélgetések eredményéről 1983. július 10-ig értesítjük a jelentke­zőket. A gyöngyösi múzeum preparálja A szelíd farkas tragédiája Egy idős, szelíd nőstény­farkas pusztulását idézte elő a Mecseki Állatkert egyik felelőtlen látogatója. A gondozók elfoglaltságát kihasználva, a rögzítő huzal segítségével felnyitotta a farkasok barlangjait elvá­lasztó rácsot, mire a timber farkasok rátörtek a magá­nyos európai farkasra. Az Észak-Amerikában ho­nos fekete timber farkasok — a fajtájukra jellemző vadsággal — pillanatok alatt végeztek a jámbor állattal. A Bizsu névre hallgató far­kas most érte volna meg ti­zenötödik születésnapját, 1968 márciusának utóján született ugyanis a mecseki zoo-ban; egy fekete puli volt a dajkája. Gondozónője an­nak idején pórázon,' szájko­sár nélkül sétáltatta, hallga­tott nevére, sőt: ismerősök­től eltűrte a simogatást, megnyalta a kezüket, akár egy házőrző kutya, ö volt a főszereplője annak a dok­tori disszertációnak, amely­ben az intézmény igazgatója, Fülöp István egy érdekes kísérletet írt le a különféle vadon élő állatok domesz- tikálódásáról, azaz háziaso- dásáról. Idős korára lelassult a mozgása, meggyengült a látása és a hallása, de egész­séges volt, s a gondozók az „öreg bútordarabnak” kijáró szeretettel ápolták, kényez­tették. A mecseki zoo közönségé­nek kedvence nem tűnik el nyomtalanul: a gyöngyösi múzeum preparálja, s kitöm­ve a múzeum természettu­dományi kiállítását gazda­gítja majd. 13 3R1 Wrieszti- □ Maavar Posta Előfizetési díi: eqy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,- Ft. Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Index: 73-381. Ierjeszti, a magyar rosia^ _ R_ Ny(J JEgrj GyáregySége, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVATH JÓZSEFNÉ. - HU ISSN 0133-0705.

Next

/
Oldalképek
Tartalom