Népújság, 1983. február (34. évfolyam, 26-49. szám)

1983-02-11 / 35. szám

6 Természet járás Havelange: Brazília nagyon ráfizetne a Mundialra Együttműködési megállapo­dást kötöttek az 1983. évre az Országos Közlekedésbiz­tonsági Tanács és a Magyar Természetbarát Szövetség. A megállapodásban rögzítették, hogy kiemelten foglalkoznak a vasúti és közúti kereszte­ződésekben történő biztonsá­gos áthaladás népszerűsíté­sével, az ittas állapotban történő járművezetés vissza­szorításával, a biztonságos, közlekedést elősegítő védő­eszközök (biztonsági öv, bu­kósisak) használatával, az el­sősegélynyújtási ismeretek terjesztésével. Együttműköd­nek a kerékpáros és moto­ros túrázás fejlesztésében. ★ Megjelent a Magyar ter­mészetbarát mozgalom ese­ményei 1983 című kiadvány a Magyar Természetbarát Szövetség gondozásában. A kiadvány felsorolja a túra- mozgalmakat, az országos és jelentősebb területi, helyi jellegű túrákat, táborozáso­kat találkozókat, versenye­ket. vetélkedőket, tanfolya­mokat, túravezetői vizsgákat, értekezleteket, tanácskozáso­kat, kiállításokat, valamint egyes kulcsosházak adatait. A kiadvány melléklete tar­talmazza a természetjáró szakosztályok és országjáró diákkörök címjegyzékét. ★ A Magyar Természetbarát Szövetség február 14—17 kö­zött az OTSH Római-parti vízitelepén rendezi meg a budapesti, megyei természet- barát szövetségek elnökei­nek, főtitkárainak tovább­képző tanfolyamát. A tanfo­lyamon szó esik az 1982. évi tevékenységről, az 1983. évi tervekről a természetjáró szervezetek működésének el­vi és gyakorlati kérdéseiről, a szakszervezetek természet- járással kapcsolatos tevé­kenységéről, az erdők hely­zetéről, a Turista Magazin terveiről, a turista kalauzok, útikönyvek kiadásának hely­zetéről. Teke Egri Spartacus—Hőerőmű 6—2 (2452—2411). NB Il-es férfimérkő­zés. Eger: Kátai 447, Pummer 418, Hegyi 377, Molnár Cs. 409, Molnár D. 413, Széphegyi 388. NB Ill-as mérkőzések eredmé­nyei: Egri Forgácsoló—Somoskő­újfalu 6—2 (2285—2248). Ld.: Mo­hácsi 400, Skovrán 384, ill. Fran­caik 388, Szabó 385. Agria SC— Mátranovák 6—2 (2430—2297). Ld.: Jéger 445, Kádár 414, ül. Kecs­kés 415, Kozma 399. Egri Vörös Meteor—Szerencs 5—3 (2380—2235). Ld.: Szecskó 465, Varga 409, ill. Müller 395, Kalup 381. Egri ZÖLDÉRT—Petőfibánya 6—2 (2363—2212). Ld.: Ipacs 412, Simon 408, ill. Sebák L. 394, Veres L. 386. Joao Havelange, a Nem­zetközi Labdarúgó Szövetség elnöke egyre inkább nem ért egyet azzal, hogy 1986-ban országa rendezze meg a lab­darúgó-világbajnokságot. Ez ügyben már többször szembe­került Giulite Coutinhóval, a Brazil Labdarúgó Szövetség elnökével, s legújabban ismét nyilvánosan ellenezte a bra­zíliai Mundial terveit. A vita a pénz körül forog. Havelange újabb nyilatkozata szerint Brazíliának mintegy 300 millió dollárt kellene be­fektetni úgy, hogy ebből semmi sem térülne vissza, s szerinte az ország jelenlegi gazdasági helyzetében ez semmiképpen sem engedhető meg. Coutinho szerint 20 millió dolláros befektetéssel a szállítási, hírközlési és egyéb témákban biztosan megfelelnek a FIFA követel­ményeinek, s a Mundial 150 millió dolár hasznot jelen­tene Brazíliának. Havelange arról nem be­szélt, ha Kolumbia után Brazília is kiszáll, akkor hol legyen az 1986. évi világ­istenmezején rendezték meg a falusi dolgozók 32. té­li spartakiádjának járási döntőit asztalitenisz és sakk sportágakban ahol több mint száz résztvevő mérte össze tudását. Eredmények. Asztalitenisz, férfiak, egyéniben: 1. Gál László, 2. Szabó Ferenc (mindkettő Makiár), 3. Fó- nad István (Mátraderecske), 4. Prokaj Márton (Egerszó- lát), 5. Molnár Gyula (Is­tenmezeje), 6. Kovács György (Erdőkövesd). Csa­patban: 1. Makiár, 2. Mátra­derecske. 3. Andomaktálya 4. Egerszólát, 5. Istenmezeje, 6. Erdőkövesd. Nők, egyéni­ben: 1. Fodor Éva (Istenme­zeje), 2. Molnár Mária (Is­tenmezeje), 3. Hódsiné Nagy Éva (Egerszólát), 4. Káló Judit (Novaj), 5. Bata János- né (Egerszólát), 6. Zsámba Mária (Andomaktálya). Csa­patban; 1. Istenmezeje 2. bajnokság. Azt viszont el­mondotta, hogy Brazíliával kapcsolatban a döntés Anto­nio Delfim Netto tervezési, Ernane Galveas pénzügymi­niszter, továbbá a Központi Bank elnöke, Carlos Langoni kezében van. Coutinho már előterjesz­tett Antonio Delfim elé egy költségvetési tanulmányt. Mint elmondotta, ebből a kormány meggyőződhet, hogy semmiképpen sem akarja becsapni saját országát. Brazíliának óriási előnyei vannak — mondotta Cou­tinho. — Nincs szükség kü­lönleges beruházásokra, mert szállítási, szállodai és hír­közlési kapacitásaink megfe­lelőek, csak némileg kell fi­nomítani. Szó sincs arról, hogy 300 millióra lenne szükség. Havelange ezt az összeget spanyolországi ta­pasztalataira alapozta, ahol új stadionokat és sok egyebet kellett építeni. Brazília lab­darúgó-arénái jók, mindössze a díszpáholyok és a sajtó­tribünök állapotát kell javí­tani, illetőleg korszerűsíteni. Semleges megfigyelők sze­rint az igazság valahol Ha­velange és Coutinho között van. Az O’Globo című lap legutóbbi közvélemény-ku­tatása szerint egyetlen brazil stadion sem felel meg jelen­legi állapotában a FIFA és ezzel a Mundial követelmé­nyeinek. Az is kitűnt ebből a véleménykeresésből, hogy megkérdőjelezhető, van-e elég elsőosztályú szálloda, s valóban kielégítőek-e a köz­lekedés feltételei. Novaj, 3. Egerszólát, 4. An- dornaktálya, 5. Istenmezeje II., 6. Demjén. Sakk. Férfiak, egyéniben: 1. Bíró Gábor (Istenmezeje), 2. Kivés Lász­ló (Parádsasvár), 3. Tóth Jó­zsef (Istenmezeje), 4. Bódi István (Mátraderecske), 5. Kovács Sándor 6. Vízi Sán­dor (mindkettő Andornaktá- lya). Csapatban: 1. Verpelét, 2. Bükkszék, 3. Bükkszenter- zsébet, 4. Sírok, 5. Bélapát­falva, 6. Mikófalva. Nők, egyéniben: 1. Sályi Ilona (Sírok), 2. Sike Mária (Mikó­falva), 3. Huszár Ágnes (Bükkszék) 4. Suszter Ist­vánná (Istenmezeje), 5. Ka- ranyicz Erzsébet (Andomak­tálya). Csapatban: 1. Mikó­falva, 2. Sírok, 3. Demjén, 4. Bükkszék, 5. Andomaktálya. Az érmeket Utassy János, az istenmezeji községi ta­nács elnöke és Bíró József a község párttitkára adta át a nyerteseknek. Spartakiád Luzsnyiki és a tömegsport A moszkvai Lenin-stadion, Szovjetunió legnagyobb sportlétesítménye. Itt tartot­ták a 22. nyári olimpiai játé­kok nyitó- és záróünnepségét és ugyancsak itt rendezik jú­lius végén a Szovjetunió né­pei nyári spartakiádjának or­szágos döntőit, amelyen elő­reláthatólag több ezer spor­toló vesz részt öt kontinens­ről. A híres Lenin-stadion csak egy hatalmas kiterjedésű Luzsnyiki-sportkombinátban található létesítmények kö­zül: 184,5 hektáros területén 144 különböző sportpálya ta­lálható, így többek között a sportpalota, a kis aréna, a Barátság-terem az úszócsar­nok és a gyermekváros. A komplexum 140 ezer nézőt tud fogadni egyidőben. A sportkombinát rendkívül népszerű a moszkvaiak köré­ben, naponta 30 ezren — 6—80 éves korig — látogatják a Luzsnyiki-park területén ta­lálható pályákat, csarnoko­kat és foglalkoznak rendsze­resen sporttal és testgyakor­lással. Tapasztalt edzők és oktatók irányítják a foglal­kozásokat. Az általános és fizikai erősítő kondicionáló tornák, illetve a kocogóklu­bok a legnépszerűbbek, eze­ket látogatják a legtöbben. A Luzsnyiki kollektívája azonban nem elégszik meg az eddig elért eredmények­kel és állandóan keresi az újabb és hatékonyabb- mód­szereket a kombinát további népszerűsítésének érdekében. A Moszkvai Állami Pedagó­giai Főiskola diákjai például megállapodás értelmében igénybe vehetik a létesítmé­nyeket különböző „egészség­napok” és sportünnepélyek céljaira is. Az ifjú tanárje­löltek ugyanakkor a szakis­kolákban és technikumokban fejtenek ki propagandamun­kát a testnevelés és a sport területén. A természettudo­mányi fakultás hallgatói és komplexum berendezéséinek modernizálásában vállalnak jelentős szerepet. A közeljö­vőben például jegyautomatá­kat állítanak üzembe, amely- lyel lényegesen lerövidülhet a mérkőzések előtti belépőért való sorban állás. NÉPÚJSÁG, 1983. február 11., péntek “1 Szuper Liga Még három csapat esélyes Az asztalitenisz Szuper Li­ga szerdai fordulójában a magyar—jugoszláv (2—5) találkozón kívül még három összecsapásra került sor. Az első helyre is esélyes cseh­szlovák csapat biztosan győz­te le a lengyel együttest, míg a svédek az NSZK otthoná­ban arattak elsöprő győzel­met. Ugyanígy az angoloknak sem okozott gondot a dánok 7—0 arányú legyőzése. Az utolsó forduló előtt még három csapat esélyes az első hely megszerzésére. Március 9-én a Svédország— Jugoszlávia összecsapást kí­séri a legnagyobb érdeklődés, hiszen a skandinávok győze­lem esetén megelőzhetik az élen álló jugoszlávokat. A je­lenleg második helyezett Csehszlovákia az utolsó he­lyezett Dánia otthonába láto­gat, kilátásaik kedvezőek. A Szuper Liga állása: 1. Jugosz. 6 6 — 31—11 6 2. Csehszl. 6 5 1 28—14 5 3. Svédor. 6 4 2 30—12 4 4. Magyar. 6 3 3 17—25 3 5. Anglia 6 2 4 21—21 2 6. Lengy.o. 6 2 4 17—18 2 7. NSZK 6 1 5 13—22 1 8. Dánia 6 — 6 4—38 — Megjegyzés: az elmaradt NSZK—Lengyelország mér­kőzésért egyik csapat sem kapott pontot, így ez mindkét csapatnál vereségnek szá­mít. A március 9-i forduló pá­rosítása : Lengyelország—Ma­gyarország, Dánia—Csehszlo­vákia, Svédország—Jugoszlá­via, Anglia—NSZK. INNEN­ONNAN I Elkészült a megyei felÄtt és ifjúsági férfi és női kézi* labda-bajnokságok versenyt kiírása. Újdonság, hogy ebi­ben az évben női ifjúsági csapatoknak több fordulós kuparendszerű bajnokságok indítanak be, melyen a részj- vétel kötelező. A csapatok nevezéseit február 16-ig kell ajánlott levélben, vagy szer­mélyesen nevezési lapon ä megyei kézilabda-szövetség címére eljuttatni (3300 Eger, Kossuth utca 9.). A sorso­lást március 2-án, 16.30 óra­kor Egerben, a Kemény Fe­renc Sportcsarnok tanács­kozótermében tartják. ★ A sakk OB II. keleti csoport első fordulójában függőben ma­radt játszmák értékelése után a versenybíróság a következő vég­eredményeket igazolta: Orosházi MTK—Pénzverő SE 7,5—6,5 Sze­gedi VSE— Makói SVSE 9,5—4,5 Salgótarjáni Volán—Debreceni USE 3—11 (!). (Hatalmas megle­petés a tavalyi ezüstérmes salgó­tarjániak kiütéses veresége — otthonukban!) Gyöngyösi SE— Kecskeméti TE 5—9. A bajnokság állása: Miskolci Medicor 12, Debreceni USE 11, Szegedi VSE 9.5. ÉPGÉP és Kecskeméti TE 9—9, Láng Vasas 8, Orosházi MTK 7,5, Pénzverő 6,5, BHG SE 6, MÉM és Gyöngyösi SE 5—5, Makói SVSE 4,5, Salgótarjáni Volán 3, Eger SE 2 pont. Csapa­taink a hét végén idegenben ül­nek asztalhoz, mégpedig DUSE— Gyöngyösi SE, Kecskemét—Eger SE párosításban. Atlétika Egerben a 9. számú Álta­lános iskola tornatermében magasugró-versenyt rendez­tek a megyeszékhely általá­nos iskolai tanulóinak rész­vételével. Nemenként három korcsoportban vetélkedtek a diákok. Eredmények. Lányok. II. korcsoport (IIL, IV. osztály): 1— 2. Jenei Zsuzsa (9. sz. Ált. Isk.) és Korponai Bereniké (4. sz. Ált. Isk.) és Szőke Andrea (9. sz. Ált. Isk.). III. korcsoport (V—VI. oszt.): 1. Nagy Andrea (4. sz. Ált. Isk.). 2— 3. Pótka Judit és Merczel | Erika (mindkettő 6. sz. Ált. Isk.). IV. korcsoport (VII., VIII. oszt.): 1. Prommer Anita (9. sz. Ált. Isk.), 2. Búzás Emese (6. sz. Ált. Isk.) 3. Ku. rucz Gabriella (9. sz. Ált. Isk.). Fiúk. II. korcsoport: 1. Kiss Attila, 2. Sás Tamás, 3. Rubóczki Gábor (mindhárom 4. sz. Ált. Isk.). III. korcso­port: 1. Nagy Péter (4. sz. Ált. Isk.), 2. Szűcs Tamás (6. sz. Ált. Isk.), 3. Kovács Hen­rik (9. sz. Ált. Isk.). IV. kor. csoport: 1. Mérai Péter, 2. Bodnár László (mindkettő 9. sz. Ált. Isk.), 3. Sós László (6. sz. Ált. Isk.). ★ Gyöngyösön, a Vak Bottyán Szakközépiskola tornatermében folynak a Kézilabda Teremkupa ’83 ifjúsági verseny küzdelmei. A legutóbbi forduló eredményei. Fiúk: Vak Bottyán Sz.—3. sz. Alt. Isk. 22—18, GYSE—214. Ipari Szakmunkás 33—16, Berze gimn. —Gyöngyössolymos 24—12, Ke­reskedelmi Isk.—214. sz.DSK 14— 31, 214. sz. Ipari Sz.—Vak Bottyán Sz. 22—29, 214. sz. DSK—GYSE 22—16, 3. sz. Alt. Isk.—Berze gimn. 24—31, Gyöngyössolymos —Kereskedelmi I. 22—17. Lányok: Kereskedelmi Isk.—214. sz. DSK 8—7, 3. sz. Ált. Isk.—Gyöngyös­solymos 20—9. A Hatvan és Vidéke Körzeti ÁFÉSZ 1983. április hó 1-től kezdődően 5 éves időtartamra szerződéses üzemeltetésre meghirdeti a következő üzleteket: 1. sz. Élelmiszerbolt, Hatvan, Hegyalja u. 50. 3. sz. Élelmiszerbolt, Hatvan, Nagygombos 6. sz. Élelmiszerbolt, Hatvan, Bercsényi u. 20. 12. sz. Édességbolt, Hatvan, Kossuth tér 22. sz. Élelmiszerbolt, Nagykökényes, Rákóczi u. 4. * 16,. sz. Élelmiszerbolt, Boldog, Árpád u. 16. 29. sz. Élelmiszerbolt, Csány, Bartók B. u. 44. 30. sz. Élelmiszerbolt, Csány, Hatvani u. 2. 26. sz. Élelmiszerbolt, Hort, Rákóczi u. 62. 34. sz. Élelmiszerbolt, Ecséd, Ady Endre u. 20. 4. sz. Ajándékbolt, Hatvan, Rákóczi u. 18. 8. sz. Élelmiszer-vegyesbolt, Hatvan, Nagytelek 37. sz. Tejbolt, Hatvan, Szoc. Brigádok tere 38. sz. Tejbolt, Hort, Ady Endre u. 10. 39. sz. Húsbolt, Hatvan, Mészáros L. u. 40. sz. Húsbolt, Hatvan, Horváth M. u. 108. 42. sz. Húsbolt, Hort, Bajcsy-Zs. u. 7. 43. sz. Húsbolt, Csány, Malom u. 2. 44. sz. Húsbolt, Ecséd, Szabadság u. 80. 5. sz. Zöldségbolt, Boldog, Hunyadi u. 2. 6. sz. Zöldségbolt, Heréd, Vörösmarty u. 12. 7. sz. Zöldségbolt, Nagykökényes, Petőfi u. 8. sz. Zöldségbolt, Hort, Ady Endre u. 1. 9. sz. Zöldségbolt, Csány, Szabadság tér 12. sz. Zöldségbolt, Ecséd, Szabadság u. 80. 1. sz. Italbolt, Hatvan, Kerekharaszt 4. sz. Italbolt, Hatvan, Hunyadi tér 5. sz. Italbolt, Hatvan, Nagygombos 6. sz. Italbolt, Hatvan, Nagytelek 8. sz. Italbolt, Boldog, Liget u. 2. 12. sz. Italbolt, Hort, Szabadság u. 11. 13. sz. Italbolt, Hort, Kossuth u. 230. 15. sz. Italbolt, Hort, Csányi út 3. sz. Strandbüfé, Hatvan, Teleki u. 10. sz. Fagylaltpavilon, Hatvan, Rákóczi u. 12. 2. sz. Arany Fácán presszó, Hatvan, Ifjúsági park 4. sz. Presszó, Heréd, Kökényest út 6. sz. Presszó, Csány, Szövetkezet út 7. sz. Presszó, Ecséd, Szabadság u. 38. 2. sz. Presszó, Boldog, Hunyadi u. 2. 4. sz. Vendéglő, Csány, Szövetkezet út 5. sz. Vendéglő, Ecséd, Kossuth u. 111. A versenytárgyalás 1983. március 21-én, 9 órakor lesz megtartva az ÁFÉSZ központjában. A pályázatokat legkésőbb a versenytárgyalás megkezdéséig lehet az ÁFÉSZ központjába eljuttatni. Tájékoztató adatokat és bővebb felvilágosítást az ÁFÉSZ Kereskedelmi, illetve Vendéglátó Osztálya ad. Az ÁFÉSZ-központ címe: Hatvan, Hámán Kató u. 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom