Népújság, 1983. február (34. évfolyam, 26-49. szám)
1983-02-18 / 41. szám
4* NÉPÚJSÁG, 1983. február 18., péntek MOLIÉRE ÉS AZ EGRI DIÁKOK Színház az iskolában Harpagon szerepében: Takács Gyula Phllipovich Tamás és Thurza Irén, a Gárdonyi Gimnázium színpadán (Fotó: Kőhidi Imre) Mi esik közelebb Egerhez: Miskolc vagy Szolnok? Nemcsak földrajzi értelemben vett távolságok léteznek, hanem szellemiek is. Két színház ígért ugyanis bemutatót egy napra, a Miskolci Nemzeti és a szolnoki Szigligeti. Az egyik az „útviszonyok miatt” elmaradt. Az egri Gárdonyi Géza Gimnázium nagytermében a szolnokiak Moliére A fösvény című darabjából készített keresztmetszetet adtak eló. Az izgatott, nyüzsgő diáksereg elé először az egyik szereplő lép — civilben. S míg a háttérben halk zene szól, Jean Pattiste Poquelin- ről, azaz Molére-röl beszél: „A legnagyobb francia vígjátékíró Párizsban 1622-ben született. Jó középiskolai nevelésben részesült, majd jogot tanult, de atyja — egy jómódú kárpitosmester — nem nagy örömére Molere néven színésznek csapott fel. Társulata megbukott Párizsban, s vidéki körútra indult. Ekkortájt Moliére vette kezébe az együttes irányítását, s 12 évi vándorúján szinte egész Franciaországot bebarangolta. 1658- ban tért vissza a fővárosba, s csak hamar megnyerte a király kegyét.. A nézőtér lassan elcsendesedik. Megkezdődik a játék. Valahonnan hátulról előbukkan egy, a kötelező olvasmányokból már jól ismert figura, Harpagon, a fösvény. A darab cselekményéből csak a legfontosabb szálak maradtak meg, Harpagon gyermekeinek szerelme, az apa képtelen kapzsisága s az indulatok összeütközése. Sok évszázados emberi konfliktushelyzetek, amelyek ma is elevenen hatnak. A fiatalok hamar ráhangolódnak a játékra, hiszen a rendező, ifj. Kőműves Sándor eleve a közönség ismeretében helyezte el a hangsúlyokat. A nemzedéki ellentmondások visszhangra találnak a széksorok között, élénk derültség fogadja Harpagon magamutogatását, zsugoriságát, felsülését. Hamar megtelik élettel a holt betű: arcot kapnak a már jól ismert figurák,) megmozdulnak, szólnak egymáshoz. Az előadás közepétől megvalósul a színház legnagyobb varázslata, a színészek világot teremtenek maguk köré, elfelejtetve az egyenetlenségeket, a zökkenőket, a ritmusbeli problémákat is. Különösen a Harpagont alakító Takács Gyula játéka volt magával ragadó, tapasztalt módon teremtett kapcsolatot a nézőkkel, hidalta át az ismeretlen környezet nehézségeit. Ugyancsak „föltalálta magát” Sebestyén Éva, Fruzsina meg- formálója. Ügy tűnik, az életkor, és a gyakorlat megteszi a magáét: a fiatalabbak némileg vérszegényebbek voltak. Gyakran nem tudtak magukkal mit kezdeni a párbeszédek között, bár hozzá kell tenni, hogy a címszerep karakteresebben megírt, mint a többi. Egy ilyen rövidített változatban pedig különösen ügyelni kell arra: a színészek már kész jellemet hozzanak magukkal, akinek van elő- és utóélete. Ezzel együtt dicséret illeti Ardeleán Lászlót, Cleánt, Phllipovich Tamást, Valér, Thurza Irént, Elise és Bárdos Margitot, Marianna alakítóját. A Művelődési Minisztérium támogatásával kezdte meg a szolnoki Szigligeti Színház iskolai sorozatát. Egy évben öt rövidített darabot mutatnak be. Idén Kertész Ákos Névnap, Shakespeare Rómeó és Júlia, Szophoklész Antigone és Petőfi A helység kalapácsa című művét mutatják be Moliére-én kívül. Bejárják Szolnok inegye városait, mindenütt megfordulnak, ahol középiskola van. Az Agria Játékszín „beszállt” a vállalkozásba, s támogatásával Egerben hatszor lépnek föl a szolnokiak. A fösvénynek a Gárdonyi Géza Gimnáziumban volt a bemutatója, ezután kerül a szolnoki diákok elé.' Felesleges is hangsúlyozni, hogy milyen fontos szerepe van egy ilyen vállalkozásnak. Így lehet értő közönséget nevelni. Reméljük, azok, akiket most megérintett e művészeti ág varázsa, a későbbiekben nem fogják nélkülözni. Gábor László Újszerű néprajzi munka A Közép-Tisza vidék népélete A napokban Heves megyei vonatkozásban úttörő kötet hagyta el a sajtót. A TIT Heves megyei Szervezete kiadásában a Közép-Tisza vidék népélete végre-valahána oly területre irányítja a kutatók figyelmét, amely eleddig megyénkben mostoha- gyermek volt. A kissé túlburjánzó palóckérdés mellett teljesen feltáratlan a megye déli széle, a Tisza mente néprajza. Nyilvánvalóan ennek szakít véget a jelen kötet, amely négy testes tanulmányban indítja meg e térség néprajzának tudományos feltárását, feldolgozását, utat nyitván a további elmélyült munkának. A legterjedelmesebb része a kötetnek Bakó Ferenc vizsgálódásai eredményét ösz- szegzi s feltárja a poroszlói Tiszatáj település- és építkezéstörténeti néprajzi kérdéseit, kiegészítve azok csoportalakító erejével. A szerző kutatása tárgyát Poroszló, Üjlőrincfalva, Sarud, Tisza- nána és Kisköre, valamint a tiszántúli Tiszaörvény képezte. Elemzése azzal a következtetéssel zárul, hogy a poroszlói Tiszatáj a természeti körülményeknek, a történeti előzményeknek és hagyományoknak, továbbá a népi műveltség jellegének megfelelően sajátos táji, történeti és kulturális csoportot képez. De alapjában minden település különbözik a másiktól, teljességgel homogén, tiszta csoport nincs. — A szerzőnek nagy érdeme, hogy eltérve számtalan néprajzkutató kollégájától, nemcsak a jelen helyzetet vizsgálja, de beható levéltári kutatásokra támaszkodva felvázolja, rekonstruálja a múltat is, s abból igyekszik -levezetni a jelen viszonyokat. Merőben újszerű, s eddig teljességgel ösmeretlen témát dolgozott fel Kovács Károly, aki az egyéni gazdálkodás korából a poroszlói paraszti társaságok hosszú sorát tárta fel, írta le. A gazdag forrásanyagra támaszkodó tanulmányiból nem sejtett poroszlói specialitásra derül fény: az 1940-es években a , poroszlói határ kétharmada már a parasztság birtokában volt.(!) Füvessy Anikó, a messze földön híres-neves tiszafüredi fazekasság tárgyi és írott emlékeit dolgozta fel elmélyült hozzáértéssel. Azért is értékelhetjük nagyra ezt az úttörő és monografikus teljességre törekvő munkát, mivel a fazekasság termékei a népművészet kutatásában igen fontos szerepet játszanak. Mindenképpen időszerű és szükséges lenne e témát Heves megye egészére is kiterjeszteni, hozzáértő tudományos felkészültséggel. A poroszlói Tiszatáj néprajzi kutatásait, bevezető kötet utolsó, de nem kevésbé jelentős munkája Szilágyi Miklósé, aki a Poroszló környéki halászat főbb jellemzőit tárgyalja. Ez a téma mindenképpen úttörő, mert tudomásom szerint a Heves megyei Tisza halászatáról mind a mai napig nem jelent meg nyúlfarknyi tanulmány sem. Bár a szerző alapvetően csak- a jelen helyzetet vizsgálja, de nem mellőzte a régmúlt halászat gyakorlatának néhány történeti összefüggését sem. Mindenképpen érdekesek és elgondolkoztatók a Tisza szabályozásával kapcsolatban bekövetkezett változások. őszintén szeretném hinni, hogy a poroszlói Tiszatáj néprajzi kutatásának ez az első kötet nem a végét, de reményteljes nyitányát jelzi. Sugár István Kiegészítő képzés az Államigazgatási Főiskolán A tanácsakadémiai végzettségű dolgozók az idén is jelentkezhetnek az Állam- igazgatási Főiskola kiegészítő képzésére. A főiskola levelező hallgatóiként továbbtanulók konzultációs foglalkozásait Veszprémben, Budapesten, Szegeden, Má- lyiban és Nyíregyházán tartják majd. A jelentkezés' — melynek határideje március 30-a —, menetéről a Tanácsok Közlönye ez évi második száma ad tájékoztatást. Wolfgang Ebert: Rettenetesen kínos ez az egész. És nemcsak a szomszédaink miatt, akik már ördög tudja, mit gondolnak, hanem különféle szervek miatt — ezek most le nem veszik rólunk a szemüket. El kellett volna kennünk a dolgot, de most már késő. Ki_ pattant az igazság. Az igazság pedig szörnyű: rokonaink között pacifista akadt. Még jó. hogy nem a vérrokonunk, csak szegről-végről való atyafiság. Családunk becsületére legyen mondva: ilyesmi először fordul elő nálunk. A családfánkon soha nem volt * egyetlen korhadt ág sem. Ä következetes antipacifizmus nálunk családi hagyomány. Talán egyedül csak Beáta unokahúgom húzott már-már csőbe bennünket, amikor egy tudóshoz ment férjhez, aki a béke kérdéseivel foglalkozott, de szerencsére csakhamar elváltak jellemük ösz- szeférhetetlensége miatt. Sajnos, ezúttal nem ússzuk meg ilyen szárazon. Egészen más, amikor valami olyan szerencsétlenségről hall az Tabletta helyett Ideges a világ, idegesek az emberek! Cikkeket, tanulmányokat lehet olvasni arról, hogy ma, magyarok, az idegesek között is a legidegesebbek vagyunk Európában. Lehet, hogy így van, lehet, hogy nem! Annyi bizonyos, hogy a magyar nem tartozik az úgynevezett „nyugis” nemzetek közé. Hajdani történelmünk tanúbizonyságai szerint, őseink is folyton mozgó, robbanékony, hirtelenharagú — a rosszinájúak szerint — szalmaláng típusú emberek voltak. — A magyarok nyilaitól ments meg; uram, minket! — imádkozták hajdan ellenségeink, mintegy jellemábrázolást adva a folyton portyázó, kalandozó, hazát kereső, de a fegyvert frissen, ügyesen forgató elődeinkről. Annyi bizonyos, hogy a letűnt tíz évszázad alatt sok és nagy nyugoyásunk nem volt. Hadakozásunk viszont annál inkább. És ha éppen nem volt kit ütni, akkor marcangoltuk önmagunkat. Így volt, minek is tagadnánk? Stresszben éltünk egy évezreden át? Talán a múltunk, a történelmünk még magyarázattal is szolgálna mai idegállapotunkra. Csakhogy ez nem lenne igaz! Annál is inkább nem, mivel — közismerten — végül is letelepítettek minket. Várakat és kőházakat építettünk, harcokban, háborúkban ugyan, de végleges hazát találtunk. Mai életünk sem alávalóbb másokénál. Iparkodásunknak hasznát látjuk. Akárhogy is van, de békességben élünk, immár közel négy évtizede Európa népeivel, nem is szólva barátainkról. Tény viszont, hogy a mindennapjaink mégis magas hőfokon, izzásban, idegesen telnek. A családban, a munkahelyen, az utcán! — Miért? Sokféle válasz lehetséges. — Mit tetszik mondani? — Azt, hogy a kisiskolás tanítványaim is gyakran pattanásig feszültek. — Miért? — Ideges szülőknek, ideges környezetben csakis ideges gyermekeik lehetnek... — No, de az iskola? — Idegesek a pedagógusok is! Nyugtalan, stresszekkel teli nevelők nevelhetnek-e nyugodt, kiegyensúlyozott ifjúságot? Ne menjünk ilyen messze! Ugyanúgy eltávolodnánk a teljes valóságtól, mintha ideges, lobbanékony természetünket Árpád népére kennénk. — Valami baj azonban mégis van. Kell, hogy legyen! Pedig! Ebben az országban — számtalan gondunk ellenére —soha nem látott előremozdulás tanúi lehetünk. Szegénységünk mellett is gazdagabbak vagyunk, mint bármikor a történelem folyamán. Soha ennyi lakása, iskolája, orvosa, autója és szociális juttatása nem volt a magyarnak, mint napjainkban. Évszázadokat mentünk előre negyven esztendő alatt! — Lehet, hogy pont ezért? Ki tudja! — Vagy azért, mert a többet is keveselljük? Foggal-körömmel tipor, harcol ki-ki a maga módján a még többért? — Ez sem kizárt! — Lehet, hogy a célratörés közben durvák, irigyek, ás- kálódók, ellenségek lettünk? És emiatt „elidegenedtünk” egymástól? — Ebben is lehet igazság! — És mit tanulnak a gyerekeink a moziban, a tv-ből? És hogy agyonterheltek? Idegileg megnyomorítottak? Szexuális jártasságuk — amit sokan hiányosnak tartanak — olyan fokú, hogy egyikük-másikuk felvilágosítja a tanárt? Ezek szélsőségek! De nem állnak messze a valóságtól. — Hogy mi a recept? — Többféle bajra nem lehet egy receptet adni. Legföljebb annyit, hogy tudatosan vigyázzunk önmagunkra és egymásra. Az életünkre! Amíg nem késő! A gyorsan rohanó, a borotvaélen táncoló világban az idegesség ellen talán ez az egyik gyógyszer. Lehet, hogy többet ér minden tablettánál... Szalay István ember, ami idegeneket ért, de ha a tulajdon családodba csap le a mgnnykő... A mi szerencsétlenségünknek Lose a neve, Bernd Lose Kiéiből. Tökéletesen ráillik a mondás, hogy „lassú víz partot mos”. Látszólag olyan ártalmatlan kis emberke... Álcázás persze. ismerős az ilyesmi. Gert_ rúd néni a maga igazolására (mert hisz ő hozta a családba Bemdet!) azt mondja, hogy amikor összeházasodtak, a bácsi nem volt ilyen. A legutóbbi háború tette pacifistává, amelyben elvesztette a fél lábát. A néninek eszébe jutott, hogy egyszer Bemd bácsi ezt motyogta álmában: „A háborúnak soha nem szabad megismétlődnie.” A rettenetes gyanú, hogy Bernd bácsi pacifista lett, azon a napon ( fogant meg bennünk, amikor a szobájában megláttuk'egy tábornok arcképét. Ráadásul még autogram is volt hozzá. Képzeljétek el, a hírhedt Bastian tábornok volt! Egy tank. hadosztály parancsnoka, akit büntetésből nyugállományba helyeztek a NATO rakétadöntése elleni kritikájáért, a békemozgalqm aktív harcosa. — A ford.) Gyanúnk csak erősödött, amikor olyan hírek kezdtek szállingózni, hogy Bemd bácsi pacifista, pontosabban szólva defetista po_ zícióból kritizálja a NATO fegyverzetkiegészitési terveit, amelyek amerikai középhatótávolságú rakéták telepítését irányozzák elő a szövetségi köztársaságban. Igaz, kezdetben még azt a reményünket dédelgettük, hogy Bemd bácsi a Heissler. féle igazi pacifisták közé tartozik (Heissler: a CDU főtitkára, a fegyverkezési hajsza egyik dühödt híve. A ford.), vagyis az olyan pacifisták közé, akikkel lehet a békéről párbeszédet folytatni, minthogy ők azért akarnak felfegyverkezni, hogy aztán lefegyverkezzenek — feltéve persze, hogy ez az „aztán” elkövetkezik. Szerencsétlenségünkre azonban a bácsi nem bizonyult igazi pacifistának. 0, tudják, azok közül való, akiket csak az izgatja hogy életben maradjanak. Ám végérvényesen akkor értettük meg kicsoda, micsoda a mi Bernd bácsink, ami. kor felfedeztük a nevét a fegyverkiegészítés elleni kre- feldi felhívás másfél millió aláírója között. Pedig azt mondják, hogy azt a legigazibb kommunisták is aláírták! Természetesen mi minden tőlünk telhetőt elkövet, tünk, hogy a békébe bele- gárgyult nagybácsinkat letérítsük a hamis útról — legalább a családi béként érdekében: — Bernd bácsi — mondtuk neki abszolút békeszere- tően —, képzeld csak el, mi lenne, ha a földön minden ember úgy kezdene gondolkozni, mint te. — Akkor — felelte szemtelen mosollyal — végre eljönne a földre a béke. Hát igen, Bernd bácsi mindenkit kihoz a sodrából a pacifizmusával! Zahemszky László fordítása
