Népújság, 1983. február (34. évfolyam, 26-49. szám)
1983-02-13 / 37. szám
NÉPÚJSÁG, 1983. február 13., vasárnap MINDENNAPI NYELVÜNK Rehabilitált lakóházak...!? Az olvasó csak fejcsóvá- lások közepette olvashatja a címbeli jelzős szerkezetet. Mi is hittünk a szemünknek, amikor ezt a szöveg- részletet olvastuk egyik újságunk lapjain: „E terület lakóinak csak teljes rehabilitációval tudunk emberhez méltó lakáskörülményeket biztosítani” (Magyar Nemzet, 1983. január 8.). 1983. január 3-án a rádió Déli Krónikájában egy megszólaltatott „illetékes” is a lakóházak „folyamatos rehabilitációjáról beszélt. Úgy látszik már megunták a renovál, renoválás, rekonstruál, rekonstrukció szóalakokat, pedig már jól teljesítették nyelvi szerepüket ebben a szövegrészietekben: „A külső & a belső falakat is renoválják” (Népújság 1983. január 22.). — Befejeződött a Madách Színház rekonstrukciója.” (Magyar Nemzet 1983. január 16.). Túlságosan egyszerűnek, közérthetőnek és így nem szakszerűnek ítélik egyesek a tataroz és a tatarozás szóalakokat. Pedig ezek a megnevezések az 1500-as évek óta jól használható tagjai szókészletünknek. Egy modem hangvételű mai költeményben is játszhatja a a kulcsszói szerepet: „A lélek- és lelkiismerettatarozó nagyvállalat / menetrendszerűen késik a helyreállítási munkálatokkal” (Nagy Gáspár: K(o)órtan). A verssorokban jelentkezik a magyar megfelelő is: a helyreállítás szóalak. Hogy valóban nincs szükség az idegenből átvett nyelvi formák oly gyakori használatára, bizonyítják ezek a magyar megfelelők: javít, helyreállít, felújít, rendbehoz, átépít, átalakít, újjáépít, kijavít, jó állapotba hoz; korszerűsít, eredeti formájába visszaállít, tataroz stb. Van miből tehát válogatnunk. Azt is felesleges szószaporításnak ítéljük, ha a magyar megfelelő mellett, talán az olvasók okulására az idegen szót is a mondatba illesztik. Csak egy példát bizonyításul: „Mind nagyobb arányban vesznek részt a lakóházak felújításában, rekonstrukciójában.” (Népújság, 1983. január 21.). Lakóházakat tehát ne rehabilitáljuk, mert nem az épületek jóhírének, becsületének a visszaállítása a feladat, nem hátrányos jogkövetkezmények alóli mentesítésükről van szó, sem korábbi jogaikba való visz- szahelyezésüket akarjuk elérni. Az őket ért igazságtalanságot sem kívánjuk jóvátenni, csak egyszerűen újjávarázsolni, helyreállítani, megjavítani, becsületesen megítatarozni. A rehabilitációs üzemek sem korszerűsített üzemek: a foglalkozási rehabilitáció munkahelyei csupán. Dr. Bakos József Id. Kátai Mihály kiállítása Zalaegerszegen Az Egerhez kötődő, itt élő, munkálkodó id. Kátai Mihály alkotásaira az utóbbi időben indokoltan figyeltek fel, hiszen képei egyéni hangvételről, sajátos tehetségről vallanak. Több korábbi tárlat után február 17-én, — csütörtök délután öt órakor — a zalaegerszegi Kisfaludi- Stróbl-teremben Varga Zoltán, a dunántúli megyeszékhely állandó színházának igazgatója nyitja meg ottani kiállítását. Az érdeklődők március 3- ig tekinthetik meg a hatvan festményt, amelyek a magyar tájak szépségéről tanúskodnak. KÉT FILM Egy trombitás Szocsiban Színes, szovjet film Mi kell a filmsikerhez? Elfogadható, érdekes, közérdekű téma, jó képességű, sokoldalú szinészek, tehetséges operatőr, némi lírai hangossággal, fülbemászó, dallamgazdag zene, szépségükkel elkápráztató tájak. Nem ártanak, sőt kifejezetten használnak a slágerként ható betétek, a csinos, szőke lányok által bemutatott tánc, illetve revürészletek. Lehetne még folytatni a felsorolást, de felesleges, hiszen ennél kevesebb is elég a közönség tetszésének megnyeréséhez, s olykor egy maradandó értékű műhöz is. Persze, csak akkor, ha a rendező jó érzékkel meglelte az egésaséges keverési arányokat, s markáns „profilt” alakít ki, olyat, amelyben zavartalanul ötvöződnek a különböző műfaji sajátosságok. Leonyid Kvinyihidze épp e téren bizonytalankodott. Életképesnek tűnő ötletét, sajnos, ő dolgozta forgatókönyvvé, azaz, a későbbi hibák magvait már ekkor elvetette. Igaz, Viktória Tokárjeva személyében szerzőtársa is volt, de a lényegen ez sem változtatott, mert az életképes témával egyikőjük sem boldogult. Főhősük egyéni ízű figura, olyan előadóművész, aki az alkotás megszállottja, aki szinte semmi mással sem törődik, s emiatt összekuszá. lódnak emberi kapcsolatai. Magányosságérzetét csak fokozza annak tudata, hogy jönnek a helyet követelő, a más, modernebb irányzatokat követő, azokért rajongó fiatalok. Ebből a gondolati magból emlékezetes értékű produkció születhetett volna, hiszen Oleg Jankovszkij- Gyenyiszov személyiségének életre keltője — sokrétű jellemformálásra törekedett, méghozzá olyan sikerrel, hogy többet is adott, mint amennyit vártak tőle. Szinte felhívta a figyelmet arra, hogy lehetőségek regimentje maradt kiaknázatlanul. Igor Szlabnyevics lírai adottságait bizonyította, az ezerarcú Fekete-tengert villantotta fel, jól megkomponált poézistől áthatott felvételekkel. Gennagyij Podelsz- kij és Oleg Kucenko muzsikája változatosságával, árnyalatbőségével okozott kellemes perceket. Szórakozást kínáltak a formás lábú, az ügyes táncosnők is. „Kemény” ez a kanadai alkotás. A hazai mozikban szokatlan a véres látványosság, a néző szeme láttára kutyákkal széttépetett ember. De ebben Az elnök elrablása című filmben nem bántó, mert a mondanivaló egyértelmű: ezek az eszközök eltorzítják a legjellemesebb önjelölt „forradalmárt” is. A történet a bolíviai őserdőben kezdődik, ahol egy „felszabadító szervezet” egyik csoportja leszámol a másikkal, vezetőjük még saját szeretőjét is meggyilkolja, nehogy kitudódjon, mire készül. Közben az amerikai elnök kanadai útra indul; ő az akció célpontja, elfogásával hatalmas összeghez akar jutni a film „hőse”. A jól bevált szabályok szerint az államfő biztonsági emberei nem hiszik el a készülő meMindenki a tőle telhetőt nyújtotta, csak épp a már említett „karmester” bizonytalankodott. Az általa formált cselekmény vontatott- ságával, vérszegénységével andalította, untatta a nézőket, akik hiába vártak lendületes ritmust, hamisítatlan konfliktusokat, izgalmas, pergő dialógusokat, épkézláb rényletről érkező jelentést. Akad közöttük azonban egy szélesebb látókörű, aki nemsokára mindenki bizalmát — köztük a nézőét — kiérdemli. Az ilyen sablon, mely szinte elkerülhetetlen, any- nyiféle mű készül mostanában erről a témáiról, nem zavaró. Végig izgalmas, az utolsó percig torokszorító az alkotás, hiába tudjuk, hogy csak jól bevált filmes fogásokkal állunk szemben. Ezeket azonban olyan ügyesen alkalmazzák, hogy elfelejtjük, hogy minden valamirevaló rendező az utolsó másodpercekig húzza az időt. A pokolgép már-már robban, az elnök majdnem halott, a kísérlet kiszabadítására csaknem kudarcot vall. Miután székéből föláll az ember, akt kor jön rá, hogy milyen vígjátéki vagy drámai szituációkat. Még elgondolni is rossz, hogy mi lett volna, ha trombitásunkat nem szocsi vendégszereplésre hívják meg. így legalább ízelítőt kaptunk egy híres üdülőhely varázsából ... Pécsi István gezték oda. Igen, talán sok esetben nem is az újdonság varázsa számít, hanem az, hogy a művészek milyen elegáns módon bánnak a már kitalált, bejáratott eszközökkel. Mert gondolat és eredetiség nemigen volt ebben a filmben, de a közhelyekkel annál jobban bánt. Bár felfoghatnánk úgy is, hogy ez a mű a „balos mozgalmak” elleni pamflet, amelyben igazán rokonszenves hősök a jókedélyű és „alapjában tisztességes” amerikai politikusok, de talán nem érdemes ilyen mélyen elemezni a látottakat. Elégedjünk meg annyival: izgalmakban, szörnyűségekben bővelkedő másfél órát tölthettünk a moziban. Gábor László Szövetkezeti dalosok országos találkozója Az idén is megrendezik Szolnokon a különböző szövetkezetek keretében működő kórusok országos találkozóját. Ezt megelőzően március 19-én és 20-án Tamásiban, március 26-án és 27-én Tatán, április 16—17-én Nyíregyházán, április 23—24- én pedig Kecskeméten találkoznak egy-egy körzet együttesei. Légidválóbbjaikat hívják meg a június 18—19-én, Szolnokon sorra kerülő országos bemutatóra, amelynek első helyezettjei nívódíjat kapnak. Új kiadványok Zalából Több, országos érdeklődésre is számot tartó munka szerepel Zala megye idei könyv- kiadási tervében. Közülük is kiemelkedik Kerecsényi Edit horvát nyelven tavaly már megjelent műve, A Muramenti horvátok története és néprajza. Érdekes újdonságnak számít, s régi hiányt pótol a zalai írók antológiája is. A zalaegerszegi városi tanács kiadványa lesz a városban élő, ismert költőnő, Pécsi Gabriella legutóbbi években írt verseiből készült válogatás. A megyei oktatási továbbképzési kabinet Az úton menni kell címmel tanulmánykötet közzéadását tervezi a csapi cigánykollégium alapításának ősszel esedékes 10. évfordulójára. A zalai gyűjteménysorozat egyik következő kiadványa Müller Róbert: A mezőgazdasági vaseszközök fejlődése Magyarországon a késő vaskortól a török kor végéig című tudományos értekezése lesz. Az elnök elrablása, avagy: Terrorizmus — saját számlára kiscserkész” trükkökkel szöUtak, keresztutak XVI/14. A szürrealizmus A szürrealizmus fogalmát lefordítani nem tudjuk, csak körülírni. Mondhatjuk, hogy a valóság feletti valóság, a valóságon túli valóság, vagy éppen: a valóság magasabb síkba emelése. A szürrealizmus a tapasztalati, a látott világból, a valóság elemeiből vett képeket használ látomásai kifejezésére. Az egyéni, a sajátos képösszetételek, a kézzelfogható valóságban egymástól távoleső dolgok egymás mellé helyezése jellemzi a képzőművészetben, irodalomban egyaránt. Ennélfogva szürrealista építészet vagy iparművészet nincsen. A zene alapjában véve szürreális. A fogalom francia költőtől, Apollinaire-től származik. 1917-ben írt bur- leszkjét, a Tirésias kebleit nevezte szürrealista drámának, de már 1908-ban is élt később általánossá vált meghatározásával. A szürrealista képformálást az irodalom és a népnyelv régóta ismeri. Jegyezzünk ki néhányat Petőfi Az őrült című költeményéből: „Ostort fonok, lángostort, napsugarakból; Megkorbácsolom a világot!”; „Mérget töltöttek azok vizembe, Akik megitták boromat”; „Mi az ember? Mondják: virágnak gyökere, Amely fönn a mennyben virul”; „Öh ég, óh ég, te vén kiszolgált katona, Érdempénz melleden a nap, S ruhád, rongyos ruhád a felhő... ” „Nem a fékevesztett elme, azaz a zsáneralakba öltöztetett shakespeare-i bolond hat ránk, hanem a szörnyű fintorok mögött jól látható s oly szeretetreméltó ifjú arc rémülete: lássátok, ilyen a világ, meg kell bolondulni tőle, vagy föl kell robbantani az egészet” — írja róla Illyés Gyula. És ezzel valójában kulcsot is adott kezünkbe a szürrealizmushoz, ezzel a két szóval: rémület és ilyen a világ. A szürrealisták elfordulnak ettől a világtól, mert olyannak látják, mint Petőfi Az őrült látomásaiban, már 1846-ban, hatvan-het- ven évvel a szürrealizmus virágkora előtt: embertelennek, pusztulásra érettnek. Költői képzeletük az álmokban, látomásokban, lelkiviláguk nehezen követhető és ellenőrizhető rétegeiben keresi az igazibb valóságot. Ahogy ők mondják: a valóság feletti valóságban. „Sur” franciául annyit jelent: felett. André Breton, akinek inkább röpiratokat köszönhetünk, mint máig élő alkotásokat, A szürrealizmus ma- nifesztuma című munkájában ezt írja: „A szürrealizmus a gondolkodás diktátuma az értelem ellenőrzése nélkül, és túl minden esztétikai vagy optikai kérdésen. Azaz: a szürrealizmus az álmok, sejtelmek, látomások világát fölébe helyezi a valóságnak, hisz az álom mindenhatóságában, a freudi lélekelemzésnek abban a tételében, hogy az álmok iga- zabb világunkat, őszintébb énünket jelentik.” Hisz tehát abban, hogy a gondolat szempontok — s így erkölcsi és más előítéletek — nélkül való játéka kiszoríthatja a tudat, az értelem, a szellemi megnyilvánulások más beavatkozását a művészetből (logika, szerkesztés, megformálás, kötött forma stb.), s általuk jobban megközelíthetjük az élet igazabb lényegét. Ennek a művészi módszernek, magatartásnak következményeképpen a szürrealizmus is hozzájárult ahhoz — a konstruktivizmus és kubizmus mellett —, hogy a műalkotást önálló, nem ábrázoló, csak önmagát kifejező valóságnak tekintsük. Nem szakított teljesen a művészet ábrázoló szerepével, mint a konstruktivizmus, csak éppen az ábrázolás tárgyát vette a nem látható és le nem írható élményekből. Ezért van a szürrealizmusban valami kijelentésszerű fellebezhetetlenség. A kimondhatatlanhoz is olyan képeket hív segítségül, melyek valóságosak, testük van. A szürrealizmus képei reálisak, gondolati tartalmuk azonban irreális. A szürrealizmus az a művészet, mely tartalmánál fogva irreális, de képeiben reális. Van, aki nem is használja ezt a kifejezést: szürrealizmus, hanem a fantázia festészetének nevezi. A fantázia festői pedig azok, akik a „belső szem látását” fontosabbnak tartják annál, minthogy a rajtunk kívül létező világot ábrázolják. Ez a belső látás természetesen egyéni, szubjektív. A jelképekről azt mondtuk, hogy egyetemesek, s lényegük abban van, hogy sokszor ismétlődő egyetlen jelenség közös vonásait hordozzák magukban. A szürrealizmus alkotói saját egyéni szimbólumaikat akarták egyetemessé tenni, a saját világukat a környező világ fölé emelni, s ez sokszor csupán groteszk, egyénieskedő, s nem egyetemes művészi érvényű. Nem véletlen, hogy Petőfi Az őrültjével kezdtük elemzésünket. Az őrület feltépi a gátlásküszöböket, szabadjára engedi a lefékezett tudatot, az egyéniség elfojtott indulatait. De itt nem őrületről van szó, hanem magános alkotókról, akik kétségtelenül szembenállónak érzik magukat a környezetükkel, társadalmukkal. Salvador Dali extravaganciáját szokták idézni a szürrealizmus szélsőségeire, különcségeire. Dali a polgári világ megcsökött hazugságai, formalitásai, képmutatása ellen tüntetett, a konvenciók ellen, a megszokás unalma ellen. Egy alkalommal újságíró kereste fel azzal a kéréssel, hogy „lemeztelenítve” szeretne róla írni. Dali erre meztelenre vetkőzve, pásztorbottal a kezében ült elébe: tessék, parancsoljon. A jelenet önmagában mulatságos, de ha mélyebben vizsgáljuk, arról van szó: Dali visszamegy a szavak eredeti tartalmához. A tréfa a lényegre akarta a figyelmet fordítani: vissza az eredeti igazsághoz. Dali kommunista is volt egyidőben, mint a szürrealisták vezér- egyéniségei általában. Dalit nem fogadta be a társadalma. Lám, mondja Dali, úgy nem kellettem, őszintén, emberin, akkor viszont szó szerint veszem, amit kívánnak tőlem: lemezteleneden!. Ez megint szürrealizmus. Közvetlenül, őszintén létezni, megnyilatkozni. De a társadalomnak a meztelenség, a „mez” nélküli ember nem kell. Ha az őszinte em- ben nem kell, folyik tovább Dali monológja, akkor veszem úgy, ahogy ti értitek a meztelenséget, — s levetkőzöm. Groteszk játék ez ugyan a .fogalommal és a pillanatnyi helyzettel, de jellemző a szürrealizmus igazságot kereső alapállására. A szürrealizmus lényege: a valóság feletti valóság. A fából vaskarika. Ezért nehéz felfogni, megközelíteni a szürrealista képeket. Képi mivoltukban ugyan megértjük, de annyira az egyéni átélésben gyökereznek, hogy ahhoz már magyarázat kell. Ha élményeink alapja közös, akkor a szürrealista képpel is megtaláljuk a kellő kapcsolatot, azaz felismerjük benne saját élményeinket. Ha nem, akkor értelmetlen, idegen. Koczogh Ákos (Következik: 15. Szocialista művészet) Salvador Dali: Anyáin, anyám, anyám