Népújság, 1983. január (34. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-14 / 11. szám

4. NÉPÚJSÁG, 1983. január 14. péntek Az évforduló jegyében új kiadásban Marx, Engels, Lenin művei A Kossuth Kiadó idén is folytatja a marxizmus—leni- nizmus klasszikus műveinek publikálását: részben koráb­ban megjelent, de az üzle­tekből már elfogyott kötete­ket adnak ki újra, részben új tematikus összeállításban hagyja el a nyomdát egy- egy kötet. Az év első napjaiban ju­tott az üzletekbe Marx és Engels műveinek 45. kötete. Ez a könyv azokat az 1867 és 1893 között keletkezett Marx-, illetve Engels-íráso- kat tartalmazza, amelyek nem kerültek a* megfelelő időrendi kötetekbe. Olvas­ható egyebek közöitt Marx rövid tanulmánya a mono- metalizmusról és a bimetal- lizmusról, Engels svédországi és dániai útijegyzete és mindkettőjüktől néhány pub­licisztikai írás, amelyekről a kutatások többnyire csak az utóbbi években állapították meg, hogy kinek a művei. Az idén emlékezünk Marx születésének 165. és halálá­nak 100. évfordulójára. Már erre az alkalomra gondolva jelentette meg a Kossuth Kiadó Lenin „Jegyzetek Marx és Engels levelezéséből” cí­mű kötetét. Lenin a tudomá­nyos kommunizmus megala­pítóinak nemcsak elméleti műveit, hanem leveleit is tanulmányozta, kiváltképpen az elméleti kérdések, a mun­kásmozgalom politikájának és taktikájának kidolgozásával kapcsolatos részletek érde­kelték. Jegyzeteket készített azokból a levelekből, ame­lyekben Marx és Engels jel­lemzik a német szociálde­mokráciát, bírálják á fran­cia munkásmozgalom elméle­ti hibáit, üdvözli'k Olaszor­szág, Németország, Magyar- ország, Lengyelország, Íror­szág nemzeti felszabadító harcát. Az olvasás megköny- nyítésére a könyvben egy ol­dalon két szöveg is találha­tó: Lenin jegyzete, valamint Marx és Engels leveleiből a jegyzeteknek megfelelő sze­melvények. A pártéletről, a pártépí­tésről címmel adják közre azt a gyűjteményt, amely Lenin munkáiból, cikkeiből a párt életének és tevékenysé­geinek elveiről szóló gondo­latokat közli. Lenin összes műveinek ti­zedik kötete változatlan utánnyomásban kerül az üz­letekbe. Ez a könyv tartal­mazza a III. pártkongresszus anyagait, Lenin határozati javaslatait, kongresszusi fel­szólalásait. A. Kossuth Kiadó szerkesz­tőségében már javában dol­goznak Lenin összes mű­veinek 16., 48. és 49. köte­tének újbóli kiadásán is. Ugyancsak előkészítik Marx, Engels háromkötetes váloga­tott műveinek ismételt köz­readását. (MTI) Néptáncos- képzés gyermekeknek Az Állami Balett Intézet a hivatásos együttesek után­pótlására az 1983—84-es tan­évben néptáncosképzést in­dít. Felvételre jelentkezhetnek azok a lányok és fiúk, akik az 1982—83-as tanévben fe­jezik be az általános iskola nyolcadik osztályát és ked­vet éreznek a táncos pálya iránt. A jelentkezők felvéte­li vizsgát tesznek, amelynek időpontjáról és követelmé­nyeiről írásban értesítik az érdekelteket. A fevételi vizsgára jelentkezők buda­pesti elhelyezéséről a szü­lőknek kell gondoskodniuk. A tanulmányi idő négy év, a növendékek a szakképzés­sel egyidejűleg gimnáziumi oktatásban is részesülnek. A kérelmet január 31. és február 12. között a Balett Intézet címére (1061 Buda­pest, Népköztársaság útja 25.) kell eljuttatni. Téli tárlat Miskolcon Megragadó festmények, grafikák, szokványos szobrok Herczeg István: Nagyapával Miskolc rangosabb képző­művészeti kiállításainak so­rában ezekben a hetekben a hagyományos téli tárlatot láthatja a közönség. A Mis­kolci Galéria termeiben ez­úttal csaknem nyolcvan művész kapott lehetőséget arra, hogy kiállítsa műveit. A tárlat — amelyet Lengyel László művészettörténész rendezett — elkülönített mű­faji és tematikai csoportosí- itásltían mutatja be az alko­tásokat. A galéria nagyter­mében kaptak helyet a fest­mények, külön teremben, lát­hatók a grafikák, a rézkar­cok, megint másutt a texti- tilek, a szobrokat pedig több teremben, helyezték el: A szemlélődő első benyo­mása a mostani téli tárlat­ról: szűkült a kiállítók köre. Nem tematikai, műfaji szű­kítésre gondolunk, hisz e téren gazdag a tárlat anya­ga. Sokkal inkább szembe­tűnő, hogy az ország távo­labbi részeiről kevesebb al­kotót hívtak meg. Főképp az Észak-Magyarországon élő képzőművészek műveit láthatjuk; ám e tény önma­gáiban nem befolyásolja a tárlat anyagának színvona­lát. A galéria művészettör­ténészed — a korábbi évek­től eltérően — most ismét arra törekednek, hogy az ezen a területen dolgozó mű­vészek kapjanak kiállító te­ret. Abban is újat hozott a mostani tárlat, hogy az eddi­giektől eltérően, figyelemre­méltó, színvonalában erőtel­jes festményanyagot mutat be. Régebben, a halványabb művészi értékű festmények helyet, inkább a grafikák és a különböző újSzferű techni­kával készült alkotások je­lentettek szellemi izgalmat az igényesebb szemlélődének. Ezúttal a nagyteremben ki­állított művek a legmarkán­sabbak. Ám nemcsak témájában, műfajában változatos a tár­lat, igen szembetűnők a ki­állítók tehetségbeli eltérései is. Főképp a szobrokon, a grafikákon és a vegyes tech­nikával készült munkákon észleli ezt a néző. A festmények közül min­denképpen kiemelkednek Seres János képed. Egyszerű­ségükkel, már-már puritán­sággá szigorított színeikkel ragadják meg a nézőt. Mű­veit a zsűri nagydíjjal ju­talmazta. Sarkadi Péter új­szerű portréi kíváncsivá te­szik a látogatót, Pataki Já­nos groteszk festményei in­kább felvidítónak, játékos­nak hatnak. Blaskó János Búcsúzés című képe színhar­móniájával kelti fel az ér­deklődést. Lenkey Zoltán ezúttal újjal jelentkezett: pasztelljein a festői és a gra­fikusi tudás remek össz­hangja érződik. Borongós színeivel valamiféle meg­nyugvást sugároz Lóránt Já­nos két festménye. Nagy Er­nő pedig tájképeivel jelent­kezett. Dohnál Tibor művé­nek említése kívánkozik még ide. A miskolci téli tárlatnak ugyancsak erőteljes része a grafikák sora. Nemcsak té­májában, de művészi kivi­telezésben is eltérőek a munkák. Találkozunk eb­ben a teremben az orszá­gosan elismert grafikusok­kal: Peledy Gyula művész­barátainak állít emléket, Pető János litográfiáival kelti fel a figyelmet. Nem sorolhatók a hagyományos grafika körébe a színes fo­tóvásznak, a fotók vagy a fotóofszet nyomatok. Közü­lük egyszerűségével, szigorú­ságával emelkedik ki Sza­bados Árpád fotótanulmány- sorozata. Pócs Péter olykor meghökkentően ironikus alkotásokkal jelentkezett, Magyar István szitanyomata 1919 májusának állít figye­lemreméltó emléket. Erő­teljes művészi fejlődés ér­ződik ef. Zámbó István munkáin: a Macska vakon­dokkal című képe fanyar nevetésre ingerli a nézőt. Herczeg István Nagyapával című linómetszete a gyerek­kor mesevilágát idézi. A szobrok, a kisplasztikák nem hozták különösebb meglepetést. A bántóan se­matikus Kodály-portré (Kirsdhmayer Károly mun­kája) s néhány stílusutánzó szobor mellett nyugodt, is­kolázott műveket találni. Bakóhetey Rozália derűs, színezett porcelánjai és Se­bestyén Sándor erőteljesebb bronzszobra, Pusztai Ágos­ton pedig kő-öntöttvas szob­rával vonja magára a néző figyelmét. A kiállított tex­tilek kissé egysíkúak. Szül­és formaihatásuk nem ráz­za fel túlzottan a szemlélő­dét. A miskolci téli tárlat anyaga összességében igazol­ja a galéria törekvéseit; mind több kiállítási fórum­ra van szüksége az Észak- Magyarországon élő képző­művészeknek, ám oly mó­don, hogy igényes válogatás biztosítsa a jó színvonalait. Mikes Márta Csillagszórók A gyanta illatú karácsonyfák bekopogtattak a lakásokba. A fenyőgyertyák imbolygó lángjai megvilágítják a szobát és a sejtelmes fényben a gyerekek az ajándékokat kutatják. Aztán csillagszórók gyúlnak és a parányi szikrák meghoz­zák az igazi karácsonyi hangulatot. Az apróságok, de a felnőtték is örülnek az ajándékoknak, a szülők a gyerekek boldogságának. A karácsonynak! A karácsony a szeretet, a békesség ünnepe. A két foga­lom egyidős az emberiséggel, de talán sohasem volt olyan nagy szükség rájuk, mint éppen napjainkban. Harcok, há­borúk mindig voltak. Nyilak, szuronyok, puskák és ágyúk — sajnos — sohasem hiányoztak fegyvertárunkból. De most nagy a tét! Életre, halálra megy a küzdelem. Az ember olyan tudományra tett szert, amely egyetlen gombnyomás­ra képes megsemmisíteni a földi világot. Az emberiség ké­pes kiirtani önmagát. — Hogyan jöhet e szörnyűség az apokalipszis gondolata a békés karácsonyi hangulat mellé? — Ünneprontónák tart? Nem szeretném! Gondolkodik. — A valóság számbavétele az élet minden percében — a legboldogabban is — kötelességünk. Kevés a békeóhaj, a jámbor békevágy! Méginkább az ön­ző belenyugvás: Ugyan mit is tehetnénk, ha máshol napon­ta ezrek, tízezrek halnak meg? Az a fontos csak, hogy ná­lunk béke legyen. — Több kell ennél! — Mi az a több? Mi a hozzájárulás magunk és mások békéjéhez, a boldogsághoz? lEzt a kérdést napjainkban százszor és ezerszer felteszik. A titkok titkának tartják. Könyvek, tanulmányok, lángel­mék, és szívemberek foglalkoznak az emberi élet értelmé­vel, ha úgy tetszik a boldogsággal. — Mit ír erről Selye János? — Az embernek az a végső célja, hogy kifejezze önma­gát! Kifejezze olyan teljesen, amennyire csak a szándékai­nak megfelelően lehetséges. — Az apró örömök? — Ezek csak rövid lejáratú célok! — És a távlatok? — Meg kell találni azt az életformát, amely biztosítja szá­munkra az egyensúlyt, még keli tanulni szétválasztani azt, ami igazán örömöt ad attól, ami csak az öröm megvásárlá­sának eszköze. — Mi az igazi öröm? — Örömet, boldogságot szerezni másoknak! Szeretni a szeretetre méltókat! Nem bibliai idézetek, valamiféle karácsonyfa alá kíván­kozó, kiagyalt szentenciák ezek. Igazságuk szintén egyidős az emberiséggel! Csak hajlamaink szerint gyakran elfeled­kezünk róluk... -Ä'iT s<v: A nemrég meghalt, és említett nagy magyar tudós a há­laérzet filozófiájáról így ír: A hála kétszer ad: A viszonzás a kisebb rész, a nagyobb; hálánk azért, hogy hálásak nekünk. A szeretet és a béke testvérek! Feltétlenül az ember hosszú távú céljai közé tartoznak. iE nyugtalan világban élni és boldognak lenni, nagyon nagy dolog. Életművészet! Hozzátartoznak a karácsonyi fe­nyők, a pislákoló viaszgyertyák, a csillagszórók szórta örö­mök is... Szalay István Hz ítéletet végrehajtották Bűnügyi riportsorozat (VIII/4.) Ijedt képű, töpörödött asz- szony nyit ajtót. — Rendőrség! Dr. Gábor alezredes vagyok, a munka­társam. Hollai hadnagy. — Kit tetszenek keresni? — Bátor Györgyöt... — A fiam nincs idehaza... — Bejöhetnünk? — Tessenek csak — mond­ja az izgalmaktól meggyö­tört idős asszony és beveze­ti a nyomozókat az egyik gyengén bútorozott, de tisz­ta szobába. — Tehát itt lakik egy ide­je Kohányiné? — kezdte a beszélgetést az alezredes. — Igen, kérem... A fiam­mal összeállt. — A néni fia nőtlen? — Nem, özvegy. A felesé­ge szegény öngyilkos lett, leugrott az emeletről. Ma­radt utána öt gyerek ... — Mit szólt ahhoz, hogy Annának szintén volt négy gyereke? — Semmit, hát a fiam hozta. Különben is csak a kislánnyal jött, de az sem maradt itt sokáig, mert Ko- hányi erőszakkal elcipelte a csöppséget. Én meg nagyon sajnáltam az asszonykát, sokat panaszkodott, hogy mennyire ütötte-verte őt a férje. — Látott tegnap este ab­ból a bizonyos tragédiából valamit? Az idős asszony vékony teste minden porcikájában remeg, szinte megrázza az emlékezés. — Mindent... Mindent... Ügy volt... Tegnap délután idejött a kis Ferike, kereste az anyját. Anna nem volt itthon, azt hiszem, a szülei­hez ment. Azután a kisfiú is elfutott, nagyon ideges volt a gyerek ... Kint vol­tam az erkélyen, úgy hét óra tájban, amikor Kohányi a szemben lévő ház tetejéről átkiabált. — Mit? — Hót, hogy küldjem ki Annát. Közben a három gyerekei) a tető szélére ül­tette ... Megrémültem. Visz- szakiabáltam, hogy nincs itt­hon Anna. Aztán nem is tudom, hogy történt, egy­szer csak felemelte a kis Annit és a mélybe vetette, majd sorba dobálta Attillát és Istvánt... Borzasztó ... István el akart menekülni, de Kohányi elkapta és le­dobta őt is ... Közben ki­abáltam: Gyilkos... Gyil­kos ... Ne tedd, de ő csak hajigálta lefelé a három ár­tatlant ... ★ Az idő már erősen dél­utánba hajlik, amikor a rendőrtisztek Kohányiné Boros Annával beszélhetnek. A félhomályba burkolt, szegényesen berendezett szo­ba sarkában lévő ágyban valósággal elvész az egyéb­ként magas, életerős asz- szony... Az alezredes csendben az ágy mellé húz egy széket, megsimogatja Anna áttetsző bőrű kezét: — Tudja, hogy a kis Feri­ke megmenekült? — Igen, tudom ... Leg­alább ö megmaradt... — fe­lelte könny nélkül sírva. — Anna, elég erősnek érzi magát ahhoz, hogy beszél­gessen velünk? Tudja, na­gyon fontos lenne. Ezen mindenképpen túl kell es­nie ... — Igen ... Tudom. Min­dent megpróbálok, tessék csak kérdezni. — Ha jól tudom, maga most huszonhat éves, és tíz éve kötött házasságot. — Igen... — Hogy éltek? — Nagyon ... nagyon rosz- szul. — Miért? — Mert amióta csak ösz- szekerültünk, állandóan ivott és akkor állandóan megvert. — Miért bántotta magát? — Eleinte azért, mert szóltam az italozás miatt... Később ... később azt hi­szem, már megszokásból. Közben meg a gyerekek sor­ra születtek: 1971-ben Feri­ke, két évvel később Attila, 1974-ben Istvánka, 1978-ban pedig Annuska ... — Miért vállalt négy gye­reket, amikor ilyen rossz körülmények között voltak? — En szerelemből mentem a férjemhez és azt remél­tem hogy a gyerekek előtt majd szégyellni fogja magát. Megváltozik... De hát, té­vedtem. Ahogy, korosodott, úgy durvult. — Maga dolgozott? — Nem. — És miért nem * vállalt munkát? — Mert a férjem egysze­rűen nem engedte, hogy el­helyezkedjek. Kértem, kö­nyörögtem, hogy engedjen dolgozni, de ő megmakacsol­ta magát. Nem ... Nem és nem... — A férje nem dolgozott? — De, dolgozott, csak ál­landóan váltogatta a mun­kahelyeit. Legalább huszon­öt volt... — A pénzt nem adta haza? — De, általában ideadta, viszont azonnal küldte is a gyerekeket a kocsmába, ru­mért, borért, sörért... Amennyit hpzaadott, annyit el is ivott. — És ha nem kapott volna italra pénzt? — Kiverte volna belőlem az utolsó fillért is. Hiába mondtam, hogy a gyerekek­nek kell ruha, cipő, meg sok egyéb. Öt ez nem zavarta. A gyerekeim szégyenszemre mások által elnyűtt ruhák­ban jártak... — Mégis, miként határoz­ta el, hogy szakít a férjével? — A gyerekekkel le szok­tam menni a játszótérre, ott ismerkedtem meg Bátor Györggyel. Ö szólított meg ... Azt kérdezte, az én férjem az a gumicsizmás, alacsony férfi, aki folyton részeg? Igen, sajnos, ö az, feleltem. Aztán többször beszélgettünk. Elmondta Bátor, hogy öt kis­gyereke van. A felesége ön­gyilkos lett. Kiugrott az ab­lakon. Mutatta is a papíro­kat, állítólag a tejláz vagy valami hasonló támadta meg az agyát... — Gyakran találkozgat­tak? — Mindig csak a játszóté­ren ... Egyszer elmondta, hogy szüksége * lenne egy olyan asszonyra, aki nevelné az ő gyerekeit is. — Mit válaszolt? — Mondtam, hogy én is úgy elmennék a gyerekekkel, mert hiába van most már a rendes lakás, ha nyugalom nincsen, állandóan rettegni kell... — Tehát megállapodtak, hogy összeköltöznek. — Tulajdonképpen igen ... — És mikor költözött Bá­tor ékhoz? — Ha jól emlékszem, már­cius 28-án elment az uram három napra pálinkát főzni. Ekkor fogtam a kislányt és átmentem ... — A fiúkat miért nem vit­te magával? — Tudtam, ha megtudja, hol vagyunk, elviszi őket. Nem akartam a botrányt... A kislányt is egy hét múlva elvitte. Megijesztette a szü­léimét, hogy ha nem mond­ják meg hol vagyunk, az egész családot sorra öli... Schmidt Attila

Next

/
Oldalképek
Tartalom