Népújság, 1983. január (34. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-07 / 5. szám
NÉPÚJSÁG, 1983, január 7., péntek Évente félmilliárd forint megtakarítás Ötletbőség az energiapályázatokon VESZÉLYEK KÖZÖTT (II.) Lehetőségek és feladatok Nyersanyagokban ugyan viszonylag szegény ország vagyunk, ám ötletekben meglehetősen gazdagok — ezt mutatja az MTESZ ener- ' glatakarékossági pályázata, amelynek már az ötödik fordulója zajlott le az elmúlt napokban. A társadalmi szervezet pályázata nagy érdeklődést váltott ki a műszaki, gazdasági szakemberek körében — az öt fordulóban 543 javaslatot dolgoztak ki az energiafogyasztás csöken- tésére. Ezek nagy többsége megvalósíthatónak ígérkezik — s óvatos becslések szerint is több milliárd forintot nyerhet így, aránylag rövid idő alatt az államháztartás. Idézzünk fel csak néhányat a legutóbbi forduló pályázatai közül. A cukorgyárakban felhasznált igen drága koksz helyettesítésére két megoldás is született: az egyik földgázzal, a másik nagy inert- tartalmú, azaz alacsony kaló- riájú földgázzal kívánja a kokszot helyettesíteni. A módszer valamennyi cukorgyárban alkalmazható, s így népgazdasági szinten is jelentős megtakarítást eredményezhet. Egy másik pályamunka lényege egy ötletes készülék, amely az arató-cséplő gépekre felszerelve már aratás közben szárítja a terményt. A körülbelül 12 ezer 'forintos készülék segítségével a termények 5 százalékkal szárazabban kerülhetnek a tárolókba. És végezetül még egy ötlet, amely a fénycsövek energiaveszteségét csökkenti. Bár a módszer viszonylag költséges. olyan helyeken, ahol állandó a világítás, például az áruházakban, vagy a metró állomásain, viszonylag gyorsan megtérül. Jó ötletek tehát bőséggel vannak, s a sorsuk is kedvezőbb a szokásosnál: a pályázatok nagy része vagy megvalósult, vagy a megvalósítás útján van. Eredményeik sem csekélyek — csupán az eddig alkalmazott megoldások évente több mint félmilliárd forint energiamegitakarítást eredményeznék. A takarékosságra pedig igen nagy szükségünk van — még akkor is, ha energiahelyzetünk pillanatnyilag kedvező. A lakosság ugyan több energiát használt fel az 1982. évben, mint a korábbiakban — a háztartások korszerűsödésével különösen a villamosenergiafogyasztás bővült — ám a2 ipar, a mezőgazdaság, a közlekedés mérsékelte a fogyasztását. "Végső soron tehát 1982-ben is körülbelül annyi energiát használtunk fel, mint egy évvel korábban. Nyugodtan nézhetünk a hátralévő tél elé is — energiaellátásunk kiegyensúlyozottnak ígérkezik, készleteink lehetővé teszik, hogy összességében zavartalanul, fennakadás nélkül elégíthessük ki a fogyasztók igényeit. Mindez azonban nagy erőfeszítéseket kívánt a hazai energiatermelő ágazatoktól. Különösen a szénbányászat került igen nehéz helyzetbe — az év során ugyanis több bányában a vártnál kedvezőtlenebb geológiai viszonyok, váratlan víz- és iszapbetörések nehezítették a munkát, vetették vissza a termelést. A tervtől való elmaradás a lakosság ellátásában is zavarokat okozott. A bányászok éppen ezért számtalan túlműszakot vállaltak. Hasonlóképpen elismerésre méltó a földgázbányászok teljesítménye is — termelési tervüket félmilliárd köbméterrel teljesítették túl, s ezzel nem csekély olaj megtakarítást tettek lehetővé. A biztonságos ellátás azonban az emberi erőfeszítések mellett jelentős anyagi terheket is jelent. Ezek ellensúlyozása csakis akkor lehetséges, ha még gondosabban, okosabban bánunk az energiával, s meggyorsítjuk az energiagazdálkodás ésszerűsítését. Ami egyúttal azt is jelenti, hogy támogatunk és felhasználunk minden olyan ’ötletet, ami ener- giamegitakarítást eredményez. Például azokat a pályamunkákat, amelyeket az MTESZ felhívására dolgoztak ki a szakemberek. De azért az is fontos, hogy ne csak azoknak a javaslatoknak legyen becsülete a vállalatoknál, amelyek egyszerre hoznak jelentős megtakarítást. Az apró — önmagukban talán csekélynek tűnő —, de éppen ezért olcsón is megvalósítható — ötletek ugyanis összességükben sokra mehetnek. S a vállalati energetikusok a megmondhatói, hogy ilyen ötletekben is bőviben vagyunk. (K. J.) — Ha végül is az állam vállalja át a veszélyeztetett gyermekek neveltetését, yii- re számíthat a gyerek és milyen tagra a társadalom? — Az állami gondozás csak pótmegoldás, ami sohasem helyettesítheti maradéktalanul a családot. Ezt több fontos, tény is bizonyítja: az állami gondozattak közül arányaiban még mindig több ember szorul később a társadalom perifériájára, és az új állami gondozott gyerekek közül soknak már a szülei is azok voltak. Ez nem azt jelenti, hogy az idekerültek nem léptek igen nagyot eredeti életkörülményeikhez képest! De azt igen, hogy a családban nevelődött gyerek esélyeit még így sem érik el. — Okai? — A nevelőotthon nem család. Egyszerű eset: kiszakad a gyerek kabátja játék közben. A családban ne. velődé gyerek biztosan megkapja a „lelki fröccsöt”: te nem is tudod, mit gürcöl apád, hogy nektek mindene, tek meglegyen, síbb., stb. — látszólag hatástalanul, de tudata mélyén azért lerakódik a többihez, hogy mindennek az alapja a munka. Az állami gondozott beviszi a raktárba, és kap másikat, tanulság nélkül. A családi tervek, példáül a nyaralásra, észrevétlenül kialakítják a gyerekben,, hogy várni kell még arra is, amiért pedig megdolgozunk — ezek is, a többiek is mind-mind olyan egyszerűnek látszó, de roppant tanulságos mozzanatok, amelyek apránként átültetik a gyerekbe a társadalmi együttélés legfontosabb szabályait. Ezzel szem. ben az állami gondozott gyerek izoláltan, védett környezetben nő fel. És 18 évesen, amikor véget ér az intézeti élet, anyagi biztonság és tűrőképesség nélkül kerül ki az életbe. Nem a saját hibájából, de nem is az intézeti nevelés hibájából; a család hibájából, amely őt elhagyta. Ma pedig amikor még a családban nevelkedett nagykorú gyerek is messze áll attól, hogy önálló életvitelre képes legyen (lakáshelyzet, elhúzódó tanulási időszak stb.) ez sok veszélyt rejt magában; a támasz nélkül maradt ember könnyen bajba jut. — Van mód ennek elkerülésére? — Csökkentésére igen. Ha nem nevelnék együtt differenciálás nélkül az oly különböző állami gondozottakat, tekintet nélkül arra, hogy milyenek. Ha közös iskolába járnának a családban nevelkedő gyerekekkel, hogy ellessék azok tulajdonságait. Ha például az állami gondozott fiúkat azonnal, még 18 éves korukban behívnák ka. tanának. A „sereg” nevelő ereje, szakmai képzése a másfél évet egy élet megalapozására is elegendővé teszi! Nem utolsósorban azzal is, hogy a hivatásos tiszthely-4:- tesi, tiszti pályákat is megnyitja előttük, ami jó lehetőség az anyagi biztonság, a család megteremtésére is. Ha a garzonházakba nemcsak értelmiségiek, de a szakképzett, a munkásként dolgozó állami gondozottak ás bekerülhetnek. (Sok volt nö. vendékünk jön vissza azzal, hogy egyszerűen nem tud ki- jeientkeznd tőlünk, mert nincs hová bejelentkeznie!) De ezek együtt is csak csökkenthetik a hátrányt a családban nevelkedetthez ké. pest, a gyermekvédelem csak tüneti kezelés családnevelés nélkül. A legjobb esélyt a* társadalomba beilleszkedéshez még mindig a családban való nevelkedés adja, ez bizonyított tény. — — Mivel lehet ezt bizonyítani? — Igen jó ellenőrzési lehetőség a nevelőszülőknél nevelkedett gyerekek sorsának tanulmányozása. Jelenleg 300 körüli a számuk, és elmondhatom, hogy a társadalomba való beilleszkedésük szinte zavartalan. Nem érvként, de megemlítem, hogy ezek a gyerekek csak 20 ezer forintba kerülnek az államnak évente — az viszont biztos érv, hogy ezek a gyerekek nem „lelencek”! Hanem áldozatkész, szeretettel teli, igaz emberek gyere, kei, akik többet kapnak szüleiktől, mint ami az állam anyagi lehetőségeivel elérhető: bázist egy életre, és szülői szeretetet. Nemrégiben egy „anya” kereste nálunk vér szerinti gyermekét. Tíz éve látta utoljára, arra sem emlékezett már, hogy egy apasági per következtében a neve is megváltozott — hát ennél csak jobb lehet a nevelőszülő! — Mennyire jellemző az örökbefogadás? — Sokan választják ezt a megoldást, és szerencsére egyre többen. A pár év előtti 7—8 helyett ma 30—35 gyerek kerül tőlünk évente örökbefogadó nevelőszülőkhöz. Sőt! Jogi, eljárási nehézségek miatt kevés is a kiadható gyerek, most körülbelül 100 szülő vár arra, hogy szülő lehessen. Három érdekes tanulság: egyrészt hatott a nevelőszülői gondozási díjak emelése (ezek most havi 800—1200 forintot tesznek ki), és a felemelt 810 forintban megállapított családi pótlék. Másrészt az örökbefogadók teljesen tükrözik a társadalmi rétegződést; ugyanolyan arányban van közöttük paraszt, munkás, funkcionárius, mint a társadalom egészében. Harmadrészt: ehhez tudni kell, hogy az állami gondozottak 58 százaléka cigány származású — de az örökbefogadásoknál ez már rég nem jelent megkülönböztetést. — E területen tehát minden rendben? — Ami a nevelőszülőket és az örökbefogadott gyerekeket. illeti — igen! Bárcsak több házaspár juthatna ily módon boldogsághoz; mert ez a gyereknek is a legjobb, a társadalominak is, és nekik is, akiknek életcélt, tartalmat ad a gyereknevelés! Apróbb igazításokra azonban szükség van. Az elhúzódó ügyintézés miatt — nehéz ám felelősen kimondani a vér szerinti szülő alkalmatlanságát! — nem mindig a gyerek optimális életkorában, 1—3 éves kicsiként találjuk meg örökbe fogadó szülőjét. Aztán van mit tanulnunk e téren a csehszlovák. a jugoszláv szomszédok rendszerétől is. Ott hivatásnak, munkaviszonynak tekintik e vállalt feladatot. Például pedagógus házaspárok nagyméretű szolgálati lakást kapnak azért, hogy embert faragjanak 5—8 állami gondozott gyerekből. Nálunk most két gyerekre jut egy alkalmazott — ennél a fenti módszer biztosan jobb. Végül is összegezve: az egész gyermekvédelem alapja a gyermek érdekeinek megfelelő cselekvés — azaz a gyermeknevelésre alkalmas, felelős család megteremtése valamilyen módon. Ami nemcsak, sőt nem elsősorban állami tennivaló, hanem az egyes ember, az iskola, a társadalmi szervek — mindannyiunk ügye. — Köszönjük a beszélge. tésit! Kőhidi Imre Miért nem csökken az igénylők száma? — A tizediktől drágább — Nem kielégítő az ellátás színvonala Népfrontfórumok a lakáshelyzetről Még döntés előtt megismerni, hogyan vélekednek az állampolgárok a bevezetésre váró új intézkedésekről, felszínre hozni a megvalósítás esetleges buktatóit, összegyűjteni az okos ötleteket, az ésszerű javaslatokat — ez a szándék vezérli a népfrontmozgalom irányító testületéit, amikor nyílt fórumokat szerveznek a lakosságot leginkább foglalkoztató kérdésekről. Az utóbbi időben a legnagyobb érdeklődés azokat a tanácskozásokat kísérte, amelyeken a lakásellátás körüli gondokat vitatták meg. E fórumok tapasztalatait összegezve Inzsel Ottó, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának osztályvezetője elmondta, hogy a résztvevők elismeréssel szóltak lakásépítési eredményeinkről, pozitívan értékelték, hogy az elmúlt években több mint egymillió új otthon került tető alá. Sokan tették fel azonban a kérdést: miként lehetséges, hogy a lakásigénylők száma még mindig, a jelentős erőfeszítések ellenére is meglehetősen népes. Ennek kapcsán többen kifogásolták azt a korábbi gyakorlatot, amely nem teremtett kedvező feltételeket azok számára, akik saját erejükből kívánták megoldani lakásgondjukat. Utaltak a szűk állami támogatásra, a mérsékelt kölcsönfelvételi lehetőségekre, s a korlátozottabb szociálpolitikai kedvezményekre. Ez a helyzet arra kényszerítette az állandó lakással nem rendelkezőket, hogy — úgymond — beállja- nak a sorba, s a tanácsok lakásosztályain jelentsék be igényüket. Az eszmecseréken heves viták bontakoztak ki a nagy lakótelepek létesítésének szükségességéről, a házgyári technológiák előnyeiről. Abban valamennyien egyetértettek, hogy a tömeges igényeket leggyorsabban csakis így, ezek felhasználásával lehetett kielégíteni. Megoszlottak viszont a nézetek akörül, hogy helyes volt-e egyeduralkodóvá tenni ezt a telepítési formát, s ezt a technológiát. Szakemberek véleményére hivatkozva kijelentették: tudomásuk szerint a magas panelház végső soron nem olcsóbb, mint a kisebb, ám emberléptékű ház. Az általában 11 szintes épületek fenntartása, közművi rendszereinek üzemeltetése jóval többe kerül, nem beszélve arról a cseppet sem mellékes körülményről, hogy a lakótelepen élők túlnyomó hányada idővel szűknek, barátságtalannak, zordnak találja otthonát. Ezért, aki teheti, megpróbál valahol a „zöldben” telket vásárolni, s arra víkendházat felhúzni. Ennek a fordulatnak tulajdonképpen örülni kellene, hangsúlyozta Inzsel Ottó, de ez az öröm korántsem felhőtlen. A gondot itt az okozza, hogy az építkezni szándékozó nem ritkán éppen azt előzi meg a szükséges anyagok megvásárlásában, akinek még semmilyen lakása sincs. Az sem közömbös, hogy ezzel még zsúfoltabbakká válnak az üdülőkörzetek, forgalmasabbakká, veszélyesebbekké az autópályák. Azaz, a feszültségek feloldása csakis újabb infrastrukturális beruházásokkal volna lehetséges. Mint ismeretes, az elkövetkező időszakban a lakások zömmel magánerőből épülnek majd. A fórumokon elhangzott, hogy az otthont teremtők ezután sem boldogulhatnak a tanácsi szervek segítsége nélkül. A legtöbb, amit ezek tehetnek, hogy jól előkészített, közművesített telkeket bocsátanak az építők rendelkezésére. Az is fontos, hogy egyszerűsödjék az ügyintézés, a különféle engedélyek kiadására ne kelljen hosszú ideig várakozni. Az építtetők zömmel járatlanok az ügyintézésben, ezért megfelelő tájékoztatókat kellene készíteni számukra. Nem egy helyen kritikával illették az építőanyagellátást, néhol gondot okoz a szükséges árucikkek beszerzése. A népfront keretében működő Fogyasztók Országos Tanácsa helyi szervei a jövőben rendszeresen figyelemmel kísérik az ellátás színvonalát, választékát, folyamatosságát. Arról is sok szó esett, hogy bővíteni kellene a kereskedelmi szervek szolgáltatásainak körét. Nevezetesen: több olyan jellegű áruházra volna szükség, ahol a ma- gánépíttetők egy helyen vehetik meg az építési anyagot, a szerszámokat, s rendelhetik meg a járművet, amely- lyel hazaszállíthatják a vásárolt cikkeket. Az áruházakban tanácsadó szolgálatot is létre kellene hozni, hiszen sokak számára nem eléggé ismertek a munkafolyamatok. A jövőben meg kellene teremteni annak a lehetőségét is, hogy kapacitásaikkal, szaktudásukkal az állami és szövetkezeti vállalatok is bekapcsolódhassanak a magánerős építkezésekbe. A fórumokon elhangzottakat a népfront összegyűjtötte, s az írásban foglalt tapasztalatokat, javaslatokat eljuttatta a felsőbb szervekhez, kérve, hogy azokat vegyék figyelembe az új lakás- rendelet megalkotásakor. Hogy milyen eredménnyel? — A dokumentumok visz- szaköszönnek, ezek az általunk szervezett eszmecserék főbb megállapításai — mondotta Inzsel Ottó. — Mindez ismételten igazolja, hogy a párt- és állami szervek fontosnak tarják a lakosság véleményét. Az is bebizonyosodott, hogy egyáltalán nem csorbítja a döntéshozók tekintélyét, ha az előkészítő munka különböző fázisaiban meghallgatják az állampolgárok vélekedéseit, hasznosítják ésszerű javaslataikat, ötleteiket — mondotta a Hazafias Népfront Országos Tanácsának osztály- vezetője, majd arról szólt, hogy a mozgalom bizottságai tevékenyen részt vettek a helyi lakásrendeletek kidolgozásában is. A továbbiakban fontos feladatuknak tekintik a magánerőből építkezők hathatós támogatását, fórumok szervezésével segítik a lakosság és a település vezetése közötti folyamatos véleménycserét. (MTI)
