Népújság, 1983. január (34. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-25 / 20. szám

NÉPÚJSÁG, 1983. január 25., kedd * Pályák — változtatásokkal A kisiparosok is besegítenek Kevesebb a hiánycikk Valamikori tanítómesterem mondta: Fiam, hét-nyolc évenként új munkahelyet kell keresni. Én is csak azért nem megyek már odébb, mert közel a nyug­díj. Hittem is, nem is, amit mond, hiszen az idő tájt szövegezték újra a kollektív szerződéseket, s annak vas­kos kötetté dagadt mellék­letét, a törzsgárdaszabályza- tot. Húsz év, harminc év, aranylánc medállal, gyűrű — efféléket írtak. Az újságok tele voltak a törzsgárda- ünnepek hozsannáival, köz­ben meg a vállalathoz be­beléptek az újak és el-el- röpdöstek néhány év után. A kabarék, s a Ludas Matyi visszatérő alakja volt a ván­dormadár melós — irgal­matlanul leszedték róla a keresztvizet. És közben hallgattam az öreg H. Feri állandó zsörtö- lődését, hogy: fenekükön még a tojáshéj, de keveslik az enyémnél két forinttal kevesebb órabért, pedig én már huszonkét éve vagyok itt! Máig sem értem, hogy H. Feri miért áll ma is fes- tékes kötényben a regál előtt — miközben körülötte majd az egész nyomda ki­cserélődött. Talán mert öreg a változtatáshoz. Talán mert nem akar megint pályakezdő lenni. Mert bár­mennyire is gyakorlott szak­ember, egy új helyen me­gint „kezdőnek” számítana. Hogy is van ez a pálya­kezdés? Hányszor kezdünk pályát? Először az iskola után, az első munkahelyen. Aztán továbbtanulunk, és bizony adódhat, hogy elkép­zeléseink nem találkoznak a vállalatéval. És akk<?r — már' diplománk vagy más végzettségünk birtokában — új helyet, más munkát ke­resünk. És újra pályakezdők vagyunk. A fizetés talán több, de újak a munkatár­sak, a körülmények, a gaz­dasági és emberi feltételek — ismét nehéz beilleszked­ni, akárcsak a legelején. Már nem kapjuk a pálya­kezdőnek adható ösztönző órabért vagy prémiumot, sem a pótszabadságot — esetleg már családról is gon­doskodunk. Az első helyen élvezett kedvezmények el­múltak, legfeljebb a maga­sabb órabért hoztuk át az új helyre. Az idősebb kollégák pe­dig — mint az előbb említett H. Feri — egyre inkább úgy érzik, hogy valami hibád zik a törzsgárdisták megbecsü­lése körül. Mert a „kezdő­ket” karolják fel a vezetők, s elfeledkeznek a „húzóról”, aki úgyis az üzemben ma­rad, akármi történik. Az­tán a sérelmek vitákhoz ve­zetnek, az meg — nem is ritkán —, felmondáshoz. Hétfőn reggel nem a leg­jobb hangulatban találtuk Pállai János tiszanánai ta­nácselnököt. — Múlt év őszén sikerült fedelet biztosítanunk egy újabb óvodás csoportnak, és­pedig a régi tanácsháza ud­varán lévő egykori bölcsőde épületében. Nos, ez a fel­újított létesítmény a múlt héten megroggyant, életve­szélyessé vált, az óvodát meg kellett szüntetni — mondja a tanácselnök. — A gyerekek elhelyezése azon­ban nem a szülőknek, inkább nekünk okozott gondot, de végül is megoldottuk. A 34 apróságot számláló csoportot Mesteremnek abban bizo­nyára igaza lehetett, hogy hét-nyolc év alatt akármi­lyen jó közösségben dolgo­zik az ember —, csak meg­unja. Van, aki többre vá­gyik, van, aki kevesebbre. (Leginkább több pénzre.) P. Viktóriát a kilépéstől az utolsó pillanatban térítették el. Vállalata taníttatta, az­tán technikusként olyan munkakörbe helyezte, amit — némi túlzással — hat ele­mivel (nem általánossal!) el lehetett volna látni. Cso­portjában ő ismerte legjob­ban a kezelésükre bízott gépet — alig engedték kö­zelébe. Szervezési javasla­tait figyelembe sem vették. A felmondás határán állt, amikor valaki rájött, hogy egy technikus „műhelyt söpröget”. Ekkor emelték ki. Irodába került. P. Viktória eltemette álmait, a fiók mélyére süllyesztette szak- dolgozatát — az üzemben használt korszerű technoló­gia gazdaságos felhasználá­sáról írta — és most terme­lési programot készít. Ehhez ugyan kell a technikusi vég­zettség, csakhogy semmit nem hasznosít abból, amit szakterületéről eddig megta­nult. Még ma sem biztos, hogy nem kényszerítik újabb pályakezdésre. Vajon a legendássá vált törzsgárdahűség kifejezésnek van-e még tartalma? Azt hiszem, ha van is, már nem ugyanaz, mint régen. Sokak­ban munkálkodik a többre jutás vágya, és nem is meg­lepő, ha valaki egyszer csak úgy érzi, kinőtte a számára szabott munkahelyi kerete­ket. Egyszer valaki azt mondta, azért megy másik helyre, mert a gépétől csak a másik gépig látni. Az új munkahelyén szélesebb a horizont. Igaza lehetett. Nem akarok persze föl­mentést kínálni mindenki­nek, aki egyik helyről a másikra megy — hiszen le­het annak száz más oka is, összeférhetetlenség, rossz munkavégzés, személyes üt­közések, vagy egyszerűen csak a belépéskor még nem látszott, hogy ez a rét sem zöldebb, mint az előző volt. Viszont, aki többre vágyva keresett munkát, s az új munkával nemcsak boldogul, hanem öröme is telik benne, helyesen tette, hogy változ­tatott. A jól végzett munka örö­me sok mindentől függ. Nemcsak a munkától — ve­zetőktől, kollégáktól, kör­nyezettől, a vállalat perspek­tívájától is. Akinek ezt az összhangot sikerül megta­lálnia, nem hiszem, hogy majd újra és újra a pálya­kezdést választaná. (B. J.) az iskolai napközibe telepí­tettük át. Természetesen ezt ideiglenes megoldásnak te­kintjük, mert már megtettük az első intézkedéseket az életveszélyessé vált óvoda­épület felújítására, amihez félmillió forint póthitelt igé­nyeltünk. A helyi Petőfi Tsz, valamint a hevesi Rákóczi Tsz már meg is kezdte az építkezéshez szükséges tégla és egyéb anyag szállítását. Megtudtuk Pállai Jánostól azt is, hogy hétfőn tartott számadást a község Kovács Lajos vezette önkéntes rend­őri csoportja, amely 1981-ben a járás legjobb ilyen együt­tesének bizonyult, elnyervén Új módszertani anyag Az erdőművelésben kevés a szakmunkás, ez esetenként hátráltatja a fejlesztési ter­vek megvalósítását. A MÉM erdészeti és faipari hivatala most olyan szervezeti és módszertani javaslatot dol­gozott ki az erdőgazdaságok­nak, amellyel az erdőműve­lők szakmunkásképzését na­gyobb nehézség nélkül meg­oldhatják. A gondot koráb­ban az okozta, hogy mert a munkahelyek nagy távol­ságra vannak egymástól, központi képzésre nemigen van lehetőség. A számításba vehető szakmunkásjelöltek nagy része nő, akik nehe­zebben szakadnak el otthon­ról, s az iskolai rendszerű továbbképzést nem szívesen vállalják. A hivatal mód­szertani anyaga lehetővé teszi, hogy az érintették közvetlenül a munkahelyen sajátíthassák el az erdő- művelési ismereteket. Mint nem kevesen, Szikora József is úgy indult el an­nak idején Egerből, a gyár­egységnek helyet biztosító Hevesre, hogy lakásgondjai lényegesen hamarabb megol­dódnak. Reményeiben nem is csalódott: 1971-ben érke­zett meg családjával — fele­sége is a Finomszerelvény- gyár dolgozója —, és nem egészen egy év elteltével már új lakásba költözhettek. A komoly, szőke fiatalem­ber — a 38 éves kor még nem akadálya a fiatalságnak — szerszámkészítőként látott munkához a hevesi gyárban. — Meó-csoportvezető voltam.— emlékszik most vissza a kezdetre. — Már akkor is lelkiismeretes, a szakmát szerető emberekkel dolgoztam együtt, bár igazán nagy munkaintenzitásról eb­ben az időszakban még nem lehetett szó. Számomra az első öt év a munka és a ta­nulás jegyében zajlott le. Már 1971 őszén elkezdtem a műszaki szakközépiskolát — Jászapátiba jártunk át né- hányan —., majd ennek befe­jezése után Miskolcon tech­nikusképzőt végeztem. Tanulmányai befejezésével Szikora József csoportveze­tői beosztásba került a szer­számüzembe, és ezt a poszt­a járási hivatal vándorzász­laját. A múlt esztendei mér­leg sem mutatkozik rosszabb­nak, a csoport 18 tagja igen hasznosan vette ki ré­szét a 3200 lelkes település közrendjének biztosításából, Készül ugyanekkor a tanács­apparátus a szombati időkö­zi tanácstagválasztásra is, amelyen a 18-as körzet je­löltje Gőz Gyula, a tsz nö­vénytermelési ágazatvezetője lesz. A 45 tanácstag tevé­kenységével egyébként igen elégedett Pállai János. Ahogy megjegyezte, jelentős szerepük volt abban, hogy tavaly — a tervezett 600 ezer forinttal szemben — bő egy­Bizonyára hosszabb lenne az üzletek hiánycikklistája, ha a Heves megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat nem kötött volna szerződést a vállalatokkal, a termelő­szövetkezetekkel és a kis­iparosokkal az addig hiába keresett áruféleségek kis- szériában történő gyártásá­ra. Tavaly ily módon több mint százmillió forintnyi terméket szereztek be jelen­tősen enyhítve a vásárlók gondjain. 1982-ben negyven­egy új megállapodás szüle­tett és így kétszázhúsz hely­ről rendelhettek az igények­nek megfelelően. A bélapátfalvi „Bükkal- ja” Termelőszövetkezet mel­léküzemágában például gyermek hintaszéket, a mát- raderecskeiben pedig mű­szőrme játékokat és üléshu­ját azóta is őrzi. Ezt így hallva, olvasva kétélű kard­nak is tekinthetnénk: adva van egy jól képzett, jól dol­gozó fiatalember, aki éven- ken át tanult, főnökei teljes megelégedésére végezte min­dig a feladatát, de beosztásá­ban megmaradt, ami azt is jelenti egyben, hogy — nem lépett előre. — Hogy őszinte legyek, er­re még nem gondoltam — mondja. Az az igazság, hogy én nagyon elégedett vagyok a jelenlegi munkámmal, be­osztásommal. Mint párttag — 1971-ben vettek fel —, im­már kilenc éve a vezetőség tagja vagyok, s hasonlókép­pen a nagyközségi pártbizott­ságnak is. A munkával járó — és adott esetben termé­szetesnek tekinthető — gon­dok ellenére, valamint a kevés kezdeti tapasztalat da­cára, úgy érzem, elég jó eredményeket sikerült elér­nünk mind gazdasági, mind politikai tekintetben. Ezek az eredmények az egész gyáregységre érvénye­sek, és ezen belül természe­tesen ránk, szerszámkészí­tőkre is. A mi üzemünk, amelyben jelenleg 18-an dol­gozunk már kétszeres ezüst- koszorús brigád, és meg me­millió forint társadalmi munkaértéket produkált a helyi lakosság. Különösen a Petőfi Tsz szocialista brigád­jait illeti dicséret, hiszen egész esztendőben rendben tartották a község 24 kilomé­ternyi földútszakaszát, de mellette a különböző intéz­ményeknél karbantartási munkákat is végeztek. Ami­kor az egész települést érin­tő beruházásokra tereltük a szót, a tanácselnök a követ­kezőket mondotta: — Nem lehet panaszunk az elmúlt V. ötéves tervciklus­ra, hiszen az hozta meg Ti- szanánának a csaknem négy­millió forintból épített egész­ségügyi központot, helyet biztosítva dr. Tőgyi Sándor körzeti orvosnak és dr. Topa György fogásznak, benne működik továbbá az anya- és gyermekvédelmi tanács­adó. Itt biztosítottunk az egészségügyi szakembereknek három szolgálati lakást is. Ami Vitkóczi Rózsa közmű­velődési igazgatóhelyettest illeti, neki a régi tanácsháza zatokat formálnak a megbí­zás értelmében. A kilenc­venkilenc kisiparos között található seprűkötő, kera­mikus és faajándékkészítő. Nagyobb vállalatokkal is hasonló kapcsolatokat léte­sítettek. A Parádi Üveggyár­ból festett poharakat és vá­zákat, az egri, a hatvani és a heves i házi ipari szövetke­zetekből reprezentatív áru­kat vettek át értékesítésre. A megye határain túl is vannak partnereik. Ilyen a budapesti Minőségi Szűcs- és Bőripari Szövetkezet, a salgótarjáni Salgó Cipőipari Szövetkezet és a szombathe­lyi Lakástextil Vállalat, amelyektől nemesszőrme, bőrkonfekció, divatcipő, bú­torszövet és szőnyeg érke­zik az iparcikk kiskereske­delmi vállalat boltjaiba. rém kockáztatni: arany-kö­zeibe kerültünk. Nem di­csekvésképpen, de hogy a kép teljesebb legyen, hadd mondjam el, hogy anyag- és szerszámmegtakaritásban igen szép eredményeink van­nak. Munkájuk mibenlétét kel­lene jobban ismemi ahhoz, hogy megfelelően tudjuk ér­tékelni ezt a tényt. Minden esetre az egy bizonyos: el­ismerésük nem véletlen szü­lötte, hanem a tudatos, jó munka eredményé. Ezek alapján vélhetnénk, hogy Szikora József nem szűkölködik kitüntetésekben, jutalmakban. — Egy kétségtelen — mondja erről —, nálunk az eredményeket és a társadal­mi munkát elismerik. Ez ter­mészetesen nem jelenti azt, hogy unos-untalan jelvénye­ket tűznek az ember mellére. Dicsekedni tehát semmikép­pen nem tudnék ezzel, de kaptam már egy „Társadal­mi munkáért" kitüntetést, vezérigazgatói dicséretet és különböző, számomra nagyon jóleső jutalmakat. Azt is je­lenti ez egyben, hogy úgy érzem, jó helyet találtam itt, a hevesi gyáregységben, hi­épületében kialakított, 12 ezer kötetes klubkönyvtár jelentette a tervidőszak iga­zi örömét. Mert a könyvtár mellett még jól megfér az a klubhelyiség is, ahol isme­retterjesztő előadásokat lehet tartani, vagy éppen a nyug­díjasok klubja, illetve az if­júsági klub fejthet ki élénk közművelő tevékenységet. És ne feledkezzünk meg a két esztendeje átadott új tanács­házáról sem, ami négymillió forint felhasználásával ké­szült. Sajnos a VI. ötéves tervben hasonló volumenű beruházásokra nem nyílik lehetőségünk. De úgy érzem, az sem lebecsülendő, hogy 1982-ben másfél kilométernyi itatásos makadámúihoz ju­tottunk, korszerűsítettük a mozinak is helyet adó kultúr- otthont, a négy tantermes is­kola fűtését, valamint meg­épült az iskolai napközi vi­zesblokkja. Mindez közel hatmillió forintba került és ebből csaknem kétmilliót a megyei tanács biztosított. Az idén folytatjuk az útépítési A közvetlen termeltetés cél­ja — a hiánycikk megszün­tetése mellett — a válasz­ték bővítése és „színezése”. Lénárt La jós né osztályveze­tő elmondta, hogy az áruút rövidítése — a nagykeres­kedelem ugyanis kimarad a láncból — nemcsak a ter­melőknek, a kiskereskedel­mi vállalatnak is előnyös. Ez évtől már a Mátrai Er­dő- és Fafeldolgozó Gazda­ság is gyárt számukra fal­burkolatokat, balkoneleme­ket és — a „Hevesi mozaik ’82” kiállításon első díjat nyert — csigalépcsőket. Mi­vel pedig cirokseprűből még mindig nagyobb a kereslet a kínálatnál, ezért előállí­tására újabb vállalkozók ke­restetnek ... (Fotó: Perl Márton) szén azt a munkát végzem, amit véleményem szerint tu­dok és szeretek. Azokhoz tartozom, akiknek — divatos kifejezéssel élve — hobbijuk a foglalkozásuk, őrömet lel­nek benne. Remélem, mind­ez nem hangzik kenettelje­sen, mert egyáltalán nem ar­ról van szó, hogy „túl szép a menyasszony”. Nekünk is megvannak a mindennapi gondjaink, vitáink, veszeke­déseink, amelyek a munká­nak épp olyan természetes velejárói, mint a sikerek fe­letti öröm. Szóval: ebből is, abból is kijut nekünk, s talán nem tűnik túlzott optimiz­musnak, ha azt mondom, az utóbbi érzés az, ami ha nem is sokkal több mint a másik, de meghatározója és értelme napjainknak. B. Kun Tibor programot, éspedig a Lenin, valamint a Martinovics ut­cákban, kiburkoljuk a Vö­röshadsereg út árokrendsze­rének egy szakaszát, százezer forint erejéig pedig az ivó- vízhálózatot szeretnénk bő­víteni. Beszélgetésünk során szó­ba került a helyi munkaerő­foglalkoztatottság kérdése is. Ennek kapcsán elmondotta Pállai János, hogy a tanács ilyesféle gondjai nemrégi­ben megszűntek. Az Egri Ci­pőipari Szövetkezet 62 mil­lió forintból épített korsze­rű fióktelepén ma már 160, jobbára női dolgozó jut tisz­tességes keresethez és meg­közelítően százan dolgoznak a Petőfi Tsz melléküzemágá­ban, ahol műanyag alkatré­szeket gyártanak. Ami pedig a mezőgazdasági kultúrát il­leti: a közös gazdaság, fi­gyelemmel területi sajátossá­gaira, eredményesen zárta az 1982-es esztendőt. Moldvay Győző A bét öröme-gondja Tiszám« Mentőakció az óvodáért - Egymillió forint társadalmi munka Egészségügyi központ után útépítés - Sokat segít a Petőfi Tsz Amiért érdemes... Adalékok Szikora József portréjához

Next

/
Oldalképek
Tartalom