Népújság, 1983. január (34. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-15 / 12. szám
10. NÉPÚJSÁG, 1983. január 15., szombat Börtön „ott fenn a folyónál” A riporter, aki a nyáron járt Finnország nemzeti bankjának alelnökénél, ezt jegyezte fel blokkjába: „Az ENSZ-statisztika szerint az egy főre eső évi nyolc-kilenc ezer dolláros nemzeti jövedelemmel a világon a tizenhetedik helyen állunk. Nem rossz. Itt senki nem hal éhen. De évek óta van 150 ezer munkanélkülink, aki segélyen él. Ez pedig nemcsak a pénzkérdés, hanem lelki probléma..A bankalelnök-politikus szavait megerősítette az általános, derűs stabilitás első pillantásra látható képe. Némely külföldiek egyenesen „európai Japánnak" mondják Suomit. És most mégis kormányválság híre érkezett Helsinkiből, mégpedig nem akármilyené. A kormány körüli villámgyors események éppenséggel a pénz körül forogták. Nagy pénzről volt szó a költségvetés egyik rubrikájában. A kormány 19 százalékkal emelni javasolta a katonai tárca kiadásait. Arra hivatkozott, hogy a finn hadsereg felszerelése elavult, korszerűsíteni kell. A kommunistákat is magában foglaló Finn Népi Demokratikus Unió (FNDU) viszont arra az álláspontra helyezkedett, hogy fölösleges ez, mert az ország biztonságát leginkább pozitív, semleges külpolitikája szolgálja és garantálja. Az FNDU a katonai kiadás növelése ellen szavazott. Igaz, a költségvetést — az ellenzéki jobboldal segítségével — a parlament elfogadta, a szociáldemokrata Kalevi Sorsa miniszterelnök rámutatott: miután egy kormánypárt a kormány ellen szavazott, összeférhetetlen helyzet állt elő, s benyújtotta kormánya lemondását. A — szintén szociáldemokrata — köztársasági elnök ismét őt bízta meg kormányalakítással, s az új kormányból a népi demokraták kimaradtak. Az esemény különös, de nem váratlan. Az ország politikai életének mélyén ugyanis másfél-két éve többféle folyamat kezdődött. Mozgolódik és erősödik a konzervatív jobboldali ellenzék, összeszedi erejét a kormányban lévő — a liberális párttal látványosan egyesült — Centrum Párt s az ellenzéki konzervatívokra kacsingat. Finnországban márciusban parlamenti választás lesz, s az említett erők jelentősebb súlypont- eltolódást szeretnének kierőszakolni. Velük szemben a baloldal építhet ugyan a viszonylagos gazdasági stabilitásra, a nyugalomra, de kérdés, hogy ennek hol a határa? A tavalyi, kétszeres, ösz- szességében 13 százalékos devalvációt akkor ugyan árstopp követte, de az a karácsonyi vásár küszöbén véget ért. A nagy árugrás után pedig most, január elején, elmaradt az ősidők óta szokásos árleszállítás, sőt tovább szöktek föl az árak. A kisember úgy érzi, hogy mind szűkösebben él, akkor is, ha van munkája. Viszont éppen a tél hátralévő hónapjaira a fűrészipar csupán 65 százaléka kapott megrendelést, ami az egész fa- és papíriparban láncreakciószerű további leállásokhoz vezethet. Ennek hatását a közhangulatra még nem lehet lemérni. Az FNDU-t illetően tény, hogy 1970 óta parlamenti mandátumainak száma alig ingadozott: a 200 képviselői helyből 36, 37, 40, 35 az övé volt. A mostani döntés, amellyel a népi demokraták ellenzékbe kerültek — meglehet — növeli népszerűségüket. A mélyben mindenesetre feszülnek társadalmi- politikai problémák. Éles vita folyik például az őszszel megnyitott metróról. A helsinkiek fanyar gúnynyal említik, hogy övék „a világ legdrágább metrója”. Mitől lett ilyen drága? Még .nem tudják, de a vita arról zajlik, hogy az építtetők — anyagilag — nem lépték- e túl jogkörüket? (Mély és bonyolult a baloldal egységének, vagy megoszlásának háttere. Az biztos, hogy a Sorsa-kormány a devalvációval az államnak, de elsősorban a munkáltatóknak kedvezett. Vagyis az ország külkereskedelme a dolgozok terhére jutott lélegzethez. Ez azonban a szociáldemokratáknak csak az egyik arca. A másikat — óvatosan — a szakszervezetekben mutatják. Ott megkezdődött a — szokásos évi — vita a kollektív szerződésekről. A jórészt szociáldemokrata vezetésű szak- szervezeti tanács erre az évre kétszer másfél százalékos béremelést követel, a kommunista párt a kétszer három százalék mellett áll ki. A munkáltatók szövetsége viszont még a szaktanács követeléséről sem akar hallani. A kollektív szerződés vitája elhúzódhat tavaszig, s közben az áremelkedés aligha áll meg. Ez kemény, ellenzéki politikai erővé válhat,' bár vannak, akik szerint a finn társadalom zömére ez idő szerint inkább a jól felfogott passzivitás a jellemző. Kérdés, hogy a finn választó az urna előtt a máj életszínvonalat eredménynek vagy hibának minősíti-e? S kit tesz felelőssé érte? Évtizedek óta nem hangzik ily kéményen a további kérdés: vajon egy jövendő kormánykoalícióban kik tömörülnének majd? Hiszen a baloldal pártjai — 1970 óta — a 200 tagú parlamentben összesen csak 88, 92, 94 majd 87 képviselővel rendelkeztek, tehát önmagukban soha nem alakíthattak életképes kormányt. A kérdésekre pillanatnyilag nincs válasz. A választási csatát hivatalosan ugyan még nem kezdték meg, de a népi demokraták döntése már az első húzásnak tekinthető. Firon András A New York állambeli Ossining börtönének fellázadt rabjai kedden reggel bejelentették, hogy véget vetnek szombat óta tartó akciójuknak, majd szabadon bocsátották túszaikat. A levél- és csomagküldemények számának növelését, a szabad idő tartalmasabb eltöltésének lehetőségét követelték, valamint jobb egészségügyi ellátást. Mintegy ötszáz fogház van az Egyesült Államokban, csaknem négyszázezer „lakossal”. A foglyoknak majdnem a fele amerikai néger és félvér. Négy százalékuk nő. A legsúlyosabb gond a túlzsúfoltság. Különösen a déli államok börtöneinek van több kényszerű lakója, mint ahány ra az épületet tervezték. A hírekben szereplő ossiniingi börtönben 2150 személyt tartanak fogva, a másik „történelmi” börtönben, a Sing Singnél 27 évvel fiatalabb kaliforniai San Quentiinben 3427 rab zsúfolódik 2642 férőhelyen. Az amerikai közvélemény régóta szorgalmazza a börtönállapotok javítását, ám a börtönök költségvetése nem teszi ezt lehetővé. Egy korszerű börtöncella építése 37 ezer dollárba kerül, egyetlen fogoly pedig évente 15 ezer dollár kiadást jelent az államnak. A leghíresebb amerikai börtönt a New York-iak mindmáig csak Sing Sing- ként emlegetik, hivatalosan Ossinimgi Javító Intézmény a neve, a gengszterek csak úgy emlegetik: „ott fenn a folyónál” utalva arra, hogy a hírhedt börtön a Hudson- folyó partján, New Yorktól északra fekszik. Aki volt már „ott fenn a folyónál”, annak rangja van az alvilágban. A fogház miatt a közeli városka neve kétes hírnévre tett szert a századfordulóra. Lakosainak sehogysem volt ínyükre azt mondani, hogy Sing Singből jöttem, így 1901-ben megváltoztatták a település nevét. Sajátos módon ragaszkodtak azonban a hagyományokhoz, így Ossining lett a csippeva indiánok nyelvén követ jelentő ossin és sing sing szavakból. New York állam hatáságai 1980-ban keresztelték át hivatalosan a börtönt. Sing Sing-ben végezték ki kémkedés igaztalan vádja alapján 1953. június 9-én a Rosenberg házaspárt, Ethelt és Júliust. Sing Sing foglyai többször is fellázadtak. A hatvanas években három békés akcióra sor került, a feltételes szabadlábra helyezések igazságtalan módszerei ellen tiltakoztak a foglyok. Az ezt megelőző nagy ülősztrájk során — ebben a börtönnek akkori 1741 foglya közül 1451 vett részt — amiatt tiltakoztak, hogy nem egyértelműek a rendelkezések, amelyek alapján a „jó magaviseletű” megjegyzéseket kapott elítéltek büntetését csökkenthetik A múlt év augusztusában két elítéltet öltek meg a börtönben. Egy hónappal korábban megvesztegetési botrány miatt emeltek vádat tíz alkalmazott ellen: pénzt, kábítószert, cigarettát, alkoholt csempésztek a börtönbe és „megszervezték” egyes rabok más börtönökbe történő áthelyezését. (L. L.) .. .de Kalevi Sorsa miniszterelnök, az új kormány két tagjával, mintha kétkedéssel nézne a jövőbe... (Fotó: MTI — KSj Jaguárt lőtt a pilóta „Éppen most lőttem le egy jaguárt,, — hangzott a közlés. „Hülyéskedsz?" — hangzott a kérdés. „Nem hülyéskedem" — hangzott a válasz. A párbeszéd nem az őserdőben zajlott le, hanem egy repülőtéri irányítótorony és egy Phantom pilótája között. A lelőtt Jaguár pedig a Brit Királyi Légierő közel hétmillió dollár értékű, Jaguár típusú harci repülőgépe. Aki lelőtte: ugyancsak a brit légierő tisztje. Most — navigátorával együtt — hadbíróság elé állították, azzal a váddal, hogy „bűnös hanyagsággal kezelte repülőgépét, emberéletet kockáztatott, és őfensége a királynő egyik repülőgépének pusztulását okozta". A két vádlott ártatlannak vallotta magát. Ha azonban a katonai ügyész bebizonyítja a vádat, akkor kétévi börtönnek néznek elébe. Az eset úgy történt, hogy Roy Laurence és Alistair Inverarity repülőszázadosok egy nyugatnémet légitámaszpontról felszállva Phantom gépükkel gyakorló repülést végeztek — felszerelve négy „Sidewinder” típusú, élesített robbanótöltetet hordozó rakétával, Htjukba került a gyanútlan Jaguár — és Lawrence repülőszázados megnyomta a gombot. A „Sidewinder” típusú rakéták hőérzékelővel vannak felszerelve, amelyek a célba vett repülőgép hajtóműveinek hőjét „érezve” találnak célba. Nagy szerencse, hogy a Jaguár pilótája kapitulált és ejtőernyőjével sértetlenül ért földet. A katonai ügyész szerint bűnös könnyelműség és szabályellenes volt éles rakétákkal gyakorlatozni. A védelem szerint viszont a Phantom repülőgépeken nem lehet alkalmazni a Sidewinder” biztosító berendezéseit. Hogy a repülőszázados miért lőtte ki a rakétát — az egyelőre nem világos, de bizonyára a vadászösztön munkált benne. A francia állam kártérítést fizet Csend a merényletek után Szinte nem múlik el nap, hogy a világ valamelyik részéről ne érkezne hír merényletekről, a televízió ne mutatna drámai képeket a robbantások, géppisztolysorozatok áldozatairól. De mi történik később, amikor a reflektorfények kialszanak és az áldozatok családjai magukra maradnak fájdalmukkal? A párizsi Le Monde írásában erre a kérdésre keresi a választ. A párizsi Copernic-utcai zsinagóga elleni 1980. október 3-i merénylet óta a francia állam — mintha szégyellné tehetetlenségét — kártérítést fizet az áldozatoknak. Erre semmiféle törvény nem kötelezte, azonban a jogászok előbányásztak egy paragrafust, amely szerint a közösségek kártérítést adnak „a zavargások áldozatainak”. Az állam tehát fizet. A közigazgatás a rá jellemző finomsággal értékeli a fájdalmat. szakértői véleményt mond a könnyekről — írja Daniel Schneider, a cikk szerzője. A 22 éves Philippe Bouissou például motorkerékpárján éppen a Copernic-utcai zsinagóga előtt haladt el a robbanás pillanatában. Néhány hónappal értelmetlen halála után szüleinek összesen 100 ezer frankot ajánlottak fel. Miután a szülők ezt úgy értelmezték, hogy így hallgatásukat akarják megvásárolni a rendőrségi vizsgálat eredménytelenségének láttán, az összeget visszautasították és pert indítottak, hogy felrázzák a közvéleményt: 1 millió frankot követeltek. Végül azonban belefáradtak a jogi csűrés- csavarásba és kiegyeztek az adminisztrációval 200 ezer frankban. Philippe menyasszonya 40 ezer frankot kapott. Több más, különböző merényletek során elpusztult áldozat családtagjainak — az elszenvedett gazdasági és erkölcsi kár értékeként — 80 ezer frankot ajánlott fel a kormányzat, rejtély azonban, hogy alakult ki ugyanaz az összeg teljesen eltérő esetekben. Az sem ismeretes, milyen kritériumok alapján döntik el, ki kap kártérítést és ki nem. A belügyminiszter környezetéből származó vélemény szerint a döntő az, mennyire rázza meg egy-egy merénylet a közvéleményt. A kártérítést hat hónap múlva folyósították egy olyan esetben, amelyről sokat beszéltek — más, kevesebb reflektorfényt kapott merénylet áldozatának családtagjai viszont másfél évet várhattak. A merényletek sebesültjeinek biztosítási kártérítése, betegellátása, státusa szintén vitákra ad okot A Copernic-utcai támadás egyik súlyos sebesültjét, Michel Apeille-t például a társadalombiztosítási szervek nem voltak hajlandók rokkantnak elismerni — csak akkor, amikor egy újság megírta az esetet. A Courcelles-utcai merénylet portugál áldozatának családtagjai több mint egy héten át interurbán telefonok sorozatával tudták csak elérni, hogy az államügyész elrendelje a holttest hazaszállítását Portugáliába. A családok, amelyeket villámcsapásként ér a tragédia, úgy érzik, hogy a hatóságok egyáltalán nem veszik figyelembe rendkívüli helyzetüket. Az áldozatok családtagjainak kérvényeket kell fogalmazniok, hosszú kihallgatásoknak kell alávetniük magukat, mintha ők lennének a bűnösök, sokszor kemény tárgyalásokat kell folytatniuk a rendőrséggel azért is, hogy visz- szakapják szeretteik kedves tárgyait, öltözékét. A dráma napján mindig akad egy képviselő, egy polgármester, egy miniszter, aki biztosít: „ne nyugtalankodjon, mindent gyorsan elintézünk”. Aztán jön a csend. „Néha elolvassuk a sok szép levelet, amelyet a merénylet után kaptunk, — mondják Philippe Bouissou szülei — és sírunk". Pedig Franciaországban legalább kártalanítják az áldozatokat, a családtagokat. Ez korántsem általános gyakorlat. összeállította Virágh Tibor '—II IM'S II ■MHlMllll ..Hilf ■ — 1 ö tvenhárom óra után szabadult meg a rabok rabságából ez a két börtónőr (Népújság telefotó — AP — MTI — KSj A téli szőrmevásárra száznál több külföldi cég érkezett Helsinkibe... ... a finn építészek a pihenés és a szórakozás szolgálatában: a legújabb típusú víkendház... VÁLASZTÁSRA VÁRVA? II finn népi demokraták lépése
