Népújság, 1982. december (33. évfolyam, 282-306. szám)
1982-12-11 / 291. szám
6. NÉPÚJSÁG, 1982. december 11., szombat A letűnt évezredekről a régészet vall, megszólaltatva a sírvilágot, hitelesen idézve a múltat. Emlékeztetőül és okulásul egyaránt. Ma még tisztázatlan, hogy mikor alakult ki az első település a község területén, egy azonban tény: időszámításunk előtt ezer évvel — a korai vaskorban — már éltek itt emberek. Ezt bizonyította Szabó János Győző régész, a Heves megyei Múzeumi Szervezet igazgatóhelyettese, aki Hevesen a Semmelweis utca 17. szám alatti telken tárt fel több szkítakori sírhelyet, megtalálva a szórt hamvas, az urnás és kuporított csontvázas temetkezés nyomait. Csaknem háromszáz évet töltötték itt a dél-oroszországi szarmaták, akik fejlett gazdasági-társadalmi kultúrájukat örökül hagyták az őket követő hódítókra: az avarokra és a szlávokra. Az előbbieket idézi a frankok elleni védekezésül épített „Csörszárka”, amely Borsod megyéből Mezőtár- kánynál lép szűkebb pátriánkba, — s többek között — Fejezetek' a hajdani Heves város krónikájából Beszédes ablakrészlet (Fotó: Szabó Sándor) században — Halászi (Gyöngyöshalász) Bátor, Fogacs (Pusztafogacs, Tárnáméra mellett), Fegyvernek, Acs, Schmula (ma már ismeretlen helység neve), Ecséd, Pata (Gyöngyöspata), Pély, Tarnaörs, Szurdokbánya, Ve- zekény (Hevesvezekény) Do- moszló, Ágasvár (Mátra- szentimre mellett), Tiszabá- bolna, Tarnabod. A trónviszályok fokozatosan megnyirbálták a királyi birtokokat. Érthető is, hiszen a szemben álló felek csak adományokkal szerezhettek újabb híveket. Ez persze csökkentette a várispánságok jelentőségét. II. Andrástól az Aba nemzetségbeli Demeter mester három helységet kapott: A gót stílusjegyeket . őrző templom Dormándon, Tamabodon, Tarnazsadányon áthaladva, a Szolnok megyei Árokszállási érintve Csánynál végződik. Az avar korszakról igen gazdag leletanyag tanúskodik. A községben, a vásártéri cédulaháznál lócsontok, befésült, hullámdíszes agyagcserepek kerültek elő. Nem hiányoznak a honfoglalás időszakának tárgyi emlékei sem. Mivel őseink fő foglalkozása a pásztorkodás, az állattenyésztés volt, ezért elsősorban nem a hegyes vidéken, mocsaras tájakon telepedtek meg, hanem a síkságokon. Tény, hogy a régészek a Budapeset—Miskolc vasútvonaltól délre, a patakok és .folyók mentén találták a legtöbb relikviát. Az államalapítás utáni időszakról már írásos dokumentumok is vallanak. Ezek utalnak arra, hogy Heves és környéke királyi birtok, várispánság Castrum Újvár vagy Castrum Heves néven. Hozzá tartozott — a XIII. A földvárba az ispán költözött Pélyt, Szurdokbányát és Patának egynegyed részét. Do- moszló 1262-ben lesz Kom- polthi ispáné. V. István 1264-ben szintén neki adja Tarnaörsöt. Fia, Péter pedig a csehek elleni harcban szerzett érdemeiért lett Vámos- györk ura. Gyöngyöshalász 1267-ben került ki a hevesi vár kötelékéből. o Hiteles adatok bizonyítják, hogy az ispánság központja a mai községtől — keleti irányban — 3—4 kilométerre eső földvár volt, amelyet még a szlávok építettek. Ez a vizesárokkal és mocsaras területtel körülvett erődítmény veszély esetén menedéket nyújtott a környék lakosságának is. Az ispán, a „comes” gondoskodott a katonák állandó harckészültségéről, ő bíráskodott és összegyűjtötte a királynak járó szolgáltatásokat. A váradi székeskáptalan első ránk maradt jegyzőkönyve az 1208 és 1235 közötti időszakból, több mint harminc vármegyét és ispán- ságot, 600 községet valamint 2500 ügyfelet, nádort, országbírót,. poroszlót említ név szerint. Váradra küldték ugyanis a pörlekedőket perdöntő istenítéletre, tűzesvaspróbára. Ha sebük három napon belül meggyógyult, akkor ártatlannak, ha nem, úgy bűnösnek minősítették őket. 1215-ben Búd (Tanabod) községből Leustachius hevesi helyettes várispán Mihály pristaldussal (esküdttel) a káptalan elé küldte az egymással haragos Varout és Imrét. Egy másik bejegyzés — szintén ebből az évből származó — azt jelzi, hogy a hevesi „comes curiális” az abaújvári ispán megbízásából bíráskodik, azaz helyettesi minőségben ítélkezik. Négy év múltán megszűnik az alárendeltség, s tények sora igazolja az önállóságot. A földvárnak köszönhető, hogy a környéken bátran megtelepedtek az emberek, s létrehozhatták azt a várost, amely már a XIII. században is ismert volt. o Természetesen átvette az erődítmény nevét is. Ennek eredete még nem tisztázott, bár feltevésekben nincs hiány. Vannak akik arra hivatkoznak. hogy tűzésvaspróbá- kat tartottak, s az erre utaló hévvas szó alakult át Hevessé. Ez aligha elfogadható, mert hiányoznak a történeti bizonyítékok. Mások a besenyő eredet mellett kardoskodnak. Valószínűbb azonban, hogy egy magyar vezér nevét őrizte meg a hagyomány. Az ősök mindenesetre jó helyet választottak, hiszen itt vezetett át az a honfoglalás idején kialakult kereskedelmi útvonal, amely a Balkánról Nagyváradon, Debrecenen, a tiszaroffi révátkelőn át Hevesen, Gyöngyösön, Pásztón keresztül Csehországba vezetett. A község mai központjában keresztezte ezt a Budapest—Jászberény—Heves— Miskolc—Kassa menetirány. Erre a lehetőségre alapoztak az ideköltözött kézművesek, joggal remélve a jövedelmező árucserét. A község gyors fejlődését, rangját jelzi az is, hogy V. István 1271-ben országgyűlést tartott itt. A város titulussal csak 1467-ben találkozunk, amikor Országh Mihály vezetésével Hevesen ülésezett Heves vármegye közgyűlése. Ekkor már kiváltságos vásártartási joggal is rendelkezik. A várispánság jelentősége fokozatosan csökkent, elsősorban a folyamatos területszűkülés, az állandó adományozások miatt, s egyre kevésbé tudott a királynak jövedelmet. a környéknek pedig védelmet biztosítani. Kormányzati és törvénykezési jogát a nemesség vette át, a szolgabírói intézmény formájában. A «áros fénykorát a XIV—XV. században élte. Ezt az egészséges fellendülést törte meg a török hódítás és uralom. 1544-ben elesik Hatvan vára, s az itt berendezkedő Mohamed pasa — Eger és Szarvaskő várát kivéve — öt év alatt az egész megye területét elfoglalja. Hevesre különösképp áhítoztak. Gazdag és népes síkság középpontjában helyezkedett el, híres volt gabonaéléstáráról, kövér gulyáiról, s nem utolsósorban viszonylagos biztonságot nyújtó földváráról. Ezért támadták, pusztították, amikor csak lehetőségük adó. dott rá. Menekült, fogyott a lakosság. Erről tanúskodik az az összeírás, amely a hatvani szandzsák vezetőinek megbízásból készült 1550-ben. Ekkor mindössze 740-en élhettek a községben. 1567-ben ismét nehéz idők következtek: a hatvani bég Hevest Pély, Vezekény, és Hanyi falvakkal együtt leromboltatta. A várat 1596 őszén III. Mohamed égettet- te fel, s ettől kezdve a törökök uralkodtak egészen 1685- ig, amikor végre elmenekültek a hódítók. Ám 1686- ban újra -visszatértek, s kegyetlen bosszút álltak. Az épületek zömének csak a fala maradt meg. Futottak a sokat szenvedett emberek, otthont menedéket keresve. o 1687. december 17. után jöttek vissza, mert akkor már biztonságban érezhették magukat, hiszen Eger vára is véglegesen felszabadult. Glöchtsberg császári ezredes — fegyverjog címén — megkapja a földvárat, ám az új tulajdonos csak limlomot talált itt, ezért széthányatta a régi gátakat, a Hanyi-ér átterelődött új medrébe, s a hősi múlt örökségét a mezővárossá fejlődött község vette át, ápolta fejlesztette tovább. Pécsi István Felnémeti séta Sajátos helyet foglal el térképünkön Felnémet: lakónegyed Illetve különálló település, város és falu is egyszerre. Közigazgatásilag ugyan immár huszonegy esztendeje a megyeszékhelyhez tartozik, mégsem igazán Eger mindmáig. A közös tanács ellenére megesik, hogy olykor a hivatalos embernek önkéntelenül is kiszállásra szalad a szája, amikor a dolga errefelé szólítja a centrumból. S beszélgetés közben is akaratlanul községet emleget az északi kerületben. A „Kanada”, sőt italán még a sokkal inkább közelebb eső Csebokszári városrészben élő polgárok közül is sok pironkodva, restelkedve s némi lelkiis- meret-furdalással érkezik a 11-es helyi járatú busz felső állomásaira, amikor kiderül, hogy bár ugyanezen aj vonalon utazik nap nap után, az itteni utcákat már alig, vagy egyáltalán nem ismeri... Hazafelé tartó diákgyerekekkel diskurálunk. Közép- iskolások, akik idejük jelentős hányadát intézeteikben vagy azok környékén töltik. Itthonra — mondják — jobbára csak a lecke marad. — Mi mást csinálhatnánk? — kérdik. — Hiszen nálunk idekinn még egy presszó sincs, a kultúrházba is inkább csupán gyakorolni, próbálni jár ki a Megyei Művelődési Központ ,„Pótkerék” együttese; koncertre, diszkóra többnyire utazgattunk kell. „Egerben” viszont szinte mindent megtalálunk, ami csak érdekel bennünket. így ejtik, hangsúlyozzák: „Egerben”. S távolság, ka- maszos irigység, vágyakozás, a tizenévesek türelmetlensége érződik belőle. Elhaladnánk a kulitúrház előtt, de valahogy visszatart. Kíváncsivá tesz a hosszú, jellegtelen épület — ami mozi is egyben. Az ajtaja zárva. Egyedül a műsorvitrin enged némi bepillantást a falak mögé. Nem éppen lehangoló a havi kínálat: a nyolc film közül három szovjet, kettő amerikai, s van csehszlovák, olasz, magyar is. A néző a Meztelenek és Bolondok, a Szenve- ' dünk a kamaszkortól, vagy A vőlegény, Bronco Billy, Agónia, Szuperzsaru, Megbocsátás, Az öszvér nem megy esküvőre c. előadásokra válthat jegyet. Lépten-nyomon elegáns, új családi házak, nem ritkaság az emeletes sem. Hírmondó sincs a palócföld valamikori nyomorából... Egy idős asszony vizet szi- . vattyúz kis kannájába. — Ez a felvég volt itt hajdanán — mutogatja széles mozdulattokkal a kölcsönös köszönés után özv. Eged J6- zsefné Mező Etel — csupa zsúpos, meg zsindelyes lakással. S bizony a kútra sem egyedül jártam akkoriban ! Mert úgy tudom, hogy már szinte mindenkinek saját csapja van odabenn, nem sokan lehetünk, akik az egykori módihoz tartjuk magunkat. .. Hiába, no, nem futja mindenre az 1600 forintos nyugdíjamból, amit az uram után kapok. Am a világért sem akarok panaszkodni az Idegennek, mivel az az igazság, hogy a postás leinte csupán ötven forintot hordott egy hónapra, s ehhez képest igen nagy haladás a mostani fizetségem! Az anyóka — ki hinné? — a nyolcvanharmadik évét tapossa, vagy talán már a nyolcvannegyediket is, de még mindig háromszáz négyszögöles kertet gondoz a ház körül s négyszázas szőlőt művel fia kis segítségével az Almár elején. Ha hívja is a „gyerek” jó szívvel hozzájuk, Felsőtárkányba, nem akarja feladni az önállóságát. A szomorúbb „magányosságot” választja. Biztatni kell, hogy többet is szóljon. Az élete — meséli a kíváncsiskodó kérdésre — keserves történelem. Már tizenkét esztendős ko. rában munkába járt, még könyve sem volt, amikor summáskodott, szolgált. Permetezett kenyéren és zacs. kónyi porcukron, mert a szalonnát a zsírosat nem szerette. Máskor markot szedett az aratók után, gyakran csak azért a kis kosztért, amit eléje vetettek. (Meg a kevéske búzáért, amiből három annyi sem lett volna elég az éhes szájaknak. Előbb a nagyobb fiát, aztán a férjét is eltemette. Szinte sohasem volt megállása, pihenése. Alig jutott neki valami a fiatalságból, a vígságosabb életből. Pedig például a kultúrházban — a régi népházban — nekik is van részjegyük... — Azért, ha magányos is vagyok s most igazi házam sincs már, csak másabb, boldogabb ez a kor! — vallja. — Nagyon jó az is, hogy már járda van, nem kell dagasztanunk a sarat. Félóránként busszal1 mehetünk „a városba”, nem úgy, mint valaha, amikor még a tejet cipeltünk vagy vásárolni jártunk: „meztéláb” a kavicson, porban. Alig látni valakit az utcán. Csak a buszok jelentenek valami élénkséget a délután csöndjében. Ki-ki másutt teszi a dolgát: a kőbányában, a mészörlőben, a Bervában, a fatelepen vagy beljebb a „városban". Kicsi mondhatni: minimális a forgalom a szövetkezeti felvásárlónál, Szarvas Józsefnééknél is. Aki jön, jobbára az is visszafordul hamar, mert — ahogy kiderül — nincs éppen kedvére való táp. Mivel a megbízott nemcsak vesz, hanem el* is ad: a helyi állattenyésztők munkáját segíti. Segítené, ha nem akadozna annyit az ellátás... A fiatalasszony „Egerből” jár ki az apósa házához, s a család szíves közreműködésével végzi mindennapi munkáját. Ami meglehetősen érdekes, hiszen még éticsigával is foglalkozik. — Ezzel kezdem a szezont — magyarázza —, tavasszal van az ideje, vagy másfél hónapig. Az idén nem pa- naszkodhatom: 25 mázsáért fizettem. Tisztítás, válogatás után küldtük Veresegyházára, ahonnan a gödöllői áfész exportálja nyugatra. — Mi volt még? — Piros és fekete ribiszke, meggy, kevés egres. Meg csipkebogyó • s persze nyúl is. A baromfi már a kolléganőm profilja, Felnémet más részén. A régi paraszti világból, majd hogy nem csak az idejáró kistermelők maradtak — ezek is jobbára mással keresik a kenyerüket, a háztáji inkább amolyan hobbi — mert a közös tsz-nek is csupán a széle ez a darabka föld errefelé. Városi stílus. A megjegyzést elkapják. Fölkapják! A jelzőbe lépten-nyomon belekötnek, s több«a is gúnyosan kérdezik: még, hogy Felnémetváros. . ?! Hiszen a kocsmán és a parányi vegyesbolton kívül a legendás várvédő, szép emlékű Kovács Jakab kovácsmester nevét viselő főutcán sincs más üzlet. Az ÁBC- áruház még csak most épül, s nincs zöldséges sem, meg cipész, férfifodrász, vagy gyógyszertár. A posta négykor bezár, a hét végén ki sem nyit s az előtte lévő nyilvános fülke alighanem az egyetlen. Ráadásul háznál is alig van telefon, így ha sürgősen orvost, mentőt, tűzoltót vagy rendőrt kell hívni: bizony ugyancsak nehéz. Hiányzanak a vezetékes ivóvíz közkifolyói, csatornázásról nem lehet beszélni. Három régi épületben működik a körzeti iskola s az óvoda is kevésbé alkalmas a gyerekeknek. Ha falu marad Felnémet, talán akkor sem biztos, hogy hátrább jár... Németh András ny. orosz- tanár békésen türelemre inti a háborgókat. Ügy is, mint tősgyökös felnémeti, aki nagy időt megélt, sok változásnak a tanúja. S helyi népfrontelnökként is, persze, aki több elképzelés ismerője. Sajnos nem megy máról holnapra a régi falu teljes átalakítása, de kétségtelen, hogy elkezdődött ez, s az utóbbi időkben már határozottan nagyobb törődést mutat a tanács. A tanár úrhoz azonban ennek a novemberi napnak a késői óráján más végett kopogtatok. A hires citera- zenekarról érdeklődenék, az együttesről, amelyet ő hívott életre s vezetett egészen a tv nyilvánosságáig. A válasz szomorú és lehangoló: — Sajnos, a csoport jó évtizednyi működés után feloszlott, szétesett. Roppant bánt a dolog, de nem tehetek semmit.... A szoba sarkában öreg harmonium. Néha biztosan felszáll belőle égy-egy rek. viem a citerákért. Szinte hallom is, ahogyan a buszmegállóhoz botorkálok az éjszakában... Gyóni Gyula Falu is, város is / W 'l t &
