Népújság, 1982. december (33. évfolyam, 282-306. szám)
1982-12-28 / 303. szám
4. — KÖZMŰVELŐDÉS NÉPÚJSÁG, 1982. december 28., kedd MINDENNAPI NYELVÜNK Úgymond A televízió nem is oly régen érdekes portréfilmet sugárzott. Ebben az adásban többször is szerepet kaipotrt a címbeli nyelvi forma, s nem is védetüenül. Éppen napjainkban tapasztalhatjuk, hogy közbevetésként írásban is újra elevenedik a szótárainkban a ritka és kissé régies minősítéssel jelzett összetétel. Vannak, akik felesleges tölteléknek tekintik, pedig mondatszói értéke mellett a szószerinti vagy közvetett idézetben a mondanivaló, a közlés árnyaltabbá tételét is elősegíthetjük vele. Iskolai tanulmányaink során idéző mondatként Arany költeményében olvashattuk: „Hadd látom, úgymond, mennyit ér / A welszi tartomány” (A welszi bárdok). Hogy mai írásos nyelv- használatunkban milyen gyakran fel-feltűnik, arról ezek a szövegrészietek tanúskodnak: „Programjai, úgymond, konkurrálnak a kultúrházak kínálatával” (Magyar Nemzet, 1982. szept. 7.). — „A tervek szerint két tornaterem is épül a városban úgymond, társadalmi összefogással” (Népsport, 1982. okt. 10.). — „Mert — úgymond — megkérdőjelezi a magyar dráma egészét” (Élet és Irodalom, 1982. dec. 3.). — „Nem lehetett szenvedő alanya a szó- és írásbeli diskurzusnak, amely, úgymond, hivatott eldönteni, vajon fejlődött-e” (Könyvvilág, 1982. 11. sz.). — „Szélesre tárta (Sütő András) az ablakot, amelyet — úgymond — nem ő: az idő vágott a múltra” (Napjaink, 1982. 12. sz.). Az idézett szövegrészietek nemcsak arról árulkodnak, hogy ma már az Írásbeli közleményekben milyen, gyakori az úgymond használata, hanem arról is, hogy menynyire változatos a használati értéke. Az eredeti nyelvi szerep árnyaltabbá vált: az üres közibevetés mellett, „tartalmasabb” mondandójával hívja fel az olvasó figyelmét. Egyrészt értelmez, másrészt kiemel. De elég gyakran csak az üres fontoskodás áruló mozzanataként kerül ajkunkra és toliunkra. Sokan a gunyoroskodás szerepkörébe Is belevonják. Újabban mintha éppen a szóbeli megnyilatkozásokban gyérülne a használata. A gyakori véle való élés pedig modorosnak tetszhetik. Helyette ezek a nyelvi formák jelentkeznek beszélgetésednk- iben: amondó vagyok, mondom. Talán ezért is sokall- hattuk a portréfilmiben is a csonka idéző mondatként közbevetett úgymond sorjá- zását. Dr. Bakos József „Orosz tél” Dmdtrij So6Ztakovics „Araniykor” című balettjének nagyszínházbeli előadásával szombaton este megnyílt a moszkvai „Orosz tél” művészeti fesztivál. A Bolsoj a január 5-ig tartó fesztivál során még egy rendkívül érdekes esemény színhelye lesz: itt mutatják be Szergej Prokofjev „'Eljegyzés a kolostoriban” című operáját. Felújított rendezésben adják élő a „Pikk dámát” — Csajkovszkij operáját, valamint Muszorgszkij „Hovans- csináját”. Az „Orosz tél” a csúcspontja annak az egész éven át tartó művészeti fesztiválnak, amely „Népek barátsága” címmel az óesztendőben az egész Szovjetunió területén folyt le az állam fennállásának 60. évfordulója tisztéletére. A rendezvény- sorozat, amelynek keretében az ország szinte minden területén megismerkedhettek a művészet kedvelői a többi köztársaság és autonóm terület művészetével is, több mint 10 regionális fesztivál keretében csaknem 150 millió nézőt vonzott. Egy hét... ÉLETET AZ ÉVEKNEK. Karácsony előestéjén, december 24- én sugárzott műsort a nyugdíjasoknak a televízió az „Életet az éveknek” sorozatában. Felvételünkön Kovalik Károly beszélget Páger Antallal és Gobbi Hildával, akik bár nyugdíjasok, egyáltalán nem élnek „nyugdíjas” életet (Fotó: Friedmann Endre) Gyermekeknek - felnőtteknek Én nem tudok haragudni a „róka lelkű báty ... ”-ra se a Toldiban, se a Három szabólegények című mesejátékban. Ezek az idősebb testvérek ugyanis olyan gonoszak, hogy kimondottan jót tesznek a kisebbik fiú testvérükkel. Mert gondoljunk bele; ha György, a rókalelkű báty nincs, akkor nincs Toldi Miklós sem, kinek vitézi tetteit századokig regéli a nép, aki el nem űzetvén hazulról, maradt volna erős parasztlegény névtelenül, megíratlanul bízvást. Vagy itt van a Posztó deák esete. Ha a fivére nem akarja kiforgatni a jussából, akkor nem lesz belőle főbíró, mesehős, hanem csak egy névtelen kis mekmek. Nem találkozik bújdosásában a há-" rom szegény .szabólegényekkel, akiből az egyikét, lévén az csudaszép leányzó, asz- szonyául is vesz, hogy boldogan éljen, míg meg nem hal. És főleg, ha nincs az aljas lelkű báty, hát nincs, nem lett volna-e kedves-bájos, szívvel és értelemmel (!) készített karácsonyi mesejáték műsor — főidőben gyermekéknek, akik majd felnőttek lesznek és felnőtteknek, akik ez időre örömest váltak ismét gyermekké. A Három szabólegények már hoztak sikert gyermekszínpadon és csak csodálkozni lehet, hogy vajh’ miért váratott magára ily sokáig a megfilmesítése, mikor a gyermekfilmek hiánya és a téma látványossága is ott kopogott már jó ideje a televízió kapujában. No, persze sem nem okos, sem nem tisztességes dolog a megcsinálton számonkérni azt, hogy eleddig miért nem, sokkal bölcsebb inkább örülni, hogy Babay József színműve, Katkics Ilona hozzáértő — kamerához és a meséhez érző — rendezésében végre képernyőre került. Szép, forgatagos operatőri munká — mindenféle és itt felesleges kamera-bravúrok nélkül — és szép, tiszta, gyermeki játék a komolyan játszó színészektől. Pap Vera, Vajda László, Paudits Béla, mintha a meséből léptek volna elő. Helyei László is kellően, de mértéktartóan volt gálád. Nagy Gábor igazi mesehős volt, a főbírót formázó Kovács János pedig remek telitalálat, a figurát illetően. De a többi, az igen népes és szorgos szereplő- gárda is megérdemel, sőt kiérdemelt minden dicséretet a kedves, andalító, tanulságos, fordulatos, s a meséhez illően a végén mindent jóra fordító játék okán. Jólesett gyereknek lenni újra, — és nem gyermekded módon. Gyurkó Géza Tanulságos ajándék A karácsonyi — egyébként meglehetősen szerény — műsorválasztékot gazdagította az az ajándék, amelyet a Román Televízió magyar nyelvű adásának szerkesztőségétől kaptunk. Négy részben tekinthettük meg Arany János elbeszélő költeményének, a Toldinak tévéváltozatát. Csak dicsérhetjük Cselényi László rendező vállalkozását, hiszen olyan értékekre hívta-----------------A K ÉPERNYŐ ELŐTT «.________________, fel figyelmünket amelyekről mi itthon bizony nagyvonalúan megfeledkeztünk. Nemcsak az oktatásban, hanem jelen-központú irodalmi életünkben is. Valljuk meg, ritkán gondolunk e nyelvművész napjainkban is kivételes rangú alkotásaira, holott ezek legalább olyan frissek, elbűvölőek, mint keletkezésük idején. A legszigorúbb ítész is megbabonázva gyönyörködhetett a költő árnyalt kifejeeésmódjában, jellemformáló, hangulatteremtő készségében, varázslatos formai eszköztárában, festői leírásmódjában, mesélő adottsággal ötvözött drámai erejében, jelenleg is hamvasnak tűnő formai leleményeiben. Erre döbbentett rá az a tolmácsolásmód, amellyel méltán büszkélkedhet Nemes Levente, a Sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház tagja. Lemondott a hatásosság minden látványos fogásáról, számára csak a nagyszerű mű létezett, s ezt szerettette, ezt csodáitatta meg velünk, hiánytalanul villantva fel árnyalatokban gazdag orgánumával ennek ezernyi erényét. Szép küldetésével még a feldolgozás hibáit is halványította. Olyannyira, hogy nem zavart bennünket az erőszakolt és meglehetősen sovány képi megjelenítés, s rendezésbeli tévedések sora. Arra mindenképpen felhívta figyelmünket, hogy ne legyünk ilyen krőzusan pazarlók! Miért ne lehetne ebből az alkotásból egy épkézláb hazai tévéfilmet készíteni. Úttörő jellegű kezdeményezés lenne, s követhetné any- nyi más, hiszen hajdani íróink, poétáink számos munkája várt eddig hiába arra, hogy milliók közkincsévé tegyük. Mindannyiunk okulására ... (pécsi) Eszközök uralma? A Telefonpapa című ifjúsági tévéfilm nagyon jellemző visszásságot pécéz ki. Sokszor ugyanis néhány eszköz fontosabbá válik annál a tartalomnál, amit közvetít: a telefon érdekesebb lehet, mint maga az emberi hang. Felgyorsult életünkben egyre kevesebb idő jut arra, hogy gyermekeinket saját magunk neveljük, rábízzuk őket másokra, vagy éppen a vak véletlenre. Mindkét szülő dolgozik a legtöbb helyen, nincs arra mód, hogy iskola után személyesen mondjuk el számukra az atyai és anyai intelmeket, vagy keverjünk le egy makarenkói pofont. És akkor — ha van egyáltalán — marad a telefon, amivel ellenőrizni lehet, mint valami hosszú köldökzsinórral, hogy a csemete mivel foglalatoskodik. Katkó István ezt az ötletet bontja ki, „végigzongorázva” a lehetőségeket, mi minden történhet, ha a szülő csak hallja a gyermek hangját, de nem látja, hogy mit is csinál. Nem csoda, ha a főhős, Andris, telefonon keres magának barátokat, ha eladja a nem létező zongorát. S jön a nagy fordulat, olyan lakásba költöznek, amely nincs bekötve a távbeszélő hálózatba. Az eredmény? Tanácstalanság, pánik, lehetetlen helyzetek. S a mindent feloldó játék: egymás melletti szobákból is föl lehet hívni egymást. Ám, mi van ott, ahol még a telefon sem áll rendelkezésre, még ezzel a zsinórral sincs összekötve a felmenő és az utód? Hát bizony több figyelem és energia szükséges, hogy a rendelkezésre álló időben ne jelezzen állandóan foglaltat a „vonal”. (-bor) Catherine Regnier: Az utolsó rendelés A földalatti vasút aknájában hűvös van. Dohos pincelevegő. Citromszínű fény színezi sárgára az utasok arcát. Tömérdek arc. Tolongás. Jéghideg léghuzat. Hagyom, hogy hajtsanak, akár egy állatot a csordában. Biztonságban érzem magam. Még nem történhet velem semmi. Szombat délután. Odakint a szokásos nagyvárosi csúcsforgalom. Villamosok robognak csörömpölve. Káprázatos autók. Emberek. Ragyogó égbolt. Nem kell messzire mennem. Nem sietek. Még visz- szafordulhatnék. Senki se kényszerít rá, hogy megtegyem, amire elhatároztam magam. Teljes három hónap kellett hozzá. Ralf rámkiáltott: — Mire vársz még? Csinálnunk kell valamit! Mégpedig azonnal. Vagy szeretnél egy gyereket, akit egyikünk sem akar? Akit gyűlölni fogunk, mert léte változást kényszerített ki, amit senki... — ... amit senki... Mit akarsz ezzel mondani? — Értsd meg végre! Nem szeretném, ha egy gyerek révén kényszerülnék a házasságra. Ahhoz szerelem kell. — Hát nem szeretsz? — Természetesen szeretlek. De nem akarok megnősülni, legalábbis most még nem. Nem érzem magam elég idősnek és érettnek hozzá. És a kényszerházasságok legtöbbször katasztrófával végződnek. ízt már tudhatnád! — Igen. — Tehát mi lesz? — Megteszem. — Mikor? — Hamarosan. Nem akartam és nem tudtam megérteni, hogy a gyermekemet — a gyermekünket — nem szülhetem meg. Olyan végtelenül boldog voltam vele. Soha nem jutott volna eszembe, hogy a gyerek Ralinak és nekem egyszer probléma lesz. Végül is szerettük egymást. És egy gyermek, úgy hittem, még szorosabban egymáshoz kötne bennünket. Hogy beszélhetett hát Ralf kényszer- házasságról? Három hónapig halogattam a döntést. Aztán hagytam, hogy Ralf beadjon egy injekciót. Ralf orvos. Számára nem probléma ilyesmit megszerezni. De az injekció nem használt. Titokban örvendeztem. Azonban nem sokáig. Ahogyan Ralfot a legutóbbi hetekben megismertem, gondolhattam volna, hogy mindenre elszánta magát. Ügy tűnt, hogy már semmi mást nem szeret, csak a szabadságát. És ezért egy embernek nem volt szabad megszületnie. Az antracitszínű falak göröngyösek, szárazak. Óriási faragott kövek tornyosulnak előttem, csupán a világos ablakkeretek törik meg sorukat. Kis fekete válltáskámat magamhoz szorítom. Legalább az maradjon meg nekem. Még két hónap, és már látszana rajtam. Nekem nem számított volna, hogy nagy hassal szaladgálok. Elképzelem, milyen jól és biztonságosan érezheti magát az ember a testében egy gyermekkel, aki növekszik és mozog. Valamikor az elkövetkező hetekben lehetett volna az esküvőnk, ha ... igen, ha ... ötemeletes épület úszik be a látómezőmbe. Már látom a nagy barna kaput, két oldalán fehér zománc négyszögek — az ebben a házban praktizáló orvosok táblái. Fehérségük megborzongatja a hátamat. Kórházra emlékeztet az egész, injekciókra és szikékre. Hogyan odázhatnám el még tovább? Ralf azt mondta, nem tart sokáig. Legfeljebb fél órát. Aztán mindennek vége. Nem nőgyógyász, de azért ért hozzá, mondta. Hirtelen állati félelem fog el. Szeretnék elszaladni, messzire, minél messzebbre innen, szeretnék nem itt lenni — meghalni. Jobb kezemmel belecsimpaszkodom a fekete táskába. Még megvan. És ezzel még megvan a lehetőségem is, hogy meghaljak. Ez a gondolat annyira megnyugtat, hogy nem csinálok semmi ösztönöset, semmi feltűnőt. Belépek a házba. A rendelők csengőinek hangja harsány és közönséges. Ralf. Egyenes, fiatal arc. Tengeri homok színű bőr, szürke szemek, telt, puha ajkak. Arcának jobb felét zsinóregyenes forradás, a hagyományos ostobaság bélyege: egy kardvágás osztja ketté. Ralf büszke rá. Mi mindenre büszkék az emberek! — Gyere be — mondja mosolytalanul. — Hogy vagy? — Köszönöm, jól. — Na jó, akkor kezdhetjük is. Ez az első eset, hogy felkerestem a rendelőjében. Előtér, váró, két egymás melletti kis kezelőszoba. Világosszürke falak, szokványos íróasztal, elefántcsontszínű műszeresszekrények, pihenőágy. És éterszag, mint minden rendelőben. — És te hogy vagy? — kérdezem mosolyogva, miközben letelepszem vele szemben a betegszékbe. — Én is jól, köszönöm. Füstöl és engem néz. Ám a pillantása, úgy tűnik, keresztülhatol rajtam, mint a röntgensugarak. Hirtelen az elesettség leterítő érzése hatalmasodik el rajtam. Tekintetem, úgy látszik, nem indítja meg Ralfot. Mosolyom viszonzatlan marad. Már nem létezem a számára? Már nem szeret? Ha így van, akkor kezdje el máris. (Folytatjuk) Ma temetik Louis Dragont Franciaországban nagy megrendülést keltett Louis Aragon halála, s a francia politikai, kulturális és társadalmi élet vezető személyiségei nyilatkozatokban méltatták életművét. A rádió és a televízió külön műsorokat szentelt emlékének. Mitterrand elnök többek között kijelentette, hogy az ország egyik legnagyobb íróját vesztette el. „Louis Aragon századának fia volt. A legbensőbben átélte annak fájdalmait és reményeit. Költészetének varázslatos ereje és hatalmas életműve nemzeti irodalmunk élvonalába emelte őt” — hangsúlyozta Francois Mitterrand. A Francia Kommurtdsta Párt Politikai Bizottsága nyilatkozatában rámutat, hogy Aragon rendkívül gazdag és sokrétű irodalmi munkásságával, másrészt azzal, hogy mindvégig elkötelezett alkotója volt a világ megváltoztatásáért folyó harcban, egész korára rányomta bélyegét. Az írót — akinék végakarata szerint temetése nem lesz nyilvános — ma délután helyezik örök nyugalomra Elsa Triolet mellé. Dudaiskola Dudaiskola kezdődőit héttőn Kaposvárott, a mezőgazdasági főiskola kollégiumában. A Somogy megyei művelődési központ által rendezett taniolyam négyéves múltra tekinthet visz- sza. s országszerte egyre nagyobb Iránta az érdeklődés a népzcnekedvélők körében. Ezúttal rekordlétszámban, több mint százötvenen jöttek el az ország minden tájáról, hogy tökéletesítsék tudásukat a népi hangszerek megszólaltatásában. A december 31-ig tartó dudaiskolán a dudások mellett tekerőlantosok, furulyások, tamburások, citerá- sok is részt vesznek. Oktatásukat — kezdő és haladó fokon — a népi hangszerek neves szakértői és művelői vállalták.