Népújság, 1982. december (33. évfolyam, 282-306. szám)
1982-12-08 / 288. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1982. december 8., szerda EGY DÉLUTÁN A GYERMEKKÖNYVTÁRBAN Utazás a múltba, a jövőbe és Meseországba Hogy mi a különbség a felnőttek és a gyermekek számára alapított könyvtárak között? Bizony sok. A legifjabbaknak nemcsak a hagyományos értelemben vett szakemberekre van szükségük, hanem barátra: „Zsuzsi nénire”, „Kati nénire”, „Feri bácsira”. Egyszóval közeli kapcsolatra. Ez fokozott — bár szívesen vállalt — megterhelést ró az ilyen bibliotékákban dolgozókra. Meg aztán otthon kell lenniük az általános iskolai tantervekben, hiszen egyre fontosabb szerepe van a könyvtár ismeretének: a tanulóknak az előírások szerint tudniuk kell, hogy mit hol találnak a polcokon. A Megyei Gyermekkönyvtár az egri Hámán Kató Megyei Űttörőházban van. Az intézmény vezetője Földest Árpádné, vele és munkatársaival mindennapi feladataikról, gondjaikról, örömeikről beszélgettünk. Több hónapig zárva — Október közepétől állunk újra' kis olvasóink rendelkezésére — kezdi Földesiné. Több hónapon keresztül ugyanis be kellett zárni helyiségeinket, mivel megsüly- lyedtek a falak, van, amelyiket ki is kellett bontani. Ezenkívül átalakították, bővítették raktárunkat: új polcok kerültek be, növekedett a lemeztár, már komoly zene, dzsessz, rock is fogadja az érdeklődőket. Négy fejhallgatón keresztül helyben hallgathatják meg a kért muzsikát, vagy irodalmi összeállítást. Jelenleg 25 ezer könyvünk van, háromszáz hangfelvételünk, és sok folyóiratunk, közöttük idegen nyelvűek is. Különleges szolgáltatásunk a diafilm: ezt sajnos nem használják ki eléggé. — Gyakran jönnek iskolai csoportok, osztályok ide. őket mivel várják? — Ha egy héttel előbb bejelentik érkezésüket, szívesen látunk egy-egy gyermekcsapatot, fel tudunk készülni fogadásukra. Rendszeresen élnek ezzel a lehetőséggel, most például a gyermekvárosból várunk látogatókat. Ilyenkor aztán játékosan neveljük őket a könyvtár használatára, elkalauzoljuk őket állatországba, a történelembe, a jövőbe, vagy éppen o mesék birodalmába. Helyiségeink nem nagyok, de hangulatos, ha a kicsik a padlóra tett párnákra ülnek. Természetesen figyelembe kell vennünk, hogy a tanterv mit tartalmaz, mivel ez nagyrészt pedagógiai munka. Nem mondom, hogy egyszerű, mivel például a környezetismeret oktatása — amiben segítünk —, nem a legkönnyebb, küszködnek vele a tanárok is. A felnőtt is ember — Milyen kapcsolat alakul ki kis olvasóikkal, hogyan lehet megbarátkoztatni velük a könyveket? — Sokukkal kerülünk közvetlen viszonyba. Ügy tűnik, az ő életük is egyre zsúfoltabb, hiányoznak számukra a meghitt beszélgetések. Pedig fontos, hogy érezzék: a felnőtt is ember, ő is követhet el hibákat, megvannak rosszkedvűnknek, örömünknek az okai. Van, akinek a könyvek adják meg a lehetőséget a gyermekek közül a „javításra”. Tudniillik akik nem jeleskednek a tanulásban, látókörüket itt szélesíthetik. Ezért jó lenne, ha különböző rendezvényeinkre nemcsak azokat a pajtásokat küldenék el, akik minden szempontból kimagaslóak. Lehet, hogy egy rosszabb eredményű kisiskolásnak többet jelent egy íróval való találkozás, egy kis játék. Nagy öröm, ha rendszeres látogatóinkká válnak az ilyen fiatalok, s nemcsak a krimit, a kalandos könyveket, de a komolyabbakat is keresik. Hagyománnyá szeretnénk tenni, hogy leghűségesebb olvasóinkat „átballagtatjuk” a Megyei Könyvtárba, hogy folyamatossá tegyük az irodalommal való kapcsolatukat. Községi „gyermeksarkok" — A Megyei Gyermek- könyvtár módszertani központ is egyúttal. Hogyan birkóznak meg feladataikkal? — Mint szakfelügyelő járom a megyét — felel Jáger Istvánná. — A helyzet kedvező: a városokban külön terem, a községekben legalább egy-egy sarok várja a kicsinyeket. Megérdemlik a gondoskodást, hiszen ők a leghűségesebb közönséget jelentik. Legutóbb a gyöngyösi járásban vizsgáltam meg a körülményeket, az ottani tapasztalataimról számolhatok be. Fontos a falvakban, hogy a könyvtáros személyiségével összefogja a művelődni vágyó fiatalokat. Ott nem elég csak a legkiemelkedőbbekkel foglalkozni, hiszen ők úgy is mennek a városokba, középiskolákban tanulnak tovább. Az ottmaradókat kell „odaédesgetni” a polcok közé. Jó példaként tudnám említeni a karácsondi Dán Gyuláékat, akik kiépítettek egy kis közösséget a bibliotéka köré, még irodalmi színpadot is alapítottak. Ilyenekből kellene sok. — Már az iskolai könyvtárakat is maguk látják el új kötetekkel. Milyen körülmények között, hogyan történik ez? — Sajnos, nem számolhatunk be örvendetes dolgokról. Alapjában véve jó kezdeményezésnek tartjuk, hiszen megfelelő cédulákkal felszerelve juttatjuk el a könyveket a helyükre. Nagy gondunk, hogy nincs hová lepakolni az érkezett csomagokat, pedig szét kellene válogatni őket. Egy éve igyekszünk elérni, hogy legyen egy helyiség erre, de kénytelenek vagyunk szükségmegoldásokkal beérni, pedig azt a rengeteg művet nehéz ide-oda hordani. Reméljük, egyszer találunk valamilyen állandó szobát. Beszélgetésünk végén megérkezik a gyermekvárosi csoport, a kicsik kibújnak kabátjukból, s érdeklődve te- kintgetnek beljebb. Most elsősök, de belőlük lesznek a holnap olvasói. Remélhetően hűséges barátjukká válnak a könyvek. Gábor László Harminckét lehetőség Országos szakmai tanulmányi versenyek A Művelődési Minisztérium középfokú nevelési főosztálya meghirdette az országos szakmai tanulmányi versenyeket. A Művelődési Közlönyben megjelent ismertetés szerint a szakközépiskolák IV. osztályos tanulói 32 félé szakmai versenyen vehetnek részt. A versenyzőknek a tantervekben előírt feladatokat kell megoldaniuk szóbeli, írásbeli és gyakorlati vizsgákon. A versenyeket 1983 február eleje és április vége között tartják, a vizsgák jellege szerint két vagy három fordulóban. A selejtezőket a versenyzők iskoláiban, az elődöntőket és a döntőket a kijelölt szakközépiskolákban rendezik meg. A legkiválóbb eredményt elérő tanulók az érettségi vizsgán jeles minősítést kapnak az adott szakmai tantárgyakból. Azoknak, akik egyetemen . vagy főiskolán a szakképzettségüknek megfelelő szakon folytatják tanulmányaikat, az előírt szaktantárgyakból nem kell felvételi vizsgát tenniük. Az idei tanévben még több tanuló jelentkezését várják a szakmai versenyekre, mint ahányan tavaly neveztek be. Az előző oktatási évben rendezett 26 féle szakmai versenyen csaknem hatezer végzős szakközépiskolás vett részt, 450 jutott a döntőbe és 90 ért el kiváló eredményt. (MTI) 1364 Budapest, pf. 71. Ady- és Babits-kéziratok katalógusa készül A Petőfi Irodalmi Múzeum a közeljövőben kívánja megjelentetni Ady Endre és Babits Mihály kéziratainak, feljegyzéseinek, ajánlásainak, leveleinek, illetve a nekik címzett Írásoknak a katalógusát. A kiadványok (a már megjelent József Attila-katalógushoz hasonlóan) a tárgykörbe vágó valamennyi dokumentum számbavételére törekszenek, függetlenül attól, hogy azol hazai, vagy külföldi közvagy magángyűjteményben találhatók. Kérik mindazokat, akik Ady- vagy Babits- kéziratot, levelet vagy egyéb emléket őriznek, értesítsék a Petőfi Irodalmi Múzeumot. Cím: 1364. Budapest, pf. 71. (MTI)) Egy családi dráma körvonalai bontakoztak ki Szente László munkájából (A pofonok), ami azonban túlnőtt egy riport szokásos keretein, mert tanulságaiban és következtetéseiben fényt vetett a „hogyan élünk — így élünk” kérdéseire. Az egyik szereplő jegyezte meg: „tucat ügy, hétköznapi eset ez”. Az öt éve folyó családi ellenségeskedés és párviadal tényeit feljelentések, tény- vázlatok, orvosi látleletek, bírósági ítélet őrzik. Szerepel itt a személyes szabadság megsértése, erőszakos nemi közösülés, testi sértés, a BTK teljes skálája. Szereplői: a gyermekeit nevelő férj, a volt feleség, aki évek óta együtt él élettársával, a bútorszállítóval, a két gyerek, az anyós és a háromszobás lakás. A vita alapja már régtől nem a gyerekek sorsa, hanem a lakás, amelyre a feleség és élettársa tartanak igényt. Horváték 1975-ben kötöttek házasságot. Jól éltek, még rossz vagy hangos szó sem esett közöttük. Példamutató életüket a szomszédok is irigyelték. A feleség két műszakban dolgozott és mire hazaért, ebéd vagy vacsora, terített asztal, mosott és vasalt ruha várta. Mint a mesében. Amikor férjet választott, 18 éves volt. A férj szerint soha nem szerette, csak asszonynéven akart szerepelni. Aztán egy vasárnap reggel elment munkába és nem jött haza. Összeköltözött szeretőjével. Utóbb törvényesen elváltak és a bírói ítélet a lakás megosztásáról is intézkedett. A férj mondja: „Ez az ítélet a poklot szabadítja ránk. Volt feleségem öt évig tudni sem akart rólam és a gyerekekről. Most visszaköltözik és magával hozza lump élettársát, akitől itt a környéken mindenki retteg”. Marad tehát a lakásért vérre menő harc, amihez Horvát anyja adta a kölcsönt és a bírói ítélet, ami jogos, de nem is szabályozhatja az együttélésnek ezt a formáját. Felvetődik tehát a békés megegyezés lehetősége. Mert. Mert hogyan képzelhető el a gyerekek élete, a közös konyha- és fürdőszoba-használat? Milyen élményekkel jönnek át a serdülőkorba és tovább? Lezárhatók-e kulccsal az elkülönített lakrészek? Ki bírja tovább idegekkel? Nem meggyőző a feleség szívet tépő vallomása, hogy ő szereti gyermekeit, a közelségükben akar élni. Marad tehát a testileg fölényben lévő bútorszállító ereje, a mindennapi élet súrlódásai, tanúk, keresése, újabb feljelentések és tárgyalások. Mi tehát a megoldás? Észszel, értelemmel a lehetetlennek tűnő konfliktusok is megoldhatók. A férj édesanyja felajánlotta lakását, ő ide költözik, az ifjú szerelmesek megkapják az ő lakását. Ide kívánkozik az ügy tanulsága, amiről a riporter ezt mondta: „Ha öt évvel ezelőtt leültek volna beszélgetni, ha esélyt adtak volna a véletlennek, amely most megoldotta életüket, megszűnt volna az ádáz párviadal. De aki benne él, maga sem tudja, hogy az igazság fontosabb-e, vagy csak az, ami ebből rá vo- natkozki?... Egy méltán igazságos ítélet igaztalan indulatokat szülhet”. Kár, hogy a szemléletes, apró dolgokra is rátekintő riport képeiből nem derült ki, mi volt az a véletlen, ami megoldotta két család viszályát. Azt azonban mindenképpen bebizonyította, hogy a legnehezebb helyzetek is megoldhatók, ha az emberek képesek a szenvedélytől mentes beszélgetésre, ha megvan bennük a jó szándék egymás életlehetőségeinek tiszteletére még akkor is, ha ez az egyik féltői áldozatokat és engedményeket kíván. A legfőbb érték nem a pénz és a lakás, a legfőbb érték csakugyan a béke. Ebergényl Tibor ★ Ezúton is köszöntjük szerzőnket 70. születésnapja alkalmából. (A szerk.) Jelena Obrazcova ismét M agyarországon Jelena Obrazcova, a világhírű szovjet mezzoszoprán énekesnő, a Moszkvai Nagy Színház tagja barcelonai és bécsi turnéja után december közepén ismét Magyar- országra látogat. Kecskeméten 13-án, a fővárosban pedig 14-én a pesti Vigadóban ad ária- és dalestet. Műsorán egyebek közt régi orosz dalok, románcok és népszerű operaáriák szerepelnek. A hangversenyen zongorán Warasdy Emmi működik •közre. (MTI) VI/2. A fiatal hölgy után egy jól öltözött, ősz hajú, barázdált, de szép arcú férfi lépett be. ö volt Barth Cinstri tiszte- letes, vagyis az a pap, akinek látása Kunzban rejtett bűntudatot idéz elő. A fiatal hölggyel szemben ült le olyan sóhajt hallatva, amiből érezni lehetett, hogy neki már régen ágyban lenne a helye. Utoljára egy rövid hajú, szarukeretes szemüveget viselő, fiatal szőke férfi jött be. Az intellektuális arc jól illett atlétatermetéhez. A zsebei tele voltak- összegyűrt papírokkal és hegyesre faragott ceruzákkal, sőt az egyikből logarléc állt ki. Kék szeme nyitva volt, de úgy tűnt, mintha nem látna és úgy mozgott, mint egy alvajáró. Mozgása inkább • egy Vénus-lakóéra hasonlított. Darwin Corlain egy hetedíziglen értelmiségi családból származik. Apja fizikát oktatott, édesanyja pedig földtant. ö maga a kaliforniai műszaki egyetem aspiránsa, és jelenleg a doktori disszertációját írja, melynek témája valamilyen műszer megtervezése. A műszer működését csak néhány kivételes tehetségű egyén képes megérteni. Hozzá hasonló egyének természetesen előfordulnak. Fő ismertető jelük a szórakozott, álmodozó arckifejezés. Egyebekben úgy festenek, mint egy közönséges életerős cipőbolti kifutó vagy mint egy futballcsapat középhátvédje. — Micsoda remek szoba — szólalt meg Darwin, miután végignézett az üres falakon, az ütött-kopott berendezésen az ernyő nélküli, vakító mennyezeti égőn. Nincs semmi, ami elvonja a figyelmüket. Nem igaz? Kiváló szoba az elmélyült gondolkodáshoz. — Azért, mert én be tudom bizonyítani a fény sebességét az analógia módszerével, mivel ön elismeri annak racionális voltát. De hogyan bizonyítsam be egy vadembernek? Én egy emberevőnek csak akkor tudom bebizonyítani, hogy ő az én adósom, ha szétverem a fejét. ö csak a durva erőszak logikáját ismeri el, ön pedig adott esetben az iratokat követelné. Mindenki elhallgatott. Selly büszke arckifejezéssel ült, Kunz gondolataiba merülve. Hincl és a tisztelendő pedig valószínűleg magukban tízig számoltak, hogy megelőzzék a dühkitörésüket. — Előttem ismerős ez az álláspont — szólalt meg végre a tisztelendő. — A pontos idézet úgy hangzik: ,,És Pilátus imigyen szólt: Mi is az igazság?” Eljön az az idő, fiatalember, amikor egy homokszemből annak feldarabolása után mindösz- sze kisebb homokszemet kapunk! — Én nem akartam vitát szítani — felelt Darwin. — Akkor miért nem tud egy kicsit csendben maradni! — mordult a fiatalemberre a tisztelendő. — Én be tudom bizonyítani, hogy az égbolt nemcsak a műszaki egyetem nagyképű ifjainak céltáblája, de most ez a két rendőr azt várja tőlünk, hogy segítsünk nekik a gyilkosok felkutatásában. — Mi az esküdtek előtt meggyőzően kell, hogy bizonyítsunk — magyarázta Kunz. — Gondoljuk végig az egészet még egyszer! Talán valakinek maguk közül eszébe jut valami, ami a letartóztatottak ellen bizonyítékul szolgálhat. Darwin Corlain Selly mellé ült le. Selly megfogta a férfi könyökét, amely a bizalom és a gondolkodás jeleként értékelhető. Látható volt: a hölgy biztos abban, hogy a férfi megvédi őt a tigrisektől, a banditáktól, azaz bármely ellenségtől, ugyanakkor ő maga kész megtörölni bármely pillanatban a férfi orrát a saját zsebkendőjével. — Bocsássanak meg, hogy ilyen hosszan megvárakoztattuk önöket — mondta Kunz, — de mi abban bíztunk, hogy eszükbe juthat még olyasmi, amit az első beszélgetéskor elfelejtettek megmondani. — Nagyon számítunk a segítségükre — tette hozzá Hincl. — Istenem! — kiáltott fel Selly. — Nem tudták elfogni a négy gengsztert, akiket kerestek? — Elfogtuk őket — mondta komoran Kunz. — A város különböző helyein találtuk meg őket, de elég közel a gyilkosság színhelyéhez. Valószínűleg ott voltak mindnyájan, csak aztán szétszaladtak. — De ha már önök elfogták a bűnözőket, akkor mi miben, lehetünk a segítségükre? — Meg kellett találni a gyanúsítottakat. Ez volt a legfontosabb feladatunk. Hátravan még azonban annak bebizonyítása, hogy éppen ők a gyilkosok — válaszolt Hincl. — Értem — mondta a fiatal hölgy. — „Bebizonyítani”? Hogy érti? Ez a kifejezést pontosabban kérem definiálni — szólt közbe Darwin Corlain. — Igen? És miért kell az magának? — Hincl bosszúsan nézett a fiatalemberre. A nyomozók nagy tapasztalattal rendelkeztek a tanúk is őszintén akartak segíteni, de az ügy mégsem haladt előre. (Folytatjuk)
