Népújság, 1982. december (33. évfolyam, 282-306. szám)
1982-12-18 / 297. szám
4* NÉPÚJSÁG, 1982. december 18., szombat ERDÉSZSZEMMEL A BÜKKI NEMZETI PARKBAN Nem hagyhatjuk magára az erdőt (Fotó: Perl Márton) Féltjük a tenyészetet: levegőnk, vizeink tisztaságát, erdeinket. Nem alaptalanul, hiszen a modern kor sok vívmánya romboló környezetünk számára. A növények, — köztük a fák — azért különösen értékesek, mert az élet alapvető feltételeit biztosítják. Ezért ökológusok, biológusok sokszor kifogásolják, hogy az erdőgazdaságok a fakitermelést fontosabbnak tartják a távlati céloknál. Vajon valóban így van-e, s milyen biztosítékai lehetnek a jövő védelmének? Erről kérdeztük meg dr. Keresztesi Bélát, az Erdészeti Tudományos Intézet főigazgatóját, a Magyar Tudományos Akadémia tagját. Egy kis „erdő- történelem” — Az Északi Középhegységben kezdtem pályámat, a Miskolci Erdőgazdaságon dolgoztam 1946-tól 49-ig. Ezalatt a négy év alatt a volt Diósgyőri Kincstári Uradalom országosan ismert erdőmérnökeinek irányításával megismertem és megszerettem a Bükk- és Zempléni hegységet. A diósgyőri uradalom 23 ezer hektárnyi bükkösében és tölgyesében a vaskohászat fejlődésével kezdődött a rendszeres fakitermelés. Az Osztrák—Magyar Monarchia idején még nem ezek voltak a legjobb erdőbirtokok. Az értékes idős részeket vágták ki, a felújítás pedig elmaradt. Csak a sarjerdők sokasodtak. A kevésbé értékes területek érintetlenek maradtak és túlkorosokká váltak. Az első világháború után viszont megnőtt a hegység szerepe az ország ellátásában. Ezen kívül megkezdődött az úgynevezett „jóléti” hasznosítás: üdülőtelepeket, vasutat hoztak itt létre. Az erdő korszerű felújítása viszont csak a harmincas évektől terjedt el. Ez kétféleképpen történhet, vagy természetes úton, a „felverődő”, vagy a mesterségesen eltüntetett csemetékkel. Az előbbi mód a Bükkben a felszabadulás után, az 50-es évek végén, a 60-as években vált általánossá. Jól mutatják ezt az erdőgazdasági üzemtervek, melyek szerint a mageredetű fák aránya a második világháború előtti 65 százalékról, a 70-es években már 85 százalékra növekedett. Nemzetközi összehasonlítások — Hol tart ma a magyar erdőgazdaság? Hogyan állja meg nemzetközi viszonylatban a helyét? — A nemzetközi élvonalba kerültünk. A legtöbb felújítást és telepítést végző országok között vagyunk. Tizenheten vannak az „éllovasok” ahol az így létrehozott erdőségek területe félmillió hektár, vagy ennél nagyobb. Mi „milliomosok” vagyunk, ami azt jelenti, hogy 1945 óta félmillió hektárral több fánk van. Ha úgy állítunk föl rangsort, hogy azt vesz- szük alapul, hány százaléka született meg az erdőknek emberi közreműködéssel, akkor az első helyen 72 százalékos aránnyal Nagy-Bri- tanniával együtt Magyarország szerepel az első helyen. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy nincs javítani való, az Északi-Középhegységben is vannak megoldandó gondok. — Ezek nagy részéről már ilyen-olyan formában értesültek olvasóink. Mégis mi az oka a néha elhamarkodottnak tartott fakitermelésnek. s a felújítás esetenkénti elmaradásának, illetve rossz minőségének? — A gazdasági reform óta az erdőgazdaságok éppen olyan vállalatok, mint az ipariak. Tisztában vannak az elvárásokkal, de éves termelésüket közvetlen érdekeltségi rendszer határozza meg. Pedig törődni kell nekik a jövő erdeivel, távlati feladataik is vannak. Ezeket ütemtervek szabják meg, amelyek 10 évre szólnak: előírják, hogy évente csak annyi fát lehet kitermelni, amennyi a növedék, s hogy a kivágottakat szakszerűen pótolják. Abból adódnak a gondok, ha gazdasági kényszer szembeállítja a gazdaságokat a táv- leti elképzelésekkel. Ilyenkor előfordulhat például, hogy a csemetéket nem veszik körül kerítéssel, s a vadak lerágják a friss hajtásokat. Az Erdészeti Tudományos Intézet szükségesnek ítéli, hogy anyagilag érdekeltté tegyék az erdőgazdaság vezetőit a 80—100 év múlva felnövő fákról való gondoskodásban is. Javaslatokat dolgoztunk ki erre vonatkozóan az Erdészeti és Faipari Hivatal részére. A természet varázsáért — Az erdészek nem tekint- tik pusztán „munkahelynek”, „üzemnek” a területet, ahol dolgoznak. Mit tesznek azért, hogy szebb, vendégváró bb legyen a környezet? — Említettem már, a „jóléti” erdőgazdálkodás fogalmát. Ez nemcsak a fakiteri melést, vagy más termékek gyűjtését, feldolgozását jelenti. Legalább ennyire fontos a környezet ápolása a kirándulók, a vadászok érdekében. De tágabb értelemben a természet egyensúlyához is nélkülözhetetlen az erdő kar-, bantartása. Már 1901-ben megkezdődtek az erre való törekvések a Bükkben. Az államerdészet akkor a lillafüredi nyaralótelep környékén 274 hektár úgynevezett üdülőerdőt különített el. Ma országosan 55 ezer hektár szolgál elsődlegesen ilyen célokat. Csupán ezekre 1972 és 81 között 592 millió forintot költöttek, 1982 és 85 között pedig további 435 millió forintot szándékoznak fölhasználni. De vannak más jellegű területek is: 174 ezer hektár a környezet- védelem érdekeiben „teljesít szolgálatot”, 42 ezer hektár pedig a vadászoké. Ez összesen 295 ezer hektár. Ezek fontosságát talán kár is hangsúlyoznom. Jelenlegi gazdasági helyzetünkben lényeges hazai tájaink vendég- váróbbá tétele, mivel ezek meglátogatása lényegesen olcsóbb, mint a külföldieké. Az erdei kirándulóközpontok, a kempingek, a tomapályák, a sílesíklók, a csónakázó tavak és a séta utak várják a kirándulókat. Meggyőződésem, hogy az Eszaki-Középhegység üdülési jelentősége a közeljövőben tovább növekszik. Egy országos felmérés szerint évente 23 millióan kerestek megnyugvást, szórakozást a fák között. Ez a szám valószínűleg csak emelkedni fog. Eltartja önmagát — Felmerült különböző fórumokon, hogy a parkerdő- gazdaságok mintájára kellene a Bükki Nemzeti Parkot gondozni. Véleménye szerint lehet-e erről szó? — Akkor költségvetési üzemként kellene az erdő- gazdaságnak működni, vagyis csak jelentős összegek birtokában lehet erre vállalkozni. Ez egy 40 ezer hektárnyi terület esetében ma nehezen elképzelhető. Viszont úgy gondoljuk, hogyha az előírások szerint pótolják, újítják fel a kivágott fákat, megfelel a jelenlegi gazdálkodási mód az elvárásoknak. Ugyanis minden köbméternyi kitermelt famennyiség után járulékot kell fizetni, így az erdő önönmagát tartja el. Vannak persze olyan maximalista elképzelések is, melyeket lehetetlen megvalósítani. Ha „kivonulnánk”, annak az erdő látná a legnagyobb kárát. Sok dolgot próbál ez a szakma tenni, s vannak olyan eredményeink, amelyekkel méltán dicsekedhetünk. De vannak körülmények és lehetőségek, amelyek behatárolják tevékenységünket. Egy biztos: nem tekintjük „szpáhibirtoknak" azokat a területeket, amelyben gazdálkodunk, hanem felelős módon tevékenykedünk bennük. Gábor László BIZALOMMAL, FEGYELMEZETTEBBEN Rugalmas munkarend a Volánnál is Korábbi lapszámainkban már többször foglalkoztunk a rugalmas munkarend előnyeivel, alkalmazásának lehetőségeivel. Többnyire azonban csak elmélet az, amit megfogalmazhattunk, néhány külföldi példával alátámasztva. Pedig a népgazdaság számos területén tapasztalható változó üzemű munkatempó, vagyis előfordul, hogy egyszer túlórában kell dolgoznia az alkalmazottnak, míg máskor semmittevéssel tölti munkaidejét. Érdemes lenne tehát ehhez a tempóhoz a munkarendet is hozzáigazítani. Példát kerestünk szőkébb környezetünkből, fgy kaptunk tájékoztatást a Volán 4. számú Vállalatnál alkalmazott módszerekről Zombori József igazgatótól. Az alapoknál kezdve Megyénkben a foglalkoztatottak 43,6 százaléka — majdnem a fele nő. Magától értetődő, nem mindegy, hogy milyen körülmények között, milyen munkakörben és főleg képzettséggel dolgoznak. Ugyancsak a statisztikai számok szerint a nődolgozók több mint 63 százalékát fizikai munkakörben foglalkoztatják. Éppen ezért tűzte napirendre a szakszervezetek megyei tanácsa, a nők szakképzettségének vizsgálatát. Blokkolóórák és portások — Vállalatunk már 1980- tól foglalkozik a rugalmas munkarend bevezetésével. Az alkalmazottak, különösen a nődolgozók részéről volt erre nagy igény. Először áttanulmányoztuk a már működő. más vállalatoknál bevált munkaidő rendszereket, a legegyszerűbbektől egészen a számítógépes munkaszervezésig — mondta az igazgató. — Egyszerűbbnek ígérkezett az egyénileg vezetett munkalapok sora, a bonyolultabb pedig, amit már a Volán Trösztnél alkalmaznak, az elektronikus adatfeldolgozás. Ehhez azonban a célra alkalmas blokkolóórákra és még több portársra lett volna szükség. — Hogyan kezdtek az átszervezéshez? — Meggyőződésünk, hogy a rugalmas munkarendhez rugalmas vezetői magatartásra is szükség van. A valóban jobb szervezéssel, ellenőrzéssel ugyanakkor a dolgozók iránti nagyobb bizalommal kell kialakítani a munkarendet és annak nyilvántartását is. A dolgozó dönti el — A vállalatnál alkalmazott munkaidő-rend egy hónapra szabja meg a ledolgozandó munkaidőt. A napi nyolc órát két részre osztottuk: úgynevezett peremidőre és törzsidőre. A peremidő reggel 6-tól 9 óráig és délután fél 2-től este 6 óráig tart, a közötte lévő órák adják a törzsidőt. A törzsidőben magánügyben eltávozni csak kivételesen indokolt esetben szabad a munkahelyi vezető külön engedélyével. Ezentúl azonban maga dönt arról, mikor érkezik a munkahelyére és mikor távozik el onnan. Természetesen erről közvetlen vezetőjét tájékoztatja. — Hogyan számolják az órákat? — A dolgozók egyéni nyilvántartó lapokat vezetnek. Az adott osztályokról egy-egy felelőst jelöltek ki, aki időnként ellenőrzi ezeket a lapokat. Az ő feladatköre a szabadságengedély, a kiküldetés és egyéb távoliét előzetes bejegyzése. Javult a fegyelem A vállalatnál az ötnapos munkahét bevezetése óta január 1-től vált általánossá a rugalmas munkarend alkalmazása. Egy-egy munkahely kollektívája közösen dönti el, akarja-e alkalmazni ezt a módszert. A vállalati központban a forgalmi főnökségeknél, műszaki üzemeknél már több mint kétszáz dolgozó élt ezzel a lehetőséggel. Az eddigi tapasztalatok szerint szilárdabb lett a munkafegyelem, mert a „hivatalossá vált” eltávozásokat most már le kell dolgozni. Nőtt a hasznos munkaidő- alap, hiszen eltávozások, késések nem terhelik. Jobban alkalmazkodik a feladatokhoz a munkaidő is. hiszen például az alkalmazottak a hóvégi záráskor „ráhajtanak”, más napokon pedig rö- videbb munkaidőben dolgoznak. Különösen jó ez a vidékről bejáróknak és a családanyáknak, akik otthon többet tudnak foglalkozni a gyermekekkel, elintézhetik a bevásárlásokat Lehet tehát rugalmasabban dolgozni — bizonyára más vállalatoknál is ... (hekeli) A dolgozó nők elég nagy számban betanított és segédmunkás beosztásban vannak. A szakmunkások száma igen szerény, alig haladja meg a 16 százalékot. Elenyészően kevés ez, és rengeteg probléma forrása is, kezdve a bérezési lehetőségektől, — hiszen azonos munkát végzők között is megkülönböztetést jelent a szakmunkásvizsga — a vezetővé való nevelésig, egyformán gátja a haladásnak a szakképzettség ilyen alacsony aránya. Ha tíz évre visszatekintünk, akkor az a szám is sokat jelent, — hiszen a párt- határozat megjelenése idején jóval rosszabb volt az arány. Az előrelépés azonban korántsem olyan mértékű, amilyet elvárhatunk. Mint ahogy azt a jelentés is leszögezte: az üzemek többsége sokat tett a szakmunkásképzésért. Tanfolyamokat szerveztek, anyagilag, erkölcsileg egyaránt támogatták a tanulásra vállalkozó nőket. Az üzemek egész sorát lehet kiemelni, mint jó vállalkozókat. Az Egri Dohánygyárban például 1971- ben a nődolgozók 1,7 százaléka volt szakmunkás, ma már több mint huszonhat százalékuk, és arányuk a kihelyezett szakmunkásképző tagozattal tovább emelkedik. A megfiatalodó gyár modern gépparkjához szükség van a képzettebb szakmunkásra, és ehhez a gyárban igyekeznek minden feltételt megteremteni. Dicsérendő a Qualitál Vállalat vezetőinek az a törekvése, hogy szakmaként ismertessék el a könnyűfém-öntést, s csak az utóbbi öt évben 98 nő szerzett a napi munka mellett szakmunkás-bizonyítványt. A bonyolult műveletek tették szükségessé az Egyesült Izzó gyöngyösi gyárában is a házon belüli szakmunkás- képzést. Az üzemek vezetőinek szemléletváltozása a termeléshez elengedhetetlenül szükségessé váló magasabb képzettség, az üzemek közvetlen anyagi áldozatvállalása is hozzájárult ahhoz, hogy a mintegy tíz év mérlegét készítő jelentésben, haladást bizonyító számok kerülhettek. Lehetne sorolni azokat a kedvezményeket is, amelyekkel tanulásra ösztönöztek. Nyugodtan elmondhatjuk, hogy az a nő, aki tanulni akart, az esetek többségében meg is kapta a lehetőséget. Ha szerény számokkal is, de eredményekről beszélhetünk. A megfelelő hozzáértés nélkül, a konyhából a munkapad mellé kerülők megkapták a lehetőséget a tanulásra. Így változott a ma középkorú asszonyának helyzete, munkásnői rangja. Ám ahhoz, hogy előre lépésünk ne átmeneti legyen, nem elegendő csupán azt látni; ami ma van. Mert a távlatok nem egészen biztatóak. A felnövekvő nemzedék útja — és itt a lányokra gondolunk — egyáltalán nem látszik könnyebbnek. Azok az üzemek ugyan is, ahol ma pénzt és energiát nem kímélve tanfolyamokat rendeznek, hogy növeljék a női szakmunkások arányát, a holnapot még ko-~ rántsem úgy tervezik, hogy. a jövőben mind kevesebb ha-r, zi tanfolyamra legyen szűk-., ség. Még a tavasz vége felé részt vettem azon a tanácskozáson, ahol az 1983-ban kezdődő tanév szakmunkás- képzésével, beiskolázásával foglalkoztak. A számok meghökkentőek voltak. Az általános iskolán ban a jövő évben is, mint eddig, megközelítően fele-fele arányban végeznek fiúk és lányok. Ám a szakmunkás- képzés valójában csak a fiúk előtt áll nyitva. Az üzemek többsége ugyanis egyáltalán nem, vagy csak elenyésző számban igényel szakmunkásnőket. Ebből a helyzetből egyenesen következik, hogy a lányok a gimnáziumba áramlanak, s mivel nem mindenki tanul tovább, elég sokan a gimnázium után szak- képzettség nélkül, fizikai munkakörben helyezkednek majd el. Már is biztosított az utánpótlás a szakképzetlen nőkből, s a kényszerűség, hogy a későbbiekben felnőtt fejjel, az üzem költségén szerezzék meg a szükséges tudást. Sokat tanácskozunk, vitázunk — társadalmi szinten — teszünk is azért, hogy a nők hátrányos helyzete ne állandósuljon. Mégis, újra és újratermelődik a gond. Tennünk most már az eddiginél többet, az alapoknál kellene. Deák Rózsi
