Népújság, 1982. december (33. évfolyam, 282-306. szám)

1982-12-17 / 296. szám

4. NÉPÚJSÁG, 1982. december 17., péntek Az óvodások megnyerésével kezdik Olvasóvá nevelés a hevesi járási nagyközségi könyvtárban Megyénkben kevés olyan bibliotéka akad, ahol annyi lelkiismeretes, ötletgazdag, hivatásérzettől vezérelt szak­ember tevékenykedik, mint a hevesi járási-nagyközségi könyvtárban. Az itt mun­kálkodók arra törekszenek, hogy — változatos módsze­rek hadbavetésével — mind több embert nyerjenek meg az ismeretgyarapítás nemes ügyének. Fogadják a kicsiket Kiss Éva azt hangsúlyoz­za, hogy nem elég korán kezdeni, s a kicsinyek meg­nyeréséről idéz jellemző tör­téneteket. — Gyermekanyagunk több mint tízezer kötetnyi, ennyi is elég annak érzékeltetésére, hogy választékban nincs hi­ány. Azt valljuk: a három­tól hatéves korosztályról sem mondhatunk le. Épp ezért már régen gyümölcsö­ző kapcsolatokat alakítot­tunk ki a település óvodái­val. Bármilyen furcsán hang­zik, mégis igaz: mindenütt letéti bibliotékát létesítet­tünk. Igaz, a kisfiúk, kislá­nyok még nem ismerik az olvasás fortélyait, ám szíve­sen nézegetik a képes kiad­ványokat, így aztán ezeket juttattuk el hozzájuk. Ter­mészetesen nem eléged­tünk meg ennyivel. Rend­szeresen fogadjuk őket, még­hozzá változatos programo­kat kínálva nekik. A leg­utóbb például a nagycsopor­tosokkal beszélgettünk az őszről. Előadásomat nemcsak szemléltettem, hanem az ő közreműködésüket is igé­nyeltem. Játszottak, ver­sengtek, keresték a témához hangulatilag illő fotókat, rajzokat. A feladatok szinte lázba hozták őket, s az élet­kori sajátosságokhoz mére­tezett „kutatómunkában” egyikőjük sem óhajtott le­maradni. A vállalkozás hasznosságát aligha kell bi­zonygatni. Ezek az aprósá­gok ugyanis megkedvelik a körynezetet, a légkört, s ak­kor is szívesen jönnek majd hozzánk, ha elsajátították a betűvetést. Iránytű, a tájékozódáshoz Iyen előzmények után nem csoda, ha az alsó tagozatosok sűrűn kopogtatnak. Az ér­deklődésnek egyéb okai is vannak. — Jó együttműködés for- '■málódott az oktatási intéz­ményekkel és a nevelőkkel. Annál is inkább, mert ma már a tantervi követelmé­nyek írják elő az összhang megteremtését. Igaz, a ka­talógusismeretre csak ötö­dik osztálytól van szükség, de könyebb az eligazodás, ha már korábban megala­poztuk a tudást. Természe­tesen ezt játékos fogásokkal oldjuk meg, mert csak az effajta megközelítés lehet eredményes. A gyermek­könyvhét alkalmából példá - ul bőséges ajánlatlistából vá­logathattak a tanulók. Meg­tekinthették azt a kiállítást, amelyet a számukra megje­lentetett művekből állítot­tunk össze.. Bizonyíthatták mennyire jártasak a vers­írás alapelemeiben. Nem hi­ányoztak a különböző ver­sengések sem, amelyek nem­csak kellemes kikapcsoló­dást nyújtottak, hanem szellemiekben is gazdagítot­ták őket. Joggal emlegetik a sike­res tamamérai olvasó- és zenei táborokat, . amelyek törzsközönsége a járás ' álta­lános iskoláiból toborzódik. — A hattól tizennégy esz­tendősök jönnek ide, jó ér­zéssel mondhatom, hogy senki sem távozik csalódot­tan, ugyanis az elmúlt évek tapasztalatainak birtokában mindig változatos progra­mokkal várjuk őket, felkelt­ve bennük a vonzódást az Kiss Éva (Fotó: Perl Márton) értékes művek, a muzsika szépsége iránt. Érvényesül a kreativitás, azaz a cse­lekvésre ösztönzés elve és gyakorlata. A fiatalok nem­csak befogadók, hanem al­kotó módon vesznek részt az ismeretszerzésben, igazol­hatják ötletességüket, kez­deményezőkészségüket. Ügy véljük jó úton indultunk el, ezen szeretnénk a jövőben tovább haladni, s még ma­gasabb szintet produkálni. Karöltve a pedagógusokkal Régóta tudják: a tanítók, tanárok megértése nélkül aligha boldogulnának. — Sűrűn tartanak biblio­tékánkban különböző órákat. Az igényeket időben beje­lentik, s mi megteremtjük a sikeres munkálkodás fel­tételeit. Gondoskodunk au­diovizuális szemléltetőesz­közökről is. A közös szor­goskodással magyarázható, hogyha diákok elsajátítják a búvárkodás műhelytitkait, képesek arra, hogy megkü­lönböztessék- a fontosat u kevésbé lényegestől. Más szóval olyan jártasságra tesznek szert, amelyet fel­nőtt korukban is sokrétűen kamatoztathatnak. A kör még korántsem zá­rult, ennek érzékeltetésére említünk még néhány be­vált elképzelést. — Sűrűn hirdetünk pályá- . zatokat, körük olykor az egész járásra kiterjed. Eb­ben az esztendőben például a kötelező olvasmányok nép­szerűsítését szorgalmaztuk. Mintegy húsz művet dolgoz­tunk fel kérdések formájá­ban, az íveket mindenhová elküldtük, s a legjobb vá­laszokat jutalmaztuk. Heves­ről minden levél visszaér­kezett, a falvakból körülbe­lül hetven százalékuk. Gon­doltunk a szabad szomba­tokra is. Esetenként vetél­kedőkkel, játékokkal, lemez- hallgatással szórakoztatjuk a ráérő tizenéveseket. A pe­dagógusok bármikor számít­hatnak ránk. Az egyes ün­nepségekhez — ha kérik — szakirodalmat adunk, sőt kész forgatókönyvet is írunk. Ezenkívül több szellemi pár­baj anyagát állítjuk össze s amennyiben szükséges, eze­ket le is vezetjük. Nem hiányoznak a stafétaváltók Perlaki Ágnes a felnőtt részlegben dolgozik, ő szin­tén érdekes összefüggésekre hívja fel a figyelmet. — Nincsenek merev ha­tárok, azaz alapozunk egy­más eredményeire. A tizen­négy esztendősöket össze­hívjuk, s közösen kalauzol­juk el a nagyobbaknak szó­ló írások birodalmába. Még­hozzá ünnepélyes keretek között. Annak persze nincs akadálya, hogy a gimnazis­ták is válogassanak a fia­talabbaknak kiadott mun­kákban. Elértük, hogy az át­menet zökkenőmentessé, szinte észrevétlenné formá­lódjon, azaz soha ne legyen hiány stafétaváltókban, mű­velődni vágyó if jakban. Pécsi István JUBILEUMOK JEGYÉBEN Brigádvetélkedő a gyöngyösi járásban Közművelődési pályadíj A brigádművelödés, ahogyan mi látjuk címmel az Iparválla­latok közművelődési tapasztala­tainak összegyűjtésére hirdetett pályázatot az Ipari Minisztérium az ágazati szakszervezetekkel közösen az ősz folyamán. Csü­törtökön hirdették ki a pályázat eredményét. Az első dijat a Ga­garin Hőerőmű Madame Curie szocialista brigádjának Ítélte a zsűri. A két másodikat a Kőbá­nyai Textilművek ifjúsági bri­gádjának, illetve a Budapesti Harisnyagyár nagybátonyl gyá­rának Madách szocialista bri­gádja kapta, harmadik helye­zést ért el a Bakony Művek, a Váci Kötöttárugyár szocialista brigádja. A Szovjetunió megalakulá­sénak 60. évfordulója és a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 65. jubileuma al­kalmából a gyöngyösi járás­ban a szocialista brigádok számára közművelődési ve­télkedőit hdirdettek meg. So­kakat megmozgatotjt a kez­deményezés: 15 ipari üzem 203, 10 mezőgazdasági ter­melőszövetkezet 61 és két állami gazdaság 8 szocialista brigádja nevezett be, s ez 4743 résztvevőit jelentek. Tíz hónapon keresettül dol­goztak folyamatosan a kis­közösségek, tanulmányozták a Szovjetunió című folyóira­tot, amelyből a döntő kérdé­seket végül összeállították. Többen tanultak orosz nyelv tanfolyamokon, szovjet iro­dalmi alkotásokkal, filmek­kel ismerkedtek meg. Ezen­kívül a dolgozók társadalmi munkált is végeztek, spor­toltak, kirándulásokon vet­tek réseit. Októberben éS' no­vemberben zajlóitok le a há­zi selejtezők, s a legeredmé­nyesebben szereplő csapatok ma délelőtt, 9 órától a Máit- raalfji Szénbányák előadó­termében mérik össze tudá­sukat. Fenyők Az idén késlekedik a tél! Tréfát űzött belőlünk nem­egyszer az időjárás és százesztendős átlagok dőltek meg a meteorológia feljegyzése szerint. December első napjaiban — Mikulás táján —, a langyos estében, apró lepkék rajzot- tak a gépkocsi reflektora előtt. — Nem lesz tél az idén? * Akit kérdezek, sokat tapasztalt, természetismerő ember. — Nem eszi meg a kutya a telet! Az időjárás szeszélyeiben az idén tényleg volt bőven ré­szünk. Meleg volt, amikor naptár szerint már itt volt az ideje a hidegnek, a fák lombhullatása is későre maradt, sok őzbak még el sem vetette agancsát, — tavaszt sejtve —, sőt csíkos vadmalacokat is láttak nemrég a Bükkben. Szegény­kék nem is sejtik, hogy mindössze pár nap az életük. No­vemberben gombáztunk, december első napjaiban bőgött a szarvasbika éppen úgy, mint a szeptemberi szarvasnász idején. — Mit szól ezekhez? — Máskor is voltak ilyen furcsaságok! Csak most érzéke­nyebbek, figyelmesebbek az emberek. Sokszor a magunk baját is a természetre kenjük. A tél most már nem késlekedik sokáig! Hópelyhek bo­rítják be a világot, a fenyőfákat is, amelyek máris elindul-* tok a hegyekből a házak felé. — Mit dolgoznak az emberek? — Fenyőfát termelnek! Ezerszámra szállítjuk, hiszen min­den esztendőben óriási a kereslet. — Nem sajnálja ezeket a szép fenyőket? Nevet: — Ezeket a fenyőket azért neveltük, hogy karácsonyfa legyen belőlük. A karácsonyfák pedig örömet, boldogságot hoznak, és várják őket nemcsak a gyerekek, de a felnőttek is. Kopognak a balták, zümmögnek a fűrészek, dőlnek a fe­nyők. Később hatalmas teherautók jönnek és rakományaik­kal elindulnak a városok, a falvak felé ... A fenyőfavásáron ezekben a napokban már nagy a for­galom. — Milyen a választék? — Elégedett vagyok! — Milyet vesz? \ — Plafonig érőt! Ez a két gyerek álma: plafonig érő ka­rácsonyfánk legyen! — És ön? — Olyan másfél métereset szeretnék. Nézze csak! Ez szép formásnak látszik. Idős néni keresgél az apróságok között. — Tetszett-e már választani? Rám néz, kedvesen mosolyog. — Tudja, én egyedül vagyok, de karácsonyfám van min­den esztendőben. Nekem nem lenne ünnep a karácsony fenyőfa nélkül. Cukor, dísz, angyalhaj, csillogó éppen úgy van rajta, mint valamikor, amikor még sokan örültünk a szép karácsonyfának. A fenyők tehát elindultak világ körüli útjukra. Ki tudná megmondani, hány százezer, hány millió karácsonyfa szerez majd örömet, boldogságot nálunk, és messzi országokban? Örömet szerezni! Ez a legnemesebb, legemberibb érzés. Ahol öröm van, ott béke is van, és helyet szorít magának a bol­dogság. Szalay István Ünnepi dísztáviratok A Magyar Posta először hoz forgalomba karácsonyra és újévre alkalmi dísztávi­ratokat. A három távirat közül kettő Varga Judit gra­fikusművész alkotása, a har­madikat Szász Endre festő­művész készítette. Az új dísztáviratok a kecskeméti Petőfi Nyomdában készültek hatszínű ofszetnyomással. A karácsonyi távirat jelzése LX 20, illetve LX 22, az új­évi dísztáviraté LX 21. Apáti Miklós: A klarinét 2. A bableves lágy volt, hár­masban költöttük el. A tár­kony Vásárhelyről való, mondta büszkén Anna. Ro­mán? Zsolti kuncogva kér­dezett, szerette saját kis vic­ceit, tízéves, ha lehetett. Nem mondom, hogy azonnal összebarátkoztunk, de leg­alább beszélgettünk. Meg­kérdezte, elég hamar, hogy itt alszom-e? Nem tudom, valószínűleg nem, hajnalban indul a vonatom, magya­ráztam. Te nem ebben a vá­rosban laksz? El kellett me­séljem az apró férfinak, hogy milyen a metró, meg a mozgólépcső, s hogy igazán olyan szépek-e a hidak meg a hajók, meg a Duna, mint a képeken. Röviden össze­foglaltam Budapest legér­dekesebb látnivalóit, s a fiai­mat is belekevertem vala­hogy, talán az állatkerttel, vagy a Vidám Parkkal kap­csolatban. Anna kibontotta a sört, Zsoltika limonádét kapott. Most egészen olyan, mint mikor még apu is ve­lünk volt. Fészkelődtem a konyhaszéken, lelkesedés nélkül bólogattam, bámész­kodtam. Mindenütt rend és tisztaság, kéznél tartott fű­szerek, tálak, tiszta terítő és ráadásul a frissen pörgő, sürgölődő asszonytest, hátul- nézetből. Elszívnék egy ciga­rettát, mondtam, és Zsoltika már ugrott is, hozok szivarat, és befutott a szobába. Hon­nan tud a gyerek ilyen szép szavakat. Romániából, onnan. Mikor fekszik le a gyerek? Anna leheletszerűen a nya­kamba puszilt. Egy óra múl­va, mondta különleges gyen­gédséggel, érthettem akár a gyerek iránt érzett majom­szeretetnek is. Zsolti, kérdeztem már benn a nagyszobában, jársz klari­nétórákra? Igen, mondta Zsolti. És? Milyen? Sanyarú. Nagyon nehéz. Talán nem is ez a hangszer való nekem, mondta a zenetanár néni. öt hogy hívják? Aranka. Aranka néni. Milyen? Blága. Nem így gondoltam. Ja? Szi­gorú. És könnyen fölfújja magát. Az kell is a klariné­tosnak, mondtam, ezen ne­vettünk. Sakkozni szeretsz? Azt igen. És van itthon? Van hát, mondta Zsolti, és már ugrott is föl az ágyra, fölnyúlt a polcra, és lekapta a sakkdobozt. Éktelenül zö- rögtek benne a bábuk. Sze­rencsére épp ekkor kezdtek harangozni. Harangzúgásban állítottuk föl a táblát. Hét óra volt, körülbelül. Már túl voltunk az ötödik lépéspáron,, miko? fájdalma­san, de mégis ércesen szóló klarinéthang ütötte meg a házat, aztán belépett az ab­lakon át, körbejárta a szo­bát. Talán a szomszédban játszottak. Te mikor gyako­rolsz, kérdeztem Zsoltit. Ilyenkor. Épp ilyenkor. Jól van, Zsoltikám, játsszál csak, hallatszott Anna kiáltó hangja a konyhából. Kun­cogtunk. Te tényleg nem al­szol itt? Hallgattam, töpreng­tem, aztán azt mondtam a hosszú csöndben, hogy el­megyek haza, a fiaimhoz. Lehet, hogy ők is" épp gya­korolnak. Zsolti nem mosoly­gott, hallgatott, nézte a sakk­táblát. Edénycsörömpölés jelezte, hogy Anna mosogat. Aztán még a konyhát és az előszo­bát is felmossa, mondta Zsolti. Mindig? Mindig. Na­gyon jó anyukád van. És te sohasem hazudtál még? De, igen, mondtam, de akkori­ban kisebb voltam, mint te. Én is akkor kezdtem, mikor még kisebb voltam. A kla­rinét miatt? Igen. Mert nem megy. De anyut megnyug­tatja. Mi lenne, ha egy kicsit igazán gyakorolnál... csak néhány taktust? Ha neked annyira hiányzik, mondta Zsolti, és elővette a hang­szerét. Játszott néhány tak­tust, közben hallgatózott. A kinti klarinétos egyszerű dallamba kezdett, Zsolti ment vele. Később a sakkot is befejeztük, jól játszott a gyerek, de nem kegyelmez­Megyek fürdeni, mondta. Az jó, az jó, hogy ilyen ön­álló vagy. Csak mi^ta apu elment. Nem akarom, hogy anyu sírjon, vagy veszeked­jen velem. Olyankor én is sírok. Inkább elmegyek für­deni, mert anyu szereti a szappanszagot, és ha meg­mosom az összes fogamat. Egyedül maradtam a szobá­ban, s azon kaptam magam, hogy Zsoltiért sokkal többet is vállalhatnék, mint egy­két ittalvást. Aztán a saját fiaimra gondoltam. Igaz, azok nem ilyen kedvesek és fegyelmezettek, de mitől is lennének azok? Anna már főzte a kávét. Szépnek és vonzónak láttam, őt is, a konyháját is. Meg ahogy dolgozik. Begyakorlott mozdulatokkal töltötte szét a kávét. Hegyes mellei ágas­kodtak, érezte Anna is, hogy nem őt, hanem a melleit nézem. Magamhoz öleltem, a zippzárját lejjebb húztam puha háziruháján, előugrot- tak a mellei. Bronzsötét ágyékszőrét is láttam egy pil­lanatra, ahogy föléhajoltam. De megállított. Most nem le­het ... majd ha Zsoltika el­aludt. Hirtelen, kívülről és mesz- sziről láttam meg magam, hogyan nyúlok át a meztelen Anna hasán cigarettáért. És meghallottam Zsoltika klari­nétjának hangját is, fájdal­masan, reménytelenül úsz­kált körülöttünk. Elszégyell­tem magam. El kell mennem. De miért? kérdezte többször is Anna. Mert nincs itt nekem semmi keresnivalóm. Hát akkor menj! Menj csak! Anna sírt; a fürdőszobából Zsolti hangja hallatszott: Anya... ... Csöndesen csuktam be magam mögött az ajtót. (VÉGE)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom