Népújság, 1982. november (33. évfolyam, 257-281. szám)

1982-11-19 / 272. szám

6* NÉPÚJSÁG, 1982. november 19., péntek MNK-VISSZHANG Emelt fővel búcsúzott a heréd! gárda Ez a csapat mérkőzött döntetlenre a Lehel SC ellen (Fotó: Szabó Sándor) Mint ismertes, a labdarúgó MNK legjobb 64 csapata közé három Heves megyei együttes került be. Közülük a 32-be jutásért — papírfor­ma szerint — a Herédi KSK legénységének volt a legki­sebb az esélye. Az eredményeket ismerjük, mindhárom csapatunk ki­esett Az ESE kupaszereplése csalódás. A Bélapátfalva a DVTK elleni bravúr után azonos osztályban szereplő csapattal szemben maradt alul idegenben. A megyei bajnokság újonca a Herédi KSK legénysége is búcsúzott de ezt emelt fővel tették. Amikor a most folyó kupa­sorozat megkezdődött, a He­réd még járási, a Lehel SC pedig NB II-es csapat volt. Azóta egy asztálykülönbség lett a két együttes között de az erőviszonyok nem so­kat változtak... A herédiek negyedik MNK -mérkőzésü­kön 120 perces küzdelemre késztették a területi bajnok­ság Mátra-csoportjának egyik legjobbját Értékes döntet­lent érték el s az állva ma­radt három csapatunk közül Női kézilabda-VB Jegyek elővételben Még néhány hét, s az év legrangosabb sporteseményének lehetnek tanúi a megye sportkedvelői. A VIII. női kézi­labda-világbajnokság két egri helyosztó mérkőzésére de­cember 8-án, 16.30 órai kezdettel kerül sor, a Kemény Ferenc Sportcsarnokban. A szervező bizottság, valamint a méltó rendezést elősegítő vállalatok, üzemek, intézmé­nyek minden érdeklődőt várnak. A találkozókra a jegyek már elővételben kaphatók, a megyei sporthivatalban. A belépő felnőtteknek 84 forintba, nyugdíjasoknak, diákok­nak, katonáknak pedig 50 forintba kerül. ők álltak legközelebb a to­vábbjutáshoz. A 11-es rúgá­sokban — az Eper SE-vel szemben — az utolsó körig érdekeltek voltak. Az MNK-ban szép soroza­tot értek eL Legyőzték 3—2- re a megyei bajnokság ezüst­érmesét, a Gyöngyöshalászt. A Gyöngyösi SE-nél 2—1-re bizonyultak jobbnak. A terü­leti bajnokságban szereplő Jászkisért pedig 3—1-re ver­ték. Végül következett a Le­hel SC elleni döntetlen, a büntető párbajban egy 11-es elhibázása. A herédi csapat veretlenül búcsúzott az MNK további küzdelmeitől. Csa rövidé, A füzesabonyi járási lab­darúgó-bajnokság utóbbi két fordulójának eredményei: Kál—Szűcsi 3—1, Besenyőte­lek—Mezőszemere 3—3, Vécs —Kápolna 3—3, Sarud—Me- zőtárkány 3—2, Szihálom— Feldebrő elmaradt, Besenyő- telek—Szihalom 5—0, Ká­polna—Kál 2—2, Mezősze­mere—Szűcsi 3—1, Feldebrő —Sarud 2—0, Mezőtárkány— Vécs 2—5. A bajnokság 1. Mezőszemere 2. Kápolna 3. B.-telek 4. Szűcsi 5. Kál 6. Sarud 7. Feldebrő 8. Szihalom 8. Vécs 10. Mezőtárkány állása: 9711 36-10 IS 9522 23-17 12 9432 22-13 11 85—3 23-15 10 9423 21-22 10 9 3 2 4 13-18 8 7313 15-14 7 8314 14-21 7 9225 18-29 6 9------9 14-40 — A gyöngyösi járási labda­rúgó-bajnokság legutóbbi fordulójának eredményei (zárójelben az ifjúságiak): Boldog—Rózsaszentmárton 11—0 (5—0), Visonta—Nagy- füged 1—3 (5—2), Ecséd— Kisnána 6—3 (elmaradt), Gyöngyöspata—Adács 2—4 (3—1), Atkár—Gyöngyösoro- szi félbeszakadt (4—0), Ka- rácsond—Csány 7—0 (3—2), Visznek—Nagyréde 0—4 (1— 2), Abasár—Márkáz 0—3 (4 -2). Az országos ifjúsági és serdülő labdarúgó-bajnokság miskolci csoportjában a He­ves megyei csapatok a kö­vetkező eredményeket érték el. (Zárójelben a serdülők): Eger SE—Recsk 8—0 (12—0), Pásztó—Bélapátfalva 2—1 (2—0), Kazincbarcika—Gyön­gyös 3—2 (6—2). Az ifjúsági bajnokság élmezőnye: 1. Eger SE 13 11 2 — 68-11 24 2. B. Bányász 13 10 — 3 20- 7 20 3. Olefin SC 14 9 1 4 55-16 19 A serdülő bajnokság él­mezőnye: 1. DVTK 12 12 ------- 105- 2 24 2 . Eger SE 13 11 — 2 63-14 22 3. Ózd 13 10 1 2 43-11 21 Budapest II. csoport. Ifjú­ságiak: Hatvani KVSC—La- josmizse 5—1. ★ Amstettenben a magyar női kézilabda-válogatott biz­tosan, 23—12 arányban győ­zött Ausztria ellen. A VB- re készülő magyar együttes az első félidőben már tizen­kétszer betalált az osztrák kapuba. A magyar váloga­tottból Gódomé és Barna volt a legeredményesebb, mindketten hat-hat gólt ér­ték el. ★ A gyöngyösi városi sport­telep tanácstermében rende­zett ünnepi sakk egyéni vil­lámverseny végeredménye: 1. Tóbiás Béla 6, 2. Varga Ferenc 4, 3. Ács András 3,5, 4. Józsa László 3,5, 5. Hor­váth Imre 3, 6—7. Gedeon Béla és Kiss Gergely 1—1 ponttal. Versenyen kívül' Oláh Sándor mesterjelölt 6 pontot szerzett. Fordulóról fordulóra Ászt a I i t e n i sz-h í r ad ó Sírok, Petőfi bánya, Karácsond csapatai az élen A csapatbajnoki rendszer átszervezése miatt az 1982— 83-as megyei bajnokság há­romfordulós. A megyei szak- szövetség a jobb és eredmé­nyesebb játéklehetőség biz­tosítása érdekében a tavaszi forduló után az első nyolc helyezett együttest az A- csoportba osztotta be, míg a további hat gyengébb szak­osztály alkotja a B-csoport mezőnyét. Az őszi forduló eddigi ered­ményei. A-csoport (zárójel­ben az ifjúságiak): Petőfibá- nya—Sírok 12—4 (1—4), Fü­zesabony—Gyöngyös 11—5 (5—0), Karácsond—Recsk 11 —5, Hatvan II.—Eger II. 12 —4 (4—1), Petőfibánya—Fü­zesabony 12—4 (2—3), Sirok —Gyöngyös 13—3 (5—0), Ka- rácsond—Hatvan II. 9—7, Eger II.—Recsk 9—7 (5—0), Sirok—Füzesabony 11—5 (1 —4), Karácsond—Eger II. 12 —4, Hatvan II.—Recsk 9—7 (5—0), Sirok—Recsk 12—4 (0—5), Hatvan II.—Füzes­abony 10—6 (2—3), Eger II. —Gyöngyös 10—6 (5—0), Pe­tőfibánya—Recsk 16—0 (2— 3), Sirok—Hatvan II. 8—8 (3—2), Füzesabony—Eger II. 10—6 (1—4), Karácsond— Gyöngyös 15—1, Petőfibánya —Hatvan II. 14—2 (0—5), Si­rok—Eger II. 15—1 (2—3), Karácsond—Füzesabony 10— 6, Recsk—Gyöngyös 11—5 (5—0), Petőfibánya—Eger II. 16—0 (0—5), Sirok—Kará­csond 10—6, Recsk—Füzes­abony 10—6 (2—3), Hatvan II.—Gyöngyös 12—4 (5—0). B-csoport: Galyatető—Selyp 12—4, Lőrinci—Márkáz 16—0, Bélapátfalva—Gyöngyösha­lász 13—3, Bélapátfalva—Ga­lyatető 16—0 (óvott!). Lőrin­ci—Gyöngyöshalász 12—4, Selyp—Márkáz 13—3, Bél- apátfalva—Selyp 10—6 (5— 0), Gyöngyöshalász—Márkáz. 12—4, Galyatető—Lőrinci 10 —6, Galyatető—Márkáz 14— 2, Selyp—Gyöngyöshalász 10 —6, Bélapátfalva—Lőrinci 11 —5, Galyatető—Gyöngyösha­lász 9—7, Lőrinci—Selyp 9— 7, Bélapátfalva—Márkáz 14— 2 (5—0). Férfi II. osztály: 1. Vízmű 16 14 1 1 127- 33 29 2. ITSK 16 14 1 1 120- 40 29 3. Vendéglátó V. 16 10 2 4 105- 55 22 4. Fémelektro 18 10 1 5 100- 60 21 5. Universal 16 7 — 9 71- 89 14 6. EMASZ 16 5 — 11 64- 96 10 7. Erdőgazd. II. 16 4 2 10 58-102 10 8. Kilián ifi. 16 4 1 11 58-102 9 9. BUBIV 16 — — 16 17-143 0 A bajnokság állása. Férfi III. osztály: A-csoport: 1. sírok 2. Petőfibánya 3. Karácsond 4. Hatvan II. 5. Füzesabony 6. Recsk 7. Eger II. 8. Gyöngyös 7511 73-39 11 5 5 ------ 70-10 10 6 5 — 1 63-33 10 7412 60-52 9 72—5 48-64 4 72—5 44-68 4 72—5 34-78 4 6 ------ 6 24-72 0 1 . BM KISZ 12 11 1 — 103- 17 23 2. Katonai Koll. II. 12 8 — 4 60- 60 16 3. VILA TI II. 12 7 1 4 64- 56 15 4. Sütőipar II. 12 4 1 7 55- 65 9 5. Finomszerelv. II. 12 4 1 7 53- 67 9 6. Pedagógus II. 12 3 — 9 47- 73 8 7. Hadkleg. II. 12 2 2 8 38- 82 8 Nők: B-csoport: 1. B.-falva 2. Galyatető 3. Lőrinci 4. Selyp 5. Gy.-halász 8. Márkáz 5 5 ------ 64-16 10 5 4—1 45-35 8 53—2 48-32 6 5 2 — 3 40-40 4 51—4 32-48 2 5------5 11-69 0 I fjúságiak. A-csoport: 1. Eger II. 10, 2. Füzesabony 10, 3. Hatvan 8, 4. Recsk 6, 5. Sirok 6. 6. Petőfibánya 0, 7. Gyöngyös 0. B-csoport: 1. Bélapátfalva 4, 2. Selyp 0, 3. Márkáz 0 ponttal. Az egri városi férfi Tízek- bajnokságának végeredmé­nye. „A”-csoport; j, Szabó Ferenc (Finomszerelvény- gyár) 8, 2. Deák E. (Kilián SC) 8, 3. Bodnár (Forgácso­ló) 6 győzelemmel. „B’’-cso- pőrt: 1. Szeredi Zoltán (VI- LATI) 6. 2. Szarvas (Finom- szerelvénygyár) 5, 3. Tóth L. (BM KISZ) 4 győzelemmel. Az egri városi csapatbaj­nokság újabb fordulójának eredményei. I. osztály: Fi­nomszerelvény gyár—VI LATI 8—2, Pedagógus—AGROBER 10—0, Forgácsoló—Sütőipar 7—3. II. osztály: ITSK— UNIVERSAL 6—4, Erdőgaz­daság II.—BUBIV 9—1, Víz­mű—Vendéglátó 8—2. 1982. évi küzdelemsorozat a férfi I. osztály kivételével befeje­ződött. 1. Gyógyszertár 2. Kilián 3. Panoráma 4. Finomszerelv. 5. Távközlés 6. BUBIV 10 8 2 40-10 16 10 10 10 10 2 40-10 16 2 39-11 16 7 17-33 6 7 14-36 6 10 — 10 0-50 0 A hónap végén Hatvanban rendezik a megyei felnőtt Tízek-bajnokságát. A meghí­vott versenyzők névsora, fér­fiak: Román, dr. Estefán, dr. Sonkádi (Egri Kolacs- kovszky), Paláncz, Tóbik (Sí­rok), Karácsony, Nyerges, Szabó J., Máté (HKVSC), Herle (Petőfibánya). Nők: dr. Ruttkayné. dr. Kiss, Benicz- ky, Molnár, Angyalné (Afész VM Eger), Gáthy, Acs, Sza­bó I., Kövesd!, Nagy (HKVSC). A férfiaknál Tor- dai (HKVSC), a nőknél Su- sán (M. Szénbányák) és Hor­váth (Eger) a tartalék. Békés város asztalitenisz­szövetsége rendezésében ha­gyományos újoncversenyen álltak asztalhoz az egri Afész Vörös Meteor fiataljai, szám- szerint tizenketten. A cso­portos körmérkőzéses viada­lon Horváth Csilla a döntő­be jutott és negyedik lett. A kieséses rendszerű páros számban a Horváth—Tóth J. kettős bronzérmet szerzett. KI KEZELI LEGJOBBAN A PUSKÁT? Verseny — fiataloknak Az MHSZ Eger városi vezetősége, a KISZ hasonló területi bizottsága és a Balázs Ignác munkásőr zászlóalj meghívásos lövészversenyt rendezett Sírokban, a Mátravidékl Fémmű­vek MHSZ-lőterén. Az eseményt a munkásőrség 25. évfordulója, valamint az MHSZ meg­alakulásának közelgő 35. évfordulója tiszteletére rendezték meg. A versengésen, amelyen az MHSZ, a KISZ és a munkásőrség tíz-tíz, egyenként ötfős csapata vett részt — az első helyet a recski MHSZ szerezte meg, megelőzve a novaji, valamint a Mátravidékl Fém­művek MHSZ-versenyzőit (Fotó: Molnár András) Kim már a halálé? A területi labdarúgó-baj­nokság 14. fordulójában 34 gól született, ez 16-tal több az előző heti góltermésnél. A sorrendben ötödik győ­zelmét elért Gyöngyösi SE gárdája volt a legeredménye­sebb a Borsod nádasd elleni nyolc találattal. A gólokon 27 labdarúgó osztozott, kö­zülük a gyöngyösi Vágó há­romszor talált a hálóba, öten dupláztak a kapuk bevételé­ben. A góllövőlista élén Cso- mány növelte előnyét. Az állás: 17 gólos: Csomány (Gyöngyös), 12 gólos: Hor­váth (Hatvan), 11 gólos: Sza­bó (Lehel SC), 10 gólos: Fridmann (Vác), 9 gólos: Bősz és Plotár (mindkettő H. Papp J. SE). A forduló válogatottja a következőképpen alakult: Koszta (H. Papp J. SE) — Szalai (GYSE), Mákos (H. Papp J. SE), Palágyi (B. Bá­nyász), Lmgossy (B. Volán) — Bobkó (MVSC), Kincses (H. Papp J. SE), Csontos (GYSE) — Cseh (Bélapátfal­va), Szalai (B. Bányász), Vágó (GYSE). Az őszi idény utolsó előtti fordulójában csak a lista­vezető H. Papp J. SE és a 4. helyre előlépett Vác tudott idegenben nyerni. A többi találkozón hazai siker szüle­tett. A pályaválasztók 24 góljára tízzel válaszoltak a vendégek. A 8 mérkőzésre 3500 néző volt kíváncsi. A megyei bajnokságban is javult a gólátlag: húsz lab­darúgó jóvoltából 24 gólt láthattak a nézők. A kapuk bevételében a Petőfibánya és a Füzesabony járt az élen a Domoszló, illetve a Gyön­gyöshalász elleni féltucat ta­lálattal. A góllövőlista élme­zőnye: 16 gólos: Fodor II. (Apc), 11 gólos: Balázs (He­ves), Dely (Petőfibánya), 8 gólos: Osizmarik (Sírok), Huszár Gy. (Petőfibánya), Rajnai J. (Kompolt), Szabó (Domoszló). Tudósítóink 46 labdarúgó teljesítményét értékelték jó­nak. Közülük a következők kaptak helyet a hét 11-ében: Kodak (Selyp) — Turcsányi (Petőfibánya), Antal (Füzes­abony), Lakatos (Poroszló), Nász (Heves) — Balogh Gy. (Petőfibánya), Ur bán (Si­rok), Boldizsár (Egercsehi) — Bari (Füzesabony), Balázs (Heves), Jónás (Füzesabony). A Domoszló és a H. Gás­pár SE veresége után eldőlt, hogy a Petőfibánya, Heves, Sirok hármas végez az őszi dobogós helyeken. Hogy kö­zöttük milyen sorrend alakul ki, arra csak a 15. forduló eredményeinek alakulása után kapunk választ. Az is eldőlt, hogy az Egercsehi — újabb győzelme ellenére — utolsó helyezettként kezdi a tavaszi idényt. Az otthon-idegen pontva­dászatban 12—4-re nyertek a pályaválasztók, akik a 19 lőtt gól ellenében ötöt kap­tak. Az előző fordulóhoz ha­sonlóan 1850-en voltak a né­zőtéren. (szigetváry) Egy Las Vegas-i klinikán változatlanul kevés remény van arra, hogy a 23 éves dél-koreai ökölvívó, Duk Koo Kim életben maradjon. A hivatásos ökölvívó öt nappal ezelőtt könnyűsúlyú világ­bajnoki döntő mérkőzésen a 14. menetben kiütéses vere­séget szenvedett Ray Manci­mtől, s azóta nem nyerte vissza eszméletét. Orvosai mindent megtet­tek és megtesznek, de dr. Lonnie Hammargren a kli­nikában tartott sajtóértekez­leten kijelentette: — A reményt nem adjuk fel, de sajnos, úgy hiszem, Kim már a halálé. Állapota az elmúlt két napban elő- nyére semmit sem változott, csak a szíve működik. Aku- punktúrás kezeléssel próbál­kozunk még. „ Nyitány Új-Delhiben Pénteken kezdődik a ki­lencedik Ázsia játékok sport- versenysorozat. Ezen 33 or­szág sportolói Indulnak, csu­pán Kambodzsa és Tajvan marad távol. Oj-Delhiben 21 sportágban 463 aranyérem talál majd gazdára. Az ér­mekre leginkább esélyes Kí­na, Japán és Dél-Korea csa­pata. A nyitó ünnepségen többek között 32 elefánt is felvonul, a 3400 résztvevő be­vonulása a híres gitárművész, Ravi Shankar zenéjére tör­ténik. A játékok 16 napig tartanak az indiai nagyvá­rosban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom