Népújság, 1982. november (33. évfolyam, 257-281. szám)
1982-11-14 / 268. szám
■■■■■■■ NÉPÚJSÁG, 1982. november 14., vasárnap MINDENNAPI NYELVÜNK Jószerével: jószerivel A címbeli két szóalakkal kapcsolatban egy olvasónk azt kérdezte, van-e valami különbség jelentésükben és használati értékükben. Bár szótáraink eltérően minősítik őket, mai nyelvhasználatunkban ez a minősítés már aligha érvényes. Példatárunk is azt bizonyítja, hogy a tájnyelvi formának tekintett jószerivel és az igényesebb nyelvhasználatúnak ítélt jószerével szinte egyenlő használati értékkel vállalnak nyelvi szerepet. A gyakorisé-. got tekintve, a jószerivel egyre gyakrabban jelentkezik szóban és írásban egyaránt. Hogy milyen beszédhelyzetekben és szövegösszefüggésekben találkozhatunk a két szóalakkal, arról ezek a példák tanakodnak: „Jószerével nincsfolyan Balzac-mű, amelyben ez a pénzmegjelölés ne szerepelne” (Népszabadság, 1982. szept. 26.). — „Hozzászólásomban jószerével csak a jelenről szóltam” (Napjaink, 1982. okt. sz.). — „Jószerivel levegőt se lehet kapni a medencékben” (M. Nemzet, 1982. okt. 6.). — „A csúcsidőben sugárzott program jószerivel beteríti belpolitikai életünk egész térképét” (Magyar Ifjúság, 1982. okt. 22.). — „Róla jószerivel azt sem lehetett tudni, mikor és hol élt” (Népszabadság, 1982. okt. 24.). Ma már nincs érvénye annak a felfogásnak sem, hogy a jószerivel nyelvi formával csak a meghitt, bizalmas beszédhelyzetekben, s a közvetlen hangú társalgási nyelvben illik élni, de a választékos nyelvhasználatban, a tudományos és szaknyelvben kerülnünk kell. Csak egy példát mutatunk be, bizonyításául. A valóban igényes és tudományos nyelvészeti szakfolyóiratunkban olvashatjuk ezt a szöverészle- tet: „Leíró hangtanúnk történetével jószerivel csak a kézikönyvek foglalkoztak” (Magyar Nyelv, 1982. 3. sz. 353.). A két szóalak jelentését és használati értékét tekintve ebben rokon értelmű szó- és kifejezéssorban illeszkedik bele: jóformán, voltaképpen, úgyszólván, mintegy, csaknem, szinte stb. Ezeket a nyelvi formákat elsősorban azért idéztük, hogy ezzel is felhívjuk a figyelmet a válogatás lehetőségére. A legtöbbjük ugyanis ritkán jut nyelvi szerephez, éppen a jószerivel sokszor felesleges és túl gyakori használata miatt. A sajtó nyelvében meg különösen terjedőben van. Tegyünk róla, hogy ne váljék megúnt divatszóvá. Dr. Bakos József Felvételünk a Vidróczki néptáncegyüttes megalakulásának 1$. évfordulóján rendezett gálaműsoron készült (Népújság archívfotó: Szabó Sándor) megalakulásának 1$. évfordulóján rendezett gá(Népújság archívfotó: Szabó Sándor) Most már otthon Az idő ugyan a feledtetés nagy művésze, de a Vidróczki néptáncegyüttes esetében ez a megállapítás — nem igaz. Mert eltelt ugyan már húsz év is azóta, hogy Molnár Lászlóné Lelkes igyekezete összeverbuvált egy kis csapatot, amelynek tagjai elhatározták, ők pedig táncolni fognak: a Mátra környékének népi táncait tanulják meg és viszik közönség elé. A húsz év ma már a múlt. A jelen pedig az a Vidróczki, amely éppen most érte el újabb sikerét, a jelentős hivatalos elismerést, elnyerte az Arany I. minősítést a napokban. Volt tehát mire emlékezni azon a jubileumi ünnepségen, amit pénteken este tartottak meg a gyöngyösi Mát~ ra (Művelődési Központ kamaratermében. Az ilyenkor szokásos protokolláris külsőség ellenére is meghitt, családias jelleg jellemezte ezt a találkozót. Az erre az alkalomra összeállított „házi” és „gyűjteményes” kiállítás olyan alaphangot ütött meg, amely befolyásolta a további eseményeket. Nem hiányoztak innen a külföldi sikereket hirdető plakátok, minőr sítő díjak, és ajándéktárgyak sem, de „a Vidróczki híres nyája” címet viselő . fényképes tablósor azt is bizonyította, hogy a jókedv, a fiatalság derűje, az önirónia is dicséretes tulajdonsága ennek a csapatnak. Elhangzott az ünnepi köszöntő is, Szívós József szájából, majd Zeltner Imre, az együttes vezetője idézte az eltelt húsz évet. Már hihetetlennek tetszik, hogy kezdetben még saját próbatermük se volt hosszú ideig, kölcsönkért ruhákban léptek színpadra, a szolnoki fesztiválra pedig teherautó vitte a lelkes gárdát. Alkalmanként jutott egy kis ösz- szeg nekik a tanácstól, a vasutasszakszervezettől és a kitérőgyártól. Sokat számított ez is. Aztán jöttek a sikerek és a már magának „nevet kivívott” táncosokat többen is „elvállalták”. A GYÖNGY- SZÖV, az SZMT és a MÉSZÖV is a nevét adta és az anyagi támogatását is ahhoz a többiek mellé; hogy a művészileg egyre magasabb színvonalon tevékenykedő együttes méltó körülmények közé jusson. Otthonra pedig a művelődési központban leltek. Ma már félmillió értékű eszköztárral rendelkeznek. Egymás után érdemelték ki a kitüntetéseket is. Tegyük hozzá: valamennyit méltán. Az ünnepi társulati ülésen most jutalmakat vehettek át többen is. Nagy taps fogadta a tanács és a GYÖNGYSZÖV által megvásárolt képmagnót és a kitérőgyár által adományozott félvevőgépet. További fejlődésük fontos eszközei lesznek ezek. Majd következett a gálaműsor, amelyen a legfiata- labbtól kezdve az „öregekig” mindenki a kedves hazai közönség elé perdült. Lassú és gyors, csárdás, férfi és leánykar, majd a zárókompozíciók teljes képe követték egymást, ahogyan ez lenni szokott az önálló műsoros est alkalmából. Az együttes zenekara most is kiváló teljesítménnyel járult hozzá a táncosok megérdemelt, zúgó tapssal kísért sikeréhez. (gmf) A POLITIKAI KÖNYVNAPOKRA Megjelent Aczél György könyve A politikai könyvnapok alkalmából az üzletekbe került Aczél Györgynek, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a Központi Bizottság titkárának „Beszélgetések Magyarországról, szocializmusról” című könyve. A párizsi Editions Sociales Kiadó gondozásában a közelmúltban interjúkötet je- lept meg, amely Francis Cohen francia kommunista publicistának, szociológusnak Aczél Györggyel 1981. októberében folytatott beszélgetéseit tartalmazza. A nyolc beszélgetés a szocializmus magyarországi építésével, az MSZMP,politikájával kapcsolatos témák széles körét öleli fel. Foglalkozik a történelmi előzményekkel, az új társadalom megteremtésének gazdasági és politikai problémáival, a szocialista demokrácia kérdéseivel. Tárgyalja a személyiség kibontakozásának lehetőségeit a szocializmusban; szól a nemzetközi munkásmozgalom, a szocialista közösség és Magyarország viszonyának alakulásáról,^ aktuális vonatkozásairól. A Kossuth és a Magvető Kiadó közös gondozásában most megjelent könyv a francia kiadvány fordítása. Aczél György és Francis Cohen nyolc beszélgetése kötetlen társalgás volt, gyorsírásos feljegyzés rögzítette az élénk eszmecserét. A szerkesztők a szövegen semmit nem csiszoltak, nehogy az élőszó frissesége kárt szenvedjen. .. .nemcsak zenei ügy „Az éneklő Magyarországért!” A Megyei Könyvtár olvasótermében tartott szabadelőadást Ocskay György ének- tanár-karvezető a Kodály- évforduló kapcsán. Mondanivalóját inkább az ünneplés mellett felsorakozó gondjainknak, népzenei oktatási kérdéseinknek szentelte. Annak, hogy Kodály álma, a tiszta lélekből fakadó éneklés, mint általános népi jelenség, még a messze távolban késik, s néha elérhetetlennek tűnik, hiszen ez a kor, a divat, az erőszakos zenei ízlés átömlik minden megtartó, ilyen irányú jó szándékon. A' három bemutatott Ko- dály-kórus alapján (Serkenj fel, Ava Maria,. Püskösdölő, nemcsak azt bizonyította az előadó, hogy az örökségünket képező népi dallamokat, egyáltalán a népi szövegeket, magyar és latin versezetek lelkét az elmúlt, századoknak a dallamokban feltalálható szellemiségét kellene jobban élesztgetnünk, mint ahogyan tesszük. A Kodály-módszer nemcsak szolmizálás — ez a felfogás vétkes leegyszerűsítése egy alkotó géniusz szándékának — elsősorban az, hogy foly- toftosságot . teremtsünk mindazzal, amit elődeink örökül hagytak ránk. A nép meg a századok. Ezt nemcsak az éneklés tanításával lehet és kell elérni. A' népi lélek buzgalmát kellene jobban vizsgálnunk, hogy ne sorvadjanak el a közös éneklés szándékai. S ha már említettük ezt a veszélyt: a modern évtizedek magyar kórusművészete mintha formai folytatások ellenére sem csatlakozna a tovább építkezés lehetőségét teremtve ahhoz, amit Kodály, Bartók, Bárdos Lajos teremtettek. Bájosak voltak a zeneiskolás kisdiákok, akik Kelemen Imréné irányítása mellett biciniumokat szólaltattak meg, azt is bizonyítván, hogy az értő szándék az iskolákban mindent meg akar tenni egy kedves, nagy ügy érdekében. De mindezt mélyebben, értőbben kellene tennünk. Nem ünneprontás az ilyen előadás, inkább lel- kiismeret-vizsgálat. Távolról sem csak a zene ügyében! (farkas) Alapítvány a középiskolai tanároknak / Diákokkal a diákokért A KISZ Heves megyei Bizottsága és a megyei tanács ifjúsági bizottsága együttesen alapítványt hirdet meg, amelynek célja a -középfokú tanintézetek mozgalmi és nevelő munkáját, a diákélet színesítését segítő, az iskola tanulói által is elismerten sokat tevékenykedő pedagógusok elismerése. Az alapítvány mozgalmi évenként a megye valamennyi középfokú oktatási intézményében egy-egy személynek ítélhető oda. A kiírás szerint a, döntés az iskolai KISZ-szervezet hatáskörébe tartozik. A legfontosabb, hogy az iskolai KISZ- bizottságok a diákság minél szélesebb körét vonják be az alapítvány odaítélésébe. Az elbírálás során figyelembe kell venni a javasolt személy szakmai tevékenységét, mindazt, amit munkahelyi kötelezettségén túl az iskolaélet színesebbé tételéért, a KISZ-munka javításáért végez. Mindebbe beletartozik a tanulók által is elismert magas színvonalú KISZ-patronáló tevékenység, a diákokkal együtt hosszabb ideje végzett olyan munka, amely az iskolaközösség egészének érdekeit szolgálja. A javaslattételnek sokoldalú tájékozódás alapján kell megtörténnie, ki kell kérni mindenekelőtt, a diákifjúság véleményét, továbbá az iskolai pártszervezet tagjaiét, az igazgatóét és a KISZ- tanácsadó tanárét. Ezt az elismerő címet kívülálló személyek, — tehát nemcsak a tantestület tagjai — is megkaphatják, ha a fenti feltételeknek- megfelelnek. A Diákokkal a diákokért című alapítvány elnyerője erre a célra készült emlékplakettben és anyagi elismerésben részesül, amelyet ünnepélyes formában az iskola tanulói előtt kell átadni. • Ahhoz, hogy valaki modem asszony legyen, kevés az, hogy a huszadik század végén él és az önkiszolgáló boltban vásárol. Ehhez még a képességek, ügyességek és szokások egész tárháza szükséges, amelyeket én ugyanúgy elsajátítottam, mint a hajbesütés módozatait Reggel pont nyolckor ébredek. Nem azért, mert a vekker csörög, hanem mert a szervezetemet este figyelmesen beprogramoztam, és azt az utasítást adtam neki, hogy pont nyolckor ébredjen föl. (A pontos instrukciókat lásd a Babetta című folyóirat 9. számában.) 8.05-kor lefekszem a földre, jógagyakorlatokat végzek a kezemmel, a lábammal és a fülemmel. (Lásd, a Health című folyóirat 5—9. számát.) Azután az arcomra tápláló maszkot helyezek, a kezemre tápláló krémet dörzsölök, és tápláló zabkását fogyasztok (lásd, a Porridge című folyóiratot). A táplálkozást befejezve a külsőségekkel törődöm. A „Léda” krém, a „Louis Philippe” tus és a „Láncomé” krém igazolják a reklámjukat, és ugyanakkor korszerűsített megnillage techni- csönöz. A cipő színével összhangban levő szemek kával (lásd a Külső folyamatos karbantartásának módszereit) mosakszom. A blézer színével összhangban levő cipőm szolid külsőt kölcsönöző A cipő színével valahol az ormyereg körül, úgy tűnnek, mintha kizárólag kokettálásöól lennének ott, és késznek látszanak arra, hogy bármely ' pillanatban lepkeként fölrebbenjenek és ismeretlen irányba elröpüljenek. Mély lélegzetet veszek, és elmerülök az utca mindennapos forgatagában. Kilépek a kapun, és tartózkodóan rámosolygok a szomszédasszonyra, aki az orrom előtt csapta be a kaput. Zsúfolt buszon utazom, és tartózkodóan rámosolygok a férfira, aki a világos beige színű cipőmön áll. Ebédszünetben futok a varrónőhöz, de csak hanyagul megrándí- om a vállam, ránézve az elrontott ruhára — nem érdemes bosszankodni miatta. Félóra múlva vidáman kacagok bele a telefonkagylóba, amikor megtudom, hogy az, akinek a kedvéért a ru- tá varrattam^ a napokban indul nászúira. Nem érdemes minden semmiségért lehangolódni. Munka után, nyugodtan bemegyek a pék üzletbe, és könnyedén mosolygok, miközben végighallgatom mindazt, amit egy pénztárosnő ei tud mondani este nyolckor, ha kivárom a visszajáró öt kopejkát. Belépek a kapun, a pokoli sötétségben, elvergődöm a kapcsolótábláig, és benyomom a számomra jól ismert gombot. Az egész házban kigyúl a fény. Egy ajtó mögül ykinéz a szomszéd (a technikai tudományok kandidátusa) hosszasan és ' tisztelettel megszemlél, majd visz- szasiet a búgni kezdő televíziójához. Nyugodtan és magabiztosan belépek a szobámba, és én is bekapcsolom a televíziómat. Végigfekszem a díványon (fej lent, a láb két párnán, kezek a mellre helyezve). Egy modem asszonynak semmilyen kellemetlenség sem szörnyű! — Zivatar, jégeső — hallom a bemondó fölerősödő hangját —, a hőmérséklet... És hirtelen elborzadva érzem, hogy valami halálosan szorongatja a torkomat. — Üristen, eső! — suttogom. — Minő, szerencsétlenség. És az esetleges eső miatt bőgök egy félórát, azután eszembe jut, hogy nekem még van víztaszító permetem a szempillámra, és van egy új japán ernyőm. Ekkor megnyugszom, kikapcsolom televíziót, és megparancsolom magamnak, hogy holnap is pont nyolckor ébredjek. (Migray Ernőd fordítása) Ötvenéves a Corvin Mátyás Ipari Szakközépiskola Fél évszázada, hogy a Mátyásföld előkelő úri kaszinójából gimnáziumot létesítettek. Az intézményben, amely Gödöllő és a főváros közölt az egyetlen gimnázium volt — kistisztviselők, vasúti dolgozók, és közalkalmazottak gyermekei népesítették be a tantermeket. Az iskola, amely szombaton ünnepelte fennállásának 50. évfordulóját, 1961-ben kötött szocialista szerződést az elektronikus mérőkészülékek gyárával, s ennek alapján kezdődött meg az elektronikai műszerészek képzése.
