Népújság, 1982. október (33. évfolyam, 230-256. szám)

1982-10-28 / 253. szám

NÉPÚJSÁG, 1982. október 28., csütörtök A Mótra-válogatott jutalma Utazás Mozambikba Tizenegyes rúgásokkal harcolták ki KÉZILABDA Döntetlen idegenben A 32-be jutásért november 17-én Még három megyei az MNK-ban Elkészült a labdarúgó-MNK kö­vetkező fordulójának sorsolása. Csíki Gábor titkár közölte, hogy ezzel a sorozat az idén be is fejeződik, a továboi küzdelmek­re az 1983-as tavaszi idény bein­dulása előtt kerül sor. A 32 közé jutásért az NB I-esek közül a Csepel (Dorog) és az MTK-VM (22. sz. Volán) kapott n. osztá­lyú ellenfelet. Megyénk csapatai közül három van versenyben, a november 17-i fordulóban a kö­vetkező ellenfelekkel: Romhány —Eger SE, Heréd—Jászberényi Lehel, Borsodi Volán—Bélapát­falva. Az NB n-es egri együttes an­nak a nógrádi, megyei osztály­ban szereplő csapatnak lesz a vendége, amely legutóbb az Ózdi Kohászt verte ki. Az ESE-nek nem szabad lebecsülni tehát a Romhányt. A Herédi KSK most sem mondhatja túl szerencsés­nek magát, a területiben jól szereplő hűtőgépgyári gárda, a Lehel SC tűnik a találkozó esé­lyesének. Bizonyára szívesebben láttak volna vendégül élvonal­beli klubot. Az elmúlt forduló bravúrcsapata, a Bélapátfalvi Építők bajnoki ellenfelet kapót' a Borsodi Volánban. Kár, hogy a sorsolás szerint nem lehetnek ismét pályaválasztók. Készül a szánkópálya A közelmúltban foglalkoztunk a Mátrában található téli sport­létesítmények helyzetével. A szánkópályával kapcsolatosan többek között szóvá tettük: „A szajlal téesz — mint kivitelező — a munkát még el sem kezd­te.” Az október 9-én megtartott bejáráson valóban ez volt a helyzet. Dala László, a gyöngyö­si városi tanácstól most arról tájékoztatott bennünket, hogy a szemlét követő második napon a szajlai Búzakalász Mezőgazda- sági Termelőszövetkezet meg­kezdte a munkálatokat, s októ­ber 21-ig annak 40 százalékát el is végezte. A Népújság tippjei a 44. hétre: 1. Ózd—Bauxitbányász 1 2. Keszthely—Olajbányász 1 x 3. Salgótarján—Eger x 1 4. Avellino—Juventus 2 x 5. Catanzaro—Genoa 1 x 6. Udinese—Verona 1 7. Bari—Lazio x 1 8. Bologna—Pistoiese 1 9. campobasso—Arezzo 1 x 10. Cavese—Catania 2 1 11. Cremonese—Atalanta x 2 12. Sambenedettese—Como 1 x 13. Varese—Milan 2 x Pótmérkőzések: 14. Monza—Lecce x 15. Florentine—Cagliari 1 16. Inter.—Ascoli 1 Nem hiszek a brosúrák hatásában, kételkedem ben­ne, hogy a szép szavak, a látványos mondatok önma­gukban elegendőek lehetnek a mozgósításra — legyen akármilyen nagyszerű cse­lekvésről szó. Mondjuk a sportról. Egyelőre távol van tőlem az öregség, ám emlékeim szerint a példa képes a leg­inkább mozgósítani. A moz­gásra is. Ha a kisgyerek úgy nő fel otthon, hogy szülei idejüktől függően törődnek az egészségükkel, ha csak te­hetik, úsznak, futnak, vagy éppen kirándulnak, száz az egyhez adom, hogy a gyerek is kedvet kap a mozgáshoz. Egyrészt, mert a szülők utánzása — jó és rossz pél­da esetén egyaránt — peda­gógiai tény, másrészt pedig, mert a mozgásvágy minden­képpen létezik a gyerekben. Legfeljebb kielégítetlenül. Néhány esztendeje olvas­tam egy tanulmányt. A szer­ző azt bizonygatta, hogy az iskoláskorúak akár órák hosszat is képesek intenzíven szaladgálni, játszani, a fá­radtság legcsekélyebb jele nélkül. Állítását alátámasz­tandó, a pszichológus kísér­letet szervezett. Munkatár­sai néhány órán át figyelték a grundon játszadozó gyere­keket, megfigyelték „moz­gásukat,” azaz a versenysport Mátra-csoport— Dráva-csoport 0—0 Labdarúgó területi váloga­tottak országos döntője. Vác, 300. néző. V.: Kuti. Mátra-válugatot t: Koszta — Szalai, Bősz, Mákos, Be- recz I. — Hegyi (Cseh), Bo- dolai, Kincses — Horváth F., Csomány, Fridmann (Plotár). Edző: Várallyay Miklós. Dráva-válogatott: Horváth L. — Kurdi, Horváth, J., Klein, Csorba — Ódor, Iván, Szajkó (Zrínyi) — Ratting, Hámori, Mex. Edző: Losonczi István. Óvatosan kezdett mind a két csapat. Előbb talált ma­gára a piros mezben játszó Mátra-válogatott, a 12. perc­ben akár gólt is szerezhetett volna. A Horváth F. bukta­tásáért megítélt 28 méteres szabadrúgásból Csomány a felső lécre bombázott. A mezőmyfölény a 35. percben újabb helyzetté érett. Frid­mann egy csel után a 16-os- ról a kifutó kapus felett akart a hálóba ívelni, de Horváth L. bravúrral elcsíp­te a labdát. A szünet előtti utolsó percben Hegyi jó lab­dával ugratta ki a jobbössze­kötő helyén Fridmannt, de a Az október 30. és novem­ber 17. között Luzemben sorra kerülő sakkolimpián szereplő magyar válogatott összeállításáról, várható esé­lyedről Szerényt Sándor, a Magyar Sakkszövetség elnö­ke adott tájékoztatást: — A 25. férfi, illetve 10 női sakkolimpián minden ed­diginél nagyobb mezőnyök ülnek majd asztalhoz: a fér­fiaknál 95, a nőknél 55 or­szág nevezett. Ráadásul nem csak mennyiségi, hanem számottevő minőségi fejlő­désnek is szemtanúi lehet­tünk az utóbbi években. Az egyre erősödő vetélkedés­ben mindkét magyar gárdá­nak igen nehéz dolga lesz, ha teljesíteni akarja az az elnökség célkitűzését, a Máltán megszerzett második helyek megtartását. A fér­fiak esetleg még az elsősé­gért is harcban lehetnek. A nőknél ugyancsak a Szovjetunió az első számú fogalmainak, gyakorlatának nyelvére ültették át, amit láttak. A tapasztaltak alap­ján összeállítottak egy gya­korlatsort, hivatásos kosár­labdázóknak. A végered­mény igencsak meglepő volt. A versenyzők alig több mint egy óráig bírták csak a tem­pót. Egyszerűen képtelenek voltak a folytatásra. Elfo­gyott az erejük. Mindez arra bizonyság, hogy a gyerekek szinte kép­telenek elfáradni. Ha alkal­muk van rá, órákon át ját­szanak, mozognak, csak ép­pen a lehetőséget kell meg­teremtenie rá a környeze­tüknek. A családnak vagy az iskolának. Jómagam a család és az iskola vitájában inkább a szülőkre szavazok; az ő ha­tásuk szerintem a legfonto­sabb. Magyarán: anyjára és apjára inkább hallgat a gye­rek, mint akár a kedvenc ta­nárnőjére. Nagy szavakkal azt mondhatnám, éppen ezért komoly a családok felelőssé­ge. A mozgásra nevelésben éppenúgy, mint más fontos „tantárgyakban.” Persze sokféle indíttatás képzelhető el a szülőknél a sportra nevelésben. Vannak végletek. Az egyik azoké, akik az üzletet veszik észre napjaink sportjában (is). Az effélét valló szülők elsősor­mozgékony váci csatár a rövid sarkot jól záró Hor­váth kapusba lőtt. Szünet után erősen felja­vult az ellenfél. A 64. perc-, ben a kaputól 17 méterre Zrínyit vágták fel, a szabad­rúgást Ödor magasan a léc fölé lőtte. Ezt követően még húsz percig többet mutatott a mezőnyben a dunántúli együttes, ám a hajrá ismét a Mátra-válogatott perceit hozta. Három sakk-matt helyzet azonban kihasználat­lanul maradt! A 84. percben Kincses és Horváth F. ak­ciója végén, három perccel később Bodolai adott a szög­letzászló közeléből ismét a miskolci középpályás elé, Kincses tíz méterről leadott, léc alá tartó lövésébe Hor­váth bravúrral tenyereit be­le. A 89. percben az elcsúszó Ódor mellől Csomány az ötösről a kapu előtt kereszt­be lőtte el a labdát. A rendes játékidő letelte után nem került sor hosz- szabbításra, hanem egyből a büntetőrúgások következtek. A Mátra-csoport válogatott­jából Bősz, Bodolai, Csomány és Horváth F. értékesítette a 11-est, míg az ellenfélből esélyes, Románia, Kína, az NSZK és Jugoszlávia lehet a legveszélyesebb ellenfél. — Az összeállításoknál csak egy kérdőjel akadt, mi­után a nők változatlan ösz- szetételben szerepelnek. A férfiaknál Portisoh nagymes­ter ismételt kérése ellené­re döntöttünk úgy, hogy a jobb eredményekkel rendel­kező Adorján Andrást ezút­tal sem vesszük figyelem­be, mivel idegállapota nem megfelelő az olimpia rend­kívüli tehertételének elvise­léséhez. Faragó Iván, a mál­tai csapat tagja pedig inga­dozó teljesítménye miatt esett ki. Ezt elórebocsátva döntött az elnökség a fiatal, 22 éves kecskeméti sakkozó, Grószpéter Attila belállítá- sa mellett. Így a magyar vá­logatottakban a következők szerepelnek: Férfiak: Portisch Lajos, Ribli Zoltán, Sax Gyula, ban azért járatják edzésre csemetéjüket, hogy ha felnő­nek egyrészt pénzt adjanak haza, másrészt pedig helyet­tük vigyék valamire, leg­alább a sportban. Taróczy Balázs, Temesvári Andrea pályafutására, azaz a hivatá­sos teniszre gondolnak, vagy talán a műkorcsolyára, s a Regőczy—Sallai jégtáncket­tős karrierjével buzdítják a sok edzés miatt gyakran lankadó, elkedvetlenedő gyer­meküket. ök lesznek később az úgynevezett „jégmamák” és „jégpapák,” akik minden­kinél többet tudnak a sportágról, a bennfentesek, akik semmiben sem hisznek annyira, mint gyerekük te­hetségében, még akkor is, ha a tények nem őket iga­zolják. A másik végletet azok a szülők jelentik, akiknek a sport az, ami: mozgás, játék. Nekik szinte teljesen mind­egy, melyik sportágban gya­korol rendszeresen a gyerek, Hámori, Csorba, és Kurdi volt eredményes. A Mátra- csoport 4—3-as ßikere azért következett be, mert a ve- télytárs tizenegyből Ratting a bal oldali léc mellé he­lyezett, Ódor 11-esét pedig Koszta kapus — aki egyéb­ként nem rúgott be egy bün­tetőt — kivédte! Két ellentétes félidőt lát­hatott a gyér számú közön­ség. Az első játékrészben mindvégig1 a Mátra-váloga­tott volt aktívabb, de hely­zeteit később, a hajrában sem tudta gólra váltani. A Dráva-válogatott szünet után a mezőnyben többet birto­kolta a labdát, de támadá­saikból hiányzott az átütő erő. A küzdelmes, de csak közepes színvonalú találko­zón a helyzetek alapján megérdemelt győzelmet ara­tott a Mátra-csoport váloga­tottja. Jók: Bősz, Berecz I., Kincses, Csomány III. Hor­váth L., Csorba, Zrínyi. Az országos döntő győzte­sének jutalma egy nemzet­közi tornán való szereplési lehetőség, decemberben az afrikai Mozambikban. Pintér József, Csőm István, Grószpéter Attila. Nők: Petronicsné Verőd Zsuzsa, Ivánka Mária, A. Porubszky Mária, Csonkics Tünde. A szovjet sakkszövetség is kijelölte a sakkolimpiára a férfi és női válogatottját. A férfiaknál a névsor élére a háromszoros világbajnoki címvédő Karpov kívánkozik, rajta kívül nagymester tár­sai, Kaszparov, Beljavszkij, Juszupov, Tál és Poluga- jevszkij alkotják az együt­test. Közülük Kaszparov és Beljavszkij a jelenlegi cik­lusban is világbajnokjelölt, Tál pedig ex-világbajnok. A női csapat: Csiburda- nidze, a kétszeres világbaj­nok, GaprindasviLi, a koráb­bi sokszoros címvédő, vala­mint Alekszandrija és Josze- liani, jelenlegi világbajnok­jelöltek. Érdekes, hogy vala­mennyien Grúziából szár­maznak. csak az a lényeg, hogy mo­zogjon valamit. Kétségtelen, nem minden családban akad ráérő szülő, vagy nagyszülő, aki elkísé­ri és hazahozza az edzésre járó gyereket. Egyébként is, nem feltétlenül a verseny- sport, a korai versenysport a legalkalmasabb a gyerekek rendszeres mozgáshoz szok­tatására. A fontos csupán az, vagy legalábbis az lenne, hogy teremtsenek alkalmat rá a szülők, hogy kisfiúk vagy kislányuk rákapjon a sportra. Hétvégeken nap­hosszat együtt vannak a szülők és a gyerekek, van tehát rá idő, hogy együtt mozogjanak, sportoljanak. És úgy hiszem, csak szándék és elhatározás kérdése, hogy ősszel, az iskola, a munka időszakában is találjanak alkalmat a mozgásra a szü­lők. Természetesen a gye­rekekkel együtt. Malonyal Péter Nyírbátori Báthory— Egri Finommechanika 27—27 (16—15) NB H-es férfimérkőzés, Nyír­bátor, 550 néző. V.: Komár, Mé­ri. Finommechanika: KISS — Toll- ner 2, Lakatos L. 2, Bóta 5, RÉ­TI 11, Terenyei 5, Madarász 1. Cs.: Kékesi — Sajóvölgyi 1, La­katos Z., Scheili, Botió. Edző: Brandsädter Gábor. Az 1982. évi NB Il-es bajnok­ság utolsó fordulóját Nyírbátor­ral játszotta a Finommechanika. Jó iramú, de közepes színvonalú találkozón végig szoros küzde­lem alakult ki a helyezések el­döntése végett. Az egriek a be­fejezés előtt három perccel még A területi labdarúgó-bajnokság 11. fordulójában 25 gól született, ez héttel több az előző heti gól­termésnél. A Borsodnádasd ha­zai fiaskója után most már csak a Gyöngyös és a Lehel SC együt­tese büszkélkedhet azzal, hogy idáig minden mérkőzésükön gól­képesek tudtak lenni. A 25 gólon 21 labdarúgó osz­tozott, közülük négyen dupláz­tak a kapuk bevételében. Ez utóbbiak között található két Heves megyei „mesterlövész” is, a góllövőlistát vezető Csomány és a második helyen álló Hor­váth. Az élmezőny áUása: 16 gólos: Csomány (Gyöngyös), 11 gólos: Horváth (Hatvan), 10 gó­los: Szabó (Lehel SC), 9 gólos: Friedmann (Vác), Plotár (H. Papp J. SE), 8 gólos: Koleszár (Edelény). A forduló válogatottjában ha» egyesület labdarúgói kaptak he­lyet: Erdős (Bélapátfalva) — Földi (Hatvan), Megyesl (Recsk), Vanczó (Olefin SC), Bódi I. (Recsk), — Berecz E. (Bélapát­falva) , Ullmann (Gyöngyös), Hu- bl (Edelény) — Sztankó (Olefin SC), Horváth (Hatvan), Mak- róczl (Edelény). A bajnoki táblázat élmezőnyé­ben jelentős változások történtek, miután az első hat közül csak a Hatvan tudott nyerni, egyedül a H. Papp J. SE tartotta meg helyezését a táblázaton. A ka­tonafiatalok jobb gólkülönbség­gel vezetnek a második helyre előlépett Hatvan és a harmadik Lehel SC előtt. A 11. fordulóban jól szerepeltek a Heves megyei csapatok: a négy találkozón 9-1­Hevesi sakkhlrek. A Magyar Sakk Szövetség ifjúsági bizottsá­ga Kecskeméten rendezte meg a 11, 13 és 15 évesek kategória országos elődöntőit. Forgó Zol­tán, a Hevesi SE sakkozója az értékes második helyezést sze­rezte meg abban a rangos me­zőnyben, amelyben az ország legjobb 29 versenyzője Indult. Az idei országos középiskolás csapat- és egyéni versenyt a hevesi gimnázium sakkozói nyer­ték. Forgó Éva női mesterük első helyen végzett csoportjá­ban, a Balaton Kupa nemzet­közi versenyen. ★ A megyei röplabda szakszö­vetség november 20—21-én a fi­úknak, november 27—28-án a lá­nyoknak rendezi meg a Borne­missza Gergely-emlékversenyt. Az ifjúsági csapatok találkozóit Egerben, a közgazdasági szak- középiskola és a Szilágyi gim­názium tornatermeiben bonyo­lítják le. ★ Mint azt Bördős János, a me­gyei sakkszövetség titkára — az Eger SE kitűnő I. osztályú já­A MÁTRAI ERDÖ- ÉS FAFEL­DOLGOZÓ GAZDASÁG gépjavító ÜZEME, szilvásváradi III. sz. telepére felvesz GÉPÉSZ- TECHNIKUST, hároméves művezetői és ezt megelőző szerelési gyakorlattal. Jelentkezni lehet: Szilvásvárad, MEFAG Gépjavító Üzem, III. sz. telepén, Strider Mihály műszaki vezetőnél. kétgólos előnyt (27—25) mond­hattak magukénak, s ezt a tel­jesítményüket még növelhették volna, ha a megítélt két szabad­dobást is értékesítik. Az össze­csapás végül döntetlenül végző­dött, s ezzel az eredménnyel a Finommechanika a bronzérem megszerzésének közelségébe ke­rült. Nyírbátori Báthory— Egri Finommechanika 21—20 (8—8) NB-s területi ifjúsági mérkő­zés, Nyírbátor. V.: Vajda. Finommechanika: Béres — Ju­rányi 3, SÜMEGI 9, LEKNER 6, Herczeg 1, Kele 1, Ferenczi. Cs.: Dobos — Juhász, Csontos. es összesített gólkülönbséggel hét pontot szereztek. Történt ez annak ellenére, hogy közülük hárman (Hatvan, Bélapátfalva, Recsk), Idegenben léptek pályá­ra. A megszerezhető 16 pontból 9 lett a vendégeké, de a gólmérleg a hazai csapatok Javára (13—12) billent. A nyolc találkozóra 5600 néző volt kíváncsi, ez két és fél ezerrel több az előző heti láto­gatottságnál. A megyei bajnokságban az előző hetinél hárommal keve­sebb gólt láthattak a nézők. Ti­zennégy labdarúgó Jóvoltából 18- szor került kapukba a labda. Az apcl Fodor H. újabb négy talá­latával már utcahosszal vezeti a góllövőlistát. Az élmezőny állá­sa: 16 gólos: Fodor n. (Apc), 8 gólos: Balázs (Heves), Dely (Pe- tőfibánya), 7 gólos: Huszár Gy. (Petőiibánya), Rajnai J. (Kom­polt), Szabó (Domoszló). Tudósítóink ezúttal kereken félszáz labdarúgó teljesítményét értékelték jónak. Közülük a kö­vetkezők kaptak helyet a hét tizenegyében: Kodak (Selyp) — Patkó (Heves), Parádi F. (Kom­polt), Kardos (Apc), Tóth II. (Heves), — Takács (Füzesabony), Bencsik (Heves), Varga (Selyp) —Habóczkl (Poroszló), Fodor II. (Apc), Hulman (Gyöngyöshalász). A most folyó bajnokságban először fordult elő, hogy az el­ső három helyezett egyszerre szenvedett vereséget. Ennek kö­vetkeztében tömörebb lett az él­mezőny : az első és a hetedik helyen álló csapat között csupán két pont a különbség. tékosa — elmondta, az idei te­rületi osztályozót az OB n-be jutásért Nyíregyházán rendezik. Színeinket a többszörös megye­bajnok, Eger SE képviseli. A csapatban hat mesterjelölt és nyolc I. osztályú sakkozó talál­ható. ★ Október 30-án, szombaton reg­gel 8 órától kerül megrendezés­re a teke KISZOV Kupa női és férficsapat, valamint egyéni baj­noksága Egerben, a népkerti automatapályán. ★ A sakk OB II. keleti csoport­jának eredményei: Láng Vasas— Salgótarján 6—7 (1), Selyemklké- szitő—Debr. Betű 5,5—7,5 (1), EPGÉP—Dömsöd 8—5 (1), Makó —BEAC 6,5—5,5 (2), Törekvés— Szolnok 8,5—5,5. A bajnokság ál­lása a X. forduló után: Törek­vés 91,5, Szeged 81,5 (1), Salgó­tarján 78,5 (1), BEAC 78 (2), Dömsöd 75,5 (1), Szolnok 72,5, Makó 69,5 (2), Gyöngyös 69,5 (1), MÉM 68 (1), ÉPGEP 66,5 (1), Láng Vasas 63 (1), Debrecen 61,5 (1), Bp. Selyemkikészítő 49 (1), SÜMSE 48,5 (1). A Mátrai Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság gyakorlattal rendelkező GYORS- ÉS GÉPIRÓNŐT felvesz a vállalat központjába. Jelentkezés a személyzeti osztályon. Eger, Kossuth L. u. 18., telefon: 13-166. Fáradhatatlan gyerekek Budavárt Sándor Magyarok és szovjetek a sakkolimpián Fordulóról fordulóra Innen-onnan Grundfoci, amit nem lehet megunni

Next

/
Oldalképek
Tartalom