Népújság, 1982. október (33. évfolyam, 230-256. szám)

1982-10-28 / 253. szám

4* NÉPÚJSÁG, 1982. október 28., csütörtök Rákóczi vezérlő tábornoka Vak Bottyán tarnaörsi emlékezete Az emlékoszlop (Fotó: Szántó György) Hatvani Galéria-naptár Országos tájképbiennálé — Huszti Péter, Piros Ildikó, Császár Angéla pódiumestjei — Beck O. Fülöp szobrászata A tarnaörsi határban van egy hely, amelyet a környé­ken élők különös kegyelet­tel vesznek körül. Megőrizte az emlékezet: itt hunyt él Rákóczi vezérlő tábornoka. A szabadságharc legnépsze. rűbb vezére volt, sok győze­lem fűződik nevéhez, a nép szerette, becsülte. Halála szinte jelképezte a küzde­lem bukását, nem sokkal ez. után lehanyatlott Rákóczi zászlaja. A község lakói kö­telezettségüknek érezték, hogy emléket állítsanak Vak Bottyánnak, megvessék egy olyan emlékpark alapjait, amply késő korokban is hirdeti, hogy vannak olyan történelmi tettek, amelyeket nem 'lehet elfelejteni. ★ Immár reánk derült újra szép szabadság, Mert gyözedelmeket vívott az kurucság. Vigasságban vagyon ezen darab ország, Aranyos zászlóját szelek jól hordozzák Hires generális az óreg Vak Bottyán! Vagyon véle mostan sok derék kapitány: Vitéz Bezerédl, jó Ebeczki István, Kisfaludi László, seriny Balogh Adám. ö azért ezekkel nagy sok harcot nyere, Nimetség mindenütt futásnak erede, Avagy mind halmokban rakattatták teste, Kiket lecsapdosott kurucok fegyvere. (Ének Vak Bottyánról) ★ A kuruc háborúk legnép­szerűbb alakja volt Bottyán János, akit Vak Bottyánként emlegettek. II. Rákóczi Fe­renc vezérlő tábornoka Esz­tergomban született 1640 kö_ rül, szegény nemesi család­ból. Előbb, hogy tanulhas­son, a jezsuiták kollégiumá­nak kapusa lett. Csakhamar engedett a harc vonzásának, előbb a séllyei, majd az esz­tergomi végvárban katonás­kodott. Ekkor követte el el. ső vitézi tettét: vakmerő bá. tor Sággal, parasztruhában belopódzott Érsekújvárra, s amikor a dervis kiment a minaret erkélyére, hogy imá­ját elmondja, lelökte a kö­vezetre. Az útjába álló ja­nicsárt lelőve megszabadult, társai lekaszabolták az üldö­zésre induló török csapatot. Hősiesen harcolt Buda visszaszerzésénél, a délvidé. ki várak megvívásánál olyan derekasan viselte magát, hogy Lipót császár ezre­dessé nevezte ki. 1696 és 98 között, a Tisza—Duna kö­zén hadikormányzó volt. Ekkor vesztette el egyik sze­mét, ezután nevezték el Vak Bottyánnak. A karló- czai béke megkötése után Esztergomba vonult vissza. 1704 októberében elfogták, mert szimpatizált Rákóczi­val, de hű emberei kiszaba­dították. Felesége a laban­cok börtönében halt meg. Ezután Vak Bottyán a ku­ruc háborúk legendás alak­jává vált. Diadalokat aratott Felső-Magyarországon, s a Duna vonalánál. Személyes bátorsága sok esettben el­döntötte a csaták sorsát. EJ. terjedt róla, hogy nem fog­ja a golyó, s végül is a pes­tis végzett vele. Gyöngyö­sön, a ferencrendiek templo­mában temették el. ★ A tarnaörsi Dózsa Ter­melőszövetkezet kezdemé­nyezte annak a pontnak a megjelölését, ahol meghalt 1709. szeptember 26-án. Ba­li József elnök így beszél erről a vállalkozásról: — Idősebb emberektől nal- lottunk mi erről. Annak a területnek a neve is az, hogy Bottyánszeg. Az öre­gek még különböző történe­teket is meséltek, például Csalog András bácsitól hal­lottam még hogy lengyel ló­kereskedők gyakran jártak arrafelé, s itattak ott, mi­vel egy réges-régi fúrott kút van azon a részen. Volt ott egy épület is, amelyet Mis- kei-kastélynak neveztek, úgy mondják, hogy 1867-ben ak­kora vihar volt Illés napján, hogy romba döntötte azt a házat. Köveit aztán építke­zésekhez használták föl. On­nan is gondolható, hogy pon. tosan itt volt a tábor, mert hát a harcosok természetes módon víz mellé telepedtek. Akkoriban pusztaság volt a falu helyén a korábbi török dűlás miatt. — Milyen történeteket, ha­gyományokat őrzött' meg a kuruc időkről az emlékezet? — Olyanokról beszéltek az idősebbek, hogy a Rákóczi- szabadságharc bukása után errefelé bujdostak a kuru­cok, holdvilágos éjszakákon itt fürödtek a Tárnában, az­tán mentek tovább. A köz­ségünk neve is a táborhely nevét őrizheti, mert régie­sen TamaEörsnek írták. Még az én iskolai bizo­nyítványomban is ez áll a pecséten. Egyébként akkor kezdtünk nagyobb figyelmet fordítani erre, amikor néhány évvel ezelőtt a Tükör című képes hetilap írt róla. Akkor a KlSZ-tátkárunkkal elutaz, tunk Budapestre, bementünk a szerkesztőségbe, s megkér­deztük, hogy milyen írásos dokumentumok alapján fo­galmazták meg azt a cik­ket. Mutattak nekünk egy nagyon régi latin nyelvű ok­iratot, amely bizonyítékul szolgált. Azóta foglalkoztat az ötlet bennünket, hogy a nép jótevőjének, a szabad­ságharc tábornokának emlé­ket állítsunk. ★ „... nem él többé a nép­szerű férfiú, ki csak puszta neve varázsával is lelkesí­teni bírta a népet; ki a ha. dák terén rettenhetetlen vi­téz, tapasztalt és örök tevé­kenységű vala, ki semmi csa­pás alatt el nem csüggedett. Reá, míg csak vérét a halál meg nem fagylalá, minden körülmények között bizton számíthattak.” Rákóczi Ferenc (szavait Ba­logh József idézte az 1982. szeptember 30—i koszorúzá­son) Jakkel Mihály fafaragó Az elképzelés akkor öltött testet, amikor a termelőszö­vetkezethez került Jakkel Mihály erdész, fafaragó nép­művész. ö készítette azt az emlékoszlopot, amely meg­örökíti Vak Bottyán elkép­zelt arcmását. Arról, hogy milyen is volt valójában, nem tudunk képet alkotni, mert csak egy labanc kari­katúra maradt fönn róla. Az alkotót kérdeztük munká­járól. — Az indítás volt nehe­zebb, mint a megvalósítás: a tervet megértéssel fogad­ták és támogatták. A megyei tanács ebben az évben öt­venezer, a következőben pe­dig nyolcvanezer forint tá­mogatást ad. Elegendő volt arra, hogy kikövezzük az ar­tézi kutat, rendezzük a kör­nyéket, megtegyük az első, legfontosabb lépéseket. Ez­után szeretnénk egy valósá­gos élő koszorút kialakítani az oszlop körül, az egri er­dőfelügyelőség ingyen bizto­sít számunkra csemetéket. Már azt is sikerült elérni, hogy védett területnek nyil- vánítsák a kis zugot. Egy folyamat kezdődött meg. Évtől évre előrébb jutunk; utat szeretnénk ide építeni, meg egy négy méter magas távolbalátót Ez a kis ma­gasság is megemlékezésül szolgálna. — Az ez évi megemléke­zést már ennél az oszlopnál tartották... — Valóban, szeptember 30-án már itt fejeztük ki kegyeletünket. Sokan részt vettek rajta a községből, meg jöttek a gyöngyösi Vak Bottyán János Szakközépis­kolából is, Pólyák György igazgató vezetésével. Balogh József, az általános iskola igazgatóhelyettese mondott ünnepi beszédet. ★ Dicséretes kezdeményezés, hogy megőrzik a történelmi emléket Tamaörsön, megte­remtve egy olyan parkot, amely kedvelt zarándokhely- lyé válhat. A környék egyéb­ként sem dúskál ilyenekben: sík a vidék, messzire ellát itt az ember. Mint egy kis oázis, olyan ez a terület a határban. ★ Ez áll az emlékoszlopon: „A kuruc generális halálá­nak helyén állíttatta Heves megye Tanácsa, a tarnaörsi dolgozók javaslatára. A ha­záért élni, halni, cselekedni.” Gábor László Novemberben két kiállítást is láthatnak a hatvaniak, il­letve az ide látogatók. A Hatvani Galéria mindkét szintjén november 14-ig te­kinthető meg az a csoport­kiállítás, amely t- Salgótar­ján és Hódmezővásárhely után — itt fejezi be körút­ját, és tizenegy olyan festő, szobrász, grafikus műveit tárja elénk, akik vagy Hat­vanból származtak el, vagy valamilyen más módon kö­tődnek a városhoz. A tragi­kus sorsú Perlusz Gyula egy sokgyermekes hatvani vas­utascsalád sarja volt, Hat­vány Ferenc a családi kas­tély udvarán épített műte­remben dolgozott évről év­re, gyakran látva vendégül Czóbel Bélát, a még élő, idő­sebb generáció, tagja Gódor Kálmán, míg a fiatalabb nemzedéket képviseli Sz. Nagy Mária, Pálffy Katalin, Kisterenyei Ervin. Ezt a tárlatot követi, a vá­ros felszabadulásának évfor­dulójához kapcsolódva, az ötödik országos tájfestészeti biennálé, a Magyar tájak, amelyen hazánk különböző művésztelepeiről mintegy hetven festő szerepel alkotá­saival. Közöttük olyan mes­terek, mint Barcsay Jenő, Patay László, Vecsési Sán­dor, Miháltz Pál, Kurucz D. István, Szurcsik János, Né­meth József, Lóránt János, Nagy Ernő. A biennálét no­vember 27-én, szombaton délelőtt fél 12-kor Kiss Sán­dor, a megyei pártbizottság titkára nyitja meg, a kitün­A Magyarok Világszövetsé­génél szerdán tartott sajtó- tájékoztatón Gosztonyi János főtitkár és Demeter Sándor, a Művelődési Minisztérium nemzetközi propaganda és szervezési főosztályának ve­zetője bejelentette, hogy a Műcsarnokban decemberben megrendezik a külföldön élő magyar képzőművészek II. nemzetközi kiállítását. Utal­tak arra, hogy az első ilyen -tárlatot 1970-ben tartották, ugyancsak a Műcsarnokban, Ezúttal összesen 23 ország­ból mutatják be magyar művészek, szám szerint 283- an azokat az alkotásaikat, amelyek a kiállítás címének szellemében fogantak. Több mint 100 festő szerepel a a kollektív tárlaton, a többi­ek szobrászok, grafikusok, fotósok és építészek. Európai országokból 174-en- jelentkez­tek, de elhozzák alkotásaikat tető diplomákat és a taná­csok, üzemek, szervezetek által felajánlott díjakat An- geli József tanácselnök adja át az arra érdemeseknek. A nyitóünnepségen Császár An­géla, a Nemzeti Színház tag­ja, valamint a Hatvani Fú­vósötös működik közre. Változatosnak ígérkezik a galériapódium novemberi műsora is. 11-én, csütörtökön este fél 8 órakor „Minden ember egyforma” címmel Huszti Péter Kossuth-díjas és Piros Ildikó közös előadó­estjét rendezik meg, a zon­goránál a közismert dalszer­ző Hajdú Júliával. 27-én, a tájképbiennálé megnyitásá­nak szombatján este 6 óra­kor pedig Császár Angéla ad önálló műsort. A Nemzeti Színház művésznőjét Fiumei Dóra zongoraművész kíséri. A „Magyar mesterek” soro­zatban Beck ö. Fülöp szob­rászatéról dr. Pogány ö. Gá­bor, a Nemzeti Galéria nyu­galmazott főigazgatója tart diaképes előadást. Hasonló célt szolgál a november 20-i, szombati galériabusz, amely délután 2 órakor Budapest­re indul, ahol az utasok megtekintik a Szépművésze­ti Múzeum és a Műcsarnok kiállításait, majd a Vidám Színpad „Meddig lehet el­menni” című politikai kaba­réján vesznek részt. Végezetül: novemberben még megtekinthetik a látogatók a galéria szoborkertjét is, amely Nagy Sándor Mun- kácsy-díjas szobrászművész mészkőből faragott alkotá­sait kínálja. más kontinensen élő művé­szek is. Az alkotókat első­sorban az óhaza iránti -ra­gaszkodás késztette a tárla­ton való szereplésre, ám vannak közöttük olyanok is, a külföldön élő magyarok második, harmadik generá­ciójához tartozók, akik még sohasem jártak hazánkban, csak szüleik révén vallják magukat magyarnak. Arról is szó esett, hogy az utóbbi 25 évbein külföldön élő magyar művészek közül 65-en rendeztek már Buda­pesten kiállítást, sokan pedig az ország más nagyvárosai­ban is bemutatkoztak. Több alkotó — köztük Victor Va­sarely, Nicolas Schöffer, Amerigo Tot — műveinek odaajándékozásával gazda­gította hazai közgyűjtemé­nyeinket. Most is jelezte nem egy művész, hogy aján­dékozni kíván a magyar mú­zeumoknak., 23 országból 283 művész tárlata „Tisztelet a szülőföldnek“ Fiatalodom Ha elhiszik, ha nem, a harminckét évemmel olykor már-már öregnek éreztem magam. Például, amikor a szomszédom nagylánya még rendre csókolomot köszöpt nekem. — Szervusz — bólintot­tam ilyenkor rezignáltan, mert arra gondoltam,, hogy íme itt van ez a tizenhat éves fruska a maga cipőka­nállal felhúzható ' farmeré­ben, antik nőszobrok ido­mait sejtető pólótrikójában, s a világ legtermészetesebb hangján azt mondja nekem, hogy csókolom. Mi ez, ha nem az öregedés biztos jele? Ám ez az időszak szeren­csére viszonylag hamar el­múlt, ugyanis a kislány egy idő óta sehogyan sem köszön nekem. Ez — fájdalom — nem azt jelenti, hogy én let­tem fiatalabb, hanem an- pak a jele, hogy ő érzi ma­gát — szerintem teljes jog­gal felnőtt nőnek, aki mél­tán tartja méltatlannak, hogy egy nálánál nem is olyan sokkal idősebb (élet­korom mindössze kétszerese az övének!) férfinak előre, és csókolomot köszönjön. Be­vallom, örültem ennek a fordulatnak, s már csupán az volt a kérdés, hogyan kö­szönjek én előre szomszédom hovatovább eladó lányának? E gondom azonban nemso­kára megoldódott ama nagy jelentőségű rekonstrukciós fejlesztés révén, amely üze­münkben akkoriban folyt. A fejlesztéssel egy időben érettségizett lányok egész csapatát vették fel az üzem­be. A csivitelő leánysereg jött, látott és győzött. Én a büféablaknál találkoztam először egyikükkel. Karcsú, magas, kisportolt alakú lány volt. Gondoltam, itt az ide­je, hogy megismerkedjünk. — Kezét csókolom — kö­szöntöttem illendően. A szép lány rám nézett, unottan végigmért, és azt mondta: — Szia. Meghökkenve fordultam hátra, hogy vajon kinek kö­szönt ez a lány, de nem állt a hátam mögött senki. így hát meg kellett barátkoznom a gondolattal, hogy nekem szólt ez a szia. Bevallom, nem volt nehéz. A szívem sarkát melegség járta át. De még eléggé bizonytalan vol­tam. Másnap egy kis szőke hoz­ta a felvételi lapját aláírat­ni. — Sajnos, nem írhatom alá — tártam szét a karom. — Előbb még az aktatologató főosztályon kell magát nyil­vántartásba vétetni. — Most mit cikizel?-— né­zett rám szemrehányóan a szőke. — Rajzold oda a ne­ved és kész! Megdobbant a szívem. Ez már nem lehet véletlen. Lopva végigtekintettem da­liás alakomon, és egyetlen határozott mozdulattal oda- kanyarítottam a nevem a rubrikába. Ettől kezdve naponta értek hasonló örömteli meglepeté­sek. A lányok kertelés nél­kül értésemre adták, hogy cseppet sem hatja meg őket éveimnek az övékénél némi­leg nagyobb halmaza. így történhetett meg, hogy egy szép napon nekiduráltam magam, és óvatos, ám jól érthető sziával köszöntöttem szomszédom serdülő lányát. Ö egy szemvillantásnyi ideig csodálkozva nézett rám, de azután rögtön férfiszívet megdobogtató mosoly fény­lett fel szép szeme sarkában. — Szia — mondta mele-t gén, és olyan érdeklődést véltem felfedezni a tekinte­tében, mint még soha. Most ott tartok, hogy az öltönyömet eladtam a bizo­mányinak, kopott farmert és pólótrikót hordok, szépen serken a szakállam. Már azt is kiszámítottam, hogy ötven év múlva én még csak nyolcvankét éves leszek, a szomszédom lánya viszont már hatvanhat, miszerint jelentéktelenné zsugorodik a közöttünk itt-ott még meglé­vő korkülönbség. Egyre fokozódó tempóban fiatalodom! Sitkéi Béla

Next

/
Oldalképek
Tartalom