Népújság, 1982. október (33. évfolyam, 230-256. szám)

1982-10-02 / 231. szám

I 6. Népújság, október 2., szombat Mikor lesz már vége? Rákos György, az MTI kiküldött tudósítója írja Bejrútból a Népújság számára — Milyen úton jöttél? — Damaszkuszig repülővel, on­nan taxival, és te? — Lát­nokáig repülővel, onnan ha­jóval. Íme a bejrúti párbeszéd a Közel-Kelet más tájairól egymást ismerő újságírók között, akik a libanoni fő­város megszállásának hírére siettek ide, amennyire tud­tak. A repülőtér jó ideje le­zárva, (péntekre tervezték megnyitását) az arab világ hírközpontja nehezen meg­közelíthető. Az MTI tudósítója a cip­rusi kikötőben szállt hajóra. Az út elvben hét óra, de a tapasztalt útitársak: előré megmondják: jóval több lesz. Valóban, a libanoni partok előtt megáll a hajó, s öt órát vesztegel a nyílt tengeren. A horizonton izra­eli őrhaj ok tűnnek fel... egyikük elindul az utasszál­lító felé, körbejárja, aztán odébbáll. Mi is mehetünk. A hajón tapsorkán. Dzsámié kikötőjét — Bej­ruttól kicsit északra — fa- langisták tartják kézben, ők ütnek pecsétet az útlevélbe. Taxisok zsonganak a ki­szálló utasok körül. Horribi­lis összeget kérnek a fővá­rosba vezető, alig félórás útért, de nincs választás. Kis idő múltán Kelet-Bej- rútban vagyunk. A külváros modem épületei között le­bombázott, vagy feketére égett, s ablaktalan házak. Ezen a napon története­sen át lehet hajtani a vá­ros másik, nyugati felébe csak rövid ellenőrzésre állít meg a katonai járőr. Nyugat-Bejrút jó két hete van izraeli megszállás alatt. A belváros kellős közepét is friss sebek éktelenítik el: telitalálattól összedőlt, vagy hatalmas lyukaktól tátongó házak — sok helyütt még füst ömlik belőlük. Az ut­cán kiégett, és izraeli harc­kocsik talpa alatt szétlapult autók. A „közel-keleti Svájc” fővárosában több napos — inkább hetes — szeméthal­mazok. A mindig zsibongó üzleti negyedben, a hamrában csak néhány bolt nyit ká — ke­vés a vevő is, s inkább csak élelmiszert vesznek. Az áramszolgáltatás akadozik, egy-egy percre a rádió adá­sa is abbamarad: be kell kapcsolni a generátort. A nagy hotelek is áramfejlesz­tőt használnák, de el is ké­rik a szoba árát. Egy éjsza­ka' a Commodore'-ban — itt van a Bejrutba küldött több száz tudósító „főhadiszállá­sa” — száz dollár. Azaz na­ponta változik az ára a li­banoni font és az amerikai pénz aránya szerint Ha teg­nap kevés fegyverdörgés hallatszott, s így most köze­ledni látszik a békés kibon­takozás, ma valamit csök­ken a dollár felszökött ára. Űj elnököt választottak, a meggyilkolt Basdr Gemajel bátyját, Amint. Majdnem egyöntetű a parlamenti sza­vazás — biztató: hátha ha­mar helyreáll a normális élet. Az utcákon megnő a for­galom, autók száguldoznak, ahol tehetik. Aztán éles fék- csikorgás: a sarkon izraeli csapatszállító fordul be. A golyószórók a szembejövő autókra szegezve. Tele a város izraeli kato­nákkal, még azután is, hogy őrállásaikat állítólag nyolc­van százalékban átadták a libanoni reguláris erőknek. Az egyik utcasarkon tö­meg csoportosul. A környék lakói a nagy robajjal érke­zett izraeli osztagot figyelik. A katonák körbezámak egy házat, s pillanatok múlva már az emeleti erkélyről fürkészik a körzetet. Em­bervadászat folyik. Izrael szerint a Palesztinái Felsza­badítása Szervezet távozása után még kétezer palesztin fegyveres maradt, utánuk kutatnak. Erre hivatkozva rohanták le a várost, s ezért r.em sietnek a kivonulással, a Libanonnal és Washing­tonnal létrejött megállapo­dás ellenére sem. Az izraeli katonák látha­tóan élvezik, hogy arab fő­város van a kezükben. Ha nem őrjáratban vannak, hát sétálnák, beülnek egy kávé­házija, mint a minap tette hármójuk. Provokatív fesz­telenségük nagy óvatlanség- nak bizonyult: egy fegyve­res rájuk lőtt, a tisztet lete­rítette, a másik kettő meg­sebesült. Izraeli egységek zárják le a körzetet, s kez­dődik a razzia Néhány kilométerre délre földig rombolt menekült tá­borok. Szabrában és Sajtijá­ban palesztinok laktak, só­kan közülük 1948-ban me­nekültek el szülőföldjükrőL És libanoniak, akik az or­szág déli részének izraeli in­váziója elől jöttek északabb­ra. A múlt heti vérengzés életbenmaradottjai családju­kat keresik, nem tudják: hozzátartozóik elmenekül­tek-e, és félnek visszajön­ni, vagy holtan hevernek a kőhalmazok alatt. Aki vé­gigélte a történteket, állítja: több ezer embert, férfit, nőt, öreget, csecsemőt öltek ha­lomra a jobboldali milicis- ták, miközben izraeli kato­nák „őrködtek” a táborok felett. Lőfegyverrel, baltá­val, késsel, kővel. Vagy úgy, hogy a házakat lakóikra dön­tötték, s rájuk ’ gyújtották. Az oszló tetemek elviselhe­tetlen bűze nehezedik a tá­borra. A lassan visszaszávár- gó lakók épen maradt tár­gyaikat keresik a romok kö­zött Egyikük mutatja, mi lett az otthonábóL Egyetlen kőhalmaz. Mégis a földet csókolgatja örömében, mert családja túlélte a mészárlást. Aztán védettebb helyre siet, mert óriási robbanás hallatszik, s mintha újból a tábort lőnék. Csak egy ke­let-bejrúti lőszerraktár rob­bant fel. Mikor lesz már vé­ge? ZÖLDEK BONN 1978-ban még sehol se voltak. Három év alatt az NSZK tíz tartományi parla­mentje közül dk ötödikbe ke­rültek be a „zöldek”, s mind inkább az ország har­madik politikai erejeként emlegetik őket. A tartományi választáso­kon elért egyre jobb eredmé­nyek a mozgalom dinamiká­ját bizonyítják: 1979 — Bréma: 5,1 százalék, 1980 — Baden-Württemberg: 5,2 százalék, 1988 márciusa — Alsó-Szász- ország: 6,5 százalék, 1982 júniusa — Hamburg :7,7 százalék, 1982 szeptembere — Hessen: 8,0 százalék. Honban jött, hová tart, kikből tevődik össze a zöldek mozgalma? A természet zöld színét politikai jelkép­nek választó mozgalom 1979 márciusában /alakult meg több kisebb környezetvédő „társulásból.” Akkoriban a világ meglehetős gyanakvás­sal fogadta a nyakkendő nélküli ingujjas titánokat — egyrészt felfokozott környe­zetvédelmi elkötelezettségük miatt, másrészt amiért moz­galmukban egyidejűleg je­lentkeztek jobb- és baloldali törekvések. 1980 januárjában Karlsru- héban a mozgalom jelentős lépést tett előre az egysége­sedés irányába: megalakítot­ta a „zöldek országos párt- já”-t, amelynek politikai tö­rekvéseiben mind inkább a baloldali célkitűzések váltak uralkodóvá. Érdemes ebből a szem­pontból összehasonlítani a zöldek korábbi „tartományi programját.” Míg a« előb­biekben csak a harmadik fe­jezet, addig az utóbbiakban már az első taglalja békepo­litikai célkitűzéseiket. Mind­kettőben közös azonban — s ezt egy külön „békemani- fesztumban” is megfogal­mazták —, hogy a leghatá­rozottabban elutasítják a ha­dikiadások növelését, a fegy­verkezési verseny szítását, a NATO 1979-es, úgynevezett kettős határozatát, vagyis az 572 amerikai közép-hatótá­volságú . fegyver tervezett nyugateurópai telepítését. Érvelésük szerint a NATO- határozat az Egyesült Álla­mok világuralmi terveinek megvalósítását szolgálja. (Ez az érvelés azonban nem zár­ja ki azt, hogy a zöldek a szocialista országokkal szem­ben is kritikus álláspontot foglaljanak el.) Megoldásként a katonai kiadások csökkentését, atom­fegyvermentes és tömbök nélküli Európa megteremté­sét javasolják. „Valahol a kambodzsai őserdőben.. Csupán papírtigris. Japán tudósító helyszíni beszámolója „A kambodzsai kormány­ellenes koalíció csupán pa­pírtigris” — ezzel a címmel jelent meg a Mainicsi Sim- bun című tokiói polgári na­pilap egyik vezető munka­társának helyszíni riportja. A lap tudósítója, OgSso Isao, a közelmúltban — az első nyugati újságíróként — el­látogatott a „koalíció erő­dítményeibe”. Mint emléke­zetes, júliusban Norodom Szihamuk, Son Sann és Pol Pot „erői” — az Egyesült Államok, Kína, az ASEAN és Japán sugallatára — el­lentéteiket félretéve „valahol egy kambodzsai őserdőben” a Heng Samrin - rendszer el­len küzdő „koalíciós kor­mányt” alakítottak. A tudósító Thaiföld felől léipte át a határt, s látogatá­si engedélyéit is thai nyel­ven állították ki. A thaiföl­di hatóságok előre figyel­meztették, „nehogy fényké­pezni merjen, sőt a katonai létesítményekre még pillan­tást se vessen”. A dzsungelén át vezető út „tikkasztó” volt. Egy tisztá­son néhány fiatal katona gyakorlatozott. Hirtelen ki- szélesedett az út, s a „6” területre, a Száhanuk féle erők „főhadiszállására” ér­tek. A határtól — a tudósí­tó becslése szerint — mint­egy 30 kilométert tettek meg Kókuszfából és banánleve­lekből készült kunyhókat, asszonyokat és gyerekeket, s néhány ácsorgó katonát lá­tott Mintegy ezer négyzet­méteres nagyságú terület volt, közepén egy viszony­lag nagyobb házzal, ahol az úgynevezett közigazgatási ta­nács elnökhelyettese fogad­ta őt. A következőket mond­ta: „Nincs olyan, hogy Vi­etnam-, illetve Kambodzsa- ellenes koalíciós kormány. Egymástól teljesen függetle­nül cselekszünk. A polpotis- tákkal szemben csak gyűlö­letet, ellenszenvet érzünk". A dzsip ezután észak fe­lé haladt, s csakhamar a Son Sann által „ellenőrzött” körzetbe, az „R” területre értek. „Itt — írta a tudósí­tó — ugyanez játszódott le". Ezúttal a közigazgatási tanács elnöke ecsetelte, hogy „semmiféle kapcsolat nincs a három csoport között”. „Csak Son Sann utasításait követjük" — mondta. „A tervek szerint három hóna­ponként kellene kabinetülést tartani, Thaiföldön”. A Mainicsi Simbun tudó­sítója a következő szavakkal összegezte „élményeit”: „Az ENSZ-képviselet kérdését, gi ülésszaka rövidesen napi­rendre tűzi a kambodzsai ENSZ-képviselet kérdéseit. Japán és az ASEAN a Phnom Penh-ellenes koalí­ciót támogatja abban a re­ményben, hogy ez a koalíció hamarosan áttörést hajt vég­re. De ez a koalíciós kor­mány megfoghatatlan, sehol nem volt látható. Csupán pa­píron létezik. Illúzió azt ál­lítani, hogy a valóságban lenne ilyen.” A zöldek növekvő társa­dalmi elkötelezettségét mu­tatja, hogy programjaikban a bérpolitika után közvetle­nül a második helyen a ka­tonai célokra fordított össze­geknek a szociális szférába való átirányítását szorgal­mazzák a szociális juttatá­sok rendszerének megőrzése, további kiépítése céljából. S csak mindezek után — ál­talában a negyedik helyen — következnek a mozgalom ko­rábbi elsődleges, közvetlenül a környezetre, az életmódra vonatkozó célkitűzései. A zöldek programja és po­litikája a legáltalánosabb ér­telemben antitőkés. Már mozgalmuk megszületését is az a mind elemibb erejű til­takozás segítette elő, amelyet az váltott ki, hogy az ország vezető gazdasági és politika^ erői a „fejlődést” azonosítot­ták az állandó 3—6 százalé­kos növekedéssel, nem tö­rődve eközben azzal, hogy a primer tőkés gazdasági célok megvalósítás az ország er­dőinek, vizeinek és levegő­jének tömeges méretű pusztí­tásához, szennyezéséhez ve­zetett. A gazdaságpolitiká­ban a zöldek pia már még inkább eutasítják az állandó növekedés erőltetését, s ehe­lyett olyan kiegyensúlyozott gazdaságpolitikát szorgal­maznak, amely nagyobb fi­gyelmet fordít az ország ter­mészeti viszonyainak megőr­zésére, a lakosság és a ter­mészet egészséges viszonyá­nak biztosítására. Mint látható, a valóságban a zöldek ma már régen nem csak „környezetvédők,” jól­lehet politikai filozófiájuk­nak és létüknek ez a legát­fogóbb, legáltalánosabb ösz- szetartó ereje. Az NSZK po­litikai életében egyre inkább a szociáldemokrata párttól baűrább elhelyezkedő tö­megmozgalmat jelentik. ' Hogy a 15 évtől 40 évig terjedő korosztályoknak, azon belül is elsősorban a képzett értelmiségnek, a más pártokban politikai isko­lázottságra szert tett balol­dali „előre gondolkodóknak” az a mozgalma csak környe­zetvédő köntösben jelentkez­hetett, azt az NSZK-ban állami ideológia rangjára emelt antikommunizmus ma­gyarázza. Ilyen szempontból a zöldek léte a nyugatnémet polgári demokrácia bizonyos korrektúráját jelenti. Az NSZK konzervatív erői ezért igyekeznek a zöldeket távol tartani a parlamenttől, a politikába való beleszólás még nagyobb lehetőségétől, hiszen 1983 legfontosabb vi­tapontja a rakétatelepítés lesz, amelyet a zöldek prog­ramjaik legelején utasítanak el. összeállította: Pilisy Elemér Megbukott tábornokok Bolívia jobboldali katonai kormánya — más választás nem lévén —, úgy dönött, hogy visszanyúl a „kezde­tekhez” —, azaz október elején ismét összehívja azt a demokratikus úton válasz­tott parlamentet, amelyet két évvel ezelőtt éppen a hadsereg kergetett szét. Guido Vildoso, az ország soros tábornok-elnöke ter­mészetesen megpróbálta menteni a menthetőt: a le­mondást nem kényszerű lé­pésnek, hanem nemes gesz­tusnak igyekezett feltüntetni. Nem a demokrácia helyre- állításának őszinte óhaja késztette a katonákat arra, hogy két év után távozzanak a hatalomból. 1980 júliusá­ban — nem egészen egy hó­nappal az általános válasz­tások után — Garcia Meza tábornok éppen azért vezé­nyelte páncélosait a parla­ment ellen, hogy megakadá­lyozza a legtöbb szavazatot nyert baloldali pártkoalíció jelöltjének elnöki beiktatá­sát. Azóta Meza már „sül­lyesztőbe” került. Előbb Celso Torelio tábornok, majd Guido Vildoso tábor­nok költözött az elnöki pa­lotába. A gyakori elnökcscre Bo­líviában sem újdonság. A palotaforradalmak sora azt mutatja, hogy a bolíviai tisztikar szélsőségesen reak­ciós szárnya nem képes ki­utat találni a válságból. Az elmúlt két évben az ország történelmének mélypontjára jutott: az államkincstár tel­jesen kiürült. Már arra sincs pénz, hogy kifizessék a nél­külözhetetlen élelmiszer­behozatal számláját. A gaz­dasági nehézségek persze nem új keletűek. Bolívia a legelmaradottabb államok közé tartozik Latin-Amerf- kában. Nem maradt más válasz­tás: Guido Vildoso tábornok „visszaadta” a hatalmat az 1980-ban megválasztott par­lamentnek. Ez a testület fog dönteni az ország új elnö­kének személyéről. Minden jel szerint a par­lament Hernan Siles Zuazót, a legtöbb szavazatot kapott demokratikus és népi egy­ség vezetőjét nevezi majd ki államfőnek. Az új, pol­gári kormány azonban rend­kívül bizonytalan jövő elé néz. A gazdasági élet hely­reállítása elképzelhetetlen a külföld segítsége és a belső nyugalom nélkül. Az előbbiekhez az kel­lene, hogy Hernan Silez Zuazo .Jelejtsen el mindent” — fogadja el, hogy a kato­nák a „demokrácia védel­mében” indítottak ellene és hívei ellen hajtóvadászatot. Ki kellene zárni szövetsége­sei közül a kommunistákat is. A belső nyugalomhoz azonban más kellene: a de­mokratikus erők széles szö­vetsége, a demokratikus já­tékszabályok tiszteletben tar­tása a katonák által. Ez pedig a puccsokban gondolkodó tábornokokkal nehéz ügynek ígérkezik. Gázvezeték-vita Az amerikai tiltakozás... (Frankfurter Rundxchau — KS)

Next

/
Oldalképek
Tartalom