Népújság, 1982. október (33. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-16 / 243. szám
Népújság, 1982. október 16., szombat Első az élelem EZ IS LEHETŐSÉG A tanácskozások után A képen csontsovány, megtört tekintetű férfiak, és felpuffarit hasú gyerekek maréknyi főtt rizsérjt áltoak soriba; valahol Afrika éhség- öveaetében. Egy villanásnyira megáll kezünkben a kanál, dúsan megrakott asztalunkra meredünk. Csak egy pillanat az egész, aztán jóízűen falatozunk tovább. Peregnek! a híradó eseményei, nem hagyva időt az elmélkedésre A gazdag, sőt a gazdasági gondok alatt nyögő országokban is orvosok és háziasszonyok agyafúrt fogyókúra- recepteken törik a fejüket; békés korszakunknak szinte „népbetegsége” lett az elhízás. Közben nem telik el nap, hogy valahol, öreg földrészünktől távol, emberek százait, ezreit ne puszr- títaná az értelmetlen éhhalál. Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) adatai szerint ma a világ táplálkozási kalóriaellátottsága nem kevesebb, mint tíz százalékkal haladja meg azt a szintet, amelyre a megfelelő, egészséges táplálkozáshoz szüksége van. Mégis sok százmillió ember tartósan éhezik, mert kozmikus gyorsasággal fejlődő korunkban az élelmiszerek elosztása nem felel meg a szükségleteknek. Vajon van-e ennél égbekiáltóbb ellentmondás? Hiszen ez az egyenlőtlenség az élet feltételétől, ha úgy tetszik lehetőségétől foszt meg embereket. Október 16-án különösen élesen vetődik fel ez a kérdés mindkét földitekén. Beszélnek, írnak róla, és évről évire megújul a remény, hogy a szavakat tettek követik. Az ENSZ megalakulása óta ugyanis október 16. élelmezési világnap. Idén a nemzetközi szervező bizottság első hallásra talán nem sokát mondó mottót talált: „Első az élelem”. Ha belegondolunk, nagyon is időszerű és helyénvaló a jelmondat. Az emberiség jelenkori gondjai-bajai között a világ gazdagabbik része azért tesz erőfeszítéseket, hogy legalább megőrizze elért eredményeit, egyebek között éleszínivonalát. A gazdasági visszaesés, avagy stagnálás azonban az elmaradott, természeti csapásoktól is sújtott országokban közvetlenül az életet fenyegeti. Pedig a harmadik világ nem csekély eredményekéit ért el — különösen az utóbbi két évtizedben —, hogy kiszabadítsa mágát a kiszolgáltatottság hálójából. Csökkent az éhező emberek össznépesség- hez viszonyított aránya. A fejlődő országok évente több mint három százalékkal tudták növelni mezőgazdasági termelésüket, ami jelentős lépés az önellátáshoz vezető úton. Ez is közrejátszott abban, hogy a világ élelmiszertartalékai elérjék az évi szükséglet tizennyolc százalékát. Mégsem javult alapvetően a helyzet, aminek több oka van. Az egyik, és alapvető a mérhetetlen pazarlás. Az enyhülési folyamat megtorpanásával csökkentek a külföldi segélyprogramok; és a gazdasági támogatás más, időt álló, hosszabb távra szóló formái is. Ezért következhetett be, hogy idén; a Szaharától délre a huszonnegyedik órában érkeztek meg a FAO által szorgalmazott segély- szállítmányok. Az ENSZ Élelmezési és Mezőgaazdasági Szervezete tanulmányt készített arról, hogy várhatóan miként alakul a mezőgazdaság fejlődése az ezredfordulóig. Az egyre növekvő távolság ellenszereként alapvető beruházásokra lenne szükség a fejlődő országokban, ami azonban külső segítség nélkül elképzelhetetlen. A becslések szerint évi ötmilliárd dolláros támogatás mellett megvalósulhatna a nagyszabású fejlesztési program. Hallatlanul magas összeg, ám szinte eltörpül a fegyverkezési kiadások mellett. Nem csekély a tét: ha ezt a pénzt világméretű összefogással elő lehetne teremtem!, reális lenne az esély arra, hogy megszűnik az éhezés a világon. Első az élelem. A tőmondat célt, programot, felelősséget jelöl. Kijelentő módja ellenére felszólít arra, hogy fogjunk össze egy kiáltó ellentmondás leküzdéséért. * Nem általában, hanem konkrét segítségnyújtásra ösztönöz minden egyes embert. Ha valahol, akkor nálunk ugyancsak bő lehetőség nyílik a különböző tanácskozásokra. A mindent számokba préselő statisztika sem képes a gyűlések és megbeszélések éves átlagát meghatározni. De egyáltalán, azon túl, hogy tízen-huszonöten körülülnek egy asztalt, kérdeznek és kiegészítenek, véleményt mondanak és határoznak — mindennek mi a gyakorlati haszna? Hol tétül meg az így elhasznált szellemi és fizikai energia? Ez furdalta az oldalamat, ezt firtattam Gyöngyösön a járási hivatalban. A legilletékesebbet, az elnököt, Szek- szius Mihályt faggattam. Nemcsak általában Felemlítettem, hogy a közelmúlt napokban két bizottság is ülésezett náluk, az egyikben azok foglaltak helyet, akik a járást képviselik a megyei tanácsban, a másikban pedig a mezőgazdasági munkabizottság tagjai, no és mindenkor: a meghívottak. Vagyis azok, akik a jelentést, a tájékoztatót előterjesztik. Néhány óra elteltével vége van az eszmecserének és utána ... ? — A járás tanácstagi csoportja a megyei tanács minden ülése előtt tájékozódik. Megismerkedik a mi körülményeinkkel, gondjainkkal, terveinkkel és ezeknek a birtokában tud a megyei döntésekbe beleszólni, tehát a hozott határozatok megalapozottak lesznek. A járási hivatal elnökének a válaszát megnyugvással lehet tudomásul venni. Ebből kiviláglik, hogy a terület képviselői valóban a választók érdekeit szolgálják, szolgálhatják. . — Milyen gyakorlati haszna van a hozott döntéseknek, a kialakított állásfoglalásnak? Bandukolok Egerben egy kevésbé forgalmas utcán. Egyszerre csak lefékez mellettem egy autó: „Tessék, kérem, szabad a taxi!” — szólít meg a vezető, s már nyitná is a kocsi ajtaját előzékenyen. Megköszönöm, de én éppen nem sietek sehová. Sétálok tovább és valamiféle jó érzés árad szét bennem. Olyasmi, mint amikor egy üzletben a csinos eladókislány előzékenyen, mosolyogva szolgál ki. Lám-lám, vagyok én is valaki, kóborló gyalogos, akire figyelnek a taxisok, vigyáznak, nehogy túl sokat meneteljek, s elvinnének bárhová. S mikor az elsuhanó autó után nézek, csak akkor vettem észre a kivilágított táblácskát: magántaxi. Megjött a konkurrencia a kisfuvarozókkal. Gondjaikkal már több ízben foglalkoztunk lapunk hasábjain, s most ismét visszatérünk rá. Tesszük ezt azért, mert a közelmúltban tartották meg első tanácskozásukat a KIOSZ egri központjában, ahol számos olyan kérdés vetődött föl, ami nemcsak a kisiparosok a nem nagy számú rétegét érdekelheti, hanem minket, utasokat, megrendelőket, a szolgáltatással élőket is. Mert nap mint nap találkozhatunk velük. Jó és rossz példákat is fel'sorakoztatha— A bizottság vagy egyetért velünk, vagy más véleményt fogalmaz meg. Az sem csupán elvi támogatás, ha mellénk áll. Ha helyesli a kezdeményezésünket,- akkor abban is segít, hogy a megyej tanács kimondja, egyetért az elképzeléseinkkel. Ennek a támogatásnak pedig a pénzügyi mértékét is megszabja. Hadd mondjak példát. A termelés, a feldolgozás és az értékesítés részterületeit szeretnék a járás egyes gazdaságai együttműködésben megoldani. Nézzük a szőlőt. Mennyivel gazdaságosabb lenne, ha megfelelő teljesítményű feldolgozót, tárolót és palackozót tudnának megépiteni közösen. Külön-külön erre nem szabad ma már vállalkozniuk. Természetesen ehhez a megye elvi és anyagi támogatását is meg kell szerezniük. Ebben segítenek ezek a bizottságok. Az elvet így lehet a mindennapi gyakorlatban anyagi erővé átváltani. Lentről indul el Azt gondolhatnánk az eddigiek alapján, hogy mindig a bizottság az „okos”. Az mérlegel, az támogat. — Természetesen a bizottságnak kell az adott ügyben állást foglalnia, de a javaslat „lentről” indul el, így szoktuk mondani. Tehát adva van a helyi kezdeményezés. Ezeket a kérdéseket az élet fogalmaztatja meg a gazdaságokkal, az üzemekkel. A termelésben részt vevők érzékelik a tényeket, látják a teendőket. Majd az ügy a bizottság elé kerül. Abban a terület szakemberei foglalnak helyet, tehát a véleményük megalapozott. Gondoljunk az előbbi példánkra, a szőlőre és a palackozásra. tunk. Hisz akad olyan este is, amikor a magántaxisok és a volánosok szép csendben — kellő távolságban egymástól — várakoznak utasra az egri Líceumnál, de hallhattunk-láthattunk nem épp szép jeleneteket, veszekedéseket is. Január elseje óta sorra jelentek meg a rendeletek a kisfuvarozókra vonatkozóan. Néha egymásnak ellentmondó, értelmezhető jogszabályok, néha már módosítások is* napvilágot láttak. A vállalkozók jó ideig csak hány- kódtak a KPM, a tanács, a kisiparosok szövetsége között. Valahogy nem találták a helyüket, nem voltak besorolhatók egyértelműen. Változott-e a helyzetük? Miről tanácskoztak megyénk kisfuvarozói, milyen gondokat, problémákat vetettek fel? — kérdeztük az egyik legilletékesebb vezetőt, Szálkái Jánost, a KIOSZ megyei titkárát, aki a kezdettől fogva lelkes támogatója, „atyai védelmezője” újdonsült kisiparosainak : — Mintegy hatvanan jelentek meg azon a megbeszélésen, amelyet elsősorban szakmai értekezletnek szántunk. Szó esett a szállító kisiparosok mai gondjairól, az akadályozó tényezőkről, valamint az ár-tés bérrendele- tekről. Majd húszán szóltak hozzá, s néhány gyakori, vissza-visszatérő/ problémát megemlítenék. Többen föl— Ha „lent” kezdeményeznek, „fent” pedig döntenek, beszélhetünk-e a demokratizmus érvényesüléséről? — A véleményem szerint igen. Hiszen a helyi javaslatok jutnak el a különböző« lépcsőfokok útján a megyei testülethez. Ezeknek az áttételeknek a segítségével „szólhat bele” a választópolgár a megyei tanács tevékenységébe, így befolyásolja a döntéseket. Ügy is mondhatom, hogy éppen ezek a közbeeső fórumok a hordozói az állampolgárok akaratának. — Azt már látjuk, hogy „felfelé” hogyan jut el a vélemény, de mi a módja annak, hogy ez a folyamat visszafelé is működjék? — Használjuk a korábbi példát. A megye azt mondja, a közös vállalkozást tízmillióval tudja segíteni, és nem tizenkettővel, mint ahogy azt kérték. Azokon a bizonyos közbeeső fórumokon keresztül ez a döntés visszajut a helyi kezdeményezőkhöz. Ott ismét határozni kell: mit tegyenek ebben az új helyzetben? A hiányzó kétmilliót elő tud- ják-e teremteni még? Az a bizonyos áttétel tehát kitapinthatóan jól működik, állapíthatjuk meg a válaszok alapján. Egyre többet Köztudott, eléggé pénzszűkében van az államháztartás. Az a bizonyos takaró tehát meghatározó mérték- egység. Mit lehet tenni? Az állampolgárokhoz kell fordulni. Egyre nagyobb szerepet kap a társadalmi munka. — Meddig lehet a társadalom áldozatkészségére hivatkozni? — Van egy bizonyos tűrőképesség, úgy gondolom. Azt szoktam mondani, ma az tették a kérdést, hogy a fuvarozók miért nem adómentesek, úgy, mint más, szolgáltatást végző kisiparos? Mert a jelenlegi adóhoz évente majd százezer forintot kellene „termelni.” Sérelmezték azt is, hogy az SZTK-hozzájárulást visszamenően január elsejéig ki kell fizetniük, továbbá, hogy a magánosok tarifája alacsonyabb, mint a vállalatoké. Egy taxióra ára ma: 30 ezer forint. Jövőre kötelező lesz minden maszeknak, ám addig marad a menetlevél, amivel igencsak sok a zavar. — Először is az, hogy sehol nem lejiet kapni — folytatta a titkár. Másodszor: minek, ha egyszer úgyis ugyanannyi adót kell fizessenek. S amíg nem lesz be- vallásos, csak tételes adó, addig a fejlesztéseket sem lehet leírni; így például az órát sem, a javításokat sem. Más egyéb mellett megkérdezték még, hogy a munka- viszony vagy nyugdíj mellett fuvarozóknak miért kell havi 250 forint, úgynevezett baleseti járulékot fizetniük? Ez alól egyébként, a szociális helyzetet figyelembe véve, lehet mentesülni. . A kisfuvarozók- végül is sok problémájukra kaphattak választ ezen a megbeszélésen, ám mindannyiuk véemberek évente ezer-ezer- ötszáz forint erejéig hajlandók nálunk a közös ügyét támogatni. Vagy társadalmi munkát vállalnak ilyen értékig, vagy pénzzel járulnak a‘ megvalósításhoz. A jó célok mindig mozgósítanak, de ezeket meg kell beszélni az érintettekkel., így lehet ma a terven felüli • mértékben például utat és napközit építeni vagy a vízvezetékrendszert kialakítani. — Mikor kötelező a hozzájárulás? — Olyankor, ha mondjuk az egyik utcában nyolcvan család beleegyezik a támogatásba, de öt nemet mond rá. Ilyenkor annak az ötnek is ki kell vennie a részét a társadalmi munkából, vagy az anyagi hozzájárulásból. — Nem ismernek „méltányossági” kedvezményt? — De igen. Ügy szokott lenni, maguk az utcabeliek szólnak: ennek vagy annak a családnak valami miatt nincs módja a hozzájárulás megadásához. Általában idős, magányos, szűkös körülmények között élő emberekről van szó ilyenkor. A legtöbbször a szomszédok az így kieső részt is magukra vállalják. Ennyire érzékeny a közvélemény a szociális viszonyokra. Valamiféle bizottság, testület kell ahhoz is, hogy a társadalmi erőket mozgósítani lehessen és a szükséges méltányosságot is ki lehessen mondani esetenként. Tetszik, nem tetszik: nincs olyan leghétköznapibb része az életünknek, amihez valamiféle „fórumnak” köze ne lenne. Jönnek tehát a meghívók, jönnek a résztvevők, elhangzanak az elnök megnyitó szavai, majd a bizottság megkezdi a munkáját. Mi alakítottuk ki ezt így — magunknak. leménye, hogy a jogszabályoknak, rendeleteknek egységesebbnek kellene lenniük. Azonkívül továbbra sem megoldott — s ez egyik legfájóbb pontjuk — a magántaxisok városi állomásainak a helyzete. Nincs határozottan kijelölve számukra egy terület sem Egerben, sem Gyöngyösön, sem Hatvanban! A közelmúltban született egy újabb rendelkezés, amely megkönnyíti a kisfuvarozók munkáját. Ezentúl sem a teher- sem a személyszállító kisiparosok nincsenek helyhez kötve, megszűnt a területi korlátozás. A KIOSZ megyei szervezetének keretén belül pedig-’ hamarosan megalakulnak azok a szakmai bizottságok, amelyek képviselhetik a magántaxisok érdekvédelmét, segíthetnek a jogszabályok közötti eligazodásban, az adózásban. így talán megoldódhatnak gondjaink, s részt vállalhatnak — jobb feltételek között — abban a szolgáltatásban, amely érettünk, utasokért van. Azért, hogy továbbra is előzékeny legyen a szállítás: „Tessék, kérem szabad a kocsi!” Józsa Péter Gazsó L. Ferenc Mércéjük a minőség Bíró Károlyné, Jacsó Béláné és Varga Lászlóné munkája ugyan egyszerűnek látszik, mégis a legfontosabbak közül való a parkettagyárban: az ő munkájuktól, a válogatástól függ a készített lamellaparketta minősége. A fontos exportcikkből elsősorban Olaszországba kerül sok Gyöngyösről (Fotó: Kőhidi Imrej G. Molnár Ferenc HATVAN TAXIS MEGYÉNKBEN Kisfuvarozók gondjai
