Népújság, 1982. október (33. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-13 / 240. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1982. október 13., szerda Késő gótikus szárnyas oltárok a Nemzeti Galériában Cj állandó kiállítással gazdagodott a 25 éves jubileumát ünneplő Magyar Nemzeti Galéria. A Budavári Palota „D”- épületében az idei múzeumi-műemléki hónap kiemelkedő eseményeként megnyílt a XV—XVI. századi késő gótikus szárnyas oltárokat bemutató kiállítás. A trónteremben tizenegy középkori szárnyas oltárt, valamint táblaképeket és faszobrokat tekinthetnek meg a látogatók (MTI fotó — Bnanstetter Sándor felv. — KS) Az egri Székesegyházban Zene—mozgássérültekért Vasárnap délután az egri Székesegyházban jótékony célú hangversenyt rendeztek a mozgássérültek javára. Keönch Boldizsár, a kitűnő oratóriuménekes és Pallagi János, az Állami Hangversenyzenekar koncertmestere fogott össze, hogy tartalmas, nagyszabású műsor keretében bebizonyítsák: az egri orgona nemcsak a Bach- művek megszólaltatására nyújt kiváló alkalmat, de szólóhangszerrel, hegedűvel együtt olyan hangulatot teremt, mint egy teljes zenekar. A műsor első felében a XVII.—XVIII. század kisebb német, olasz mesterei kaptak helyet Bach mellett. Lübeck E-dúr prelúdium és fúgája, vagy Schütz Nagyböjti' elmélkedése — Keönch Boldizsár előadásában — arról győzött meg minket,. mai hallgatókat, hogy a kor művészei az építészet és festészet mellett elsősorban zenében fejezték ki a legőszintébben önmagukat. Ezt a barokkba torkolló zenei világot a műsorban két Bach- mű tetőzte: a c-moll fantázia és fúga, valamint a 139. kantátából vett ária. Mozart a-moll fantáziája már átvezetett az újabb zenei korszakba, ahonnan Pallagi János hegedűjén Beethoven F-dúr románca hangzott fel, majd Lisztnek egy ritkábban hallott műve, Látomások a Sixtus-kápol- nából. Két Wolf-dal után Percy Kahn: Ave Mariája hangzott el Keönch Boldizsár és Pallagi János közreműködésével. A műsor hangulatos és stílusos befejező számaként Reger d-moll toccatáját (op. 59.) hallottuk. Keönch Boldizsár és Pallagi János neve nem világjáró szólisták. Nevüket nem veszi körül a nagy hír varázsa. Itt meghitt muzsikálásukkal, a kiválasztott művek lelki egységével rokonszenvet ébresztettek, elismerést az ügy iránt is, amelyért ezt a művészi és emberi feladatot vállalták. Az orgonán két Lehotka- tanítvány játszott. Bódis Tamást elsősorban a Liszt-mü, a Látomások előadásáért illeti dicséret: a szám némely szakaszában valóban látni véltük a Michelange- lo-alkotást. Révész László Mozart-játékát emelnénk még ki, bár a Lübeck-darab- bal is jelezte azt, hogy a muzsikában nemcsak a technikai bravúrok, hanem a mélyebb összhang is érdekli őt. Ez az első hangversenyük nem volt rossz nyitány a művészpálya elején. Farkas András Szórakoztató darab, igényes előadás A Népszínház országos bemutatója Gyöngyösön Csurka István azok közé a szerzők közé tartozik, akik hisznek abban, hogy a színház nem elsősorban a kísérletezés műhelye, hanem a nézők igényes szórakoztatását szolgálja. Ezzel a szemlélettel magyarázható, hogy eredeti tehetségre valló darabjai — többek között — a Házmestersirató, a Nagytakarítás, a Ki lesz a bálanya? általános tetszést arattak. Az idő vasfoga című komédiája hasonló alaphangolt- ság szülötte. Akkor is, ha írói erényei ebben a műben nem éppen tündököltek. A sztori ugyanis kissé végiggondolatlan, vérszegény, ráadásul olykor következetlen is. Főhőse Kenéz Pál, a pesti markecoló, egy vidéki városban úgy kezd új életet, hogy alkoholelvonó intézetet alapít, orvosnak adva ki magát. Ebből a központi magból fergeteges sodrású cselekményt lehetett volna szőni, méghozzá kacagtató szituációkkal fűszerezetten. Ez csak részben sikerült, ám mindezért — ha nem is tökéletesen — de kárpótolta a nézőket a sok remek kiszólás, a nyiltszíni tapsot kiváltó poénok sorozata. így érthető, hogy a Népszínház műsorra tűzte a darabot, amelynek országos bemutatóját a napokban tartották a gyöngyösi Mátra Művelődési Központban. A remélt hatás nem is maradt el, hiszen Karinthy Márton rendező arra törekedett, hogy hiánytalanul villantsa fel a mű értékeit. Ezért munkálkodtak a színészek is. Különösképp Holl János Bimbi, a pesti vagány megjelenítője remekelt, ugyanis ezt az árnyaltan megrajzolt karaktert bravúrosan varázsolta a színpadra. Olyannyira, hogy mellette majdhogy másodrangúvá szürkült a főhős. Nem történt volna ez, ha Szőke Pál sokkal érzékletesebben, hatásosabban mintázza meg a jó útra tért Kenéz jellemét. A szándék ugyan nem hiányzott belőle, de tisztes próbálkozása igen sokszor kudarcba fulladt. Eb-, ben persze, ludas Csurka is, mivel ő szintén mostohán bánt ezzel az alakkal, nem adva választ folyvást felvetődő kétségeire, amelyek mindannyiunk számára indokolatlannak tűntek. Épp ezért senkinek sem lett volna könnyű ezzel az egyáltalán nem hálás feladattal megbirkóznia. Az író — afféle szellemi Krőzusként — megengedhette magának ezt a nagyvonalúságot, mivel otthonosan mozog a világot jelentő deszkákon, s képes volt arra, hogy szinte kimeríthetetlen ötletgazdagságával feledtesse apróbb hibáit. Egy művész számára — hacsak nem a legérettebb jellemábrázolók köréhez tartozik — ez majdhogy sziszifuszi megbízatás. Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy mindez nem zavar különösképpen minket, mivel szórakozni, kikapcsolódni vágytunk, s ez az óhajunk teljesült, hiszen valóságízű, mának is szóló kacagtató darabot láttunk, lényegében igényes tolmácsolásban. Pécsi István W olf gang Kolh- haase hangjátéka, A Grünstein-változat a börtönök Világába viszi a hallgatót. A téma ártalmatlan, mert szereplői nem bűnösek, s egy sakkjátszmában alkalmazható lépésről van szó. Időpont a harmincas évek közepe, amikor . Hitler uralomra jutása után az európai államok igyekeznek határaikat lezárni az idegenek előtt Miért, ki tudja? így kerül mint nemkívánatos idegen egy börtöncellába a német hajóskapitány (kétr árbócos hajójával cigarettát csempészett Korzikáról és zsidókat szállított Palesztinéba), a hitközségi metsző (jámbor szarvasmarhákon kívül senkinek sem ártott) és a konfúi görög aki egész életében szakács szeretett volna lenni. Fogságukat mindhárman igazságtalannak és jogsértőnek tartják, mert legálisan lépték át a francia határt. Csak amikor a rendőrök elszedték papírjaikat, iratok nélkül, egy másik ellenőrzés csapdájába estek és váltak gyanús idegenekké. Az unalmas napokban némi változatosságot jelentene a játék, a sakk. Kenyérbélből és maceszből készítik a figurákat A kapitány megtanítja Grönsteint a játék fortélyaira, tizennyolc játszmát meg is nyer. De hát tanítványból lesznek a legjobb mesterek és Grünstein egy ravasz lóugrással kétszer is mattot ad a kapitánynak. Évekkel ezelőtt Nizzában Aljechinnal is szimultánt játszott. Nem is lenne semmi baj, de bármenynyire is tisztában van a spanyol megnyitással, később sem tud rájönni a Grünstein-változat titkára és sorra veszti el a partikat. Utóbb egy mexikói pincérrel szemben is, mert a sors Portugálián keresztül az emigránsok utolsó menedékhelyére, Mexikóba vetette. A játéknak és a szépen formált sakkfiguráknak egyébként nem sokáig örülhettek, mert a börtönigaz- gató szemet vetett a leleményes játékra és mert hobbija volt a gyűjtés, néhány perces játék után elkobozta a különös alkotást. A hely és a megtett út alkalmat ad a szerzőnek, hogy szereplőit sokoldalúan ábrázolja, valamint arra, hogy emberei életszemléletét akár egy mondattal kifejezze: „Szegény ember öröme, ha elveszít valamit és art újra megtalálja”. „Egyesek lenéznek, mások meg, ha szerencséd van, segítenek rajtad”. „Az ember jobban érez honvágyat a munka, mint egy vidék után”. „Saját apja ellen ne nyerjen az ember”. „Ha mindenki mérsékelné magát csak egy kicsit is, az mindnyájunknak jó lenne”. „Mindenki hibázik a játékban is, az életben is”. A rendező, G ü the r Rücker, a szereplők, Szabó Gyula és Kéz- dy György, érdeme, hogy a börtönélet sivárságát, az európai közhangulatot, a sakkfigurák elkészítésének viszontagságait szemléletessé tették és egy olyan korszak képét elevenítették fel, amely ha már távol is esik tőlünk, megmutatja, hogy egy korszak, amikor a gyanakvás, az értelmetlen óvatosság, a hatóságok visszaélései keserítették meg a kisember életét. Az OIRT-hangjátékfesz- tivál érdekes vállalkozása a rádiódramaturgiának. Két ok miatt is. Egyrészt képet tart elénk szomszédaink hangjáték irodalmáról, másrészt bemutat rendezői felfogásokat, módszereket, meg art is, hogyan válik egy egyszerű tragédiáktól mentes történet is drámává, korrajzzá, hiszen ezeknek az embereknek is a legnagyobb kincsük a szabadság. Ebergényi Tibor A barátnőm lassacskán úgy viselkedik, mint egy feleség ... Azt hinné az ember, ezek a vékony, farmer- nadrágos lányok nem csinálnak nagy hűhót abból, mit eszik «a fiújuk, de vele kifogtam? — Kicsi arany csillag — kezdi, alighogy beállít hozzám —, mit ennél? Bekukkant a konyhába, a kamrába, a hűtőszekrénybe, mosogatni kezd ... ' Utána megyek a konyhába. — Kicsi fészekrakó madárkám — mondom fogcsikorgatva. — Ha nem hagyod abba, moziba megyek. Azt feleli, hátra sem nézve: — Kicsi gyémánt mackó, mire hazajössz, olyan vacsorád lesz, hogy mind a tíz ujjad megnyalod! Lemegyek a moziba, persze dühöngök, ö meg odafent dudorászva kotyvaszt. Kinek van türelme ehhez? Két óra hossza múlva hazaállítok. Némán eszem, nem dicsérem a főztjét, hadd fájjon a lelke. Nem állja ki, hogy meg ne kérdezze: — Ízlik, kicsi béresem? — Béres az öregapád! — vágom oda a villát, felpattanok, otthagyom az ételt. Becsörtetek a szobába, dühösen a szám sarkába lökök egy cigarettát (átkozott szenvedély!), háborgók és pöfékelek. Utánam jön, elém guggol, pityereg, szinte szétreped a farmer a kerek fenekén. — Mi van veled? — kérdezi. Ki tudnék ugrani a bőrömből. Nem sejti! Mert nem sejti... huszadszor ismétlődik meg ez a jelenet, de ha századszor ismétlődik, sem fog rájönni, mitől leszek ilyenkor ideges. Ugyanez történik, amikor kirándulunk. Az ember a barátnőjével lehetőleg olyan helyekre vágyik, ahol kéttőjükön kívül senki sincs ... Erdei rétdere, patakpartokra... Leterítjük a pokrócot, el- heveredünk rajta, a barátnőm ölébe hajtom a fejem, várom, hogy suttogjon valamit. Megszólal: — Neki kellene látni a főzésnek, mert sose lesz készen az ebéd. Gyűjtsön rő- zsét, gazduram — tréfálkozik —, rakjon tüzet, addig én hámozom a krumplit... És nem dől rá, nem üti agyon egy vastag, jóságos fa! Feltápászkodom. Már ég a tűz, táplálom, táplálom, hordom a rőzsét, tördelem a térdemen, de ő még mindig a hagyma felvágásánál tart. — Nem, ez nem megy! — egyenesedik ki. — Félek, egyszer megbolondulok ... — Mi baj, nyuszókám? — néz rám. Gyönyörű szeme van, elkábít, ha belenézek ... A számba dugok egy cigarettát, hátha a füst megnyugtat ... Ördögöt nyugtat! Elém kuporodik, a kétök- lömnyi fenekén megfeszül a nadrág. — Ne velem törődj — för- medek rá —, hanem haladjon az a főzés! Perceken át dinszteli a bográcsban a hagymát. — Tedd már bele a húst. Jó az már. Nincs türelmem a pepecseléshez. — Ne taníts főzni — sértődik meg. Ejnye, a hétszázát, még neki áll feljebb! Mondom: — Ha mellettem akarsz maradni, ezután konzerve- ket eszünk. Nem azért utazunk tíz kilométereket a zöldbe, hogy aztán az erdő közepén órákig főzőcskéz- zünk. Kemény voltam. Sír. (Nála könnyen megy.) — Nem ízlik a főztöm? Megsajnálom. — Hidd el — magyarázom erőt véve magamon —, ugyanolyan jó a konzerv is, ha te készíted el. Kicsit megborsozod, sózod, paprikázod, ahogy mi szeretjük. Neked nagyon jó érzéked van ehhez. És hamar megvan. Sajnállak — tódítom váratlanul —, hogy ebben a gyönyörű erdőben főzéssel gyötrőd magad, hogy a kedvemben járj. Nem akarom, hogy szakácsnémnak érezd magad, mint egy katolikus pap mellett... Sokkal többet jelentesz te nekem annál! Ezt elhiszi. Ezt érti. Hálásan odabújik hozzám. „Ó, nők!” — bámulok a fák lombja közt kéklő égre. Jön két nap múlva. Hova vezet az első útja? A konyhába! De hiába, mert konzerv- nél egyebet nem talál. Kiszalad, összeüti a tenyerét: — Mit fogsz enni? Átölelem a derekát, viszszaviszem a konzervekhez. — Ne félj, azért van mit csinálj. Ránéz a vagdalthús-kon- zervre, elpityeredik: — Vagdalthúst, kenyérrel? — Annyival nem úszód meg! Meleget eszünk: fóliában sült vagdalthúst... Figyel, forgatja a fejét, mint egy puli. — Négyszögletesre vágod a fóliát, közepére vékony szalonnadarabokat teszel, erre meg néhány karika krumplit. Megsózod, hagymakarikákat helyezel rá, arra egy szelet vagdalthúst, egy szelet zöldpaprikát, megint krumplit, s az egészet beborítod még egy szelet szalonnával. Becsomagolod, és akár sütőben, akár kiránduláson parázson öt-nyolc perc alatt megsütöd. Tíz perc az egész, és finom! Amul, ragyog a szeme. A nyakamba ugrik. — Te szép, erős, okos emberem! Belecsípek a fenekébe, de meg sem érzi. Egy cipóval boldogabb lenne, mint velem. Gulay István: Barátnőm, a konyhatiindér