Népújság, 1982. szeptember (33. évfolyam, 204-229. szám)
1982-09-08 / 210. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1982. szeptember 8., szerda Tudás és tekintély Mi a panasz? Közel négyezer lakos ellátásáról gondoskodik Abasáron dr. Nagy Dezső körzeti orvos a helybeliek kedvelt doktor hdpsí iá (Fotó: Szabó Sándor) Új tanfolyamok a TIT-nél Akar ön svédül, olaszul, Ötvenévesen — megifjodottan Fesztivál Velencében 'Nemcsak egyike a legnagyobb hagyománysaknak, de évtizedekig a legrangosabb- nak is számított a híres filmfesztivál, melyet kétévenként Velencében rendeznek meg, immár fél évszázad óta. 'A gondolat, hogy időről időre versenybe állítsák a hetedik művészet legjobbjait, innen sugárzott szét Cannes- iba Moszvába Karlovy Varylba, Locamóba. Persze Velencében sohasem csak egyszerű seregszemléről, népünnepélyről, netán vásárról volt szó. Az ősi itáliai város a fesztiválok idején egyben találkozót adott e művészeti ág jeles képviselőinek, szakembereinek, rajongódnak. Színészek, rendezők, újságírók cserélhették ki gondolataikat a bien- nálékon. S ez utóbbi jellegzetessége a fesztiválnak az, melyre alapítva Carlo Lizanni rendezőnek sikerült négy éve megifjítani a velencei „Most- rát”. A hatvanas-hetvenes évek általános filmes válsága után ismét ragyogó fény övezi a szeptemberi rendezvénysorozatot, s az itt elérhető legrangosabb díjat, az Arany Oroszlánt. Csak néhány név a legutóbbi találkozóról. Benevezett munkájával — többek között — Woody Allen, Losey Rohmer, Wenders Bellochio, Zanucci Klimov és Rajzmann. A zsűriben részt vett Carné, Tarkovsz- kij, Satyájit Radzs, és megjelent George Cukor, Kuro- sava is. A színészek közül Isabella Huppert, Vittorio Gasmann... Persze nem hiányoztak e különleges „klubból” a magyarok sem, kiknek elég csak két közelmúltbéli sikerére visszautalni. Hetvenkilencben Jeles András A kis Valentinoval, nyolcvanban Gothár Péter az Ajándék ez a nappal érdemelte ki az elsőfiknesek újra nagy dicsű Arany Oroszlánját. (németi) Egy kutatóintézet fiatal munkatársainak helyzetéről szóló jelentést olvasgattam a minap. Sok mindenre voltak kíváncsiak a felmérés készítői, többféle módszerrel kerestek választ kérdéseikre. Egyebek között kérdőívet is közreadtak. Ezeket név nélkül lehetett kitölteni, hiszen olyan „kényes” pontokat is érintett, mint például: „elégedett-e a főnökével, ha igen, miért, ha nem, miért nem? Avagy: „példaképének tekinti-e munkahelyi vezetőjét: miért igen, illetve miért nem?” A jelentés szerencsére nemcsak a névtelen válaszokra támaszkodott. (Furcsa is volna, ha bármely intézménynél ily módon derülne ki, hogyan is érzik magukat a fiatalok.) A névtelenséget azért tartották elfogadható megoldásnak, mert elkerülhették vele a hízelgés látszatát is, valamint feloldani vélték az esetleges megtorlástól való félelmet — a nemleges válaszok esetében. Nos, lényegesen több igent számlálhattak, mint nemet. Holott a fiatal kutatók korántsem elégedtek meg előmenetelükkel, anyagi megbecsülésükkel ; nehezményezték, hogy alig-alig jutnak el külföldi tudományos tanácskozásra és így tovább. Hát akkor miért elégedettek vezetőikkel, sőt, miért választják példaképül őket? Az indoklás rövid és egyértelmű: nagyon tudják a szakmát. Tekintélyük elsődlegesen tudományos eredményeikből táplálkozik. Tudás és tekintély ilyetén összefüggése tudományos intézménynél természetes. Hol tisztelnék a tudást, ha nem itt? De hogyan fest általában a tudás és tekintély viszonya? Vélhetőleg mindenkinek megvan róla a maga tapasztalata, és a tapasztalatok nyilván nem teljesen azonosak. Egyebek között attól függően, hogy milyen életkorú a válaszadó. E sorok írója meglehetősen jól emlékszik még valaha volt tekintélyes tornatanárára. Nagy hanggal és olykor - rettentő pofonokkal építgette tekintélyét. Mármint a megszeppent gyerekek körében. Felnőtt fejjel semmi tekintélyest nem találok benne. Volt respektusa az erősebb osztálytársnak, a tanárokkal feleselőknek, a dolgozatokat elbliccelők- nek. Átmeneti időre. Mígnem az erősebbről kiderült, hogy csak a gyengébbel szemben erős, a lógósról, hogy bizonyítványosztás előtt igencsak bajban van; könyörög a súgásért. Egyszóval tekintélyük igencsak gyenge alapokon nyugodott. A felnőttkor tekintély dolgában más természetű buktatókat rejt. Tekintélyes ember — mondjuk' valakiről, mert úgy hírlik, hogy remek kapcsolatai vannak. Sok mindent el tud intézni, a többi között pozíciója megtartását is. Meddig? Manapság a teljesítményről nemcsak beszélünk, hanem számon is tartjuk. Mindinkább arra kényszerülünk, hogy a képesség, a teljesítmény legyen a mérce. Mind kevésbé nyújt védelmet a feltételezett — gyakran nem is igaz — jó kapcsolat. Az ilyen-olyan pozíció megtartásának is legfőbb kritériuma, hogy tudja-e dolgát vagy sem. (Ide- ig-óráig fennmaradhat a „Nemtudók” véd- és dac- szövetsége, persze. De ha produkálni kell, márpedig kell, mi lehet a mentség?) Következésképpen mind kevesebb az esély a tekintély látszatát keltve megőrizni a tekintélyt. A félreértést elkerülendő: bár tudományos intézetről és holmi pozícióról esett szó, a tekintély nem valamely réteg kiváltsága., Szakmunkások, mesteremberek között kinek volt és van tekintélye? A szakma, a mesterség legjobbjainak. Igaz ugyan, hogy a régi időkben a vagyonnal együtt öröklődhetett hatalom, dönthetett példának okáért vitás ügyekben, hogy módos ember mondta-e vagy sem, de ennek aligha van köze a szó mai értelmében vett tekintélynek. Mint ahogy manapság is előfordul, hogy „fölnézünk” valakire, mert másoknál jobban gyarapszik. És igazunk is van, ha jobb munkájából származik nagyobb jövedelme, voltaképpen ily módon megintcsak a tudást tiszteljük, a szorgalmat, a tehetséget. Olykor viszont az ügyeskedést, a könnyű pénzszerzést mentjük föl. Adunk mellé tekintélyt is? Már aki... Mert azért a tekintély megszerzéséhez a tudáson kívül még valami szükséges. Nevezzük emberi magatartásnak, morálisan elfogadható magatartásnak. Az ügyeskedés, a könnyű pénzszerzés módját is tudni kell, az is egyfajta tudás. Bűnözők között is akad, aki igencsak ismeri „szakmáját”. (Hogy egyéb — a történelemből ismert — jó képességű gazfickókat ne említsek.) Tekintélyre tettek és tehetnek szert hasonszőrű társaik között. Ép erkölcsű, józan felfogású ember legfeljebb félheti őket s megvédi magát ellenük. Jól tudom persze, hogy a gyakorlatban tudás és tekintély fentebb vázolt összefüggését meg-megbontja némely visszás eset. Ami azonban a lényegen mit sem változtat. Távoli hasonlattal élve: a természeti törvények igazsága sem attól függ, hogy felismerik-e őket vagy sem. De mert igazságok, a gondolkodó elmének esélye van a felismerésükre és elfogadtatásukra. (M.D.) netán szerbül avagy horvátul tanulni? A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Eger városi szervezete az idén olyan nyelvtanfolyamokat szervez, amelyen lehetőség nyílik a már felsorolt nyeltveken kívül az angol, a francia, a német nyelv elsajátítására is. Kezdőknek és haladóknak heti egyszer kétórás kurzusokban oktatják az idén e nyelvekét. Lesznek hatvan és 120 órás tanfolyamok, s megfelelő létszám esetén nyelvvizsgaelőkészítőket is indítanak. Újdonság, hogy a gyermek nyelvoktatásba be kívánják vinni az óvodás korúakat is, s külön gondolnak az általános iskolák alsó és felső tagozatára. A felnőtteknél a jelentkezési határidő szeptember 15., a gyermekképzésekre szeptember húszig lehet beiratkozni. A titkámőképzés tananyagában gépírás, gyorsírás, gazdaságpolitika, pszichológia és a protokoll ismereteinek elsajátítása is szerepel. Valószínű, nagy érdeklődésre tarthat számot a matematikából, fizikából, biológiából induló előkészítő is. BÁRÁNY TAMÁS ■ a FÉSŰK MELEGE XXXVI. — Gratulálok, Marikám — mondja az öreg halkan, s utána mindjárt köszörül a torkán. — Sok boldogságot! Kata itt áll mellette, és most megállapítja magában, hogy azért az öreg még keményebb legény, mint hitte: csaknem rezzenéstelen arccal csinálja végig ezt a szörnyű komédiát. Hát hiába : az öregek idegei... Azok még idegek! — Csókolom — mondja Mária elcsukló hangon. — És nagyon-nagyon köszönök mindent. Az öreg most Lalira pillant. — Hát így választottál... — A fiúnak is kezet nyújt, de az rémülten félrekapja fejét, azt hivén, hogy az öreg meg akarja ütni. — Neked is minden jót kívánok, Lajos fiam. És hosszú boldogságot! A fiú hatalmasat nyel, mert valósággal elszorult a torka, és földre szegezett szemmel így szól: — Tessék megérteni bennünket, Imre bácsi,- nem tehettünk mást... Nagyon szeretjük egymást! Az öreg csöndesen, szelíden bólogat. — Hát hiába, ez a dolgok rendje... — mondja aztán beletörődőn, és Katának könny önti el a szemét, any- nyira megsajnálja hirtelen az apósát. Lalit inkább fölszabadítja ez a szelídség, megköny- nyebbülve így szól: — Tessék megengedni, Imre bácsi... hadd mutassam be a menyasszonyomék famíliáját. *— Belekarol, úgy kormányozza az öreget majdani apósáék felé. Az öreg Kovács szívélyesen kezet szorít Szotyorival, aztán a mellette álló asz- szonyhoz lép, megcsókolja, és megkérdi Lalitól: — Miért akarod te nekem bemutatni a menyasszonyomat? — Körülnéz, s széles mosollyal rámutat az örömanyára. — Engedjétek meg; a menyasszonyom, Szotyori Mária! — Újabb tréfa! — üvölt fel boldogan Szász Bálint. — Két Kovács — két Szotyori! — Tibikém! — nevet Réz Ernő is —, egyre szenzáció- sabb a műsor. Kata falfehéren hajol oda az apósához. — Mit mond, papa? Ki ez a hölgy? — A nagynénikém — magyarázza Mária. — Apám húga, és egyben az én nevelőanyám, mivel korán árván maradtam. Kata dermedten néz egyikről a másikra. — És hol lakik? — kérdi nagysokára. Mária nem egészen érti a kérdést; bizonytalanul int. — Hát minálunk. — Mivel hogy a húgom — magyarázza Szotyori papa is, aki egyszerűen nem érti, mit lehet ezen a dolgon nem érteni. Kata nézi, nézi őket, és letargikusan bólogat. — Szotyori Mária, Liliom utca tizenhárom, harmadik emelet hat. — Stimmel! — biccent elégedetten az öreg Kovács, és büszkén belekarol a két Szotyori Máriába. A fiatalabbik^ huszonhárom és nagyon csinos, de az idősebbik sincs több negyvenötnél, és elegáns ünnepi ruhájában éppenséggel nem mutat többet negyvennél. Lali hüdötten bámulja őket. — Magyarok istene! —motyogja aztán. — Elnéztem a direkciót... De a névkártya, az ajtótokon! — Máriára bök, szemrehányón. — A te neved volt rajta! — Az enyém! mosolyog az idősebbik Mária. — Meg a mamikázás! — Mondom, hogy a nevelőanyám ! Tibor nézi, nézi őket, a két Máriát, apját, Lalit, aztán odafordul az öreghez. — De ha jegyesek vagytok, apa, miért nem együtt jöttetek? — Egy kis meglepetést akartunk — mosolyog gyanútlanul az idősebbik Mária. „Ez sikerült!” — mondja magában Kata. — De kedves ötlet — igyekszik kínjában mosolyogni Tibor. — Igazán roppant eredeti... Kata érzi, hogy most oda kell lépnie az idősebbik Máriához; így kívánja az illem, a hagyomány — és a lelkiis- meretfurdalás ... Odalép hát hozzá, átöleli. — Szervusz, drága Máriám. Istenem, milyen az élet! Eddig nem is tudtunk egymásról, mától pedig kétszeresen is rokonok vagyunk! Réz boldogan dörzsöli kezét; itt a pillanat, amikor túltehet Fülöp sikerén. — Remek, remek! — kiáltja. — Két Kovács, két Szotyori, és két eljegyzés! — Most? — mered rá az öreg Kovács. — Most, most! Egy füst alatt! Egy ráfordításból — két produktum! — összeteszi a két kezét. — Istenem, ha a főhatóság ezt látná! — Így áll ott, összetett kézzel meg húnyt szemmel, és várja a hatást: a feldörrenő nevetést. A tréfa azonban nem „ül”, nincs taps, nincs nevetés! Egyedül Fülöp Géza sóhajt fel mélyről. — Ernő, Ernő ... Neked agyadra ment a takarékossági kampány! Szász igazgató hirtelen órájára pillant, aztán magasba emeli poharát. — Halljuk! — kiáltja Bende papa. Szász az óráját mutatja. — Hét óra negyven. Javaslom, elvtársak, hogy hivatalosan is vegye kezdetét a spontán, meleg, bensőséges családi ünnep! Éljenek az ifjú párok! Meleg taps dörren fel; aztán mindenki koccint mindenkivel. Szász ajkán boldog, szinte üdvözült mosoly, ahogy poharát odaüti Fülö- péhez. — Istenem, ez a mai nap, te Géza! Két újabb meleg fészek! A jókívánságok, gratulációk, ölelések és csókok zajos kavargását használja ki most gyorsan Kata, hogy karonfogja és félrevonja apósát. — És velünk így mi lesz, papa? — kérdi fojtottan. — Hogyan? — néz rá értetlenül az öreg. Tibor is itt áll már mellettük; látta, amint átmentek az ő szobájába, és utánuk eredt. — Hát a villánkkal! — magyarázza készséggel. Az öreg figyelmesen mustrálja őket. — Nagyon kell? — kérdi aztán csöndesen. A menye arcán minden vonás megolvad. — Nagyon! — leheli átszellemültem Az öreg egyetértőn biccent. — Hát hozzátok össze magatoknak! Mind a ketten gyönyörűen kerestek! — S a két elnyúlt arc láttán: — Bár megvallom: nekem sosem volt villám a Balatonon, mégis megvoltam ... — Az más! — legyint Kata elkeseredve. — A papa más világban élt! — fgy igaz! — mosolyog az öreg. — Nekem kerek harminc esztendőm ment rá, amíg a kis palotai vityilló- mat összehoztam ... Ti meg, ha minden jól megy, öt-hat év alatt összedobjátok rá a pénzt... — Eltűnődik. — Igaz: akkor nincs Párizs, Róma, Stockholm és minden héten új divatrongy... — Széttárja karját. — Hát hiába: minden egyszerre nem megy! Kata feljajdul. — De a fiatalságunk rámegy! — A legszebb éveink! — toldja meg Tibor. — Ráértek! — legyint az öreg, s rámosolyog az idősebbik Máriára, aki most lépett oda melléjük. — Hisz sosincs késő, hogy az életet élvezze az ember! (Vége)
