Népújság, 1982. szeptember (33. évfolyam, 204-229. szám)
1982-09-25 / 225. szám
1982. szeptember 25., szombat Nyolcvanöt évvel ezelőtt született William Faulkner, Nobel-dí- jas amerikai író. Száz évvel ezelőtt született Te- szársz Kálmán tanító, a magyar- országi szocialista szakszervezeti tanttómoz- galon megszervezője. Fiatal tanítóként előbb Jászapátiban, majd különböző fővárosi Iskolákban oktatott, s tagja lett az Oj Korszak nevű haladó folyóirat szerkesztő bizottságának. Éveken át élénk tevékenységet fejtett ki a sajtóban a szocialista tanitómozga- lom érdekében. 1917 tavaszától ő volt annak a pedagógusokból álló társaságnak a szervezője, amelyet a mai Pedagógus Szak- szervezet magjának tekinthetünk. Amikor 1918-ban megalakult az Országos Magyar Tanítók Szakszervezete, őt választatták alelnökéül. Mivel a tanácshatalom idején aktívan tevékenykedett, annak vérbefojtá- sa után, megfosztották állásától és bebörtönözték. 1920-tól, több mint másfél évtizeden át a Népszava belső munkatársa volt. A felszabadulást követően bekapcsolódott a közéletbe, s tevékenyen részt vett az Iskolareform megvalósításában. A Nap kél: 6.34, nyugszik: 18.37 órakor. A Hold kél: 14.44, nyugszik: 23.20 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon EUFROZINA nevű kedves olvasóinkat! A görög nyelvben „euphrosyne” jókedvet, vidámságot jelent. ^ ^[időjárás Várható időjárás szombat estig: lassan keleten is felszakad a felhőzet, változóan felhős idő lesz több-kevesebb napsütéssel. Éjszaka erős párásság, Illetve köd Is képződik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7, 12. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma: 20 és 25 fok között valószínű. Pályadíj ? „Kérünk egy sztorit’’ címmel, a Magyar Népművelők Egyesülete és a Művelődéskutató Intézet (1251. Bp. Corvin tér 8.) pályázatot hirdet olyan rövid történetiekre, amelyek a népművelés gyakorlatáról, a hivatalok packázásáról szóló, valós eseményeket írnak le — olvasom a híradást. Majd tovább: „a pályadíjak számát nem korlátozták, nagyságuk 1—2000 forint’’. Ha packázhat is velem a hivatal. és ez fáj is nekem; megírhatom. Nyerhetek vele. Pályadíjat. Amely azonban inkább: fájdalomdíj ... (kőhidi) — A MEDOSZ NAPIRENDJÉN. Hogyan alakultak a Mátrai Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság dolgozóinak idei bérei és jövedelmei? — több más 'mellett tárgyalta a MEDOSZ Heves megyei Bizottsága pénteki ülésén Egerben. — ZORÁN — KÉSŐBB. Elmarad a füzesabonyi művelődési házban a hétfőre meghirdetett Zorán-est. A koncertre — Zorán új lemezfelvételei miatt — csak október 28-án kerül sor. — KISIPAROS FIATALOKRÓL. Mia, szombaton a kisiparos fiatalok helyzetét elemzik, s a további ifjúEgerben: Bajcsy-Zsilinszky utca 6. szám alatt. Felnőttek, gyermekek részére. Telefon: 11-000. Az ügyelethez tartozó községek: Verpelét, Tamaszentmária, Sírok, Kőkút, Bátor, Hevesaranyos, Egerbocs, Egerszalók, Egerszólát, Kerecsend. Dem- jén, Ostoros, Novaj, Makiár, Andomaktálya, Felsőtárkány, Noszvaj, Egerbakta, Szarvaskő. Egriek részére a gyermekorvosi ügyelet szombaton reggel 8 órától hétfő reggel 7.45 óráig a kórház gyermekosztályán. Telefon: 10-841. Fogorvosi ügyelet szombaton 14 órától este 20 óráig, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel 8 órától este 20 óráig a Technika Házában. Gyöngyösön: szombaton 7 órától, hétfő reggel 7 óráig. Telefon: 11-727. Fogorvosi ügyelet: szombaton 15—18 óráig, vasárnap és ünnepnap 9—12 óráig. Mindkét ügyelet helye: Széchenyi u. 1. Gyermekorvosi ügyelet: szombaton 8—12 és 14—18 óráig, vasárnap és ünnepnap 8—12 óráig. Ügyelet helye: Puskin utcai gyermekrendelő. A gyermek fekvőbetegeket a felnőtt körzeti ügyelet látja el. Kihívás: 11-727 telefonon. Hatvanban: szombaton 07 órától hétfő reggel: — Hatvan várős lakossága részére 08 óráig, — a .községek lakossága részére 07 óráig. Az ügyelet helye: Rendelőintézet, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 10-04. Fogorvosi ügyelet: szombatonként 6.30 órától — 14 óráig, vasárnap és munkaszüneti napokon 8.30 órától 11 óráig. Ügyelet helye: Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 10-04. • ságpolitikai feladatokról tárgyalnak a KIOSZ megyei ankétjén, Gyöngyösön. A résztvevők ugyanekkor küldötteket is választanak a sorra kerülő országos értekezletre. — LOTTÓ. A Sportfogadási és Lottóigazgatóság tájékoztatása szerint, a 39. heti lottósorsolás alkalmával a következő nyerőszámokat húzták ki: 31, 54, 58, 59, 69. A tárgynyeremény sorsoláson a 38. heti lottószelvények vesznek részt. Gyermekorvosi ügyelet szombatonként 08 órától 12 óráig. Helye: Hatvan, Horváth M. u. 21. Vasárnap 8—10-ig. Telefon: 16-23. KÖJAL-készenlét Egerben: délután 17 órától hétfő reggel 7 óráig. Telefon: 17-396, 14-496, 10-004. Hevesen: szombat reggeltől hétfő reggelig Deák Ferenc u. 41. sz. Telefon: 125. Az ügyelet Heves járás minden községére kiterjed. Körzeti állatorvosi ügyelet: szombat 8 h-tól, vasárnap 20 h-ig. Egri járás I.: (Eger város, egri. makiári és bátort állategészségügyi körzet). Eger, Szövetkezet u. 4. Telefon: 12-388. Egri járás II.: (Az egri járás többi körzete.) Állatorvosok lakása. Telefon: Mátraderecske 8., Verpelét 26., Terpes 4., Tar- nalelesz 8., Recsk 31., Pétervá- sára 9. Füzesabonyi Járás: Füzesabony. Víztársulati Iroda. Telefon: 3. Gyöngyösi Járás: Gyöngyös, Allatkórház. Telefon: 11-645. Hatvan város: Hatvan: Városi Tanács. Telefon: 19-97. Hevesi járás: Heves: Járási Hivatal. Telefon- 124. ALLATKÖRHAZI ÜGYELET Gyöngyösi Allatkórház: minden munkanap 16.30 h-tól másnap 7.30 h-ig. Telefon: 11-645. Egri Allatkórház: munkanapokon 16.30 h-tól másnap reggel 7.30 h-ig. Az egész megye területére szombaton 8 h-tól vasárnap 20 h-ig. Telefon: 12-388. Gyöngyösi klubok — A pályázatok > állása — Több mint 200 ezer forint támogatás Megyei klubtanácsiilés Egerben Pénteken délelőtt megbeszélést tartott a megyei ifjúsági klubtanács. Elsőként beszámoló hangzott el Gyöngyös és a gyöngyösi járás ifjúsági kiscsoportjainak munkájáról, a testület meghall- igaitta és megvitatta a terület felelőseinek értékelését. Ezután a járási és a városi klubtanácsok elnökei sorra tájékoztatták társaikat a pályázatok állásáról. Ezt követően anyagi kém dósakról döntöttek: a kisközösségek ugyanis igényt tarthattak — munkájuk alapján — felszerelésük fel- frissítéséhez bizonyos pénzösszegekre. A tanács végül is 215 ezer forint támogatást osztott szét, s a következő csoportok kaptak belőle: Ingatlankezelő Vállalat ifjúsági klubja Hatvan, al- debrői, egerszóláti, atkári községi klubok, a Mozgássérültek Heves megyei Szervezetének gyöngyösi klubja, Egerből pedig a Megyei Kórház, az Alpári Gyula Közgazdasági Szakközép- iskola, a Szilágyi Erzsébet Gimnázium, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola, és az Egészségügyi Szakközépiskola diákklubja. Forgalombiztonságról a Volánnál Nem emelkedett a balesetek száma Tegnap, pénteken délelőtt, a Volán 4. számú Vállalatnál forgalombiztonsági tanácskozást tartottak, melyen többek között tájékoztató hangzott el a közúti balesetek alakulásáról és év első nyolc hónapján” forgalombiztonsági tevékenységéről. Elhangzott, hogy a továbbiakban is nagy szükség van az idős korúak és az iskolások támogatására a közlekedésben. Így érhető el a jövőben is — amit ezúttal örömmel nyugtázhattak —, hogy a megvizsgált időszakban nem emelkedett a balesetek száma. Dr. Vörös Gyula, igazgatási és jogügyi osztályvezető a jövő feladatait elemezve elmondta, hogy a legfontosabb teendő, a megfelelő felkészülés az őszi, téli hónapok biztonságos közlekedésére. Nem kis feladat hárul a gépkocsivezetői állományra sem, melynek tagjai minden év végén számot adnak - tudásukról, felkészültségükről. Vásárnaptár Országos vásárok szeptember 25-én, szombaton: országos állat- és kirakodóvásár: Mágocs,. Simontomya, Szánk. Országos sertésvásár: Gyál. Szeptember 26"án, vasárnap: országos állat- és kirakodóvásárok: Erdőtelek, Kalocsa, Nagykőrös, Sülysáp, Szirák.. Országos kirakodóvásár: Érd. Országos állatvásár: Kunhegyes. Autóvásárok: Békés, Csongrád, Csorna, Debrecen, Eger, Érd, Hatvan, Kalocsa, Kecskemét, Kisújszállás, Komárom, Miskolc, Nagyatád, Nyíregyháza, Siklós, Siófok, Szarvas, Szeged, Zala- szentgrót. AZ OSTORKÉSZÍTÖ. Ma már kihalófélben van az a szakma, amit Jászberényben Bús Mihály 30 éve művel. Lóból egyre kevesebb van, így ostorból is kevesebb kell, de a mesterség megmaradt, s a régi módszereket ma is használja. Jó bőr, ügyes kéz, sok fáradság kell ahhoz, hogy egy „remekműbe” beillő ostor elkészüljön. (Fotó: Szabó Sándor) Üzenet a múltból Kerül-fordul, szolgálnak valamilyen érdekességgel a régmúlt idők Egerben is. A város Bródy Sándor utcájának 6. számú házában, például a nyár folyamán meglepetéssel vették észre a felújítást végző helyi szövetkezeti építők, hogy a pergő mennyezeten festmények rejtőznek a festék-, illetve va- kolaitréteg alatt. Jelzésükre a Dobó István Vármúzeum azonnal megbízásit adott szakemberének a tanulmányozásra, majd az Országos Műemlékvédelmi Felügyelőség munkatársai is a megyeszékhelyre siettek, hogy alaposabban szemügyre vegyék az előkerült értékeket. Aztán a feltárás is megkezdődött, s a munka előreláthatólag, rövidesen tovább folytatódik. A töredékekből inkább csak sejteni lehet, hogy 150—200 éves freskókról van szó, az egyik helyiségben alighanem a hajdan itt lakó Kracker János Lukács valamelyik oltárképvázlatáról, amivel a mester saját otthonát díszítette. A másik alkotás — rokokó virágmintás munka — szerzőjére egyelőre még csak nem is következtetnek, de remélik: előbb-utóbb szintén valami fény derül. Hét végi piaci jelentés rr Őszi választék A régen várt esővel köszöntött be az idei ősz, amely nem zavarta meg a földeken dolgozókat. A hét végi piacokra így változatom árukínálat jutott. Van elegendő paradicsom, paprika és gyümölcsök közül őszibarack, szőlő, körte és alma. Másodszor is beérett az eper, melynek kilóját a szabadpiacon 80 forintért árulják. EGERBEN A pénteki szabadpiaci árak szerint: a fokhagyma 50, a körte 24, az alma 12—14, az eper 80, a paprika 16—22, az őszibarack 28, a karfiol 24, a szőlő 20—22, a zöldborsó 38, a zöldbab 18 a fejtőbab 35 forint volt. A vegyeszöldség csomója 4, a vöröshagyma 10—12, a padlizsán 35, a saláta 6, az uborka 12, a paradicsom 8, a karalábé 3—4, a főzőtök 6—10, a zeller 3—4, á szilva 10, a héjas dió 36, a dióbél 140, a burgonya 6, a mák 100, a kelkáposzta 14, a görögdinnye 5, a sárgadinnye 12, a mandula 40, a tojás 2,20—2,60. GYÖNGYÖSÖN v A pénteki szabadpiaci árak alapján: a burgonya 6, a sárgarépa 10, a petrezselyem 12, a vöröshagyma 10, a fejes káposzta 6, a kelkáposzta 7, a saláta 5, a karalábé 6, a karfiol 10, a paradicsom 6, a zöldpaprika 12—14, a főzőtök 3, az uborka 8, a zöldbab 10 forint volt. A zöldborsó 30, a hónapos retek 5, a fokhagyma 50, a paraj 25, a sóska 18, a téli piros alma 12, az őszibarack 14, a körte 12, a szilva 10, a szőlő 13, a sárgadinnye 10, a görögdinnye 6, a héjas dió 28, a száraz bab 28, a savanyú káposzta 18, a mák 120 és a dióbél 110 forint. HATVANBAN A pénteki szabadpiaci árak a következőképpen alakultak: a burgonya 8, a sárgarépa 20, a zöldség 22, a vöröshagyma 10, a fejes káposzta 6, a kelkáposzta 10, a saláta 3, a karfiol 25, a paprika 5—16, a paradicsom 8, a tök 3, az uborka 8—16, a retek 3, a fokhagyma 90, a sóska és a spenót 2, a Savanyú káposzta 20* a száraz bab 28, a mák 100 forint volt. A héjas dió 35, az alma 6—10, a körte 10—18, az őszibarack 6—22, a szilva 8, a szőlő 10—20, a görögdiny- nye 8, a Zöldbab 18, míg a borsó 30 forint. A ZÖLDÉRT ARAI HEVES MEGYÉBEN Pénteken az elárusító helyeken: a karfiol 20, a fejes káposzta 4, a répa 5, a gyökér 14, a vöröshagyma 8,60, a kelkáposzta 5, az uborka 10, a paradicsom 4,50, a paprika 13, az őszibarack 7, a körte 9, az alma 5,60—12, a szőlő 17, a mák 90, a burgonya 5, a tojás 2,20, a fokhagyma 55 forint volt. Tetten érték a zsebmetszőt Vigyázat: tolvajok az áruházakban A bűnözők körében is ősinek elismert szakma művelői kezdték ismét meg sokakat bosszantó .tevékenységüket A zsebmetszőkről, a bevásárlást végző háziasszonyok pénztárcáit szatyrokból, ruhák zsebéből el- csenőkről van szó. Szeptember 13-án történt Egerben, a Juventus Áruházban: hosszú sor álldogált a pénztár előtt A várakozók hirtelen egy kiáltásra leit- ték figyelmesek, egy asszony adta így tudtul mindenkinek, hogy nadrágja zsebéből ellopták a pénztárcáját 780 forinttal. Azonnal a furcsán viselkedő Lakatos Istvánná, 40 éves egri lakosra terelődött a gyanú, aki ráadásul a kárvallott hölgy mögött állt A helybeli, gyors vizsgálat eredményeképpen, Lakatoménál meg is találták az eltűnt bukszát. A tolvaj — a tettenérés ellenére — nem ismerte el a bűncselekmény elkövetését, azzal védekezett hogy valaki az ő szatyrába dobta bele az ellopott tárgyat. Ezt az állítását persze nem fogadhatták el, s az Egri Járási-Városi Rendőrkapitányságon Lakatosnéval szemben lopás miatt tart az eljárás. A rendőrségen felhívták a figyelmet arra is, hogy az utóbbi hónapokban több esetben tettek feljelentést ismeretlen tettesek ellen, akik a Centrum Áruházban, illetve más üzletekben tulajdonítottak el pénztárcákat a gyanútlan vásárlók zsebeiből, illetve táskáiból. Ennek megelőzése érdekében kérik a vevőket, hogy jobban gondoskodjanak értékeik megőrzéséről, így például a vaskos bukszákat ne tegyék a fonott kosarak tetejére, vagy átlátszó, műanyag táskába. Ezzel ugyanis szinte maguk kínálják fel a lehetőséget a tolvajlásra. A lopások ilyetén megelőzése már csak azért is fontos, mert a tettenérés esetét kivéve, ezek a bűncselekmények, meglehetősen nehezen bizonyíthatók NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: GYURKÓ GÉZA. Főszerkesztő-helyettes: KAPOSI LEVENTE. - Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: DR. NOSZTICZIUS FERENC. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063—350. Telefon: 13-352; 13-503; 13-644; 13-985. Gyöngyös, Rózsa u. 1., 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth fér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 10-5T. Kiadóhivatal: Eger,Beloiannisz u. 3. sz., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063—349. Telefon: 12-656; 13-381. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra 34,— Ft, negyedévre 102,— Ft, egy évre 400,— Ft. Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Index; 20062. — Révai Nyomda Egri Gyáregysége, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ. — HU ISSN 0133-0705.