Népújság, 1982. szeptember (33. évfolyam, 204-229. szám)
1982-09-21 / 221. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1982. szeptember 21., kedd Egy hét... tiJ DlSZKÜT. Tovább gyarapodott az Eger város készíttette köztéri díszkntak száma. Gádor Magda: Nap, hold, csillagok című alkotását nemrégiben adták át a szépasszony- völgyi csatlakozásnál, a Bartók Béla téren létesült gyermekpihenőben (Fotó: Szabó Sándor) Zenélő iglói diákok Kórkép egy nagy- polgárcsaládról Miroslav Krleza azok közé az alkotók közé tartozik, akiket már életükben a világirodalom klasszikusaként emlegettek. Érthető, hiszen kivételes érzékkel látta meg a jelenségek mögött húzódó lényeget, s ezt a gondolati anyagot rendkívül érzékletesen, költői hangoltsággal ötvözött drámaírói készséggel jelenítette meg. Méghozzá úgy, hogy mondandója nemcsak korának szólt, hanem a jövőnek is. Csak dicsérni lehet a televízió kezdeményezését, Dö- mölky János rendező nagyszabású vállalkozását, a Glembay-trilógia képernyőre vitelét. Az Agónia és a Léda után az elmúlt héten a legsikerültebb, legmegrázóbb erejű részt, a&lembay Ltd-t tekinthettük meg, hiteles képet kapva egy zágrábi nagypolgári bankárcsalád válságáról, összeomlásáról. A téma nemcsak a korhoz kötődik, hanem — ha áttételesen is — de jelenünk számára is sugároz magvas tanácsokat, s az emberi kapcsolatok nemesveretűbbé formálására nevel mindany- nyiunkat. A produkció dirigense szerencsésen meglelte e kettősség összhangját, s arra törekedett, hogy minden fontos mozzanat kiemelt szerepkörben villanjon fel. A jól megválasztott színészek számára remek alkalmat nyújtott arra, hogy parádés alakításokkal bűvöljék el a nézőt. Nem túlzás úgy fogalmazni, hogy Darvas Iván az idős Glembayként talán pályája legemlékezetesebb pillanataival kápráztatott el minket. Méltó társa volt Szemes Mari, aki mint Cas- telli-Glembay bárónő remekelt, hiánytalanul megbirkózva egy számára kissé szokatlannak tűnő feladattal. Kár lenne hibákat keresni, hiszen az olykor kissé lassuló ritmus is a szerző szándékait szolgálta. Más szóval az egész stáb hozzájárult ahhoz, hogy egy ritka érték valamennyiünk köz-* kincsévé váljon. (pécsi) Művészi példázat Sajátos világlátásával, egyéni ízekkel fűszerezett stílusával bűvölte el, s nyeri meg ma is olvasóit Tamási Áron. Hangvétele egyéni, képei, hasonlatai költői ihle- tésűek. Ezek az aligha utánozható jegyek jellemzik nemcsak prózáját, hanem színműveit is. A Hullámzó vőlegényt három esztendővel ezelőtt, január elsején mutatta be a televízió, azon a napon, amikor a nézők zöme a szilveszter éjszakai mulatság fáradalmait pihente ki, s legfeljebb a háttértévézésnek hódolt. A múlt heti ismétlést nemcsak ez indokolta, hanem az alkotás és az adaptáció színvonala is. Az író ebben a műben művészi értékű, jó színpadi érzékre valló példázattal tesz hitet a teremtő élet értel- . me mellett. Főhőse, Bodrogi alkotói álmait megtagadva, keramikusból piacra termelő fazekassá válva jön rá arra, hogy napjai csak akkor formálódhatnak tartalmassá, ha a reménytelennek tűnő anyagi sikerek helyett dédelgetett vágyainak megvalósítására törekszik, ha nem fogadja el a jó partit, a számára közömbös, de igen gazdag menyasszonyt, ‘hanem ahhoz rendeli sorsát, akihez valóban kötődik. Szép tanúságtétel ez a darab az igaz emberi értékek mellett. Ezekre a gondolati kincsekre alapozott Tompa Miklós rendező, aki színészei révén — különösképp Hűvösvölgyi Ildikó (Bogyó), Paper Antal (Bagi), Máriáss József (Kása) és Király József (Czirmos) tolmácsolta maradéktalanul elképzeléseit, hozzájárult ahhoz, hogy Tamási markáns arcélét ne egy szűk irodalombarát réteg, hanem több százezres nézősereg őrizze emlékezetében, megszívlelve — többek között — művészi rangú példázatát... (— pán) Unalmas kormoránok Ügy látszik, a filmek címe fordított arányosságban van érdekességükkel. Nem is tudom, hogy az Esténként kormoránok rikácsolnak a dzsunkák felett című francia filmet miért tűzték vasárnap műsorra. Talán úgy gondolták, hogy az a kevés pikantéria, amely ebbe a műbe szorult, elegendő a figyelem ébren tartására. A főhős felesége ugyanis egy szexbutik tulajdonosa, a férfi az ő „nehéz keresményét” verte el a lóversenyeken. Mígnem belekeveredett egy nagyszabású rablási (?), csempészési (?), zsarolási (?) ügybe. Csak- hát a sztori egyre vékonyabb lett, ahogy telt az idő, az ellentétek megszűntek, így hát drámai mag nélkül, tét nélkül semmitmondóvá alakult a történet. Ha arra szánták az alkotás műsorra tűzését, hogy vonzóvá tegyék a magyar tévéjátékokat, céljukat elérték a szerkesztők. Bebizonyosodott, hogy nem elegendő a sok pénz, a sok jó színész, a mértékletesen adagolt meztelenség: így is unalmassá lehet tenni a műveket. Csekély tanulság, enélkül is tudtuk, hogy szellemesség nélkül nem lehet boldogulni. Máskor inkább elhisszük — becsületszóra ... (— bor) Az Iglói Művészeti Iskola (Spiska Nova Vés) az Egri Zeneiskola baráti kapcsolatai folytán Egerben vendégeskedik, s az intézet növendékei pénteken hangversenyt adtak a Helyőrségi Művelődési Otthon dísztermében. A koncert műsorán Grieg, Chopin, Prokofjev, Schumann, Paganini művek is elhangzottak, akárcsak a helybéliek kedvelt hangversenyein. De bemutatták ezeken a szerzőkön kívül hazai kiválóságaikat, majd szép számmal az oroszokat és a szovjet szerzőket: Dvo- rák, Kardos, Havlicek, Di_ bák, Suk, Vristál, épp úgy a szláv érzelmi világot teremtették meg ezen a sikeres és jól sikerült délutánon, mint Arutjunjan, Ladov, Grecsaninov, Scelokov művei. Itt is a zongorájáték volt a meghatározó, mint általában a zeneképzésben nálunk is. Miriam Vargova, Peter Durik, Inez Cervenkova, Andrea Vancikova, Éva Milcakova és Katerina MaEgerben tejovie azt bizonyították, hogy a növendékek nemcsak befogadják a szerzők alkotását, de — olykor a technikai megvalósításban talán nem egészen könnyedén és magától értetődően^ — azt az atmoszférát, azt az érzelmi vidéket, lelki tájat is megközelíteni igyekeznek, ahová a zeneköltők eszméi, érzelmei, szenvedélyei, gondolatai elvezetnek. Bizonyára jól tudják, ismerik ezeket a lélektani buktatókat, ösvényeket a koncerten is megjelenő, rokonszenves zenetanárok, mert a fellépők többsége hangulatteremtő készséggel és jár_ tassággal zenélt. Északi szomszédaink kedvelik a rézfúvósokat; ez itt is kitűnt. Slavomir Rákyta, Peter Kovacik, Jozef Cha_ lupeczky és Alojz Almássy jeleskedtek e műfajban. S ahogy a rezeknél, még inkább az akkordionoknál nyilvánvalóvá vált az a jellegzetesség, amely a szomszéd zeneoktatásából kiütközik. Náluk az akkordion népi hangszer, aligha nélkülözhető bármely falusi, népi mulatságnál. Vladimir Mar_ tinek, Olga Konecnikova — főképp az utóbbi — játszott kitűnően ezen az ötvenes években nálunk is sztárként kezelt hangszeren. Zuzanna Saradinová Paganini Szonátáját adta elő gitáron, talán az este legszebb zenei emlékét jelentette a közönségnek ez a szám. Számunkra meglepetés is, hogy az Iglói Művészeti Iskolában palettet, pantomi- mot tanulhatnak a fiatalok. Zuzana Chochlikova Anitra táncát adta elő Grieg Peer Gyntjéből, míg Ivota Maslarová és Gabrich Tő- kölyová egy bohókás-kedves pantomimet mókázott végig. Nagy sikerrel. Az egri közönség, különös sen az egri zenetanuló fiatalok, nagy lelkesedéssel tapsolták végig a műsort. Bizonyára azért is, mert néhány új vonást fedeztek fel a szomszédok pedagógiai munkájában és eredményeiben. Amiket itt is lehet hasznosítani. (farkas) Szeptember 27-től Képzőművészeti világhét Hétfőin> a Vörösmarty téri „Művészetek házában” sajtótájékoztatón számoltak be a Képzőművész Szövetség munkatársai a szeptember 27-től október 5-ig tartó képzőművészeti világhét hazai eseményeiről. Tímár Árpád, a szövetség alelnöke elmondta, hogy a magyarországi megnyitót Csepelen, a Munkásotthonban tartják. Harminc magyar művész állítja ki munkáit a világhét jelszava a ,bűvészek a társadalomért’’ gondolat jegyében. Szobrászok, festők, grafikusok és iparművészek munkái számolnak be arról: miiként látják alkotóik a művészet lehetőségeit a mai magyar társadalomban. . A világhéthez kapcsolódó központi események sorozata több hazai várost érint. Siklóson a nemzetközi szakmai tanácskozáson kívül a magyar kerámiaművészet 30 éves fejlődéséről tartanak bemutatót. Ugyancsak Baranya megye a „gazdája” egy másik jelentős rendezvénynek, a VII. országos kerá- miabiennálénak. Pécsett a kézműves és egyedi kerámiakultúra jelenlegi helyzetéről adnak áttekintést, feltárva a fejlődési lehetőségek útjait is. A központi rendezvényekhez kapcsolódik a salgótarjáni I. országos rajz- biennálé. X/2. Az időpont Amikor Duke ezredest és társait útnak indították Washingtonból, a szovjet csapatok már csak száz kilométerre álltak Magyarországtól. És bár mind Horthy Miklós, amikor 1941 júniusában jóváhagyta a hadüzenetet, mind Kállay Miklós, amikor 1942 júniusában új magyar miniszterelnökként látogatást tett Hitler főhadiszállásán, mind Üj- szászy István, amikor a 2. magyar hadsereg még csak felvonulóban volt a frontra, csaknem bizonyos volt a németek győzelmében; Duke ezredesnek már kétségkívül tisztában kellett lennie azzal: ezt a háborút bizony a hitleristák és szövetségeseik elvesztették. Egy alacsony rangú kül- ügyminisztériumi tisztviselő, Veress László segédtitkár Isztambulban 1943. szeptember 9-én aláírta az angol kormány megbízottjával a külön fegyverszünetet. A világtörténelemnek alighanem a legfurcsább nemzetközi okmánya volt ez, ha egyáltalán annak nevezhetjük. Azt tartalmazta ugyanis, hogy Magyarország leteszi a fegyvert, amint az angolszász csapatok az ország határára érnek. A titkos megállapodás értelmében Magyarország továbbra is hadiállapotban maradt ugyan, de az Egyesült Államokkal és Angliával fegyveres harcokat nem folytat — természetesen, hiszen a hadihelyzet miatt másképpen nem is cselekedhetett —, csupán a szovjet hadsereg ellen. Jellemző ennek a tárgyalásnak a „komolyságára”, hogy csak miután megnyíltak Angliában a levéltárak a kutatók előtt, derült ki: nem Knatch- bull-Hugessen, angol nagykövet, hanem egy beosztott követségi tisztviselő, Stern- dale Bennett volt az, aki az 1943 szeptemberében a Boszporusz vizén megkötötte a magyarokkal az egyezményt. Ez a többi között azt is tartalmazta, hogy Magyarország fokozatosan beszünteti a katonai és gazdasági együttműködést a hitleri Németországgal. Ezzel azonban Kállay Miklósék még nem fejezték be a maguk dolgát. S miközben tovább folytatták, sőt, az egyezményt megszegve fokozot erővel támogatták Hitler szovjetellenes háborúját (lehetőségeikhez képest, hiszen a voronyezsi katasztrófa után már nemigen rendelkeztek ütőképes katonai erőkkel), újabb és újabb nyugati kapcsolatokat igyekeztek kiépíteni. A Veréb-akció — Duke ezredes elmondása szerint — a „svájci vonal” útján keletkezett. Ebbe a semleges országba először Barcza Györgyöt küldték. Mégpedig a Vatikánon keresztül, ahol jó néhány esztendeig követként képviselte az országot. Később, 1939-ben londoni követ volt. Ezen az állomáshelyen érte a londoni kormány közlése: mivel Magyarország megszegte a nem sakkal előbb aláírt jugoszláv—magyar örök barátsági és meg nem támadási szerződést, London megszakítja a diplomáciai kapcsolatokat Budapesttel. Barcza hiába akart találkozni Bemben az angol követtel. A szigetországi diplomata — a hazulról kapott utasítás alapján — elzárkózott ettől. Viszont végrehajtotta azt a megbízatását, hogy kellő úton tudja meg és hozza kormánya tudomására, mit kíván általa a királyi magyar kormány közölni. Nos, Barcza nem akart mást, mint amit az angolok és az amerikaiak már más, ugyancsak semleges országokban működő csatornákon keresztül megtudhattak. Horthy azt kérte, mentsék őt meg majd a szovjet csapatoktól. Barcza Bemben kapcsolatokat épített ki az amerikaiakkal, és egy bizonyos „Mr. H.”-tól meg is kapta a választ, amiben azonban az ő és megbízói számára nem volt semmi vigasztaló. Kereken közölték vele is: London „tetteket és nem szavakat vár” Kállaytól. Ismét csak figyelmeztették a magyar kormányt, hogy csak feltétel nélküli fegyverletételről lehet szó és súlyos következményeket jelent az országra nézve, ha a háború vége Magyarországot nem a szövetségesek, hanem Hitler oldalán éri. Mindezek ellenére Horthy- ék abban reménykedtek, hogy a harcok súlypontja hamarosan a Balkánra tevődik át, és angol—amerikai csapatok szállják meg Magyarországot. És bár a jelek egyre inkább arra utaltak, hogy ez vágyálom marad, makacsul ragaszkodtak elképzeléseikhez. Miután Mussolini megbukott, és Olaszország kivált a háborúból, Horthyék ismét csak tétlenek maradtak. Néhány újabb, jelentéktelen » lépést tettek csupán az eleve zsákutcába vezető irányba. A többi között így került egy megbízható, németellenes diplomata, Bakach-Bes- senyey György báró Bernbe. Ott dolgozott az OSS európai főrezidense, bizonyos Allen Dulles. Később ő lett a CIA egyik megalapítója, és a hidegháború idején az amerikai kémkedés óriása. Ott, Svájcban mindenki tudta róla, hogy bár diplomataként van nyilvántartva, tulajdonképpen hírszerző. Maga írta emlékirataiban: „Néha bizonyos fokú nyilvánosság elősegíti a hírszerzést. Ez történt a második világháborúban, amikor 1942 novemberében Svájcba küldtek Donovan tábornokhoz, hogy részt vegyek az OSS munkájában. Az amerikai követ közvetlen munkatársa voltam. Az egyik legjelentősebb svájci lap hírül adta, hogy én Franklin D. Roosevelt titkos küldöttjeként érkeztem Svájcba. Az ember azt hinné, hogy ez a nem kívánt reklám akadályozta munkámat. Éppen ellenkezőleg, Hiába cáfoltam a hírt, mindenki,, elhitte. Csak úgy özönlötték hozzám a hírszerzők. Igaz, voltak köztük hóbortos alakok, de voltak rendkívül értékes személyek is. Ha nem tudom megkülönböztetni a búzát a pelyvától, némi hibalehetőséggel, akkor nem vagyok alkalmas a munkámra, hiszen az emberismeret a hírszerző tiszt egyik legfontosabb tulajdonsága.” Ha valóban Allen Dulles volt az, aki a Veréb-akciót indíttatta, akkor ez esetben állt elő a „némi hibalehetőség”. A Veréb-akció pelyva volt. Nem búza. De hát ennek az igénytelen madárnak táplálékul elég mindenféle hulladék... (Következik: A fogadtatás)
