Népújság, 1982. szeptember (33. évfolyam, 204-229. szám)
1982-09-18 / 219. szám
8. IRODALOM ÉS MŰVÉSZET NÉPÚJSÁG, 1982. szeptember 18., siómból Apor Elemér: őszi ének, egyedül A háztetői kürtön, borongó, méla kürtőn őszt fujdogál a szél. Útján sok égi bognak sötét varjak lobognak s az este árnya kél. Hiábá űznek vágyak oly hűvös most az ágyad, de talán nyugtot ád. A szíved búja altat, fordulj be hát a falnak és aztán nincs tovább. 1935 Kinevetlek Most mondok valamit s ha csodálkozol, kinevetlek. Te, még náladnál is jobban szeretlek. 1935 \ Ki mer bántani? ’ Megmártottam magam a szélben. Megtörülköztem a déli sugárzásban. Asszonyom csókjába öltöztem. Ki mer bántani engem? 1935 Bölcsek verse Mindenki nagynak születik az ég kegyelméből, de járván földön, föld felett, egyre kisebbre női. S mikor mögötte minden út a földön, föld felett, no lám, már megnőtt teljesen, nagyra nőtt, — törpe lett. 193 5 A lány kéjesen felnyögött, aztán nagyot nyújtózva megkérdezte: — Van egy cigid? — Ne!m dohányzóim — felelte a fiú, s maga sem éltette, miért, de hozzátette: — Ne haragudj, nem dohányzom. — Hát ez muris — vihogott a lány —, te mindenért elnézést kérsz, apafej? — s szinte már látta is maga előtt barátnői megnyúlt arcát, amdkbr holnap elmeséli majd ezt az éjszakát. — Nem, nem, dehogyis, ne haragudj — hadarta á fiú, s érezte, hogy elvörösödik. — Na nem baj, hapsikém — veregette meg a vállát a lány —, ott van a gatyámban a cigi meg a gyufinger, hozd ide. A fiú megszégyenülten hallgatott. Nem értette, hogy hol és mit rontott el: a szobát rendesen kitakarította, pedig igazából nem is hitt a barátjának, aki nőt ígért — és még meg is borotválkozott a hajmosás után, csak akikor indult a diszkóba. — Többet nem megyek — határozta el magában —, nem nekem való az ilyesmi. BESZÉLGETÉS KAPOR ELEMÉRREL AVAGY: Milyen élményekből táplálkozik egy szerény magyar költő? Mindenki nagynak születik címmel 1935-ben jelent meg Kapor Elemér verseskötete. Azután nagyon hosszú idő telt el, amíg újra megjelent a nevével szignált írás 1969-ben, a Népújság hasábjain, majd pedig az útjára induló Hevesi Szemle Bükki egyszerű címmel közölte versét 1972-ben, Apor Elemér néven, s ezzel tért vissza tulajdonképpen az irodalmi közéletbe. Legutóbb az Élet és Irodalomban Kálnoky Lászlóval együtt jelent meg költeménye. — Mi a hosszú hallgatás háttere? A válasz egyelőre hallgat has, csak a finomvonalú, ősz koszorúval borított arcból megrendülő tekintet árulja el a bizonytalanságot, hogy mondja, vagy ne mondja. Üjabb kérdés, mintegy biztatásként. — Hányatott sorsa volt? — Nagyon — ^mondja száraz hangon, majd hozzáteszi — ha úgy tetszik, szimbolikus pályaként is értelmezhető. Tudja, erre szoktam félig-meddig tréfaként idézni hajdáni versesköte- tem címét, a Mindenki nagynak születik-et. Tényleg így van, mindenki nagynak A születik és egyre kisebbre nő. Maga felé fordította a mondat hegyén ülő lándzsát? Ezen tűnődöm, miközben arról beszél, hogy 1928-ban Surányíi Miklós a Nemzéti Újságban közölte verseit, hogy 1929-ben a Vajda János Társaság antológiájában, melyet Kárpátit i Aurél szerkesztett József Attila és Jékely Zoltán társaságéiban jelent meg, hogy az akkori magyar irodalom egyik trónusán helyet foglaló Babits fogadta... — Miért ítéltetett olyan nagyon hosszú hallgatásra? — Messziről kell kezdenem, Talán 1929-nél. Akkor az egri kaszinóban a március. 15-i ünnepségen hárommillió koldusról beszéltem, s ma is emlékszem a kimondott mondatra, arról; hogy a magyar társadalom vezető rétegének csontvázában már annyi a felhalmozódott mész, hogy elroppan magától is. Ezután a beszéd után az egri érseki jogakadémián betöltött ifjúsági funkciómtól meg kellett válnom. Sokat gondolkodom most már megcsendesedve, hogy vajon alkati hibámhoz — kissé nagyképűen fogalmazva; költői vénámhoz — tartozott-e a túlzott érzelmi átélés, a magasabb fokon való izzás? Lehetséges. Tudom például, hogy akkoriban én is, mint sokan mások, Szabó Dezső mágikus hatása alatt álltunk. Neveltetésünkhöz hozzátartozott a trianoni béke iránt belénktápláit ellenszenv, s ez motiválta az 1919-es Tanácsköztársaság belső értékelését is. — Itt már a politika lehető legsűrűbbjében járunk. Ha jól tudom, ön a harmincas években már újság- szerkesztő volt Egerben. Milyen szerkesztői szemüvegen keresztül látta akkor a világot, az ország dolgait? — Igyekszem a lehető leg őszintébben válaszolni. Nem csupán azért, mert korom is kötelez rá, azért is, mert magam is tisztán szeretnék látni saját dolgaimban. Nos; én is abban a .bizonyos Csonka-Magyar- ország szemléletben éltem, mint oly sokan mások az úgynevezett középosztály tagjai közül. Az első és második Bécsi Döntés, amellyel Hitler visszacsatolta az országhoz a Felvidéket és Erdély javarészét, valóságos eufórikus hangulatot váltott ki — mit tagadjam, belőlem is. Már késő volt, amikor rájöttem; hogy egy gyilkos történelmi hitelezővel állunk szemben. Nem' tudtuk, nem tudta az akkori vezetőréteg, hogy milyen nyitott csekkszámlát írt alá. Egy országgal kellett fizetni érte. A Don-kamyarral és mindennel, ami utána jött. Nekem az igazi fordulatot, de mondhatnám úgy is megrázkódtatást, az okozta, amikor a Szovjetunió visszaadta Magyarországnak a negyvennyolcas szabadságharc zászlóit. Ez azt jelentette, .hogy' tökéletesen haimis történelmi képletekkel töltötték meg a fejünket, hogy vakok voltunk a valósággal szemben. — Ha jól tudom, önt a második világháború után bírósági úton vonták felelősségre. .. — Jól tudja. A népbíróság háborús és népellenes bűnért vont felelősségre a felszabadulás után. Az egyik bűnöm az volt, hogy az általam szerkesztett újság is közölte a zsidóellenes törvényeket. Igaz közölte, de egyetlen kommentatív szó nélkül. A bírósági tárgyaláson megjelent egy Szász Imre nevű férfi, aki Csehszlovákiában lett partizán, és Vallomást tett. hogy a gettóba zárt zsidóknak élelmet és újságot juttattam be. A népellenes vádat el is ejtették ellenem. Ami viszont megmaradt, írtam' egy vezércikket a háborúról. Újságírói, politikai tévedés volt. A bíróság a vezércikket alaposan megismerve a másodszori tárgyaláson nem szabott ki büntetést. A két ítélet közti időt viszont leültem. — Bűnhődni akart vezekelni? — Ma sem tudom pontosan megfogalmazni. Nem a ■jó oldalra álltam egy konkrét írás kapcsán. Büntetlenül nem lehet szavakat leírni. A szavak nem játékszerek, akkor értettem meg igazán. — Ezért nem folytathatta írói tevékenységét? — Nem ezért. Tragikusan nevetséges történet miatt. Munkahelyemen volt egy nagyhatalmú főnököm az 50-es években. Úgy éreztem, hogy beosztása miatt jogtalan előnyökhöz jut. Igazság- érzetem tiltakozott ez ellen. Olyannyira, hogy hivatalosan is jelentettem az ügyet.. Ezután hamarosan felmondtak nekem. Jogi diplomámmal sehol nem kaptam állást. Volt vezetőmnek, mindenhová elért a keze utánam. Én minden munkát elvállaltam volna, de sehogy sem sikerült elhelyezkednem. Előfordult, hogy lóistállóban voltam, de nem bírta a szívem a fizikai munkát, elmentem éjjeliőrnek, végül az ÉMÁSZ adott állást, s úgy kerültem aztán nyugdíjba 1969-ben 1200 forinttal. Nyugdíj után jelentkeztem először írásokkal csaknem harminc esztendő után. — Mellőzöttnek érzi magát? — Akik írással foglalkoznak, azok mind érzékenyebbek az átlagnál. Én még olyan fróemberrel nem találkoztam, akiben ne lett volna valamiféle sértődöttség. Szakmai ártalom. Hogy jómagam milyen vagyok? Szép, pontos verseket szeretnék még írni. Ezt tudom magamról biztosan, s még annyit, már nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy tévedjek. Élményanyagom van bőven. Indülatok nélkül igyekszem meríteni belőlük. Kapor Elemér 75 éves. Versesköfete 1935-ben jelent meg. Egerben él. Senki nem kíváncsi rá, hogy az ország sorsfordulóival tarkított emberöltő milyen új kötet megszületését tenné lehetővé? Szigethy András — Na mi van, megkukultál ? — kérdezte a lány. Arcára felkapaszkodott, a gyufa reszkető lángja. — Milyen szép vagy — suttogta a fiú. — Hideg van itt — mondta a lány. — Nem fűtesz, apaifej? — Nincs olyan nagyon hideg — győzködött a fiú. — Meg kell szokni. — Nem úgy gondoltam — mondta a lány türelmetlenül. — Te azt mondtad, szép vagyok. Megmagyarázzam, hogy hogyan fűtsól? És a fiú otthon találta magát, a faluszéli tó partján — Ilonka áttetsző mozdulatokkal húzta magába, le, a mélybe: de most nem félt semmitől, nem fuldoklóit, és hirtelen úgy érezte, át tudná úszni talán még az óceánt is. — Ilonka — suttogta, amikor görcsbe rándult. —- Nevezhetsz így is, ha ezt csíped — csúszott ki alóla a lány. — Maradt még valami pia? Ittak. Az almabor a fiú ádámcsutkájába kapaszkodott, s megrázta kegyetlenül. — Na mi van, apafej? — húzódott félre a lány. — Kidobod a taccsot? A fiú hallgatott. Idegennek érezte magát, vendégnek saját albérleti szobájában. Vendégnek, mert ez a lány vendégként bánik vele — hiszen ő otthon van, bárhova kerül, bárkinek is az ágyába. s — Mj van? — rázta meg a lány. — Nyögd már ki! — Semmi — vonta meg a vállát. — Arra gondoltam, hogy hazamegyek. — Hát nem ez a kéglid? — csodálkozott a lány. — Nem. Én falusi vagyok. — Ja — csapott a homlokára a lány. — Azért vagy ilyen lökött! — Otthon csillagok vannak — mondta halkan a fiú. — Ennek a luknak ablaka sincs. a — Nem kötelező Pestre jönni — vágta rá a lány. — Avas a dumád. — És otthon egyértelműek a mozdulatok, a szavak — sóvárgott a fiú. A lány felállt. — Na, lökötttoém, tájold 'be nekem a fürdőszobát — mondta. — Otthon most a combjaid között átsütne a hold — merengett a fiú. — Olyan lenne, mint egy vasvilla, s fekete szénát hordana a hasad alá;.. — Talán nem csináltam jól?! — feszült meg a lány teste. — Fogadjunk, hogy még a nevemet sem tudod — mondta szomorúan a fiú.
