Népújság, 1982. szeptember (33. évfolyam, 204-229. szám)
1982-09-14 / 215. szám
4. Ki hol kapott katedrát? Elhelyezkedési mérleg a hevesi járásból NÉPÚJSÁG, 1982. szeptember 14., kedd Glória — Ilona Mi kell ,egy jó tévéjátékhoz? Csak három dolog. Jó forgatókönyv, jó szereplő®, és jó rendező. Ha ez a három biztosított, a siker kétségtelen. A forgatókönyvíró Zsurzs Éva ihletett feldolgozásában: Örkény István. A színész: Zsurzs Kati (és a kitűnő karaktereket formáló társai). A rendező: Zsurzs Éva. És a siker nem is maradt el. Hogy miről szól a tévéfilm? Először is elmondható története van, ami „művészi” ihletettségre és kifejezésre törekvő fiimi és tévéjátékbeli világunkban egyáltalán nem lebecsülendő valami. Mindenki az: aki Nem parabola, nem mély- lélektan, nem másod- és harmadlagos áttételrendszer képviselője, hanem egy világos és egyértelmű történet világosan és egyértelműen megfogalmazott hősnője, illetve hősei. Akik nem mindig hősök, de mindig emberek. A történet tehát arról szól, hogyan lesz Glóriából, az apácarendek 1948- as felszámolása és tizenkét évi „apácáskodás” után Ilona. Boldog, szerelmes, dolgos munkásasszony. S mindez a hétköznapok — mert a hétköznapoknak is van szépséges nyelve —, a napi küzdelmek, elbukások és fel- emelkedések szintjén meg- fogalmazottan, mindvégig világos és határozott értelmezésben, gondosan kikerülve a legkisebb belema- gyarázást az Örkényi igazságba. Abba, hogy a kisemberek is tudnak nagyok lenni, s hogy az emberi nagyság a kisemberekben is ott található. Hit önmagunkban és az emberi munka erőt adó igazságában, a bizalom, ragaszkodó hűség az erre az igazságra épülő világ új rendjéhez. Akarva, akarat- nul. Glória apácaként élte a világtól el- és kizárt életét, mígnem Ilonává válhatott. Örkény István színpadot is megjárt kisregénye azonban a Glóriákról szól: tanulsága is van. Ki nem mondott, de megfogalmazott tanulsága. Mert az apácakolostorok védettségét nyújthatja a család, az egzisztencia, a környezet . is számunkra, és ahonnan kikerülni szükségből, kényszerből magunk, vagy más okán bárkivel is megtörténhető tragédia. De hogy valóban' azzá lesz-e, hogy a világ valóságában újra talpra tudunk-e állni, s hogy akarunk is-e, ahhoz erő, mélységes hit, elszántság és ' az igazunkba, magunkba vetett rendíthetetEgy hét len következetesség a szükséges. Glória útja Ilonáig az emberi kitartás töviskes, de következetes útja volt. ZsurzS Éva rendezése — hibájául talán csak azt lehetne felróni, hogy helyen- kint túlságosan is visszafogott, halk tónusú, s emiatt néha lassúnak érezhető volt a tévéfilm —, egészében véve egy a világot tisztán látó és láttatni akaró olyan művész munkája, aki nem elharsogja igazságát, hanem megkeresi ennek aa igazságnak finom és mégis hatásos kifejezési módjait. A kolostor, majd a szülői ház, ismét megint a leányszállás, majd pedig a „kivetkőzött” apácák közösségi világának bemutatása művészi remeklés volt, — Ráday Mihály operatőr részéről is. Zsurzs Kati pedig nem eljátszotta, nem átélte, hanem megélte Glória újjászülető életét. Igen, egy jól sikerült tévéjátékhoz „csak” három dolog kelletik. És miután ez „csak” ritkán adatik meg, hát hogyne lenne őszinte öröm a Glória tévéfilmváltozata. (gyurkó) „Csak a derű óráit számolom... ” Szerdán ötvenperces találkozót adott Czigány György, a zenés-irodalmi műsor vezetője a múzsák kiválasztott képviselőinek a Vigadó• • • ban. A résztvevők költők, Nemes Nagy Ágnes és Kál- noky László, de Kovács Dénes hegedűművész, majd Szabó Csilla zongoraművész, Udvardy Erzsébet festőművész, még inkább Erdélyi Sándor és Szakály György táncművész a megmondhatói annak, milyen nehéz csak úgy kapásból, könnyedén, a tévé milliós néző táborának vallani arról, mit tart valaki a művészetről, arról, amit ő csinál, és egyáltalán: mi például a zene, a harmónia, miért is ír, alkot, él a művész? Irigy-e egyik múzsatestvér a másikra, s ha igen, miért? A rendezésből utólag az is kitetszik, hogy a tévé újabb és újabb formákkal közeledik a művészetekhez. Szándéka szerint meg akarja kedveltetni a művészeket, a művészeteket a közönséggel, miközben az is nyilvánvalóvá válik, hogy oktatni-ne- velni akarja a szélesebb rétegeket arra, ami iránt az érdeklődés valamikor szélesebb volt. Az azonban nem tesz jót egy minden részletében helyes műfaji szándéknak, hogy a szerkesztő a valóban komoly és élvezhető műsor kíséretéül — akár kedélyes hangnemben is —, olyan kérdéseket tesz fel a múzsák megjelenő képviselőinek, amikre vagy felmondják a lexikonból is kiolvasható frappáns választ, vagy feszengenék, mert eredetiek is akarnak lenni, s főként nem akarnak kamera előtti zavarukban csacsi- ságot mondani. A rockbalett önmagában is nagyszerű kompozíció volt, ahhoz nem illett formában és tartalomban sem az a „nyögetés”, ahogyan a szerkesztő vallatta ezeket a fiatalembereket. Kovács Dénesi se művészetfilozófiai kérdésekről kell faggatni: hagyni kell, hogy egy szál hegedűjén Bachot adja elő, ez az ő formája és tartalma. És utólag sajnálom, hogy a mikrofon miatt, vagy egyéb okból Kálnoky László három verse, a Farsang utóján, a Mély tenger és a Kövérek a fürdőben nem hozta a míves írások éles színeit úgy, ahogyan azt egy előadó érzékeltetni merte volna. A túlkomolyra formált műsort így talán még oldot'------------------------' A KÉP ERNYŐ ELŐTT ta is az a rögtönzés Kálnoky részéről, ahogyan felismerte a másik egrit, Kovács Katit, egy másik műfaj házai hírességét a kamera előtt. (farkas) Hasznos párhuzam Statisztikai adatok igazolják, hogy gyarapszik az idős korosztály létszáma, ez azt jelenti, hogy a fiatal generációnak az eddiginél jóval többet kell tennie e réteg sajátos gondjainak orvoslásáért. A tisztes cél érdekében nem elég a tényeket emlegetni, a felelősségérzetet minden más módszernél hatékonyabban ébresztik fel bennünk a művészi szinten tolmácsolt alkotások. Ilyen volt az elmúlt héten a Thomas Guérin nyugdíjas című francia tévéfilm, amely arra hívta fel a figyelmet, hogy az alkonyévek örömét nemcsak a túlzott gondoskodás adja, legalább ennyire fontos — ha nem lényegesebb —, a hasznos tevékenység, a szükségesség tudata. A fiától és menyétől egy véletlen folytán elszakadó nyugdíjas asztalos- mestert szinte megfiatalítja a hirtelen jött önállóság, a korlátozatlan cselekvés érzése. Patrick Jamain rendező ezt a központi gondolatkört emelte ki nemcsak értelmi, hanem érzelmi nyomatékolással is. A produkció egyébként — a hasonló téma miatt — emlékeztet egy korábban vetített magyar műre, a Messziről jött emberre. Annál is inkább, mert a főszerepet alakító Páger Antal ezúttal Charles Vanel szinkronhangját adta. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy ez a nagyszerű színész ebben az esetben felülmúlta önmagát, s irigylendő vir- - tuozitással villantott fel minden árnyalatot. Igaz, ebben a versengésben a rangosabb szintet a francia stáb érte el. Annál is inkább, mert azt sugallta — s ezen érdemes eltöprengeni a gereontológiával foglalkozóknak —, hogy az alkotó tevékenység korhatár nélkül szebbé varázsolja napjainkat, s mindenkit átsegít sorsa pillanatnyi buktatóin. (pécsi) Megkezdődött az új tanév. Ilyenkor sokan kíváncsiak arra, hogy miként alakultak a személyi feltételek, megfelelően képzett és előírt végzettségű nevelők foglalkoznak-e gyermekeikkel. Erről készítettünk gyorsmérleget a hevesi járásból. A részleteket Faragó József tanulmányi felügyelő tolmácsolja. Beszédes számok A statisztikai mutatók arra utalnak, hogy a helyzet kedvezőbbé formálódott, mint az elmúlt esztendőkben. — Harminchét pályázatot tettünk közzé, diplomás pedagógusokkal tizenötöt töltöttünk be, közülük öt a pályakezdő. Pillanatnyilag már nem sok állás „vár gazdára.” A képesítés nélküliek a teljes oktatói gárda 5,8 százalékát adják. Az arány még mindig magas, de a régebbi időszakkal összehasonlítva bizonyos fokú- csökkenésnek örülhetünk. Azt azonban meg kell jegyezni, hogy még mindig meghaladjuk a 2,5 százalékos megyei szintet. Gondok közelről A kedvező összkép ellenére helyenként még mindig hiába remélik az utánpótlást. — Ennek számos összetevője van. Az egyik az, hogy a napközik nem vonzzák az érdeklődőket, úgy is mondhatnám: ettől a nemes hivatástól sokan húzódoznak. A diákotthonért — itt a hevesire gondolok — szintén nem lelkesednek, valószínűleg, azért, mert kissé riadoznak az időbeosztástól és a magasnak tűnő kötelező óraszámtól. Meg kell említenem a főváros hatását: járásunkból többen kerültek Budapestre, annál is inkább, mivel a bejutás napjainkban igen könnyű, az anyagi megbecsülés is számottevő tényező. Nem ostromolták azokat az oktatási intézményeket sem, ahol nem biztosítottak szolgálati lakásokat. Ezekkel a mozzanatokkal magyarázható — többek között —, hogy Komlón és Kiskörén nincs orosz—angol szakos kolléga,. holott itt már az alsó tagozatban is beindult korábban az ide- gennyelv-óktatás. Hevesen a fészekrakási nehézségek keltenek idegenkedést. Fokozott kínálat A tanulmányi felügyelő azt is hangsúlyozza, hogy az ajánlatlistát megnyerővé formálták. íme a bizonyító erejű adalékok! — Tudomásul kell venni — így tettünk mi is —, hogy a fiatalok igényesek, s csak akkor köthetjük le őket, ha kívánságaikat teljesítjük. Így is cselekedtünk, hadd érzékeltessem ezt néhány példával. Az erre vonatkozó rendeletekben meghatározott kezdőfizetésnél kétszáz forinttal többet adtunk minden végzett főiskolásnak. Emellett — a tavalyi járási ifjúsági parlament javaslata alapján — az oklevelek minőségét is értékeltük, más szóval száz forinttal több fizetést adtunk azoknak, akik jó vagy jeles átlagot szereztek. Ügy érzem: ebben a tekintetben helyes úton indultunk el, annál is inkább, mert valaha ilyen mérlegelésről szó sem esett, pedig a lelkiismeretességet, a tanulmányi szorgalmat is méltatni illik. Sokoldalú segítség A kedvezmények köre ezzel még nem zárult: az ifjú munkába állók másféle tá- támogatásra is számíthattak. — Aki kérte, megkapta a 30 ezer forintos bútorvásárlási kölcsönt. A fiatal házasok egyébként ugyanekkora összeget remélhettek az OTP-től. Azok sem csalódnak, akik legalább két esztendőt falun töltenek, s továbbra is ott akarnak élni. Nekik jár a 220 ezer forintos lakásépítési kölcsön, ösz- szegezve: jó érzéssel fogalmazhatok úgy, hogy az említett gondok ellenére zavartalanul indulhatott meg a munka, szinte valamennyi iskolában. Jó módszerek Ügy véljük, érdemes arról is szólni, hogy miként csökkentették a képesítés nélküliek számát. — Több intézményben a gyesen lévő kartársakat szakszerűen helyettesítik, azaz teendőiket túlórákban látják el. Ez garancia arra, hogy ne következzék be szintesés. Az is előfordult — minden esetben örültünk neki — hogy a nyugdíjjogosultak nem távoztak, hanem maradtak, s a nyugdíjasok visszajöttek, a jövőben is kamatoztatják regimentnyi tapasztalatukat. Ezt talán nagyobb költséggel jár mint a szakképzetlenek rajtoltatása, mégis érdemes áldozatot hozni, mert a pillanatnyi befektetés idővel busásan kamatozik a felnövekvő fiatalság javára. Pécsi István I. —Nézze csak, Barbinek! — szólt gondterhelt arccal a póstafőr.ök. — A hajnali vonattal jött... A levélhordó átvette a szabvány alakú, felbélyegzett lepecsételt fehér borítékot; forgatta, nézegette, megszagolta— Meglesz — bólintott végül, és a táskájába csúsztatta-a küldeményt. ősz volt megint. A levél- hordót még mindig nyugtalanná tette az októberi esők Szaga, noha ötvennégy éves korára úgy érezte, tovább lát az orránál, és nem érheti meglepetés. — Merít, kérem — magyarázta a tejesasszonynak, miközben öreg kerékpárját ne- kitámiasztotta a tejcsamok (Salának —, mi más ez, ha nfem szemfényvesztés? Jön az ősz, letarol mindent hogy az ember azt hihetné, tavaszra megváltozik a világ... Aztán mégiscsak ott nőnek ki a levelek, ahol lehúlltak, de még a gyom is ugyanitt üti fel a fejét... Csak a nydkhajokat és a kutyákat bolondítja meg a kikelet. A tejesasszony elpirult, hirtelenjében nem tudta, kutyának vagy nyikhajnak tartsa magát. — Én — mondta — néha mágam is ... — No, persze — mosolyodon el a levéLhordó, és átadta a borítékot —, ez is bele van szerkesztve, kérem ... A tejesasszony zavartan forgatta a kezében a fehér borítékot. — Ez — mondta — nem nekem szól... — Biztos ? — A levélhordó nésnyire szűkítette a szemét. — Tréfás kedvében van ma, Barbinek úr... A postásnak egyáltalán nem volt jó a kedve. Tempósan kerekezett tovább a felszabdalt földúton a gát felé, fáradhatatlanul kerülgetve a kátyúkat, amelyek minduntalan útját állták errefelé. A postafőnök nemrég egy 'kényelmesebben bejárható, kisebb körzetbe akarta beosztani, de ő elhárította az ajánlatot. Nem kedvelte a gyorsan kiépült belváros széles aszfaitútjait, a sebtében emelt egyforma házakat, a lármát és a füstöt; szívesebben maradt a régi helyén. Itt lehetetlen volt elbújni előle, minden hivatalos értesítést, térti vevényt, bírságot, határozatot célba juttatott. Büszke volt rá, hogy a harmincöt esztendő alatt egyetlen küldemény sem sikkadt el a keze között, és soha nem kellett felírnia a boríték' aljára, hogy kézbe- síthetetlen, csakis haláleset következményeként. — Mert, kérem — magyarázta a csaposnak, miközben féloldalas pillantást vetett a dologtalan nyikhajok- ra, akik minden délelőtt leitták magukat a flippergépnél —, csak egy módon kerülhet ki az ember az ellenőrzés alól... A flippergépnél rosszindulatúan felröhögtek a sörözők. — Bár szerintem — emelte fel a hangját a postás —, még a halottak is be vannak kalkulálva. — Mi az isten? — A csapos beletörölte a kezét a köpenyébe. — Nekem?! — De aztán visszaadta a levelet. — Igyon valamit, ha fáradt, Barbinek' úr... A levélhordó odalépett a flippergéphez. A játékosok most nem néztek rá. Egyikük oldalba lökte. A többiek felnevettek. A postás nem ismerte őket név szerint, nem tudta, hol laknak, mit csinálnak, miből telik nekik sörre minden délelőtt. — Maguk — mondta —, maguk... i— Mi nem levélre várunk, tata! — mondta, amelyik nekiment. — Hanem? — Arra, hogy maga eltűnjön innen a francba! — nevetett egy másik, és bele- dvott a sörébe. A postás ismét nyeregbe szállt. Ha tehette, messze elkerülte a kocsmát, amióta ezek feltűntek ott, pedig azelőtt szívesen felhajtott egy- egy kúpica lélefemelegítőt, s elbeszélgetett a csapossal a rendszeriről, amelybe minden bele volt kalkulálva, őszinte híve volt a rendszernek. Nem próbált megszökni soha. Talán azért is hívatta ma reggel éppen őt a posta- főnök. A levélhordónak jólesett a bizalom. Lám a postafőnök tudja róla, hogy nem volt se Szerelmes, se elkeseredett, zúghatott körötte 'bármilyen forgószél — legfeljebb felhajtotta a gallérját, szőkébbre csippentette nadrágja szárát a ruhaszárító csipeszekkel, és kerekezett tovább. Postásra szükség lesz minden időben, az üzeneteknek célhoz kell érniük. Ezeket a nyikhajokat is megtalálják előbb-utóbb. A temetőőr viskója mellett lassított, határozott lendülettel szállt le a kerékpár nyergéből. Az itt is, ott is kidőlt kőkeresztek láttán fel- rémlett előtte a táskájában lapuló fehér boríték, amely csupán egyetlen apróságban tért el a többitől — nem volt rajta semminemű címzés. Ez még nem hozta volna különösebben zavarba, hiszen nem egy címezetlen levelet kézbesített már. Olykor elég volt a feladó adatait elolvasnia, hogy tudja —, na, ezt a Kiskalmár küldte a Kovalikék lányának, eme» megint az Erdőhivatalból jött, úgyhogy csak a Baromé lehet... De ezen a fehér borítékon a feladó sem volt feltüntetve, és még a bélyegző nyomatának betűit sem sikerült kiolvasnia. — Esni fog! — köszöntötte a temetőőr, aki épp olyan öreg volt, akár a sírkert, ahová jó idejé nem volt szabad senkit eltemetni, őrizni azonban mégiscsak 'kellett. A postás szerint ez a tény is a rendszer meglétét igazolta. „Nem értem én e t, Barlbinek úr!” — mondta a temetőőr egy alkalommal, miután végighallgatta a postás magyarázatát. „Hát persze, hogy nem érti! — mosolyadott el a levélhordó. — Ez is hozzá tartozik”. (Folytatjukf
