Népújság, 1982. augusztus (33. évfolyam, 179-203. szám)
1982-08-06 / 183. szám
NÉPÚJSÁG, 1982. augusztus 6., péntek 5 Mercurius-szentély Szombathelyen Folklór és színes kirakodóvásár Egerben — Szabadtéri diszkó - Esték a kertmoziban — Kisvonattal érdekesebb a kirándulás — Lóbarátoknak: Szilvásvárad és Parádfürdő — Barangolás ülve... Megyei műsorkalauz A Romkert az emlékeit őrzi ősi Savaria Mercuris, a római mitológiában az utazók, kereskedők és tolvajok istene volt. Szentélyét Szombathelyen, a Járdányi Paulovits Romkertben találták meg a Savaria Múzeum régészei. A római korai kereske- dőutak találkoztak itt valamikor. Ennek alapján feltételezték, hogy a már korábban feltárt vámház melA templom egyik oszlopköve (MTI fotó — Czika László felv. — KSj lett, az egykori várfalon belül szentélyt találhatnak. A feltételezés beigazolódott és egy 20 X 20 méteres templomrészt találtak. Miről ír a Kertészet és Szőlészet? Nem új a hír — plakátokról olvashattunk már róla, lapunkban is jeleztük—csupán emlékeztetőül utalunk rá megint, mert a hét végi programajánlatunk élére kívánkozik: országos tekerő, lantos találkozó színhelye lesz Eger pénteken, szombaton és vasárnap. S ami a jobbára szakmai rendezvényből a nagyközönséget is érdekelheti, az a ma este 8 órakor kezdődő koncert a tanárképző főiskola előtt. Ugyanekkor minden bizonnyal további hasonló élményt jelent a találkozóhoz kapcsolódó sok más rendezvény is. Holnap például a Dobó téren 15 órakor folklórműsor kezdődik, táncházzal — a váraszói asszonykórus, a tamaleleszi citerazenekar, illetve az Egri Néptánc- együttes kísérő zenészeinek felléptével. Este 20 órától a Líceum udvarán néptáncműsort élvezhetnek a vendégek az egri, illetve nógrádi együttesek szereplésével. Míg vasárnap délután szabolcs- szatmári cigányshow biztat remek kikapcsolódással. Még mindig a megyeszékhelynél maradva: bátran ajánlhatjuk olvasóink figyelmébe a szombati népművészeti kirakodóvásárt is, amelyen fazekasok, bőrösök, díszítőművészek szép munkáiból, számos „kismesterség” remekeiből válogathatnak az, érdeklődők az Eszperantósétányon. A szabadba hív a Diákcentrum és Beraczki Sándor lemezlovas is az egri Dobó térre a szombaton este 19— 21 óra között rendezendő diszkóval. Jó szórakozással biztatnak a hét végén a kertmozik is Egerben és Gyöngyösön. A strandok alighanem ismét zsúfoltak lesznek, ezért biztosabb talán, ha a hegyeket választják kedves olvasóink hűsölésül, utazásukat akár a népszerű kisvonatbk- kal is változatosabbá téve Gyöngyösön vagy Szilvásváradon. Aki Szilvásváradot választja szombaton vagy vasárnap: egyaránt 15 órától — pihenésként a túrák' után — Lipicai parádéban is gyönyörködhet a fedett lovardában. Parádfürdőn pedig a Cifra-istálló gyűjteménye és paripái jelenthetnek ugyancsak nem mindennapi élményt. Kissé zártkörű, de miután széles a tábor, sok embert érdekelhet a KIOSZ megyei nőbizottságának kirándulása Mátrafüredre, a templom mögötti parkerdőbe, ahová a nyugdíjas kisiparosokat várják szombaton. Egy kis kocogás és kacagás — idős korban sem árthat! Az egri várba látogatók mindjárt a vármozit is felkereshetik a kazamaták bejárata fellett 10 órától délután ötig s itt a megyeszékhely változásait filmekről is nyomon követhetik, sőt a legnagyobb kényelemben, ülve „barangolhatnak” az országos kék út bükki tájain. A vár állandó és időszaki kiállításai mellett olvasóink számára ajánlhatjuk a Mátra Múzeum megtekintését, az egri képtárak vagy a gyöngyösi, hatvani galériák képzőművészeti bemutatóit is hasznos időtöltésül. A Kertészet és Szőlészet e heti számának címlapján egy különleges házikerti őszibarackfajta, a remény látható. Érdekes cikk kapcsolódik a címképhez a várható faiskolai ellátásról: Van remény címmel. A riportban faiskolavezetők válaszolnak a kérdésre, hogy lesz-e elegendő szaporítóanyag a különböző gyümölcsfajtákból és dísznövényekből az ősszel. Gyümölcsösök füvesítésére az augusztusi vetés a legmegfelelőbb. Hogyan végezzük, mire ügyeljünk öntözött és öntözetlen viszonyok között — erről szakcikkben számol be a lap. Kevesebb méreggel — ez a címe a növényvédelmi cikknek, amely környezetünk hatékonyabb védelmében, a vegyszeres védekezés csökkentésére a jövőben megvalósítható egyéb, elsősorban biológiai és genetikai módszereket taglalja. Az energiahasznosítás témaköréből a termálkutak hulladékhőjének újabb hasz- nósítási lehetőségéről számol be a lap egy elemző írásban, Az utolsó lépcső a vízfüggöny címmel. Hogyan tartósíthatjuk savanyítással az uborkát, hogyan védhetjük meg érő szőlőfürtjeinket a madárkártevők ellen, mik azok a kínai borókák, — ezekre és még jó néhány szakkérdésre is választ kaphatunk a Kertészet és Szőlészet e heti számában. Autósoknak A padkázás egy tipikus baleseti mechanizmus szakmai elnevezése. Az útpadkára lekerült gépkocsinál a vezető — ijedtében — hirtelen és erősen az úttest irányába rántja a kormányt, melynek következtében az autó kissé keresztbefordulva az úttest bal oldala felé kezd haladni. A folyamatot kivételes lélekjelenléttel és vezetési tudással, többnyire csak szerencsével lehet megállítani. Az autó rendszerint az úttest bal oldalán hagyja el az utat, vagy ütközik egy szembejövővel. Ha az autó valamilyen oknál fogva — oldalszél, leszorítás, vagy esetleg figyelmetlenség miatt — jobb oldali kerekeivel kerül le ,az útpadkára, a visszatérést nem szabad erőltetni. Visszakapcsolással enyhe fékezéssel le kell lassítani egészen kis sebességre — vagy esetleg meg kell állni — és csak ekkor szabad visszatérni a szilárd burkolatú úttestre. Jó szélre várva HUSlTG HULLÁMOK. A Heves megyéhez közeli, mezőkövesdi Zsóri-fürdő újdonsága az idén a hideg vizű hullámmedence. A termálstrandon kimondottan üdítően hat az itteni lubickolás nyáridőben (Fotó: Szabó Sándor) Hortobágy Kupa A debreceni járási és a balmazújvárosi KlSZ-bizott- ság autós túraversenyt hirdetett meg Hortobágy Kupa néven. A résztvevők augusztus 8-án reggel nyolc órakor indulnak a balmazújvárosi Kossuth térről — a tanácsháza elől. A versenyzők részére a mintegy 100 kilométeres útvonalat a pusztán átvezető utakon jelölték ki, s a résztvevőknek két külön próbát is kell tenniük terepen. A győztesnek Balmazújvároson a tanácsháza előtt adják át a kupát a verseny után. Hanglemez- és kazettaújdonságok Ezekben a napokban ismét újdonságok kerülnek a boltokba. Hanglemezek: SLPX 17649: Ruttkai Éva — énekel (Kalapok, A balerina, Interjú, Lopott órák, Ügy ahogy vagy, Arcodat őrzi az arcom, Érezz!) SLPX 17706: Debreceni jazznapok ’81 (Köles István: Szombat, 13. — Hulin quin- tett, Szabados György: Ballada — Szabados zongora, Benkó Sándor: Debreceni blues — Benkó dixieland band, Szakcsi—Babos: A tudatlan macska — Saturnus együttes). SLPX 10179: Szerdahelyi János nótái (Könnyek nélkül élni könnyebb, Minden ember, Aki csak él, Várjatok még őszi rózsák, Te vagy nekem az az asszony stb.) Jákó Vera, Kovács Apollónia, Solti Károly, Győri Szabó József — ének). SLPX 12270/72: Johann Sebastian Bach: Hat szvit gordonkaszólóra — Perényi Miklós gordonka. Kazetták: MK 10101: Kis kutya, nagy kutya (a kazetta műsora azonos az SLPX 10101 számú lemez műsorával). MK 10130: Lakatos György és népi zenekara játszik (a kazetta műsora azonos az SLPX 10130 számú lemez műsorával). MK 16621: Repülj fecském — Simándy József (a kazetta műsora azonos az SLPX 16621 számú lemez műsorával). MK 18074: Fábián Ágostonná mesél (a kazetta műsora azonos az SLPX 18074 számú lemez műsorával). A második nemzeti sárkányrepülő-bajnokság vasárnap fejeződik be. A magyar élmezőny legjobbjai mellett külföldiek is tanyát*ütöttek az elmúlt hét végétől a bélapátfalvi tó partján. A sárkányrepülő tábor a napi versenyfeladatok kiinduló állomása. Az időjárástól függően használják a résztvevők Bélkő, Kékestető, Kékes, Galyatető és az egri Nagy-Eged felszállóhelyeit 10—18 óra között. A távrepülésben elért teljesítmények alapján a külföldi és a hazai első három helyezettet díjazzák. A tavalyi magyar bajnokság dobogósai, Kiss Ferenc, Várkonyi Miklós és Borovszky András ismételni szeretnének. Képünkön: csendes pihenő a starthelyen, jó szélre várva (Fotó: Szántó György) HORGÁSZOKNAK Jó fogások Csányban Keveset hallat magáról a Gyöngyös és Környéke Horgászegyesület, pedig az utóbbi években jó horgászati lehetőséget teremtettek vizeiken. Rendszeres telepítésekkel és a halállomány fejlesztésével jó horgászvizek alakultak ki Csányban és az ország egyik legmagasabban fekvő horgászvizén, Sástón. Ezekben a hetekben mintegy 2800 saját tagjuk mellett sok napijegyes horgászt is fogadnak mindkét vízterüléten. A csányi tó mintegy 50 hektáros vízfelülete nagyon alkalmas haltényésztésre. Nádasokkal, füves rétekkel szegélyezett partja pedig a horgászoknak nyújt jó letelepedési és halfogási feltételeket. Halállománya változatos. Megtalálható benne ponty, süllő, csuka, ezüst- kárász és a keszegfélék nagy többsége. Szerencsésebb horgászok kapitális nagyságú békés vagy ragadozó halakat is megakaszthatnak. Csukából a múlt évben országos rekordot, 14 kilósat fogtak, amelyet még eddig senkinek sem sikerült túlszárnyalnia azóta sem. Pontyból 10—15 kilós nagyságúak tépik a damylt, míg süllőből 2—3 kilósak veszik fel a csalihalat, vagy a halszeletet a fenékhoroggal. Ezüstká- rász-állománya egyik legjobb a megyében, de keszegfélékből is nagyokat lehet zsákmányolni. A Sástó kedvelt kirándulóhely, és táborozásra is alkalmas mind a belföldi, mind pedig a külföldi turistáknak. Néhány év óta a horgászegyesület rendszeres telepítésekkel jó halfogási lehetőséget' teremtett az idelátogatóknak. Egy hónapja végeztek újabb telepítést, és így ismét megnőtt a fogás eredményessége. és Sástőn Különösen a ponty, az ezüstkárász és az amúr szedi fel a bedobott csalit a nádasokkal tarkított magaslati vízben. Az egyesületi tagok mellett mindkét víztározón fogadnak vendéghorgászokat, akik napijeggyel horgászhatnak. Csányban a bejáratnál levő horgásztanyán árusítják a napijegyeket, ahol gépkocsiparkoló is rendelkezésre áll. Sástón az élelmiszerüzletben lehet beszerezni a napijegyet. Mindkét vízterületen 60,— forint az egy napra szóló engedély, amely napkeltétől napnyugtáig jogosít halfogásra. Az engedély váltása alkalmával feltétlenül érdeklődjük meg a kifogható és elvihető mennyiséget, mert az egyesület azt a saját vizén másként határozta meg, mint azt az- országos horgászrend előírja. Szabó bajos